Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-01 / 51. szám
Földvári gondolatok A tsz-ek személyzeti és kádermunkájáról gek 'keretein belül munkálkoA somogyi termelőszövetkezeti elnökök balatomföld- vári ötnapos tanfolyamán több értékes előadás között az egyik a tsz-ekben folyó személyzeti és kádermunkáról szólt. Ezt Tóth Lajos, a 'megyei tanács mezőgazdasági és elelmezésiigyi osztályvezetője tartotta, mégpedig úgy, hogy a mad helyzetet a megyei pártbizottság egy korábbi ülésén hozott határozatok, az ottani megállapítások tükrében vizsgálta és tárta a termelőszövetkezeti elnökök elé. Nincs abban semmi különös, hogy ez a téma a termelőszövetkezetekben élő, mielőbb megvalósítandó feladattá vált. A gyakorlati kivitelezéshez pártunk kellő elvi útmutatást adott, az élet pedig nap mint nap bizonyítja ennek a munkának a szükségességét. Rendelet szabályozza a tsz-ek személyzeti munkájával kapcsolatos tennivalókat. Amiről most mégis szólni kell — ez az előadásban is hangsúlyt kapott —, az a következő: a megyében mindössze tizenkét termelőszövetkezetben alkalmaznak függetlenített személyzeti ügyintézőt. A legtöbb közös gazdaságban azelA MEGYEI TANÁCS végre- I hajtó bizottsága tegnap tartott ülésén a tanács tervosztálya és a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jelentése alapján a Ba- laton-part helyzetéről, komplex fejlesztésével kapcsolatos, a IV. ötéves terv idejére szóló feladatokról, valamint az idegenforgalom alakulásáról tárgyalt. Mindkét jelentés megállapította: — Megyénk — a Balatonpart révén — az ország leglátogatottabb idegenforgalmi területe. A múlt évben a Balaton déli partján a vendégek száma — nem számítva a hétközi és hétvégi kirándulókat — elérte az 1—1,1 milliót. A Balaton-part idegenforgalmának i speciális vonása volt — s ezzel kell a jövőben is számolni —, hogy a vendégforgalom —80 százaléka a nyári főnök, a főkönyvelő — tehát az amúgy is meglehetősen elfoglalt vezetők — töltik be ezt a tisztet. Mindebből arra lehet következtetni, hogy nem mindenütt tulajdonítanak olyan nagy fontosságot a személyzeti munkának, mint amennyit az valójában megérdemelne. Rendelet mondja ki azt is, hogy a termelőszövetkezetek mely beosztásainál kell megkövetelni az erkölcsi bizonyítványt; a tsz-törvény világosan meghatározza a fontos és bizalmas munkaköröket, s azokat a jogszabályokat, amelyeket ezeknek a betölétsénél alkalmazni kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a termelőszövetkezeti vezetők többsége a törvény adta lehetőséra, a gyors fejlesztési program megvalósítására. Ebből új pavilonokat, üzleteket, vendéglőket létesítenek, köztisztasági gépek vásárlására mintegy 10 milliót költenek. A héten tárgyal a Balatonnal kapcsolatos elképzeléseiről a Balatoni Tárcaközi Bizottság, s javaslatait a kormány elé terjeszti. A már idézett kormányprogram megvalósításán kívül is jelentősen tovább fejlődik a Balaton-part. Az Ezüstparton fejlesztik a SZOT üdülőhálózatot, szálloda épül Balatoniöld váron és Fonyódon, korszerűsítik a siófoki vasútállomást, tejüzem épül Zamárdiban, új üzletek és vendéglők épülnek, hogy csak néhány dolgot említsünk. di'k, megfelel feladatának. Akadnak azonban kivételek is. Találkozni lehet olykor a szövetkezeti demokrácia megsértésével, az alapszabály előírásainak megszegésével és egyáltalán olyan esetekkel, amelyeknek súlyos kárát látja az adott szövetkezet. Több figyelemre, nagyobb körültekintésre van szükség egy-egy munkakör betöltésénél — erre int néhány példa Somogybán is. Éppen ezért furcsa, hogy az erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezett vezetők és beosztottak egy része — a megyei tanács osztályvezetője szerint — még ma sem rendelkezik ezzel az okmánnyal. Hogy a személyzeti munka nem elhanyagolható és egyálA végrehajtó bizottság végül mégis azt állapította meg: »-Az eddiginél sokkal átgondoltabb, célratörőbb balatoni idegenforgalmi politikára van szükség.« EZÉRT HATÁROZTAK úgy, hogy ennek megvalósítása érdekében megyénk képviselői részt vesznek a Balatoni Tárcaközi Bizottság e heti ülésén, és a végrehajtó bizottság elé terjesztett és elfogadott jelentéseket eljuttatják mindazoknak az országos szerveknek — BIB, Belkereskedelmi Minisztérium stb. —, amelyek segítséget nyújthatnak a megfelelő balatoni idegenforgalmi politika kialakításához. Sz. L. talán nem fölösleges tevékenység, azt azok a sajnálatos esetek bizonyítják, amikor a szabálytalanságot — enyhe kategória — elkövetőről néha kiderül, hogy ennél jóval nagyobb ügye is volt már. Ha erkölcsi bizonyítványt kértek volna tőle a fontos beosztásban való állításakor, mindez idejében napfényre kerül... Szorosan kapcsolódik ehhez a kádermunka alapossága: nagyon fontos, hogy a minősítések az egyes személyekről megfeleljenek a valóságnak. Az a követelmény, amely szerint az adott beosztás betöltéséhez nélkülözhetetlen a politikai, szakmai alkalmasság és a vezetési készség, egy percre sem veszíthető szem elől. Ha a minősítés nem a valóságnak megfelelően tükrözi az adott embert, hanem felnagyítja a pozitív oldalt es elhallgatja a negatív tulajdonságokat, ebből jó dolog semmiképpen sem származhat. Ilyen esetben fél- revezetettekké válnak azok a gazdaságok, ahova szépített minősítéssel érkezik az új szakember. A gondos, körültekintő jellemzés a záloga egyebek között annak is, hogy a kitüntetésekre történő javaslatokat tényleg érdem szerint tegyék meg, mert az ilyesfajta elismerésnek is csak így lehet igazán serkentő hatása. Remélni lehet, hogy a ba- lato-nföldvári tanfolyamon a termelőszövetkezeti személyzeti és kádermunkával kapcsolatban elhangzott előadás fölhívta a közös gazdaságok vezetőinek a figyelmét arra, hogy — ahol ez még nincs így — súlyának megfelelő gondossággal kezeljék ezt a tennivalót. A gazdaságnak válik haszna belőle. Hcrnesz Ferenc (Folytatjuk) A vb határozata: „Célratörőbb, átgondoltabb balatoni idegenforgalmi politikára van szükség“ lyre esik. v jelentés mélyrehatóan jmzi a Balaton-parton az >bbi években végbement fejődést, a lakások és a nyaraló- iületek számának növekedést, ismerteti a kiskereskedel- •\ a vendéglátó, a víz- és -nny vízhálózat alakulását, a -egészségügy, a köztisztaság apotát. s megállapítja: — A rohamos fejlődés ellenére sem sikerült az elmaradottságot felszámolni, sőt az erőfeszítések ellenére iis to- . 'ább nőtt a feszültség. Me- ■nk évek óta kiemelten fog- kozik a Balaton-part fejlesz- jvel, de a felgyorsult fejlő- -ú ütem támasztotta kövelel- .é nyekkel, a megye más te- ületeinek fejlesztése mellett, ingára hagyatottan képtelen enne megbirkózni. Ezért is utal az 1969-ben hozott kormányhatározatra, .mely elfogadta a balatoni "'zponfi fejlesztési programot, lelv megállapítja: »Az össze- angolt és arányos fejlesztés ak központi fejlesztési prog- am keretében valósítható neg.« Z a PROGRAM a IV. ötéves terv időszakára a Balaton partjának fejlesztési céljaira 139 millió forintot hagyott jóvá, ebből 222,4 milliót a déli lartra, 186,6 milliót pedig nindkét oldal kommunális fejlesztési feladatainak megvalósítására használnak fel. A végrehajtó bizottság tag- 'ai, főleg a múlt esztendő, de korábbi évek tapasztalatai apján is aggodalommal szólít; arról, hogy megyénk, illet- 3 a Balaton-part nincs kelten felkészülve az egyre nö- ekvő idegenforgalomra, s a V. ötéves terv idejére biztosiét pin : nem elegendő az el- araVv Iság mezszüntetésére, 'etve a színvonalas vendég- 'átásra. Az ülésen az Országos Idegenforgalmi Tanács képviselője arról tájékoztatta a végrehajtó b'zottr-ágot. hogy a Babiloni Bizottsággal köz": ' ! ' ' min 200 millii viiitoL adnak még a Balaton 96 méteres alagútkemence Korszerűsítés a kőröshegyi téglagyárban Kétmillió darab téglával teljesítette túl 1971-ben a tervét a kőröshegyi téglagyár. Ezt a kiváló eredményt a korszerű termelési feltételek, a komplex gépesítés megteremtésével tudták csak elérni. Olyan berendezéseket állítottak munkába, amelyek lehetővé teszik a nagyobb mennyiség és jobb minőség elérését. A gyár korszerűsítése 1968- bap kezdődött, amikor felépítették a 96 méter hosszú alag- útkemencét. A széntüzelésű kemencében kocsikra rakva tizenkét órán át halad az előszárított tégla, 900—950 fokos hőmérsékleten. A kemence beállítása lehetővé tette, a folyamatos termelést. A korábbi gyakorlattal szemben, amikor a téglagyár a téli hónapokban 8—10 hétre is leállt, ezen a télen már csak négyhetes szünet volt. Ezt a karbantartásra fordították. A termelőidő meghosszabbodása fokozott mértékben biztosítja a Balaton környékének jobb ellátását. Az elmúlt években ugyanis a téglaszükségletet nem tudták teljes mértékben kielégíteni. A magas termelési adatok — kis méretű téglából naponta 72 ezer, a B—30-as típusból naponta 18 ezer darabot gyár iának —. követelménnyé te tik, hogy korszerű eszközökkel rendelkezzen a gyár a belső szállítás, illetve a rakodás zökkenőmentes lebonyolítására. Az ország téglagyárai közül elsőként a kőröshegyiben alkalmazták a gépkocsira szerelt szorítópofás darut. Ezzel rendkívül meggyorsult a rakodás egyébként nehéz és lassú munkafázisa. A daru egy emeléssel 100 darab téglát rak fel a gépácsira. Egy génkocsi teljes megrakását — 400 tégla —, mindössze nyolc perc alatt végzi el a gép. Ez korábban két órát vett igénybe és 4—5 embert kötött le. Az új módszerrel egy-egy dolgozó 2000— 2500 téglát mozgat meg és naponta 130 forintot kereshet. A gyártási folyamat nagy része teljesen automatizált. Az előkészített nyersanyagból fotocellával fölszerelt gép vágja a téglákat, amelyek először az előszárítóba kerülnek. Ugyancsak automata, fotocellás berendezés emeli le a szárítóból kikerült kocsikról a téglákat és teszi az alagútkemencébe. A teljes gyártási folyamat mindössze három, három és fél napig tart. (A hagyományos módszerek mellett — az időAz új szorító pofás daru. járás függvényeként — 3—6 hétig tartott.) A minőség javítását célozza hogy az eddig széntüzelésű alagútkemencét június végére gázfűtésűre állítják át. Üj gépeket szereztek be, köztük az úgynevezett nedves görgőjárót. A szovjet berendezés a nyersanyag jobb tömörítését biztosítja két, egyenként 140 mázsás hengerével. A gyárban hetvenkét fizikai dolgozó készíti az 1972-re tervezett 19 millió téglát. 1970- ben három brigádjuk elnyerte a szocialista brigád címet. Legközelebbi céljuk a szocialista üzem kitüntető cím megszerzése. Mészáros Attila ■r-> —»W Lopom az időt Uítsunk föl egy tételt. Tapasztalatból tudom, hogy ha nem sikerül mindjárt az elején lekötnöm szíves figyelmüket, akkor különösebb nyomozás nélkül is észreveszik: merényletre készülök Önök ellen. Ne higgyék, hogy gyilkosságról van szó, az túlzás lenne. Betöréses lopás. Ügy, ahogy mondom. Hiszen betörtem barátságos otthonukba, és lopom az idejüket. Azzal, hogy közhelyeket mondok, unalmas frázisokat, vagy ha úgy tetszik: nem mondok semmit. Egyszerűen csak lopom az időt. De ha megpróbálok valami olyasmiről beszélni, ami nemcsak engem foglalkoztat, hanem érdekli Önöket is, hisz közvetlen környezetükben ugyanúgy fölfedezhetik ezt vagy azt a jelenséget, mint én, akkor azt mondják: egy kicsit unalmas is, szimpla is ez a jegyzet, de azért végigkínlódom magam rajta. S ha ráadásul valami olyasmit tudnék mondani, ami ön- és környezetvizsgálatra indítana, nemes háborgásukban fel is izgatná kedélyeiket... hát, nem akarom eltúlozni, de bízom benne: nagyobb kedvvel olvasnák el az újságot. Egyszóval rájöttem: nem érdemes lopni az időt. Ha teheti az ember, kerülje el. Egy ismerősöm persze egészen másképp fogalmazott. Ha jól emlékszem, valahogy így mondta: rablógazdálkodás folyik az idővel. És megkockáztatta azt a merész feltételezést, hogy ez a jelenség nem is annyira a kapitalizmus, mint inkább a mi életünk sajátja. Mondanom sem kell, hogy rögtön vitába szálltam vele. Érveim a következők voltak: a kapitalizmust nem ismerem annyira. Azután: nem a szocializmus rabolja az időt, hanem én. Tehát az egyén, önmagámtól és társaimtól. Nem azért lopom, hogy meggazdagodjak belőle, ez egy kicsit nehéz volna. De alkalmas módszer ahhoz, hogy felszínen tartsam magam, hogy igazoljam pótolhatatlanságomat, hogy okosnak lássanak az emberek, és hogy nélkülem soha senki ne tudja elképzelni az életét. Bizonyítom tehát, hogy vagyok, hogy okvetlenül szükség van rám. És mennyivel egyszerűbb ezt — mások idejét is feláldozva — bizonygatni, mint mondjuk csendben munkálkodni. De ne lopjuk az időt. Ismerősöm egy kissé idegesen csapott rám: Miért az egyén az oka? Hiszen amikor rablógazdálkodásról beszélek az idővel összefüggésben, akkor legfőképp az értekezletre gondolok. Ott csak nem én, az egyén lopja az időt? Rögtön vitába szálltam vele. Mert ha valaki sok értekezletre jár, akkor én igazán ... Elmondtam tehát, hogy az értekezletekre nem lehet csak úgy általában gondolni. Mert vannak jók is, rosszak is, szükségesek és fölöslegesek is. Nem akarok »stréber« lenni (bár ez a szó is divatos manapság), de tanúsíthatom: sok tartalmas, jó és hasznos értekezletet ülök végig. Igaz, hogy ezeken érvek csapnak össze (és nem szólamok), tervek formálódnak (és nem az önigazolás üresjáratai), döntések születnek (és nem fellengzős kinyilatkoztatások), dehát ezért jók ezek az értekezletek. Meg azért, mert mindig valami okos dolog — általában tett — követi őket. És hát — mint jeleztem — vannak másfajta összejövetelek is. Na és hogyhogy nem az egyén? Talán a közösség találta ki a rossz értekezletek rendszerét? A közösség egyéni kezdeményezéseket, ötleteket szokott megvitatni, formálni, elbírálni, közösségi döntésre emelni. Hát ezt az utóbbit aligha vitatta meg. Csak elfogadta. És tűn még — egy ideig... De hagyjuk az értekezleteket. Lopjuk mi az időt másutt is! T udom például, hogy ezt a nem éppen tiszteletreméltó cselekedetet követjük el Önök ellen, amikor reggel ugyanazt — és lehetőleg ugyanúgy — olvashatják az újságban, amit este már hallottak a rádióban vagy láttak a tv-ben. Ezt a »kezdeményezést« sem fogadta el a közösség, csak tűri még — egy ideig. Aztán úgy érzem, tolvaj vagyok, ha nem hagyok időt valakinek arra, hogy megfontoltan gondolkodhasson saját munkája felől, és lopom az időt, ha a nagy hajrában »elfelejtek« gondolkodni. Időt pocsékolok, ha azt mondom el valahol, amit mindenki legalább úgy tud, mint én (ráadásul hiszem, hogy újat mondtam), és rablónak érezhetem magam, ha minduntalan megvárakoztatom embertársaimat. Merényletet követek el, ha a csemegeüzletben háromszor állítom sorba a vásárlót, s ha a borbélynál — mondjuk hajmosás után — fél óráig »ottfelejtem« a kedves vendéget. Lopom az időt, ha a »lassú munkához idő kell« jelszóval élek, és ezt teszem akkor is, ha szétaprózom magam, ha a lázas semmittevés közepette nem marad időm a munkára, és arra sem, hogy egyáltalán éljek. És rablógazdálkodást folytatok, ha olyankor is emberek sokaságát hívom össze, amikor önmagam is dönthetnek. (Csak ezért, hogy fedezzem magam és áthárítsam a felelősséget oda, ahonnét nehezebb számón kérni.) De ezeken kívül is hányszor és hányszor lopjuk az időt. Pedig egyszer valaki már kitalálta azt a2 örökigazságot, hogy az idő pénz! Rémes! Elképzelhető, hogy ezek szerint tartósan és szenvedélyesen, szervezetten és intézményesen, voltaképpen állandóan csak önmagamat lopom??? Meghökken az ember e fölfedezéstől... Gondolják csak el, milyen ember az olyan, aki hétköznapi cselekedeteivel állandóan a saját zsebéből rabol (és természetesen a közösségéből). Nem kellene valamiféle törvényt alkotni az időlopás elkövetőivel szemben? Magam is úgy érzem, most valami nagy, megrázó erejű, konkrét példát várnak ide bizonyításul. Önökre bízom. Adatokkal nem szolgálhatok. Pedig átlapoztam jó néhány kimutatást, de ezek sem foglalkoznak a személyi idő- és energia- pocsékolás részleteivel. Ámbár rémlik, hogy a statisztikai adatokban tulajdonképpen ez is benne van. Csak jól a mélyükre kellene nézni. H iggyék el — és győződjenek meg róla egyéni életükben, saját munkahelyükön —, az időrablás megengedhetetlenül nagy méreteket öltött. És ami a legveszélyesebb: átitatja az emberek tudatát, egy idő után harcképtelenné teszi őket. Erről személyesen is meggyőződhettem. — Miért háborogsz mindig — kérdezte tőlem egy belenyugvásban eminens »tanuló». — Végtére is: azért fizetnek, hogy most itt légy. Ez a dolgod. Megkapod a fizetésedet? Nahát akkor. Egy szavad sem lehet... És ez a felfogás él, terjed. Fékezi a lelkiismereti lázongást, a harcot is a rossz, a visszahúzó, a begyöpösödött társadalmi szokások ellen. Tudom, önmagában mindenki nehezen fedezi föl a hibát. Én például képtelen vagyok eldönteni, hogy e néhány észrevétellel egyetértésre találtam-e, avagy csak loptam az idejüket. Nem tehetek mást, vállalom az ítéletet. . .- Jávori Béla «SOMOGYI NÉPLAP Saeeda, 1972= március 1.
