Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

¥ I L A G PROLETÁRJA!, E G Y E S 0 L J E T E K ! Ára: 80 fillér XXVIII. évfolyam 52. szám 1972. március 2., csütörtök A Magyar Hők ülése a rszágos Tanácsának Parlamentben Az elnökség beszámolója az eddig végzett munkáról Szerdán a Parlament Vadász- termében ülést tartott a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa. Tóth Tibornénak, a Ruházati­ipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának megnyitó szavai után Makoldi Mihdlyné, a nő­tanács alenöke mondott ün­nepi beszédet. Ünnepi beszédben emléke­zett meg a közelgő, 62. nem­zetközi nőnapról, s méltatta az eltelt több mint hat évtized­ben világméretekben kibonta­kozott nőmozgalom eredmé­nyekben gazdag történetét. Mint mondotta: — Március 8-án az egység, a barátság és a szolidaritás egyik legnagyobb ünnepén a világ valamennyi haladó és érző asszonyának el­ső tekintete a hősiesen harcoló Vietnam felé fordul, azzal a mély együttérzéssel, békét kö­' b üljön össze az európai bizton­sági konferencia. Ezt követően Erdei Lászlóné, a Magyar. Nők Országos Taná­csának elnöke tartotta meg referátumát. A Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke beszéde első részében emlékeztetett a múlt év végén lezajlott országos nőkonferenciára, s az ott el­hangzott értékes észrevételek­kel, javaslatokkal összefüggés­ben hangsúlyozta: a ríőtahács azt a megbízást kapta a kon­ferenciától, hogy a vitában el­hangzott javaslatokat, ajánlá­sokat és észrevételeket dolgoz­za fel és továbbítsa az illeté­kes állami vezető szervekhez, tömegszervezetekhez és moz­galmakhoz, amelyek azok meg­oldására hivatottak. Bejelen­tette, hogy a javaslatokat és a dolgozó nők szakképzésé­nek helyzetét. Beszédében aláhúzta: a jövő­ben nagyobb gondot kell for­dítani a lányok, asszonyok munkakörülményeinek javítá­sára, a zaj-, por- és hőártalom további csökkentésére. Kitért arra is, hogy az »egyenlő munkáért egyenlő bér« elvét még sok helyen nem tartják be. Ezért a vezető szervekhez továbbított javas­latok között szerepel: az igaz­ságtalan bérkülönbségek meg­szüntetésére végezzenek körül­tekintő helyzetelemzést, s el­lenőrizzék folyamatosan az azonos beosztásban dolgozó nők, férfiak fizetésének ala­kulását. A javaslatok foglalkoznak a gyermekintézmények fejlesz­tésével is. Erdei Lászlóné elnök felszólalása. (Képtávírón érkezett — MTI—KS) vetelő eltökéltséggel, amely az elmúlt hetekben a párizsi viet­nami békekonferencián is megnyilvánult. Beszédében áttekintette a nemzetközi helyzet alakulását, s a nők nevében kifejezte azt a követelést, hogy már az idén ezekben a napokban továbbít­ják. Ezután ismertette a nők éle­tének, élet- és munkakörülmé­nyeinek további javítását sür­gető problémákat. Említette, hogy a nőkonferencia sokolda­lúan megvilágította a leányok Fakitermelés és erdőtelepítés a lábodi erdészetnél Négyezernyolcszáz hektár­nyi területen gazdálkodik a lábodi erdészet. Sok munká­jukba került, amíg ezt az er­dőt — a korábbi viszo­nyokhoz képest — egységessé, gondozottá tették. — Valamikor magánterület volt mindez — kezdte a be­szélgetést az erdészet vezető­je, András József —, s ez meghatározta tulajdonképpen a gazdálkodást is. Először az üres területeket kellett betele­píteni. valamint az értéktelen faállományt lecserélni. Tölgy, cser, éger volt korábban a gazdaság faállománya, az utóbbi időben azonban gyer­tyánt, fenyőt 'és nyárfát is te­lepítettünk. Tíz év alatt nyárfából száz­húsz, fenyőből kétszáz hek­tárnyit telepítettek. Új telepí­tésre tavaly körülbelül het­venkilenc hektárnyi területen került sor. A fakitermelés a telepítés sei folyamatosan történik: hat gépesített fakitermelő brigád dolgozik a lábodi erdészetinél, közülük egy szocialista bri­gád. Tavaly ez a hat brigád 23 ezer köbméter fát vágott ki. Ennek 68 százaléka ipari fa, amelyet saját maguk dob goznak fel, de nagyobb meny- nyiséget szállítanak a barcsi és a csurgói társüzemekbe is. Jelentős az erdészet papírfa- exportja, tavaly 3146 köbmé­tert szállítottak Ausztriába és Olaszországba. A kitermelt fa a gazdaság területén üzemelő kisvasúton a simongáti fűrészüzembe ke­rül. Parkettlécként és paletta­ként félkész állapotban ex­portálják. Emellett bánya­deszkát is készítenek. Tavaly a fűrészüzem 5600 köbméter gömbfát vágott fel, melyből 3200 köbméter kész­árut termelt Az idei terv: 6000 köbméter fa feldolgozó sa. Ebből igen anyagigényes termékeket kell készíteniük, így csak 3040 köbméter kész - áru gyártását tervezik. Gy. L. Erdei Lászlóné a továbbiak­ban ismertette a múlt évben újjáválasztott MNOT működé­si szabályzattervezetét, és részletesen szólt a nőtanács idei feladatairól, az 1972. év munkaprogramjáról. A munkaprogram szerint a Központi Bizottság nőpolitikái határozatának végrehajtása (Folytatás a 2. oldalon.) Aczél György Párizsban A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának meghívására Párizsban tar­tózkodó Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, a Politikai Bizottság tagja a Francia Kommunista Párt székházában megbeszé­lést folytatott Roland Leroy- val, az FKP Politikai Bizott­ságának tagjával és annak közvetlen munkatársaival. Délután Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkárhelyettese fogadta Aczél Györgyöt, és hosszabb eszmecserét folytatott vele. (MTI) A jövő héten Kairóban hármas csúcs A jövő héten Kairóban tart­ja soron következő ülését az Arab Köztársaságok Szövetsé­gének elnöki tanácsa Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad Szíriái államfő részvé­telével. A tanácskozás előrelátható­lag három napig tart. A par­lament március 11-én tartja első ülését; Szadat egyiptomi államfő, az arab államszövet­ség elnöke nagy jelentőségű beszédet mond a szövetségi parlament első ülésén. (MTI) Pák Szong Csői vezetésével Elutazott Budapestről a koreai küldöttség Szerdán a kora délutáni órákban elutazott hazánkból a Koreai NDK küldöttsége Pák Szong Csolnak, a Koreai Mun­kapárt Politikai Bizottsága tagjának, a KNDK Miniszter- tanácsa elnökhelyettesének ve- zetéséveL A delegáció Fehér Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívá­sára hat napig tartózkodott hazánkban. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, minisz­terelnök-helyettes és más köz­életi személyiségek. (MTI) Mudzsibur Rahman Moszkvában Széles körű szovjet—bengáü r * w llr^. ük Mudzsibur Rahman sejk, a repülőtéren. (Képtávírón Tegnap Moszkvában meg­kezdődtek a hivatalos tárgya­lások a Szovjetunió és a Bang- la Desh küldöttsége között. A vendégek tárgyaló küldöttsé­gét Mudzsibur Rahman sejk A gépek a légvédelem tüzében Izrael támadja Szíriát is Arkub aktív körzet marad Mind az izraeli főparancs­nokság, mind az El Fatah bejrúti irodája megerősítette a hírt, hogy az izraeli harci repülőgépek szerdán hajnal­ban a szíriai—Jordániái ha­tár közelében lévő — szíriai területen fekvő — gerillatá­maszpontokat támadtak. A Palesztinái tájékoztató iro­da annyit közölt szűkszavúan, hogy a támadó gépek a lég­védelem tüzébe ütköztek. A Phantomok fedélzeti rakétái mellett a célpontokat tüzérségi tűz is érte. A kérdéses gerillatámasz­pontok a szíriai Dera város körzetében helyezkednek el. Pillanatnyilag ez a palesztinai (Folytatás a 2. oldalon.) Észak-Írország Bírálják Kennedy javaslatait Faulkner Lynchet vádolta Még folyik a vita Ed­ward Kennedy szenátornak az észak-írországi helyzet megoldásával kapcsolatos ja­vaslatai azonban nem találtak kedvező fogadtatásra az ame­rikai szenátus európai ügyek­kel foglalkozó albizottságában. Az európai ügyekkel foglalko­zó külügyi államtitkár pontról pontra bírálta és visszautasí­totta Kennedy és szerzőtársai javaslatát. * * * Az észak-írországi főváros­ban, Belfastban kedden négy bomba robbant a város kü­lönböző helyein. A robbaná­soknak halálos áldozata nem volt. Kedden este ismeretlen fegyveresek otthonában lelőt­ték az ulsteri védelmi különít­mény — a segédrendőrség — egyik tagját. A rendőrség azonnal nyomozást indított a tettesek után, eddig eredmény nélkül. Brian Faulkner északír mi­niszterelnök támadta Jack Lynch-et, az ír kormányfőt. Faulkner azzal vádolta, hogy az ír kormány »teljes tétlen­séget« tanúsít ahelyett, hogy »erélyesen leszámolna a betil­tott ír Köztársasági Hadsereg­gel«. »Az ír kormány csupán né­hány látszólagos lépést tesz az IRA ellen, s ha le is tartóztat néhány terroristát, mihelyt a helyzet megengedi, azonnal szabadon bocsátja őket, vagy valami nevetségesen kis vád­dal állítja bíróság elé« — há­borgott Faulkner. (MTI) Douglas-Home elutazott Spanyolországból Douglas-Home brit külügy­miniszter háromnapos spa­nyolországi hivatalos látoga­tásának befejeztével szerdán visszautazott Londonba. Mad­ridból történt elutazásakor Alfredo Sanchez Bella tájé­koztatás- és idegenforgalom- ügyi miniszter búcsúztatta Home-t, Lopez Bravo külügy­miniszter képviseletében, aki szerdán délelőtt Luxemburgba utazott. Az Arriba című spanyol £a- langista lap szerdai számában azt írja, hogy Home brit külügyminiszter spanyolor­szági tárgyalásai során »meg­sértette a spanyol méltósá­got«. A lap szerint az angol külügyminiszter diplomáciája arra mutat, hogy »egyáltalán nem érti meg azt az országot és népet, amelyhez beszélt«. (MTI) Bangla Desh miniszterelnöke a érk. — TASZSZ—MTI—KS) miniszterelnök, a szovjet de­legációt Alekszej Kószigin kormányfő vezeti. A szívélyes és baráti légkörben megtar­tott első eszmecserén szovjet részről ott volt Novikov mi­niszterelnök-helyettes, Bajba- kov, a szovjet állami tervbi­zottság elnöke, Gremiko kül­ügyminiszter és Grecsko mar­sall honvédelmi miniszter, to­vábbá Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra. A Bangla Desh miniszterel­nökét első moszkvai útjára el­kísérte Abdusz Szamod Azad külügyminiszter, Nurul Isz­lám, az állami tervbizottság alelriöke és Tufail Ahmed, a miniszterelnök politikai titká­ra. A megbeszéléseik szerdai — első — fordulójáról kiadott hivatalos közlemény szerint átfogó eszmecsere kezdődött, amelyen már az első napon szóba kerültek nemzetközi kérdések is. (MTI) Nagyköveti szinten Diplomáciai kapcsolatokat létesít hazáok és a Bangla Desh A Magyar Népköztársaság és a Bangla Desh Népi Köztár­saság kormánya — a függet­len és szuverén államok elvei alapján — a két ország népei­nek barátsága, a politikai, gazdasági és a kulturális élet területein való gyümölcsöző együttműködés erősítésének és fejlesztésének céljából elhatá­rozta, hogy nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatokat lé­tesít. A nagykövetek kölcsö­nös akkreditálására a megfe­lelő időben kerül sor. (MTI) Málta a kiürítés finisében Beíeiező szakaszához érke­zett Málta brit katonai kiürí­tése — jelentette be szerdán a brit hadügyminisztérium. Ha a brit és a máltai kormány között nem jön létre megálla­podás a NATO részéről a máltai támaszpontért fizeten­dő bérletről, a kiürítés néhány héten belül befejeződik. A minisztérium bejelentése szerint néhány nap múlva le­szerelik a brit légierő mad­lienai radarberendezéseit is. Eddig már nyolcezer tonnányi felszerelést hajóztak be Ang­lia és Ciprus felé, a januárban megkezdett kiürítés óta pedig 1500 tonnányi készletet repü­lőgépen szállítottak el. E hó végén lejár a brit szá­razföldi hadsereg, haditenge­részet és légierő alkalmazásá­ban álló 5600 máltai foglal­koztatása is. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom