Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-20 / 92. szám
Latinca Stúdió Névjegy, ígérettel Mesterségünk címere: vezérlőtá hin Bemutatkozott a* új színjátszó stúdió. Fellegváruk a Latinca Művelődési Központ, közönségük még nincs. Pedig megérdemlik a nagyobb figyelmet, az első négy produkció — García Lorca, Thomas Mann, Csehov és egy verses francia komédia — alapján. Az együttes az Ifjúsági Színpad, a Vasas Irodalmi Színpad és a Fonómunkás Kis- színpad legjobb tagjaiból tevődik össze. A Latinca Stúdió új még, működésének kezdeti stádiumát éli. Kár lenne jósolni, nagy terveket közzétenni előre. Egyelőre elégedjünk meg any- nyival: a módszertani központ irodalmi színpadi, színjátszói továbbképző fóruma tulajdonképpen, főleg műkedvelő csoportvezetők számára. Hogy kamatozik-e az ilyen továbbképzés és miben, annak felméréséhez még túl rövid idő telt el a megalakulás óta. Mindenesetre örömmel üdvözöljük létét, amennyiben itt tapasztalatok cserélődnek és fórumra találnak az eddig talán elhallgatott vélemények. Akár az irodami színpadok szerepét, küldetését, akár a ’műkedvelő« dramaturgiát illetően. Az előadás, melyet ez a továbbképzési fórum hozott létre, a stúdió szakembereinek »munkaillusztrációja«. Két A cipészműhely a konyhában kapott helyet. A suszterszék és asztalka piellett a tűzhelyen forr az ebéd. A sok lábbeli közt szorgos kéz kalapál, javít, foltoz. Háraházi István niklai cipész nemcsak a mesterségéről, hanem »íróasztaláról« is híres. Az utcára néz az ablaka, amely mögött éjszakákon keresztül tanulmányozza, olvassa Berzsenyi verseit, a róla szóló könyveket, tanulmányokat. Ma már a falu krónikásának nevezik, s Berzsenyi kiváló ismerőjének tartják. — Amikor még én jártam iskolába, nem volt mód arra, hogy nyaranként az országot járjuk, s ahogy emlékszem, nem is gondoltunk mi ilyesmire. A fák és a madarak ünnepén tavasszal kimentünk a határba, letelepedtünk a terebélyes faóriás alá, és beszélgettünk. Annak idején Berzsenyi, Dötorentei és Wesselényi Ültetett egy szép, nagy fát. Többnyire oda ültünk le. Szóba került ott minden. Akkor még élt a költő unokája, Berzsenyi Mária. Szerettük hallgatni a meséit, engem a nagyapáról szóló történetek érdekeltek. Szerettem volna az összes történetet hallani, ami a költőről szólt. Magam is sokat kutattam. Otthon csak Berzsenyiről olvastam. Amikor az unoka mesélt, mindig lejegyeztem magamnak. Az osztályban sokat olvasták ezeket a kis írásokat, kézről kézre járt a papír, egymás elől kapkodták el a társaim. Az egyik órán a tanítóm is észrevette, hogy nebulói mással foglalkoznak. Elkérte az irományt, elolvasta és magához hivatott. Nagyon féltem, azt hittem, kikapok érte, mert szigorúan nézett rám. Kimentem, ő megsimogatta a fejemet, és azt mondta: Fiam, te nemes célt szolgálsz, megdicsérlek érte. Attól kezdve az öregek társaságát kerestem, figyeltem őket, jól megjegyeztem, majd leírtam, amit mondtak. Sokat tanultam tőlük. Mindennap bejártam a Berzsenyi családhoz, jól ismertem őket. Akkor határoztam el, hogy komolyabban foglalkozom a régi időkkel. Hát így kezdtem. — Mikor írta meg a falu krónikáját? — Hat éve. A második díjat nyertem vele Kaposváron, a néprajzi versenyen. — Mióta foglalkozik néprajzzá*“ rendező és több rendező-színjátszó illusztrálta a színpadon tevékenységét, tudását, lelkesedését. (Sajnos, többnyire a szakmai közönség hiányéban — akikre joggal számítani lehetett volna.) A műkedvelést kevéssé kötik a színház testületi szabályai, tág tere van a kísérletezésnek, avagy a hagyományok követésének. Sokfelé ágazhatnak a megvalósítás útjai. Három ilyen útról láttunk biztos jelzést a stúdió bemutatóján. Kezdjük talán a műfajilag is legtisztább megvalósítással, a verses francia komédiával, Klujber László rendezésében. A sző legteljesebb és a legrokonszenvesebb értelemében vásári volt, a commedia dell’arte üde szabályai szerint. Pergett, hahotázott, perlekedett, ugrált, ágált az egész színpad. Sikamlós volt és nevetséges, néhol közönségesnek ható, de mégis irodalmi. Tetszett. Hasonlóképpen tetszett Szilágyi János intellektuális fogé- konyságú Thomas Mann-adap- tációja — egészen más útja az irodalmi színpadi játéknak. Hozzá kell tenni, hogy — európai méretekben az egyik legdivatosabb. Főleg diákszínpadok, felsőfokú intézmények színpadai alkalmazzák nagy előszeretettel. Szellemes iro— Már nagyon régóta. Tizenkét évvel ezelőtt szántam rá magam. Tavaly írtam meg a niklai községi iskola krónikáját. »A népoktatás a régi időkben nagyon alacsony színvonalon volt, de nemcsak nálunk, Niklán, hanem az ország ösz- szes falvaiban. Még a felszabadulás előtti hosszú ideig is az iskoláztatás utolsó rangú kérdés volt« — írta ebben a krónikában. Ne tessék azon nevetni, hogy ennyire őszintén beszélek. Mi néha bizony összekoccanunk az asszonnyal, ő elmondja a magáét, én is megdicsérem amúgy a visz- szájáról. De ezen semmi ne- vetnivaló nincsen. Tegnap reggel azon kaptunk össze, hogy az udvarban van két terebélyes fa: az egyik barack, a másik eper. Az asszony ragaszkodott a barackfához, mert kitelik belőle az egész évi barackbefőtt. Én kötöttem a kutyát a karóhoz, hogy maradjon az eperfa, mert arról az egész évi pálinkát ki szoktuk főzni. Szóval ne tessék ezen nevetni, mert ez nálunk nem szokatlan és egyedülálló dolog. Előfordul az máskor Is. Szó szót követett. Alaposan összevesztünk, aztán én rácsaptam az ajtót az asszonyra, és elmentem a munkadalmi parabolát, egyházi mezbe öltöztetve; valamit fel- hasznáva a liturgiából, valamit visszalapozva a commedia dell'arte műfajából, és az egészet finom humorával, álszent pózaival a mának címezve. Szilágyi János tehetséges színpadi adaptátor, rendezőként talán még jobb. Szellemesen karikírozott alakításokat is láttunk. Kiss László, Tóth Anna és Péczeli István, a stúdió legjobbjai, látható örömmel játszottak, komédiáztak, bölcsel- kedtek. A Csehov-egyfelvonásos — felújított produkció. A hagyományos színjátszást idézi fel. Nem annyira a rendezőké, hanem az előadóké itt a babér. A hagyományos színmű-dramaturgia alapelveire épült, a poénokat jól »ültető«, karakterhez alkalmazkodó játék jellemzi. Tallós Emil és Stágl József játéka hozott tapsot és nevetést. A Lorca-tragédia, úgy véljük, még meghaladja az előadók erejét. Ennyit az első önálló est sikeréről. Mert sikert hozott a kis számú közönség körében! Jó lenne, ha a jövőben a stúdió pódiuma lehetőséget adna még több bemutatóra, s egyre bővülne a bemutatkozási lehetőségek köre, a megyeszék-, helyen túl is. T. T. Régi írógépen dolgozik, vastag, dioptriás szemüveget kell használnia íráshoz, olvasáshoz. — Az írógépet Marcali községtől kaptam. Sokat segítenek. támogatják a munkámat, a niklai tanács vezetőivel együtt. Mindenki ismeri, tiszteli a falu krónikását, a hagyományok ébren tartóját. helyre. Kétszeresen fontos volt a megjelenés. Egyik a rend, a másik az, hogy tegnap fizették ki a nyereségrészesedést. Ezen se tessék mosolyogni, mert a mi vállalatunk évről évre jól dolgozik, és ennek az a természetes következménye, hogy mindenki nagyon csinos summát visz haza nyereségrészesedés, vagy tizenharmadik havi fizetés címén. Délután fejront után hazafordultam. Azzal a szándékkal, hogy kibékítem az asz- szonyt, amire meg is volt a megfelelő lehetőség. Már a műhelyben elkészítettem mindent. Otthon láb- Ujjhegyen mentém végig az udvaron. A nyitott ablakon keresztül a konyhaasztal lapjára dobtam egy kék borítékot, amelyre szép karikás betűkkel felírtam: anyjukom- nak. Ne tessék azon se nevetni. VERSENY, vagy vizsga? Nehéz lenne eldönteni, melyik a helyes kifejezés. Verseny, hiszen harminckét részvevő mérte össze ügyességét, gyorsaságát, tudását. Ugyanakkor vizsga is volt, amit tegnap a Villamossági Gyárban láttunk. Fiatalok vizsgáztak abból, hogy mennyire sajátították el a szakmát, mennyire értik mesterségüket. A mesterség »címere« az E2N nevet viselő esztergavezérlő tábla. Ahogy elmondták, nemcsak »címere«, hanem lelke, egyik legszebb része a szerelési munkának. A laikus csak annyit lát ebből a »szépből«, hogy bonyolult. Sok alkatrész, csavar, huzal, és mindnek megvan a helye, rendeltetése. Ebből áll össze a vezérlőtábla. A verseny ideje négy óra, de ahogy »félidőben« látszott, nem is szükséges ennyi. A versenyzők zöme a »gong« előtt elkészült. A verseny persze nemcsak időre ment, nagyon sokat nyomott a latban az Is, hogy a »címer« kiállja-e a próbát. Nem mutat-e hibát a műszeres vizsgálat, jók-e a kötések? Sőt az is számít, hogy esztétikailag megfelelő-e? A hozzá nem értőnek persze furcsa, mit jelent az, hogy egy vezérlőtábla esztétikus. Miért fontos a küllem? Márpedig erre is nagyon kell vigyázni — nemcsak a versenyen, hanem a mindennapi munkában is. A vezérlőtábla külsejét meghatározza, de redeltetését., használatát is megkönnyíti, ha könnyen áttekinthető, jahogy egy negyedórán át elmotoszkáltam az udvaron. Csak azután nyitottam meg a konyhaajtót. Biztos voltam abban, hogy asszonykám egyszerűen a nyakamba esik, mint egy féltégla. Hát nem úgy történt. Most már aztán lehet egy kicsit mosolyogni, majd utána tessék hangosan nevetni. Nem történt semmi egyéb, csak nyújtogattam a nyakamat, s kerestem a borítékot. Miután nem láttam, nagyon kedvesen megcsíptem az asz- szony nyakat. — Hát a koperta? — Belevágtam a tűzbe! Velem ne levelezz! És most tessék hangosan nevetni! A borítékban benne volt az egész nyereségrészesedés. Két Ady Endre meg három lila hasú. Ezerháromszáz forint. Koséi vítható. Magyarul: ha lekíls- meretesen, pontosan készítik el. (A gyár táblái egyébként Szakma ifjú mestere kitüntető címet, és az ezzel járó jutalmat. erről is nevezetesek.) A versenyzők előtt rajzok — segítség a szereléshez. Vannak akik nem nagyon élnek ezzel. »Fejből« szerelnek vagy inkább gyakorlatból. Van, aki rágógumit rágcsál közben, van aki fütyül. Mindez persze senkit nem zavar abban, hogy koncentráljon. Nagyon figyelnek, elvégre nem babra megy a játék, illetve a szerelés Nemcsak egymással versenyeznek, hanem azért is »hajtanak«, hogy elnyerjék a Csalás és öncsalás Kijáró E ddig bejáró diákokról beszéltünk, újabban viszont már iskolások kijáró csoportjairól hallani. A hajnalban kelő. falujukból a városi gimnáziumokba, szakközépiskolákba vonatozó, buszozó fiúkat, lányokat régóta ismerjük: kevésbé a ki járókat. Kijáró diák az, aki tanulóhelyéül városának középiskolája (vagy iskolái) helyett valamely, naponta megközelíthető falusi gimnáziumot választja. Teszi pedig mindezt azért, mert szüleinek megítélése és az általános tapasztalatok szerint sikeres középiskolai érettségije csak így látszik biztosítottnak... Közoktatásunk irányítóinak szép álmaként, úgy tíz esztendeje valósultak meg ezek az intézmények azzal a céllal, hogy a középiskolában megszerezhető szakismereteket — meg a négyesztendős iskolázás alatt átadható, befogadható egyéb tudást — kivigyék a helyszínre, a községbe. A szép tervek, elképzelések azonban — a minimális személyi és tárgyi feltételek hiányában — hamarosan visszájára fordultak. Egy szakfelügyelő szavaival: »A falusi gimnáziumok többsége nem volt más, mint a középiskolás tananyagot a gyerekekbe töltögető általános iskola-'-'. Azt, hogy a színvonallal baj lesz, a szülők nem sok idő után maguk is észrevették; különösen azok akik gyerekeiket szerették volna egyetemen tovább taníttatni. Épphogy elballagott a falusi gimnáziumok elsőként útra eresztett negyedik osztálya, megkezdődött az iskolatípus furcsa agóniájához vezető létszámapadás. — Inkább keljen hajnali fél négykor a gyerek, s törje magát a mindennapos be- és hazautazással, de tanulja meg, l A LEHETŐSÉG valameny- nyiük előtt ott áll. Hogy ki a mestere a szakmának, azt a kész vezérlőtáblák és az elméleti kérdésekre adott válaszok döntik el. A kérdések a szakmaelmélettel, a gyár életével, termelésével és a napi politikai eseményekkel kapcsolatosaik. A versenyt ma értékeli a zsűri — tagjai fiatal műszakiak. Ma dől el, hogy május elsején ki veheti át a Szakma ifjú mestere kitüntetést. S. M. diákok azt, amit kell — vélekedtek a szülők, s a helyben lévő középiskola helyett gyerekeik számára a fáradságos vonatozással, buszozással megközelíthető Varost választották. Azok a szülők viszont, akiknek meg a városi középiskolákban állt bukásra mindenáron »kitaníttandó« fia, lánya, az említett gyenge színvonalú falusi gimnáziumokba irányították át gyerekeiket. így azután — ha kicsi létszámmal is — a kényszerűségből megszüntetettek mellett maradt még olyan falusi gimnázium, ahol szeptemberről szeptemberre újra indulhatott a négy osztály. S még most is újra indul... N agy program, szép terv volt a falusi gimnázium. De — vegyük tudomásul a tényeket — légvár volt, illúzió. S ha így áll a helyzet, vonjuk le belőle a megfelelő tanulságot. Ne hosz- szabbítgassuk agóniáját olyan pótmanőverekkel, mint ez az elnézett, »hadd legyen« alapon jóváhagyott kijárósdi, amely tulajdonképpen kétszeresen is megtévesztő, sőt megalázó. Hiszen a meg nem szerzett tudás helyett egy érdemen felül jó bizonyítvány illúzióját adja a még »helyben« maradt falusi diákoknak, továbbtanulásukban így eleve megakadályozva őket. S ugyancsak érdemtelenül »érettnek« minősíti a kijáró városiakat is. öncsalás és csalatás — mi egyebet mondhatnánk hát e különös »iskolatípus« működéséről. S ezt még akkor is szóvá kellene tenni, ha csak egy működne az országban. De, sajnos, még több van belőlük. Meddig? A. L. 5 R. G. yA/yereségrészesedés
