Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 85. szám
Két londoni modell Az Ide! tavaszi-nyári divatban előkelő szerepe van a kockás és csíkos mintának. Balról: azonos, kék színű kockás anyagból készült nadrág és kabát. Jobbról: szintén azonos anyagból készült, szürke alapszínű, fehér csíkozású kabát és nadrág. (MTI Külföldi Képszolg.) Sonkából — tojásból PIKÁNS TÖLTÖTT TOJÄS A kemény tojásokat kettévágjuk, a tojássárgákat elkeverjük egy kevés mustárral, szardíniával és apróra vágott petrezselyemmel. ízesített (ecettel, cukorral) salátaleveleken tálaljuk, és felekbe vágott hónapos retekkel rakjuk körül. TÖLTÖTT SONKAROLAD A megfőtt sonkát vékony szeletekre vágjuk. Főtt krumplit krumplinyomón át- nyomunk, megsózzuk, olajjal, mustárral, apróra vágott ecetes uborkával összekeverjük, és ebből kb. másfél ujjnyi széles és magas adagokat a sonkaszeletekre rakunk, ösz- szegöngyöljük, salátalevelekre helyezzük és majonézzel leöntjük. SONKAPASTÉTOM Hozzávalók: 10 dkg sonka, 3 dkg vaj, 2 dkg liszt, fél csésze tej, egy kevés mustár, só, citromlé, egy fél kávéskanál paradicsompüré, egy evőkanál darált sajt, 1 tojás. A vajból, lisztből és tejből sűrű besa- mel mártást készítünk, és ebbe belekeverjük a tojást is. Ezután hozzáadjuk a vagdalt sonkát és a többi hozzávalót. TOJÁS RETEKKEL 3 kemény tojást megtisztítunk, 3 kávéskanál majonézzel és 2 kávéskanál reszelt retekkel összekeverünk, saláta- levelekre tesszük, és ráhelyezzük a félbevágott tojásokat. Apróra vágott metélőhagymá- val szórjuk be. TOJÄSCSEMEGE 10 tojást keményre főzünk és hosszában kettévágjuk, a sárgáját kivesszük, vajjal, sóval, petrezselyemmel, reszelt sajttal jól elkeverjük. Visszatesszük a fehérjébe, majd kizsírozott formába helyezzük. Most zsemlyemorzsával beszórjuk, vajjal leöntjük, és sütőben 20 percig sütjük. FINOM TOJASITAL Egy tojássárgáját pohárban egy evőkanál cukorral habosra keverünk, egy nyolcadliter forralt, kihűlt tejjel leöntjük, még egy kicsit fölkeverjük, és azonnal tálaljuk. llllllllllllllllllllflllllllllllllllllllll Nemes György: WllllIIIIIIIII Dávid |j ! j| és Klolild 27. rész Egyszer csak valami megcsiklandozta a bőrömet. Először megriadtam. De láttam, hogy az egyik fecske elől menekülve hullott rám egy röp- döső bogár. Vagy lehet, csak én láttam így. És valójában a földről ugrott rám egy szöcske. — Mi van veled? — kérdezte Dávid, mert észrevette, hogy megrázom a hátam. — A blúzomba esett valami — mondtam. Dávid egyik keze a vállamon nvugodott. Most hirtelen benyúlt a b'úzomba. Egy pillanatra cr:ztem, milyen forró a tenyere. De már el is szaSomogyi Néplap kadt a bőrömtől, s kihúzta blúzomból a szöcskét. Arcom elé tartotta. — Ö is muzsikus, ugye? — kérdeztem. Dávid csak bólintott, szótlanul. Mintha nem tudott volna válaszolni. Én arra gondoltam, hogy ez a szöcske szokott esténként cirpelni. Ezt hallom az ablakom alatt. A cirpelésről a hegedűre gondolok. A hegedűről meg a klarinétra. A klarintéről meg Dávidra. Gyorsan összecsuktam Dávid tenyerét. El ne ugorjon a szöcske. És Dávid csukott kezét visszadúgtam a blúzomba. Dávid közben szétnyitotta a tenyerét. A szöcske elugrott, láttam. így ültünk ott egész délután. Karja a vállamon ölelt át. Én a hátamat mellének támasztottam. Néztük a kék eget, és én rá gondoltam. Többé nem szóltunk egymáshoz egy szót se. Nem is tudtam volna megszólalni. A torkom kiszáradt. S éreztem, milyen száraz a szám is. Ahogy nyelvemmel megnedvesítettem, nyelvem hegye kis cserepeket súrolt. Hátammal jól éreztem, milyen hevesen ver Dávid szíve. Próbáltam számolni a szívverését. De kétszáznegyvenötnél abbahagytam. Nem tudom, mért éppen kétszáznegyvenötnél. Azt hiszem, azért, mert a Borzas-hegy kétszáznegyvenöt méter magas. Termesze-; A lumbago és a porckorongsérv OTTHON OTTHON CSALÁD AZ ABLAKOKON beömlő tavaszi fénysugár megvilágításában különösen előtűnnek a lakás, legfőképpen a falakon lévő foltok. Meszelni kell! — állapítja meg a háziasszony. Ha mást nem is, legalább a konyhát, folyosót, mellékhelyiségeket. Most már csak az a kérdés, hogy mivel? Az enyves festés munkája általában szakembert igényel, így hát — ha magunk akarjuk elvégezni — marad a mész, a Wallkyd vagy a Prakticolor. Előbb azonban alaposan készüljünk fel és tartsunk sorrendet. A bútorok kihordása után, akár meszelünk, akár festünk, a falat le kell mosni. De ne szappanos vízzel, mert ez csak az enyves festéshez szükséges. A falat festőkefével vagy régi meszelővei, bő vízzel mossuk le. Még a festés előtt gondoljuk meg, hogy a szögek jó helyen vannak-e. Ha nem, akkor a mosás után a spaknival levakart fellazulások helyét és a régi szöglyukakat egyszerre gipszeljük be. A gipsz gyorsan köt, tehát a gipszporból egyszerre mindig csak keveset oldunk fel. Lemosás után csak a teljesen kiszáradt falon kezdjük a festést. Addig, amíg a fal szárad, bőven van tennivaló. A padlót, követ le kell teríteni és erre legcélszerűbb a papír. A több rétegben lerakott papírtakaróval sok munkától mentesülünk. Ugyancsak előzetes munka a színkeverés, amely mindig egy kis edényben történjen. A gondosan feloldott és jól kikevert töményebb színből óvatosan adagoljunk a teljes mennyiséghez. Világos festékből ugyanis könnyen lehet sötétebb árnyalatú, de a sötétből csak nagy anyagpazarlás árán lehet a kívánt világosat elérni Fontos az is, hogy a mész, vagy festékanyag állandóan egyenlő sűrűségű leA lumbago a deréktáji ágyéki gerincoszlop fölött hirtelen fellépő, igen kegyetlen fájdalom. Legtöbbször egyetlenegy rossz mozdulat, ugrás, emelés elég ahhoz, hogy az ember a fájdalomtól szinte mozgásképtelenné váljon. Ritkábban a deréktájat érő huzat vagy hideg váltjaki a fájdalmat. A lumbagós ember nagyon nehezen tud járni, képtelen derékban meghajolni, sőt előfordul az is, hogy ágyban gyen, tehát a megfelelő hígítószerek is kéznél legyenek. A meszelés előnye, hogy tartós fertőtlenítő és csíraölő hatású. Különösen gőzös, pe- nészesedésre hajlamos helyiségek festésénél, tehát feltétlenül maradjunk meg ennél a hagyományos anyagnál, új épületek első, második meszelésére pedig csakis a mész ajánlatos. A Wallkyd iger. jól tapad, s ha az alap szilárd, tartós, mosható falfelületet ad. Felkenéséhez lapos ecsetet használunk, s a festéket széliében, hosszában alaposan dolgozzuk el. Ennél az anyagnál foltoso- dástól nem kell tartanunk! A használati utasítás és az anyagszükségletre vonatkozó adatok a dobozon találhatók. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Wallkyd tűzveszélyes! Nyitott ablaknál fessünk, és ezalatt se nyílt lángot, se villanykapcsolót ne használjunk és semmi esetre se dohányozzunk. A prakticolor por alakú festék, amely kötőanyagot is tartalmaz, és így minden további anyag hozzáadása nélkül, egyszerűen vízben feloldva használható. Színezése Emfix színezőpasztával történik. Mivel a festék oldási ideje 3—4 óra, ez is az előkészületi munkákhoz tartozik. A festés 20 C fokon körülbelül két óra alatt megszárad. Mivel a festék száradásakor víz párolog el, időnként a festett helyiséget szellőztessük ki. Ha a már felkent alapra újabb színt viszünk rá, különösen tartsuk be a száradási időt, mert ha az alap nem egészen száraz, a rá vitt festék feloldja. A MESZELÉSNÉL, festésnél használt ecseteket előbb a használt festék oldószerével, utána pedig langyos vízben szappannal alaposan mossuk ki, és úgy tegyük el a következő festésig. fekve sem tud oldalra fordulni, mert a legcsekélyebb mozgás, a deréktáj bőrének érintése hasító fájdalmat vált ki. Különösen a nehéz testi munkát végzőknél, de nem ritkán másoknál is előfordul a lumbago. Gyakorisága ellenére még ma sem tudjuk teljes pontossággal, hogy mi okozza. A legvalószínűbb az, hogy a hirtelen mozdulat, a szokatlan terhelés, a súlyemelés következtében az ágyéki gerincvelőből kilépő valamelyik ideget éri rándulás, feszülés, nyomás, és ez váltja ki a fájdalmat. A szervezet önkéntelenül — vagy, ahogy mondani szokás: reflektorikusan — igyekszik a fájdalmas területet további mozgásoktól védeni, ami azzal jár, hogy a fájdalmas terület feletti vastag, nagy tömegű mélyháti izomzat görcsösen megfeszül. Ez a feszülés rögzíti ugyan a fájdalmas területet, de minden valószínűség szerint — ahelyett, hogy csökkentené. — még növeli is a fájdalfhat. Növeli azért, mert a görcsösen összehúzódott izom nem kap elég vért, ami egymagában is fájdalommal jár. Másrészt a szorítás az idegkötegre háruló terhelést még fokozza, ami ugyancsak növeli a fájdalmat. A gerincoszlop csigolyatestekből és a köztük lévő rugalmas, gumiszerű porckorongokból épül, amelyeket igen erős szalagrendszer sző tulajdonképpen egységes oszloppá. A csontok ellenállása, szilárdsága rendkívül nagy. A porckorongok kötőszövetes tokja ugyancsak nagyon erős, de lehetnek gyenge ellenállású szakaszai is. A porckorong belsejét mézgaszerű anyag tölti ki, amely könnyen tudja változtatni alakját, és így biztosít rugalmasságot, viszonylag könnyű, minden irányú forgási lehetőséget a gerincoszlopnak. Egyes embereknél, akiknek kötőszövet! rostjai gyengébbek, megesik, hogy a porckorong fala kiboltosodik. A porckorong falán kiboltosuló, elvékonyodott szakaszba be- áramlik a korong belsejéből a mézgaszerű anyag. A kibolto- sult tok és a benne lévő mézga együtt alkotja a porckorongsérvet. A sérvtömlő a benne lévő kocsonyás anyaggal együtt a gerincvelő vagy a belőle kilépő idegek nyomását, izgalmát okozhatja. Attól függően, hogy melyik ágyéki csigolya között milyen irányban és milyen nagyságú sérv keletkezett, jönnek létre a tünetek, ami ugyancsak lehet lumbagoszerű fájdalom, a gerincoszlop merevsége, a bőr különböző területeinek zsibbadása vagy fájdalma. A porckorongsérv a lumba- góhoz hasonlóan gyakran keletkezik, ha nagy súlyt emelünk, ha magasról leugrunk vagy zuhanunk. Ilyenkor ugyanis hirtelen érheti nagy megterhelés az ágyéki porckorongok külső falát, amitől a sérv kibuggyanása támadhat. Ha a sérv az ülőideget nyomja, a deréktáji fájdalom, a gerinc merevsége, a comb hátuljától egészen a sarokig terjedő érzészavar vagy fájdalom rendszerint olyan heves, hogy a beteg feltétlenül orvoshoz kerül. A rendszeres torna, az edzett izomzat, a bőséges mozgás, tehát általában az edzett szervezet ritkábban esik áldozatul 1 um bagónak vagy porckorongsérvnek. Mivel a fölösleges virtuskodás, túl nehéz terhek emelése váltja ki gyakran a lumbogós fájdalmat, az ilyesmit lehetőleg kerülni kell. Különösen az kerülje, akinek már volt ilyen fájdalma, és ha mindenképpen emelnie kell, akkor se előrehajolva, tehát hajlított gerincoszloppal, hanem lehetőleg guggolva, egyenes gerinccel emeljen, mert a terhelés így egyenletesen éri a porckorongot. Gyógyításul a beteget kíméletesen hasára fektéik, és a vazelinnal finoman bekent bőrre meleget tesznek. (Forró vízzel töltött gumizsák, villanymelegítő stb.) A meleget egy-másfél óráig hagyják rajta, majd a bőrt szárazra törlik. A jó meleg rendszerint szünteti a lumbagós fájdalmat. Szükség esetén természetesen fájdalomcsillapítókat is lehet bevenni. A heveny fájdalmak megszűnte után a masszírozás sietteti a gyógyulást. Ha az orvosi vizsgálat a hirtelen vagy lassan jelentkező deréktáji fájdalom hátterében porckorongsérvet talál, rendszerint intézeti kezelésre kerül sor. Meleg fürdők, a gerincoszlopot tehermentesítő súlyfürdők, különböző gyógyszeres kezelés rendszerint ezt a fájdalmat is megszünteti. Manapság már csak igen-igen ritkán kerül sor a porckorongsérv műtéti kezelésére. Dr. Sz. Á. Tavaszi karbantartás A lakások meszelése tesen a tengerszint fölött. És nem Dávidék házától számítva. Így ültünk órák hosszat. Lehet, hogy közben el is aludtunk. De ha nem is aludtunk, bizonyosan álmodtunk. Arra ébredtem, hogy egy szöcske cirpel a közelben. Talán éppen a mi szöcskénk. Erősen alkonyodott. Pillanatok alatt sötét lett. Félni kezdtem. Fölugrottunk. Egymás kezét fogva szeltük át a szakadékot. És szaladni kezdtünk lefelé. Most már mindig csak róla álmodom. És éjszaka csikorgatom a fogamat. Többször felébredek erre a fogcsikorgatás- ra. A pizsamakabátom átizzadt, persze, mert ennyi eső után minden párás itt. Ledobom magamról a pizsamakabátot. A derekamra tapadt a pizsamanadrág. Levetettem a pizsamanadrágot is, és a szoba sarkába hajítottam. Meztelenül feküdtem a hátamon, s bámultam a sötétbe. Aztán kinéztem az ablakon. Koromsötét volt az ég. Ezek szerint megint beborulf, s lehet. holnap újra esni fog Ettől roppant ideges lettem. S egvs-^rrp arra gondoltam, hogy Klót is itt feks^ a lepedő az o uore, s ahhoz szorítom hozzá a testemet. De a lepedő durva szövésű vászon vagy len. Klót bőre pedig olyan, mint a selyem. Mit csinálhat vajon Klót? <0 is bizonyára ugyanígy szenved. És neki is melege van. Es ő is fölébredt. És ő is ledobta magáról a pizsamát vagy a hálóinget. És akkor ő is azt képzeli, hogy ott fekszem mellette. Hosszúnak éreztem az éjszakát. Soha nem akar véget érni. Nem akar megvirradni. Itt vergődöm egyedül. Nem tudtam így kivárni a hajnalt. Fölkeltem, becsuktam az ablakot és az erkélyajtót. Aztán elővettem a hangszeremet, és .halkan klarinétozm kezdtem. A fúvókán még éreztem Klót szája ízét. Sötét volt, egyedül voltam. Azt képzeltem, hogy Klót az most a klarinét, és szerelmesen énekel a kezemben. De az az igazság, hogy Klót nem tud énekelni. Klót csak táncolni tud. Reggel elmondtam neki, hogyan szenvedtem érte. Azzal válaszolt, hogy ő is énrám gondolt egész éjszaka. De ő nem szenvedett, Ó boldog volt. Hogy lehet az, hogy te boldog vagy attól, amitől én szenvedek? — kérdeztem Klottól. — Talán azért, mert én nő vagyok — felelte Klót. — Ezt hogy érted? — kérdeztem csodálkozva. — Én boldog vagyok akkor is, ha rád gondolok. És ha tudom, hogy te is rám gondolsz. — És ettől boldog vagy? — kérdeztem. (tolyUUjttkJl Sokan azt gondolják, hogy1 autójukat csak a télre kell .külön felkészíteni, mert a ta- vaszias időjárás nem veszélyezteti annyira járművüket. Igaz, a tél, az utak sózása, a hóié és a fagy nem mérhető n tavaszi esőzések kártételével. De éppen a tavaszi idény előtt kell eltüntetni a kocsiról a tél nyomait. A kocsiknál most már felesleges a krómozott részek külön felületvédelme, a védőlakkok amúgy is megöregedtek, tönkrementek, és csak csúfítják a lökhárítókat és díszléceket. Eljött a krómtisztító szerek használatának ideje. A karosszériát ilyenkor ajánlatos a polírszerekkel átdörzsölni, s az ablakmosó, ablaktörlő rozsdásodó alkatrészeit védőlakkal bevonni. Ezekről ugyanis gyakran rozsdás lé csurog le és befogja a szélvédő előtti részeket a karosszérián. Mindenkor hasznos, ha a szennyezéstől, sártól gondosan letisztított felületeket bekenjük tisztító- és polírozószerekkel. Az eredmény: az eső- és mosóvízcseppek nem folynak szét a karosszérián és a krómozott részeken. De a tavaszi karbantartás nemcsak • fényezésre vonatkozik, talán még fontosabb a gumik — téli gumik — cseréje, a kocsi alvázának, futóművének, a fékeknek átnézése és beállításának ellenőrzése. A motor hűtőrendszeréből engedjük le a fagyállót, s egyúttál mossuk át rozsdaeltávolító folyadékkal. Hasznos lehet egy motorrevízió is, s ez már a tavaszi-nyári nagyobb motorigénybevételnek szól. Télen általában a motor a nagyobb hőingadozástól szenved, nyáron növekszik a sebesség, több a tartósan nehéz üzem, amikor a motor a felső üzemi hőmérsékleti határ közelében dolgozik. Ezért fontos a tiszta, hatékony hűtőrendszer s a hibátlan olajozás. A téli olajat leeresztve, mosóolajjal tisztít- tassuk ki az olaj járatait. Vizsgáltassuk meg a légszűrőt, ha kell, cseréltessük ki, tavaszi esők után gyorsan porosodik az út, szükséges védekezni a por ellen. A téli üzemben próbára volt téve az autó egész villamos berendezése, főként az akkumulátor, erről sem szabad elfeledkezni. A tavaszi autóápolás és karbantartás fontos, bár íáradágos feladat. De ha lelkiismeretesen elvégezzük, kevesebb a gond nyáron.