Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
(Balatoni s zeL (Marosán László kisplasztikája) l Magyarok amerikai koszton Az avató ünnepségre rí- fbttek a szülei. A nagyállomásnál várta őket Két arc, feketében. Félszegen a vonaton, villamoson, elhasznált parasztkezek, a földdel, a határral átitatódott arcok, darabos mozdulatok, tízesztendős cipők, színevesztett, elfony- nyadt szavacskák; eső lesz, jó idő van, tegnap vihar volt. Nyugodtan ment velük. Szégyenkezve és büszkén. A presszó előtt napernyők alá ültek. Az öregek épphogy a székek szélére, mintha minden percben rájuk kiálthatnának; el innen, nem a ti világotok. Apja cigarettát húzott elő zsebéből. A kőkockára hamuzott. Anyja arca elbújt a fekete kendőben. — Szörpöket és duplát — rendelt Bandi. Az úton autók parkoltak. Elegáns nők, jólöltözött férfiak kortyolgatták kávéjukat, töltötték idejüket. — Ráérnek? — Rá. — Itt süttettk a hasukat egész nap? — Nem mindig. • Ittak. Apja az üvegben maradt jaffát felhajtotta. Kézfejével eltörölte száját Szívott a cigarettáján. A csikket a kőre dobta. Bandi szenvedett és örült Fájt szülei félszegsége, idegenkedése. Rikítóan, bántóan kitűntek a környezetből, örült is, szenvedjenek kicsit lássák, más élet is van, találkozzanak vele, közelítsenek hozzá, fogadják be, megilleti őket. — Maradunk még? — Már elmehetünk. Ünnepség. Egyetem. Élmény. Feszítő ünnepélyesség, sok szülő autóval érkezik, virágcsokrok, virágerdők, meghatódott fiatalok, megszívlelendő beszédek; elindulnak az életbe, tisztességes, szép pályán dolgoznak, a jövő nemzedékét nevelik, lehet-e szebb, felemel óbb hivatás? Szeressék szüleiket akik áldozatot hoztak magukért, és támogassák, ha öregek lesznek. tanuljanak állandóan, művelődjenek, gyarapítsák, frissítsék szellemi tőkéjüket Bandi boldog volt Apja megilletődve, mozdulatlanul állt Szinte hihetetlen az egész. Mit keres ebben a világban? Ügy érzi, állandóan csak őt figyelik, mint t valami vásári bohócot. Bűz- I lik róla a trágyaszag? Homlokára írták, fejőgulyás a szövetkezetben? Ilyennek is kell lenni. Csak elmúlna már a ceremónia, robogna velük a vonat, otthon lehetnének a jól ismert, idomult világban, ahol valakinek számít Azt csinál, amit akar. A többiek? Ilyen kutyául érzik magukat? Büszkék lehetnek. Tanár úr lett a gyerekből. El se lehet hinni. Tegnap takony csüngött az orrából, elszalajtotta borért, százast dugott neki. Tanár úr. Jön a faluba, okftgatja a népet Megsüvegelik. Diplomás. Jószagú isten. Inni kellene, legalább egy hordóval elszopogatni. A családban senki sem vitte eddig. Nem hitte, hogy fia kitart A nyomorból nehéz kiverekedni, kikecmeregni. Éjszakánként, ha felriadt vagy üldögélt a ház előtt hányszor arra gondolt talán nincs is az iskolában, koncsorog valamerre, de nem meri tudatni. Amikor megjött a postás, meglátta az írást — Más ml van benne? — Semmi. — Nem hiszem. Pénzt nem kért? — Nem. — Csomagot? — Azt sem. — Akkor mi az istent írt? Két oldalt is tele ákombá- komokkal. Erre felelj! — Elsorolja, mit csinál egész nap. Órán van. Délután meg a könyvtárban. Másnap megint ugyanúgy. mért kenyérért, amit Bandika szépen hazahozott és eifo^ gyasztott Neki és urának a héjából se hagyott övé ma- radhat-e gyereke? Vagy elveszi a város? Ki tudja, mire nevelte fel? Taníttatta. Boldognak hiszi. És aztán mi lesz vele? Visszaadhatja-e neki ez a kőtenger egyszülött fiát? Amikor otthon járt, mindig leste, miképpen tehet kedvében, mit. csinálhatna, Hogy jobb legyen, állandóan repesett körülötte, el nem fáradt volna a világért. Csupa önfeláldozás volt, csupa készség, csak szolgálatára lehessen; add ide a cipőt kisfiam, kitakarítom, kimosom az ingedet, mit főzzek, mit ennél, miben segítsek? Talpalt egész nap. Szemhunyásnyit sem aludt. Sohasem fáradt. Aggódott; nehéz a tanulás, szűkölködik a gyerek, jaj, már megint nem ettél, beteg vagy, nem ízlik talán, nem érzed jól magad, szóljál, kisfiam, mi bajod van? Elmúlt. Tanár úr. Nem bánhat úgy vele, mint hajdanán. Akkor jó volt. Nagyon jó. Sírt, ha fájt valahol. Kért, ha éhezett, szomjazott. Értette. Most hallgat. Legtöbbször hallgat. Ügy szeretném, ha beszélne, bármiről, csak hallanám a hangját, érezném, hogy mellettem van. Velem. Legalább a gondolatát kitalálhatnám. Megnősül? Kit vesz el? Elronthatja, jóvá is teheti életét. Hogy éli napjait? Az anyának minden fájdalom fáj. Felelős érte, pedig segíteni már régen nem tud, nincs is lehetősége. Bandikéra, kicsi virágom, csak néked sikerüljön. Ugye boldog vagy? Tanulni akartál, látod, sikeredett. Ó, mennyire örülök. Nekem már olyan mindegy. Lepedőn halok meg, vagy az ólban, munka közben. Te boldog legyél. Pénzed is lesz, kereshetsz, nem kell szűkölködnöd, szégyenkezned. Kicsi korodban, elmentél napszámba. Rizst gyomláltatok egy hétig, örömmel hoztad a száz forintot, letetted az asztalra, nevettél és azt mondtad; ne féljen, édesanyám, ha megnövök, talicskával tolom haza a százasokat. Régen volt. Már elfelejtetted. Az anyák nem felejtenek. Jaj, ők nem tudnak. Minden kimegy a fejünkből, sokszor nem emlékszünk semmire. Csak a gyerekeinkre. ök elkísérnek bennünket a születésüktől a halálunkig. Bandikéra! Tudod-e, hogy boldog vagyok? A hazai és a külföldi sajtóban — 'beleértve a nyugateurópait is — egyaránt újra és újra sok szó esett e felforgató, diverzáns akciók központjáról, a New Yorkban 1949 nyarán megalakított ».Szabad Európa Bizottságról«, amelynek »aty'jä« 1 Allen W. Dulles volt. Most jelent meg Pintér István könyve: a »Magyarok amerikai koszton«, amely ugyancsak ezzel a témával foglalkozik. Ami könyvét kiemeli . ak amerikai CIA irányítása alatt álló, amerikai nagytőkések pénzéből finanszírozott müncheni hazugságrádiókkal foglalkozó gazdag irodalomból, az elsősorban az összefoglaló példás tárgyszerűsége és dokumentum jellege. S bár az oroszlánbar- langba nem sikerült bejutnia, rendkívül sok tényt, dokumentumanyagot gyűjtött össze a SZER-ről. Sikerült mindent megtudnia, amit a SZER magyar alkalmazottairól és a többi, amerikai koszton élő magyarról megtudni érdemes. Járt bírósági tárgy a 1 ó terme kben, megszerezte a SZER belső szabályzatát, börtönök beszélő szobájában faggatta a rajtavesztett ügynököket, tanulmányozta a történészek munkáját. Mindezt — mint a szerző maga is hangsúlyozza — természetesen nem hírszerzőként, s nem is történészként, hanem riporterként Kitűnő kép- és egyéb dokumentációs anyag egészíti ki a csaknem 350 oldalas kötetet. Sz. Lukács Imre: DIPLOMA mindig megkönnyebbült Jobb volt az ivásnál. Nagyon nehezen silabizálták ki a szavakat Elfáradtak, abbahagyták, újrakezdték. Neki-neki- rugaszkodtak a levélnek, akárcsak az életüknek. Felesége simította. A sifon aljából előszedett fehér kartondobozba tette. Estig maradhatott Vacsora után a fényhez ült vele. Forgatta. Látta, hogy minden rendben. Még nem álltak össze szavakká a betűk, mondatokká, de már megbizonyosodott A régebben küldött levelek is ott sorakoztak, elég volt egy pillantás a címzésre, a levél felső sarkára, s látta, ugyan* azok a betűk, ugyanúgy sorjáznak, mint a korábbi papírokon. Jó érzéssel dőlt a szék támlájának. A betűk, az átkozott csodabogarak megkínozták. Elszívták kitartását Legszívesebben lecsapta volna a fenébe, rá se nézett volna, végig taposta volna, de nem tehette. Nagyobb erő kötötte le, odabűvölte a kopott, zsíros asztalhoz és a táncoló, kimeríthetetlen betűtengerből értelmes szavakat üzeneteket fogott ki. Szuszogott, fújtatott a család. Az éjszaka eldobta a vonatfüttyöt odáig Megvirradt amikorra eljutott; csókolok mindenkit, Bandi. Jaj, de megdolgoztatták azok a levelek. Fortélyhoz fogott. A régebbi írásokat kiteregette az asztalon és az ismerős, kívülről megjegyzett, tudott szavakat kivette az új levélből. Köny- nyebben és gyorsabban haladt így, lassan-lassan ismerősök, kitárulkozóbbak lettek a betűk. A végén folyamatosan olvasott És a reggelek. Azokat nem pótolhatta semmi. Megkérdezte a felesége; — Mit írt Bandi? — Jól van. — Mást nem? — Nem. — Egyszerűen csak ennyit? — Dehogyis. Az értelme ennyi. — Elhiszed? A faluban senki se jár a könyvtárba. — Ez a dolguk. Minden levelet megvitattak. Napokig eltartott. Büszkeségfélét is érzett, de nem mutatta. Mindig félt, nem dicsekedett el sohasem a fiával, mert ki tudja, mi lesz még, hogyan fordul a sorsa, mire viszi, mire nem viszi. , Mindjárt elcsurran a köny- nye. Az lesz csak világszenzáció. Feszeleg sötét ünneplőben, süti az új ruha. Diplo- ma-kiosztó ünnepség. Számít. Tanító lett a családban. Elérte célját. Ó, a mai fiatalok, mindent elérnek. Köny- nyű nekik. Próbálták volna az ó sorsát. Neki semmi se sikerült. Bármihez fogott, balul ütött ki. Mire vitte? Csupasz, mint az őszi tarló. Gyerekei elrepültek, van háza. havi fizetése, öreg napjaira boldogság. Bandival se bánhat bárhogy. Tanárember, esze van. Ha rosszat ejt ki száján, rögtön észreveszi. Nem viselkedhet úgy, mint a kocsisok. Ettől a gondolattól kicsit megijedt, homlokára harmat futott Tenyérrel letörölte. Nem is tudta, mi lenne jobb; ha hirtelen vége szakadna már az egésznek, vagy eltartana órákig, akár örökké. A felesége befelé könnyezett. önmagát siratta. És fiát. Mennyi áldozatot hozott, fel se győzné sorolni. Adhatott volna többet? Aligha. A nyomorúság megfogta a kezét. Mi mindent megtett volna fia boldogulásáért, csakhogy Bandikénak sikerüljön. Révbe ért. Rövidesen elviszi őt egy asszony. Soha sem lett volna az övé? És mikor magában hordta? Etette? Mosott rá? Amikor kifényesedett 16- denkabátját ráterítette, fatalpú cipőjét kölcsönadta, elszalasztva a boltba a jegyre Terítéken: a kritika „Filmjeink már színesek, a kritika pedig ma is fekete-fehér alapon dolgozik!“ A kritika művészet fejlesztését szolgálja, elősegíti eszmei tartalmának, a művész mesterségbeli tudásának elmélyítését. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának beszámolójából idézi ezeket a szavakat a Szovjetsz- kaja Kultúra című hetilap egyik 1971 december végi száma, amely nagyszabású nyilvános vitát indít a művészeti kritika szerepéről, egyúttal felhívást intéz az irodalmi, színházi, film, képzőművészeti kritikusokhoz, általában az írókhoz, művészekhez, minden érdeklődőhöz, hbgy kapcsolódjanak a vitához és ehhez rendelkezésre bocsátja a lap hasábjait. A Szovjetunió minden részéből tömegével érkeznek a hozzászólások, cikkek, alap számos interjút szervez, több alkotó szövetség önálló vitát rendez. A szovjet művészeti közvéleményt heteken keresztül ez a probléma foglalkoztatta. A vita során szinte nem akadt olyan cikk, felszólalás, interjú, amely a kritikusakat, a kritikát terhelő mulasztásokról, hiányosságokról ne szólott volna. Ez volt az egyik központi kérdés. JÓI érzékelteti ezt cikkünk alcíme, amely igen szemléletesen kifejezi a kritika elmarasztalását. B. Metalnyikov neves filmdramaturgtól származik az idézett jel’-Jépes megállaSomogyi Néplap pítás. Egyébként nemcsak a filmkritikusöknak szánta, hanem általános érvénnyel akarja kimondani, hogy a maá kritika túlságosan szürke, sablonos, egysíkú és jóval elmarad a művészeti élet sokrétűsége, színes világa és főképp a művészeti élet követelményei mögött. A viták, eszmecseréit másik sarkalatos kérdése a kritika feladata, szerepe, felelőssége volt. Abban mindenki megegyezett, hogy ez a szerep rendkívül jelentős, s egyúttal olyan tényezőnek minősítette, amely nélkül elképzelhetetlen az alkotó tevékenység, a művészi munka, a kulturális élet fejlődése. Szinte kivétel nélkül a vita minden részt vevője eljutott a következtetéshez: eszmeileg, szakmailag színvonalasabb, elmélyültebb, feflelősségtejes kritikára van. szükség! Az író nem ismer magára A Szovjetszkaja Kultúra szerkesztősége indította vitában a kritikusoknak ugyancsak kijutott, a művészeti társadalom és a nagyközönség is alaposan »letámadta*. /V kritikusok saját bőrükön tapasztalhatták, írüly^i hatást vált tt * bírálat. Raszul Gamzatov hírneves író a Lityeraturnaja Gaaótá- ban publikált interjújában elmondotta: gyakran találkozik olyan kritikai írásokkal, amelyek hemzsegnek a kiagyalt problémáktól, a kritikus az író által ki nem mondott gondolatokkal, ötletekkel tűzdeli tele az alkotást, »megmagyarázza« azt, ami nincs, sokszor bírálja olyasmiért, ami csak a kritikus agyában született meg, de a bírált műben nem található, vélt problémákon rágódik. Az iyen kritikus nemcsak a mű hátelét ássa alá, — a szerző az ilyesfajta elemzésekből nem tud ráismerni saját írására, — hanem egyszersmind igen rossz szolgálatot tesz a kritikának is, — állapítja meg Gamzatov. A Szovjetszkaja Kultúra vitaindító szerkesztőségi cikke az uniformizált kritikát marasztalja eL A cikkíró szerint az ilyesfajta kritikáiból az ember tulajdonképpen sokszor még azt sem tudja megállapítani, hogy bírál, vagy dicsér, mivel »egyensúly« helyzet teremtésére törekszik, a bíráló megállapítást rendszerint elismerés követi. És így sorozatosan minden mű azonos kaptafára húzott »kritikát« kap. Ilyen formula alkalmazása következtében szinte minden tornák műről to no» kép bo*i taikozik ki, függetlenül az értékelt művek valódi értékétől, vagy hiányosságaitól. Az óvatos kritikus nem meri megmondani a rosszról, hogy rossz, a szürkéről, hogy szürke, az unalmasról, hogy unalmas. Pedig mennyi sablonos, csapnivaló regény, dráma, film lát napvilágot anélkül, hogy a szerzőnek megmondanák az igazat, panaszolta Lev Arnstam ismert rendező, majd így folytatta: az a kritikus sem jár el jobban, aki csak arra szorítkozik, hogy ismerteti az adott mű tartalmát, vagy néhány adatot sorol fel róla. A kritikus felkészületlenségéről is sok szó esett Az ilyen nem veszi magának a fáradtságot, hogy alaposan megismerkedjék a művel, ítélkezéseiben azonban bátor, könnyedén beskatulyáz, címkéket osztogat, aminek nemcsak az alkotó látja kárát de az olvasó sem megy sokra vele, hangoztatták jónéhá- nyan a vitában. A színházi és filmrendezők azt is szemére vetik a kritikusoknak, hogy egy film, vagy darab elemzésekor rendszerint nem választják külön a forgatókönyvíró, a dramaturg, a rendező, a színész munkáját, mindent egy kalap alá vesznek, holott az alkotók szerepe negyonis különböző lehet, érdemeik, mulasztásaik lényegesen eltérhetnek egymástól. A kritika lelkiismeretét terheli sokak szerint az is, hogy csak a kiemelkedő műveknek szentel figyelmet, a közepes, vagy annál esetleg gyengébb művekről nem vesz tudomást, halott az alapos kritikai elemzésre az utóbbiak alkotóinak nagyobb szüksége lehet. A nem szakmai hozzászólók többsége a kritika professzionizmusát ítélte el, s főleg azt hangsúlyozta, hogy a kritika nemcsak néhány beavatott számára készül, széles körökben olvassák sokak eligazítását, irányítását kell szolgálja, s ennek megfelelően nem kevés bosszúságot okoz, ha az értékelés írója a szakzsargon alkalmazásával, érthetetlen utalásokkal, ködös megfogalmazásokkal lehetetlenné teszi, hogy az érdeklődök eligazodjanak rajta. A kritikus tartsa „színvonalon“ az írót A már említett Haszul Gamzalov író képletesen szólva azt mondta, hogy a kritikus a széllel szemben szálló madár, amelynek a hamis írói ambíciókkal, a sablonnal, a leegyszerűsítéssel, az alkotói gyengeségekkel kell megküzdenie, a kritikusnak az a feladata, hogy a mérce emelésével, az igények hangoztatásával, gondos elemzésekkel, eszmei segítségnyújtással »színvonalon tar tsa« az írót, a művészt Ennyi mindent igényel a kritikustól az író, ugyanakkor bevallja, hogy axoi őt magát illeti, egyik kedves jóbarátja jóslata vált valóra, aki őt á »Dagesztán népi költője« sokra kötelező és nagy megtiszteltetést jelentő c:m elnyerésekor a következő szavakkal üdvözölte: »Szegény Raszul, rólad sem ír többé a kritika!« A jóbarát ezzel a kritikának arra a tulajdonságára célzott, hogy bizonyos szinten felül már nem kritikát, hanem csak méltatást publikál az írókról, azaz valójában nem segíti őket tevéken vségükben. A kritika szerepét másak úgy fogalmazzák meg, hogy kijelentik: az író és a kritikus egy ügyet szalon., Cój u.. IV-.. v-.S ami a legfontosabb: az irodalommal, a társadalommal szembeni felelőssége is azonos! Olyan igény is jelentkezett a felszólalásokban, hogy a kritikus a művek elemzése során a művész egész alkotó tevékenységét helyezze vizsgálat alá, az adott művet az előzményekkel összefüggésben, azokkal egybevetve értékelje, mert csak ilyen módon alakul ki igazán megbízható kép, s a kritikus csak így nyújthat segítséget a szerzőnek. A hibák, gyengeségek sorolása nem lehet öncél, a kritikusnak észrevételeivel, elemzéseivel útmutatást kell adnia. A Szovjetszkaja Kultúra kezdeményezésében lezajlott vita kétségtelenül felszínre hozott egy sor időszerű problémát, egyes elvi tanulságai bizonyára jól hasznosíthatók nálunk is. Ordas József