Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

Visszavonul az ellenzék (Folytatás az 1. oldalról.) szédet. Éles szavakkal intette az ellenzéki keresztényde­mokratákat: *Ne űzzenek ve­szélyes játékot a megfélemlí­tés politikájával*!, mert az ér­zelmek felkorbácsolása belát­hatatlan következményekhez vezethet. Horst Ehmke szövetségi mi­niszter — aki a jelek szerint egyik fő irányítója lesz a CDU—CSU ellen vívandó harcnak — kedden kijelen­tette : az ellenzék részéről A TELEGRAF SZERINT: „Új klíma Európában66 A nyugat-berlini szociálde­mokrata Telegraf szerdai szá­mának első oldalán »Új klíma Európában« címmel hossza­san ismerteti William Rogers amerikai külügyminiszter évi jelentését, s megállapítja: ha sikerülne a bonni ellenzék terve és a Bundestagban meg­buktatnák a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződés ratifikálását, az NSZK világ­szerte elszigetelné magát, immár nemcsak ellenfeleitől, hanem barátaitól is.­A Telegraf szerint Rogers jelentése szétzúzta a bonni ellenzék valamennyi külpoliti­kai jellegű aggályát és érvelé­sét. Rogers ugyanis féLreértihe- teitlenüi utalt arra, hogy az Egyesült Államok érdekeltnek mutatkozik a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződés ratifikálásában. (MTI) Ma Berlinben Kohl—Balír találkozó Dr. Michael Kohl, az NDK minisztertanácsának államtit­kára és Egon Bahr, az NSZK ^kancellárt hivatalának állam­titkára több mint egyhóna­pos szünet után ma, csütörtö­kön ismét találkozik egymás­sal az NDK fővárosában, hogy tovább folytassa tárgyalásait a két kormány általános köz­lekedési egyezményéről. A technikai problémákat il­letően a két fél álláspontja már rendkívül közel került egymáshoz. (MTI) megnyilvánuló veszélyt első­sorban abban látja, hogy a CDU—CSU rémhírekkel akar­ja bizonytalanná tenni a köz­véleményt. . A CDU részéről csupán egy óvatos megnyilatkozás hang­zott el: Schröder volt külügy­miniszter, a saarvidéki rádió­ban »bevonta a harci zászlót«. Kifejtette — minden megin- doklás nélkül —, hogy o keleti szerződések parlamenti eluta­sításának szerinte nem kell szükségszerűen a Brandt-kor- mány lemondásához és új vá­lasztások kiírásához vezetnie. A megfigyelők szerint Schröder a kormánynak tett burkolt ajánlatában megcsil­lantotta annak a lehetőségét is, hogy pártja ismét nagy- koalícióra lépjen a szociálde­mokratákkal vagy esetleg a szabaddemokratákkal. Ez az ajánlat azonban Bonnban aligha talál meghallgatásra értelmét pedig taktikai okok­kal magyarázzák. Szadat Szaud-Arábiában tárgyal (Folytatás az 1. oldalról.) ború előtt érvényben levő ha­tárok mögé. — Egyiptom — mondotta Szidki — nem hagyja magát provokálni az izraeli—libano­ni és az izraeli—szíriai hatá­rok mentén történtektől. Ha azonban mégis kitörne a há­ború, Izrael és támogatói ha­mar rádöbbennének az »Izrael legyőzhetetlen erejéről« ter­jesztett hírek hazug mivoltára. Szidki Zavart keltő ellensé­ges propagandának minősítet­te azokat az állításokat, hogy kormánya az Izraellel folyta­tott közvetlen tárgyalások kér­désében bármiféle kapcsolatot tartana fenn az Egyesült Ál­lamokkal. Hozzáfűzte, hogy Egyiptom továbbra is célra­vezetőnek tartja Jarring kö­zel-keleti ENSZ-megbízott küldetésének felújítását. (MTI) Észak-írországban egyre késnek a beígért reformok Sorozatban robbannak a pokolgépek Faulkner 1600 tartalékost hív be Miközben az angol kormány késlelteti a sokat ígért észak­ír reformokat, addig Ulster- ben a szó szoros értelmében félóránként robbannak a po­kolgépek. Faulkner miniszterelnök a parlamentben szerdán kijelen­tette, hogy a délután folya­mán egy határmenti faluban terroristák agyonlőttek egy kormánytisztviselőt. A me­rényletet Armagh tartomány határán hajtották végre, s az áldozat nevét még nem közöl­ték. Londonderryben négy nagy erejű bomba robbant ugyan­ezekben az órákban. Nagy anyagi károk keletkeztek, egy utcának minden háza megsé­rült, de sebesülés, ezúttal nem történt. Taxiba rejtett időzí­tett-bomba azétvetette a fő­posta egyik falát, raktárak, üzletek rongálódtak meg a robbanások következtében. Belfastban kedden a késő esti órákban közölték, hogy az északír kormány szabadon bocsát 45 internáltat, akiket eddig azzal a gyanúval tar­tottak fogva, hogy az ír Köz- társasági Hadsereg (IRA) tag­jai. * * * Mivel egész Észak-lrország­ban folytatódtak a bombame­közel.keleti konfliktus politikai megoldásának lehetősége Feléledt-e a Jarring-misszió? Egy érdekes Szadat interjú kapcsán Jarring, a svéd diplomafa a Közel-Kelet több országá­ban járt puhatolódzó megbeszélésen. A kérdés azonban to­vábbra is nyitva maradt, hogy lesznek-e érdemi tárgyalá­sok, feléled-e a Jarring-misszl ó? RÖVIDEN HAZAÉRKEZETT Kairóból dr. Bíró József külkereskedel­mi miniszter, aki megállapo­dást írt alá magyar—egyip­tomi gazdasági együttműködé­si vegyesbizottság lérehozásá- ról. DOM MINTOFF máltai mi­niszterelnök szerdán Olaszor­szágba utazott, s az olasz kor­mány meglepetésszerűen át­vette a máltai támaszpontok jövőjével kapcsolatos tárgya­lásokat Londontól. HALÁLBÜNTETÉST kilenc vádlottra, 63-ra pedig 5—15 évig terjedő börtönbüntetést kért az 1971. augusztus 11-e óta folyó terrorperben az isz- tanbuli hadbíróság ügyésze. SZÉLSŐBALOLDALI ele­mek szerdán elrabolták a Re­nault autógyár személyzeti ügyekkel megbízott igazgató­ját. Anvar Szadat, egyiptomi el­nök reméli: igen. Az egyipto­mi államfő egy amerikai lap­nak adott — és most megje­lent — nyilatkozatában bírál­ta az Egyesült Államoknak azt a törekvését, hogy közvetítsen Egyiptom és Izrael között Mint mondta: az az ötlet, hogy Sisco amerikai külügyi állam­titkár közvetítsen New York ban a Waldorf Astoria-száiló- ban tartózkodó egyiptomi és izraeli delegátusok között Kairó számára elfogadhatat­lan, »hamvában holt« elkép­zelés. Nem lehet ugyanis köz­vetítőnek tekinteni azt az Egyesült Államokat, amely minden téren és teljes súlyá­val az egyik fél — azaz: Iz­rael — mellett álL * »Amennyire halott az ame­rikai közvetítés terve, annyi­ra eleven lehetőség viszont a Jarring-misszió« — fejtette ki az egyiptomi államfő. Emlé­keztetett rá, hogy * közel-keleti konfliktus politikai megoldása felé egyetlen út vezet: a Biz­tonsági Tanács I967-es határozatának végrehaj­tása. Akinek feladata az út megté­telével segítséget nyújtani, az csak Gunnar Jarring. A Jarring-misszió felújítá­sára megbízást adott az ENSZl közgyűlés is, amikor a múlt év decemberében megerősítet­te a Biztonsági Tanács emlí­KOLUMBIA Emberrablás a közszolgáltatások megjavításáért A közszolgáltatások meg­javításáért küzdő kolumbiai csoport — élén egy katoli­kus pappal — elrabolt egy venezuelai magánrepülőgé­pet. Kijelentették, hogy a pilótát mindaddig fogva tartják, amíg a kormány nem teljesíti a közvilágítás és a vízellátás javítására vonatkozó követeléseiket. (MTI) Marcos követi a nixoni példát Japán kormánykörökben élénk figyelemmel kísérik, mi­lyen hatást vált ki a pekingi kínai—amerikai tárgyalások­ról kiadott közlemény az ázsiai országokban. Bizonyos jelekből azt a következtetést vonják le, hogy Marcos Fülöp- szigeteki elnök kormánya lesz az, amely az amerikai példát követve, szakít eddig mereven Kína-ellenes politikájával, és rendezi kapcsolatait Peking­gel. Tokióban erre a követ­keztetésre jutnak Marcos el­nök legutóbbi megnyilatkozá­sainak tanulmányozása alap­ján. Az elnök nemrég kijelentet­te: elérkezettnek látja az időt ahhoz, hogy a Fülöp-szigetek formális kapcsolatot teremt sen a népi Kinával. — Olyan fejlemény ez — hangsúlyozzák japán politikai körökben —, amely elképzelhetetlen lett volna a Nixon-látogatás előtt. (MTI) tett határozatát és felkérte Jarningiot, kezdje meg ismét tevékenységét. A svéd nagykövet ez év ele­jén sorra tanácskozott is a konfliktusban érdekelt orszá­gok vezetőivel, járt Kairóban és Ammamban, valamint Jeru­zsálemben. Eddig tanácskozá­sairól nem szivárgott ki sem­mi olyan hír, ami valamilyen változásra utalna. Szadat el­nök említett nyilatkozatának viszont van egy új eleme. Az elnök arról beszélt, hogy eset­leg szó lehet Jarring részvé­telével közvetlen egyiptomi— izpaeli tárgyalásról is. Szadat még azt sem zárta ki, hogy az izraeli és egyip­tomi tárgyaló felek — Jarring társaságában — " »ugyanahhoz az asztalhoz üljenek«, ha ezt Jarring lehetségesné látja. Akár közvetlen, akár köz vetett tárgyalásokról legyen szó, Egyiptom mindenképpen ragaszkodik ahhoz, hogy a tárgyalások célja a BT-haitá- rozat végrehajtása legyen. — Ez olyan feltétel — mondta Szadat —, amelytől Egyiptom semmiképpen nem tekinthet eL A politikai megoldás esé­lyei tehát attól függnek, mit képes elérni Jarring közvetítő missziójának soron következő újabb fordulójában. Ami az eddigieket illeti, helyzete nem irigylésre méltó. Az alapvető kérdésre — vagyis arra, hogy hajlandók-e a felek a Bizton­sági Tanács által körvonala­zott békés rendezésre — csu­pán Egyiptom adott pozitív fe­leletet. Izrael nem is vála­szolt. S éppen azon a napon, amikor Jarring elindult Iz­raelbe, Dajan hadügyminisz­ter kijelentette: a megszállt arab területek kiürítésére vonatkozó kö­vetelést »ultimátumnak« tekinti, és így elutasítja azt. Az ENSZ-közvetítő igyek­szik eleget tenni újabb meg­bízatásának, abból kiindulva, hogy mind Kairó, mind Am­man továbbra is kész a BT határozatának végrehajtására, hajlandó békét kötni Izraellel, amennyiben az visszavonul 1967-es határai mögé. Sőt, a kairói sajtó szerint az arabok elfogadnák a békerendezés feltételeként az izraeli kivo­nulás deklarálását is, más szó­val: Izraelnek nem kellene be­fejeznie a megszállt területek kiürítését Ha erre kötelezett­séget vállal, megnyílhat az út a konfliktus békés rendezése .«tóit. Izrael szándéka azonban nem a békés rendezés, ha­nem arab területek bekebele­zése. Befejezett ténynek tekin­ti — mint ezt Dajan többször is kijelentette — az annektá- lást. E nyűt területhődító tervek további fenntartása lehetet­lenné tenné Jarring küldetésé­nek sikerét. Az ENSZ-diplomata misz- szióját az egyiptomi jó­szándék — és az utóbbi időkben tanúsított rugal­masság — tartja életben. Ahhoz, hogy valóban elevenen ható tényező lehessen, Tel- Avivnak is módosítania kelle­ne magatartását Amíg ez nem történik meg, Jairring keserves küldetésére továbbra is baljós árnyék boruk • 1 R. I. SANTIAGO DE CHILE Vörös zászlókkal Allende mellett • Több ezer fiatal tüntetett kedd este Santiago de Chilé­ben. A vörös zászlókkal fel­vonuló fiatalok Salvador Al- lendét és a chilei munkásosz­tályt éltették, és elutasították a további államosítások meg­akadályozását célzó reakciós alkotmánymódosítási javasla­tot. A város főterén tartott nagy­gyűlés szónokai közölték, hogy az egész országban tünteté­sekre kerül sor. a »reakciós kongresszus« ellen küzdő chi­lei kormány mellett. A tünte­tések csúcspontja a március 15-én tartandó tömeggyűlés lesz. Mint ismeretes: előre­láthatólag március 15-én je­lenti be Salvador Allende el­nök az alkotmánymódosítási javaslat vétóját. rényletek, és az IRA, valamint az angol katonaság közötti összetűzések, Brian Faulkner kormányfő a parlamentben közölte: kormánya több mint 1600 tartalékost kíván behív­ni a rendőri erők kiegészíté­sére, »a rend és a nyugalom megszegői« elleni akciókra. Wcldheim most tárgyai Vorsterrel Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára Hilgard Muller dél­afrikai külügyminiszter és ENSZ-szakértők társaságá­ban Namíbiába érkezett Az újságírók előtt Waldheim ki­jelentette: jelenlegi küldetése remélhetőleg hozzájárult a Dél-afrikai Köztársaság és a világszervezet kölcsönös jobb megértéséhez a vitatott dél­nyugat-afrikai területtel kap­csolatban. A dél-afrikai rádiónak szer­dán adott interjújában a vi­lágszervezet főtitkára hangsú­lyozta, hogy »küldetésének felét« elvégezte. Fokvárosban újabb tárgyalásokat folytat még John Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel, mielőtt pénteken visszatérne New Yorkba. Ami a tapasztaltakat illeti, a főtitkár egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni. , Argentína gondjai Lanusse új kormánya a lemondások után Alejandro Lanusse argentí­nai elnök nyilvánosságra hoz­ta új kormányának összetéte­jKHmillió dollár vagy — így fenyegetnek: 1 Hatóránként robbannak a gépek Bombák a TWA utasszállító repülőin Egy ismeret­len telefonáló — még hétfőn — megfenye­gette a TWA amerikai légi- társaságot, ha nem helyez el egy előre meg­határozott he­lyen kétmillió dollárt, időzí­tett bomba robban egyik járatán. A további fejlemények: a New York-i Kennedy repü­lőtér egyik cso­magmegőrzőjé­ben megtalál­ták azt a két zsákot is, ame­lyet a zsarolók a pénznek szán­tak. Azonnal visszahívták a TWA egyik gé­pét, amely nem sokkal ko­rábban indult el Los Angeles felé. Különle­gesen idomí­tott kutyák se­gítségével sí- Golyóálló mellénnyel és robbanásbiztos fej­került a kiürí- védővel ellátott rendőr távolítja cl a gépen tett gépben elrejtett robbanószerkezetet. lét. Mint arról beszámoltunk, a múlt héten az argentínai dolgozók 48 órás általános sztrájkja, valamint a súlyos gazdasági helyzet miatt le­mondott az egész kormány. Lanusse négy volt miniszte­rének visszavonulását elfogad­ta; Jósé Rafael Caceres Mónié hadügyminiszter és Antinio di Rocco füldműves és állatte­nyésztésügyi miniszter utódjá­nak neve még nem ismeretes. Alfredo Girelli kereskedelem­ügyi miniszter helyét dr. Da­niel Garcia, Carlos Casale ipar- és bányaügyi miniszter helyét pedig Emesto Juan Pa- rellada foglalta el. A kőrmány további nyolc tagját az elnök felkérte tisztségük további be­töltésére. A hatalmas dél-amerikai or­szág fizetési mérlegének defi­citje tavaly 570 millió dollár volt, és a megélhetési költsé­gek 45 százalékkal emelked­tek. A dolgozók követelésére a kormány a, múlt héten ma­ximálta az alapvető élelmezé­si cikkek — a kenyér, tej, vaj és a hal — árát. Lengyelország A beruházási rendszer megtalálni az időzített bom­bát, amelyet — 12 perccel a felrobbanás előtt — a hely­színre siető szakértők hatásta­lanítottak. A légitársaság vezetői most megfeszített erővel igyekez­nek határidőre összehozni a pénzt, mert egy. második te­(Telefotó: AP—MTI—KS) lefonhívás tájékoztatta őket: ha 24 órán belül a kívánt ösz- szeg nem jut el rendeltetési helyére, hatóránként további három gép felrobbantása vár­ható. A TWA gépeket — bár­hol tartózkodjanak is — ala­posan átkutatják. (MTI). A LEMP Politikai Bizottsá­ga a kormány előterjesztése alapján a lengyel beruházási rendszer tökéletesítéséről tár­gyált. A pb megállapította, hogy a beruházási folyamatot többi között az új létesítmények át­adási idejének lerövidítése, az építési költségek csökkentése, a műszaki—gazdasági tervek jóváhagyási eljárásának egy­szerűsítése, a beruházási ter­vezésre és finanszírozásra vo­natkozó jogszabályok átdolgo­zása útján kell biztosítani. A pb és a kormány közös határozatot hozott, s minded­nek elősegítésére párt- és kor­mánybizottságot létesítenek. , (MTI) / SOMOGYI Csütörtök, 118, (

Next

/
Oldalképek
Tartalom