Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-08 / 82. szám

Mások gyermekeinek az anyja

23 ÉVES KIVÁLÓ DOLGOZÓ

M

i köze lelhet ehhez a soha nem szűnő csecsemő- és gyermeksíráshoz, melyet anyaszó nem szelídíthet boldog nevetéssé; mi köze ehhez az egészhez itt, a Somogy megyei Tanács Csecsemőotthonában a huszonhárom éves Kiss Anna Máriának, akit az utcán a felnőttek még »gyermeknek«, vagy legalábbis »mai fiatalnak« nézhetnek?

Ügy készült erre a pályára, hogy mások gyermekeinek anyja legyen; mint érettségizett társai orvosnak, mérnöknek, tanárnőnek, szövőnőnek, technikusnak. De talán mind- annyiuknál előbb jutott el az érett felnőttek közösségébe, amihez többnyire ez az egyetlen szó segítette: anyuka.

Kilenc gondozottja között beszélgettem és ismerkedtem meg vele, aki a napokban vette át az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést.

A »Miért éppen ezt a pályát választotta?« — kérdésemre kaptam tőle a legtömörebb feleletet: — Szeretem a gyerekeket Sokan csodálkoznak rajtam, hogy nem idegesítenek. Nem tudnám megváltoztatni a hivatásomat — mondta.

Az érettségi után két évig képesítés nélkül dolgozott itt. Miután meggyőződött, hogy érzései nem változtak, jelentkezett a budapesti csecsamő- és gyermekgondozónő-képző- be.

Am5! beszélgettünk, hogy milyen az a szeretet, amely belőle fakadóan körülveszi a gyerekeket?

— Nem anyai szeretet kapnak tőlünk, más az, ami bennünk, gondozónőkben van. Ezt a szeretet talán nem is lehet a nevén nevezni. A gondoskodás, a féltés ennek az érzésnek az alapja.

A Jelenkor Janus

Áprilisi számát teljes egészében Janus Pannonius emlékének szenteli a Jelenkor. Az ünnepi számot már januártól előkészítette a folyóirat: három hónapon keresztül sorozatban mutatta be Csorba Győző új Janus-fordí- tásait, valamint Martyn Ferencnek a költő alakját és világát idéző rajzait.

A Janus-szám élén Kardos Tibor tanulmánya méltatja az évforduló jelentőségét, végigkíséri a költő művészi pályáját, s megjelöli helyét az európai kultúra történetében. Csorba Győző epigrammafordításainak csokrához ezúttal egy műhelytanulmány is csatlakozik a Janus-fordítások problémáiról.

— Nyilván ennek ki kellett alakulnia. Milyen volt először, amikor a gyerekek közé került?

— Eleinte játékos kapcsolatban merült ki a foglalkozásom a gyerekekkel. Ma már tudom, hogy a feladatom: a társadalomnak minél hasznosabb embert neveljek.

— Ügy tudom, KISZ-titkár is. És nagyon komolyan veszi ezt a megbízatást.

— Csaknem két éve választottak meg az alapszervezet

Pannonius száma

maradt — emlékünnepségek programjáról. Petrovich Ede Janus Pannonius Péccsel kapcsolatos verseinek elemzése kapcsán több figyelemre méltó adalékkal és feltevéssel gazdagítja a költő itteni tartózkodásáról kialakult képet, s érinti a középkori pécsi egyetem sokat vitatott kérdését.

A szám bőséges illusztrációs anyaga a pécs—baranyai Ja- nus-pályázatra épül. Martyn Ferenc sorozatának tizenegy darabja mellett Bizse János rajzai, valamint Farkas László, Fürtös Ilona, Zs. Kovács Diana és Simon Béla pálya- művének reprodukciói díszítik a Jelenkor ünnepi összeállítását.

titkárának. A KlSZ-fiatalok- kal sikerült jó együttműködést kialakítani. A csecsemő- otthonban például társadalmi munkában parkosítottunk, többször elvégeztük a takarítást, kommunista keddett tartottunk, amikor a raktárt rendeztük.

— A szabad idejében mit csinál szívesen?

— Olvasok és kézimunkázom. Elég gyakran járok moziba, annál kevesebbet színházba. Szívesen járok a baráti körömhöz, a nővéremhez, ahol találkozni és beszélgetni

C7nktiinlr

Kiss Anna Máriától elbúcsúztam, de a csecsemőotthontól nehezen tudtam elszakadni. Mintha árnyékok alakjában a Lelkiismeret és a Lelki- ismeretlenség viaskodott volna a termek falain. Közben kétszer is megszólalt a telefon, de csak a feleletet hallottam. Balázs Lászlóné, a csecsemő- otthon vezetője mindkétszer megnyugtató választ adott: »Jól vannak a gyerekek, főorvos úr.« Ez a jelentés száz csecsemő és kisgyermek aznapi állapotát tükrözte.

A csecsemőotthon vezetőjétől végezetül megkérdeztem :

— Mennyibe kerül egy gyermek gondozása egy nap?

— Nyolcvan forintot biztosít államunk ezeknek a gyerekeknek a teljes ellátásra naponta.

Horányi Barna

Az ünnepi szám, második egységében három költeményt' és két tanulmányt olvashatunk. Keresztury Dezső, Páka- litz István és Weöres Sándor f verssel köszönti Janus Pan .

•e

nonius emlékét. Takáts Gyula f »Ferrara, Padova és Janus« címen a költő olaszországi tanulóéveit eleveníti fel, Fo- . dór András pedig a közel- } múltban tett ferrarai látoga- I tásának emlékei nyomán ír « Janus ifjúkori városának mai J életéről. *

Gazdag válogatást közöl a folyóirat a pécs—baranyai Janus Pannonius-pályázat i anyagából. A pályázathoz f kapcsolódnak Csorba Győző | említett műfordításai és Mar tyn Ferenc grafikái, emellett ♦ Gyárfás Endre, Lippenszky t István és Pákolitz István dró- í 24. májából, valamint Galambos: * László elbeszélő költeményéből találunk részleteket.

Nemes György:

Dávid

es

Klotild

rész

„ Nem sokáig ültem így, ma- | gamban. Dávid kilépett az erA Janus-szám utolsó egyse- f kélyre. Hát mégis megérezte, jében hét tanulmány kapott | hogy itt vagyok! Megerezte,

i i a. AT~*n**r. »».Á Ton,ne ♦ A/árrkTTi Ót.

helyet. Bán Imre írása Janus Pannonius középkori magyar utóéletét elemzi, Angyal Endre pedig a költő horvát utóéletének csaknem egy évszázados periódusát ismerteti. Kolta Ferenc a XX. századi Pécs Janus-fcultuszáról, kiváltképpen a Janus Pannonius Társaság két világháború közötti tevékenységéről ad áttekintést. Lovász Pál »Attikai éjszakák Janus Pannonius udvarában« címen beszámol a költő születésének 500. évfordulója alkalmából 1934-ben tervezett — akkor azonban eihogy várom őt.

Azonnal észrevett. Ügy állt ott, megmeredten, mint egy szobor. Mért csodálkozik, hogy itt vagyok, gondoltam. Hiszen eddig is vele voltam. Csak éppen gondolatban. Nálunk ez a kettő összefolyik.

Odaszaladtam az erkély alá.

: Kihajolt az erkélykorláton.

: Mintha ő lenne Júlia. Én meg Rómeó.

— Gyere, Klót! — mondta. — Rohanok. Nyitom az ajtót.

Beszaladt a szobába. Én azalatt felkúsztam a fenyőfa

törzsén. Máris átlendítettem magam az erkélykorláton. Mire Dávid kiért a kertbe, én fentről integettem neki. Most én voltam Júlia, ö meg Rómeó.

Nagyot nevetett. Egy pillanat alatt ő is fölkúszott a fenyőfán. Átvetette magát a korláton. Lendületét a karommal fogtam feL De olyan erővel ugrotta át a korlátot, hogy feldöntött. Nyilván szándékosan. Mert ott volt egy leterített pokróc. Arra estünk.

Sokáig csókolóztunk. Ezt nem Iahet soha megunni.

összesimultunk a pokrócon. De rajtam ruha volt, rajta meg pizsama. Valami eszembe jutott. Milyen jó lenne, ha nem lenne rajtam ruha. S őrajta n.em lenne pizsama. De nem mondtam. És nem tudtam, neki ml jutott eszébe, ö se szólt egy szót se.

Aztán kigomboltam a pizsamakabátját. A mellére hajlottam a fejemet. Hallgattam, hogyan dobog a szíve. Szépen, egyenletesen, és nagyon lassan dobogott.

— Hallgasd meg, hogy dobog az én szívem! — mondtam. A mellemre vontam Dávid fejét. De csak a ruhára. Fejét ráhajtotta, és hallgatta.

— A tied nagyon gyorsan dobog — mondta.

— Igen, én olyan vagyok, mint a madarat

Diákszínjátszó napok

A népi hagyományok sikere

Az első bemutatók után további gazdag élményeket

nyújtott a diákszínjátszók 350 fős serege az ünneplő nagyközségnek és az egész országból ide érkezett szakembereknek. A csütörtök délután bemutatkozó csoportok közül a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium Bányai Kornél műveiből összeállított oratóriuma jelentette a zsúfolásig megtelt nézőtéren ülők számára az egyik legnagyobb élményt.

»Emlékeim kérik az évek, ím itt adom.« A Sinka István műveiből szerkesztett pódiumjáték — a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szak- középiskola irodalmi színpada elődásában — szép tisztelgés volt a költő előtt A megvalósításhoz felhasznált eszközök azonban nem szolgálták a gondolat teljesebb kibontását. »A játék nem játék« — a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola fiataljai vallanak így az őket körülvevő világról. Valóban fiatalként.

A pécsi Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola által bemutatott »A választás az ember joga...« című irodalmi műsor fő erénye, hogy szemben az előző produkcióval nem vagdalkozik, de nem

is takargat, őszintén feltárja és teljességében mutatja be mai életünk sok-sok problémáját őszinte hittel vallanak, és tudják, hogy választani nemcsak joguk, hanem kötelességük is. A budapesti Földes Ferenc Kereskedelmi Szak- középiskola irodalmi színpada Bari Károly műveiből állította össze műsorát. A szerkesztést, a bemutatott verseket, illetve a kiegészítő játékot a csoportra építették. Stilizált táncuk, énekük és egész ritmusuk valóban a cigánysors hangulatát adta vissza.

A budapesti Madách Imre Gimnázium Thália stúdiója eredeti színfoltot hozott. Csángó népballada-feldolgozásokat mutattak be. A ballada különböző változatainak többszöri megismétlése mellett is izgalmas, drámai feszültséget tudtak teremteni. Beszéd- és mozgás technika j üli, fegyelmezett művészi alázatuk a nap kiemelkedő produkciói közé emelte műsorukat.

A szekszárdi Garay diákszínpad Így látjuk mi (a rrua- ximalizmusról) műsora igazi diákszínjátszás volt. A gyereket önmagukat, pedagógusaikat, szüleiket megjelenítve mutatták be a pedagógusoknak a diákokkal szemben támasztott maximalizmusát. A színpadi megvalósítás, a rendez®, a szerkesztői munka figyelmet érdemelt.

Péntek délelőtt folytatódtak a bemutatók. A rétsági gimnázium diákszínpada mutatta be Hárs László Veltékedik ma is még szerencse és bölcsesség mesejátékát. Két éve gyermekszínpadi produkcióként láttuk Csurgón ugyanezt a darabot a Latinca Művelődési Központ gyermekszínpadának előadásában. Nemcsak a gyerekek akkori őszintébb játéka, hanem az életkori sajátosságok is gyerekszínpadi előadást kívánnak.

Farsangi játék, Legényavatás, Álljon félre, aki házas. A címek is jelzik a délelőtt hangulatát, melyet a tatabányai Árpád Gimnázium és Szakközépiskola, a Győri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpadai keltettek. Tiszta forrásból merített népi hagyományokat elevenítettek föl. Nagyszerű rendezői ötletek, szellemes, jelzett díszletek, sodró lendületű téma, tisztán csengő ének és remek egyéni teljesítmények tették teljessé valamennyiünk élményét.

Gy. A.

A közművelődés nem magánügy

Darányi beszélgetés

Tavaly nem készült művelődési terv Darányban. Miért?

A tanácselnökasszony:

— A művelődési ház igazgatójának betegsége miatt nem készülhetett el a terv. Még nem ismerte meg teljesen a falut. Tavaly került erre a posztra.

— Milyen az idei közös művelődési terv?

A művelődési ház igazgatója:

— Mivel a lakosság érdeklődési köre sokrétű, rövidebb előadásokat szeretnénk tartani a községben. A művelődési ház programja is ezek figyelembevételével alakul. Havonta egyszer, a hónap utolsó hétfőjén a cigánylakosság klubfoglalkozását tartjuk.

— Kikre lehet számítani?

— Munkánkban elsősorban a helyi pedagógusokra támaszkodhatunk.

— Az idei terv negyedik fejezetének főcíme: »Műveltségben hiányosságok megszüntetésére való törekvés.« Mit tartalmaz ez a cím?

— Fejlesztjük a könyvtár- és irodalompropagandát, elsősorban az olvasó munkások

és parasztok körében. Korszerűsítjük a könyvállományt, népszerűsítjük a »Kell a jó könyv-« olvasópályázatot. A művészeti életbe bepillantó, a művészetet szerető, fejlett ízlésű embereket, rendszeres olvasókat, értékítélettel bíró közönséget kívánunk nevelni klubjainkban, szakköreinkben.

— Milyen klubok, szakkörök ezek?

— Talán elsőnek az ifjúsági

klubot emelném ki, mely köz- művelődésünknek új bázisa. Keretein belül működik az irodalmi színpad. Havonta

egyszer tartja foglalkozásait a gyermekklub. A kicsiket bevezetjük a könyvek világába. A tíz éven aluli gyermekeknek mesedélelőttöket szervezünk. A klub programjában filmvetítés is szerepel.

Jól működik a lövészklub. A múlt év szeptemberében alakult a cigánykórus. Tagjai fogékony, tanulékony emberek. Főleg a fiatalok vesznek itt részt.

— A könyvtárlátogatók több mint fele fiatal.

— Pedig sokan járnak vidékre dolgozni! De a könyvét

szeretik. Talán ez az oka, hogy a könyvtár háromszor van nyitva egy héten. Sok a gondunk a mozival. A rendszeres, állandó mozi 1968-ban szűnt meg. Nem biztosították a személyi feltételeket. így a moziüzemi vállalat nem vállalta a további rendszeres előadásokat.

— Kik járulnak hozzá anyagilag is a művelődési ház programjának megvalósításához?

— Sajnos senki. A termelő- szövetkezet és az áfész sem segít.

— Keresték ezekkel az intézményekkel a kapcsolatot?

— Igen. Kértük őket, azt mondták: nincs miből. Azt mondták, mindenkinek megvan a maga gondja.

Az idei terv megközelíti ugyan az igényeket, de ennél többet is lehetne tenni Darány községben. Elsősorban úgy, hogy a helybeli tsz és fogyasztási szövetkezet is felismeri: a közművelődés nem magánügy és saját gond, hanem napjaink feladata, amely közös megoldásra vár.

R. G.

— A madaraknak gyorsan dobog a szívük? — kérdezte.

— Gyorsan, mint nekem. A testükhöz képest nagy szívük van. Hogy legyen erejük fölemelni a testüket.

— Ezt te honnan tudod? — kérdezte Dávid.

— Nem tudom, csak gondolom. Én is azért táncolok könnyen, mert nagyobb a szíveim. És azért ver gyorsan, mert sok erő kell a tánchoz.

— Akkor meghallgatom még egyszer — mondta Dávid, és a fülét a mellemre tapasztotta.

Aztán a hátunkra feküdtünk. Átöleltük egymás nyakát. Néztük az ezüstkék reggeli égboltot

Csönd volt. Csak a levelek susogtak, ahogy a gyönge szél táncoltatta őket. Ujjam hegye Dávid nyakán a nagy érhez ért. Ott éreztem szívverése lassú ritmusát. Mintha az is kopogott volna. Mintha azt is hallanám.

A villanydróton, közel a házhoz, ült a fecske-Róimeó meg a fecske-Júlia. Még mindig a fészküket építették. Az egyik hosszú szálat tartott a csőrében. A másik egy csöpp sárdarabot. Előbb az egyik röppent a fészekhez. Mikor elhelyezte, amit hozott, átadta helyét a másiknak. Aztán hihetetlen lendülettel elröpültek. Nagy ívben fordultaik meg.

— Nekik is gyorsan dobog

most a szívül: — mondta Dávid.

— Nekik is, mint nekem —

Dávid elmélázott:-— Láttad, milyen elegáns ■ruhájuk van ? Tulajdonképpen barna a fejecskéjük. Nézd csak! S a hátuk sötétkék. S mégis úgy hat, mintha feketében volnának. Elöl meg kilátszik a frakkingük. A zenészek a pódiumon mind ilyenek. Fekete, villás szárú frakk, hófehér ing.

— Te is ilyet fogsz hordani? — kérdeztem.

— Természetesen.

— Én a színpadon fogok táncolni tütüben. Mint fehér hattyú.

Én a zenekarban játszom majd. Épp szemben a karmesterrel. Frakk lesz rajtam.

— De nem fogjuk látni egymást, Dávid.

— Majd megvárlak az előadás után, Klót.

— Az operaházi kiskapunál, igaz Dávid?

— Az operaházi kiskapunál, Klót. És akkor együtt hazamegyünk, Klót.

— Férj és feleség leszünk, Dávid?

— Férj és feleség, Klót.

— Esküszöl, Dávid?

— Esküszöm, Klót.

— Ugye, mindig engem fogsz szeretni, Dávid?

— Mindig csak téged, Klói

— Erre is esküdj meg, Dá vidi

— Esküszöm, Klót, De te Is esküdj!

— Esküszöm, Dávid, mindig csak téged foglak szeretni.

— Soha nem nézel más fiúra, Klót.

— Soha nem nézek más fiúra, Dávid.

— Ne is kérdezd, Klót, én magamtól is esküszöm! Soha nem nézek más lányra.

Ettől az esküvéstől sírhat- nékom támadt. Sírni is kezdtem. Dávid odacsúsztatta ujját a szememhez. És eldörzsölte rajta a könnyeket.

— Miért sírsz, Klót? — kérdezte.

— Az örömtől sírok, Dávid. Hogy ilyen szépen esküdtünk egymásnak. És hogy ha nagyok leszünk, együtt fogunk élni. És én olyan híres leszek, mint Pavlova. Te meg olyan, mint... — Nem tudtam híres klarinétost mondani.

— Talán, mint Goodman — segített ki Dávid.

— Te meg olyan, mint Goodman. És én fehérban fogok táncolni. Te meg feketében fogsz klarinétozni. A gyerekeink azért talán nem lesznek fekete-fehér csíkosak.

Ezen nevetni kellett.

Föl is pattantam, és ugrálni kezdtem Dávid körüL,

(Folytatjuk.)

5