Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-22 / 94. szám
GYÓGYÍTVA - KUTATVA — Ha tudományos munkáról beszélünk, három feltételt kell megemlíteni. Először az iskola, másodszor a munkahely, harmadszor a munkatársak. — Fontossági sorrendben? — Nem. Mindhárom egyformán fontos. Puritán egyszerűségű dolgozószobában beszélgetünk a megyei kórház ideg- és elme- osztályán dr. Pálffy György főorvossal. A berendezés a legszükségesebb eszközökből áll. A mosdó feletti állványon borotvakészlet; arról árulkodik, hogy a főorvos a napi huszonnégy óra jelentős részét munkahelyén tölti. Itt gyógyít, itt kutat. Beszélgetésünk elején mégis elkalandoztunk időben visszafelé, egészen a budapesti I. sz. belklinikán töltött időig, az egyetemi évekig. — Az ideg- és elmegyógyászat kérdései izgattak leginkább, s már akkor ezt a kutatási és gyógyítási területet választottam. Először a Korányi majd a Rókus kórházban, később Kömyey professzor mellett a pécsi klinikán. Itt folytattam a kutatásaimat, és .innen kerültem Kaposvárra 1960-ban — mint a klinika adjunktusa — a kaposvári ideg- és elmeosztály vezetőjének. — Mi volt a legfőbb kutatási terület? — A szklerózis multiplex, magyarul sokfoltú gyulladás. Erejük teljében levő fiatalemberek látási zavarokkal küszködtek, bénulás lépett föl, mozgásszervi zavarok, beszédzavarok és gyakori halál. Soksok megfigyelés, állatkísérlet után egyre jobban beigazolódott a hamburgi Pette profesz- szor föltevése. Alapjában véve túlérzékenységről van szó. A betegséget gyógyítjuk ma már — operációval, gyógyszerrel —, jóllehet a kutatás is folyik. E témából készítem most kandidátusi disszertációmat is. Pálffy főorvos nagyon szerényen foglalta össze kutatásait, több kollégája is elmondta, hogy milyen nagy fontosságúak ezek, és milyen jelentős előrelépést hoztak kutatási eredményei. — Folytassuk azzal, hogy idekerültem. Ha visszatekintek, eddigi pályám talán legnehezebb, éppen ezért legszebb szakasza volt. A kórház akkori igazgatója, dr. Arató Miklós igyekezett meghonosítani itt is az úgynevezett »pécsi szellemet«. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem elég, ha az orvos egyszer megszerzett tudományából él, hanem mindig újítania kell tudását, kutatnia kell. Ez a szellem a gyakorlatban többféleképpen megnyilvánult. Csak az idegosztály szempontjából: laboratóriumokat, korszerű technikai fölszerelést kaptunk. Az országban elsők között érkezett hozzánk az elektromos EEG berendezés. Az egész kórház szempontjából nagyon fontos lépés volt az orvosi könyvtár létrehozása. Ez a szellem ma is él. Egyik megnyilvánulása a most folyó tanácskozás, melynek eredményeképpen a megyei kórház a Pécsi Orvostudományi Egyetem oktató kórháza lesz. — Említette: nehéz volt a kezdeti időszak. Miért? — Csak itt folyt a megyében ideggyógyászati rendelés. Ha összevetjük a mostai állapottal, ideggondozó rendelőin tézeti szakrendelés van, igazán elégedettek lehetünk. — Hadd »kérdezzek rá« a harmadik feltételre. A munkatársak? — Ha körüljárjuk az osztályt, megérti, hogy miért fontos ez. Az osztályon dolgozó valamennyi orvos kutat. is. Szakvizsgát tettek, erre készülnek. Szoros kapcsolatban állunk a kórház többi osztályával, a véradó központtal. Mi ezt az együttműködést nagyon jónak ítéljük. De tőlük is kérdezze. S ha már a kapcsolatoknál tartunk, hadd mondjam el: az országos és a megyei vezetőktől segítséget és elismerést kapunk. Miközben szobája falán orvospéldaképeinek fényképét nézegettük, megjegyezte: — Nem vagyok termékeny. Eddig harminc publikációm jelent meg. Hazai, német, svájci, amerikai szaklapokban. Megint szerény volt a főorvos. Hiszen köztudott: a tudományos munkásság értékét, a tudományos terméxenységet nem a publikációk száma határozza meg. Bejártuk az osztályt a főorvossal, az alagsortól az emeletig. A kívülállónak az elme- osztály embertorzói nagyon lehangoló látványt nyújtanak. És mégis itt értettem meg igazán Pálffy főorvos optimizmusát. Értük, ezekért a betegekért megszerzett minden tudományos eredmény, minden kifényesedő tekintet, minden gyógyult beteg köszöneté erőt ad ahhoz, hogy az ember optimista legyen. — Tudja, a félig telt pohárban nem a hiányzó feléért kell háborogni elsősorban, hanem a fél pohár tiszta víznek örülni. Tröszt Tibor Az EEG vizsgálat. Dr. Mezőfi László és asszisztense, Kelemen Gáborné. Még az ablakból látható fához is... — Egy helyes kis fiatal-1 asszony szokott idejárni, meg valami brigád, valami... — Szocialista brigád? — Az, az — bólogat a galambősz fej, közben fürgén a sütőbe csúsztatja a könnyűre kikevert, aranysárga tésztát. Kész. Megkönnyebbülten fölegyenesedik. Most már beszélgethetünk. Fehér bútorokkal berendezett, tágas, tiszta szagú szobába tessékel. — Most ott a kórházban aláírná azt a papirost, mert ki tudja, sikerül-e a műtétje. Zöld hályogot operálnak le a szeméről — tájékoztat szomszédnője testi-lelki állapotáról. Hangjában szánakozás, aggodalom érződik. — Mégiscsak jobb lenne neki a szociális otthonban. Mondja meg, kedvesem annak a helyes kis fiatal- asszonynak, hogy most már biztosan aláírná. A »helyes kis fiatalasszonyt« azonban nem kellett figyelmeztetnem. — Tegnapelőtt látogattam meg a kórházban — mutatja az aláírt papirost. Az íróasztalán gyöngybetűkkel vezetett naplóféle. Belepislantok. özvegy Dezdepold Józsefné nevével kétszer is találkozom egy oldalon. Miért? — Gyakran változnak az ebédhordók. Az öregek napközijéből valamelyik nyugdíjas néni vagy bácsi viszi neki az ebédet, de olyan sok lépcsőt kell mászni a második emele- tik, hogy nem sokáig bírják. Eszembe jut, engem is alaposan meglihegtetett a régimódi ház magasra épített két emelete, pedig nem vagyok nyugdíjas. — Szóval akkor Dezdepold néni beletörődött a sorsába? — Még nem egészen. Attól teszi függővé, hogyan érzi majd magát a műtét után. A házbeliek segítik, bevásárolnak neki, egy szocialista brigád jár hozzá takarítani, ebédet pedig visznek neki az öregek napközijéből. Csak hát az egyedüllét... Mióta meghalt a férje, nagyon magányos, de ragaszkodik a megszokott környezetéhez — mondja Knézics Józsefnc, a Kaposvári Városi Tanács egészségügyi osztályának főhivatású szervezője. Az öregség nem a legkellemesebb állapot, még biztonságos anyagi és melengető családi körülmények között sem. Hát még ha senki sem veszi ki a munkát a reszkető kezek| bői, vagy nincs, aki ajtót nyisson a betegre. Ugyanakkor, szinte a józan ész ellenére, ragaszkodnak lakásukhoz, bútoraikhoz, múltjuk emlékeihez. Még az ablakból látható fához is. Egyes idős emberekkel a szociális otthon gondolatát sokszor csak a legnagyobb nyomorúság képes elfogadtatni, vagy még az sem. Bár ha »aláírják is a papirost«, előfordul, hogy hetekig, hónapokig kell várniuk egy megüresedő helyre. Egyelőre nem állunk valami fényesen szociális otthoni helyek dolgában. Jó m°goldás az öregek napközije. Hm fim mi történik azágy- hozkötöttekkel? Knézics Józsefné elém teszi a gyöngy betűs naplót: — Minden magányos öreget számon tartunk. Ha valamelyikük megbetegszik, gondozót küldünk hozzá. Ezért még egy kis pénzt is tudunk fizetni, aminek kettős haszna van. Főként egészséges idősebb emberek vállalják az ápolást, így a 100—150—200 forint másfelől mindjárt nyugdíjkiegészítés is. De kötünk szerződéseket szocialista brigádokkal meg KISZ-szervezetekkel. — Lehet építeni az emberi együttérzésre? — Persze. Csak néha a gondozottak viselkednek egy kicsit furcsán. Mint általában az idős emberek — mosolyog megbocsátón Erzsiké. — Például van egy félkarú bácsi a Kertész utcában. A házát már úgy kellett megdúcolni, hogy a fejére ne dőljön. Bent minden csupa víz, becsurog az eső a repedéseken. Mondtam neki, küldök egy brigádot, az majd rendbe teszi egy kicsit a háza táját, erre fölcsattant, hogy nem kell őneki senki, hagyjuk békében. Azóta be se ereszt, csak úgy a kapun keresztül tárgyal velem, amikor meglátogatom. — És azért meglátogatja? — Hát hogyne — néz rám megbotránkozva a meleg szemű fiatalasszony, és már mesél is tovább, nehogy azt higgyem: mindenki ilyen. Egymás után említi a kedves, hálás öregeket. Ontja a történeteket. Mindent tud a védenceiről. Ismeri a gyengéiket, meg azt is, kit hogyan lehet leszerelni. 1971. január 1-e óta szervezi Kaposváron a házi gondozást. — Hogyan kutatta fel a rászorulókat? — Megkértük a tanácstagokat, írják össze a körzetükben élő öregeket, aztán mind a száznyolcvanat végigjártam. Közülük 39 a magányos, beteges, gondozásra szoruló. Utána a másik oldal következett: ki vállalja az ápolást vagy az ebédhordást? Persze, nemcsak úgy, isten nevében, hanem írásban rögzített megállapodást kötöttünk, amely pontosan tartalmazza a vállalást. — És teljesítik is? —'Hát ellenőrzőm — mosolyog Erzsiké. Az igazság persze az, hogy • nemcsak ellenőriá. Ha már ott van, megtölti az olajkályhát, vagy kiszalad a boltba valami halaszthatatlanul »fontos« dologért, vagy befizeti a lakbért. Feladata között nem szerepel az sem, hogy a vasárnapi süteményből kóstolót meg virágot kell vinni az éppen kórházban fekvőknek. A házi szociális gondozás még nem általános. Csak Veszprém megyében és Budapest egyik kerületében csinálják a kaposvárihoz meg a siófokihoz hasonló rendszerességgel. Somogybán minden járás és város kapott a megyei tanácstól ilyen önálló szervező munkakört, a módszerek azonban nem ennyire jók mindenütt. — Nekem könnyű dolgom volt — magyarázza Erzsiké. — Azelőtt szociális előadó voltam, én intéztem a segélyeket, tehát nagyjából már mindenkit ismertem,-amikor a szülési szabadságom leteltével ezt a munkakört kaptam. Eleinte úgy gondoltam, megkérdezem, szívesen csinálja-e ezt, Knézics Józsefné azonban olyan sokat tud a gondjaira bízott emberekről, olyan meleg együttérzéssel, szeretettel és megértéssel beszél róluk, hogy a kérdés végül fölöslegessé vált. Rezes Zsuzsa Meztelen a király Bertha Bulcsu íróportréi : HATVANI DÁNIEL Mm Előre megfontolt számié kkal 4. Amikor kézrekerült, a rendőrök a tojáshéjakat megtalálták az erdőben, pár napon át János nyers tojáson élt. Ekkor már egy évet kapott, amiből hét hónapot töltött le. Amikor innen hazajött, ígérte, hogy megváltozik. Mert odahaza szófogadó volt, senkit meg nem bántott. Volt több lányismerőse, bár komolyan egyiknek sem udvarolt. Apja ajánlotta, nősüljön meg, akkor majd lehiggad, odaadja a kiskonyhát is, ott ellakhatnak egy darabig. János megígérte, hogy keres egy felesének valót. Az újságban az álláshirdetéseket böngészte. Szabadulását követő második hónapban bement Kecskemétre, a Volánnál szeretett volna elhelyezkedni, jegykezelőnek, vagy kocsikísérőnek, de állítólag nem vették fel. Amikor hazaért, sirvafakadt. Apja vigasztalta: majd beszél a brigád vezetővel, hogy vegyék fel oda, ahol ő is dolgozik. Felvették: János szorgalmasnak bizonyult: fát metszett, horolt, meg ami kellett. Ám egy ízben másik brigádhoz került. János tudta, hogy az öltözőnek is használt raktárban ott van az Izsákról átjáró Jakab Mihály motorkerékpárja. Addig-addig kerülgette az épületet, míg nagy óvatosan bement, a motort kitolta, s ujjai között két szög segítségével elindította. Felült, s mire a többiek észbekaptak, árkon-bokron túl volt. Végigrobogott a hosszú betonúton, a solti erdő egyik dűlőútján letért, a motor a sárban lefulladt — otthagyta. Autóstoppal tért vissza, de otthon csak a kerítésig mert elmenni. Apja észrevette, behívta. Mondta neki, hogy a körzeti rendőr már kereste, s ha megjön, menjen be. Biciklire ült, bement... Ekkor már elmúlt húsz éves, így három évet kapott, jelenleg Sopronkőhidán van. A szülőket az eset elkeserítette. Otthon, esti újságolvasás közben, Zoli megjegyezte: — János jól tenné, ha nem is jönne ide vissza, amiért ilyen szégyent hozott a családra. Apja hümmögött, aztán az újságra bökött: — Mások még nagyobb bűnt is elkövetnek. Itt van, most olvasom, megint egy gyilkosságról írnak. Zoli felsóhajtott, csöndesen ennyit mondott: — Én olyat soha nem tudnék megtenni. Másodszőri büntetésének idején János könyveket /is vásárolt keresményéből. Miután ezeket kiolvasta, hazaküldözgette. Így került Horváthékhoz Irwin Shaw Oroszlánkölykök, Verne Sándor Mátyás. Dymphna Cusach Hőhullám Berlinben, valamint Fekete Villám és Barcs Sándor A földgolyóról jelentem című könyve. Zoli mindegyiket elolvasta. Amíg a fiúk kicsik voltak, többször megesett, hogy apjuk a pohár fenekére nézett. De nem randallírozott, nem hangoskodott, csendben hazament és szó nélkül lefeküdt. Szeretett kártyázni és rexezni is. Még 1952-ben szakmunkás vizsgát tett gyümölcskertészetből. Öt évvel ezelőtt motorvezetői jogosítványt szerzett, akkor vásárolta a Pannóniát is. Istvánnak Riga mopedje van. 1971 elején a gazdaság üzemegységvezetője megkérdezte a munkásoktól: kinek volna kedve a traktoros tanfolyam elvégzéséhez. Többen jelentkeztek, közöttük Horváth János is. Nyáron már UE—28-assal dolgozott, aztán Zetorra is ráülhetett, elboldogult a kövesúton, a forgalomban is. Mint kertészeti munkásnak, havi 1500—2000 forint között volt a keresete, de mióta gépen ül, többet kap. Arra, törekedett, hogy gyerekei szépen, jól öltözzenek és szakmát szerezzenek. Tudta, hogy ezt a falubeliek is méltányolják. Érlelődik a terv Csendes őszi nap Kecskeméten. Horváth Zoltán a városközpontban, a Bányai Júlia Gimnázium előtt száll le a buszról. Kivárja a forgalom alkalmas pillanatát, átszalad a széles keramit úttesten. A taxiállomáshoz érve önkéntelenül le-| lassítja a lépteit. összesen három-négy kocsi ? áll benn. Sofőrök beszélgetnek? a padnál. ? Nincs bent az a kékesszürke? Volga — állapítja meg. : A rendelőben a nővér el-1 kéri beteglapját, majd kis időt múlva kiszól, hogy 12-re jöj-| jön. I Végigballag a Nagykőrösi: utcán, kiér a vasútállomáshoz.} Beül a tanuló-váróterembe, % ♦ tagjait meglazítja, szemhéja t megrándul... Biztosra veszi,} hogy hamarosan itt lesz me-i gint Király Zoltán, az izsákij fiú. Vele egyidős, de maga-? sabb, vállasabb, izmosabb, ♦ mint ő. Sűrű, sötétszőke gön-| dör haj bukik a homlokára. Jót pajtás, belevaló srác. Körül-? ♦ belül hét hónapja ismeri, báty-t .ja, Király Robi mutatta bet neki. Akkor is itt voltak, az! állomáson. } Azóta gyakran találkoztak.? Zcűi tudta, hogy a »másik Zo-} li« és a bátyja nyáron az épí-1 tőiparhoz jártak be dolgozni.? Vonattal. Aztán otthagyták a? melót. Tengteg-lengteg a vas-j út- és az autóbuszállomás tá-? jékán, a parkban, meg min-! denütt a városban. Ügy egy hó- ♦ nap óta pedig szinte naponta! összefutnak. Már ő sem jár bet az intézetbe, sem a konzerv-? gyárba. Otthon persze úgy? tudják... I (Folytatjuk.) j A Jelenkor népszerű »rovata«, Bertha Bulcsu író- portréi könyv alakban is épp oly frissek, mint a folyóirat lapjain. A Meztelen a király címmel megjelent válogatás tizenöt íróra »tér vissza«, de ebből az »ismétlésből« semmit sem érzünk. Ennek titka van. Író írta ezeket az interjúkat. Nemes közelségből, messzire táruló képzelettel. Bertha Bulcsu írói eszközeivel. Talán a legfőbb titka ennek a kötetnek, hogy nagyon laza szálak kötik össze a tizenöt portrét, és maguk az arcképek is inkább szellemesek, mint tudálékosak. De az is lehet, hogy azért olyan olvasmányos könyv a Meztelen a király, mert tulajdonképpen a tizenöt író portré egyetlen főhőse: Bertha Bulcsu. Lázár Ervinnel együtt vitorlázott a kötetben gyakran megjelenített Balatonon, Thiery Árpáddal Kiss Lajos bácsi présházában együtt ivott-melegedett egy téli névnapon, Galambost László elmondja az életét, megemlíti Magyarhertelend község nevét és Bertha ráfeleli, hogy ő is volt ott.., Hanem a kötet valódi »szövete«: a közös pécsi évek, az írói pálya együtt vállalt szövetsége. Arató Károlyról készített portréja világít rá erre: Bertha mondja: »Másik városban élünk most már. Mindegyikünket másfajta arcok, testek, gonoszságok és szépségek környékeznek. Tudom jól, hogy Pécs számomra már a múlt, délsziget, igazolhatatlan ragyogás.« Mintha ennek kimondásáért is íródott volna valamennyi interjú. Hagy Bertha imllhasson, mindenekelőtt Pécsről. »Véget ért valami, egy élet, egy életforma... Hiába mesélünk a hatvanas évek aranyfüst ragyogásáról, ami akkor a házak homlokzatán mindig felderengett, ha odapillantottunk. Senki sem érti, nevetnek rajtunk. Még néhány józan, praktikus év, és mi sem értjük.« Az egyik legjobb portré Galambost Lászlóról készült, a kötet fókusza azonban mégis mintha Tüskés Tibor lenne. A megszámozott lapokat arányítva is csaknem a kötet közepére került. Tüskés fontosakat mond. Az intimitásoktól hemzsegő beszélgetések irodalompolitikai fejtegetésekbe csapnak, egyszerűen, az élő beszéd frisseségével, a gondolat élével, erejével. A kötet leendő olvasóinak választottam ki egy beszélgetésrészletet: »Ki a jó olvasó? Aki válogatni tud, választani tud, nemcsak elfogadni. Akinek van ítélete, de meghallgatja mások véleményét is. Aki társszerzője tud lenni az alkotónak. Akiben rezonancia támad. Akiben új fölismerések születnek. Akit a nyitottság, a kitárulkozás, a befogadás igénye jellemez.« A Meztelen a király a szélsőségek műve is. Látszik, Bertha igyekezett azonosulni mind a tizenöt íróval, ez szépen sikerült Takáts Gyula portréjában, de másszor a kelleténél meggondolatlanul nyersebb ... Azt hiszem, inkább hatásvadászó is egy kicsit. Talán ettől lesz nagy sikere? Várjuk az íróportrék folytatását. Horáaiyi Barna Somogyi Néplap^ 5)
