Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
Áruházavatás Marcaliban — Régi adósságot törlesztőnk a mai napon. A Szigetvári út körzetében lakók hosz- szú évek óta kérik, hogy létesítsünk egy új, korszerű élelmiszer-üzletet. A most átadásra kerülő kisáruház bizonyára minden vevőnk és szövetkezeti tagunk igényeit kielégíti. Demko János, a marcali fogyasztási szövetkezet elnöke mondotta tegnap délelőtt e szavakat, amikor megnyitotta és átadta a vásárlóknak az áfész által épített élelmiszer- áruházát. Jelen volt az ünnepélyes aktuson Bojtor Ferenc, a járási pártbizottság titkára, Pápa János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhelyettese, Kocsis József, a FŰSZÉRT balatonboglári kirendeltségének vezetője és a környéken élő nagyon sok szövetkezeti tag. Valamennyien nagy megelégedéssel nézték végig az egymillió forintért épített új kereskedelmi egységet. A hatalmas eladótér, az igényeknek, illetve a forgalomnak megfelelő raktár mind azt igazolta, hogy a szövetkezet vezetői jól fölmérték a környéken lakók igényeit. Az építkezésre 700 000, a berendezésre pedig 300 000 forintot költöttek. Dicséret illeti az áfész tervezőjét, Vörös Lászlót és a szövetkezet építőbrigádját — az ő munkájuk eredménye az új áruház, amit a vevők nagy elismeréssel vették a megnyitás után birtokukba. Bőven válogathattak, hiszen 350 000 forintos készlet segíti elő a havi 250—300 ezer forintos forgalmat. S a megfelelő raktárakon kívül az eladóknak is rendelkezésükre áll korszerű hidsg- és meleg vizes fürdő—öltöző. Ott volt az ünnepélyes átadáson Andorka Ferenc, a szövetkezet nyugdíjas eladója is, aki több mint három évtizeden át vezette a néhány méterre levő kis — alig néhány embert befogadó — üzletet. — Ilyen boltban öröm dolgozni és vásárolni — mondotta. S ezzel bizonyára egyetértenek Marcaliban a Szigetvári út környékének lakói is. Sz. L. Idényházadó helyett Jövedelemadót fizetnek Előnyös szerződés az idegenforgalmi szervekkel Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a Balaton-part idegenforgalma. Közép-Euró- pa legnagyobb tavát egyre több xülföldi vendég keresi föl, rohamosan nő a belföldi vendégek száma is. Ugyanakkor a . ^alaton-parti szálláshelyeken — szállodák, kempingek, az idegenforgalmi hivatalok kezelésében lévő nyaralóházak stb. — nem nő ezzel arányosan a aelyek száma. Ez a két tényező kialakított egy konjuktúxát a magánbérbeadók javára. A magánbérbeadás természetesen szükséges, enyhíti a szállodai gondokat, s a méltányos hasznot meg nem haladó keretekig viszonylag olcsó üdülési lehetőséget teremt. A konjunktúrának azonban voltak és vannak káros kihatásai is. Néhány magánszemély valóságos szállodákat épített fel, s ezek költségeit a magánbérbeadásokból kívánta és kívánja megszerezni néhány év alatt. Az idénybérbeadások után úgynevezett idényházadót kellett fizetni. A személyi tulajdonban lévő épületekben gyógy- és üdülőhelyeken vendégnaponként egy forint Btve- net, egyéb üdülőhelyeken egy forintot, ha az IBUSZ-szal és az Idegenforgalmi Hivatalokkal kötöttek szerződést, a magán bérbeadások után pedig vendégnaponként hat forintot. Mivel a rendeletek az idényházadó összegét vendégnaponként tételesen állapították meg, jövedelemszabályozásról szó sem lehetett. Adott esetben hat forintot fizetett az a tulajdonos, aki százötvenért adta ki nyaralóját, de az is, aki harmincért. A konjunktúra, valamint a káros tendenciák kialakulása, s főként a jövedelemszabályozás szükséges alapot teremtett a magánbérbeadások új szabályozására. Ennek lényege, hogy a magánbérbeadásokból származó jövedelmek után nem idényházadót, hanem általános jövedelemadót kell fizetni. Magánbérbeadáson a lakás, a nyaraló, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadását értjük. Bár e tájékoztatás főként a Balaton-parti idénybérbeadáSomogyi Néplap sok adóztatásáról szól, szükség szerint kitérek az egyéb helyeken való lakás- és egyéb helyiségek bérbeadásának szabályaira is. Az idegenforgalmi szervek közvetítése útján fizetővendég elszállásolása magánkereskedelmi tevékenység, s mint ilyen, ad óköt elep. Aki tehát lakását, nyaralóját az idegenforgalmi szervek (Idegenforgalmi Hivatal, IBUI COOPTOURIST, VOLÁN, EXPRESS Ifjúsági Utazási Iroda) közvetítése útján adja béribe, az ebből származó jövedelme adóköteles, de adóbe- , vallási kötelezettség nem tér- | heli, mert az adót a kifizetett | bruttó összegből az idegenfor- | galmi szervek vonják le. Nézzük először a lakás ide- | genforgalmi szervek útján va- $ ló bérbeadásának szabályait. | Az adókulcs 4—20 százalékos, t amikor a lakást az ő közvetí- | tésükkel adják bérbe közvet- ♦ lenül bel- és külföldi vendé- | ge'knek, illetve vállalatnak, j szövetkezetnek, egyéb jogi $ személynek vendégek elszállá- $ solására. Az utóbbi esetekben általában jellemző, hogy a vendég saját munkáltatója vagy más közületi szerv köz- beiktatásával veszi igénybe a lakást. Viszont nyolcvanszáza- ♦ lékos, ha a lakást vállalatnak t vagy magánszemélynek iroda, tárgyalóterem, műhely, üzlet stb. céljára adják bérbe. A lakás bérbeadásánál föltétlenül alkalmazni kell a lakások elosztásáról és a la- lcás bérletről szóló kormány- rendelet rendelkezéseit. Tehát az egész lakásnak csak a fele — a kivételektől most eltekin- ve — adható bérbe még akkor is, ha fizetővendéglátás céljára, idegenforgalmi szerv közvetítése útján adják bérbe. Egy személyre minimum hat négyzetméter lakószoba-területet kell biztosítani. Ha a lakást a rendelkezésekkel ellentétesen hasznosítják, az adókulcs nyolcvanszázalékos lesz. Mi a helyzet, ha az idegen- forgalmi szerveken keresztül kiadják a nyaralót? Az adókulcs 4—20 százalékos, ha közvetlenül bel- és külföldi vendégeknek, illetve vállalatnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek adják bérbe a nyaralót NyaJcvanszázaAékoe teszont az adókulcs, ha az idegenforgalmi szervek közvetítésével üzlet, iroda, rendelő, műhely, tárgyalóterem stb. céljára adják bérbe a nyaralót vállalatnak, szövetkezetnek, egyéb jogi vagy magánszemélynek. Egyébként ez a tevékenység nem is fér össze az idegenforgalmi szervek profiljával. Dr. Fenyő Árpád, a megyei tanács pénzügyi osztályának főelőadója (Folytatjuk.) Megy a csiga vándorútra Meglestem a csigát. Egy bokor alatt nyújtózkodott, hátán a házával — és csalánt evett. Biztosan nem jutott volna eszébe — még ha tudna is gondolkodni —, hogy nemsokára őt eszik meg. Pedig most itt az ideje — tavasszal van a »■csigaszezon-«. Ilyenkor tömegével bújnak elő a földből, különösen, ha jó idő van — meleg és sok eső. Az idei év kedvezett a »csigatermésnek« — jó tíz nappal előbb előjöttek, mint máskor. Az árkok partját, a rétet, a vizes földeket ellepik a csigák meg a gyűjtők. A csigagyűjtőnek természetesen nem hobbyja az ilyenfajta kollekció szaporítása. Pénzért szedi. Kilója hét forint. Az én csigám csak feküdt a bokor alatt, és nem is tudta, milyen veszély leselkedik rá. Befejezte a csalánrágást, és visszabújt a házába. Ekkor ért oda a csigaszedő asszony. »Na, menj te is a többi után« — mondta, és beledobta a zsákba. — Kell itt még többnek is lennie« — keresgélt a bokrok alján. Fgyre több kis csúszómászó vándorolt a nedves bokoriakból a zsákba. — Nem csúnya állat ez, csak egy kicsit nyirkos, ragacsos, de tiszta. Először nem meri megfogni az ember, aztán megszokja. Külföldre viszik, ott megeszik az emberek. Azt mondják, olyan, mint a tyúkzúza. Miért is lenne rossz? A disznó milyen piszkos állat, mégis megesszük a húsát. Miért ne lenne jó a csiga? Itt már meg kell szakítanom a »monológot«. — Maga evett már? Nevet. ' — Még nem. A csirkét szeretem. Neki nem kell. Csak gyűjti, meg eladja. A csiga nem hazai étel. Bokor alatt lapuló, szegény kis csigám! Most már ételnek nevezlek. Pedig amíg a külföldieknek való ínyencség lesz belőle, történik vele egy és más. Indulás a csigatelepről Somogybán a kaposfői áfész gyűjti a csigát. A gyűjtők a lakóhely szerinti felvásárlókhoz viszik — onnan szállítják az áfész kiskorpádi telepé«?. Itt már áru a csiga, m. „pedig fontos áru, vigyázni kell rá, hogy tiszta, ép, sértetlen, és megfelelő méretű legyen. Háromcentis karika a szabvány, ha ezen nemesikát a »házas« csiga, akkor jó a méret. Speciális rekeszekben sorakoznak, vagy inkább lapulnak a »szabványcsigák«. Mind egyforma. Bizony, most már nehéz lenne megtalálni azt az egyet, az enyémet, »akit« megfigyeltem. »Tucatcsiga« lett, elveszhette az egyéniségét. A többiekkel együtt megadóan várja, hogy útnak induljon. Bár ezzel a megadó várakozással néha baj van. Mesélték, hogy valaki hozott egy nagy kosárral. Az átvevőt telefonhoz hívták, a gyűjtő is elment valahova, mire visszamentek, még a falon is mászkált az »áru«. Lehet, hogy mégsem olyan lassú állat a csiga? A telepen meggyőződhettem arról, hogy nem is olyan szép dolog exportcsigának lenni. A begyűjtött »jószágokat« először éheztetik. Ugyanis ha már egyszer megtisztították őket, utána nem lehetnek piszkosak. És ha esznek, akkor ugye . .. Utána következik a fürdetés. Persze nem kádban, még csak nem is zuhany alatt. Tulajdonképpen nem is fürdetik, hanem egy asztalon el- helvezett vizes ruhára öntik, majd eey másik vizessel törölhetik őket. Víznek nem szabad a házba jutni, mert akkor a lakó elpusztul. Harminc-negyven asszony törölget-i a csigákat. Van, aki már több éve csinálja ezt. Gyorsan, fürgén, de óvatosan. — Volt olyan asszony, aki nagyon szorgalmas, meg lelkiismeretes akart lenni, aztán olyan hévvel esett a csigáknak, hogy összetört egy halom házat — meséli nevetve Punik Margit, a telep vezetője. Figyelem a »mosást«. Hát bizony ennyi csiga így, egyra- káson nem valami gusztusos látvány. Hol van ez már az én csiga-idillemtől! Ügy látszik, rá van írva az arcomra, miként vélekedem a csúszómászókról, mert az egyik asz- szony megkérdezi a csigahalomra mutatva: — Nem utálja? összeszedem magam. — A, dehogy. És maguk? — Meg lehet szokni — mondják többen. — Megennék? — térek visz- sza kedvenc kérdésemhez. — A fekete rosseb, az! — tiltakozik jó somogyiasan a kérdezőm. Töltött csipa tarkedlisü tőben A mosás után utazáshoz készítik elő a csigákat. Rekeszekbe kerülnek, aztán vagonokba. Éppen pakoltak egy vagont, amikor ott jártam. Az ügyeletes vámőr elmondta, hogy a féltett áru úgynevezett teem-vonattal utazik — ez azt HATVANI DÁNIEL Előre megfontolt szándékkal 13. i »Mert az 6 angyalainak pa- í rancsolt felőled, hogy őrizze- * nek téged minden utadban. { Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.« ♦ Majd hozzátette, hogy ez, amit * mond, a Zsoltárok Könyve 91. fejezetének 11. és 12. szakasza. A lány egy ízben levelet írt a Reformátusok Lapjának, s majdnem teljes egészében közölték is azt Pár hét elteltével Aranka címére csomag érkezett: valaki Hollandiából küldött részére egy Bibliát. Zoli ezt később, két imádságos könyvvel együtt kölcsönkérte. S elkezdett járni a templomba, Arankáékkal együtt. Béla bácsitól ilyenkor nem kellett tartania, 6 mint katolikus nem látogatta a reformátusok imaházát. Zoli egyszer azt kérdezte az asszonytól, hogy milyen ereje van a hitnek. Veronka ezt mondotta: — Segíti az embert, hogy elérje a célját az életben. Augusztus 18-án Aranka, szakiskolai osztályával együtt, kirándulásra indult Debrecenbe, hogy megtekintsék a virágkarnevált. A fiú amikor ezt megtudta, kijelentette: — Én is el fogok menni. Anyjától kért kis pénzt, nem mire kell, s a náluk dolgozó kőműves mester 150 forintját is magával vitte, holott a mester azt azért adta oda neki, hogy Kecskemétről hozza el az óráját, amit javításra hagyott ott. Elkérte a család egyik[ debreceni ismerősének a címét, tudta, hogy azok útbaigazításával megtalálja a lányt. Az ismerősöket, bizonyos Lud- mannékat, meg is találta Debrecenben. Azok, mint Aranka fiúját, szívesen fogadták, vendégül látták. Végignézték a virágos felvonulást, este pedig, szintén a családdal együtt, elmentek valami szolidabb vendéglőbe. Másnap utazott visz- sza az osztály, Zoli úgy tervezte, együtt jön Arankával, ám az utolsó pillanatban döbbent rá, hogy a lány nincs ott az osztálykollektívában. Megtudta, hogy egyik balmazújvárosi osztálytársával, Győrfi Rozáliával ment el annak szülőfalujába, hogy ott töltsön még néhány napot. Zoli gondolt egyet, s utánuk ment... Járkált a poros tiszántúli nagyfaluban, kereste Győrfié- ket, végül sikerült rábírnia egy lányt, hogy vigye el az üzenetet Arankának: — Vedd tudomásul, hogy itt vagyok. Röviddel ezután Zoli személyesen is tiszteletét tette, meglehetősen elhanyagolt, koszos külsőivel, mivel akkor két éjszaka már az állomás padján aludt, s evett is, meg nem is. Vendéglátói előtt a lány kínos magyarázkodásba kezdett, de azok legyintettek, s mondták Zolinak, maradjon ott. Amikor pár percig kettesben voltak, Aranka szemrehányóan megkérdezte: — Miért jöttél utánam? Ki hívott ide? — Zoli ezt válaszolta: — Itt van a banda is, és figyeli minden lépésedet. Pár hét múlva Zoli megtudta, hogy a balmazújvárosi lány fivére, Győrfi István levelet írt Arankának. Ekkor valósággal ráparancsolt: — Add át a Pista levelét! — Miért? — A banda tagjai el akarják olvasni. — Nem érdekel a bandád. A levelet nekem írták. — Ekkor a fiú a nadrágzsebábe nyúlt, s kis kattanás hallatszott. A lány elsápadt, és átnyújtotta a levelet. Közönséges játékpisztoly volt a zsebében. De a lány ezt akkor még nem tudta. Zoli válaszolt a levélre. így: »Olvastuk a szegénységi bizonyítványod. Elásnám magam a kert hátuljába, ha húszéves koromban olyan hülye lennék, mint amilyen te vagy.« És a hangnem végig ugyanez. A levelet a Győrfi-lány visszaküldte — Arankának. Az kérdőre vonta a fiút; — Mi okod tglenti, hogy gyorsabban ha- 'ad, mint m«s áru — harmincat óra alatt Franciaországban •an. — Szállítunk még Svájcba, ‘»ba is — mondta Vörös Sándor, az ifész felvásárlási csoport- rretője. — Tavaly ti- ;nhét vagonnal exportál- nk, az idén többet sze- etnénk. Most kell sokat begy űj ten ünk, mert később, ha megnő a fű, senki sem találja meg a csigát. Nem hoznak a gyűjtők. A higiéniát állatorvos ellenőrzi a telepen. Amikor összetalálkoztunk. meglepődtem. Orvos vizsgálja a csigákat? Csak nem arra kíváncsi, hogy a szívük bírja-e az utazást? Aztán kiderült, hogy azt ellenőrzi, nincs-e valamilyen fertőzés, nehogy más, nagyobb állat betegségét kihurcolják. Mindenkit megkérdeztem, aki csak a csigákkal foglalkozik: a telepvezetőt, az állatorvost, a felvásárlási csoportvezetőt, a vámőrt, hogy ettek-e már csigát. Egyikük sem kóstolta még. Nem így Boros Béla, a MAVAD osztályvezetője, aki ellenőrzi a szállítmányt. Tíz éve foglalkozik csigákkal. Ismeri az elkészítési módját, azt is tudja, hogy a franciáknál miként lesz belőle étel. — Először is forró vízbe dobják. Itt elválik a házától — elpusztul. (Egész addig élnie kell, különben nem ér semmit az egész.) Utána »kizsigerelik«, ledarálják, vajjal keverik, és .krémet készítenek belőle. Ezután a pépet visszateszik a házba, és tardekli sütőben tálalják. Ez a franciák kedvenc csemegéje. Én a csigapörköltet szeretem — folytatja. — Aki nem evett még, nem is tudja, milyen finom. És akinek nem mondják meg, hogy mit eszik, eszébe sem jutna, hogy csigát. A múltkor éppen csigapörkölt volt gombával, amikor jött az anyósom. Megkínáltuk őket is. Egyre dicsérte, hogy milyen finom, és kérdezgette, hogy mi ez? Szarvasgomba? Majdnem elnevettem magam. De azért megőriztem komolyságomat, és bizonyítottam, hogy , az, szarvas... A történethez > egyébként hozzá tartozik, hogy utána megmondta az anyósának, hogy mit evett. Azóta ő is szereti. Lahet, hogy ez a módja az általunk megvetett étel megszerettetésének? Akinek kedve van, kipróbálhatja a receptet! Addig is megy a csiga vándorútra. Oda, ahol szeretik. Megenni. Simon Márta volt erre? — Zoli oldalvást pillantott a levélre, szemhéja megrándult. — Ezt a banda egyik tagja írta. — De hiszen ez a te írásod! — Ügy van. Kényszerítettek rá. Ezután még kétszer találkoztak. Az első esetben a lány végleg szakítani akart, de Zoli könyörgött, öngyilkossággal és a banda bosszúállásával fenyegetőzött. A második alkalommal viszont majdnem megcserélődött a szerep. A lány kezdte: — Nem bánom, Zoli, ha ezután is beszélgetünk, tartjuk a kapcsolatot. — A fiú arca fagyos szomorúságba meredt. Csak ennyit mondott: — Most már vége. — De nem fogsz bosszút állni? — Nem fogok — ígérte meg Horváth Zoltán. Egy kirándulás emléke Végiggyalogol a majd három kilométer hosszú főutcán, az állomástól a központig. Robinak nincs kedve hazamenni. Kifejezetten örül, hogy találkozik egy lányismerősével, és félórát elcseveghet vele. Tén- fereg a kecskeméti útelágazás tájékán, s épp akkor ér mellé Illés Pista a Simson Stárj ával. Egyenest a munkahelyéről jön, az állami gazdaság géptelepéről, ahol villanyszerelőként dolgozik. — Helló — köszönti Robit. — Épp keresésedre indultam. Ügy tudtam, itthon vagy. (Folytatjuk.)
