Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-04 / 29. szám

A fiatalok klubjának kulcsát nem a KISZ őrzi Somogy délnyugati csücs­kében szinte egymást oltalmaz­va bújik meg megyénk három délszláv községe: Lakócsa, Tótújfalu és Potony. Kapos­várról, más jelentős ipari te­lepüléstől messze él a déli ha­tármente falvainak lakossága. A megyeszékhelyhez legköze­lebb esik közülük Potony. A fiatalok innen már nem Somogy belseje felé, hanem Szigetvárra járnak dolgozni, a konzervgyárba. Bár az utóbbi esztendőkben közülük is egyre többen találják meg számítá­sukat otthon, a termelőszövet­kezetben, mégsem elég gyors ez a folyamat. Ennek okáról beszélgettünk Potony község KISZ-alapszervezetének titká­rával, MezÖfi Marikával. — KISZ-szervezetünknek huszonnégy tagja van — mondja a titkár. — Sajnos, nagyon nehéz megfelelő szóra­kozási, művelődési lehetőséget találni a faluban, pedig igé­nyelnék a fiatalok. Nem kel­lene vidékre járni szórakozni, kevesebb lenne az elvándor­lás. — Mit tettek a potonyí fia­Kiadványok — olvasó nélkül KI A HIBÁS? talok a kulturális és szórako­zási lehetőségek megteremté­séért? — Nagy esemény volt köz­ségünk kulturális életében, hogy 1970 áprilisában megala­kult a Dráva nemzetiségi kul- túrcsoport. A csoport tagsága főleg potonyiakból kerül ki. Fennállása óta nagyon szép si­kereket ért el az együttes. Járt Jugoszláviában, föllépett Bu­dapesten, Kaposváron, Zala megyében. A Magyarországi Délszlávok Szövetség rendez­vényein szintén gyakran sze­repel. _— Egyéb kulturális lehető­ség van-e a fiatalok számára a faluban? — Sajnos, kevés. A községi művelődési otthonban van a fiatalok klubhelyisége. A KISZ barcsi járási bizottsága mag­netofont és lemezjátszót adott a klubnak. iPontessm hat éve jelenít meg a megyei kiadvány »So­mogy 20 éve« címmel. Azóta sok idő telt el. Több 'kötet is (napvilágot látott, s ez nem kis büszkeséggel tölt el bennün­ket. »Somogyország« történelmét több könyvben is feldol­gozták. Az egyik leghálásabb, de egyben a legigényesebb anyag volt a megye története a felszabadulás hónapjaiban. Ebből a kútból bőven lehetett meríteni az 1970-ben kiadott »Sorsforduló« és a »Somogy a felszabadulás hónapjaiban« című könyvek megírásához. Azt hiszem, még nem mindegyik megye dicsekedhet Ilyen kiadványokkal. Mégis, mi az oka annak, hogy nem becsüljük meg kel­lőképpen ezeket a kiadványokat?! A József Attila könyves­boltba 200 példány érkezett a »Sorsforduló«-ból és a »So­mogy a felszabadulás hónapjaiban« című kötetből. A tájé­koztatás szerint csak húsz—harminc példányt adtak el. Mi lehetett az ok? Talán a propaganda hiánya? Minden bi- w>nnyal, de nemcsak ez. A megyei könyvtárban mindegyikből hat—tíz példány Tan. Eddig kevesen kölcsönözték őket. Mit tettek például a pedagógusok azért, hogy a tanu­lókkal megismertessék ezeket a kiadványokat? A figyelmet felhívni — kevés. Utalni ezekre — nem elégséges. S a baj valójában ott kezdődik, hogy pedagógusaink sem ismerik kellőképpen ezeket a kiadványokat! A kivétel ez alól nagyon kevés. Egy bizonyos. Indokolatlanul háttérbe kerültek a sok munkával készített megyei kiadványok. Pedig több figyel­met érdemelnének, hiszen rólunk beszélnek. Többé-kevés- bé bennünket szólaltatnak me g. a mi történelmünk eleve­nedik meg lapjaikon. R. G. — Milyen a program? — Ezen a területen van a legtöbb gondunk. Hiába ter­vezzük a legszebb programot is, ha olyan nevetségesen sze­rény eredményt sem tudunk elérni, hogy a KISZ-klub kul­csa a fiataloknál legyen. Ügy látszik, minden eddigi erőfe­szítésünk és példás magatar­tásunk sem érdemesít bennün­ket a bizalomra. Nem egy ter­vezett és megszervezfett prog­ramunk kútba esett pusztán azért, mert a kulcs »őrzőjét« nem tudtuk előkeríteni, vagy éppen »n°m ért rá«. — Ped'g a termet mindig rendben tartjuk, magunk ta­karítjuk. Egyszer fordult elő a vasárnap esti program után, hogy az éppen soros takarítók délelőtti műszakban dolgoztak Szigetváron, csak este takarí­tottak. Megfenyegettek ben­nünket, ha még egyszer ez megtörténik, szedhetjük a sá­torfánkat. így aztán gondolom, érthető, hogy klubunk prog­ramja nem színes, munkája rendszertelen, nem elégítheti ki a fiatalok igényeit 35. L. Helyszíni közvetítés — évtizedekkel a rádiózás kezdete előtt A báli szezon jelentős ese­ménye évről évre az újságíró­bál, amelyet szellemes szójá­tékkal »tollasbálnak« szokás nevezni, mivelhogy az újság­írók szerszáma, harci fegyvere a toll. Az idei újságíróbál al­kalmából fölelevenítjük min­den idők legérdekesebb újság­íróbálját, az 1882. évit. E neve­zetes bál szenzációja az első magyarországi helyszíni köz­vetítés volt, amelyet fél év­századdal a Magyar Rádió adá­sainak megindulása előtt Pus­kás Tivadar, a híradástechni­ka nagy tudósa rendezett az általa feltalált »műdaltelefon« segítségével. Ez a találmány volt az őse Puskás 12 évvel később meg­valósított telefonhírmondójá­nak, s alapját a távbeszélő központ feltalálása előzte meg. »■Amikor 80 évvel ezelőtt el­kezdték a távbeszélő-készülé­kek gyártását, csak páronként szerelték fel őket« — olvas­hatjuk A hírközlés regényében. Tehát akkor még csak két ál­lomás beszélhetett egymással, ahogy az ma már csak a gye­rekek játéktelefonjainál szo­kásos. Ahhoz, hogy több állo­más beszélgethessen egymás­sal, óriási költséggel mind­egyiket össze'kellett volna köt­ni valamennyi többivel. Ebben a formában sohasem juthatott volna a távbeszélő a mai ha­talmas p»erenére. mert min­den előfizető kihallgathatott volna minden beszélgetést. 1877-ben Edisonnál tehetsé­ges, új munkatárs jelentkezett: egy európai mérnök, hazánk­fia, Puskás Tivadar. Az ifjú munkatárs nem elégedett meg azzal, hogy Edison irányítása mellett dolgozzék, hanem föl­vetette neki új, forradalmi gondolatát, azt, hogy a külön­böző helyeken elszórtan fölsze­relt távbeszélő-készülékek ve­zetékeit tetszőleges kaocsoiá- sok leletővé tétele végett táv­beszélő központtá egyesítsék. Ottlétének megvalósítása után' röviddel új, nagyszerű gondo­lata támadt — írja A hírköz­lés regénye. Fölismerte, hogy a távbeszélő nemcsak üzenet­közvetítés, hanem szórakozta­tás céljait is szolgálhatja. 1881 őszén a párizsi elektro­technikai kiállítás volt a tudo­mányos fejlődés seregszemléje. A kiállítás bővelkedett szen­zációkban, de minden csodát elhalványított Puskás dalmű­telefonja, amelynek segítségé­vel az ipari palota termében a párizsi Nagyopera előadását hallgatták fejhallgatókból a látogók. Decemberben Berlin­ben volt helyszíni közvetítés, majd 1882. február 4-én a Vi­gadóban rendezett újságíróbá­lon lehetett telefonon hallgat­ni a pesti Nemzeti Színház az­napi előadását. Pap János Pus­kás Tivadarról írott regényes életrajzában idézi a Pesti Hír­lap riportját az első hazai helyszíni közvetítésről: »aki hozzájutott, az ugyan hclta naojáig dicsekedhetik ezzel a ritka szerencsével. Hejh! Volt az csak kínszenvedés! Azaz mit beszélek, hiszen nekem nem lehet panaszom! A női öl­tözőhöz vezető folyosón tolong­tunk az utolsó étterem felé egymáshoz sodródva, egymás­hoz préselve, ölelve. Engem az a szerencse ért, hogy előt­tem egy halványibolvaszín ru­hás tündér állt. Dehogy pa­naszkodom hát! Végre egy ár macával sodort engem is a te­lefonterembe, ahol egy elkülö­nített fülkében áhítattal hall­gattuk a Hunyadi László dalla­mait, Wiltné csattogó trilláit, mindezt oly tisztán kivehető- leg, mintha a Nemzeti Színház csarnokában álltam volna.« A Vasárnapi Újság tudósítá­sából: »Nehéz szorongások és vívódások után sikerült né­mely embernek utat törni egész a telefonos asztalig, s megragadni és füléhez emelni a csodálatos hallócsövet, nagy diadal volt, ha valaki éppen akkor fért hozzá, amikor W üt­né énekelt, mint Szilágyi Er­zsébet.« Erik Zetterström; Idegem Csöndes, szép nyári reg­gel. A költők szerint ilyen­kor rezdül halkan a lomb, és a 7«2Íő nap sugara játszik a függönyön. Tom és én napozunk. Tom hat és fél hónapos, egyenes lába van és nagyon szép feje. ősszel részt vesz a kiállítá­son. Ezzel tartozunk a fajtá­jának, bár igen terhes do­lognak tartjuk az ilyen kiál­lításokat. Éppen erről cse­vegtünk, amikor a nyári reg­gel békés nyugalmát megza­varta egy sétáló hölgy. A szálloda felöl jött, és megállt Tom előtt. Fürkésző szemmel vizsgálta körülbelül úgy, mint ahogy az egyik hölgy mustrálja a másik ki­fakult ruháját, majd ellent­mondást nem tűrő hangon ki­jelentette: »Ennek a kutyá­nak szopornyicája van!«. »Nincsen«, mondtam, mert tudtam, hogy Tom nem szo- pornyicás. Orvosa közölte ve­lem a múltkor, amikor vala­mi hurut miatt elhívtam. »ön állatorvosnő, asszo­nyom?« — kérdeztem. »Nem, de tudom, hogy szo­pornyicája van. Látszik a hátsó lábán. Az én kutyám­nak i3 ilyenek voltak a lábai. Három hét alatt elpusztult. Pedig olyan aranyosak, ami­kor kicsinyek!« Hm, gondoiajn, itt ülüiik ® FILMJEGYZET OlifuLak a r A mulatságos vígjátékok sajátja, hogy meghökkentő fordulattal ejtik ámulatba né­zőiket ; így aztán kezdettől fogva vártuk, hogy Apuka nyulai felbukkanjanak a ru­határban. Odakenülésük vég­zetesen törvényszerű volt, egy csavaros történet tetőpontja­ként — sajnos, a film köze­pén. Megszokott dolog ugyan­is, hogy a tetőpont — bár­mily iskolásam hangzik is — a »megoldást« előzze meg. Itt azonban (bizonyára nem álLt szándékában az alkotóknak) .t történet közepén durrant el az igazi ötletpetárda: azáltal, hogy a közönyös nyuszik egy­kedvűen futkároztak a műve­lődési ház márványlépcsőin. Az »igazi« - robbanás a film vé­gén csak idézőjelben volt iga­zi, és csak idézőjelben volt lélegzetelállító; hiába fokozta a hatást a vészesen ketyegő óra, hiába éktelenkedett a gyufa és vigyorgott vésztjóso- lóan a demizson benzin. En­nék az új magyar filmnek a második fele csupa idézőjel: intőén felemelt mutatóujj, csupa kioktatás. Szép oktatások ezek, jó szándékúak is, csak nem elég eredetiek, a film nem képes megteremteni hitelüket, s egy kissé ájtatoskodóak is... Hogyan kerülnek a nyuszik a ruhatárba? Egy farmemadrágos fiatal­ember albérletet vesz ki a környék jól ismert, minden hájjal megkent Apukájánál, aki nemcsak azért hű mása a Hattyúdal öregjének, mert it* is Páger Antal játssza. A fia­talember aztán a kelleténél többször látja kombinéban Apuika csacska és formás lá­nyát, s így az első adandó al­kalommal az ölébe fekszik, és — verset olvas neki. Közben éri némi — s nem is jogtalan — fricska a közművelődési berkeket, s népművelőket is. Persze, nem általánosító igénnyel... Viszont mindez alkalmas arra, hogy a bohókás helyzetek, s az ártatlan sze­relem ürügyén összemérhető legyen a világmegváltás a le­hetőségekkel ... Ügyesem mo­zognak, csipkelődnek az al­kotók mindvégig — a felszí­nen. Apuka ugyanis a fiatalem­ber beajánlására a művelődési házba kerül ruhatárosnak, ahol alkalmasint jó kis »séf­kutyák napon Tom meg én, jól érez­zük magunkat, s akkor jön egy vadidegen nő és kelle­metlenségeket vág a fejünk­höz. Bár mind a ketten tud­juk, hogy nincsen igaza, sza­vainak fullánkja mégis ben­nünk marad. Fölkeltette gya­núnkat, amelytől nem tu­dunk szabadulni. Hiába is­mételgetjük magunkban, hogy nem lehet igaza. Ez mindig így van. Per­sze a hölgy nem cselek­szik rosszakaratból. Csupa jóindulat, de ez a hiéna jó­sága. Legjobb szándékkal döf belénk. Az embereknek ahhoz a fajtájához tartozik, amelyik csupa felebaráti sze­reiéiből így szól másokhoz együttérzéstől remegő han­gon: »Hogy lefogyott és mi­lyen rosszul néz ki. Mondja, nincsen gyomorfekélye?« Ha azok, akik így beszél­nek sejtenék, hogy mit tesz­nek! A jó emberek néha bor­zalmasak. Mark Twain mondja valahol: »Sok jó em­ber él ezen a földön, de akadnak, akiknek még ennél is nagyobb hibájuk van«. Ez megnyugtató, ncfha vigasznak elég sovány. Mit válaszoljak ennek a hölgynek? — elmélkedtem magamban* Ha beszélek fi tét« csinál... Az egyik közeli kifőzdében pedig friss bárány­hús gyanánt árulják rántva apuka nyulait. A KÖJÁL min­dent felfed, s a végső mentség egy illusztris betegség és a nyulak átmentése a művelődé­si ház ruhatárába. Ezért a fia­talember összevesz a főnöké­vel, felmond, és — mit tesz ilyenkor egy mai víajáték ál­lástalan. lakástalan főhőse? — megnősül. A hír hallatán és a belga kannyúl elvesztésén bú- songó Anuka valóban össze­esik, és elköltözik az élők so­rából. Halálával és az általa elrej­tett pénz megtalálásával törés következik a filmben is. Mert a jó szándék ott az alkotók­ban; a gebin lehetősége csábít és vonz, jóllehet a pénz nem boldogít, de kusza és túlságo­san felületes keretben látjuk mindezt. Kár érte, mert a kezdet kel­lemes szórakozást ígért. A filmtörténet és Bácskai lMuró István rendezése mint­ha példázata volna annak, hogy egy történetet nem sza­bad agyonpoentírozni, kifa­csarni belőle mindent a néző szemeláttára. Igazi élményt (gy csak Páner Antal játéka hozott; Schütz Ila és Iglódi István gyengéd kapcsolatát já­tékuk tette kellemessé. T. T. Somogyi helynevek Boszénfa, Gálosfa, Lipótfa nevének eredete A KÖZHIEDELEM szerint az ilyen -fa utótagú helyne­vek onnan erednek, hogy egy­kor ezeken a területeken na­gyon sok fa volt Az erdők és az Itt élő különböző fafajták gazdagságát nem tagadjuk, ez Somogyot, főképpen pedig a Zseldoet ma is jellemzi. A fa a tótagú helyneveknek azon­ban nem ez a magyarázatuk. Kázmér Miklós: A »falu« a magyar helynevekben című tanulmányában a XIII. szá­zadtól a XIX. századig terje­dő forrásokból összegyűjtötte azokat a valódi helységneve­ket, amelyek -falu, -falud, -falva, -fa utótagra végződ­nek. Mintegy 3000 helység ne­ve szerepel gyűjteményében. A -falu névtípus — mely Nyugat-Dunántúlon a leggya­rosszül alkalmazott jóságról vagy a helytelen együttérzés­ről, art nyilván sértésnek ve­szi. A legjobb, ha visszavá­gok. De hogyan? Na, majd társalgók egy kicsit a ku­tyámmal. »Kedves Tom«, kezdtem elég hangosan, hogy * hölgy is meghallja, »látod most le­lepleztek. Az idegen néni is tudja, hogy szopornyicád van, és így nem szabad a többi kiskutyával játszanod«. A hölgy sóbálvánnyá vál­tozott. Tágra nyílt szemével úgy festett, mint egy isteni filmdíva premier p'ariban, Fagyos tekintettel végigmért és azt kérdezte: »Játszott ez a szopornyicás kutya más helybeli kutyákkal?« »Igen, persze.« »Az én kis skótommal is?« »Hogyan asszonyom? Skót útitársa van?« »Ostobaság, azt kérdeztem, hogy ez a beteg kutya ját­szott-e az én skót terrierem­mel?« »Vagy úgy, azzal a kis fe­ketével, az öregember sza­kállal? Igen, az egész délután együtt volt Tómmal. Az volt a legmulatságosabb, amikor Tóm végignyalta a pofáját.« A hölgy szó nélkül sarkon- fordult és felsietertt a szállo­dába. Csomagolt és kutyájá­val még aznap hazautazott. Tom meg én újból ott ülünk a napon, és élvezzük a békés csöndet. Felhőtlen az ég, és az utakon sem sétál­nak idegen »jóemberek«» Boldog Balázs fordítása koribb — mindvégig megőrzi eredeti alakját. Somogybán 26 község nevében szerepe! , de érdekes módon napjainkig majdnem mind eltűnt a hiva­talos helységnévtárból. Egye» községek elnéptelenedtek, má­sok beolvadtak valamelyik szomszédos községbe, s eredeti nevüket elhagyták. A XIX. században például még a kö-'i*, vetkező somogyi helynevek­ben volt -falu végződés: An­taljai u. Hosszúfalu, Magyar- falu, Pálfálu, Réhfalu, Tekla- falu, Tótfalu, Üjfalu. A -falva névtípus helység­neveink között 1200 táján je­lenik meg, később egyre ele­venebbé válik, a XIV—XVI. századi forrásokban Kázmér 2200 falvát talált A XVIII— XIX. századra különböző te­lepüléstörténeti, gazdasági okok miatt sok ilyen nevű te­lepülés elpusztult, Somogybán 54 község -falva típusú neve tűnt el. A megmaradt nevek kisebb része konzerválódik, nagyobb része nyelvileg mó­dosul, a -falva utótagból sok­szor -fa, néha -falu alak lesz, vagy egyszerűen csak leko­pik. A XIII—XVI. században So­mogy megye területén 89 -fal­va végű helynév volt. Ezek közül -fa utótagúra rövidültek oéldául a következők (általá­ban csak a mai formájukat közlöm): Bőszénfa, Csarnafa (Tarnóca mellett volt, 1495: Charnafalva), Cserénfa, Gá­losfa, Háromfa, Herántfa (Tarany határában volt), Ipoldfa (ma: Lipótfa), Ivánfa, Lukafa, Mihályfa, Móricfa (Tapsony táján), Patosfa, Si­monja stb. A SOMOGY MEGYEI föld­rajzi-névgyűjtésből még to­vábbi példákat lehetne idézni, több olyan -fa végű dűlő- és határrésznév van, amely egy­kori falu emlékét őrzi. A -falva típusú helynevek birtokos jelzős összetételek voltak, legtöbbször valódi bir­tokviszonyt jelentettek. A ne­vek előtagjában általában a föld, a település birtokosát nevezték meg (Gálos, Iván, Mihály stb.), hasonlóan a -háza, -laka, -földje, telke utótagú nevekhez. Szabó Ist­ván szerint a kisnemesek bir­tokát kezdték így nevezni. Az 5 birtokuk rendszerint csak egyetlen falu, itt építették meg lakóházukat, gazdaságuk is ehhez a helységhez kötő­dött, tehát az ő faluhoz tarto­zástik voit a legszembetűnőbb. Dr. Király l a jo» SOMOGYI NÉPLAP TítasUtSs, liU «aferwfe 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom