Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-19 / 116. szám

Vállalati érdek — államérdek [ A zaj csak kezdetben zavaró Revizor érkezik Csendben, hangyaszorga­lommal dolgoznak, a megye széles közvéleménye előtt csaknem észrevétlenül A vál­lalatoknál szövetkezeteknél azonban már ismerik őket, sőt többnyire szorongást, ideges­séget vált ki érkezésük. A hír — revizor érkezett! — futó­tűzként terjed az irodákban, s kész a napi szenzáció. A revi­zor azonban heteken keresz­tül látogatja a szövetkezetét, vállalatot, s az izgatott kedé­lyek lecsillapodnak, látva a bizonylathalmokba, számosz­lopokba mélyedő revizor egy­szerű és egyáltalán nem szen­zációs munkáját. Izgatottak csak azok maradnak, akiknek félnivalójuk van ... A napokban felkerestük a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága Somogy me­gyei hivatalát, hogy munká­jukról érdeklődjünk. Éppen ott találtuk az egyébként beteg- szabadságon levő hivatalveze­tőt, Bráz Andrást is. Vele és helyettesével, Batuczky József­iéi beszélgettünk. A megyében mintegy há­romszáz gazdálkodó egységet ellenőriznek. Tanácsi vállala­tokat, kisipari és mezőgazda- sági termelőszövetkezeteket, fogyasztási és takarékszövet­kezeteket, vízgazdálkodási tár­sulásokat és a tsz-ek közös vállalkozásait Ezekben a gaz­dálkodó egységekben dolgozik Somogy megye munkaképes lakosságának mintegy 70 szá­zaléka. — Tulajdonképpen mi ■ hi­vatal feladata? — Több irányú, összetett feladataink vannak, röviden talán így summázhatnánk: el­lenőrizni a közgazdasági sza­bályozók és a pénzügyi törvé­nyesség betartását. Ezen belül azonban munkánknak többfé­le hatása is van. így például napvilágra kerülnek a szocia­lista erkölcsi normákat sértő vállalati és egyéni cselekede­tek, megnyilvánulások. De van egy bizonyos visszajelző sze­repünk is: közvetlenül vizsgál­va egy-egy gazdasági, intézke­dés szabályozó hatását a gya­korlatban, viszonylag teljes kép alakulhat ki arról. Ezt aztán jelezzük felfelé, mint­egy az állami szervek megyei információs csatornájaként. Van ugyanakkor egy bizonyos prevenciós (megelőző) szere­pünk is. Az egyes kormány-, illetve tárcaszintű intézkedé­sek értelmezésében, alkalma­zásában segítik revizoraink a gazdasági egységeket. — Mit jelent ez a munka a gyakorlatban? — Revizoraink azt vizsgál­jak, hogy valódi-e a mérleg és a kimutatott eredmény, to­vábbá a befizetési kötelezett­ségeiknek (adó) pontosan ele­get tettek-e a gazdálkodó egy­ségek. Ezenkívül még arra is kiterjed a figyelmük, hogy szabályosan használták-e föl a költségvetési juttatásokat (dotációkat). Például a sütő­ipar ártámogatása stb. — Milyen eredményeik vol­tak? — Meglepő dolgot mondok. Vizsgálataink során nagyon ritkán fordult élő, hogy nem állapítottunk meg semmiféle szabálytalanságot. Ezen, ha önelégültek lennénk, le is mérhetnénk munkánk fontos­ságát. — Ezek szerint a revizorok mind nagyon szigorú emberek. — Nem erről van szó. A fel­tárt szabálytalanságok nagy részét nem szándékosan követ­ték el. Jobbára tájékozatlan­ságból. A gazdálkodó egységek javarésze kis szövetkezet, ahol bizony az adminisztráció elég gyenge lábon áll. Ugyanakkor rengeteg a kihirdetett jogsza­bály, nagy a leterhelés, s hiányzik a szakapparátus. Volt rá jó néhány példa, hogy meg kellett mondanunk az elnök­nek: igen sürgősen fel kell vennie egy újabb adminiszt­ratív dolgozót. Persze volt olyan eset is, hogy nyütan ki tudtuk mutatni a hamisítási szándékot. S talán még csak annyit: a jogszabály katego­rikus, sokszor egyéni mérlege­lésre is szükség van. A mér­legelés örök alapelve, hogy a szabálytalanság milyen mér­tékben csorbítja az állami ér­deket? A Hivatal dolgozói tavaly a hozzájuk tartozó gazdálkodó egységek hatvan százalékánál tartottak vizsgálatot, s mint­egy 2500 napot fordítottak re­vízióra. Ezeknél a vállalatok­nál, szövetkezeteknél 70 millió 300 ezer forinttal növelték (!) és 80,5 millióval csökkentet­ték a nyereséget. A megálla­pított hiány 8,4 millió forint volt, a többlet pedig 3,7 millió. Cs. T. Pergő orsók, villámgyors kezek A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára Somogy me­gye első szocialista nagyüze­meinek egyike. Szakmunkás­igénye fokozott. Az évenkénti beiskoláztatás során száz he­lyük van, de 1971-ben mind­össze negyvenen jelentkeztek. Mi ennek az oka? Az ipari ta­nulók szociális ellátottsága magas szintű, szinte teljesen tehermentesíti a szülőket a taníttatás költségeitől. Szabó Földes Lászlóné 1962 óta dolgozik a gyárban. Szak­munkás-képesítését egy évvel később szerezte meg. Ügy mondja, elégedett. — Szeretem a munkámat és megszerettem a gyárat is. A szakmunkásokat megfizetik, máshol legföljebb segéd- vagy betanított munkás lehetnék Nézze, nem mindegy, hogy milyen környezetben dolgozik az ember, de legalább olyan fontosnak tartja mindenki a jó keresetet is. Amikor a közel­múltban férjhez mentem, fél­A cél: kulturáltabb utazás Megszűnnek az éjszakai „bumli"-vonatok Május 28-tól új menetrend a MÁV vonalain Bármilyen gyorsan fejlődik is világszerte az automobiliz­mus, a tömegközlekedés fő eszköze a vasút marad. Vala­mennyire ugyan a legutóbbi évben megcsappant a vonatok utasainak száma, mégis az utazóknak mintegy 70—$S0 szá­zalékát szállítja a MÁV. Hogy milyen eredménnyel, s hogy a közeljövőben miként, azt csü­törtökön délelőtt Pécsen a dél-dunántúli napilapok, a rá­dió és televízió munkatársai előtt a sajtótájékoztatón is­mertette dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője. — Az 1971—72. évi MÁV- menetrendünk általában kiáll­ta a próbát. Minden eddigi­nél kevesebb módosítási igény futott be az új menetrenddel kapcsolatban. Ez azt igazolja, hogy igyekeztünk az utazókö­zönség kívánságait szem előtt tartva összeállítani a múlt évi vasúti menetrendet, összessé­gében annyit: mindenkit, aki vonattal akart utazni, elszállí­tottunk, de nem maradt el- fuvarozatlan áru sem a MÁV Pécsi Igazgatóságának vona­laim — Eredményeinkkel ko­rántsem vagyunk elégedettek. Jól tudjuk, hogy az igényéé a kulturáltabb utazással kapcso­latban egyre növekszenek, és jogosak is. Igyekszünk ezeket teljes mértékben kielégíteni. A május 28-án 0 órakor életbe lépő új menetrendünk nem tartalmaz különleges adato­kat. Ahol lehetett, újabb per­ceket faragtunk le a menet­időből. ÍÍÁ leglényegesebb vál­tozás, hogy mostantól meg­szűnnek az éjszakai távolsági személyvonatok. Nem kell éj­szakákat bumlizniuk azoknak, akik a fővárosba utaznak, vagy onnan haza akarnak tér­ni. Még egy változás: a jövő­ben nem lesz sebesvonat. Ahol lehetett, ott gyorsvonatpáro­kat állított be a MÁV, másutt a személyvonatok veszik át a megszűnő sebesvonat szere­pét. Korszerűsödik a MÁV Pé­csi Igazgatóságának személy­kocsiparkja. Újabb nagy ha­tásfokú Diesel-mozdonyok vontatják majd a szerelvénye­ket. Tovább bővül a népszerű «•Piroska-« motoros vonatok száma, amelyek a szárnyvona­lakon gyorsítják, teszik ké­nyelmesebbé az utazást. Gon­dolt a MÁV a növekvő nem­zetközi forgalomra is. Ezt a célt szolgálja, hogy a közeljö­vőben Gyékényes és a jugo­szláviai Koprivnica közös ha­tárállomás _ lesz, együttes vámkezeléssel. Reméljük, hogy az utazókö­zönség egyetértésével találko­zik majd menetrendünk, ame­lyet új köntösben, kellő pél­dányszámban bocsátunk az utazóközönség rendelkezésére. Igazgatóságunk külön kiadta Pécs és Kaposvár közlekedési zsebmenetrendjét, amely mos­tantól már kapható a vasútál­lomásokon és az újságárusok­nál — mondotta a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője. tem, hogy a házassággal ellen­kezik majd a háromműszakos munkaidő. Végül is azt hi­szem, sikerült összehangolni. — Ha valaki megkérdezné, javasolná neki ezt a szakmát? — Azt nem tudnám meg­mondani, hogy másnak is mi tetszhet meg benne, csak azt, hogy én miért szeretem A munkakörülmények egyre jobbak, a fizetés a szakma el­sajátításával és az eltöltött ide arányában emelkedik. Sokan félnek a nagy zajtól. Mindent meg lehet szokni. Csak az ide­geneknek tűnik fel az állandó gépzaj, mi már meg sem hall­juk. Egyszerű jelrendszerrel tudunk egymással érintkezni, megtanultunk szájról leolvas­ni. A lábam néha fáj a mű­szak vége felé, sokat kell gya­logolni. A gyár egyik részlegének ,KISZ-titkára Horváth Kata­lin. Fiatal, ennek megfelelően tele lelkesedéssel, tenni vá­gyással. Munkájáról szépen fogalmazta meg gondolatait. — A gépekhez és az embe­rekhez türelem kell. Sokat foglalkozom a fiatalok gond­jaival, hiszen én is fiatal var gyök. Nemegyszer az én gond­jaimat fogalmazzák meg. Nein akarom felsorolni, mi az, ami percről percre mint öröm vagy gond jelentkezik. Az igazán eredményes munka természe­tesen a jó kollektívától függ. — Sokan mennek el a gyár­I tói? — Csak 1967 óta vagyok itt. és nem ismerem a gyár egé­szét átfogó adatokat. Azdk közül, akik tavaly szerezték meg a szakképzettséget, eddig egy se ment eL A fiatalokat a jelentkezéstől valószínűleg a három műszak és az éjszakai munkavégzés is visszatartja. Most csodálkozni fog, de én éjjel szeretek legjobban dol­gozni. Mindketten lekísértek az üzembe. Rengeteg gépen meg­számlálhatatlan orsó forog szemmel nem követhető se­bességgel. Az »elefánt«, a le- vegőtisztitó légszivattyú lom­hán siklik hosszú »ormányai­val« a gépsorok között. Sok­sok ügyes kéz villan a vékony fonalak fölött, igazolva a Sza­bó Földes Lászlóné által mon­dottakat: — Aki szereti a kézi mun­kát, nyugodtan jöjjön ide dol­gozni. Később már élvezni fogja a keze ügyességét. Mészáros Attila Növényvédelmi tájékoztató Rajzik az almamoly HATVANI DÁNIEL Előre megfontolt szándékkal 26. Benzinkűttól az árokpartig A külvárosban járnak, ami­kor Robi érzi: rángat a mo­tor. Nyomban utána le is áll. Az indító jó, nem ugrik be mégsem. Persze, hát elfogyott a benzin. Körülnéz. Tábla mu­tatja: kétszáz méterre autó­szerviz. Elindul arrafelé. A telepen műszakkezdés van. A portás az irodába küldi, de a fiú, amikor látja, áll benn né­hány kocsi, az udvarra siet. Érdeklődik, adinának-e egy kis benzint. Négy-öt liter elég volna. Egy fiatalember azt mondja, benzin itt nincs, de várjon a kocsijánál tíz percet, s akkor a Nysával elvontatja a kútig. Robi visszamegy, lát­ja, hogy Zoli épp akkor jön ki a zöldséges boltból, kezé­ben valami zacskóval. Körtét vett Ügy látszik, eltett ma­gának néhány forintot, ami­0 I Somogyi Néplap kor a padlózatról szedte fel a pénzt. Robi átkutatja a csomagte­ret, megtalálja a vontatóköte­let. Rákötözi a lökhárítóra, s hosszában elfekteti a kocsi előtt. Jön máris a Nysa, meg­fordul, ráfarol. Felerősíti a kötél másik végét, beül és bal kezével kiint, hogy indulhat. A kútnál, miután leoldozza a taxit, ad a Nysásnak egy Elindulnak körülnézni. Jócskán fenn van már a nap, szökésről szó sem lehet. Meg kell várni az estét és majd akkor. Búcsú, Narda, Horvát­lövő ... Itt-ott feltűnnek a magasfigyelők. Robi kiszámít­ja: kétszáz méterre lehetnek egymástól. Pornóapátiba ér­nek. A falusi vegyesboltban Robi vásárol húsz deka felvá­gottat, hat zsemlyét és egy do­boz gyufát. Jó volna meginni egy-egy feketét is, de már fogytán a pénz. És ki tudja, mire kell még napközben. Olyasmire, ami létfontosságú a szökéshez. Amikor kijön az üzletből, egy közelben álldogáló ember­től megkérdi: — Hogyan le­het innen eljutni Jákra? — Előzőleg ugyanis megnézte a térképen: Ják irányában jó­A megye déli részén máips első felében megjelentek az almamoly első egyedei. Ezt követően két-három nap múl­va általános rajzás kezdődött a megye egész területén, s en­nek fokozatos erősödésére kell számítani a hónap utolsó de- kádjában. A lárvakelés vár­hatóan május 25—31-e között kezdődik, de a tömeges kelés júniusban lesz. A lárvakárté­tel megelőzése végett az első lárvák megjelenése előtt (3—4 nap múlva) a védekezéseket meg kell kezdeni. Nagyüzem­ben javasolt: Bayer 20 WP; Parathion 20 0,3; Ultracid 40 WP, Dimecron 50 0,1 száza­lék, 800—1600 liter/ha víz- mennyiségben. Házikertek­ben: Ünifosz 50 EC; Bi 58 EC; Lebaycid 50 EC 0,1 százalék (100 liter vízhez 1 dl)« Safi- don 40 WP 0,25; Sumithion 50 EC 0,2 százalék (100 liter víz­hez 25 dkg, illetve 2dl). Java­solt a vízmennyiség a fa lombozatától függően 200 négyszögölre 100—200 liter. A szilvamoly rajzása néhány nappal korábban kezdődött, . mint az almamolyé. A rajzás A falu egy nagy hegy lábá-t elhúzódó lesz, a kis lárvák . , ♦ megielenese május harmadik nal fekszik. A hegy kissé; északnyugatra esik. Oldalát! fenyves borítja. Arrafelé egy] út ágazik ki a faluból, Robi! rákanyarodik. Pár száz méter j után kis házikó, előtte egy) határőr katona, kezében tár- j csa. — Nézz a térképre és| mondj egy falunevet, ami j errefelé van! — Zoli ezt! mondja: — Gencsapáti. — Épp május dekádjában várható. A véde­kezéseket javasolt rövid időn belül elkezdeni, az almamoly­nál felsorolt szerek valamelyi­kével. Időszerű a kaliforniai pajzs- tetű lárvái elleni védekezés is. Elsősorban az almástermésű- ek, valamint a csonthéjasok veszélyeztetettek. A jelenlegi hőmérsékleti viszonyok mellett a lárvarajzás május utolsó tízest. Majd kér kölcsön egy kora beszöggellése van a határ- be, ha akar. De jobb a dolog­jókor, Robi már fékez is mert! napjaiban várható' A kártevőt ... , , ’ ; csak ekkor lehet hatékonyan közben a magasba lendül a| tárcsa. Bal kezével hajtja le; ——1 az ablakot. Kinyomott kup­lunggal gurul a katona mel­lé, a sebességváltót az egyes-; be billenti. Mert ha igazol- ványt kér a katona, meglóg,: teljes gázzal, s lőjön a kerék­pusztítani, ezért az aimamoly- nál javasolt szerek közül nagyüzemben eredményesen alkalmazható a Bayer 20 WP, Parathion 20, Ultracid 40 WP; házikertekbben a Bi 58 EC, Lebaycid 50 EC, és a Safidon 40 WP. Az almástermésű gyümöl­csösöket továbbra is rendkívü­li mértékben veszélyezteti az almafa-varasodás. Ezért az említet rovarkártevők elleni védekezéssel egy menetben ez ellen is védekezni kell, Fun- dazol, - Dithane M 45, vagy Orthocid gombaölőszer hozzá­keverésével. • Az amerikai fehér szövőlep­ke rajzása május első napjai­ban megkezdődött Kaposvá­ron. Csaknem ezzel egy idő­ben a kapolyi és a siófoki fénycsapdák is jelezték a raj­zás kezdetét. Jelenleg a raj­zás az egész megyében inten­zív, a kis hemyófészkek 4—5 nap múlva megjelennek. A vé­dekezésre idejében föl kell ké­szülni. Elsősorban a házikerti és szórvány gyümölcsösök, va­lamint az egyéb haszonfák ve­szélyeztetettek. Erős fertőzés várható a Balaton-parton, Marcali, Böhönye, Csurgó, Berzence, Nagyatád és Barcs körzetében, valamint Kapos­vár környékén. A v^skezést már a kis hernyófész meg­jelenésekor, mechanikai úton való eltávolítással és megsem­misítéssel kell megkezdeni. Ebben az időszakban a fertő­zés vegyszeres beavatkozás nélkül is leküzdhető. Perme­tezéshez felhasználható a Dit- rifon 50 WP 0,2; a Fiiból E 0,3; az Unifosz 50 EC; a No- gosz 50 EC 0,1 százalékos adagja. húszliteres marmonkannát — nem akar a kúthoz állni —, s televeszi benzinnel. Amikor a kocsihoz ér, odaad Zolinak 30 forintot, s ráparancsol, hogy a műanyag vödörben hozzon még tíz literrel. Szombathelyről két irány­ban ágazik el út a határ felé. Az egyik Búcsúnál, a másik Pornóapátinál ér véget. De ezt a két falucskát is kövesút köti össze, s ez a nagyjából 15 ki­lométeres útszakasz igen közel és csaknem párhuzamosan fut a határ mellett. Robi azt mondja, ezt kell megpróbálni, s a másik is ráhagyja, hogy ez így jónak látszik. nak. — Az ember azt mondja, vezet oda egy földes út, de ar­ra már engedély kell, az már határsáv. így újra Szombat­hely felé mennek. Robi ész­reveszi, amit már a 8-as fő­útvonalon is érzett, hogy a kocsi eleje jobbra húz. A jobb első kerékben biztosan kevés a levegő. így a városban újra a benzinkúthoz mennek, s a kompresszorból levegőt nyo­mat a kerékbe. Újra Búcsú felé veszik az irányt. Egye­nes útszakasz következik, Ro­bi elengedi a kormányt. Fut a kocsi egyenesen, sem jobbra, sem balra nem tér la. nak elébe menni. — Erre kell menni Gencsapáti felé? _f k érdi a katonától. — Az ma-j gyarázatba kezd, hogy vissza! Szombathelyre és ott egy má­sik úton. — Még végig sem mondja, amikor Robi azt kér­di: — Megfordulhatok itt? — A katona bólint. Robi látja, hogy a vaskerítésen túl épü­letek vannak, előtte 69-es GAZ tehergépkocsik állnak és van néhány B—352-es teher­kocsi is. Amikor a taxi a falu felé elporzik, a kiskatonának eszébe jut, hogy eredetileg igazoltatni akart. Mindegy úgyis megfordultak. Vállalatunk fejlesztése lehetővé teszi az ügyviteli, kereskedelmi, nyomott doboz és minden egyéb nnomTQTu^n»OK RÖUID HOTPRIDÖS eLKÓSZÍTeSbT! Készséggel várjuk a vállalatok, közületek, intézmények nyomtatvány megrendeléseit 'Somogy megyei sA/yomdaipari Vállalat KAPOSVÁRI - NAGYATÁDI - SIÓFOKI ÜZEMEI (FolytatjukJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom