Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-24 / 46. szám
„Jó sportoló — jó dolgozón Ferstek János az SZMT vándorserlegének birtokosa Jó versenyek a barcsi járási sakkbajnokságon Január 30-a és február 20-a között négy vasárnap rendezték meg Barcson a járási felnőtt és ifjúsági bajnokságot. Külön örvendetes, hogy az ifjúságiaknál 16 fiú állt rajthoz. Az nemkülönben, hogy sikeres volt a nők bajnoksága is az ifjúsági korosztályban. A bajnokság győztesei és helyezettjei: Férfiak: 1. Rózsa István (Barcsi. SC) 2. Bagi Gábor (Barcsi SC) 3. Kovács Antal (Barcsi SC) Fiú ifjúsági: 1. Vincae László (Barcsi SC) 2. Győré Zoltán (Barcsi SC) 3. Tóíh Károly (525. sz. ITSK) Leány ifjúsági: 1. Pados Edit) Csokonyavison- ta) 2. Kollár Mária (Heresznye) 3. Győri Jú liánná (Heresznye) G. I. Egy évvel ezelőtt született a kezdeményezés. A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa vándor serleget írt ki azoknak a kiváló sportolóknak, akik a sportban és a termelésben is élen járnak. Tegnap délelőtt másodízben került sor a vándorserleg és a helyezetteknek járó tiszteletdíjak, diplomák kiosztására. Pusztai Ferenc, az SZMT titkára köszöntötte a meghívottakat, s röviden vázolta az SZMT célkitűzését ezzel a versennyel kapcsolatban. EiI mondta, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elismerését kívánja kifejezni azoknak a sportembereknek, akik nemcsak a pályán, hanem az életben is kimagaslóan állnaík helyt. — E sportolókat kívánjuk példaként állítani a többiek elé — mondta Pusztai Ferenc, majd ismertette az éves verseny eredményét. A sportkörök és munkahelyek együttes javaslata alapján született meg a végső sorrend. Az SZMT vándorserlegének 1971. évi nyertese Ferstek János, a Kaposvári Dózsa ökölvívója lett. (Egy évvel ezelőtt Varga László, akkor bajnokságot nyert Dózsa-öklöző vehette át a serleget.) Ferstek 1970-ben aranyjelvényes ifjúnyei alapján I. osztályú minősítést szerzett, és tagja volt az utánpótlás válogatottnak. 1971-ben az NB I. B csapat- bajnokságon valamennyi mérkőzését megnyerte a kitűnő Dózsa versenyző, s ezen túlmenően a Helikon Kupa, a III. osztályú vidékbajnokság, a Thury-emlékverseny, a nemzetközi utánpótlás-bajnokság, a Kaposvár nemzetközi bajnokság, a Dobó István nemzetközi verseny és a II. osztályú országos bajnokság A versenybizottság két harmadik helyet ítélt oda. Az egyiket Vörös Zoltán, a La- tinca Sándor Modellező Klub sportolója szerezte meg, aki 1971-ben megyei és Dunántúl- bajnok volt, Lengyelországban pedig a Nemzetközi Barátság Kupa autómodellező versenyének győzteseként végzett. (A Kaposvári Finom- mechanikai Vállalat írógép- műszerésze.) A másik harmadik helyezett Meggyes Gábor, csapatának kapitánya, a Kő- olajvezeték Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. sági ökölvívó és ifi válogatott „ , . , ,. volt. Múlt évi sporteredmé- győzteseként távozott a szori_______________________________tóból. 1967-től katonai szolgálatra a Siófoki Bányász labdarúgoFerstek János átveszi Pusztai Ferenctől a »Jó sportoló — jó dolgozó« vándorserleget. KOSÁRLABDA A középfokú iskolák bajnokságából Igen örvendetes, hogy az utóbbi időben egyre több hírt kapunk a középfokú iskolákban folyó megyei és országos kosárlabda-bajnokságokról. A KAPOSVÁRI MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM fiúcsapata a II. korcsoportban — úgy fest — bejutott már az országos középdöntőbe. A kaposvári fiúk 46 pontos előnynyel utaznak Szombathelyre, a visszavágóra. Előnyük elégnek látszik a továbbjutáshoz A lányoknál nagy küzdelem várható Fonyódon, hiszen idegenben csak 12 ponttal kapott ki a csapat. A KAPOSVÁRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM fiúegyüttese az I. korcsoportban bízik a továbbjutásban. Igaz, hogy Zalaegerszegen 19 ponttal kikaptak a kaposvári diákok, de úgy mondják, hogy február 28-án a visszavágón ezt a hátrányt majd ledolgozzák. A SIÓFOKI GIMNÁZIUM lánycsapata már lejátszotta mérkőzését. A kecskeméti Bányai Gimnázium 86:38 arányban győzött Siófokon. Ennék magyarázata, hogy a kecskeméti csapatban NB I-es és ifjúsági válogatott játékosok is szerepelnek. való bevonulásáig Ferstek János a Somogy megyei Finommechanikai Vállalat dolgozója volt. Sportegyesülete, vállalata, katonai parancsnoksága együttesen javasolta a kitüntető cím elnyerésére. A verseny intéző bizottsága Ferstek Jánosnak ítélte oda az 1971. évi elsőséget. Második helyezett Slemmer Ferenc táv- és céldobó horgász, sokszoros magyar válogatott, öt világbajnoki egyéni aranyérem tulajdonosa, a Pannónia Vendéglátó Vállalat siófoki Balaton éttermének dolgozója. A győztesnek és a helyezetteknek Pusztai Ferenc nyújtotta át a tiszteletdíjakat. Ezen kívül tizenkét szakszervezeti sportaktíva (Kollár József, Balatonboglár), Rozsmán László, Balatonfenyves, Korb József, Bereczki Borbála, Disztl Mária, Balogh József, dr. Baka József, Péter György, Kaposvár, Lapos Tamás, Siófok, Farkas Mihály, Tóth Ferenc, Nagyatád, Pandúr Ferenc, Barcs) sportplakettet kapott 1971-ben végzett kiemelkedő sportmunkájáért. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK: Komló—FK Lovcse 0:0 Tatabánya—Vinkovci 2:2. FTC—Kárpáti Lvov 0:0. Panathinaikos—Bp. Honvéd 1:1 (0:0). A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának tavaszi műsora L forduló, március 19: Ordacsehi—Fonyód, Lengyeltóti— Somogytarnóca, IC V. Lobogó—K. Vasutas, Marcali VM—N. Kinizsi, N. Somogyi—M. Latinea, Csurgó— Babócsa, T. Szőnyi—Toponár, Karúd—Balatonboglár. n. forduló, március 26: K. Vasutas—Lengyeltóti, Somogytarnóca—Fonyód, Balatonboglár—T. Szőnyi, Toponár—Csurgó, Babócsa—N. Somogyi, M. La- tinca—Marcali VM, N. Kinizsi—K. V. Lobogó, Karád—Ordacsehi. m. forduló, április 2: Ordacsehi—Somogytarnóca, Fonyód—K. Vasutas, Lengyeltóti—N. Kinizsi, K. V. Lobogó—M. Latinea, Marcali VM—Babócsa, N. Somogyi —Toponár, Csurgó—Balatonboglár, T. Szőnyi—Karád. IV. forduló, április 9: M. Latinea—Lengyeltóti, N. Kinizsi—Fonyód, K. Vasutas—Somogytarnóca, Karád—Csurgó, Balatonboglár—N. Somogyi, Toponár —Marcali VM, Babócsa—K. V. Lobogó, T. Szőnyi—Ordacsehi. V. forduló, április 16: Ordacsehi—K. Vasutas, Somogytarnóca—N. Kinizsi, Fonyód—M. Latinea, Lengyeltóti—Babócsa, K. V. Lobogó—Toponár, Marcali VM —Balatonboglár, N. Somogyi—Karád, Csurgó—T. Szőnyi. VI. forduló, április 23: Toponár—Lengyeltóti, Babócsa— Fonyód, M. Latinea—Somogytarnóca, N. Kinizsi—K. Vasutas, T. Szőnyi—N. Somogyi, Karád—Marcali VM, Balatonboglár—K. V. Lobogó, Csurgó—Ordacsehi. izt nem szabad kihagyni! ibruár 15-től március 20-ig bútorvásár Székesfehérváron a Fecske-parti bútorboltban! 10—40 °/0-os árengedmény! AJÁNLATUNK: Köln fotel fix Zwickau ülőgarnitúra NDK Satura háló Tallin háló Ivetta háló Iva háló Lifa lengyel heverő <2 sz.) Weimar ülőgarnitúra Jugoszláv dió szekrénylal Béta kárp. garnitúra Jugoszláv szekrényfal VARJUK MEGTISZTELŐ LÁTOGATÁSÁT! 1 150 Ft helyett 977 Ft 9 290 Ft helyett 6 503 Ft 10 300 Ft helyett 8 240 Ft 11 700 Ft helyett 7 020 Ft 15 200 Ft helyett 12 920 Ft 11 200 Ft helyett 9 520 Ft 4 450 Ft helyett 3 560 Ft 5 940 Ft helyett 4158 Ft 16 000 Ft helyett 12 800 Ft 7 000 Ft helyett 5 600 Ft 19 300 Ft helyett 15 440 Ft BÚTORBOLT Székesfehérvár, Fecske-pari Tel.: 12-838. VII. forduló, április 30: Ordacsehi—N. Kinizsi, K. Vasutas—M. Latinea, Somogytarnóca— Babócsa, Fonyód—Toponár, Lengyeltóti—Balatonboglár, K. V. Lobogó—Karád, Marcali VM—T. Szőnyi, N. Somogyi—Csurgó. vm. forduló, május 7: Karád—Lengyeltóti, Balatonboglár—Fonyód, Toponár—Somogytarnóca, Babócsa—K. Vasutas, M. La- tinca—N. Kinizsi, Csurgó—Marcali, VM, T. Szőnyi—K. V. Lobogó, N. Somogyi—Ordacsehi. IX. forduló, május i*7 Fonyód—Lengyeltóti, Toponár— Karád, Babócsa—T. Szőnyi, M. La- tinca—Csurgó, N. Kinizsi—N. Somogyi, K. Vasutas—Marcali VM, Somogytarnóca—K. V. Lobogó, Balatonboglár—Ordacsehi. X. forduló, május 21: Ordacsehi—M. Latinea, N. Kinizsi—Babócsa, K. Vasutas—Toponár, Somogytarnóca—Balatonboglár, Fonyód—Karád, Lengyeltóti— T. Szőnyi, K. v._Lobogó—Csurgó, Marcali VM—N. Somogyi. XI. forduló, május 28: Marcali VM—Lengyeltóti, N. Somogyi—Fonyód, Csurgó—Somogytarnóca, T. Szőnyi—K. Vasutas. Karád—N. Kinizsi, Balatonboglár— M. Latinea, Toponár—Babócsa, K. V. Lobogó—Ordacsehi, xn. forduló, június 4: Babócsa—Balatonboglár, M. La- tínca—Karád, N. Kinizsi—T. Szőnyi, K. Vasutas—Csurgó, Somogytarnóca—N. Somogyi, Fonyód— Marcali VM, Lengyeltóti—K. V. Lobogó, Toponár—Ordacsehi. XIIL forduló, június u: Ordacsehi—Lengyeltóti, K. V. Lobogó—Fonyód, Marcali VM—Somogytarnóca, N. Somogyi—K. Vasutas, Csurgó—N. Kinizsi, T. Szőnyi—M. Latinea, Karád—Babő- csa, Balatonboglár—Toponár. XIV. forduló, június 18: Ordacsehi—Babócsa, M. Latinea —Toponár, JM. Kinizsi—Balatonboglár, K. Vasutas—Karád, Somogytarnóca—T. Szőnyi, Fonyód— Csurgó, Lengyeltóti—N. Somogyi, K. V. Lobogó—Marcali VM. XV. forduló, június 25: Csurgó—Lengyeltóti, T. Szőnyi— Fonyód, Karád—Somogytarnóca, Balatonboglár—K. Vasutas, Toponár—N. Kinizsi, Babócsa—M. La- tinca, N. Somogyi—K. V. Lobogó, Marcali VM—Ordacsehi. * * * As L osztályú bajnoksággal párhuzamosan folyó megyei ifjúsági bajnokságban a Taszári Szőnyi SE helyén a K. Rákóczi, az M. Latin- ca helyén a K. Vasas, az N. Somogyi SC helyen a Barcsi SC ificsapata szerepel. FEBRUÁR 24 CSÜTÖRTÖK Szökőnap Milyen less az időjárás? A várható időjárás ma estig: Időnként felszaka^ dozó felhőzet, már csak néhány helyen kisebb eső. A reggeli órákba 1 többféle köd, gyenge, napközben egy kissé élén*».ebb, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5—10 fok között lesz. A távolabbi kilátások (péntekig): Túlnyomóan felhős, párás, helyenként ködös, enyhe idő, sokfelé kisebb esőv el. Meghalt Lovrits Kaiméi A megye képzőművészeti életét is sújtja a tragikus hír: meghalt Lovrits Kálmán. 1902-ben Kaposváron született. A Képzőművészeti Főiskola tanárképző szakán végzett, Glatz Oszkár volt a mestere, akinek rövid ideig tanársegéde is lehetett. Portréival már a főiskolán kitűnt a tanítványok közül, már ekkor több kitüntetést kapott. Visszatérve szülővárosába tanárként dolgozott, és részt vett a somogyi képzőművészeti élet formálásában. —■ Somogyba látogatott II- lisz László, a KISZ központi bizottságának titkára. Kétnapos látogatása során honvédségi KISZ-szervezeteket keresett föl, és vb-ülésan találkozott a megyei végrehajtó bizottság tagjaival, akik tájékoztatták a megye ifjúságának helyzetéről. — Központi antennát építtetnek Nagyatádon az URH adó-vevő készülékeket üzemeltető vállalatok. A közösen használt antenna javítja a városképet is. Eddig ugyanis valamennyi vállalat külön épített antennát használt. Üt évve« ezelőtt, 1967. február 24-én halt meg Kecskeméten az 1884-ben ugyancsak ott született Kocsis Pál, kiváló szőlőnemesítő. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után eredetileg festőművésznek készült. Rövid ideig otthon folytatott festészeti tanulmányainak kiegészítésére Párizsba utazott. Itteni stúdiumait azonban csakhamar abbahagyta, hazatért szülővárosába, s letelepedve szőlőtermesztéssel, majd — főleg Mathiász János hatására — szőlőnemesítéssel kezdett foglalkozni. Az a tudományos és gyakorlati célkitűzés lebegett előtte, bog:' az alföldi homoktalajra alkalmas bor- és csemegeszőlő-fajtákat állítson elő. Eredményes munkásságát bizonyítja, hogy mintegy két és fél ezernyi hibridjéből ma is 67 fajtát termesztenek. Leghíresebb szőlőfajtái: Irsay Olivér, Gloria Hungáriáé, Kecskeméti rizling, Fehér kadarka stb. Kocsis Pál 1922-től számos kiállításon vett részt nemesített szőlőfajtáival. 1966-ban a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola az Entz Ferenc emlékéremmel tüntette ki. A legmagasabb állami elismerést, a Kossuth-díjat, mintegy egész életművéért, 1959-bén nyerte eL Beszélgetés a Puszták népéről — Kolbász baromfihúsból. A Kaposvári Húskombinátban — kísérletképpen 200 kg — baromfihúsból készítettek kolbászt. Hamarosan az üzletekbe kerül, s ha a vásárlók megkedvelik, akkor folyamatosan és nagyobb mennyiségben is gyártani fogják. A Kultúránk mérföldkövei ankétsorozat ötödik összejövetelén, kedden Illyés Gyula Puszták népe című művéről Domokos Mátyás irodalomtörténész, a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora tartott vitaindító előadást. Vendégként részt vett a beszélgetésen Fodor András József — Az idén hold helyett már hektárban kéri jelenteni a vetőmag-szaporító területeket a Somogy megyei Vetőmag-felügyelőség. Ennek megfelelően a termésbecslés és az utóbbi mértékrendszer figyelembevételével történik. — KRESZ-vetélkedőt rendez fiataljai részére a mer- nyei KISZ-alapszervezet február 27-én. Ezzel az alapszervezet egy vetélkedősorozatot szeretne elindítani. Attila-díjas költő, megyénk szülötte is. Hozzászólásában Illyés Gyula életművének sajátos vonásait segítette föltárni. Meglepetésként fölolvasta régebben keletkezett, Illyéshez írott versét. A megyei könyvtárban megrendezett ankéten a lelkes, irodalomszerető kaposvári olvasók is fölszólaltak. — Bordatöréssel és apróbb — Kétórás, 22 számból álló művészeti bemutatót tartott tegnap a Pázmány Péter utcai általános iskola Zrínyi Ilona úttörőcsapata. —■ Ittasan és szabálytalanul hajtott egy lovasfogatot az 51 éves, kaposvári Horváth József. A Kaposvári Járásbíróság közlekedési vétség miatt háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. — Visszaveszik a Balatontól Zamárdiban, az- autós kemping és a strand közötti területet. A feltöltéshez szükséges tanulmányterv már készen van, s ezt ma vitatják meg a szakemberek a helyszínen. — Szülők bálját rendeztek Niklán. A szülői munkaközösség és az általános iskola nevelőinek közös rendezvénye nagyon jól sikerült. zúzódásokkal úszta meg negyvenméteres zuhanását Alberto Rithner Buenos- Aires-i munkás. A város központjában épülő ház 14. emeletén megcsúszott, zuhanás közben egy kiálló gerendának ütközött, majd egy földihányáson kötött ki, amely tompította az esést. A szerencsés férfi a helyszínre siető újságíróknak maga számolt be a baleset körülményeiről. — Értesítjük vásárlóinkat, hogy a kiskorpádi tüzelő- és építö- anyagtelcpünk ismételten minden megvásárolt árut házhoi szállít. Kérjük, hogy vásárlásaikkal keressék fel telepünket. Telepünkön tüzelőféleségekböl és építü- anyagokből az igényeket kielégítjük. Afész, Kaposfő. (11741) — Hőkezelt dughagyma (makói nemesített hagymamag te - meséből származó) kapható, ex portszállításra hagymatermel két keresünk. Folgárdi áfész. (3533 "7) KÖZLEMÉNY A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai 1972. február 23-tól március 1-ig lövészetet tartanak a sántosi katonai lőtéren. Kéri a lakosságot és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a sántosi lőtéren és a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert az ott- tartózkodás életveszélyes. A felállított őrök figyelmeztetését tartsák be. Áruforgalmi előadót, könyvelőt, raktári segédmunkást felvesz az AGROKER Vállalat. Kaposvár, Jutái út. (384882) I-SOMOGYI NSPhAW Csütörtök, 1972, íebemter 21,