Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

Május elseje alkalmából Kitüntetések — szakszervezeti munkáért Bensőséges ünnepséget ren­dezett a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának elnöksége tegnap délelőtt. Május elseje alkalmából kitüntetéseket és okleveleket adtak át azoknak, akik kiemelkedő munkát vé­geztek a mozgalomban. Róna Imre, az SZMT elnöke nyitot­ta meg az ünnepséget, majd Klenevics Imre, az SZMT ve­zető titkára köszöntötte a meg­hívottakat. — Hagyomány, hogy a nem­zetközi munkásosztály nagy ünnepén, május elsején átad­juk a SZOT elnöksége alapí­totta jelvényeket a becsületes, odaadó szakszervezeti munká­soknak. Az SZMT elnöksége figyelembe vette a több éves áldozatos munkát. Elmondhat­juk, hogy az itt ülők fáradsá­got nem ismerve dolgoztak. Ezután átnyújtotta a Szak- szervezeti munkáért kitüntető jelvényeket Arany fokozatot kapott Sugár Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, az SZMT elnökségének tagja, Werstroh János, a Latinca Művelődési Központ igazgató- helyettese, ezüst fokozatot dr. Csillag Gusztáv, az SZMT számvizsgáló bizottság elnöke, Bíró György, az SZMT vezető könyvelője, Balogh Lajos, a nagyatádi szakmaközi bizott­ság titkára és Lajos Géza, la­punk belpolitikai rovatveze­tője. Ketten oklevelet vettek át a vezető titkártól: Sahacz Béláné, az SZMT pénztárosa, Zanykó Konrádné hivatalse­géd. Kubacska András, az SZMT munkatársa itt kapta meg jubileumi jutalmát hu­szonöt éves munkájáért. A kitüntetettek nevében Balogh Lajos mondott köszö­netét AZ MSZMP SOMOGY NEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVra. évfolyam, 101. szám. Vasárnap, 1972. április 30. Sárgulás sokoií Gondolatok Mindenkiről csak úgy szabad beszélni, mintha hallaná. • * • Gondolkodom, tehát nem tudok aludni. • » • Felejteni sohasem késő. * * * Lelkiismeretterjesztő elő­adásokat is lehetne tar­tani. • • • Szomorú dolog, ha a tiszavirágnak rossz napja van. • * • Különösen a régi óra mutatja az idő múlását. * » • A pletykát az jellemzi, hogy állítólag igaz. * * * A korlátlan hatalommal együtt jár a lángész is. Vélemény — Imádom a pszichiáte­reket és a pszichológuso­kat — mondotta egyszer társaságban egy fiatal ró­mai színésznő. — Velük az ember egyedül és kizárólag csak önmagáról beszélhet és sohasem szakítják fél­bei * * * Andrew Carnegie, ame­rikai gyáros szenvedélyes kéziratgyűjtő volt. Egy na­pon levelet írt Ernst Haec­kel neves német biológus­nak: •■Hálás lennék prorfesz- szor úr, ha kézírása beke­rülhetne gyűjteményem­be.« A tudós így válaszolt: •Ernst Haeckel megkö­szöni Andrew Carnegie- nek azt a csodálatos mik­roszkópot, amelyet az egyetem laboratóriumának adományozott.« így történt, hogy Haeckel tanszéke rövid időm belül megkapta a régóta kért ér­tékes műszert. Nem csont.« Egy öreg ember ifi a parkban egy pádon. Mel­lette a kutyája. Arra jön egy miniszoknyás kislány és le akar ülni a padra. De a kutyának valami nem tetszik, morog és nagy hajlandóságot mutat arra, hogy megharapja a kislány vékony lábát. — Bácsi, vigye innen ezt az undok kutyát! — kiabál a kislány. — Gaston, feküdj! — szól rá az öreg a kutyára. — Te bolond, ez nem csont, ez láb! Csalhatatlan jel Firenzében egy »házibu­lin« a vőlegény így szól menyasszonyához: — Ügy látóm, rossz han­gulatban vagy. Miért? — Olyan keveset foglal­kozol velem — válaszol a lány —, hogy már három ízben megkérdezték, mióta vagyunk házasok. Somogyi Néplap Ax MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: IAVOR! BELA Szerkesztőség: Kaposvár, Lalim*« Sándor u. 2 Telefon: 11-510. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Terjeszti: a Magyar Posta Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előflzeié • •• ■ ,-g\ }j • * n Ft Index : 25 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. fi. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató» Gárdisták szülei találkoztak Újszerű találkozót tartottak a kaposvári Ifjúsági Házban. Ifjúgárdisták szüleinek rende­zett szülőd értekezletet a KISZ városi bizottsága és az Ifjú Gárda parancsnoksága. A ta­lálkozón részt vettek az ifjú- gárdisták is. Es nemcsak részt vettek, hanem rögtönzött be­mutatót is tartottak a szülők­nek. Elméleti kérdésekre ad­tak választ bizonyítva, hogy a kiképzéseken, a gyakorlatokon hasznos dolgokkal foglalkoz­nak. így a szülők is képet kap­tak munkájukról. Több mint húsz szülő vett részt az értekezleten. Elmond­ták, hogy szívesen engedik gyerekeiket a foglalkozásra. Azért nem szólnak, ha szolgá­lat miatt később mennek haza, azt azonban előre tudni sze­retnék, hogy kire mikor kerül sor. Erről eddig ugyanis utó­lag értesítették őket Szóba kenuit a gárdisták tanulmányi eredménye is, hiszen többsé­gük diák. A szülők szeretnék, ha a foglalkozás, a szolgálat nem menne a tanulás rovásá­ra. Javaslat született, hogy a gárdisták számára vezessenek be közös konzultációt A szülői értekezleten az is­kolák és a gárda kapcsolatá­ról is szó esett. A részvevők elmondták, hogy az iskolák nem mindig nézik jó szem­mel* ha a gárdistákat kikérik a tanítási órákról, vagy ha egész nap hiányoznak. Termé­szetesen o tanárokat is meg kellene hallgatni, valóban van-e kifogásuk az Ifjú Gárdr ellen. A jól sikerült szülői értekez­let után talán érdemes lenne az Ifjú Gárda parancsnokai­nak az érdekelt tanárokkal — elsősorban az osztályfőnökök­kel egy hasonló találkozót rendezni. így csöüskentani le­hetne az ütközési felület És ha a gárdisták a tanároknak is tartanának egy bemutató foglalkozást, biztosan sikerül­ne őket arról meggyőzni, hogy nem fölösleges, amit csinál­nak. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola sárguiási — ballagási — ünnepségéből az utcán sétálóknak is szép látvány jutott. A lovas és hintés menet tegnap délután három órakor ért a Latinca-szoborhoz, innen' az ötvenegy sárguló diák a Kaposvári Állami Gazdaságba hajtott, ahol elbúcsúzott a dolgozóktól, akikkel év közben a gyakorlati munka során szoros kapcsolt alakult ki. A Minikalor és a Mekalor, az a drága. A kirakatüveg megduplázva veri vissza napfényt, de nem attól káprázik a szem. Apiró, majdnem kocka alakú kály- hácakát látni, egy Mekalort, fényes rácsozata kitűnik a vasáruk tömegéből. Az ősszel azt ígérték, Sietve azzal ma­gyarázták eltűnését, hogy tel­jesen új, modernizált olaj- kályhaltónt látjuk viszont a Minit, a kislakások, fürdőszo­bák kedvelt fűtőberendezését. (Én decemberben újsághirde­tés segítségével találtam rá egy Böhönye környéki major­ban, csaknem olyan felárral, mint amennyit egy használt Trabantra szokás fizetni...) Nos, az új Minikalor válto­zatlan, mindössze fémfeliratot kapott a plexi helyett, belül pedig egy praktikusabbnak tű­nő felső karikát raktak a tűz- térhe. Az árcédula egy kicsit vas­tagabb lett, a tavalyi 1380 fo­rint helyett 1580 az 1972-es árfolyam. Tehát mégiscsak betartotta szavát a Mechanikai Művek. A napokban valóban megje­lent egy új vonalú, Minikalor nagyságú, huzatszabályozós olajkályha, MekaLor 2500 tí­pusjelzéssel, Potom négyszáz­hetvennel drágább, mint a Mini volt hajdanán. Reméljük, hogy talán nemsokára újabb és drágább típusokról is be­számolhatunk . Bí. F. Lesz elegendő édesség az ünnepekre A Somogy megyei Vendég­látó Vállalat kaposvári, En- adós sütemények iránt van a sok háziasszony munkáját könnyíti meg azzal, ha nem kell otthon minden esetben süteményt készíteni, lehet ven­ni a cukrászdákban. Tegnap megkérdeztük a cukrászüzem vezetőjétől, Horváth Jenőtől, mennyi süteményt készítenek az ünnepekre? Megtudtuk, az olcsó, de ki­adós sütemények iránt van a legnagyobb érdeklődés, a slá­ger: a krémes. Az ünnepekre ebből mintegy tizenhatezer da­rabot készítenek. A sütemé­nyek fiissesége a két munka­szüneti napon is garantált. A cukrászüzemben ötvenfé­le süteményt készítenek az ün­nepekre. Tortából 450—500 lesz. A Corso cukrászdában Kai­ser Jánosné üzLetvezető-he- lyettes elmondta, hogy negy- ven-ötven féle készítmény* rendeltek vasárnapra, hétfőre. Ha elfogy valamelyik — ezt tíz óra felé tapasztalják rend­szerint —. utánrendetös megy nyomban a cukrászüzembe, ti­zenegy órára tehát érdemes visszamenni a cukrászdába, körülbelül ekkorra érkezik meg az új száltítmámjt Tv-jegyzet POFONOK illés Béla prózájában mikszáthi vonások, térnek vissza, különös polgárjogot nyer az anekdota, az ízes mesélés. De a mesefonál mögött mégis van valami, ami a históriát vérbő irodalommá avatja, s ez a mondanivaló. Nemcsak mesél, tanít is. Példáz, ha kell. Vegyük talán a diákpéldát. Nemzedékek kézfogása volt a jellemes apa és az érlelődő jellemű fiú egymásra találása egy igazságérzet diktálta po­fon miatt. Szinte szimbolikussá nőtt a szegény emberek önérzete. Egészen érett — fiatalosan ábrázolta Bálint And­rás a fiú eredeti alakját. A Magyar rapszódia látszólag komédia, a szereplők jel­leme azzá teszi, de éppen itt érződik az illési anekdota nagy ereje abban, amit érint csupán, de nem mutat be részlete­sen, Azoknak a munkanélkülieknek a sorsára utal, akik nem egyszerűen vádlottak, hanem áldozatok, is. Két színé­szi teljesítményt kell említenünk, Avar István bárgyú, fa­natikus rendőrtisztjét és Sínké László ficsurát. A Gödény Dénes esete tulajdonképpen kiszakítható a Pofonok alkalmi csokrából, de beleülő is. önálló, kerek háborús történet, meglepően eredeti csattanóval, és Hau- mann Péter által kidolgozott sokoldalú jellemzéssel. Hajdufy Miklós jól tömörítő, a játék valamennyi hely­zetét szinte a legapróbb lehetőségig kihasználó rendezése, a kitűnő színészi teljesítmények kellemes, szórakoztató és ta­nulságos estét szereztek a televízió nézőinek. T. T. Megnyíltak a siófoki szállodák A magyár tenger •fővárosá­ban«, Siófokon szombaton már valamennyi szálloda kinyitotta kapuit és fogadja vendégeit. Az Európában, amely már húsvét óta üzemel, a kettős ünnepeken telt ház lesz. A Hungária, a Lidó, a Vénusz és a Motel szállók szántén meg­kezdték a szezont. A Pannónia Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat balatoni igazgatósá­gához tartozó vendéglátóhe­lyek, köztük a Szántód-révi csárda, a balatonföldvári Ku­korica csárda szintén üzemel­nek. Szükség esetién a touring hotelek is kinyitnak május el­ső napjaiban. Ugyancsak szombaton nyitott a Siotour balatonszemesi Vadvirág nya- ralótelepe. A Siotour egyéb­ként szombaton 300 Romániá­ból érkezett turistát és két jugoszláv csoportot fogadott. A MAHART Balatoni Üzem- igazgatósága vasárnaptól újabb személyhajó járatot in­dít Balatonföldvár—Tihany és Balatonboglár—Révfülöp kö zött. Nem vették észre, hogy eltűn t Vannak felelőtlen szülők, akik­től a Gyermek és Ifjúságvédő In­tézet átvállalja a gyermek gondo­zását, nevelését. Tegnap viszont olyan esetről hallottam, ami egy kicsit »mellbe vágott-*«. Az egyik Kaposvár környéki faluban talál­tak egy Intézeti gyereket, kit an­nak rendje, módja szerint nyom­ban Kaposvárra is szállítottak. EI­ST hAaapia hagyta­el a kaposvári intézetet, de hogy a feleletben biztosak legyenek, megkérdezték az intézetet is. Hány gyermek hiányzik? Három lány — elelték, pedig, akit megtaláltak — fiú volt. Egy hónapja nem vették észre, hogy eltűnt az egyik gyerekük? Különös... EL B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom