Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

Yéímz a képviselőnek Halászokkal Tihany alatt Kormány elé kerül a szarvasmarha-tenyésztés ügye Tudomány és gazdasági tényezők Apró villanymotor züm­mög, bugyborékoltatja a leve­gővel az akvárium zölden de­rengő vizét. A cikázó díszha­lakat nézegetem, és arra gon­dolok, az akváriumok hozzáér­tést igényelnek. De hát hol is lehetne jobb helyük a ha­lacskáknak, mint a Kaposvá­ri Mezőgazdasági Főiskolán, a főigazgató, dr. Guba Sándor irodájában. Bár nem a »főigazgatóhoz-«, hanem Somogy megye or­szággyűlési képviselőjéhez jöttem, a kettő nem választ­ható el egymástól. Mint ahogy az is érthető, miért éppen dr. Guba Sándor beszélt az országgyűlésen a szarvasmar­ha-tenyésztés somogyi problé­máiról. Talán nem mindenki tudja róla, milyen elmélyül- ten foglalkozik ezzel a kérdés­sel. Többek között az ő — már-már nemzetközi — szak- tekintélyének köszönhető, hogy Kaposvár, illetve a fő­iskola hamarosan a magyar szarvasmarha-tenyésztés kuta­tásának egyik központja lesz. Dr. Guba Sándor az Állat­tenyésztési Kutatóintézet mun­katársaként három hónapig — a kitűnő szarvasmarha-állo­mányáról híres — Dániában tanulmányozta a jó tejterme­lőképesség átörökítésének módszerét. — Furcsa módon értelmez­tek a dánok a tanulmányutat — emlékezik mosolyogva. — Azonnal gyakorlati munkára fogtak bennünket. Fejtünk, gondoztuk az állatokat egy- egy mintagazdaságban a többi munkással együtt Alaposan le­fogytam. Ott a munkaintenzi­tás háromszorosa a miénknek. Pedig a gazda sohasem járt a nyomunkban, az étkezés volt az egyetlen »fegyelmező« esz­köz. Hogy délben és este hat­kor mindenki pontosan asz­talhoz ülhessen, ahhoz perc­nyi megállás nélkül kellett vé­geznünk napi teendőinket Ez persze csak két hétig tartott, ízelítőül, utána kutatóintézete­ket látogattunk, tudósokkal folytattunk eszmecserét. — Most milyen kutatási témával foglalkozik? — A tarka szarvasmarha hústermelőképesség-örökítő ér­tékvizsgálata foglalkoztat. De nemcsak engem. 1961-ben egy francia professzor kezdemé­nyezésére megalakult az »euró­pai tarkaszarvasmarha-te- nyésztő szövetség«. Ez olyan önkéntes szakmái fórum, és azok az országok vesznek részt, amelyek »helyi tarkát«, a »magyar tarkával« rokon fajtákat tenyésztenek. Minden évben más-más ország rende­zi a kongreszust, ahol külön­böző munkabizottságok aján­lásokat tesznek a tenyésztés módszereire. — Mikor kapcsolódott ebbe a munkába? — Először 1963-ban a ma­gyar delegáció egyik tagja­ként vettem részt egy kong­resszuson, 1966-ban pedig megválasztottak a hústermelő­képesség-örökítő értékvizsgá­latával foglalkozó munka- bizottság elnökévé. Ez a bizottság most májusban éppen itt Kaposváron ül majd össze, hógy meg­beszéljük azt az ajánlást, me­lyet az idén a müncheni kong­resszus elé kell terjesztenem. Erre a kongresszusra egyéb­ként Anglia, az Egyesült Álla­mok és 2—3 afrikai ország is elküldi megfigyelőit, tehát úgy néz ki, hogy lassan világszer­vezetté bővül a szövetség. — Minden szakterületen jó, ha a különböző nemzetek tudósai találkozhatnak és vé­leményt cserélhetnek. A szarvasmarha-tenyésztés szempontjából milyen gya­korlati jelentősége van a szervezet működésének? — Hogy egy utód milyen jó — hús- vagy tejtermelő — ké­pességgel rendelkezik, abban nagy szerepe van az apaállat­nak. Most kezd kialakulni egy nemzetközi tenyészállat­csere, ezt kell összehangolni. — Magyarország hányadik helyen áll szarvasmarha-te­nyésztés szempontjából. — Ha az egy tehénre jutó hústermelést nézzük, akkor európai viszonylatban az elsők között vagyunk, a tej hozam­mal viszont nem dicsekedhe­tünk. Mennyiségi szempontból pedig — ha területi elosztás­ban nézzük — kevés a szar­vasmarha. Mivel nálunk a ma­gyar tarka a legelterjedtebb, ezt a fajtát kell javítanunk és szaporítanunk mennyiségileg. — A tudományos kutatá­sok eredményeinek kamatoz­tatása már gazdasági ténye­ző. Országgyűlési felszólalá­sában éppen ezekre a ked­vezőtlen gazdasági tényezők­re hívta fel a figyelmet. Mi­lyen választ kapott az illeté­kes minisztériumtól? — Egyetértenek azzal, hogy a problémával foglalkozni kell, éppen ezért a magyar szarvasmarha-tenyésztés ügye hamarosan a kormány elé ke­rül. Ott dől el végső soron, hogy mit tehetünk és hogyan. Rezes Zsuzsa „Markolás” a Deszkametszőn... Húzzák, »markolják« a nehéz hálót A bárkába, a kosarakba Egyenletesen dohog a »Csuka« motorja... Messze elmarad mögöttünk a siófoki part, a kis motoros halúszhajó után kettényílik a Balaton sima víztükre. A köd- függönyt lassan áttöri a kelle­mesen tűző nap, a távolban egy másik motoros hajó ipar­kodik ismeretlen célja felé. Vijjogó sirályok köröznek a hajó felett, aztán megérkez­tünk Tihany alá. Itt, a Deszkametszőnek ne­vezett részen halászik Borbély György brigádja. Csörlő húzza a hatalmas hálót. Amikor a elmaradása miatt kénytelenek voltunk eladni. Az idén is van 70 mázsa, az engedély azon­ban késik. Az Országos Halá­szati Felügyelőség még csak nem is válaszolt kérelmünk­re ... Horváth Károly, a Balatoni Halgazdaság igazgatója mond­ta e szavakat. Közben a sür­gölődő halászok munkáját fi­gyeljük: igen lelkiismeretesen betartják a tilalmi rendelkezé­seket. A bárka alján álló Hor­váth István egyre-másra do­bálja vissza a vízbe a szebbnél Balatonba, fészkenként 40 000 ikrára számítanak. Ugyanak­kor halastavaikba is raknak holdanként 3—4 fészket, hogy őszre legyen elegendő előne­velt ivadék, ezek 5—10 dekás súlyban kerülnek a Balatonba. A buzsáki keltetőben kikel­tek az első csuka ikrák, őszig a tavakban erősödnek, úgy kerülnek a nagy vízbe. A pontyszaporítás is folyik, a keszthelyi és a buzsáki kelte­tőből 4 millió ivadék kerül a Balatonba. A 25—30 dekás kétnyaras pontyból az idén 12—13 vagonnyi szaporítja a Balaton halállományát. Nagyon várják a halászok az esős időszakot. Ilyenkor kez­dődhet meg a Sió-csatornán a vízleeresztés, s egyúttal az an­golnafogás. Ezt a halat több­ségében nyugatnémet exportra viszik, az idén 300 mázsára szerződtek. Angolnát 1961-től nevelnek a Balatonban, az el­múlt években összesen 25 mil­liót telepítettek a vízbe. Amíg beszélgetünk, sült hal, halászlé illatával telik meg a levegő. A halászok — elsősor­ban Molnár Győző hajóvezető — arról tesznek bizonyságot, hogy nemcsak a halászatot, hanem a szakácsmesterséget is jól értik. Nemzedékváltás E gy sajtóértekezleten ve­tődött fel a minap a kérdés: mikorra vár­ható a mezőgazdaságban dol­gozó emberek, a tsz-tagok nyugdíjkorhatárának leszállí­tása? A válaszadó nem tudott erről bizonyosat, de azt el­mondta: ebben az ötéves terv­ben ezzel nem számolhatunk. Érvei világosak voltak, a kér­dező is elismerte realitásukat. S ezek között az érvek között szerepelt ez a szó is: nemze­dékváltás. Divatos lett ez a szó manap­ság. A szó gyakori előfordu­lását a szükség diktálja. Egy­re világosabbá válik a legki­sebb falvak termelőszövetke­zeteiben is, hogy a nemzedék- váltás küszöbén állunk. A szö­vetkezetek alapító tagjait ezekben az években váltják majd fel a friss erők. S egyre szorítóbb a gond: lesznek-e, akik átveszik a stafétabotot? A nyugdíjas és járadékos termelőszövetkezeti tagok szá­ma 1967 óta ötvenezer fővel nőtt, s ezzel elérte a taglét­szám 39 százalékát. Ez a súly nyomná le a mérleg egyik ser­penyőjét. S a másikat? Örven­detes, hogy ugyanebben az időszakban 37 000 huszonhét éven aluli fiatallal nőtt a tsz- ekben dolgozók száma. Az or­szágos szövetkezeti dolgozói átlagéletkor ma ötvenhárom év. Az is megállapítható, hogy éppen az utóbbi néhány évben csökkent jelentősen. Természe­tesen ez mezőgazdasági üze­menként változó szám. Az a tény, hogy jelenleg 1 025 000 tag dolgozik összesen a termelőszövetkezetekben, jól bizonyítja: minden közös gond’.''-1! pkvoosan kell foglal­kozniuk az o-szágos szervek­nek is, de minden mezőgazda- sági üzemnek külön-külön is. Milyen a jelenlegi munka­erő-helyzet? A tagok mellett 117 ezer alkalmazott dolgozik. A termelőszövetkezetek több­ségében hiány van szakmun­kások'''’!. fiatal munkaerőből. Más ••y'MiV'on viszont az idő­sebbek fr-’zlk o-tatása okoz gondot. Tehát mindenképpen szükséges, hogy a tagság ősz- letétele az- életkor, a szak- teepzettseg tekinteteben egy­aránt a termelés igényeinek megfelelően alakuljon. Gyakran hallható — néha panaszként, máskor ténymeg­állapításként —, hogy a fiatal­ság igényei a mezőgazdasági munkát tekintve mások, mint voltak azoknak, akik a szövet­kezeteket létrehozták. De je­lentkezik ez az igényváltozás a mindennapi életben, a falusi életmód még emberibbé, még nívósabbá tételének óhajtásá­ban is. Az eredmények önmagukért beszélnek. Az alapítástól szá­mított időszakban óriási fej­lődés tapasztalható falvaink- ban. Nincs olyan termelőszö­vetkezeti tag, aki visszakíván­ná az »egyéni gazda« korsza­kot. A közgondolkodás válto­zását elsősorban az anyagi helyzet megerősödése, a kul­turálódási és művelődési lehe­tőségek megnövekedése okoz­ta. De nem hunyhatunk szemet a fiatalabb nemzedék igényei fölött sem. A rendszeres fog­lalkoztatás, a biztosított _ sza­bad idő, a megfelelő színvo­nalú készpénzes javadalmazás olyan követelmények, amelye­ket minden tsz-nek figyelem­be kell vennie. A gyakorlatban is! Ahol a nemzedékváltást simán akarják lebonyolítani, ott gondolnak ezekkel. Felké­szülnek erre. P élda van megyénkben is. Hetesen — de másutt is — előre terveznek. Nem egy évre. Sokkal hosz- szabb időszakra. Nemrégiben Mesztegnyőn, a tsz-irodán beszélgettünk arról, hogy a fiatalokat a közös gaz­dasághoz kell »édesgetni«. Az elnök nem érezte »nyűgnek«, hogy elmenjen az általános is­kolába. De még Marcaliban is beszélt a diákokkal. Ez a ne­mes »korteskedés« a tsz mel­lett csak hasznukra lehet. Mint ahogy az is, ha a szövet­kezeti vezetők számon tartják falvaikban a tehetséges pa­rasztfiatalokat. A termelőszö­vetkezeti szakvezetői beosztá­sok eleresenek lehetósege saa már minden fiatal számára vonzerővel bír. A képességek kibontakoztatására töreked­niük kell nemcsak nekik, ha­nem továbbtanulásuk biztosí­tásával, szerződéskötéssel a termelőszövetkezeteknek is. Már most jelentős az a bázis, melyet a tsz-ekben dolgozó 35—40 ezer főnyi mezőgazda» sági értelmiségi és a tagok so­raiból »tisztségbe került« szak­vezetői gárda alkot. Ennek a következő években még to­vább kell erősödnie. A nemzedékváltás nem lesz mindenütt egyfor­mán könnyű. De a kö­vetkezetesség a tervezésben és a végrehajtásban itt is meg­hozhatja eredményét. K k Borbély György, a Tihany brigád vezetője. hallal teli háló a bárka köze­lébe kerül, elhallgat a motor, izmos karok ragadják meg a hálót, és húzzák, »markolják« egyre közelebb. Izgatott mindenki, hiszen a kora hajnalban kezdődött munkának ez a fénypontja, most derül majd ki sikeres fo­gással térhetnek-e haza. A hatalmas termetű, erőteljes Varró János halász áll a bár­ka oldalánál, s a hálóból, illet­ve a »zsákokból« sorra eregeti, »szaggatja« a bárka aljába a zsalun ányt. Már most feltűnik, hogy mennyi az alga, a hínár, s mennyire nehezíti ez a halá­szok munkáját, ölszámra szór­ják vissza a vízbe, pedig még ilyenkor, kora tavasszal keve­sebb van, mint nyáron. — Javasoltuk is, hogy enge­délyezzenek növényevő fehér­busát telepíteni a Balatoniba. Tavaly már 100 mázsa ilyen halunk volt, de az engedély szebb halakat, amelyekre fo­gási tilalom van. Ha véletlenül szem elől té­vesztene egyet, ott áll fölötte Borbély György, a halgazdaság egyik legöregebb halásza, s nyomban figyelmezteti: azt is meg a másikat is. De a töb­biek: Balogh Imre, Sörös La­jos halászok, Molnár Győző hajóvezető is éberen figyelnek, hogy véletlenül se maradjon a zsákmány között tilalom alatt lévő hal. — Gazdaságunk vezetőinek s minden halásznak egyaránt az a célja, hogy a Balatonban egyre több hal legyen. Ezt nemcsak a rendszeres előne­veléssel, telepítéssel tudjuk el­érni, hanem azzal is, hogy mindenki szigorúan betartja a tilalmi rendelkezéseket — mond ja az igazgató. Ebben az évben a halgazda­ság 7500 süllőfészket rakott a kerül az utolsó hal is. A fogás nem volt nagy, 10 mázsa ke­rült a bárkára. — Tavaly volt olyan nap, hogy 200—300 mázsát is fog­tunk, 100 mázsát több alka­lommal is, főleg a hidegebb őszi, kora téli napokban. A múlt évben összesen 140 va­gon halat fogtunk ki a Bala­tonból, 60 vagonnal pedig a halastavakból értékesítettünk, — tájékoztat Horváth Károly igazgató. A »Csuka« motorja újra mű­ködni kezd, lassan elindulunk a biztonságot nyújtó siófoki öbölbe, mert a víz fölött ne­héz, sötét felhők gyülekeznek, s szitálni kezd az eső is. Ez azonban nem zavarja a halá­szokat, mert ők ennél már sokkal veszélyesebb napokat is átéltek a vízen... Szatai kaszté 90 ezer forint jutalom Három brigád elnyerte a szocialista címet az (Tudósítónktól.) Jól szervezte a munkaver­senyt a nagyatádi áfész 1971- ten, a négyszáz dolgozd nagy része tett vállalást. A szövet­kezet 160 millió forint for­galmat ért el tavaly. A kiske­reskedelmi üzemág 32 millió forinttal több árut adott el az előző évinél. Nagyszerűen dol­gozott a felvásárlás is, 18 mil­lió forint értékű árut vett meg a háztáji gazdaságoktól, tsz- ektöl. A szövetkezet nyeresé­ge 2,7 millió forint. A lakos­ság, a szövetkezeti tagság az engedményes vásárokon 676 ezer forinttal olcsóbban kap­ta az első osztályú árukat. A szövetkezet a vásárlások után 93 000, a rész- és célrészje­gyek után 230 000 forint visz- szatérítést fizet tagjainak. Érdemes volt jód dolgozni _ ez volt ax- alkalmazottak v éleménye. Összesen 660 000 tonn tói. egyhónapi fizetésiek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. A szövetkezet ünne­pélyes termelési tanácskozá­sán elfogadták a versenybi­zottság javaslatát a kitüntető címek odaítéléséről és a jutal­mazásokról. Az Átad Áruház­ban három közösség tett vál­lalást a szocialista brigád cím megszerzésére. A Hámán Ka­tó, a Petőfi Sándor és a Jurij Gagarin brigád megérdemel­ten vehette át a kitüntetése­ket. Rajtuk kívül a Ment Mi­hály vezette 22. sz. bolt dol­gozói és a Varga Tibor irá­nyítása alatt működő brigád kapta meg a címet. A 14. szá­mú bolt, valamint három dol­gozó kapott kiváló oklevelet, illetve jelvényt A szövetkezet elnöke a kitüntetésekkel pénz­jutalmat adott át összesen 90 000 formtot kaptak a szö­vetkezet aatmkaversenybeíi ki­tűnt deágozői­mSSam Az utolsó percek: bárkába kerül a hal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom