Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-28 / 99. szám
Ujjé, a Ligetben! Kukuskin, Calypso, Twister... A budapesti Városligethez hosszú évtizedek óta a vidámság, a szórakozás asszociá- lódik. Mégpedig a könnyebb műfajú szórakozás. Molnár Ferenc sok színpadot bejárt darabja, a Liliom szinte világhíressé tette a »lizsét«. Ma pedig szinte egy nemzet sok nemzedékének kedvelt szórakoztató kombinátja. Sétánk kezdetén egy régi szemtanút faggattunk arról, milyen emlékei kötik ide. Kloska Károlyné nyolc évtizeddel a háta mögött, így emlékezett a »lizsé« unikumairól: — A régi Városliget legvonzóbb szórakozóhelye talán a Beketow-cirkusz volt. A Baro- caldi-cirkusz jóval kisebb volt ennél. De azért ebbe is tódult a »nagyérdemű-“. Volt itt liliputi színház, bábjáték és sok egyéb látnivaló. A kikiáltót Káposztás Zsuzsinak hívták, holott férfi volt. Én még láttam a híres »csodapókot« is. Működött itt jósnö, minden kellékkel: varázsgömbbel, bagollyal. Nos, a liget a hajdani képéhez viszonyítva, sokat változhatott. Az első, amit a sok látnivaló kábító hatását legyűrve azonnal tapasztalunk: a rend. Tömbök határozzák meg ezt a rendet. A millenniumi épület — azaz a Mezőgazdasági Múzeum —, a Széchenyi-fürdő, a Vidám Park, a Nagycirkusz és az Állatkert. Mindenki megtalálja itt szórakozási lehetőségeit. És a kulturálódni kívánók is választhatnak. Most két szórakoztató »egységről « számolunk be, annál is inkább, mert az utóbbi időben mindkét intézmény azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megújhodott A Vidám Park. Ottjártunk- kor még csak részlegesen üzemelt. Úgy gondolom: ma már egyre kevesebb lesz az olyan gyerek vidéken is, aki legalább egyszer el ne jutna ide. Aminek először tanúi vagyunk, az egy karambol. Szerencsére nincs baj, a gyermek úrvezetők vidám nevetése kíséri, s rendőr sincs, aki felírja a rendszámokat. Egyáltalán: rendszám sincs. A villamosság hajtotta piros, kék, sárga miniautók vígan robognak tovább. Ami a látogatónak feltűnik: megszaporodtak ezek az autós játékok. Ez egyszerre két dologra enged következtetni. Megnőtt a technika iránt érdeklődő gyerekek száma. Sok gyermeknek álma a vezetés. A dodgemek bejáratánál mindig hosszú sorok várakoznak, hogy legalább játék járművön próbálhassák ki vezetési képességüket. A régi vurslit talán csak a célbadobó idézi. Aki három labdával hét, nyolc, kilenc, tíz fakockát dönt le, az nyer. Gyű- szűt, »művészi« csendéletet, gyöngysort, műanyag »csodákat«. Calypso — hirdeti a neonfelirat. Tucatnyi szerencsejáték a hatalmas teremben. Sokan válnak itt »szerencselovagokká«. Egyszerre csak két forintot veszthetnek a játékruletten vagy az automatákon. Bömböl a beatzene. Egy vidéki bácsika »úri murit« rendez. Pörge bajszát törli és százast vált. Csupa kétforintosban kéri. Végigjárja az automatákat. És — bosszankodik, mert sokon már ott találja a kis táblát: »Nem működik!« Csalogat az »Erdei útvesztő«. Fiú invitálja a lányt, aki gyengén — éppen csak, ahogy az illem kívánja — tiltakozik. »Az üzemet a tíz éven felüliek nem vehetik igénybe!« — figyelmeztet egy felirat. A korhatár alattiak viszont két forint ellenében felülhetnek az elektromos elefántra, kecskére, lóra, nyuszira. Ezek hintázó táncba kezdenek lovasukkal. S akik még mindig szerencséjüket akarják próbára tenni, azok a tombola pavilonjában tehetik ezt meg. Homokozó vödröt, similabdát, »fűzfán- fütyülőt« nyernek. Vagy tapasztalatot. A hajóhintán hirdetés: »A Biopon megszünteti a foltokat.« Ügy látszik, itt előrelá- tóak. Vajon a tolongásban szerzett kék foltokat is eltünteti a Biopon? Tavaly nem kevesebb, mint 2 250 000 gyereket, felnőttet vonzott a Vidám Park. Az idén még több szórakozni vágyóra számítanak. A játékok felújítására négy és fél milliót, az új létesítményekre pedig 11 milliót fordítottak. Igaz: megszűnt a ródli, a kri- nolin, leégett a robogó. Del működik már az NDK gyártmányú Twister, átépült a hullámvasút is. Újjá »bűvölték« az elvarázsolt kastélyt is. Az estére fájós lábúvá vált látogató a Fővárosi Nagycirkuszban talál magának piros ülésű széket. Űj műsor premierjét láttuk: »Ujjé a Ligetben!« — hirdetik a színes plakátok. A műsor elején megelevenedik a régi, már-már legendás Liget. S ami utána következik, az sem kevésbé vonzó. A híres spanyol iskolalovaglás minden szépségét, az arabs lovak kecsességét igazolja a lovasparádé, amelyet Anton Supka mutat be lovaival. Sonja egyedülálló számáról is illik megemlékezni. Idomított kecskéi égő karikán ugranak át, egyensúlyoznak, a néző szinte már azt várja: mikor kezdenek bűvészmutatványba ezek az »értelmes« fekete állatok. Janacsek zenebó- hóc pedig a seprűt is muzsikára bírja. A gumiasztal akrobatái, az Orlandók, urai a levegőnek. de saját testüknek is. Csavarjaik, forgásuk látásélmény. Négy fiatal magyar artista is bemutatkozott a premieren. Az Albatrosok nyújtógyakorlata volt a műsor egyik fénypontja. Nagy jövőt jósolnak a szakemberek ennek a valóban ügyes, humorban sem szűkölködő négyesnek. Láttunk még fején ugráló nőt, légtornászokat, tányérkeverő számot, idomított vadállatokat. Vagyis minden együtt volt az igazi »cirkuszhoz«. Talán csak a hagyományos »magyar szám«, az ugrócsoport produkciója okozott csalódást az együttes egyes tagjainak in- diszponáltsága miatt. A műsorszámok közben elő-előtotyogott egy nra már Európa-hírű, televízióban is sokszor látott bohóc: K.::kus- kin, a Moszkvai Nagycirkusz művésze. Grocki mélységű humora a legsótlanabb nézőt is könnyekig megnevettette. Bevallom: magamban felkészültem a gyerekkor egy darabjának »temetésére«, a régi hímpor megkopására, az illúzióvesztésre. A két »népszórakoztató« intézmény és gyermekeim csillogó szeme azonban meggyőzött — erről szó sincs. A »lizsé« ma még vonzóbb, mint Molnár Ferenc korában, így hát talán nem is helyénvaló a »Meghalt a király! Éljen a király!« kiáltás. Leskó László N. Wolfszon: Pafron á $ »Kedves Vovkaü! Igaz, hogy régen írtam már neked, de szolgáljon mentségemre, hogy igen igen sok dolgom akadt. Az a helyzet, hogy mi új tanárnénit kaptunk, Tatjana Ivanovnát. ö igen fiatal, tavaly fejezte be csak a tanulmányait a főiskolán. Amikor magyaráz nekünk valamit, egészen elvörösödik az izgalomtól, állandóan csak a könyvet nézi, s úgy összezavarodik néha szegényke, hogy még nézni is rossz! Miért küldenek ilyen tapasztalatlan fiatalokat tanítani? Nagyon sajnáljuk szegénykét. Egyszer órák után néhá- nyan ott is maradtunk az osztályban azon kínos ügy megtárgyalására, hogy mit is csináljunk Tatjana lvanovná- val. Azazhogy ki mit javasol a megoldás érdekében. A lányok azt kérik, hogy előzékenyebben, finomabban viselkedjünk vele, hogy tanúsítsunk több türelmet, és ami a legfontosabb, hogy bele ne gázoljunk fiatal leikébe. Mi pedig azon kardoskodunk, hogy családi otthonában kell meglátogatni Tatjana Ivanov- nát, megnézni hogyan él, s beszélgetni kell vele, őszintén, a családi helyzetéről, és ha erre nem méltatna hajlandóságot, akkor egyenest a szüleivel kell tisztázni a dolgokat. Ez ellen csak Vityka Lja- gusin tiltakozott, mondván: — Marhaság. Minek kellene babusgatni? Szokjon csak hozzá a nehézségekhez! Hisz ő már nem kicsi, már iskolába is járt... Vitykát mi egykettőre leszavaztuk. Közösen elhatároztuk, hogy védnökséget vállalunk a tanítónénink felett. Még azt is megfogadtuk, hogy — legalábbis egy ideig — jól viseljük magunkat; nem puskázunk, nem másoljuk egymás házi feladatát. Másnap aztán Tatjana Ivanovna bejött az osztályba, nagy igyekezettel kezdte magyarázni a leckét, de igyekezete ismét csütörtököt mondott. Ismét az izgalom lázának fogságába esett, pedig látszott rajta, hogy készült. Könnyen meglehet, hogy éjszakába nyúlón írta az óravázlatát, lehel, hogy még a televíziót sem nézte, és lám — ennek ellenére — az órán mégis balul üt ki minden! Idegeskedik, fölöslegesen ismétel, és így minden rosszul sül el. Például ki akarta venni táskájából a tankönyvet, ám idegességében kiejtette az almáját is. Előbb úgy tett, mintha semmi sem történt volna, aztán mégis csak föl akarta venni. A lábával próbálta közelebb görgetnit s még a cipőjét is lehúzta, hogy az se zörögjön közben. Nos, addig-addig iparkodott közelebb forgatni, míg el nem szakadt a nylon harisnyája. Ekkor aztán végképpen kiborult, a magyarázatot is abbahagyta. Hallgattunk mi is, ő is. Igor Szmirnov aztán nem bírta tovább cérnával, felállt, és határozottan biztatni kezdte: — Ne féljen tőlünk, Tatjana Ivanovna! Ne idegeskedjék, s próbálja levetkőzni a zavarát! Magyarázzon nyugodtan, kezdje elölről! Ha kívülről nem tanulta meg, olvassa nyugodtan a könyvből. Megértjük mi úgy is ... Hát mik vagyunk mi, pályások?! Erre síró->görcsöt kapott, és kirohant az osztályból. A lányokat küldtük utána, hogy nyugtassák meg... Vissza is tért, mosolygott, és már a könnyei sem potyogtak olyan sűrűn. — Gyerekek — mondta —, kérlek benneteket, legyetek a segítségemre! Via/ka hjagusin ugrott talpm, és már hadarta is: Régiséggyűjfemény egy csurgói lakásban Vari, aki bélyeget gyűjt, mások meg hotel címkét vagy lepkéket. Halmai Emil Csurgón csaknem negyedszázada a régiségeket kutatja, főleg a csurgói járásban. A somogyi fafaragásokból több tucat gyűlt össze Halmaiék vitrinjében, lakásának falain. Lassacskán másfél száz darabból áll ez a kis magánmúzeum, melyet a barátok és az ismerősök mellett egyre több idegen is megtekint. Magyar nyelv hete Jaj, nyelvtan! M eghívom az olvasót egy kis nyelvi elemzésre! Vegyük a címet, kezdjük az első szóval. Jaj: indulatszó, helyesebb lenne talán egyfajta tömör indulatkitörésnek nevezni. Tudományos titulusa; interjekció. Vagyis az a hanganyag, melyet az emberi kedélyállapot hirtelen »indulatbafordulása« idéz elő. Egészen ősi, sok tudós szerint ezek az interjekciók az emberiség szó-előzményei. Érdekes lenne erről a kérdésről közreadni egyet-mást, de nem terhelem vele most az olvasót, tekintve, hogy e héten egyéb témákkal együtt bizonyára sokat hallott vagy hall majd ilyen kérdésekről is. Arról beszéljünk inkább, miért került ez az indulatszó a nyelvtan elé, amely — mint tudjuk — egyik köznevünk, a névszók népes családjában. Azért, mert a nyelvtan körül nincs minden rendben. A kisdiák gyakran kiált így, szomorú képpel biflázva a szabályok tömkelegét. Igen, panasz van nyelvtan oktatásunkra. Hogy kik panaszkodnak? A nebulókat már említettem. Panaszkodnak a szülők. Egy ber- zencei szülői értekezleten például szóvá is tették ezt, bizonyára látva gyermekeik viasá s — Tatjana Ivanovna, legyen szigorúbb hozzánk, hivassa gyakrabban a szüléinket! Erre elmosolyodott, megnyugodott, és ismét magyarázni kezdett. A dolgok azóta nálunk jobban mennek. Mi természetesen még tartjuk a fogadalmunkat. A szakfelügyelő meg is dicsérte Tatjana Ivo.nov- nát kitűnő magatartásunkért. Igaz, hogy a gyerekek ma is odajöttek hozzám a szünetben, és megkérdezték: — Szerjózsa! Sokáig kell még magunkba folytam a csíntalanság nemesítő erejét? Lassan már visszafejlődünk, és rólunk mintázhatják a jóság szobrát, az igazi gyermekkor meg haszontalanul elszáll a fejünk fölött... Ám én még nem adtam engedélyt ösztöneink újbóli elszab adításár a. Még korai. A mi kedves Tatjaim Ivanov- nánk hadd szokja meg a kollektíva levegőjét. Aztán majd meglátjuk... Baráti öleléssel Szerjózsa Fordította^ Sígér Imre kodását azzal a tantárggyal, amit nagyon szépen úgy hívunk: anyanyelvűnk. Panaszkodnak az idegen nyelvek oktatói is. A TIT somogyi szervezeténél mondták, azért olyan nehéz az idegen nyelvek oktatása, mert nincsenek meg a kellő anyanyelvi alapok, a szükséges ismeretek. És panaszkodnak a pedagógusok is. Érthetően ők tudják legjobban, hol szorít a cipő. A megyei pedagógiai bizottság tagjaival beszélgettem minderről, olyan nevelőkkel, akik már évtizedek óta tanítják a magyar nyelvtant. A beszélgetés tanulságaival együtt adom közre tapasztalataimat. A tudományegyetemek, főiskolák felvételi vizsgáinak visszatérő ösz- szegező megállapítása: baj van a középiskolai nyelvtanítással! A középiskolákban azt mondják: az általánosban kell keresni a hibák forrását. A felső tagozat »visszagurítja« a labdát az alsóba, és így szépen eljutunk az óvodáig. Ez mosolyra is ingerelhet, pedig korántsem haszontalan az ilyen visszaút. A legtöbb gond ugyanis a helyesírással van, ez pedig szoros összefüggésben van a gyermek beszédével, s később összefüggésben van az olvasással is. Hogy a tanuló írásban, szóban hogyan birtokolja nyelvünket, az már valóban attól függ, hogyan tanult beszélni. Érthetően, szabatosamé. Birtoklója, vagy bitorlója — e nyelvünknek. A mai felnőtt nemzedéket nem képezték a múlt elemi iskolájában beszédtechnikára és retorikára sem. De sok mindent helyrehozhat az óvoda: amit és ahogyan ott hall a gyerek. Sokat segíthet az iskola. Illetve segíthetne, de itt már jelentkeznek bizonyos fékező tényezők is. Említsük először a pedagógus személyiségét. Valljuk meg: a magyartanárok többsége inkább irodalmár, mint nyelvész. S ezt a diplomával együtt hozta magával. Általánosságban mindez mégsem okozza a nyelvtan hátérbe állítását, mert pedagógusaink: jelentős részénél az irodalomszeretet függvénye a nyelvi érdeklődés is, az igényes elemzés is. (Már csak azért is, mert az irodalom értékeinek kifejezésre juttatása lehetetlen nyelvtani tudás nélkül). Néha azonban mégis hátrább kerül a kelleténél. A szubjektív tényező mellett sokkal jelentősebb objektív, egyelőre nehezen változtatható feltételek is adottak. Az alsó tagozatban, az elsőben, úgyszólván hónapokat kell »eljátszani« kezdetben' — mondta egy pedagógus — és a fontosabb nyelvtani munkára alig van idő. A helyesírás leglényegesebb eleme a gyakorlás. Erre a továbbiakban is kevés az idő, s hogy van-e korrepetálás, az függ az iskola igazgatójától. Folytassuk tovább a »tantárgytüneteket«. Nem épül kellőképpen egymásra az alsó tagozatos és a felsős~ nyelvoktatás. A felsőben szinte teljes a definícióuralom, nem á logikus nyelvfölépítésnek, hanem szabály- özönnek megfelelelően. (Jóllehet sok pedagógus sutba dobta már a túlzott »szabálytiszteletet«) N incs tehát megoldás? A nyelvtan természeténél fogva nehéz, száraz magolásra, kínlódásra ítéltetett tantárgy? Tekintsünk csak a mostani hétre! Hány izgalmas nyelvi vetélkedőt rendeznek! Hányszor hallunk nyelvi játékokról, hányszor látunk ilyeneket a televízióban! Nem hasznosíthatók ezek a tanításban? — kérdeztem. Dehogynem — válaszolta több pedagógus is. Jó lenne, ha ezeket közreadnák a nyelvészek, az iskolában jól felhasználható gyakorlati útmutatásokkal együtt. Vagy, több időt szentelnének a gyakorlásra az iskolák, próbálkozva néhol a nyelvi szakkörökkel is. Alapvetően azonban a tantárgy fölépítésén kellene módosítani, hasznosítva a néhány — somogyi iskolában is folyó — programozott nyelvi oktatási kísérlet eredményeit. Tudjuk: dolgoznak a tantárgy újításán változtatásán sokan, de szóvá kell tennünk, hogy a jelenlegi állapotok mielőbbi változást sürgetnek. És addig is elengedhetetlenül szükséges minden arra alkalmas fórumon a jó tapasztalatok átadása, közzététele, tanulóifjúságunk és ezáltal anyanyelvűnk érdekében Tröszt Tibor 5 Somogyi Néplap
