Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

Megy a munkás vándorútra

„CSÁBÍTOK £S CSÁBÍTOTTÁK“

A TOT-kongresszust megelőző sajtóértekezleten hívta fel arra a figyelmet Szabó István, a tanács elnöke, hogy egyre inkább divatba jön a munkaerő-vándorlás jelenségét a termelőszövetkezetek, mezőgazdasági üzemek számlájára írni, s ebben nem is csak néhány újságíró a ludas. Sokan vélik úgy, hogy az áramlásra legkézenfekvőbb magyarázat a tsz-ek megnövekedett vonzerejére hivatkozni.

Tény, hogy sok termelőszövetkezetben igénylik az ipari jellegű szakmunkát. Villany- szerelőt, gépszerelőt szerződtetnek. Sok az új állattenyésztési telep, ahol manapság már inkáb az ipari szakmával rendelkező állja meg jobban a helyét. Az is kétségtelen, hogy a segédüzemek szaporodása olykor-olykor tucatnyi szakembert követel. Mégsem lehet a mezőgazdasági üzemekre hivatkozni. Aki ezt teszi, az egyoldalúan ítélkezik.

Lássuk csak a somogyi példákat! A nagyberényi szövetkezet melléküzemében például többségükben asszonyok dolgoznak. Helybeliek. A segédüzemet éppen ezért hozták létre, hogy őket foglalkoztas- ság. De így volt ez Bolhón, Kéthelyen és más falvakban is. Tehát semmi esetre sem az volt a cél, hogy a válásokból, nagyközségekből ipari munkaerőt vonjanak eL

Aki véleményt akar formálni magának erről a kérdésről, annak ülik tudni, hogy hazánkban a mezőgazdasági dolgozók száma az elmúlt négy évtized alatt több mint a felével csökkent. Jelenleg körülbelül kilenc- százezer embert foglalkoztatnak fizikai munkával a termelőszövetkezeték, állami gazdaságok. Nem feledkezhetünk meg a technika fejlődéséről, s arról sem, hogy szinte a semmiből gyárak, üzemek nőttek ki. Az új ipari létesítmények embert követeltek. A munkások száma 1 440 000-ről 2 802 000-re nőtt negyven év alatt Olyan számok ezek, melyekről tudomást nem venni »struccpolitika-«. A »vissza- szivárgás« a falvakba ehhez mérten jelentéktelen. Máshol kell tehát a bajok gyökerét keresnünk.

Az emberi felelőtlenség a bő forrása a munkaerő vándorlásának. Ki ne hallott volna már olyan esetekről, hogy egy-egy ipari üzem — s tegyük hozzá: van ilyen tsz is! — tulajdonképpen azzal foglalkoztatja néhány emberét, hogy munkaerőt szerezzen. Ez még nem lenne baj. Az ott kezdődik, hogy nemegyszer helytelen eszközökkel élnek. Valóságos »kerítés« folyik. S bizony akadnak olyanok, akik ötven fillér órabér javításért hajlandók elhagyni munkahelyüket más üzemért. Ezek többnyire nem a törzsgárda tagjai. Erkölcstelen munkaerőszerzés ez? Igen. De legtöbbször vissza is üt. Ahol a belépő munkaerő nagyobb bért kap a régebben ott dolgozóknál, előbb-utóbb megkezdődik az »elszivárgás«. Ördögi kör ez tehát. Ezeknél a vállalatoknál, gyáraknál kialakul az emberek közt az a vélemény, hogy csak az jut magasabb bérhez, aki vándorol. Kinek jó ez? Senkinek sem lehet érdeke.

Magyarországon évente átlagban egymillió munkahelyváltoztatás megy végbe. Ez

természetesen nem azt jelenti, hogy egymillió felelőtlen ember él hazánkban. Azt sem, hogy ennyien mennek magasabb bérért a »szomszéd céghez«. Ezek jelentős része indokolt, hogy úgy mondjam: szükséges munkaheiyváltoz- tatás. (Egyébként az emberanyagnak csak alig kifejezhető töredéke áramlik a mező- gazdaság felé!)

A cserélődés tehát negyven- százalékos. Ez nem jelent egyet a munkaerőhiánnyal. Éppen a »körforgás« miatt. Munkaerőhiánnyal különben is csak egyes ágazatok küzdenek. S a százalékos arányban kifejezett cserélődés azt sem jelenti, hogy minden száz munkásból negyven változtatja helyét. Ismertté vált a »vándormadár« fogalma. Ezek az emberek olykor több munkahelyet is változtatnak évente, »rontva a statisztikát«. A minap láttam egy betelés előtt álló munkakönyvét. Gazdája az 1972-es év elmúlt négy hónapja alatt háromszor cserélt munkahelyet.

A kérdés tehát nyitott: ki a felelős az effajta vándorlásért? Elsősorban az egyén. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek az ilyen »sehol sem jó«-típusú emberek kellenek, ahelyett, hogy az üzem törzsgárdáját igyekeznének megteremteni.

E

gyre több gazdasági vezető ismeri föl a helyes utat. A következő években előreláthatólag még többen választják majd a kezdetben nehezebb, de hosszabb távra annál kamatozóbb megoldást. Lemondanak a »csábításról«. Vállalati érdekből.

Leskó László

Huszonnégyen - ötven pontért

Verseny az ádándi szakmunkásképző iskolában

Istvándi beszélgetés;

Többet kell tennünk, hogy előbbre léphessünk

Esett az eső, gócomba szél volt, de úgy mondják: az ádándi szakmunkásképző iskolában meleg napokat hozott a hét vége. Nem a nap sugarai, a belső feszültség, izgalom tartotta lázban három napon át azt a huszonnégy fiatalt, aki a növénytermesztő gépész szakmában A szakma kiváló tanulója országos versenyen elindultak.

Tegnap, szombaton, »nagy kövek gördültek le a szívekről«, s megszületett a végső eredmény. A végső? Ezen a versenyen igen. De ki tudja, hogy ezek a fiatal végzős szakmunkások még hányszor és hány helyen öltik majd magukra a rajtszámot és versenyeznek. És versenyeznek, vizsgáznak majd rajtszám nélkül is. Talán az lesz a legigazibb, a legnagyobb vizsga...

Három nap — dióhéjban.

Az ország tizennyolc növénytermesztő szakmunkásintézete küldte ide legjobbjait.

— Azon túl, hogy lemérjük a fiatalok felkészültségét, egy ilyen országos találkozón szerzünk egy sor olyan tapasztalatot, amelyet aztán az oktatásban jól tudunk hasznosítani. Mert tanulni egyformán lehet az eredményekből és a hibákból...

Míg folyt tegnap délelőtt a szóbeli vizsga, Balázs Ottóval, a MÉM szakoktatási felügyelőségének igazgatójával és Balogh Józseffel, a szakoktatási felügyelőség főelőadójával beszélgettem. Felidéztük a háromnapos verseny legfőbb mozzanatait. Az első nap az írásbeli számadás napja volt. No, és egy hangulatos, jól sikerült Balaton körüli kirándulásé. Nem egy fiatal akkor látta életében először a magyar tengert.

— A verseny második napja, péntek, a gyakorlaté volt — mondták —, többrétű és többirányú gyakorlati feladatot kellett megoldani a fiataloknak.

Hadd tegyem hozzá, ez a nap félsikert hozott—, a szánA legszebb percek: a dijak átvétele.

tóverseny felét elmosta az eső. Mégis, az izgalom ezen a napon tetőzött, hiszen e két nap eredményei alapján dőlt el, hogy ki mehet szóbelire.

— Az a gyakorlat, hogy aki a két nap során az elérhető maximális 50 pontszám hatvanhat %-át megszerzi, mehet szóbelire. Ez a szóbeli már a »hivatalos« szakmunkásvizsga szabályai szerint zajlik le, s a legjobbak nemcsak díjat kapnak, hanem szakmunkás-bizonyítványt is.

Virágos asztal mellett.

Ök öten már »könnyen beszélnek«. Herber István (Csurgó), Nagy Jenő (Bia), Gál Sándor (Kétegyháza), Bukovszki András (Örkény), Csanyik László (Jánoshalma) már túl vannak az utolsó akadályon is. A többiek — huszonnégyből tizenöten kerültek szóbelire — még nem végeztek.

— Ha ezt a versenyt meg lehetne ismételni, más lenne.

Elénk helyeslés.

— Nem volt olyan nehéz. Mégis, az izgalomtól, vagy a

Lassan atkonyodűs.

A mezőről egymás után érkeznek a szövetkezet központjába a palántázó asszonyok, lányok meg azok, akik a gyümölcsösben dolgoztak napközben.

Legtöbben nem haza, hanem a központi iroda mellett levő fürdőbe mennek először, hogy a munka porát lemossák.

— Azért létesítettük ezt a hideg-meleg vizes fürdőt, hogy kulturáltabb munkakörülményeket teremtsünk a tagoknak. Bizony nagyon sokan meglepődtek ezen, hiszen ma még nagyon kevés olyan szövetkezet van, ahol ilyen fürdő áll az emberek rendelkezésére.

Naptól bamitott arcú ember, Pavelka Jenő a beszélgető partnerem. Látni, sokat van a szabad levegőn. A százholdas gyümölcsösnek és a kertészetnek a vezetője, egyúttal ő az istvándi Üj Élet Tsz meg a község közös pártszervezetének a titkára. Emellett tanácstag is. Bizony varrnak olyan esték, amikor csak késő éjszaka kerül haza.

— Sokat kellett fáradozni azért, hogy a régebbi gyenge szövetkezetből erős közepes legyen. Amikor tavaly a Bar-< esi Járási Pártbizottság a gazdaságpolitikai munkánkat tárgyalta, jónak értékelte azt. Ez annak az eredménye, hogy a szövetkezet vezetősége és a pártvezetőség között jó az együttműködés. Igaz, vannak vitáink, de mindenkor a közös érdek érvényesül. Jakab István elnök, Sülé József főmezőgazdász — ő egyúttal pártvezetőségi tag is — szívesen fogadja a kommunisták véleményét, javaslatait.

Aztán sorolja, mi mindent változtattak meg az elmúlt években. Sokat áldoztak gépesítésre, melléküzemágak létesítésére. A kevés termést adó rozs helyett most inkább búzát termesztenek, s ez sokkal jövedelmezőbb. Legutóbbi

taggyűlésükön arrdl tanácskoztak, érdemes-c az állattenyésztést fejleszteni. Abban állapodtak meg hogy előbb fölmérik lehetőségeiket .menynyi szakemberük van, s csak azután lépnek előbbre ezen a területen.

— Sikerült az emberek

szemléletén változtatni. Korábban a háztáji meg a közös munkák vállalása körül is sok vita, veszekedés volt. Ma már szívesen vállalnak és végeznek minden munkát, megértették, hogy csak abból oszthatunk, amit megtermelünk.

A tsz vezetői látják, hogy a fejlődő, iparosodó Barcs csábító hatással van, elsősorban a fiatalokra. Ezért is határozták el, hogy a tsz-ben dolgozó és házasságot kötő fiataloknak 3000—3000 forintot adnak ajándékul.

— Volt egy erős KKSZ-szer- vezetünk, két évvel ezelőtt még kitüntetést is kaptak. Aztán valamin összevesztek, és szinte széthullott az ifjúsági szervezet. A pártszervezet Siszler Istvánt, a szövetkezet technikusát, fiatal korrantmis- tát bízta meg, hogy a korábbi pezsgő ifjúsági életet üjixä äL~

lítsa vissza. Ennek már tapasztaljuk kedvező jeleit...

Pavelka Jenő párttitkárt arról kérdezem, hogy milyen a kommunisták aktivitása,

mennyire vállalnak részt a társadalmi feladatok megoldásából, milyen a szervezeti élet.

— Ezzel nem büszkélkedhetünk. Ebben talán az is közrejátszott, hogy a felső párt- szervezetek határozatai nehezen jutnak el a kommunistákhoz. Elhatároztuk, hogy évenként néhány alkalommal kiadunk a kommunistáknak és az egész tagságnak egy »újságot«, mély segít abban, hogy az emberek jobban megismerjék majd a feladatokat. Ezt az újságot a pártvezetőség és a tsz-vezetőség közösen készíti. Többet kell tennünk az edcfigieknél, rendszeresebb szervezeti életet teremteni, minden kommunistát bevonni a munkába, mert csak így léphetünk még előbbre — mondja a párttitkár.

Még egy nagyon fontos feladat vár a tsz kommunistáira, elsősorban a pártvezetőségre. Nagyobb gondot kell fordítanunk a pártépítésre, a szövetkezetben jól dolgozó asszonyok bevonására. Harminchét kommunista tartozik az alapszervezethez, ebből 26 dolgozik a tsz-ben, illetve öten már nyugdíjasok.

Alacsony ez a szám, s különösen alacsony az asszonyoké. A 360 tsz-tag fele nő, többségük jól dolgozik, sokan végeznek rendszeresen közéleti tevékenységet a tanácsban, a népfrontban és más társadalmi szervezetekben. S mégis mindössze ketten vannak a pártszervezetben.

Tavaly egyetlen új párttagot sem vettek föl, g ez arra figyelmezteti az istvándi párt- szervezet vezetőségét: az eddiginél sokkal körültekintőbb, megalapozottabb munkát kell végezniük a pártépftésben is.

Szaki László

A verseny utolsó akadálya a szóbeli.

csuda tudja, mitől, nem sikerül úgy, mint szeretné az ember.

Folyik a találgatás. Egyikük úgy érzi, jól ment, a másikuk úgy, hogy nem jó tételt fogott ki, és ideges volt. Szó esett ott, a folyosó végén mindenről. Csanyik László a Balaton körüli vidék szépségéről beszélt (még soha nem járt erre). Másikuk a program szervezettségét, szépségét, a jól sikerült klubestet dicsérte. _(Az ádándi házigazdák látták őket vendégül.) Aztán szóba került a holnap. Talán nem is meglepő, hogy mindegyikük tovább akar tanulni.

— És ha az is meglesz, akkor rherre?

— Vissza a mezőgazdaságba.

A vitrinben sok szép, értékes díj. A győztesnek kéthetes NDK-beli üdülés, 1500 forint pénzjutalom, tárgyjutalom és a KISZ kb oklevele, arany emlékplakettja. A második helyezetnek kéthetes belföldi út, ezer forint, tárgy- jutalom, oklevél és ezüstplakett. A harmadik helyezett részére nyolcszáz forint pénzjutalom, tárgyjutalom, oklevél és bronzplakett. S a többi részvevőnek is mind-mind sok tárgyjutalom.

Beszélgettünk a folyosón. De amikor azt kérdeztem, melyik díjnak örülnének a legjobban, szinte kórusban hangzott a válasz:

— A szakmunkás-bizonyítványnak...

Az eredmény.

Délután lett, mire kialakult a hosszú verseny végeredménye. Országos első lett Pénzes Nándor (Vép), második Csa- nyik László (Jánoshalma), harmadik Gosztonyi Géza (Vép). S bár a vépi iskola képviselői igencsak kitettek magukért, mi, somogyiak sem szégyenkezhetünk: az országos verseny negyedik helyezettje az ádándi Visnyei István lett.

Vörös Mária

Mii ígérnek a somogyi

A MÉK 1971-BEN

nagyüzemi gyümölcsösből — és az áfész-ek segítségével a háztáji területekről — IHM) vagon gyümölcsöt vásárolt fel és értékesített. Nagy mennyiség az is, amit az áfész-ek saját részükre vettek meg, és a boltjaikban eladtak.

Jovánczai Ferenc, a MÉK főagronómusa arra a kérdésre, hogy milyen termés várható a fontosabb gyümölcsökből, így válaszolt:

— A virágzás gazdag voR a két korai gyümölcsnél, a cseresznyénél és meggynél. A cseresznyéből nagyobb természetes hullás várható, s azt gondolom, hogy a közepesnél gyengébb lesz a termés. A meggy rosszul kötött, esős és fagyos volt az idő a virágzás idején. Tavaly 218 vagonnal vettünk meg Az idén ennél jóval kevesebbre számíthatunk, pedig a meggyre nagy szükség van, feldolgozva fontos exportcikk. Sok függ attól, hogy az áfész-ek felvásárlói hogyan szervezik meg a szedést.

— Tavaly, a szamócaérés idején sok esőt kaptunk, ezért gyenge volt a termés. Csak 29 vagonnal vehettünk meg Az idén jól kötött a szamóca, az átlagosnál nagyobb termés ígérkezik. Szép az állomány Somogysárd, Kutas, Kadarkút, és Csököly környékén, pedig az első virágok elfagytak. 35 vagon termést várunk, és szeretnénk ebből is sokat exportálni. A fogyasztási szövetkezetek sokat tettek azért, hogy ez a kedvelt gyümölcs elterjedjen a megyében.

Kajsziból a tavalyi közepesnél jobb termésre számítunk, jóllehet néhány fagyzugos helyen itt is kár keletkezett. Szeretnénk ebből a gyümölcsből is kihasználni az exportlehetőségeket, s az idén is igénybe vesszük a termelői csomagolást, melyet külön megfizetünk. A tavalyi 40 vagonnál többet várunk.

Sajnos az őszt- és a franciabarack, amely tavaly rekordtermést adott — 219 vagonnal vettünk meg — az idén gyengébbnek ígérkezik,

•s az idén a tavalyinak csak mintegy a kétharmadával számolunk. A liörtejéléknél biztatóbb a kilátás, a tavalyi 118 vagonnál többre számítunk. Kérdés persze, hogyan alakul majd az időjárás, a termésből mennyi lesz az étkezésre és a tárolásra alkalmas körte, illetőleg cefre. Almából a tavalyi 321 vagonhoz hasonló mennyiséget várunk, a szilva viszont a jelenlegi tájékozódásunk szerint a tavalyinál gyengébben fizet.

A NAGYÜZEMEK és a háztáji gazdaságok egyaránt sokat tehetnek azért, hogy megmentsék a megtermett, illetőleg ezután termő gyümölcs mennyiségét, megvédjék a minőségét. Forgassák a szakkönyveket, kérjék ki a gyümölcskertészek tanácsait, végezzék el a szükséges növényvédelmet, a permetezést, ápolják a fákat, hogy ne szaporodjanak el a férgek. A szaküzletekben, boltokban most van elegendő növényvédő szer — fejezte be tájékoztatását Jovánczai Ferenc.

D. Z.