Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-04 / 54. szám
Kétszázötven új termék A budapesti Kerámia Ktsz ízléses termékeit az ország minden részén ismerik. A szövetkezet ez évi termelési terve lö millió forint. 13-14 millió forint parképítésből Szívesen rendelnek munkát a tsz-től A siófoki Egyetértés Termelőszövetkezetben 1964 óta működik a mai szervezeti formában a gazdaság parképítő részlege. A múlt évben minit- egy kilencven ember a két brigádban együttvéve 13—14 millió forint értékű munkát végzett A részleg termelése fontos szerepei játszott az egész gazdaság eredményességének alakulásában, az egy munkanapra eső magas összeg elérésében. Munkát csak szerződés alapján végeznek — hallottuk a szövetkezet szakvezetőitől, s megtudtuk, hogy a feladatok ellátásához földmunkagépekkel, kis traktorokkal, fűka-' szákkal is rendelkezik a részleg, s maguk készítenek betonlapokat az igényeknek megfelelően. Az idén eddig mintegy 8—9 milliós munkáról szóló megállapodásuk van, de a szerződéskötések még folynak. Néhány nagyobb munka az ideiek közül: az OTP Veszprém megyei Igazgatóságának parcellázást, útépítést1 végeznek; egy budapesti intézménynek megépítik a nyaralóházak alapjait, ugyanitt majd parkosítanak, kertet rendeznek, utat és csatornát készítenek; a csopaki tanácsnak egymillió forintért felújítják a strandját, egy vállalat pedig tereprendezéssel, s ugyancsak csatorna- és útépítéssel bízta meg a siófoki Egyetértés Termelőszövetkezet parképítő részlegét. Ügy mondják, ahol egyszer már dolgoztak, onnan ismét jön rendelés. Munkájuk területe főként a Balaton két oldalán van, s ehhez az emberekén és a már említett gépeken kívül a tizennégy teherautóból álló szállítórészleget is igénybe veszik — így birkóznak meg feladataikkal XXVIII. évfolyam, 54. szám. Szombat, 1972. március 4. • • Ot megye vasutas fiataljainak érdekképviselete Koordinációs tanácsot alakítottak a pécsi vasútigazga- tósághoz tartozó KlSZ-alap- szervezetek titkárai. A KISZ- titkárok a vasútigazgatóság- hoz tartozó öt megye tizenhárom szolgálati helyének vasutasfiataljait fogják össze. Feladatuk lesz a fiatalok érdek- képviselete. A szakszervezettel együtt részt vesznek a kollektív szerződés előkészítésében, nagy gondot fordítanak a fiatalok erkölcsi és anyagi megbecsülésének fokozására. A bizottság fogja össze a különböző szolgálati helyeken dolgozó fiatalokat, támogatja a szocialista munkaversenyt. A tanács egyik legfontosabb feladata a fiatalok mozgósítása a vasútkorszerűsítési munkákban. Közvetlenül a nagykereskedelemtől A közelgő nőnap alkalmából az Üveg- és Porcelán Nagykereskedelmi Vállalat megjelentetett egy ismertetőt, amely a nagy választékot kívánja reprezentálni. Az Ady Endre u. 7. szám alatti mintateremben kiállított árukból szabadok válogathat a vevő, ha ajándékával meg szeretné lepni nőismerőseit, hozzátartozóit. Olyan cikkekhez is hozzájuthat, amelyeket a kiskereskedelemben még nem kaphat, vagy oda egyáltalán nem is kerül Olajszennyeződés a Kapóson Nagyobb mennyiségű, mintegy 50—60 liter olaj került eddig ismeretlen forrásból Kaposváron a kötőtelep környé-, kén a Kapósba. Tegnap délután már körülbelül 10 kilométer hosszan terült el a vékony, de nem összefüggő olajréteg a vízen. A védekezést a legmodernebb módszerekkel kezdte meg a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kaposvári szakaszmérnöksége. A marcali raktárból tegnap délután 4 óra körül érkezett meg a perlites olajfelszívd anyag, s a vízen úszó olajfoltokat ezzel szórták be. Ennek az anyagnak az a tulajdonsága • hogy megköti az olajat, s egyszerűen le lehet merni a víz felszínéről. A védekezési munkákat Vermes Zoltán, a Vízügyi Igazgatóság kaposvári szakasz- mérnökségének vezetője irányítja. Tájékoztatása szerint a vasút alatt áthúzódó csatornán keresztül jutott áz ólai a Kapósba. Kauer Róbert, a pécsi vízminőségvédelmi felügyelet osztályvezető főmérnöke 1 ■.i" idta, hogy vizsgálat indáit, miként jutott ide az I olaj. Intézkedtek annak érdekében is, hogy a Kapos Tolna megyei szakaszán is felkészülten fogadják a levonuló olajszennyeződést: értesítet ték a Székesfehérvári Víziig;. Igazgatóság dombóvári ki - rendeltségét. Ez a gyors intézkedés lehetővé teszi, hogy I mielőtt a Sión át a Dunába érne, megszüntessék az olaj- | szennyeződést. Krasecz Ferenc, a lerakat helyettes vezetője külön felhívta a figyelmet a gazdag választékra, a különböző -formájú üvegpoharakra, porcelán étkészletekre, az osztrák gyártmányú italhűtőkre, a műanyag árukra. Árui a feleségé,., Letartóztatási parancsot adtak ki Muhammed Ali volt nehézsúlyú boxvilágbajnok ellen, akit Cassius Clay néven ismert meg a világ. Azért akarják őrizetbe venni, hogy bíróság előtt adjon választ: miért nem helyezte letétbe válásakor az első feleségének megítélt 44 000 dollárt. Kész az első ütem Üzemel a mikei törpe vízmű A sportpálya kerítése mögött mesterséges domb magasodik, tetején betonakna és fedőlap, oldalán lépcsősor: a 150 köbös víztároló medencét takarja a roskadó, sárgás ho- mokhalom. Balra a még vakolatlan, szép vonalú gépház; körülötte dolgoznak, de odabent dohognak a szivattyúk, sziszeg a két hidrofortartály, ketyeg a tányérnyi számlapos vízóra. Péntektől már »hivatalosan« üzemel a vízmű. A derűs arcú tanácselnök, Árok József mesél: — Két éve fúrták a kutat, tavaly tavaszra készültek el a tervek, és júniusban már ásták az árkokat. De a nehezéről nem szívesen beszélek. A hárommillió »összegyűjtése« nem volt könnyű. Mégis sikerült meggyőzni a falu népét, hogy öt évig minden másról mondjunk le, a vízműre összpontosítsunk. Talán a sok golyvás menyecske meg a beteg kisgyermekek' döbbentették rá az embereinket, hogy milyen kincset szalasztanának él, ha nem fogunk össze. A teljesebb képhez tartozik, hogy saját erejükből 800 ezer forintot tettek a társulati kasszába, családonként 5 ezret. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is szépen segített: félmilliót adott. Három kilométer vezeték van már a föld alatt, az első építési ütem befejeződött. A megyei, vízmű tovább folytatja a hátralévő 3 ezer méter cső fektetését. A megyében Mike a második község, ahol az udvarokba az építéssel egyidejűleg bevezetik a vizet, az úgynevezett kerti csapos rendszerrel. Mikében 157 család igényelte ezt, a falu 60 százaléka. Filmjegyzet K bádogváros lakói Munkát kereső külföldiek: algériaiak, arabok élik nyomorúságos életüket a francia ba- rakokkban annak tudatában, hogy bármely pillanatban elveszthetik kenyerüket. Mégis egyre nő a bevándoroltak, a munkáért könyörgők száma, s mégis marad erejük arra, hogy a vasárnapokat a kávéházakban a megszokott szórakozással töltsék ... Ennek bemutatása a dokumentumfilm igénye. Ezt a világot akarta feltárni a rendező a Bádogváros lakói című filmjében. Aktuális a feldolgozott téma. A film valóságos anyaga dokumentumszerű, s ez az alap nem fér össze a játékfilmek megszokott szabad csa- pongásával. Mégis a kettőt akarták ötvözni. S az »ötvözet« hiányát még a legtökéle- sebb színészi alakítás sem tudja pótolni vagy ellensúlyozni. Rendkívül nehéz dokumentumokba ágyazni a »játékot«. A film tudatosan törekedett arra, hogy a kompromisszum ne szakítsa két részre az alkotást, de a megvalósulás elmaradt a szándék mögött. Az operatőri munka is ennek alárendeltje maradt. Felszínes, lélekábrázolása nem kovácsolódott össze szervesen a film több kifejezésmódjával. Jó, ha a film megmozgat és tettre késztet. De a kompromisszumok árán mégis elvesztegeti ezeket a lehetőségeket. K. G. Zárás után „megcsapolta“ a bevételt Kedvezménnyel szabadult I tavaly'szeptemberben, a büntetése egyébként csak az idén | Sikeres évkezdés ' Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Ericsson telefonközpont«' • sikeresen kezdték meg az 1972-es évet, mert már 1971 negye»’ lek a januári termelésre, így sem alkatrészhiány, sem koopr dáiyozták a gyártást. Jelenleg a diósgyőri, új. négyezer előfiz előfizetős központokat szerelik, amelyeket az év végére üzembe az első expar lm unkákhoz is: Lengyelország részére szállítanak '«szitő gyáregységéi? «óévében félkészt: ■kézségek nem a ka és a ceglédi kétezer helyeznek. Hozzáláttak telefon főközpontokat. januárban járt volna le. Nos, januárban már ismét a rács mögött ült — újabb bűncselekmény elkövetése miatt. A huszonkét éves, nagyba- jom-homokpusztai Csonka György foglalkozás nélküli szeptemberben munkát vállalt Kaposváron, de mivel mindössze négy napot dolgozott, ajtót mutattak neki. így járt novemberben a nagybaj omi termelőszövetkezetben is. Később már nem is próbálkozott, tudta, hogy nincs olyan munkahely, ahol két hétnél tovább maradna. így aztán a faluban, később pedig a fővárosban csavargott. Az egyik novemberi délutánon a nagybajomi cukrászdában szórakozott. Megfigyelte, hogy a pénzt melyik fiókban gyűjtik, s rögtön elhatározta, hogy »megcsapolja« a bevételt. Este kilopakodott az udvarra, lement a pincébe, és megvárta, míg bezárják a cukrászdát. Elhúzta a száját, mert mindössze nyolcszáz forintot talált a fiókban. Kifeszegette az ablakot — egyik tolvajkulcsa sem illett a zárba —, vonatra ült, és Pestre utazott. Nappal az utcákon sétált, az éjszakákat pedig a pályaudvarokon töltötte. A Kaposvári Járásbíróság dr. Pap Árpád tanácsa közveszélyes munkakerülés és lopás miatt egyévi és nyolchónapi szigorított börtönre ítélte, és három évre eltiltotta a köz- ügyektől. Le kell töltenie az előző büntetéséből maradt hónapokat is. TifíiICA Szakítások Josephine Cumings, 42 éves chicagói asszony nagy/ bőröndöket cipelve igyekszik lefelé a lépcsőházban. Éppen szembetalálkozik lányával, aki ugyancsak nagy csomagot cipel. — Anyu — kiált fel a lány és kitör belőle a zokogás. — Visszajöttem hozzád, szakítottam Al- fréddal. — Rosszkor jöttél kislányom — válaszol hidegen a mama —, én ugyanis épp most szakítottam apáddal. Meglepetés George Bemard Shaw barátjával színházban volt, ahol éppen a mester Szent Johanna című darabját adták. Hazafelé menet Shaw megjegyzi: — A színház mindig tartogat valami meglepetést. — Miért mondod ezt? — kérdi barátja. — A színházban mellettem ült egy nő, aki az előadás végefelé így szólt izgatottan a férjéhez: »Ne, drágám, nagyon kérlek, ne meséld el a végét«. Mentség — Mondd, hát kellett neked az eszméletlenségig leinnod magad? — Kellett bizony. így legalább elkerültem az otthoni felelősségrevonást Otthonülők — Két évi házasságunk alatt egyetlen egyszer mentünk el hazulról a férjemmel együtt. — Színházba? — Nem. Égett a ház... Kifogás — Van egy csodálatos fiatalító orvosságom. Akarsz belőle? — Nem én, semmi pénzért. Nem érdemli meg azt az én öregem. Észrevétel Társaságban egy házaspárról esik szó, akik előbb elváltak, majd újból ösz- szeházasodtaik. Dario Ar- gerato filmrendező fejét ' rázva így szólt: »Ez a válás is rosszul végződött«. Vendéglőben A pincér megkérdi a vendéget. — Uram, hogy ízlik a hús? — Szakember vagyok, s mondhatom, nagyon. — Óh, ön talán szakács? — Nem kérem, cipész. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra S. u. 2. Telelőn: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft index: 25 967 Készült a Soil' -. c. íN$ otnda ipar: Vállalat kaposvári üzemeber Kaposvár Latinca Sándor u. 6 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató