Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-02 / 27. szám

I sági verseny előkészületeiről - pár sorban Sapporo a nyitány előtt Már nagyban készülnek Sap- poróban a csütörtöki megnyi­tóra. Japán idő szerint 11 óra­kor (európai 3 óra) fanfárok jelzik majd az ünnepség kez­detét a makomanai jégstadion­ban. A jegyek elővételben el­keltek. Az ünnepélyes ese­ménynek 50 ezer nézője lesz. Február 3 és 13 között egyéb­ként a nemzetközi sportvilág Sapporóra figyel, ahol a 35 olimpiai aranyérem sorsa dől eL Az első napon a nyitóünnep­ségen kívül még két jégko­rong-selejtező jelent eseményt: a Csehszlovákia—Japán és a Svédország—Jugoszlávia talál­kozót bonyolítják le. Hirohito japán császár és Nagako császámő kedden Sap- poróba érkezett. Hirohito nyit­ja meg csütörtökön ünnepé­lyes keretek között a XI. téli olimpiai játékokat. A császári pár vasárnapig marad Hok­kaido sziget fővárosában, és megtekint néhány versenyt is. Bolíwiöbcm A tengerentúl túrázó Vasas labdarúgó-csapata La Pazban 2:1 arányú győzelmet aratott a bolíviai Strongest együtte­se ellen. A találkozó 3600 méter ma­gasságban zajlott le. A jelen­tés nem szól arról, hogy hol folytatja a túrát a Vasas, és egyáltalán ellátogat-e Peruba. Oj edzővel, régi csapatával várja a rajtot a K. Táncsics kosárlabda-együttese Ügy mondják, hogy a Ka­posvári Táncsics SE-nél csak akkor érezték át igazában, mit jelent csapatuk számára az NB I, amikor tavaly ősszel megnyerték a bajnokságot. Utólag visszagondolva valóban jogos volt a kérdés. A »-meg­gyengült-» csapattal szabad-e nekivágni az NB I csatáinak? Ismeretes, hogy a múlt évi sikerek első számú kovácsai idény közben távoztak a Tán­csicsból. A megmaradó garni­túra azonban mindenáron bi­zonyítani akart, és tudott is. így született meg az NB L Nem sokáig értek rá ünne- pelgetni a bajnokság megnye­rését. A csapatvezetők első­sorban az edzőkérdést kíván­ták megoldani és ez megnyug­tató módon sikerült is. A Nem­zeti Bajnokság I. osztályában már nem engedhető meg az, hogy úgy, mint Szabó Ferenc, vagy a későbbiek során Végh Sándor a csapat szakvezetője és egyben játékosa is legyen, így esett a választás Walter Károly testnevelő tanárra. Az új bajnokságra, amely február 5-én kezdődik, már Walter edző készítette fel a csapatot. Az edző új, a játékos- állomány azonban általában a régi. Amikor a Táncsics sport­vezetői erősítés után néztek, kiderült, hogy elsősorban a sa­ját erejükre támaszkodhatnak. A bajnokságot nyert csapatra. Ezekhez néhány fiatal jött még, no meg a Táncsicshoz ke­rült Pakot, Hirt és Somoskövi, a Kaposvári Gazdász csapatá­ból. E három játékos csata­sorba állása talán a kezdő lé­pés ahhoz, hogy állandó váza legyen a jövőben a Táncsics kosárlabdacsapatának. Huszonegy tagú keret készül a bajnoki évre. Változatlanul Bovanovics„ Végh, Galváts és Molnár számítanak biztos em­bereknek. Ök állnak majd ott a kezdő sorban. Rostás, Bada, Csapó, Krajnyik, Tóth meg Pakot szintén helyet kaphat a magyar bajnok Bp. Honvéd elleni csapatban. Számított Walter edző Cseresznyésre is. A kitűnő játékos azonban sé­rüléssel bajlódott, s nehezen tud formába lendülni. Ha a csapat régi is, azért néhány új névvel fogunk ta­lálkozni. A már említett So­moskövi meg Hirt mellett Pá­pai, Nagy, Gossi, Elmauer, Patai meg Pintér dolgozott igen szorgalmasan a felkészü­lés során, hogy bekerüljön az NB I-es csapatba. A csapat balszerencséje, hogy mindjárt a bajnokegyüt­tes ellen kezd, aztán a máso­dik mérkőzését is idegenben játssza. Február közepén azon­ban már hazai környezetben látni fogjuk a Táncsicsot, amelynek szereplésével kap­csolatban jósolni szinte lehe­tetlen. Mi eddig eléggé távol­ról figyeltük az NB I-et, ahol például nem tudott helytállni a kitűnő játékerőt képviselő, nagy múltú Pécsi VSK csapa­ta. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Táncsics együttesére csak vereségek várnak. Külö­nösen nem, ha az együttes az új szakvezető irányítása alatt eggyéforr, megszokja az NB I légkörét. A Táncsics SE az MTK Ka­posvári Tanácsának segítségé­vel megvásárolta az NB I-es mérkőzések előírásának meg­felelő »üvegpalánkot«. A csa­pat már az átalakított pályán készül a nyitányra. Kern kell tovább várnia, nálunk már kapható a villamos felhúzású bojler kapcsoló óra kedvezményes éjszakai tarifára Ara:1500 Ft A készülék használatával az ára kb. hat hőnap alatt MEGTÉRÜL Remekeltek a kaposvári asztaliteiiszezík Szombathelyen Az idén. a hagyományos nyugat-magyarországi (koráb­bi nevén dunántúli) asztali te­nisz-bajnokságot Szombathe­lyen, a művelődési és sport- háziban rendeziték meg nagy érdeklődéstől kísérve. A tor­nán népes versenyzőgárdával vett részt Somogy csapata. A mieink jól tudták, hogy a fér- fiaíknál elsősorban a pécsiek­kel kell nagy csatát vívniuk. A nőtere még nehezebb fel­adat várt Az otthonukban játszó szombathelyi lányok varhetetLemekmek tűntek. Dobos Matfld. A Vasas remekül képviselte a somogyi színeket a szombat- helyi tornán. A női egyes ki­vételével mindenütt ott vol­tak a mieink az első helyért folyó harcban. Az a tény, hogy a férfi egyesben, illetve a férfi párosban házi döntőt hozott Nyugta-iVÍagyarország bajnoksága, maga helyett be­szél. A Horváthné, Dobos új­donsült női párosunk pedig sikert sikerre halmozott, szin­te leütötték az asztalról első helyen kiemelt Csák, Gáspár női párost. EREDMÉNYEK. Férfi egyes: 1. Szálínger (K. Vasas), 2. Péter, (K. Vasas), 3. dr. Horváth és Balázs Á. (P. Ércbányász). Ez a szám rosszul indult a mieinknek, Balázs meglepetés­re egy ismeretlennek számító versenyzőtől kapott ki. Me­gyei bajnokunk helyett az­tán Szálinger és Péter kárpó­tolt bennünket győzelmei veL A házi döntő remek küzdel­met hozott, és Szálánger meg­érdemelt győzelmével ért vé­get. Férfi páros: 1. Balázs. Ivu- sza (K. Vasas), 2. Szál inger, Péter (K. Vasas), 3. Piedl, Nagy (Dorog) és Szederkényi, Szeifert (P. Ércbányász). 31 pár kezdte meg a küzdel­meket, az első helyen kiemelt dr. Horváth, Balázs párost a bronzérmes dorogiak győzték le. Remek küzdelmet hozott a döntő mérkőzés. Balézsék okultak a legutóbbi vereség­ből, kevesebbet kockáztattak és ezzel nyertek. Női egyes: 1. Csík (Sz, Pe­dagógus), 2. Gáspár (Sz. Pe­dagógus), 3. Boldizsár (K. Va­sas) és Körtnendiné (Sz. Peda­gógus). Horváthné a négy közé ju­táskor kapott iká a győztes Csíktől. Dobos és Váradi a nyolcad döntőben esett lei. A házi döntőn nem volt vitás Csík Márta győzelme. Boldi­zsár harmadik helye az erős mezőnyben elismerést érdem­lő. Női páros: l. Horváthné, Dobos (K. Vasas), 2. Nagy, Raffai (Szombathely), 3. Csík, Gáspár és Körmendivé, Sze­kér (Szombathely). Harminc női páros kezdett. Az elődöntőben találkozott a kaposvári kettős a Csík, Gás­pár párral. A Horváthné, Do­bos együttes 2:0-ra verte Csí­kéket. Első helyük nagy bra­vúrnak számít. Vegyes páros: 1. dir. Hor­váth, Csík (Pécs, Szombat­hely), 2. Balázs, Horváthné (K. Vasas), 3. Szálinger, Dobos (K. Vasas) és Balázs, Nagy (Pécs, Szombathely). ötvenhat pár került fel a versenytáblára. A mieink vé­gig jód szerepeltek, a döntő­ben 2:l-re nyert az alkalmi pécs—szombathelyi vegyes pá­ros. Késsel „lőhet“ érvényes gólt a kapus ? A téli holt idényben heteken át csak »elméletben« lehet ná­lunk labdarúgó-mérkőzéseket lejátszani. Ilyenkor — beszél­getésekben — fölelevenednek a régi nagy csaták, híres já­tékosok bravúrjai. Ezúttal más játékra, vagy ha úgy tetszik, »-továbbképzés­re*! hívjuk a kedves olvasót. Ezt játsszák most az élvonal­beli játékvezetők is, akik a labdarúgó-szabálykönyv fur­fangos kérdéseiből rendezget­nek Ki mii tud?-ot. Biróczky János, az ismert játékvezető segítségével ruk­kolunk ki olyan kérdésekkel (és válaszokkal), amelyekre nemcsak a szurkolók, hanem a játékvezetők és játékosok egy része sem adna határozott vá­laszt. Például: Lehet-e labdarúgásban do­básból gólt elérni? Igen, de szabályosan ezt csak az a ka­pus teheti, aki saját kapujából A Szőcsényi Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola várja azokat az általános iskolát végzett fiú tanu­lókat az 1972/73-as tan­évre, akik kedvet érez­nek az ERDŐGAZDASÁGI SZAKMA iránt. Diákotthoni elhelyezést, ösztöndíjat biztosítunk. A jelentkezést az alább: címre kérjük: Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola Somogyzsitfa— Szőcsény. (11659) kézzel be tudja dobni a lab­dát az ellenfél kapujába. A kapus kézzel játékba hozhatja a labdát — ez szabályos. Mi az ítélet, ha a kapus szándékosan megdobja — vé­dés után — a labdával a tizen­hatoson kívül álló ellenfelet? A bírónak 11-est kell ítélnie, mert a kapus »bűntette« a 16-oson belül kezdődött. Ha a kapus kirúgását védője a 16-oson belül kézzel meg­fogja? Meg kell ismételni a kirúgást, mert amíg a labda nem hagyta el a tizenhatost, nincs játékban. Abban az esetben, ha saját játékos egy tizenhatoson kívüli szabadrúgást haza akar ívelni, s a labda érintés nélkül hálóba jut, a helyes ítélet nem öngól, hanem szöglet. Lesállás miatt szabadrúgást ítélt a játékvezető. A játékos a félvonalon túlról az ellenfél kapujába vágja a labdát. Gól? Nem gól, s a játékvezetőnek kirúgást kell ítélnie. A lesállás után ugyanis közvetett szabad­rúgás jár (a bírók nem jelzik karfölemeléssel, érthető okok­ból), s közvetett szabadrúgás­ból érintés nélkül nem lehet gólt elérni. I. oszt almát vásárolunk CSEMEGE Kereskedelmi V. 120-as bolt, Kaposvár, Május 1. utca 16. (384589) S OMOGYI NÉPLAP Szerda, 1972. február t fEBKUAt 2 SZERDA Karolina Milyen les* az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felszakadozó tét höxefc, már csak néhány helyen kisebb havazás, Mérsékelt, időnként megélénkülő, helyenként meg­erősödő keleti—délkeleti szél. A hőmérséklet csök­ken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 1 és mínusz 4 fok között lesz. — A dolgozó nő egészség­védelme címmel filmvetítés­sel egybekötött ankétot szer­vezett a Hazafias Népfront városi és a kaposfüredi vá­rosrész nőbizottsága. A jól sikerült rendezvényen — melyen dr. Varjú Irén, a vá­rosi tanács egészségügyi osz­tályának vezető főorvosa tartott előadást — csaknem százan vettek részt — Versmondóverseny, ötö­dik alkalommal írta ki a Tolna megyei Tanács műve­lődésügyi osztálya és a Szekszárdi Városi Tanács a Babits Mihály dunántúli if­júsági versmondóversenyt Az első fordulóra március 24-én és 25-én kerül sor. — Több mint 25 millió fo­rint értékű árut értékesített tavaly növénytermesztésből és állattenyésztésből a ka- pospulai Ezüstkalász Tsz. Ez a mennyiség jóval megha­ladja az 1970. évit — A világ legnagyobb szállodahálózatának tulaj­donosa, az amerikai Holi­day—Inn Szállodaépítő Vál­lalat azzal a tervvel foglal­kozik. hogy a szocialista ál­lamokban is beruházásokat eszközöl — jelentette ki Heinz M. Gloor, a konszern észak-európai részlegének igazgatója. — Algyő határában meg­kezdték a Szegeden működő Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat propán- bután palacktöltő üzemének építését. Az épületekre és a modern gépi berendezésre több mint 130 millió forintot ruháznak be. Az automatiku­san működő, körpályás töl­tőgépsort Dániából szállít­ják, s a berendezés óránként 1200 háztartási palackot tölt, mér, ellenőriz, s szállít a tá­rolóhelyre, emberi kéz érin­tése nélkül. — Utazó közalkalmazottak. A kaposvári járási hivatal két külföldi utat szervezett eddig a tanácsokon dolgo­zóknak. A Német Demokrati­kus Köztársaságban és Ju­goszláviában jártak eddig a kaposvári járás közalkalma­zottai, az idén pedig Bulgá­riába utazik egy harmincöt tagú csoport. — Olcsóbbak leitek a tele­víziókészülékek a Szovjet­unióban : február elsejétől 8—20 százalékkal szállították le a fekete-fehér és átlagban 24 százalékkal a színes kép­ernyős tv-készülékek árát. — Árokba csúszott egy autóbusz az út síkossága miatt tegnap reggel Imre- majornál. A Lad—Kaposvár között közlekedő menetrend- szerinti autóbusz utasai kö­zül senki sem sérült meg. A járműben 500 forint kár ke­letkezett. „Családi“ Coca-Cola Speciális zárókupakokat rendelt a Fővárosi Ásvány­víz és Jégipari Vállalat a Mátra-vidéki Fémművektől. A különleges zárókupak le­hetővé teszi, hogy a Pepsi- Cola és a Coca-Cola az idén először egyliteres töltésben is piacra kerüljön. A záróku­pak felbontása után bizton­ságosan és könnyedén vissza­szerelhető lesz, tehát bizto­sítja az úgynevezett »családi-« üveg praktikus használatát. A családi cola a jellegzetes füzesabonyi lakattal előre­láthatólag már februárban forgalomba kerüL 65 évvel ezelőtt, 1907. február 2-áu halt meg — 71 éves korában — Dmitrij iva- no vies Mendelejev, a világhírű orosz kémikus, több külföldi akadémiának, köztük a. Magyar Tudományos Akadémiának tisz­teletbeli tagja. J 869-ban fölfe­dezte a kémiai elemek perió­dusos törvényét, amely a mo­dern anyagelmélet egyik alap­ja. A periódusos törvény alap­ján előre meghatározta számos — csak később fölfedezett — kémiai elem (a gallium, a ger­manium, a szkandium stb.) létezését és sajátosságait. A Mendelejev-féle periódusos rendszer tulajdonképpen azon alapszik, hogy a kémiai ele­mek rendszámának (atom­magtöltésének) növekedtével periodikusan változnak az ele­mek kémiai, valamint fizikai sajátosságai; ezt nevezzük pe» riódusos törvénynek. Az ele­mek atomsúlyai szerinti fel­sorakoztatásban megmutatko­zó törvényszerűséget s ennek jelentőségét Mendelejev ismer­te fel. Tanulmányozta az oldatok sajátságait és a folyadékok ki­terjedését is, és T. Andrewst megelőzően fölfedezte a kriti­kus hőmérsékletet. Sokat fog­lalkozott gyakorlati kérdések­kel is: így ő vetette fel elő­ször a szén föld alatti elgá- zosítá&ának gondolatát, és ál­landóan hangsúlyozta, hogy a kémiai folyamatokat eredmé­nyesen lehet alkalmazni a ter­melés különböző területein. Növekszik Lengyelország importja Az elmúlt években állan­dóan növekedett Lengyelor szágnak a szocialista álla­mokból származó importja. Ezekből az országokból — mindenekelőtt a KGST tag­államaiból — érkezett 1971- ben az importált nyers­anyagnak majdnem 70 száza­léka. A szovjet órák és fényké­pezőgépek, a magyar és a csehszlovák gyártmányú ci­pők, továbbá a Német De­mokratikus Köztársaságból származó fehérneműk és kö­töttáruk Lengyelországban igen keresett árucikkek vol­taik, — Vaklárma —■ hat halot­tal. Hétfőn egy salvadori fa­lucska, San Jose Guayabal templomában a misén tolon­gó tömegben valaki elkiál­totta magát: »Tűz van!-« — mire az emberek őrült pá­nikban, egymást letaposva igyekezték kijutni. A vak­lárma szomorú »eredménye«: hat halott, huszonhét sebe­sült. — Gyorsított eljárással. Két — egyenként tíz forint értékű — zsebkendőt lopott a megyeszékhely egyik önki­szolgáló üzletéből a kaposvá­ri Blinov Elemérné. A Ka­posvári Járásbíróság — a módosított Btk alapján — vagyon elleni vétség miatt ezerkétszáz forint pénzbünte­tésre ítélte. — Európa kőolajból takar­mányt előállító első gyára Szardínia szigetén épül. Az előirányzat szerint 43,2 mil­lió dollár költséggel épülő üzem évenként 100 000 tonna takarmányfehérjét állít elő szénhidrogénekből. — Karád Községi Tanács V, B. egységes szakigazgatási szerve 1972. január hó 1-1 hatállyal ál­talános építésügyi hatósági jog­körrel rendelkezik, és ellátja te­rületén az első fokú építésügyi hatósági feladatokat. (1167SJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom