Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-17 / 114. szám
Négy év munkáját értékeitek A tsz-ek szolgálatában Négy év telt el azóta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának iránymutatása szerint megalakultak a szövetkezetek érdek- védelmi szervei, a területi szövetségek, és létrejött a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. Négy évre tekintettek vissza a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének küldő ttközgy ülésén is. Erről beszélgettünk Pfeiffer Elemérrel, a szövetség titkárával. Az érdekvédelmi szervet a kaposvári és a volt tabi járás szövetkezetei hozták létre. Kétségtelen, hogy sok azonos vonás van a tabi dombvidék és a zselicségi tájegység adottságaiban, de jelentős különbségek is tapasztalhatók. A differenciáltságot még növelte, hogy az üzemek területi nagysága is változó. Egy részüknél kialakultak a nagyüzemi gazdálkodás feltételei, más részüknél azonban nincsenek meg a fejlesztéshez szükséges adottságok. E differenciáltságból adódóan a szövetkezetek igénye is más-más jellegű volt a szövetséggel szemben az elmúlt négy év alatt, A már említett időszakban jelentős változások álltak be a tsz-ek életében. Számuk az egyesülések következtében 92- ről 62-re csökkent. 1967-ben 2336 hold volt a szövetkezetek átlagterülete ma 3400. A területi növekedés segített a fejlesztésben. Kedvezőtlenebb viszont az összehasonlítás a nyugdíjasok számát tekintve. A szövetség megalakulásának idején a 30 400 tagnak egyhar- mada, ma viszont a 28 000 szövetkezeti dolgozóból 13 000 a nyugdíjas, járadékos. A termelés — ahogy Pfeiffer Elemér elmondta —, a nehézségek ellenére is nőtt. A termelési érték az 1968. évi 1 milliárd 136 millióról 1 milliárd 390 millióra növekedett, ami 22—23 százalékos emelkedést jelent, A termelési ‘költségek ennél nagyobb százalékban növekedtek, emiatt a szövetkezet ‘bruttó jövedelmének emelkedése alig haladja meg a tíz százalékot. A tsz-tagok személyes jövedelme egy embert figyelembe véve, négy év alatt 13 ezer forintról 15 600-ra növekedett a közép-somogyi szövetkezetekben. A szövetségi munkában a hangsúly a testületi tevékenységen van. Ezt a társadalmi szervezetet a szövetkezetek titkosan megválasztott küldöttei alkotják, és a küldöttekből megválasztott elnökség, valamint bizottságok irányítanak. A független apparátus a társadalmi szervezet tevékenységét készíti elő, s a hozott határozatait hajtja végre. Évenként általában két-há- rom küldöttgyűlést tartottak, ahol a választott küldöttek minden alkalommal kellő számban jelentek meg, és értékes javaslataikkal segítették elő az eredményes munkát. Hiányosságként említette meg beszámolójában a szövetség elnöke, Bernáth Ferenc azt, hogy a küldöttek saját termelőszövetkezetük tagságát ritkábban informálták a szövetség munkájáról. A gazdasági érdekképviselet a tevékenységi kör legfontosabb része. A közép-somogyi szövetség sokat tett a tsz-ek egyenjogúságának érvényesítése érdekében, a szerződéses árukapcsolatok létrehozása terén. Az elnökség foglalkozott a termelési és értékesítési szerződések előkészítésével, a termékforgalmazással. Ezt megelőzően tárgyalt a felvásárló vállalatokkal, és a megyében kialakítandó egységes állásfoglalás céljából közös elnökségi üléseket tartott a többi szövetséggel Az itt született megállapodásokat a tsz-ekhez eljuttatták. Az elnökség foglalkozott az állattenyésztésben alkalmazott új tartási és takarmányozási eljárások értékelésével, a növénytermesztésben alkalmazott új technológiai eljárások népszerűsítésével. Elemezték azt, hogy a közép-somogyi termelési körzetben a már kialakult termelésfejlesztési elgondolások megvalósítását, a mezőgazdaságban jelentkező tennivalók végrehajtását miképpen tudják elősegíteni. Kezdeményezésükre gabonából és kukoricából egyes üzemek fajtakísérleteket kezdtek, tapasztalatcseréket rendeztek. A szarvasmarha-tartáshan és |-tenyésztésben igyekeztek a j korszerű telepformák megválasztásához gyakorlati segítséget adni. Ugyanezt tették a sertéstelepek megvalósításánál is. Lényeges előrelépés történt a negativizálásban, s a célszerű tenyésztési munka eredményeként nőtt a törzstenyészetek száma. Az elnökség ajánlásokat dolgozott ki a gépesítés helyzetének megjavítására. Javaslatokat tettek a beszerzendő korszerű erő- és munkagépekre és közreműködtek ezek vásárlásánál. Biztosították a gépesítési szakemberek továbbképzését Pfeiffer Elemér kérdésünkre beszélt a társulások helyzetéről is. E téren nem érték el a szövetkezetek a kívánt előrehaladást. Egyes ágazatokban még az ösztönzők elégtelensége, illetve a tőkeszegénység az akadályozó tényező. Foglalkoztak a segédüzemek fejlesztésének lehetőségeivel is. Különösen olyan tsz-ekben javasolták ezek létrehozását, melyekben a kedvezőtlen köz- gazdasági viszonyok akadályozzák az alaptevékenységet. A közép-somogyi szövetség kidolgozta távlati fejlesztési tervét, segítséget adott a tsz- eknek a megalapozott gazdasági döntések meghozatalában. Igyekezett a szövetkezeti vezetők figyelmét a közgazdasági munka fontosságára irányítani. Ezt a célt szolgálta a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemmel közösen szervezett tsz-főkönyvelői továbbképzés. Területükön hét szövetkezetben gépesítették a számvitelt. Az elmúlt négy évben szélesedett a szövetkezeti demokrácia. A testületek munkája javult. Több szövetkezet élére új vezetők kerültek, akik többségükben megfelelnek a növekvő követelményeknek. Az elnökség foglalkozott a tsz-ekben alkalmazott munkadíjazás tapasztalataival, javaslatot dolgozott ki a vezetők és tagok készpénz-díjazásának rendszerére. Két alkalommal került napirendre a nőbizottságok szervezésének jelentősége és ezek munkája. Megvitatták és felmérték a nyugdíjasok és a fiatalok helyzetét, probélmáit is. Az elmúlt négy évben lezárult az útkeresés időszaka. A tapasztalatok segítenek a következő négy esztendő tennivalóinak legcélszerűbb végrehajtásában. h. L. (Folytatjuk.) Korszerű teherkocsimosó a szolnoki pályaudvaron A szolnoki MÁV pályaudvaron olyan teherkocsimosót állítottak üzembe, amely 24 órás műszak alatt 350 tehervagont takarít ki. A vagonokat mosás után fertőtlenítik is. A szolnoki teherkocsimosóba az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek vagonok, sőt olasz és görög transzportkocsikat is mosnak valutáért. Válasz a TY-forunilioz érkezett kérdésekre Sorozatunk befejező részében két közérdekű, a lakosságot közvetlenül is érintő kérdésre adott választ ismertetünk. Kérdés: Nem hátráltatja-e a IV. ötéves terv lakásépítési programját az 'építési és az építőanyag-ipari árak emelkedése? , Dr. Szabó Károly, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője a kérdésire a következőket válaszolta: — A IV. ötéves terv 400 ezer lakás megépítésével számol, ebből mintegy 180 ezer épül állami, a többi pedig magánerőből. Az állami bér- és szövetkezeti lakások megépítésének üteme a terv szerint évenként gyorsuló. Az 1972. január 1-ón életbe lépett árintéáke- désak eltérő módon hatnak az állami és a magánerőből történő építkezésekre. Az állami lakásépítésben az építési-szerelési munkák díjtételei nem változtak, az építőanyagok hatóságii áremelése miatti többletköltségeket pedig az állami költségvetés megtéríti a beruházóknak (lényegében tehát a tanácsoknak). Közismert azonban, hogy a lakások építési költségei ennél nagyobb mértékben emelkednek. Ennek fő oka, hogy Budapesten és a nagyobb vidéki városokban lényegében »elfogytak-« a nagy lakó telepekkel viszonylag kisebb költséggel ‘beépíthető szabad területek, s szükségszerűen előtérbe került az elavult városrészek rekonstrukciója. Ez bontási, ‘kisajátítási es egyéb (alapozási, gép stb.) többié tköltségöktoel jár. Emellett az építőipar által felhasznált anyagok (szerelvények, műanyagok stb.) áremelkedése is — szakszóval élve — »be- gyűrűződik«. A maganlakasepitoiknek kétségkívül nagyabb anyagi megterhelést okoz az építőipari árak emelése, ennek következtében csökkenhet az építkezők száma. Figyelembe veendő azonban, hogy az építeni szándékozók számát korábban éppen az építőanyagok hiánya korlátozta, s az árintézkedések a ki nem elégíthető igények mérséklését és az építőanyag-ipar jobb ösztönzését szolgálják. Emellett azonban tény az is, hogy a megnövekedett költségek elsősorban a fiatalok számára nehezítik az építkezések megkezdését. Társadalompolitilkai okok indokolják tehát, hogy a Pénzügyminisztérium, megvizsgálja a helyzetet, s egyik megoldásként elképzelhető a nyújtható hitelek felső határának megemelése. összegezve: Várható, hogy az építőanyag-ipari árak emelése közvetlenül nem késlelteti a lakásépítési program megvalósítását. A megvalósulásnak azonban egyéb feltételei is vannak, elsősorban a megfelelő területelőkészítés, a beépítendő területek előköz- művesítése. E feltételek létrehozásának lehetőségét vizsgálják, s a későbbiekben születik meg a válasz arra, hogy kellően megalapozott-e a lakásépítés ütemének a tervben előírt gyorsítása, vagy pedig a terv megvalósítása áthúzódik 1976 első feüéne. Kérdés: Hogyan alakult a gyermekruházati cikkek -ara az elmük nagy ettbenJ Csurgat Dezsöné dr., az Országos Anyag- és Árhivatal munkatársa erre a kérdésre a következőket válaszolta: — A gyermekruházati cikkek ára az 1968. január 1-i fogyasztói árkiegyenlítés hatására 1967-hez képest 2—4 százalékkal csökkent, ugyanakkor e termékek egynegyede került maximált árformáiba, a többi cikk zömében a hatóságilag korlátozott árformába tartozik. 1969. május 2-án új ár- és forgalmiadó-intézkedé- sek léptek életbe, amelyek — főként a szintetikus termékek forgalmi adójának csökkentése következtéiben — összességükben ugyancsak árszint- csökkenést eredményeztek. A gyermelvruházati cikkek széles körénél számottevő az árkiegészítés (dotáció). így például a csecsemőruházatnál 58—100, a pamut alsóruházatnál IS, az úttörőruházatná 1 40—45, egyes felsőkomfekció- termékeknél 5—15, a gyermek- és ‘bébiiolpők egy részénél ÍO—83 százalékos. TSgyanakkor az T969-es érés forgalmiadó-intézkedések (amellett, hogy csökkentették jó néhány termék árát: például -egyes fiú alsúruházati cikkek ára 28 százalékkal csökkent) a lanyka-alsóruhá- zatban (főleg a baMisáruk- nál) 4—66 százalékos áremelkedést okoztak. A konfekcionált felsőruházati cikkek árszintje is számottevően módosult, ennek hatása a 30 százalékos árcsökkenéstől a 42 százalékos áremelkedésig terjed. A kötöttáruk arszintje — főként a szintetikus termékek forgalmi adójának csökkenése miatt — egyenlegében 4 százalékkal csökkent, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem találhatók olyan cikkek, amelyek ára emelkedett. A lábbeli ára összességében 2 százalékkal csökkent Némi ármozgást az is okozott, hogy 1969- ben néhány konfekcióipari terméket maxim áltbal -hatóságilag korlátozott (tehát viszonylag szabadabb) árformába soroltak át A szabad ár a gyermekruházati termékeknél — a feQsőkanfekciót kivéve — ritkán fordul elő. A termékek zöme a hatóságilag korlátozott árformába tartozik, ahol az úgynevezett számított ártól maximum M százalékkal lehet eltérni. Ezt a lehetős-égét a- vállalatok még nem használták ki teljes egészében (a lábbeliknél például csak a felét-egyhiarmadát). A gyermekruházatot általában érintő egyéb hatósági ár- intézkedés eddig nem volt. A statisztika mégis azt mutatja, hogy a konfekcionált gyermekfelsőruházat árszintje 1967— 70 között -tíz; az utcai gyermekcipőké -három százalékkal emelkedett. Ennek — az említetteken -kívül — fontos oka, hogy a termékek kínálatának szerkezete eltolódott a korszerűbb, divatosabb, drágább alapanyagú termékek irányába, nőtt a felhasznált — a hazainál drágább — importanyagok aránya Ez azonban nem ertekelhető egyértelműén ár- -emelkedeskent. Idegen a hivatal? M it szólnának hozzá, ha mondjuk a miniszterelnök másodállásban látná el feladatát? Meglepő lenne, ugye? Legalábbis a társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában az. S ha a megyei tanácselnök csak úgy esténként, munkaidő után beruccanna a tanácsházára, és azt mondaná: »Mos másfél, két órám van, egy kicsit irányítom a megyét. Ma nincs több időm, meg amúgy is fáradt vagyok.« A gyárigazgató másodállásban vezetné az üzemet, napközben maszekolna mint közgazdász; a főkönyvelőt kielégítené, ha fontos beosztásában hetenként kétszer bepillantana a kartonok közé; s a forgalmista csak akkor engedne be vonatot az állomásra, ha erre is tudna szakítani magának öt percet. Vagyis: mit szólnának ahhoz, hogy lm fonákjára fordulna a világ, s mindenki azt vállalná másodállásban, ami a fő hivatása lenne, tehát a fontosabbat, a társadalom számára lényegesebbet csak úgy félkézzel, tessék-lassék módra kezelné? Azt hiszem, nagyon nagy bajok származnának ebből a fordulatból. Szerencsére nem sok helyen lehet ilyesmit tapasztalni. De nem titok, higgyék el nekem: mégis vannak emberek, akik fontos állami, hatósági feladatot másodállásban látnak el. (Ha ellátják!) S ez elgondolkoztat. Ne higgyék, hogy elkerülte a figyelmemet az állami élet társadalmasításának gondolata. Csakhogy itt nem erről van szó. Inkább arról, ho|y egyes szakemberek számára idegen a hivatal! S hogy miért? Erről kellene szót váltanunk. Somogybán a siófoki járást kivéve nincs egyetlen főhivatású járási főorvos sem. Az állami, hatósági feladatot, az egészségügy irányítását másodállásban látják el. Ellátják? Másodállásban vállalták. S ez valahogy nem megy a fejembe. Azok is kiléptek az egészségügyi csoportok vezetői tisztéből, akik korábban hosszú évekig, talán évtizedig irányítottak, s egyikük-másikuk nem is rosszul. Kiléptek, mert valami változás történt, s ezt a változást rosszul értelmezik. Kiléptek, rriert másutt anyagilag jobban jártak. Kiléptek, mert úgymond: jogszabály nem tiltja, hogy (ők vagy mások) másodállásban végezzék ezt a felelősségteljes munkát. Pedig másodállásban nem lehet! Hát itt tartunk. Mondanom sem kell, hogy több jelenlegi és volt főorvossal beszéltem erről. Okokat kutattam s találtam is, akár elfogadhatók, akár nem. A tanácstörvényt említették többen, a hatáskörök decentralizálását. Ügy érzik: hatáskör nélkül nem lehet irányítani. A tanács nevezi ki az orvost, a védőnőt, a bölcsődevezetőt stb.; a körzeti orvosok szakmai ellenőrzését — továbbképzés keretében — jobbára csak a kórház tudja ellátni. Mit tehetnek? Nem vagyok jártas a szakmában, de azt hiszem, többet mint eddig. Csakhogy ilyen körülmények között nehezebb jól és felelősséggel irányítani, mint utasítással. Többek között meg kellene tanítani a községi vezetőket az egészségügyi szemléletre, föl kellene készíteni őket új feladataikra. És különben is: ha nincs hatáskör, akkor csak főállásban nem lehet ellátni ezt a munkát? Másodállásban igen? A másik ok, s ez az igazibb. 1971-ben rendeztek az egészségügyi dolgozók bérét. Ez — sajnos — nem vonatkozott az igazgatásban dolgozó orvosokra. Olyan helyzet alakult ki, hogy a hiányszakmákban (KÖJÁL, szemészet, laboratórium stb.) külön munkaköri vagy veszélyességi pótlékot kapnak az orvosok. így például a KÖJÁL-fel- ügyelők bére lényegesen magasabb, mint felettes főorvosuké. Volt is olyan főorvos a megyében, aki — mielőtt kilépett —- gyorsan szervezett magának egy felügyelői állást. Előrelátó volt. És tíz év után irtózni kezdett a hivataltól. Azt mór kevesebben vallják (nyíltan), hogy a mellékes jövedelemszerzésre kisebb a járási főorvosok lehetősége, mint másoké. Ámbár tudomásom szerint éppen Somogybán biztosítottak intézményesen is ilyen lehetőséget a vezető orvosok számára. Dehát verseny is van. S a verseny középpontjában az áll, hogy kinek van már emeletes villája, saját háza, öröklakása, nyugati kocsija. »Hát az igazgatásban dolgozó orvosoknak nem ugyanolyan pecsét van a diplomájukon, mint a többiekén?* — kérdezték tőlem. De igen, mondtam... S arra gondoltam, hogy talán nem is a hatáskör, nem is a kinevezési jogkör, inkább a betegek hálája hiányzik™. És eddig a hivatástudatról sehol se hallottam. Egy harmadik ok azonban fölmerült, s voltaképpen emiatt ragadtam tollat. Az ugyanis, hogy »hatósági feladatot ellátni nem orvosi munka. Hivatal ez és nem egészségügy. Vannak emberek, akik irányításra születnek. Az orvos azonban gyógyítani akar.« (És másodállásban, fél fizetésért természetesen irányítani is.) Elmondhatom önöknek, hogy a szakmai rajongást mindig nagyra értékeltem. De hát más szakmák képviselőinek nem idegen a hivatal? Dehogynem. Meg sem próbáltam ösz- szeszámolni, hogy mondjuk a városi tanácsnál tizenöt év alatt hány főmérnök volt, vagy másutt hány közgazdász, jogász és mérnök hogyta el a tanácsokat! Mert — úgymond — szerette a szakmáját, alkotni akart. (Mintha ott nem lehetne.) A megyeháza például valaha végcél volt, ma indulási alap. És nem is rossz. Eszembe jutott, hogy száz művészdiplomás közül, aki elhagyja a zeneakadémiát, talán tíz sem lesz neves, igazi művész. Valahogy így lehet ez az építészmérnökökkel, az orvosokkal, a közgazdászokkal is. De természetesen ettől még hasznos, alkotó tagjai a társadalomnak. Az irányításban részt venni azonban — sok-sok gyakorlati példa bizonyítja — jobbára csak átmeneti állapot a számukra. Miért? Nem szeretnék rosszmájú lenni, de azt hiszem, onnan már nem lehet »rossz helyre* kerülni. E emlékszem, nem is olyan régen mennyi vádaskodás, bírálat érte tanácsainkat éppen a szakemberek részéről amiatt, -hogy bizonyos szakigazgatási szervekben nem mindig képzett szakemberek dolgoztak. Ez már a múlté. S most, amikor alapkövetelmény a politikai, szakmai felkészültség^ amikor már akarva sem lehetne csupán jó szándékkal és meggyőződéssel céljainkat megvalósítani: most miért idegen a hivatal, amely alkotóműhellyé vált? Korábban még talán kevesellhették a tanácsi fezetést a »kintivel* szemben, ma úgy tudom, már ez sem érv, vagy legalábbis nincs alapja. Számos példa igazolja azt is, hogy kiváló szakemberek igenis gyökeret tudnak ereszteni az államigazgatásban, és képességeik, stabilitásuk révén valóban alkotó irányítói a fejlődésnek. De nem másodállásban csinálják. Teljes energiájukkal, hivatástudatból. Távlatokat látnak és terveznek meg, jelent formálnak s értékelik munkájukat. Állami irányítás másodállásban — azt hiszem elképzelhetetlen. Mi lenne, ha mondjuk külön fakultáson államigazgatási feladatokra képeznénk ki mérnököket, közgazdászokat, jogászokat, orvosokat? Nem volna célravezetőbb, mint az örök emberkeresés? Nem én találtam ki ezt az ötletet. De jó volna valahogy -hozzájárulni ahhoz, hogy a hivatal ne legyen idegen oly sok szakember számára. Mert a hivatal is a miénk. Még jó ideig nélkülözhetetlen tervező, irányító és alkotóműhelynek kell tekintenünk. Jávori Bel*
