Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-01 / 78. szám

Üj posta Siófokon Automata telefon 22 községben is — Ma délután kapcsolják be az előfizetőket Siófokon ma üzembe lép a 160 millió forintos költséggel készült automata telefongóc­központ. Hetekkel ezelőtt három órát vártam egy kaposvári kapcso­lásra. Nyaranta fél napig is eltartott, mire Siófokról a megyeszékhelyet meg lehetett kapni telefonon. Postások mondják: a nyáron az is elő­fordult, hogy egy egész napot várt az ügyfél a miskolci hí­vásra. Az új, 1600 telefonállomás befogadására alkalmas köz­pont szürke gépegységei kö­zött »vizsgáztatjuk-« a svéd Ericsson cég által szállított be­rendezést. A miskolci pontos idő egy percen belül jelentkezik sió­fokon. A kaposvári kapcsolás sem tartott háromnegyed per­cig, s Budapest is egy percen belül jelentkezett. Siófoknak nagy szüksége volt az új központra. Jogos és a régi körülmények között megoldhatatlan panaszok ára­data érkezett már telefonügy­ben a postára. A régi, 1942- ben épült központot kétszer is bővítették. Mostani hétszázas kapacitása ma délutánig dol­gozik. Szűk terem. A telefonkeze­lők valósággal akrobatamutat­ványokat végeznek. Az utcá­ról felhallik a gépkocsik erős búgása. A legnagyobb forga­lom idején 13—14 kezelő mondta itt: »Központ!« Ha­vonta 100—130 ezer helyi és 60—70 ezer távolsági beszélge­tést kapcsoltak. A számok nagyságát csak itt, a központban lehet meg­érteni. — Ma délután átveszi he­lyüket az automata — mondta Horváth László, a Somogy me­gyei Távközlési Üzem osztály- vezetője. — Munkájuk köny- nyebb, kényelmesebb, s az elő­fizetők bosszúsága összehason­líthatatlanul kevesebb lesz. A gép pontosan, jól dolgozik. Próbáljuk. A hallgatót nem lehet olyan gyorsan fölvenni, Kerámia gyűjteményt vásárolt a pécsi múzeum Gádor István Kossuth-dijas keramikus művész életműve méltó helyre került: a Bara­nya megyei tanács megvásá­rolja és a Pécsi Janus Pan­nonius Múzeumba helyezi e) a szép, értékes alkotásokat. A nagy jelentőségű a pécsi mú­zeum kezdeményezése, hogy a gyűjteményt együtt tartsa és egészében mutassa be a kö­zönségnek. Gádor István ke­rámiáit — egyelőre — a sik­lósi vár termeiben állítják ki. hogy ne kapná meg a telefo­náló a búgó hangot, s a táv­kapcsolást végző központ más hangszínű búgása is azonnal jelentkezik. A siófoki telefongócközpont tíz kisebbet is kiszolgál. Ez le­hetővé teszi, hogy a régi sió­foki járás 22 községében éjjel, nappal gyors összeköttetést lé­tesítsenek. A tabi és a fonyódi posta is csatlakozik a gócköz­ponthoz. Az itteni előfizetők­nek ebből az a hasznuk, hogy az országos távhívó rendszer­be bekapcsolt városok telefon- tulajdonosait közvetlenül tár­csázhatják a központkezelők. A gyors összeköttetést, a tor­lódások elkerülését hatszáz tá­volsági telefonvonal biztosítja. Összehasonlításként: a siófoki­nál nagyobb kaposvári postán legföljebb 236 távolsági vona­lat használhatnak az előfize­tők. Budapesttel például egy időben hatvanan, Kaposvárral huszonketten beszélhetnek. A balatonföldvári előfizetők egy időben negyvennyolc sió­foki számot hívhatnak. Járjuk az új — korszerűen berendezett — épületet. Csönd, ben dolgozó berendezések, em­ber alig. _— Sok egyéb mellett egyik fő előnye éppen az a régivel szemben, hogy nagy biztonság­gal dolgozik. Viszonylag nem sok kezelőre, karbantartóra van szükség. A berendezés — ha szükséges — önmagát is el­lenőrzi, s mindenről tájékoz­tatja az ügyeleteseket. A berendezések patika tisz- tagságú termekben vannak. Az embereknek pihenőt, öltö­zőt, mosdót, egyszóval minden igényt kielégítő szociális he­lyiségeket építettek. A régi, zsúfolt központ he­lyett most a távolsági beszél­getések kapcsolására létesített munkahelyek is csöndesek. Dohányszínű huzattal borított, hangnyelő falak, mindenütt vi­rág. A központ még csak ma kezd el dolgozni, de a »tele­fonos lányok« már otthonossá varázsolták. A posta — a kedvezőbb le­hetőségek következtében — kétszer, háromszor nagyobb forgalomra számít. Eddig ugyanis aki tehette — nem telefonált Siófokon. A szerelés több mint más­fél évig tartott. A bekapcso­lás néhány órát vesz igénybe. — Nem szabad elfelejteni, hogy szinte órák alatt kell át­állni az új központnak a for­galomra. Igaz, hogy bekapcso­lás előtt minden vonalat több­ször is vizsgáltunk, mégis elő­fordulhatnak hibák. A posta szerelői mindent elkövetnek, hogy az előfizetők csak az új központ gyorsaságára figyelje­nek föl. Szeretnénk, ha meg­értenék az előfizetők ezt, s az első néhány napban türelme­sek lennének. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az automata központ másként dolgozik. A postások felkészültek arra, hogy az át­állás után több lesz a »hamis hívás«. A gyorsabb távbeszélő-kap­csolási lehetőség Siófokon egy évekig tartó munka eredmé­nye. Kercza Imre Budapesten élő 80 esztendős művész a modern magyar ke­rámia egyik megteremtője és legkiválóbb élő mestere. A 379 darabból álló gyűjtemény a mai magyar kerámia repre­zentatív részét képezi, ezért Mint ismeretes: nyaranta ke­rámiai művésztelep működik itt és a tervezett kiállítás hoz­zájárul majd az alkotótábor művészi környezetének kiala­kításához. Megjeleni az íj Magyar Lexikon kiegészítő kötete A szocialista ismeretterjesz­tés és világkép-kialakítás, a mrszerű általános műveltség bátorítása szempontjából egy­aránt az elmúlt évek fontos .ulturális eseménye volt az Új Magyar Lexikon hat köte­tének megjelenése. A rendkí­vüli érdeklődést, mely a marxista felfogású, a kor szín- onalán álló, megbízható is- ereteket adó lexikonkötetek ánt megmutatkozott, min- : nnél jobban bizonyítja, hogy z Üj Magyar Lexikon hat kö- ete az utánnyomással és a második kiadással együtt ösz- szesen több mint 200 ezer pél­dányban talált gazdára. Ilső kötetének szerkesztése . 9 augusztusával zárult, s a :tet 1959 végén került az ol- bók kezébe. A hatodik 1962 >én jelent meg először a nyvesboltokban. Az időköz­in eltelt tíz esztendő min­denképpen szükségessé és in­dokolttá is tette tehát egy ki­egészítő kötet kiadását, mely a bekövetkezett változásokat és újdonságokat is tartalmazza. Az Akadémiai Kiadó lexi­konszerkesztőségének körül­tekintő munkájaként most megjelent a csaknem 500 ol­dalas, A-tól Z-ig terjedő ki­egészítő kötet. A lexikon e he­tedik kötete szervesen kap­csolódik az előző hathoz; hasz­nálatát rendkívül megkönnyíti, hogy a pótkötetben csillaggal jelzett címszavak a korább; kötetek megfelelő címszavaira utalnak, azoknak kiegészíté­sei vagy helyesbítései. Lépést tartva egy évtized tudományos fejlődésével s egyéb változá­saival, a kiegészítő kötetben olyan megállapításokat is ta­lálhatunk, melyek a korábbi címszónak újabb, frissebb ér­telmezését, vagy a korábbi ér­telmezésnek korszerűsítését jelentik. A hetedik kötet szer­kesztése egyébként 1971. feb­ruár 1-ével zárult. Bizonyos, hogy a 90 ezer pél­dányban most megjelent ki­egészítő kötet — társaihoz ha­sonlóan — jó szolgálatot tesz a szocialista műveltségnek, az általános ismeretterjesztésnek. | Dávid felállt. Két kezével « rázta le magáról a vizet. Ügy » felelt: ! * — Jól. Nincs semmi bajom. — Tudnál ugrani? — kér­deztem. | — Miért ne tudnék? — fe­? lelte. I — Akkor előbb én ugróm — i mondtam. « Máris nekirohantam a sza- fkadéknak. Kinyújtott lábbal i röpültem át fölötte. Az utolsó ♦ pillanatban behajlítottam a I lábamat, hogy ne érjek át a I másik partra. Ugyanúgy jár- I tam, mint a múltkor Dávid. t Az agyagos föld csúszni kez- |dett alattam. Hallottam Dávid {ijedt kiáltását: | — Klót! | Örültem, hogy megijedt. ♦ Csúsztam lefelé a szakadék nedves oldalán. Mindenem csupa sár lett. A ruhám a nyakamba húzódott. Sáros lett a lábam, a combom, a hasam! a mellem, persze a ruhám is, meg az arcom is. Csak a szan­dálom maradt tiszta. Azt előbb ugyanis levetettem és a ke­zembe fogtam. Egyébként meg se ütöttem magam. A kiálló gyökereken már kúsztam is fölfelé. Dávid nyújtotta lefelé a kezét. Ügy húzott fel. Ott álltam, mint egy szerecsen gyerek a Faust balettben. — Nincs semmi bajod? — kérdezte Dávid. Hangja ijedt volt. — Semmi, semmi — mond­tam. — Biztos? — Biztos, hidd el. Csak sze- recsengyerek lettem. Most én is csutakolhatom magam. Mint a múltkor te. Odamentem a csermelyhez. Ahol az előbb Dávid locsako- dott. Beleálltam. Jóval bokám fölött ért a víz. Lemostam a •lábamat térdig. Dávid ott állt. Nézett. Majd megszólalt: — A ruhádat is le kell vet­ned. Csupa sár vagy. Majd el­fordulok. És már meg is indult. Vagy tíz métert ment a réten. Le­feküdt a pázsitra. Háttal ne­kem. A nyakamon át lehúztam a ruhámat. Lemostam magamról a sarat. Még az arcomat is be­lemártottam a vízbe. A haja­mat is. Csurgott az arcomról meg a hajamról a víz. Meg­mostam a combomat. Akkor Mouret abbé vétke A képen egy fiatal párt lát­nak, s ebben látszatra nincs semmi különös. De a film, amelyikből a kocka való, a re­gény, mely a filmet ihlette, a fiatal pár tragikus sorsáról szól. Elég annyit mondani; a fiatalember pap, egy francia falu fölszentelt abbéja, a lány pedig árva, akit szabadelvű bácsikája nevel egy elhagyott, omladozó kastélyban, ősi bir­tokon, ősi parkban, melyet úgy neveznek a környéken'• Párá­don— magyarul a Paradicsom. Hatalmas, buja tenyészet, régi kertészkultúra tobzódó bur­jánzása, ölelkező fák, bódító virágok, szisszenő, fényes tes­tű kígyók. Itt nevelkedik a lány. Meglátja, megszereti a község abbéját, a szép, fiatal papot, Serge-t, akit Mouret- nak neveznek a környékbeliek. A családregény nagyszerű kivirágzását hozta és hozza a realizmus. Különös módon te­remti ezt Émile Zola natura­lizmusa. Aprólékos, ma néha visszataszító vagy meghökken­tő hűségű részleteivel, hiteles rajzzal épít fel regényekből egy óriás családfát, melyet a Rougon Macquart ciklus né­ven tart számon az irodalom- történet. Egy család a züllés­ben és a fényben, egy család az utolsó francia császárságok alatt, gazdagon és koldusbotra jutva, pompában és fertőben. Hadd emlékeztessünk olyan könyvélményekre, mint a Ger­minal, a Patkányfogó vagy a Nana — amely filmen is nagy siker volt, mint csaknem va­lamennyi, filmre adaptált Zo- la-regény. Mouret abbé, s a filmben is szereplő Pascalé doktor rokonai Nanának, a Rougon Macquart családnak. S ebből, a kapcsolatait tekint­ve zavaros, vérfertőzött csa­ládból beteg idegzetű ember kerül ki. Ezért kerül a fiatal pap is egy Mária-szobrot szem­lélve eksztázisba. Amolyan biológiai átok ez, melyet Zola végigvonultat regényein, pon­tosan motiválva mindezt a rá oly nagy hatást gyakorló ko­rabeli biologizmussal, öröklés­tani determinizmussal. Minderről a filmben szó sincs; sőt mintha maga a Zo- la-regény is éppen a hamvas szerelmi történet miatt egy kissé távol esne a többi natu­ralista regénytől. Megőrzi ugyan a naturalizmust, de nem fülledt városi környezetben, hanem vidéken (jóllehet Zola itt is, egy birtokőrzés miatt teljes promiszkuitásban — vérfertőzésben — élő falut áb­rázol egyik környezetként). A film hibájául felrótták, hogy elszakad némileg a zolai vi­lágtól. Úgy vélem, a filmnek hasznára vált, hogy szuverén eszközeivel önálló világot épí­tett ki, nem tartott szükséges­nek olyan mérvű naturalista determinizmust, amelyet tu­dományos vonatkozásban pél­dául úgyis maga mögött ha­gyott már az élet. Viszont örök zolai értékeket újított fel. Egészen különös képi érzé­kenység, finomság jellemzi a filmet. Bemutatja ugyan a részleteket is, következetes materializmussal, hűen a meg­határozó stílusréteghez, de rögzít múló hangulatokat, s csodálatos mélységű lírát. Olyan szerelmi kettőst rajzol, amelynek ártatlansága, bája, üde természetessége fölött ott uralkodik a végzet. Szigorú társadalmi, lelkiismereti tör­vényt sértettek meg, önmagá­val is szembe kerül a főhős tehát, s ez a tragédia legfőbb forrása. De maradjunk még egy gondolatra a legszebb él­ménynél, ennél a tiszta, tra­gikus szerelemábrázolásnál. Minden halandósága, mú­landósága ellenére George Franju rendezőnek sikerült két rendkívül érzékeny alka­tú színésszel örök érzést áb­rázolnia, a pusztulásban is az elpusztíthatatlant. Tröszt Tibor két karomat kinyújtottam a nap felé. Hajamból a vállam- ra csurgott a víz. A homlokom is nedves volt és a szempillám is. Forrón sütött a nap, de megborzongtam, összehúztam a szememet, és úgy néztem a napba. Szempillámon a ned­vesség, mintha kristályszem­üveg lett volna. Piros, zöld, sárga fények csillogtak a sze­mem előtt. Vagy inkább tán­coltak. Nem tudtam, vajon Dávid megfordult-e. De Dávid nem fordult meg. Feküdt a fűvön, háttal nekem. Nem tudom, mire gondolhatott. — Dávid! — kiáltottam oda neki. — Tessék — de nem fordult meg. — Ki kell mosnom a ruhá­mat. — Jó mosd ki — mondta. — Dávid — kiáltottam még egyszer. — Tessék — mondta. — Nézz rám! — kiáltottam. És még mindig a nap felé fordulva álltam. Oldalt Dávid­nak. Dávid talpra ugrott. Ügy állt ott, szétvetett lábbal. És nézett. — Klót — mondta. De na­gyon halkan mondhatta. Ta­lán nem is mondta, csak én hallottam. Akkor szembefordultam ve­le. Leengedtem a kezemet. — Most már elfordulhatsz. Te is láttál engem, ahogy én láttalak téged. Most már for­dulj el! — mondtam. Dávid nem válaszolt. Csak nézett. Egyszerre éreztem, hogy a lábam reszketni kezd. Biztosan hideg a víz. De a ka­rom is reszketni kezdett. Azt pedig sütötte a nap. Dávid végre megszólalt: — Most már nem tudok el­fordulni. Lehajoltam, és magam elé kaptam a nedves ruhát. — Fordulj el, kérlek — mondtam halkan. Meghallotta. — Elfordulok. Pedig jó len­ne estig nézni téged. Szép vagy, Klót. Elpirultam. Éreztem, milyen forró lett a fejem. — Tényleg? így is szép va­gyok? — kérdeztem. — Szép vagy, Klót — mond­ta még egyszer. Aztán elfor­dult és leült a fűbe. A csermely partján leültem én is a fűre. Itt tele volt min­den vadvirággal. Percek alatt egy ölre valót téptem. Gyorsan összefűztem egy koszorút. Ilyenben mindig na­gyon ügyes voltam. A koszo­rút a nedves hajamra tettem. Aztán egy vastagabbat is fűz­tem. Dávid szótlanul ült, háttal nekem. Mintha megbántottam volna. — Dávid, mi van veled? — szóltam oda neki. — Semmi — mondta. — Mit csinálsz? — kérdezte. — Szárítom a ruhámat — feleltem. —r Akkor még mindig nem fordulhatok meg — mondta. Hangja szomorú volt. (Folytatjuk.) SOMOGYI NfiPÜAr Szombat, 1972, április L 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom