Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
NYELYMÖYELÍS „És oda mi lesz A személytelen udvariatlanság és modorosság A megszólításokban maE x ax *rc* A hájassága már meglöttyedt, néhány ránc a szikes föld szögletes töréseit vetette rá, őszes borosta serkedt a püffedtsé- gén, de azért ugyanaz az arc maradt. Miféle kényszer ültette őket egymással szembe? Már az a hülye lépcsőház is éppen elég a teljes kiboruláshoz, az aljában felhalmozott ócska íróasztalokkal A portásfülkében senki, a feliratok nyilad hat irányba is mutattak, lehetőleg szembe egymással: ’»LAJtASILflHJiliMKK BEADÁSA« Beleizzadt, míg végre ráakadt a pátemoszter mellett a kis ajtóra, azon túl a tágas folyosóra, hogy végül ide jusson, éppen a Siffer Jóska színe elé. Csak egy pillanatra hagyott ki Váradéban az előlegezett bizalmatlanság, s máris beiepottyant az udvariasság vermébe. Ha ötvenen ülnek egy hivatali szobában, s közöttük csak egy ismerősöd, legyetek bár ősi ellenietek, biztos, hogy hozzáfordulsz. Máskor ebédlő vagy klub- helyiség lehetett ez a terem, most fölkészítették a nagy vadászatra. Körben íróasztal- lőáUások, mögöttük villantak a tekintetek, — ez itt a kör- vadászat legszűkebb köre. Innen többé nincs visszaút, de továbbjutás sem. Váradi már megbánta, hogy nem hagyta az asszonyra az egészet. — Hát, szóval le is? Ezer éve nem láttalak. — Siffer a kérdőívet gusztálgatta. — Elhoztad a személyi igazolványokat? — Személyi tgaxci—: — Bizony. Ezt az egészet elviszik majd a számítógépbe. Ha nem pontos az adat, belehülyül a gép. Elhozta. Váradi már régen IrtműteAte magát az újságokból. Tudta jól hogy kell az igazolvány, olvasott a gépről is eleget Éppen csak arra nem számított, hogy Siffer Jóska belecsámcsog az ő legszemélyesebb kis világába. — Mekkorák már a srácok* A lányod egyetemista. Barátom! És még mindig ott laktok abban a... — Ugyan, hol laknánk? Ha volna rendes lakásunk, nem kérincséinék tizenkét éve egyfolytában. — Persze. Csak úgy elcsodálkoztam. Azt hittem, hogy azt a részt már régen lebontották. Váradi nyúlt az ívért, hogy visszavegye. Máris elege volt a kihallgatásból De azután csak üresen leejtette a kezét. Ha nem Siffer faggatja ki, akkor valaki más. Nem mindegy? — Ingatlan ..: nincs. Jelentősebb, személyi tulajdonban lévő ... Autó sincs? Jelenlegi munkahelyén... munkaviszonya ... Mióta lakik... Tudjuk. Egy szoba, ailkov, konyha. Az annyi mint... Már otthon, azon az estén, amikor a rubdikákba a válaszokat irkálta. Váradi számot vetett vele, hogy micsoda ember is ő, a deres fejével, és a két gyerekével Se háza, se autója, se telke! Még csak égy rendes lakása sincs. Igénylő. Föld terhe. Picike ember, de magas pontszámúi al. — Egy főre eső kereset... ösztöndíjat is kap a lányod? Okos gyerek ... Epv év múlva diplomás? Egy év... múlva ő is keres ... Ejnye, mit is igényeltek? — Mit? Azt a nagy vörös palotát, ott a Gellérthegyen, a szobor fölött. Tornyostul. — A humorod a régi, Sandri Icám, pedig hogy múlik az idő! És nekem ezt mind meg kell kérdeznem, a legjobb haveromtól is ... Nem ment még férjhez a lányod? Váradi szótlanul bámulta a fonnyadó hájat Siffer szeme alatt. Érti az ipse. Merre is kacsáznak a kérdései? Mit ajánlatos neki elmondaná? Folyton másról beszél — ... csak azért, mert egyetemistáknál eléggé divat.. A drága! átoj ifjú Siffer te megnősült Még csak nem is szólt elvett egy kitanult kis ribancot Most ott laknak az anyja nyakán a gyerekkel — És persze a te nyakadon ... — Elváltunk mi már régen. Én elköltöztem új lakásba, jó messzire, lakótelepre. Máshol is dolgozom, itt most csak kisegítek... Társadalmi munkában. Persze, társadalmi munkában. Váradi egy kicsit lecsillapodott Lám, a Siffer Jóska jól eltolta az életét. Kellettek neki a nők? A piálás? A sok nagy hanta? Dumaparti? A családja ment rá. Ez a lelap- padt hájasság, ez már a végleg kárbavesaett élet bélyege... M i maradt meg abból a légi Sifferből? Csak annyi, hogy meg- játszhatja magát Méghogy társadalmi munkában? Mert 6, Első Siffer Jóska, nemcsak egy olyan kis igénylésbeszedő. Ezt ő társadalmi munkában csinálja-— Három szobát? No csak! Egyből háromszobás lakást akarsz? Nem lesz az egy Ideáit sok? — Két nagykorú, különnemű gyerek... Fújta Váradi a leckét, az igénylők együgyű modorában. — Na Jó, Jó. Axt Igényelsz, amit akarsz. Majd a gép kiszámítja, hogy mi a nagy helyzet Én csak azt gondoltam ... Adhatok egy tanácsot? De félre ne érts: tiszta jóindulatból — Köszönettel — Már többen megfogadták... — Mondjad csak! — Szóval idefigyelj! Miért igényelsz te bérlakást? Hidd el, öregem, hogy sokkal joo- ban jönnél ki, ha szövetkezetit vennél Fizetni most már így is, úgy is kell Nem igaz? — De mennyire — Na látod! A beugró majdnem ugyanannyi. És 3 tanácsi lakásban fizetheted a magas lakbért Teljesen kidobott pénz, a lakás sohasem lesz a tulajdonod. A bank- törlesztés majdnem kisebb. És személyi tulajdonhoz jutsz Öröklakáshoz... Na, kijavítsuk? — Köszönöm. Csak maradjon úgy, ahogy van. Kell is nekem személyi tulajdon... — Nem kéB? — Elment tőle a kedvem. — Másoknak csak most kezd megjönni. Pedig ismertem valakit, aki nagyon ragaszkodott hozzá. — Én meg ismertem valakit, aki a kör nyékünkön még az utolsó párnát is államosította volna a mások feje alól. Most pénzért vegyenek az emberek másikat? — Régi dolgok ezek. Most más világ van. — Lehet. De nekem akkor se kellett, ma se kell a magántulajdon. — Nem magán! Sszemélyi tulajdon. — Bocsánat, ha megsértettem személyi tulajdon Öméltóságát. De egyezzünk meg benne, hogy én nem akarok tulajdonos lenni. Az ízlésem is berzenkedik ellene. — Pedig ahogy elnézem, rövidesen az leszel. A lányod dogozni kezd, és a jövedelmetek egyik percről a másikra meg haladja a határt Akkor pedig nem is kaphatsz mást, mint szövetkezetit. Egy év? Legföljebb kettő. Jobb, ha már most is úgy igényelsz. Időt nyersz vele... B szemébe nézett most Siffernek, alig észrevehető kis kesernyés mosollyal — No, attól még messze vagyok, hogy elérjem a határt Két gyereket nevelek. És jogom van lakást igényelni Mert nekem jócskán van lemaradásom. Volt idő, mikor én csak vidéken kaphattam munkát, itthon nem. Gondoskodtak erről mások. Nekem még ma is kenyérre kell a pénz, nem a flancra. Nem a piára! — Miért mondod ezt nekem? — Tudod te azt nagyon jól Siffer Jóska, hogy miért nem kaptam én akkor itthon munkát. Akadtak, akiknek kellemetlen volt az én ismeretségem ... — Sajnállak, öregem. Régi sérelmek ezek. Hol vagyunk tőlük? Talán igaz sem volt Magad is kiszámíthatod, hogy ón csak a javadat akarom. — Mit tudom én, hogy te mit akarsz? — Én? Csak jót. Nem érted, hogy mit ér egy szövetkezeti, ha csak egy évig benne laktál? Ezért haragszol most rám? Vagy a csuda tudja miért! Becsszára, igazságtalanul. Váradi hallgatott. Harag- szik-e még valóban? Csak magának árt vele. Siffer most is az asztal belső oldalán ül. A hatósági oldalon. És ha nem haragszik? Akkor gyáva. Meghátrált a másik elől. Siffer Jóska aláírta és visz- szaadta az íveket. Az igazolványokat is. — Hát jó. Te tudod, mit csinálsz. Én szóltam, csak magadra vess. Ott a kartárs- nő majd beiktatja Váradi három asztallal távolabb letette az íveket. — Háromezeir-hatszáz- tizennyolc. — Az iktatónő felnézett rá, és elhúzta a száját. De a szeme komoly maradt. Mosolygott? Gúnyolódott? Sok ez? Vagy kevés? — gondolta Váradi. — Úristen, hároimezer-hatszázti zennyolc! Miért nézet rám ez a nő olyan jelentőségteljesen? Elindult kifelé. Hallotta, amint Siffer hátratolja a székét, és kikecmereg az asztal mögüL Felejtsem el? — gondolta Váradi. — Felejtsem el, amit nagyon nehéz elfelejteni? Talán igaz se volt, csak azért, mert régen volt? Nem azért vagyak-e még most is igénylő, mert néha eljárt a szám? Felejtsem el, mikor az asz- szony a csöppségekkel hajnalban. rohant a bölcsődébe, onnan a munkába, mert kéj- léit a pénz, és mindent egyedül csinált, és ha a gyerekek betegek voltak, senki sem őrizte őket otthon, és kéjétben csak egyszer láthatták az apjukat Miért? Semmiért. Mert mások nagyon okosak akartak lenni, bármilyen áron. A barátság árán is. Most persze mindenki sima, jólöltözött udvarias, meleg hangú, mint egy úriember, így lesz húsz év alatt mindenkiből kedves régi jó barát? — Ne siess, cimbora, ne siess, öregem, annyira! Gyere, megiszunk egy üveg sört. Siffer már utolérte, s a vállára tette a kezét. M it akarhat? Elmagá- nyosodott, kivert kutya, aki barátokra vágyik? Vagy megint mesterkedik valamiben? Talán pénzt kap, hogy mindenkit a szövetkezetire beszéljen? Vagy komolyan azt hiszi, hogy mások jótevője? Talán a gép — gondolta Váradi —, az a csodálatos gép. Hát már csak a gép tudja eldönteni, hogy mi az napság divatozó személytelen j elleg, amely egyrészt a megszólítás körüli zavarból tanácstalanságból származik, másrészt puszta modortalan- ság és neveletlenség, tulajdonképpen a valódi megszólítás, a személyemlítés elkerülésére való. A személytelenséget vagy az igealakok sajátos alkalmazása, vagy a személyemlítést helyettesítő szavak, kifejezések idézik elő. Az igehasználat körében régebbi, de ma is szokásos forrna az, hogy egy meghatározott személyhez szólva többes szám első személybe tesszük az állítmányt, például: Hogy vagyunk?, Meggyógyultunk már? — Az effajta többes szám olykor pusztán bizonyos személytelen viszony kifejezője, mint például az orvosnak a beteghez intézett kérdéseiben, felszólításaiban: Jól aludtunk?, Sóhajtsunk!, Levetjük a kabátot. Máskor a magázás és tegezés közti ingadozás zavarának, a megszólítás bizonytalanságának áthidalására szolgáló semleges megoldás. Tegezés című ismert humoreszkjében már Karinthy Frigyes kifigurázta az így kialakuló — a (kívülálló számára mulatságos, de a részvevőknek kínos — társalgást: Merre lakunk?, Hát — mer- refelé mégy ... mégyegetünk? stb. Alkalmas azonban a többes szám első személye a gúnyos fölény, a távolságtartó ridegség, vagy éppen az elutasító durvaság érzékeltetésére, kifejezésére is: Csak nem gyulladtunk be?, Talán lennénk szívesek felkelni!, Megértettük a dolgot?, Nem tudunk vigyázni? Ugyancsak a többes szám első személye használatos, de nem egy személyhez,, hanem valamennyi jelenlevőhöz szólva, az úgynevezett közlekedési felszólító mód, vagy »kalauzimperatívus« esetében. A kalauz — illetőleg más hatósági közeg vagy ilyen szerepű személy — mintegy személytelenül általánosítva intézi szavait e formával a közönséghez: Igyekezzünk, kérem!, Ne álljunk meg az ajtónál!, Menjünk a kocsi belsejébe!, illetőleg: őrizzük meg nyugalmunkat!, Ne lármázzunk, kérem! stb. Ez az általánosító többes szám szerepel a hivatalos feliratokban, plakátokon is: Ügyeljünk a tisztaságra!, Óvatosan közlekedjünk!, Óvjuk egészségünket!, Kulturáltan viselkedj ünk! Fel lehet használni a személytelen kif ejezésre az egyes szám első személyét is. Ez főként az üzleti életben, eladóik, kiszolgálók körében járja: Adjak még valamit?, Egybe számoljam? Becsomagoljam? Furcsán hat, ha ilyenkor a felszólító mód helyett kijelentő móddal élnek, így: Adok még valamit? stb. A kijelentő mód ilyen alkalmazása idegen nyelvünktől, tehát ne használjuk! Bántó és elutasító a lesz igével alkotott mondatok személytelensége. Sajnos, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban gyakran megüti fülünket, például (vásárláskor az éladó kérdése): Lesz még valami? Nyelvi helytelensége mellett bántó szanv- telenséget hordoz a lesz ige és a határozói igenév együttes használata, például (vendéglőben a pincér kérdése): Egybe lesz fizetve?, (üzletben az eladóé): Itt lesz fogyasztva? — Az ilyen mondatok a legelemibb udvariasságot is nélkülözik, mert semmibeveszik azok személyét, akikhez intézik őket. Célszerű rend- reutasító válasz lehet ilyenkor: Nem, egybe fizetem; Nem, itt fogyasztom el Személytelen megszólítás- forma jön létre akkor is, hogyha a személyemlítést más szóval helyettesítjük. Ilyen a régebben használt és ismét hallható az úr és az újabban alkalmazott az elvtárs megszólítás. Mindkettő tartózkodó hűvösség vagy elutasító bizalmatlanság éreztetésére alkalmas. Nem látja az úr?, Kíván még valamit az úr?«, Nem menne arrébb az elvtárs?, Mit akar az elvtárs?, »Hallom, mászócsigát akar főzetni a mamával az elvtársi« — (mondja az írónak a »jegy- szedő s kötéldobó« hajóslegény, Illyés Gyula Kháron ladikján című könyvében.) Ugyancsak a valóságos személyemlítést kerüli el a megszólítottnak alkalmi szerepére való utalás a vendég, az ügyfél, a vevő, az utas, a beteg megnevezéssel, (a borbély kérdése): Mi lesz a vendégnek?, (a hivatalnoké:) Mit óhajt az ügyfél? Alig enyhítik e megszólítások udvariatlanságát, ha jelzővel látják el vagy az úr szócskával kísérik őket: A vendég úr következik, Mi a kifogása ■ kedves vevőnek? A nők megszólítását az úgynevezett köszönéses megszólítási szerkezettel, a kezét csókolom újraismétlésével lehet helyettesíteni, s ez által személytelenné tenni. Főként a kereskedelemben — s itt is leginkább a maszek és a borravalóval kapcsolatos munkakörökben — él ez a forma: Tessék ezt választani, kezét csókolom!, Igenis, kezét csókolom!, Ahogy parancsolja, kezét csókolom! — Ehhez hasonlóan az említett munkakörökben a férfiak megszólításának elkerülésére a tisztelettel kérek, vagy kérem tisztelettel stb. udvariaskodó formák használatosak: Parancsoljon, kérem tisztelettel! Máris adjuk, kérném tisztelettel!, Egy Népszabadság, tisztelettel! Valamennyi személytelen megszólítási forma között a legbántóbb, a legridegebb az, amelyik a személyemlítést az itt, ott, ide, oda helyhatározószókkal cseréli föl. E formával is leginkább a szolgáltató vállalatok alkalmazottai élnek, például (az eladó:) És oda mi lesz?, (a jegy vizsgáló:) Láttam már itt a jegyet?, (a felszolgáló:) Ott még nem volt leves?, (a pincér:) Ide lesz a saláta? Nem kevésbé goromba valakinek a külsejére utaló megállítás sem (főként a fővárosi közlekedési eszközökön hallható): Nylon blúzos nő, magának szólok; Maga ott, a szürke kalapban stb. A személytelen megszólításformák általában gátolják a közvetlen emberi érintkezést. Legtöbbször bántóan udvariatlanok, sőt nem egyszer sértőek is, kerüljük tehát őket. Helyettük használjunk egyrészt olyan igealakokat, amelyek közvetlenül a megszólítottakhoz szólnak, és olyan megszólí iásformákat, amelyek közvetlenül a hallgatók személyére vonatkoznak! Ne féljünk az udvarias- sági formáktól, mert ezek ma már nem alárendeltséget, hanem egymás megbecsülését fejezik ki! Merjük a magunk nevében egyenesen azok személyéhez intézni szavainkat, akikhez beszélünk! Ezt kívánja nyelvünk természete is, mert a magyar nyelv — mint Illyés Gyula egyik naplójegyzetében mondja — »férfias: utálja a kibúvót; aki vele szól, annak szemtől szembe mindent vállalnia kell, saját cselekedett is.« Dessewffy László: TALÁN A GÉP igazság? A KAPOSVÁRI CUKORQYÁR 0 I Somogyi Néplap Ed er Zoltán
