Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-19 / 91. szám
Vadász Ferenc: Speciális tagozatok A speciális kollégiumok feladata: a párt-, állami, tömegszervezeti funkcionáriusok, propagandistáik, gazdasági vezetők, különböző szakterületeken dolgozó értelmiségiek speciális pedagógiai és marxista— leninista továbbképzése. A kollégium befejezésekor a hallgatók végbizonyítványt kapnak. Általános tudnivalók A jelentkezéshez szükséges kérdőív a járási-városi párt- bizottságokon és az oktatási igazgatóságon szerezhető be. A Tavasai sziluett Felvételi pályázat a Marxizmus-leninizmus Esti Egyetem tagozataira Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága az 1972—1973. tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetem alábbi tagozataira: 3 éves általános tagozat; 2 éves szakosító tagozatok; pedagógiai, vezetésismereti és kultúrpolitikai speciális tagozatok. Általános tagozat A tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első tanévben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetet tanulnak. Félévkor vizsgáznak, az évvégén pedig szigorlatoznak. A tagozat befejezése után végbizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltétele: érettségi vagy ennél magasabb iskolai végzettség, illetve ennek megfelelő általános műveltség, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettség, illetve ennek megfelelő marxista tudás. Az általános tagozatok a járási és városi pártbizottságok mellett működnek. 2 érés szakosító tagozatok A tagozatok elméleti továbbképzést, felsőfokú ismereteket nyújtanak a következő szabadon választható szakokon: filozófia, politikai gazdaságtan (kapitalizmus—szocializmus), a magyar munkásmozgalom története. A jelentkezés föltételei: főiskolai, egyetemi vagy marxizmus—leninizmus esti egyetemi (általános tagozat) végzettség, illetve ennek megfelelő felkészültség. A szakosító tagozat hallgatói eredményes osztályvizsgák Után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehetnek és a 17/1963. VII. hó 2. Korm. sz. rendelet értelmében főiskolai oklevelet nyerhetnek. Szakosító tagozatok indulnak az oktatási igazgatóságon és Nagyatádon — politikai gazdaságtan szakon. pályázatot az általános tagozatra és a speciális kollégiumokra jelentkezés esetén a munkahely szerint illetékes járási és városi pártbizottságra, a szakosító tanfolyamokra való jelentkezés esetén pedig az MSZMP Somogy megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságára (Kaposvár, Beloiannisz u. 18.) kell küldeni május 1-ig. Az általános tagozatokon és a speciális kollégiumokon a felvételi beszélgetésekre, illetve a szakosító tanfolyamokon a felvételi vizsgákra május második felében kerül sor. A tanév szeptember 4-től június 30-ig tart. Az általános tagozatokon és a 2 éves szakosító tanfolyamokon hetenként egyszer, a speciális kollégiumokon pedig kéthetenként meghatározott napon és időben előadás vagy osztályfoglalkozás van, melyen a megjelenés kötelező. A tandíj egy évre: az általános tagozatokon és a speciális kollégiumokon 170, a 2 éves szakosító tanfolyamon pedig 250 forint. Felvételt nyerhet, aki a felvételi beszélgetéseken, illetve vizsgán megfelel, egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra nem jelentkezett, orvosi igazolással rendelkezik. Pártonkí- vüliek is kérhetik a felvételüket Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága Ma mások halnak meg A szerző, akit legutóbb irodalmi tevékenységéért SZOT- díjjal jutalmaztak, új könyvében a különböző társadalmi rendszerekben élő, becsületes embereket összekötő humanizmust, az embertelenség elítélését állítja a központba. A történet keretéül az szolgál, hogy egy fiatal budapesti újságíró a Német Szövetségi Köztársaságba utazik, ahol véletlenül jut tudomására a nyugat-németországi Dort- muindban élő Berta Klein története. A magyar származású Berta Bergen-Belsenben barakkparancsnok volt, s hogy saját életét mentse, kíméletlenül viselkedett társnőivel, ütötte, kínozta őket. Szadizmusa következtében több társának megtört az életereje, ellenál- lóképessége, s így a közülük való barakkparancsnok közvetlen okozója lett haláluknak. A magyar bíróság ezárt előbb életíogyt;glani börtönre ítélte, majd a Legfelsőbb Bíróság — a védelem hatásos érvelésére, hogy tulajdonképpen Berta Klein is a fasizmus áldozata, akiinek az SS-ek terrorja törte meg erkölcsi erejét, rombolta le személyiségét — a büntetést kétévi börtönre mérsékelte. A regény megdöbbentő mozzanatokat közöl a még élő egykori rabnők visszaemlékezése alapján, a háború ^latt Magyarországon, majd Auschwitzban és Bergen-Belsenben átélt megpróbáltatásokról. A pergő cselekményű regény talán legfrappánsabb jelenete az, amikor Hannoverben találkozik Berta Klein és Frau Ungvári, az egykori nép- bírósági tanú, aki az Egyesült Államokból hivatalos ügyben érkezett az NSZK-ba. Berta szeretné volt terhelő tanúját utólag annak belátására bírni, hogy 1948-ban elfogult volt a magyarországi tárgyaláson; ma, mint amerikai asszony, bizonyára másként látja a dolgokat, mint akkor. De az Amerikában élő asszony továbbra is azt vallja: az áldozatoknak nincs joguk felejteni. Az emberi magatartást nem az határozza meg, hogy a Föld mely táján éltek és élnek, hanem az, hogy miképpen gondolkoznak az emberiség sorskérdéseiről. L VASÁRNAP Nekem elmondta, én elhiszem neki, hogy félt. Hogy . eszketett. Sokan higanyos .zlkiismeretűnek tartják, magarán: széltolónak egy kiút. De én elhiszem neki, agy félt. Mikor mesélni ezdte, elengedte a söröskrig- ,.t és egy konyakot kért. Szép assan itta meg, hadd lássam, gszűri, kiválasztja, amit .láani akar. De éppen ez i. z! Ebben a kiszámított rnoz- tatban is remegett a keze, , egrebbent a szempillája, és aég egy lélekbúvárságtól . hentes hírlapíró előtt is kist szett — belülről rázkódik, eges kiáltásokat fojt magába, nyögéseket, kifakadásokat palástol. Az ember ritkán áált magára. Ha másokkal ran baja, vödörszám önti mérgét. Neki magával volt baja. — Akkor ma elmégy, ugye? — kérdezte reggel ártatlan közönnyel Vera. — Egy hete tudod, hogy el! Mégis megkérdezted csütörtökön is! Megkérdezted pénteken és tegnap is! Hogy lehetsz ilyen ... ilyen ... — harapta a szavakat, fröcskölt a szája. era nem szólt egy szót sem, betette a konyhaajtót. Tudta, ma mindenkire rátámad majd. Káromkodik az esőre, ha esik, dühöng a napra, ha erősen süt, a kalauzra a buszon, a járdakőre. Mindenre. Pedig ehhez most már hozzá kell szokni. Ezek a vasárnapok ott vannak a naptárban, szépen egymásután, gyomorremegős ígérettel, félelemmel és integető szeretettel. Ezek a vasárnapok az övék lesznek. Ezek a vasárnapok pótolják a reggeli ébredéseket, a mindennapos rosz- szaságokat, az étvágyat meg az étvágytalanságot. Ezek a vasárnapok eltörlik Verát is. Ezekbe a vasárnapokba kell összegyűjteni azt, amit a család mindennap ad: szerető gügyögést meg okos szavakat, játékot meg komoly beszédeket. Ezek a vasárnapok nehezek lesznek, mint az ólom, és több lesz a terhük, mint egy egész hétnek. Ezeken a vasárnapokon úgy kell szeretni majd, hogy abból hétfö-kedd- szerda-csütörtök-péntek- szombatra is jusson. Óvatosan lopakodó tigrisként kell vigyázni minden mozdulatra, minden elejtett szóra. Ezek a vasárnapok lesznek a színes bocsánat és a fekete büntetés vasárnapjai. Az ítélettel nem tudott mit kezdeni. Elkészült rá, mégis váratlanul érte. Ügy látszik, hiába ecsetelte a bíróság előtt, hogy Vera jóságos, meg házias, szerető anyja lenne a gyereknek, s nem a mostohája. Azok csak a másikat látták Verában, a Másikat, aki miatt felborult egy házasság, aki miatt íveket kellett kitölteni, bélyeget ragaszani. Ítélkezni. Nem tett szemrehányást neki senki. Volt felesége sem. Tudta, hogy az ítélet szerint nem nála marad a gyerek. Mégis. Belül reménykedett, hátha ... Mert ö végig tiszta játékot űzött. Az első pillanattól kezdve mindenről beszámolt otthon. Egészen attól az estétől, amikor összebarátkozott Verával. Az ítélettel nem tudott mit kezdeni. Leszállt a buszról. A sarkot leste — még nem voltak ott. Furcsa, hogy eddig minden olyan logikusnak, kiszámítot- tan pontosnak tetszett. »Értelmes emberek vagyunk. Intézzük el intelligens emberek módján. Minden második vasárnapon enyém a gyerek.« És most az üres sarok, ahol várnia kellene rá valakinek! A gyerek hiánya egyszeriben súlytalanná tett minden százszor elismételt józan érvet. Nem haragudott az asszonyra, hanem kérések ágaskodtak benne. Lehet, hogy nem akart jönni a gyerek? Nem akart? Vagy beteg? És felvonultak előtte az influenzák, szamárköhögések gyógyszerei, orvosi vizsgálatai, az éjszakai csitítások, virrasztások. Kemény ujjak markolták belülről és összeszorult torokkal szaladt a sarokig. U tánakiáltottak. — Ne fuss, apa! Itt jövök mögötted, csak meg akartalak lepni. Mert anyu elengedett egyedül, mert én már nagy fiú vagyok! — Tudod, azt hiszem rájöttem, az életben vannak megismételhető és megismételhetetlen dolgok. Hisszük, hogy az egyszer volt szép majd visszatér, és szaladunk utána, hogy megszerezzük. Én megszereztem, de ilyen áron. Ilyen vasárnapi áron. — Megszerezted? — Hát persze. Ismered Verát, nem? Meg-sze-rez-tem. Leeresztve a konyakos poharat, lassan, érthetően tagolta a szavakat, látszatra nekem, a kétkedőnek. De csak látszatra. Ez az ember önmagának beszélt, a lázas idegzetnek szívós önhipnózisával, hogy elhitesse azt, amit az első vasárnap óta nem hisz többé, grandi Ttbar Ötök kórusa T öbbször előfordult már, hogy közös ügyeinkben valamiféle játékra hívtam meg önöket. Elmondhatnám, hogy miért, de úgyis tudják. Ha ugyanis azt mondom, hogy Gergely Alfonz szívesebben tevékenykedik önmagáért, s esze ágában sincs kollégáira vagy egy nagyobb közösség érdekeire gondolni akkor, amikor cselekszik, hát egyszeriben bezárul a kör. Csak ő állna az érdeklődés és az ítélet középpontjában. Gergely Alfonz azonban ritkán testesít meg egy személyben társadalmi jelenségeket. Csak hordozója ő is, mint sokan mások. A többiek viszont közöttünk élnek. Érdekesebb és hatásosabb is, ha ki-ki önmaga fedezi fel őket saját környezetében. E rövid bevezetés után hadd kérdezzem meg: ismerik önök azt a kifejezést, hogy dicsérő brigád? Nem, ne higy- gyék, hogy az ötvenes évek híres — és akkor helyénvaló — csasztuska brigádjaira gondolok. A kifejezésnek a napjainkban élő és igen fontos szerepet, betöltő szocialista munkabrigádokhoz sincs semmi köze. A dicsérő brigád egy kisebb közösségbe tömörült emberek véd- és dacszövetsége, mindenfajta alapszabály vagy szervezeti szabályzat nélkül. Az a célja, hogy tagjai úton-útfélen dicsérjék egymás személyiségét, munkálkodását, az ügyért vállalt áldozatát — és természetesen azt, akit kiszemeltek maguknak, akit — úgy látják — nem árt dicsérni. Eközben — s ez már gyanús — csaknem elfeledkeznek az ügyről, amiért dolgoznak. Voltaképpen tehát önmagukat védik. Mindenfajta »külső-« behatás, bírálat és hasznos útmutatás ellen. Ne higgyék, hogy fej bólogató jánosok ők, csak egymással szemben; nem kriti- kátlanok, csak ha »tagjaikról« van szó; nem korruptok, csak ha erősíthetik általa a »szövetséget«. Úgy mondják ezt: rendszeresen »alájátszanak« egymásnak, hogy biztosítsák a sikert. De miért kertelek tovább: egy nagyon is idejétmúlt, »el- hájasodott«, kisszerű és átlátszó szemléletről, gyakorlatról van szó, amely egyáltalán nem a közösségi törekvéseinket segíti. De játékot ígértem, maradjunk is annál. Szabályok nincsenek, de tessék jól figyelni! Rózsaszín más intézménynél dolgozik, mint Kék, de ugyanazon a munkaterületen. Fehérnek is köze van »felsőbb« szinten a dolgok megítéléséhez, és rendszerint Zölddel konzultál, mielőtt Pirosnak számot kellene adnia. Együtt fakad dalra tehát az ötök kórusa. Rózsaszín azt mondja Kéknek: »Te zseni vagy, apám!-« Kék pillanatok alatt elolvad. S bár nem mutatja örömét, elhatározza, hogy mihelyt Fehér környezetébe kerül, legalábbis tehetségesnek minősíti Rózsaszínt. Zöld kitalál valami földrengető akciót, amelyért mind a négyen lelkesednek már, de a biztonság kedvéért úgy tálalják Piros elé, mintha tőle származna az ötlet. Meg is dicsérik mindjárt Piros korszakalkotó elképzelését. Ekkor Kék már tudja magáról, hogy zseni; Zöld, hogy szakmájában a világon ő a legtehetségesebb; Rózsaszín — mint az ötök kórusának karmestere — elégedett önmagával; Fehér összeköttetései révén a legjobb organizátor; és Piros ezek után már csak ötletgazdag, minden ügyek legjobb tudója lehet. A z ötök kórusa persze úgy alakult, hogy gondosan ügyeltek rá: mindannyian egy kicsit függjenek egymástól. Legalábbis a további lehetőségeket illetően. Együtt tehát a brigád, megkezdődik a dicséretözön. Miután az információk áramlása széles körű, hangjuk sokfelé eljut. Csakhamar kiderül — ám néha szemet is szúr —, hogy minden szebb és jobb, mint a valóságban, minden tartalmasabb és igazabb, fennköltebb és hatásosabb az ő munkájukban, mint amit emberfia valaha is kitalálhatott, vagy csinált ezen a földön. Bonyolult kissé, de ilyen egy dicsérő brigád. S jóllehet nincs fegyelmi szabályzata, rögtön kisöprik a soraikból azt, aki véletlenül »hamis« hangot, azaz a valóság hangját üti meg. Tovább nem kenegetheti hájjal társait, lassan megszűnik az »élettere«. De erre ritkán kerül sor. A szereplés és előrejutás lehetősége, a másodállások és tiszteletdíjak elosztása ugyanis az ő kezükben van. Igazán nem okoz gondot, hogy kellőképpen lekötelezzék magukat és egymást az »ügy«, a dicsérő brigád érdekében... Tudom, most azt kérdezik: mire jó ez az »eszmefuttatás«? Hová akar »szúrni« a toll hegye? S egyáltalán: miért regélek a dicsérő brigádok természetrajzáról, ha egyszer úgy tűnik, hovatovább ez a módszer a »hosszú élet« egyedüli titka? Nos, hát beszélhetnék társadalmi rétegekről, a közélet egyes területeiről, talán még föl is sorolhatnám valamennyit, ahol így vagy úgy zeng, esetleg csak dúdolgat a dicsérő brigádok összeszokott kórusa. Ha azt mondanám, hogy a művelődési életre gondolok, százak sértődnének meg egyszerre, és kikérnék maguknak a gyanúsítgatást. Nem tartozom egyik brigádba sem. Ha az orvosi kart említeném, vagy mondjuk a mérnököket, hát óvjon a sors, ha egyszer kórházba kerülök, vagy összedől a fejem fölött a ház. Ha az egyes emberek körül kialakult dicsérő brigádok »áldásos« tevékenységéről szólnék, arról, hogy segítség helyett hogyan facsar ki tiszteletre méltó egyéniségeket a dicsérő brigádok siserehada (kritikátlanul istenítve mindent, amit tesz az illető), hát nem tudom, találnának-e környezetünkben hasonló példát... De maradjunk annyiban, hogy nem neveket, nem csoportokat, hanem egy rossz és elítélendő szokást, ahogy néhányon mondják: társadalmi nyavalyát szeretnék csak figyelmükbe ajánlani. Emlékszem, régen történt — tehát messzire nyúlnak a gyökerek — egy budapesti intézmény vezetője körlevelet küldött vállalatainak. Amikor a kaposvári igazgatót később megkérdezte, hogy mi a véleménye róla, az így válaszolt: »Vezérigazgató elvtárs, nem is hiszi: ez a körlevél volt a legszebb húsvéti olvasmányom...-« De nem akarom a humor oldaláról bizonygatni: menynyire elítélendő az elvtelen dicsérgetés, a simulékonyság, a tekintély rosszul értelmezett tisztelete, a mézes-mázos közeledés, a fejbólogatás. S az öntömjénezés nemkülönben. És mennyire rosszat tesz bárki magának is. az ügynek is azzal, ha nem tehetséges, szókimondó emberekkel, hanem dicshimnuszokat zengő kórusokkal veszi körül magát. (Igaz, az is előfordul, hogy a becsületes és tisztességes segítőtársakat bélyegzik a kevésbé állhatatosak dicsérő brigádnak.) H add mondjak végül példát egy »kórustagról«. Felettese megkérdezte tőle: — Mondja csak, mi a véleménye Szerpertó elvtársról? — A, hát az a csoda maga! Az egy zseni! Egy igazi vezéregyéniség. És milyen emberséges, milyen becsületes!!! — Aztán rövidesen kékült, zöldült, vörösödön a szónoklat után, mert fölöttese rámordult- — Ügy látszik, maga még nem tudja, hogy leváltottuk... S Önök most megkérdezhetik: miért a dicsérő brigádok í/‘ ‘-m emelek szót, amikor olyan sok a vádoló, a jogtalanul kritizáló, a rágalmazó és rosszindulatú »brigád«? Azért, mert az elvtelen dicsérgetés sem sokkal veszélytelenebb!.
