Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
FALANSZTER R égen láttam ilyen hatásos, hatalmába ejtő színházat, mint amilyen a pécsiek péntek esti előadása volt. Hernádi Gyula drámája a színpad törvényei szerint megírt jó darab, amelyet Sík Ferenc rendezésében kitűnő előadásban jelenített meg a Pécsi Nemzeti Színház társulata. A rendező az irodalmi mű gondolati anyagából, zenéből, táncból, az élő szó, a színészi játék és a színpadi látvány erejéből szervezte a szó legteljesebb, legjobb értelmében komplex élménnyé az előadást. A nem egészen két óra alatt (szünet, megszakítás nélkül pergett a játék) egy pillanatra sem szűnt meg, feszültségében nem csökkent a színpad vibrálása. Szüntelenül változó, időben és térben (színpadi térformában) egyaránt formáit váltó világ fogta meg, kötötte le a néző iigyelmét, gondolatait — kerítette hatalmába ezen az estén. A darabnak és az előadásnak két egymásnak feszülő, egymást kölcsönösen segítő és feltételező szerkezeti egysége van: az ünnep és a tárgyalás. E két pólus között, e kettőtől indukál+an bomlanak ki, konfrontálnak egy közösség belső ellentmondásai. Ennél a pontnál úgy érzem, szükséges, ha csak vázlatosan is, elmondom a darab »meséjét«: milyen közösségről, milyen belső ellentmondásokról van szó. A játék, ha úgy tetszik, történelmi példázat, egy történelmileg konkrét, megtörtént (vagy megtörténhetett) esemény sűrített, gondolatilag mára vonatkoztatóságával megtöltött példázat. A közösség az utópista szocialista Fourier tanai szerint szervezett falanszter, amilyen a múlt század második felében nem egy akadt az Egyesült Államokban. Fontos mozzanat, s ezt az író sejtetni engedi, hogy ez a falanszter valahol a déli államokban, a rabszolga-délen van. Itt akar érvényt szerezni Fourier faji egyenlőséget hirdető, a szociális különbségeket megszüntető tanításainak — tehát kifejezetten ellenséges környezetben él és működik. Ilyen külső körülmények között sarkosabban jelentkezhetnek a közösség érdekellentétekből fakadó belső ellentmondásai, amelyek részben az eszme valóra váltásának útkereséséből, részben az eszme és a valóság szemléleti- ségéből fakadnak. D e hát valóban csupán Fourier tanításairól van szó? A szükségszerű és elkerülhetetlen társadalmi változást, forradalmi átalakulást mai utópista módon megvalósítja (helyettesíti) közösség kapcsán és ürügyén Hernádi, az író és Sík Ferenc, a rendező minden progresszív közösség, tehát a mi mai közösségünk példázatát kívánja feltüntetni. Az előbb említett műnek, a Falanszter ötéves fennállásának ünnepe színes, felszabadult népi kavalkád, legalábbis kezdetben. Később funkciójában talán egy kicsi »gondűző, figyelmet elterelő. A tárgyalás, a külső ellenséges erő presz- sziója, támadása e közösség ellen, amolyan »koncepciós per«, egy ellenséges hatalom manipulációja. Ennyit a »meséről«, és most térjünk vissza az előadásra. A négytagú »stáb«, a rendező Sík Ferenc, a díszlettervező Pintye Gusztáv, a jelmeztervező Vágó Nelli, a koreográfus Tóth Sándor (s hadd soroljam ide a zeneszerző Gonda Jánost, aki dzsessz hangvételű zenéjével nem kis mértékben járult hozzá, hogy az előadás »idegrendszere« huszadik századi legyen, valamint a játékmester Szivler Józsefet, aki az együttes játék megteremtésében fáradozott sikerrel) ritkán látható egyetértésben teremtette meg az előadás alapjait. A díszletek anyagszerűségükben, térrendező funkciójukban a dráma konkrétságát és gondolati általánosíthatóságát egyaránt érzékeltették. Szerencsés leleménynek, a rendező és a jelmeztervező egymásra találása bizonyítékának érzem a nép, a közösség tagjainak hippi »uniformisát«, vezetőinek pedig stilizáltan korhű, egyszersmind karakterizá- lóan kiemelő, hangsúlyozó öltöztetését. A koreográfia a Pécsi Balett igazgatójának, Tóth Sándornak a Pécsi Balettre szabott munkája. Ha kellett, a lendület és az életöröm, máskor a zablájából kitörő szenvedély, sötét indulat megjelenítője volt, s a tánckar tagjai mindezt kitűnően valósították meg. S ha már a megvalósításnál. tartunk, a színészi játékot mint együttes munkát és mint egyéni teljesítményeket feltétlenül az előadás legfőbb erényei között kell kiemelni. Különös, paradox helyzet, miközben egyéneket kell dicsérnem, értékelnem, ezt azzal tehetem legjobban, hogy együvé tartozásukat, együttesi munkájukat hangsúlyozom. Ügy érzem azonban, ez nem feloldhatatlan ellentmondás. Funkcionális színjátszást láthattunk ezen az estén. Szinte csak a feladat nagysága szerint emelhetjük ki mégis a népes szereplőgárdából név szerint is elsősorban Tímár Évát, Holl Istvánt, Győry Emilt és Kézdy Györgyöt. De mindjárt utánuk Kovács Dénes, Paál László, Buj- tor István, ifj. Kőműves Sándor és Szabó Tünde játékáról kell megemlékezni. Ennyi dicsérő, elismerő jelző és őszinte lelkesedés után talán egy kissé különös, hogy mégis vitatom a darab és az előadás társadalmi hasznosságát, mondanivalóját. Amit Hernádi mond, s amit az előadás megjelenít, az történelmileg, társadalmilag valóságos diagnózis, a társadalmat jobbítani, újítani törekvő közösségek belső és külső veszélyeiről. Valóságos, de elfogulatlan, éppen ezért nem érzem igaznak. Nem fogadhatom el, hogy egy ilyen közösség belső ellentmondásai a külső ellenséges erő pressziójának hatására szükségszerűen csak az anarchiába vagy az erőszakba torkollhatnak, s ha ez történelmi konkrétságát tekintve igaz lehet is, a példázat általánosító ereje és kétségtelenül szuggesztív hatása miatt mint morális tanulság erősen vitatható. Igaz, hogy nem elég a célt felismerni, hanem meg kell találni a célhoz vezető, s a célnak legjobban megfelelő eszközöket is, de a helytelen eszközök csupán a cél valóra váltását akadályozhatják, és nem ingathatják meg hitemet, hitünket a cél igazságában, elérhetőségében. Nem vonom kétségbe a modern színház jogát és kötelességét, hogy kérdésekkel, gondolatokat fakasztó módon ostromolja a nézőket. A kérdés azonban szellemileg bármenynyire izgalmas is, bármennyire közérdekű témát, gondolatot érint is, önmagában nem elégséges. Az előbb azt írtam, elfogulatlan diagnózis Hernádi darabja. Nos, a kérdéseken kívül joggal kérhetjük számon az írótól és a rendezőtől egyaránt — nem a válaszadás teljességét — csupán a kérdezés elfogultságát, másképpen pártosságát. T udom azt is, hogy a színpad nem lehet direkt módon politikai fórum, de hiszem, hogy eszmei fórum, és ezt sugallta maga a darab is. Ezzel mélységesen egyetérthetünk, ám ez késztet vitára, ellentmondásra is. És az, hogy vitára késztet, egyszersmind bizonyítja szellemi izgalmat keltő hatását, gondolatainak közérdekűségét. Ha ezeket a gondolatokat újra végiggondoljuk magunkban, feltétlenül állásfoglalásra késztet bennünket, még akkor is, ha a színpadon nem éreztük a szerző állásfoglalását. Rideg Gábor Befejeződött a színházi találkozó Szakmai vita, díjkiosztás Tagnap délelőtt a Latinca Művelődési Központban befejeződött a dunántúli színházak kaposvári találkozója. A díjkiosztást megelőzően vitát rendeztek a négy bemutatóról. Molnár Gál Péter, a Nép- szabadság kritikusa mondott vitaindítót, s ezt rövid vita követte. A vitavezető és a hozzászólók is szóltak a találkozó jelentőségéről, a tapasztalatcsere fontosságáról. Meg kell említeni azonban, hogy a színházaik közötti tapasztalatcsere igen sekély mederben folyt, mért a színművészeknek nemigen volt alkalmuk egymás alakítását megtekinteni. A vita alapján úgy összegezhetjük, hogy a legtöbb hozzászóló a Pécsi Nemzeti Színház Falanszterét tartotta a legjobb produkciónak, a leggyengébb előadást pedig a győri Kisfaludy Színház produkálta a Macskajáték bemutatásával. A kaposvári színház ősbemutatóját többen is vitatták, és nagyon sok hozzászóló kifejezte abbeli aggodalmát, hogy a Szent György és a sárkány című tragikomédiát nem érti majd a közönség. Bár vannak ellentétes vélemények is, még is így összegezhető a hozzászólások nagy része: a darab lehetőséget ad a jó előadásra, ezúttal azonban meghaladta a társulat erejét, s a díszletek sem segítették, sóikkal inkább hátráltatták a játékot. A vitát Rostás Károlynak, a Kaposvári Városi Tanács elnökének, s egyben a zsűri egyik elnökének zárszava követte. Ráday Imrével, a zsűri másik elnökével közösen átadták a találkozó díjait. A legjobb produkció díját a Pécsi Nemzeti Színház együttese kapta. A legjobb rendező díját a Falanszter rendezője, Sik Ferenc. A legjobb díszletért és jelmezeikért járó dijat Pintye Gusztáv és Vágó Nelly kapták a Falanszter színpadra állításáért. E darabban végzett koreográfiájáért jutalmazták Tóth Sándort. A legjobb női alakítás díját a veszprémi Petőfi Színiház művésznője, Majczen Mária kapta A helység kalapácsa előadásában nyújtott Szemér- metes Erzsók alakításáért. A másik legjobb női alakítás díját Tímár Éva kapta a Fa- lanszter-beli Francis Wrigihte alakításáért. A legjobb férfialakítás díját két pécsi színésznek ítélték, Holl Istvánnak és Győry Emilnek, John Brisbane és Peter Considerant alakításáért. Kiemelkedő színészi alakításáért jutalmazták a kaposvári Csiky Gergely Színház művészét, Kiss Istvánt, Lauró szerepéért. Szép magyar beszédéért díjat kapott a győri Szende Bessy s a kaposvári Molnár Piroska. A találkozó bemutatóinak legjobb epizódszerepéért a kaposvári színház művésznője, Pogány Judit kapott díjat. A kaposvári járás két iskolájában Egészséges pezsgés A technika fejlődése hozta magával, hogy ma már egyre gyakrabban beszélünk gépi oktatásról, illetve ismerünk néhány oktatógépet. Közöttük nagy szerepük van az úgynevezett programozó eszközöknek. Ha valaki hallott már ilyesféléről, valami technikai »csodát« képzel maga elé, gondolom. Programozott oktatás Szentbalázson Visi Vilmos orosz szakos tanár rajzlap, zseblámpaelem és körte, vezeték, érintkezők fel- használásával hasznos eszközt készített a nyelvtani szabályokat formailag nehezebben elsajátító tanulók számára, akik egy kis kézügyességgel rögzíteni tudják a nyelvi formuláikat. Idézetet jegyeztem le a ne- velőszoba faláról. A nemrégiben elhunyt költőnk, DeveBallagás Országszerte tegnap tartották a középiskolákban a ballagási ünnepségeket. Somogybán 1329 középiskolát végző diák mondott búcsút az alma maternek. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban találkoztunk az iskola volt diákjával, Fodor András József Attila- díjas költővel, aki ezelőtt huszonöt éve ugyanezen a helyen énekelte a hagyományos búcsúdalt: »Ballag már a vén diák ...« — Hogyan emlékezik vissza saját ballagására? — Nagyon jó osztályba j;" tam. Fontos dolgokat tudtunk csinálni. Már akkor is éreztem, hogy az a közösség megmarad számomra örökre. Ma is rendszeresen találkozunk, júniusiban tartjuk majd itt, a gimnáziumban a 25 éves érettségi találkozónkat. Ebből az iskolából úgy is el lehet menni, hogy azt érezzük, vissza kell jönni, visszahúz. Külsőségében úgy látom, a mai ballagás ünnepélyesebb, általánosan nagy jelentősége lett. Belül, azt hiszem, ugyanazt érzik, amit mi. Az különösen érdekes, hogy mi _nyolc év után ballagtunk, tehát érthetően erős szálak' fűztek össze bennünket, a mai középiskolások négy év után is érezhetik ezt az erős köteléket — írt-e verset a ballagásról? — Nem, de a diákokról sokat Az élelmiszeripari iskolában ballagó diákok. Balogh Gábor, most ballagó diák tekintetével nézzük meg, mát jelent ma ez az ünnep. — Szívdobogva léptem át a kaput, hetekkel ezelőtt már bennem szólt szinte a ballagási dal. Számvetést készít ilyenkor az ember, hogy mit jelentettek ezek az évék. A ballagás kedves emlék, olyan, mini az első nap, amikor iskolába léptem. A külsőségeket alig látom, és ha az ünnepség közben kérdezett volna meg, nem biztos, hogy a meghatódott- ságtól tudtam volna felelni... II. B. . cseri Gábor írásából való: »■Nincsen tehetségtelen tanuló, legalább is a tananyag bizonyos határáig nincs. Sok áll a tanár személyiségének kisugárzásán.« Ilyen pedagógiai elveket vallanak a Szentbalázsi Általános Iskola nevelői is. Horváth János igazgató szaval is erről győztek meg. — A tanulóközpontú oktatásban — nevelésben hiszünk mi. Azt valljuk, hogy ne legyen egyetlen gyerek sem, akit nem foglalkoztatunk az óra részmunkáiban ... — A pedagógiai kísérletek, amelyeket önök végeznek, a gyengébb tanulókért vannak? — Nem, az összesért. A gyengébbnek több segítség kell, töíbb abból, ami mindenkié. Példával illusztrálnám azt, amit mi egy-egy órán megvalósítani igyekszünk. A fizikai kísérletet a tantárgyban előbbre járó tanuló önállóan is képes elvégezni, vele tehát a tanárnak alig van dolga ekkor. A felszabadult idejével tehát hasznosabban tud bánni, mert azt a többi tanulóra fordíthatja, azaz velük közösen végzi el a kísérletet. Míg az előbbiek ugyanazt az eredményt önállóan érik el, addig az utóbbiak rávezetéssel. Természetesen egy órán belül nemcsak Eyen bontott foglalkozások vannak, hanem együttes, az egész osztályt érintők is. Békefi Miklósné tanárnő elmondta: — Esetleg két-h árom csoportnak szóló óravázlatot kell készíteni. A tananyag elsajátításában különböző szintet elért tanulók csoportjai azonban nem állandóik. A tsz is segített Kaposfőn Éppen hét éve szervezték meg Egerben a nagy érdeklődést keltő általános iskolai történelemikabinetet angol minta alapján. Nem sokkal később Gödöllő következett, 1967-ben a Petőfi Sándor Általános Iskolában szakosították a tantermeket. Azóta sok százan keresték fel a gödöllői szaktantermeket »■Újabb, nagyon jelentős előrelépés az 1970-ben megindult 5|omogy megyei kísérlet. Hét Kaposvár környéki iskola Gödöllőn ihletett és a járási tanács művelődésügyi osztályától ösztönzést és támogatást nyerve kezdett hozzá a kabi ne trendszer kiépítéséhez. Érdekes, hogy a közelség ellenére, ahány hely, annyi elképzelés. S ez nem hiba, hanem erény« — olvashatjuk a Történelemtanítás című folyóiratban. — Azt hiszem, egyetlen mondattal lehetne a változást legjobban kifejezni: sokkal jobb, mint eddig — mondta Várnai Ferenc iskolaigazgató- helyettes, rajztanár. — A tantárgyak szigorúan egy-egy osztályhoz kapcsolódnak. Csoportos munkákat végezhetnek így a tanulók, nem kell a szemléltető eszközöket mindig más-más terembe szállítani. Külön biztosítottunk termet a történelem, a biológia—kémia, fizika—számtan tanításhoz. Az orosz terembe nyelvi laboratóriumot szereltünk. A Kaposfői Általános Iskolában minden eszköznek, tárgynak megvan a maga szerepköre. A legkiválóbb szak- tanterem a történelem-kabinet. A termet el lehet sötétíteni, a vetítővászon egyetlen mozdulattal a táblára helyezhető. A vetítőgépek kerekes kiskocsin húzhatók a megfelelő helyre, az ügyesen elkészített tablók nem mondanak sem többet, sem kevesebbet a kelleténél. Az irodalomteremben szabadpolcokon sorakoznak a könyvek, a gyerekek haza is vihetik. — Kik segítettek a szaktantermek létrehozásában? — Hetvenötezer forintot kaptunk a járási tanács művelődésügyi osztályától. Jelentős segítséget kaptunk a termelőszövetkezettől, a szülői munkaközösségtől, és nem utolsósorban a tantestület is hozzájárult ahhoz, hogy a munkánk eredményes legyen — mondta Nagy Józsefné iskolaigazgató. A kabinetrendszer egészséges pezsgést hozott a tantestület életébe is. Hórányi B.—Rőhrig G.
