Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-08 / 82. szám
fr if & r y I LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér I Koszigin és Takriti beszéde MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK L APJA XXVIII. évfolyam 82. szám 1972. április 8., szombat Ü Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és az Irakban tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség tagjainak részvételével tegnap ünnepélyesen felavatták a szovjet segítséggel kiépített észak-rume- liai olajmező létesítményeit. Az ünnepélyes avatáson Sza- dam Husszein Takriti, az Iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnöke és Koszigin ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Kormányhatározat a snnkaverseny ösztönzéséről és a személykocsi használatáról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter tanács tegnap ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt az általa vezetett kormányküldöttség március 27-én és 28-án Moszkvában folytatott tárgyalásairól. A testvéri barátság légkörében tartott megbeszéléseken a két ország kormányfői tájékoztatták egymást a Szovjetunióban és Magyarországon folyó gazdasági építő munka eredményeiről. Megtárgyalták a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit. Áttekintették a most folyamatban levő ötéves terv keretében megkötött egyezmények végrehajtását. Eszmecserét folytattak néhány távlati kérdésről. A kormány a tárgyalásokat hasznosnak és eredményesnek ítélte és meggyőződését fejezte ki, hogy azok elősegítik a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok, s a testvéri barátság további erősítését. A Minisztertanács a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette, és felhívta a minisztereket, hogy a kormányelnök tárgyalásaiból adódó feladatok végrehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. fl szocialista brigádmozgalimról A kormány határozatot hozott a munkaverseny egyes kérdéseiről a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és a munkaügyi miniszter közös előterjesztése alapján. A munkaverseny-mozgalom a szocializmus magasabb fokon történő építésének nagy erőforrása és széles társadalmi támasza. Irányítása az állami, gazdasági szervek és vezetők, valamint a társadalmi szervek közös feladata. Szervezése és ösztönzése a gazdasági irányító munka elválaszthatatlan része, a vezetők munkaköri kötelessége. A szocialista brigádok mozgósító és példamutató szerepet töltenek be a munkában, a tanulásban és a közösségi életben. A kormányhatározat intézkedik a munkaversenyben elnyerhető kitüntetésekről és jutalmakról. A legeredményesebben működő vállalatok és szövetkezetek évenként, május 1. alkalmával Kiváló vállalat, illetve Kiváló szövetkezet címmel és a vele járó pénzjutalommal lehet elismerni. A középtávú tervidőszakban kiemelkedő eredményt elért vállalatok öt évenként, augusztus 20. alkalmával a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös zászlaját, a szövetkezetek pedig a Minisztertanács vörös zászlaját és a vele járó pénzjutalmat nyerhetik el. A szocialista brigádok, munkacsoportok részére legmagasabb kitüntetésként a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, illetve Állami díjat lehet adományozni. Emellett továbbra is érvényben marad a szocialista brigádok elismerésére és kitüntetésére vonatkozó korábbi rendelkezés. A dolgozók legkiválóbb egyéni munkaverseny-eredmé- nyeit a Szocialista munka hőse és egyéb kormánykitüntetésekkel, miniszteri és vállalati Kiváló dolgozó kitüntetéssel lehet elismerni. A vállalati kiváló dolgozó kitüntetésben részesített dolgozóknak legalább félhavi keresetnek megfelelő pénzjutalom jár. A kormányhatározat megszabja az állami, gazdasági szervek, a vállalati igazgatók és a szövetkezeti vezető testületek feladatait a szocialista munkaverseny irányításában és szervezésében. A Kiváló vállalat és a Kiváló szövetkezet kitüntetések adományozása az új szabályozás szerint első ízben 1973. május 1-én, a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös zászlaja és a Minisztertanács vörös zászlaja kitüntetés adományozása pedig első alkalommal 1976. augusztus 20-án történik. A kormány megtárgyalta az egészségügyi miniszternek az állami közegészségügyi és járványügyi felügyeletről szóló előterjesztését A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és a tanács- törvénnyel összhangban kormányrendeletei szabályozta a, közegészségügyi-járványügyi felügyeletet. Magánautók az állami és a gazdasági feladatok ellaiasaban A kormány módosította a közületi szervek személygépkocsi használatának szabályozására vonatkozó korábbi jogszabályt. Ez év közepétől folyamatosan mintegy felére kell csökkenteni a kizárólag személyszállítást szolgáló gépkocsik számát. A csökkentessél egy időben jelentősen szűkítik a személygépkocsi használatára jogosító munkakörök számát. A csökkentés azonban nem érinti a termelést és a szolgáltatást közvetlenül szolgáló szerviz, oktató, taxi, az egészségügyi ellátást biztosító és hasonló feladatokat végző személygépkocsikat. Mivel az országban a személygépkocsik száma lényegesen megnőtt, ezért indokolt, hogy a magánautókat az állami és a gazdasági feladatok ellátásában az eddiginél jobban hasznosítsák. A magángépkocsik használatának bővítése érdekében emelkedik a térítési díj. A felszabaduló gépkocsikat a taxiforgalomban és a lakosság egyéb szolgáltatásai terén kell felhasználni. A Minisztertanács meghallgatta a külkereskedelmi mi- hiszter tájékoztatóját az ENSZ 3. világkereskedelmi konferenciájának hazai előkészületeiről és jóváhagyta a tanácskozáson részt vevő magyar küldöttség tevékenységének irányelveit. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A 117. SALT A finn fővárosban tegnap délelőtt megtartották a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásával foglalkozó szovjet— amerikai tanácskozások 117. ülését. A találkozó, amelyre az Egyesült Államok helsinki nagykövetségén került sor, 95 perces volt. Titkári beszámoló a SZOT ülésén A tagság támogatása az eredmények alapja A Szakszervezetek Országos Tanácsa tegnap ülést tartott az ÉDOSZ székházban. Első napirendi pontként Gál László, a SZOT titkára beszámolt a szakszervezetek XXII. kongresszusa óta végzett munkáról. Mint mondotta, a kongresz- szus óta a szakszervezetek társadalmi, politikai súlya tovább növekedett, szocialista jellege erősödött. Valamennyi szinten bővült együttműködésük a párt- és az állami szervekkel. Figyelembe vették a szakszervezetek javaslatait a népgazdasági terv kidolgozásakor, az ifjúsági és az egészségügyi törvény elkészítéséhez, kikérték a szakszervezetek javaslatait, észrevételeit az alkotmány módosításához, az állami munka korszerűsítéséhez. A bérek alakulásáról szólva elmondta, hogy a népgazdaság különböző ágazataiban tavaly az állam egymilliárt kétszáztól encvenmillió forinttal segítette elő a bérarányok javítását. Említést tett a családi pótlékok emeléséről, valamint a nyugdíjasok helyzetét javító intézkedésekről is. Szólt a dolgozók nagy rétegeit érintő problémákról is, például arról, hogy nem sikerült kellően előbbre lépni a lakosságnak nyújtott szolgáltatások javításában. Az előrehaladás üteme lassú és aránytalan, ugyanakkor a szolgáltatási árak gyorsan emelkednek. A szakszervezetek javasolják, hogy a szolgáltatások fejlesztésére az illetékes kormányszervek készítsenek rövi- debb és hosszabb távra szóló terveket. A beszámoló a lakáshelyzettel is foglalkozott. Jelentős eredményként emelte ki, hogy 1971-ben 75 000 lakás épült Hangsúlyozta azonban, hogy egyre nagyobb gondot okoz a negyedik ötéves tervidőszakra elhatározott lakások, s különösen a tanácsi lakások felépítése. Főként a költségek tetemes növekedése fékezi az építkezéseket. A szakszervezetek vizsgálják a lakásrendelettel összefüggő gyakorlati problémákat is, és javaslataikat, állásfoglalásaikat eljuttatják majd a kormányhoz. Végül arról szólt, hogy a szakszervezeti választások alkalmával megválasztott aktivisták ügyszerető munkája az elmúlt egy év alatt jelentős eredményekkel járt A további eredményeknek is csak az lehet az alapja, hogy a tagság támogatja a szakszervezeti vezető szervek tevékenységét A SZOT ülésén részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. szovjet miniszterelnök mondott beszédet. Szadam Husszein Takriti az ország történetében nagy jelentőségű eseményként értékelte az iraki nemzeti olajvállalat tulajdonában levő olajmező megnyitását. »Az iraki tömegek, a nemzeti és a haladó erők egyik legjelentősebb követelése volt, hogy országunk olajkincsét mi magunk aknázzuk ki — mondotta Takriti —, az imperialisták és a velük együttműködő reakciós erők azonban megakadályozták e cél valóravál- tását.« Ezután Alekszej Koszigin emelkedett szólásra. Megköszönte Takriti alel- nöknek a Szovjetunió és a szovjet nép iránti barátságra vonatkozó szavait. Dicsérettel szólt az Irakban dolgozó szovjet szakértők munkájáról. A gyarmatosítás és az imperializmus elleni harc összeköti a két országot — húzta alá Koszigin. Ez a tény előmozdítja az iraki—szovjet kapcsolatok és együttműködés további ki- szélesítését. A szovjet miniszterelnök hangsúlyozta továbbá, hogy a Szovjetunió támogatja az arab országokat saját nemzeti kincseik önálló kiaknázására tett erőfeszítéseikben. A Szovjetunió és a szocialista országok saját tapasztalataik alapján továbbra is segítséget fognak nyújtani Iraknak és a többi arab országnak a társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsításához, az állami függetlenségének szuverenitása megerősítéséhez. (MTI) Napon 30, árnyékban 18 fok Vetik a kukoricát Balatonszabadiban Csökken a termálfürdőzők száma — Kellett, nagyon kellett az elmúlt napok esője — így mondta tegnap késő délután Szabó Zoltán, a kaposvári La- tinca Tsz főagronómusa, s én hadd tegyem mindjárt hozzá: mirrten bizonnyal mindnyájan együtt örültünk a természettel a tegnapi igazán vero- fényes, szép áprilisi napnak! Saját szememmel győződtem meg róla: a napon harminc, árnyékban tizennyolc fokot mutatott a hőmérő. Strandolási idő — hallattam az utcán a megjegyzést. De hát a strand még nincs nyitva, csak a termál és az uszoda áll egyelőre az érdeklődők rendelkezésére. Ám ahogy Györék József, a fürdő helyettes vezetője elmondta, a hosszú évek tapasztalata az idén is bevált: — Amikor kijön az igazi tavasz, mindig csökken a termál látogatottsága. Hiába, a kert, az udvar, a veteménye- zés elszóílítja az embereket. A tegnapi mérleg: a termálfürdőt háromszáznyolcvanha- tan, az előző napinál kevesebben, az uszodát a korábbinál többen, százötvenhárman keresték feil. Igen, a jó idő munkára szólít. A kapovári Latinca Tsz- ben a kukorica alá szórták a műtrágyát, és a délutáni órákban ismét hozzáláttak a borsó vetéséhez. A másfélszáz hold konzervipari borsót a szakaszos érés miatt szakaszosan vetik. — S hogy állnak a talajelőkészítéssel? — Minden talajunk elő van készítve — mondta a főagro- nómus — talán négy-öt nap múlva meg is kezdjük a kukorica vetését. Itt még négy-öt nap várakozás, készülődés. Balatonszabadiban, a November 7. Tsz Visszautasították Binh asszony javaslatát Heves harcok Saigon környékén Az amerikai légierő vadászbombázói, B—52-es nehézbombázói és harci helikopterei tegnap egész nap támadták részint a VDK területét, részint pedig Dél-Vietnam hadszíntereinek térségeit. A VDK külügyminisztériumának szóvivője bejelentette, hogy az amerikai légierő pénteken Quang Binh tartományt és Vinh Linh körzetét bombázta. A saigoni amerikai parancsnokság »biztonsági okokra« hivatkozva nem közölte a VDK elleni támadásokban részt vevő gépek számát. Saigoni katonai körök szerint azonban a mostani légitámadások körülbelül ugyanolyan erejűek, mint 1968 március—áprilisában voltak. Dél-Vietnam területén az amerikai légierő a demilitari- sái; ü\ e Uő! c! lire fekvő, a jelenlegi haűm ’.veletek során felszabadított területeket támadta. bombázott Saigontól északra, valamint a központi fennsíkon. A támadásokban B—52-es nehézbombázók is részt vettek. Egyedül a vadászbombázók 322 bevetést hajtottak végre tegnap Dél- Vietnam felett. Egy másik jelentés arról számol be, hogy az amerikai és a saigoni légierő különféle típusú gépei az északi Quang Tri tartományt hozzávetőleg 200 bevetésben támadták. A Reuter közlése szerint az amerikai repülőgépek lebombázták a Ben Hai folyó hídját. mely pontosan középen metszi a demilitarizált övezetet. Innen is számították az övezet 10—10 mérföldes határát észak, illetve dél felé. A hídon zajlott le a hatvanas évek elején néhány találkozó a VDK és Dél-Vietnam képviselői kö(Folytatás a 2* oldalon.) Szervizállomás épül Nagyatádon Előkészítik a helyet Nagyatádon az épülő szervizállomásnak. A nyolcezer négyzetméteres területen az építkezési jövőre kezdi el a Komfort Építőipari Szövetkezet. határában pedig tegnap — a miegyében elsőként — megindultak a kukorica vetőgépek. A napon harminc, árnyékban tizennyolc fok, — munkás, szép nap volt a tegnapi. Vasárnapi számunk tartalmából SZALAI LÁSZLÓ: Halászokkal Tihany alatt (3. oldal) VÖRÖS MARTA: Történet a tegnapból (4. oldal) PINTÉR DEZSŐ: „Emíliámnak vigasztalásul“ (5. oldal) A költészet ünnepén (7. oldal) SZ. LUKACS IMRE: DIPLOMA (8. cüdal)