Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

AZ MSZMP SOMOGY MBOYII BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 52. szám. Csütörtök, 1972. március 2. Nagyatád zöldségellátását segítik A lakosság 60 százaléka vásárló Paizs János, a nagyatádi Búzakalász Termelőszövetke­zet főagronómusa elmondta, hogy a gazdaság kertészetében körülbelül tíz-tizenkét fajta növényt termesztenek, hogy ezzel is segítsék zöldséggel el­látni a város lakosságát. Ker­tészetük területe húsz hold, s ötezer négyzetméter alapte­rületű holland ágyban neve­lik a palántákat. Azonban a jelenlegi húsz hold kevésnek bizonyul, mivel egyre nő a fogyasztók száma. 10 466 la­kosa van. Nagyatádnak, ebből mindössze 356 a tsz-tag. A vá­ros lakosságának negyven százaléka rendelkezik háztáji kerttel, ahol megtermelheti a szükséges zöldségféléket. A hatvan százalék az üzletek­ben vásárolja — egyre na­gyobb mértékben — a friss zöldséget. Tavaly a termelőszövetkezet 560 000 forint bevételt terve­zett a kertészetből, ezzel szemben 910 000 forint értékű árut adott el. Ennek egyhar­madát a tsz boltjain keresz­tül közvetlenül a lakosságnak értékesítették, a többit a »nagy fogyasztók« — például a MÉK és a Nagyatádi Kon­zervgyár — vették meg. Két zöldségüzlete van a tsz-nek a városban. Ezek tavaly együtt­véve .1,2 millió forint értékű árut adtak el. Elkészült a. kertészet idei terve, ebben a tavalyinál nia- gasabb értékesítést tűztek cé­lul. Szeretnének például pri­mőráru-termeléssel is segíteni az ellátáson. Tornatermet építenek Kommunista vasárnap Több mint 450 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaly a csurgói KISZ-fiatalok. A munkát ki­lenc alapszervezet a KISZ- kongresszus tiszteletére aján­lotta fel — állapította meg a nagyközségi KISZ-bizottság, amikor a múlt év KISZ-mun- káját értékelte. Kiemelkedően jól dolgoztak a sajtüzem fia­taljai. Egy fiatalra több mint háromezer «nyolcszáz forint Szakkörök a tabi művelődési házban Tizenöt tagja van a három éve működő fotószakkörnek a tabi művelődési házban. Évenként rendeznek kiállítá­sókat, de szerepelnek műveik­kel a középiskolákban is. A tagok negyedévenként kötele­sek egy-egy fotót elbírálásra benyújtani, de nemcsak »mű- yészfelvételeket" készítenek. Dokumentációs anyag összeál­lítása is szerepel a klub fel­adatai között, hogy a Község életét, munkáját örökítsék meg képeikben. A művelődési ház jó kapcsolatot teremtett a másik két — a községben te­vékenykedő — fotószakkörrel. Együttesen rendeznek kiállí­tásokat. Rangos minősítést vívtak ki maguknak a modellező szak­kör tagjai. Egy első és egy második helyezést hoztak a megyei versenyekről. A cso­port tíztagú, s hat éve model­leznék együtt. Hamarosan bar- kácsszakkörré alakítják át. A helyi MHSZ-csoporttal együtt tartják foglalkozásaikat. Megyeszerte ismert a műve­lődési ház színjátszó és iro­dalmi szakköre. 1967-től mű­ködött a községben az első irodalmi kör, amelyet két éve szerveztek újjá. Huszonnégy tagú a bélyeggyűjtők köre. Négy éve vasárnaponként tartják foglalkozásaikat. Amikor drágább volt a víz, mint a bor a szakmunkástanulók a fonyódligeti táborért értékű munka jutott náluk. Hasonló jó eredményt értek el a mezőgazdasági szakiskola diákjai, akik pinceklubot épí­tettek, és az iskola környékén végeztek társadalmi munkát. Az 526-os ipari szakmunkás- képző iskola tanulói 300 ezer forint értékű munkát végez­tek az iskolaépület átalakítá­sával. Ez a lendület az idén sem hagy alább, ezt az 1972-re ter­vezett társadalmi munka is bi­zonyítja. A szakmunkásképző diákjai tornaterem építését tervezik — erre nyári építő­tábort szerveznek. A fűrész­üzem fiataljai kommunista vasárnapot tartanak a nagy­községi KISZ-bizottsághoz tartozó alapszervezetek bevo­násával. A teljes munkabért a fonyódligeti tábor épitésére ajánlják fél. A fiatalok részt vesznek a községszépítési ver­senyben is, melyet a tanács és a KISZ-bizottság hirdet meg az alapszervezetek között. Kisautó A brémai Lloyd-gyár újból egy kiskocsit mutatott be. 250 köbcentis motorja 12 lóerős, és óránként 75 kilométeres se­besség elérésére alkalmas. Parázs a hamu alatt Nem vették észre, hogy a kiöntött hamu alatt még élő a parázs, s az meggyújtotta Barcson, a Nagyhíd utca 28. szám alatti ház fából készült melléképületét, amelynek ol­dala három négyzetméter te­rületen leégett. Szerencsére hamar fölfedezték a tüzet, így — a barcsi állami tűzoltók gyors beavatkozása révén — a tulajdonos, Belső Vilmos kára csupán 200 forint. Körülbelül ugyanilyen érté­kű kár keletkezett Kaposvá­ron, Fotó Gyuláné Április 4. utca 14. szám alatti lakásá­ban, ahol a házi készítésű olajkályha üzemanyaga ki­folyt. Itt a kaposvári tűzoltók akadályozták meg a lángok to­vábbterjedését. Ugyanezen a napon okozott tüzet a rövidzárlat Nagyba­jomban. Orsós Vendel Huszár utca 13. szám alatti lakos konyhájában leégett az elek­tromos vezeték meg némi ru­hanemű. 1500 forint értékű a kár. A „kérő“ tervelte ki? Hamis kulccsal a betétkönyvekért Hosszú ideig beszédtéma volt a Duna sekély vízállása. De vajon mikor volt az év­századok folyamán a legkeve­sebb víz a Duna medrében? Teljes bizonysággal megálla­pítani lehetetlen, minden bi­zonnyal azonban az 1540-es esztendő időjáráskrónikája je­lenti a »csúcsot«. Négyszáz- harminckét esztendővel ezelőtt ugyanis januárban valósággal .mennydörgés rázta meg az eget, villámlott, s az időjárás »júliust hazudva« még jégesőt is produkált. Ezen a télen a Duna vize annyira elapadt, hogy a krónikások szerint gyalogszerrel jártak-keltek az emberek a kiszáradt meder­ben. Takarmányban is hiány­nyal küszködtek, így a bar­mokkal száraz falevelet etet­tek. S amire hazánkban sem addig, sem azóta nem volt példa: drágább lett a víz, mint a bor. A feljegyzések szerint nemcsak hazánkban, Európában is hasonlóan fél évezredes rekordot döntött a szárazság ebben az esztendő­ben. A Temze például annyi­ra elapadt, hogy a tenger vize Londonig visszaömlött a ki­száradt folyó medrébe. Az idei tél azonban nem- c~a ■ szárazságáról, hanem e ' ’őségéről is nevezetes. VoL. -e már hasonlóan tava- szias a január? Volt: az 1288— 89-es tél is a bolondos időjá­rásról nevezetes esztendők számát szaporította. Annyira enyhe volt a tél, hogy már karicsony táján virágba bo­rultak g fák. Azt mondják, a télidőben még a gyerekek is vígan lubickolhattak a folyók­ban. Ami pedig a termést il­leti : országszerte két kerek hónappal korábban ért meg, mint máskor. Tavaly augusztusban távira­tot kapott az ötvenéves tapol­cai Lendvai Józsefné. A fel­adó, a negyvenhárom éves keszthelyi Jákovics Mária sür­gősen magához rendelte barát­nőjét — fontos megbeszélni valókra hivatkozott. Lendvainé Keszthelyen ter­mett, és még aznap kifőzték tervüket: Somogyba rándulnak és pénzt szereznek. Mindket­tőjüknek volt gyakorlata a munka nélküli »pénzkereset­ben«. Lendvainét hatszor csuk­ták le, öt alkalommal vagyon elleni bűntett miatt, Jákovics Máriát tizenkétszer ítélték el. Augusztus 13., péntek. A ba­bona szerint nem szerencsés nap ez, s néhány somogyjádi családnak valóban nem volt az. A két asszony kileste, míg üres marad az egyik lakás, az­tán álkulccsal kinyitották az Pótmamát találtak a kismalacok Nem mindennapi látvány tá­rul elénk Siófokon, az Irinyi János utca 29. számú ház gaz­dasági udvarán. Két malacka gyomrozta, gyötörte »pótma­máját«, a farkaskeverék Buksi kutyát. Amikor az uzsonnának vége lett, elégedetten kezdtek turkálni. A kutya féltékenyen járkált körülöttük, s morgott, ha a közelükbe akartunk men­ni. Hogyan is alakult ki ez a furcsa viszony? Huszár Mik­lós, a siófoki Egyetértés Tsz fakormányosa, a brigádvezető­jétől kapta a két kis állatot. A koca elpusztult, nem volt tehát •>szoptatódajkájuk<- a malacoknak. Akkor jutott eszébe Huszár Miklósnak a Buksi kutya. Hazavitte az éhes »gyerekeket«. Buksi pedig, akitől azokban a napokban vették el kölykeit. minden to­vábbi nélkül pártfogásba vette a malacokat. Három hete szoptatja őket. Huszár Erika harmadik osztályos tanuló leg-, nagyobb örömére. — Mégis lesz a kutyából szalonna! — örül a kislány, amikor látja, milyen szorgal­masan nyalogatja a kutya a védenceit. — Igen ám: de milyen sza­lonnájuk lesz majd a mala­coknak? — ezt kérdezik a »csodát látni akaró« siófokiak Huszáréktól, s ezt kérdezzük mi is. Buksi olyan, mintha becsü­letében sértették volna meg. Valószínűleg ezt moroghatja: — Miért tetszenek okvetet- lenkedpi? Hát nem voltam ed­dig is megbízható? Az én kölykeim mindig olyanok vol­tak, mint a duda. És különben is: mi keresnivalójuk van önöknek itt? Csak azért, mert az anyasági segélyt, a kocka­cukromat élvezem, a szemem még nyitva, a szaglásom ki­tűnő! Idegennek itt nincs he­lye! ........... A z »árvák« helyeslőén rö­fögnek. L. L. ajtót és a szekrényből elvettek hét, összesen tizenkilenc ezer forint értékű takarékbetét­könyvet. Nem elégedtek meg a zsákmánnyal, tovább csava­rogtak a faluban, abroszárus­nak adták ki magukat. Az előbb ismertetett módon még egy házban tiszteletüket tet­ték, most is a szekrényben egymásra rakott ruhák alatt találták meg a pénzt, ötszáz forintot. Valaki észrevette őket, erre futni kezdtek az állomás felé. A rendőrök szépen csillogó »karperecekkel« várták mind­kettőjüket. ­A nyomozás során Lendvai­né egyik régebbi, osztopáni »kalandjára« is fényt derítet­tek, s ez további háromezer­háromszázzal terheli az asz- szony kontóját. Tagadta, hogy ő követte volna el, égre-földre esküdözött, a tanúk azonban fölismerték. A bíróság előtt Lendvainé is, Jákovics Mária is előadta az ilyenkor szinte törvényszerű mentegetőző mesét. Jákovics Mária például azt állította, hogy egy kirakatrendező meg­ígérte, apja lesz az asszonv hat gyermekének, ha az pénzt szerez. így tulajdnoképpen nem is Jákovics Mária, hanem a »kérő« agyában született meg a somogyjádi kiruccanás ötle­te. A nyomozók nem feledkez­tek meg a szembesítéstől, a ki­rakatrendező hűlt-halt a zagy- vaságok hallatán. A Kaposvári Járásbíróság dr. Pap Árpád tanácsa Lend­vai Józsefnét kétrendbeli, ha­mis kulcs használatával visz- szaesőként elkövetett lopás bűntette és egyrendbeli va­gyon elleni vétség miatt há­romévi és nyolchónapi fagy­házra ítélte, és öt évre eltiltot­ta a közügvektől. Jákovics Má ria büntetése kétévi és nyolc­hónapi börtön, valamint négy­évi eltiltás a közügyektől. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. P. D. Névtelen levél — Ide nézz Amália. Amióta hentes vagyok, ilyen levelet még nem kaptam. »Ha ezután is be­csapsz a mérésnél, érte­sítem a népi ellenőrző bi­zottságot!« — Úristen, ez borzasztó! — A legborzasztóbb pe­dig az, hogy a pasas alá sem írta a nevét. Már­most honnan tudjam, kit ne csapjak be? Félreértés — Miért nem szállított le a vonatról Pardubicé- ben? Külön megkértem, hogy mindenképpen szál­lítson le, még akkor is, ha semmiféle hajlandóságot nem mutatnék. — Most már értem, miért ellenkezett annyira Pardubicében az az utas! Kételkedés — Úristen, micsoda os­toba fiam van! — Látod, pedig még kételkedtél is benne, hogy a tied! Skót vicc — Te skót, adj kölcsön öt fontot. — Nem. — Hármat? |1 — Nem. — Talán egyet? — Nem. — Akkor legalább mondd meg, hány óra van. Bíróságon — Szóval el akar válni a feleségétől. Meddig él­tek együtt egymással? — Tizenötezer kilomé­ter van a kocsinkban. Oscar Wilde mondta Furcsa szerzet az ember — mondotta Oscar Wilde. — Mindenki sokáig akar élni, de senki sem akar megöregedni. Csintalan apa Egy nagyon csinos taní­tónő meséli kollégájának: — Tegnap behívattam Pierino apját a gyerek rossz magaviseleté miatt. Aztán kénytelen voltam behívatni az anyját az apa helytelen magatartá­sa miatt. Visszamennek — A viszontlátásra, asz- szonyom — búcsúzik a to­rinói műkereskedő egy elegánsan öltözött hölgy­től, aki — miután jó ideig nézelődött a kiállított tár­gyak között — férje kar­ján távozóban van. — Viszontlátásra — vá­laszol az asszony. — Ide biztosan visszajövünk még, remekül fűtik az üz­letet. Somoqiji Néplap Au MSZMP Somogy megyei Bizottságának Sáp ja. Főszerkesztő: JÁVORI BEJLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latiuca Sándor u. ,2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telelőn: 11-510. Felelős kiadó,: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg es nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft (ndex: 25 967 — .................................,.................................... K észült a Somogy megyei iMyumdá- ipan Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár Latinca Sándor u. 6. Felelő^ vezető: Farkas Béla Igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom