Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-15 / 38. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? Ára: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA XXVIII. évfolyam 38. szám. 1972. februir 15.. kedd Legyen 1972 az indokínai iiioró elleni San éie! * Indokína népeinek is joga van a békére Tízezrek tüntettek Párizsban A Parlamentben TANÁCSKOZTAK A KÉPVISELŐCSOPORTOK VEZETŐI A Parlamentben tegnap ér­tekezletet tartottak az ország­gyűlés tisztségviselői, a parla­menti állandó bizottságok el­nökei és a képviselőcsoportok vezetői. A tanácskozáson Apró Antal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a képviselőket az országgyűlés 1972. évi munka- programjának tervezetéről. Is­mertette az állandó bizottsá­gok és a képviselőcsoportok soron következő feladatait is. Ezt követően dr. Korom, Mi­hály igazságügy-miniszter az idén beterjesztésre kerülő tör­vényjavaslatokat ismertette, majd Barcs Sándor, az Inter­parlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke az IPU tevékenységéről adott tájé­koztatást. (MTI) Négynapos moszkvai látogatás Kádár János lepap hazaérkezett a Szovjetuniótól Közlemény a Központi bizottság első titkárának látogatásáról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára hétfőn délután — nem hivatalos baráti látogatásának beíejeztével — hazautazott a szovjet fővárosból. A vnukovói repülőtéren Ká­dár elvtársat Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára, Konsz- tantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra és más hivatalos személyi­ségek búcsúztatták. Magyar részről jelen volt Rapai Gyula, a Magyar Nép- köztársaság moszkvai rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe és a nagykövetség több vezető munkatársa. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak első titkára tegnap este érkezett haza Budapestre. A Ferihegyi repülőtéren Biszku Béla és Komócsin Zol­tán, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja', dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­niszter, Gyenes András és Ka­tona István, a Központi Bi­zottság osztályvezetői fogad­ták. Jelen volt a fogadtatás­nál A. M. Szorokin követtaná­csos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Kádár János szovjetunióbeli látogatásáról tegnap közös köz­leményt adtak ki. (Folytatás a 2. oldalon.) Az indokínai népek békéjé­vel és függetlenségével fog­lalkozó világkonferencia va­sárnap kora délután befejezte háromnapos tanácskozását. A vasárnapi plenáris ülésen elő­ször a különböző bizottságok jelentéseit ismertették. Lelkes taps kíséretében egy­hangúlag elfogadták a delegá­tusok a világtalálkozó felhívá­sát, amely kiemeli: A világ minden népének jo­ga van a békére, Indokína népeinek is. Követeljük a viet­nami, laoszi és kambodzsai népek számára minden korlá­tozás nélkül annak jogát, hogy békében, szabadságban és füg­getlenségben élhessenek. Követeljük, hogy az Egye­sült Államok kormánya gyor­san és teljesen vonja ki min­den fegyveres erejét a világ­nak ebből a részéből, hogy je­lölje meg a kivonulás pontos idejét, szüntesse be a légi há­borút és az indokínai népek ellen irányuló minden katonai tevékenységet. A világtalálkozó részvevői ezután elfogadták az akcióbi­zottság által kidolgozott hatá­rozati javaslatot, amely hang­súlyozza, hogy 1972-t az indo­kínai háború elleni harc esz­tendeiévé kell tenni. Az Egye­sült Államokban a háborúelle­nes mozgalom április elején indítja meg kampányát, mely­nek során egyre fokozódó len­tüntetés»* * Közoktatási küldöttség érkezett az NDX-öól A bányászsztrájk követelményei Br. Siegfried Beiernek, a Német Demokratikus Köztár­saság közoktatásügyi minisz­terhelyettesének vezetésével hattagú küldöttség érkezett hétfőn Budapestre, a két or­szág között érvényben lévő közoktatási megállapodás in­tézkedési tervének megtár­gyalására és aláírására. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren dr. Gosztonyi Já­nos művelődésügyi miniszter- helyettes, továbbá a Művelő­désügyi Minisztérium és az NDK nagykövetségének több vezető munkatársa fogadta. (MTI) Tizenhét százalékkal több építőanyag Az építőipar kezdte az évet jói Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium értékel­te at ÉVM-válallatolcnak ez év első hónapjában elért ter­melési eredményeit. Az össze­sítésből megállapítható, hogy az építőiparban jól kezdődött az év: az ÉVM vállalatok ja­nuári építési-szerelési munká­jának értéke 19 százalékkal haladta meg az egy évvel ez­előtti termelést. Az építőipari árszintváltozásból eredő bevé­telek leszámításával szeré­nyebb ugyan az eredmény, de még így is kedvező. A szokat­lanul meleg téli időjárás is kedvezett az építőiparnak, s nemcsak a fűtött, tető alá ke­140 milliós rekonstrukció A Újra termei a Kanizsa Bútorgyár Befejeződött a jsanizsa Bú­torgyár 1968-ban megkezdett, s több mint 140 millió forin­tos költséggel végrehajtott re­konstrukciója. A korszerűsí­tett gyárat hétfőn délután munkásgyűlésen adta át Ke­serű Jánosné könnyűipari mi­niszter. A miniszter a gyaravatás alkalmával elmondta: egy 1970. évi kormányhatározat kereté­ben készült el a korszerű tech­nikával felszerelt Kanizsa Bú­torgyár. A kormány 2 milliárd forintot irányzott elő a ma­gyar bútoripar rekonstrukció­jára. Ennek 60 százaléka eb­ben az évben megvalósul. Már 1972-ben 14—15 százalékkal több bútor kerül az üzletekbe. 1975-ig 50 százalékkal növek­szik a magyar bútoripar ter­melése. rült épületekben, hanem a szabadban is a szokásosnál nagyobb ütemben dolgozhattak. Nagy gondot okoz évek óta, hogy az építőanyag-ipar ter­melése elmaradt az építőipar termelés növekedésének üte­métől, most januárban azon­ban az ÉVM építőanyag-ipari vállalatok mindegyike túltel­jesítette előirányzatát. Vég­eredményben 17 százalékkal több építőanyagot termeltek, mint tavaly januárban. „Gazdasági csőd fenyegeti Angliát“ Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti Londonból: A szigorú áramkorlátozások miatt teljes a zűrzavar Ang­lia ipari termelésében. Vasárnap éjfél után egy perccel élet­be lépett a kormány szükségállapot-rendeletén alapuló ada­golási rendszer. hogy saját áramfejlesztőjével üzemel. A kormány a hétfő reggeli lapokban a legmesz­(Folytatás a 2. oldalon.) dületű akciókat és két szervez. Több tízezren vettek vasárnap délután azon a pári­zsi felvonuláson, amelyet a versailles-i világértekezlet zá­róakkordjaként hirdetett meg mintegy ötven haladó, balol­dali francia társadalmi és po­litikai szervezet az indokínai népekkel vállalt szolidaritás jegyében. A menet élén az amerikai békeharcos szerveze­tek képviselői, a versailles-1 világértekezlet elnökségének tagjai haladtak. (Kommentárunk a 2. olda­lon.) Tűzszünet és bombázás Vasárnap életbe lépett a dél-vietnami hazafias erők által meghirdetett négynapos holdújévi tűzszünet, míg a saigoni bábcsapatok csak egy­napos tűzszünetet tartanak (ez hétfőn, magyar idő szerint 11.00 órakor kezdődött). Ter­mészetesen egyik tűzszünet sem érinti az utóbbi napok harci cselekményeinek túlnyo­mó részét kitevő amerikai ter- rorbombázásokat, amelyek­nek az intenzitása évek óta most a leghevesebb. Az amerikai parancsnokság közleménye szerint vasárnap déltől hétfő reggelig a B—52-es légierődök 12 hullámban bom­bázták Kontum és Pleiku tar­tományok nyugati vidékét, Laosz és Kambodzsa határá­nak közelében. Vasárnap dél­után egy F—105-ös amerikai gép rakétákat lőtt a VDK te­rületére is, a fegyvermentes övezettől 180 kilométerre északra. Ez volt a 38. ameri­kai légitámadás az idén a VDK ellen. Tízezreket fogadtak azzal a hírei, hogy nem dolgozhatnak. Húszezer gyár a hét felén kap áramot, de sok helyütt hétfőn reggel még nem tudták, hogy gazdálkodjanak a napok­kal. A mammutvállalatok min­VENEZUELA Ifjúsági kongresszus Caracasban hétfőn meg­kezdte munkáját a venezuelai kommunista ifjúsági szövetség III. kongresszusa. A 315 ve­nezuelai küldő tton kívül a kongresszuson részt vesznek a szovjet, a csehszlovák, az NDK-beli, a lengyel, a bolgár, a chilei s a magyar munkás- és kommunista ifjúsági szö­vetségek delegációi is. A kongresszuson megvitat­ják az ifjúság szerepét az im­perialistaellenes -mozgalom­ban és az amerikai monopó­liumok uralma elleni harcban. dennap kapnak áramot, de az eddigi mennyiségnek csak a felét. Emiatt Birmingaam kor­nyékén több autógyárban le­állt a futószalag. A hatás szerteágazó: '♦■Ne járjon liften, hátha megáll!- — intette a lakosságot az elektromos művek. A mozik­ban felkérik a közönséget, hogy áramszünet esetén fe­gyelmezetten maradjon a he­lyén. A földalatti vasút meg­nyugtatja az utazóközönséget, Észak-lrország Űjabb nagyszabású tüntetés A miniszterelnök „új kezdeményezéseiről“ Vasárnap az észak-írországi Snniskillenben nagyszabású tüntetést rendezett az északír polgárjogi szövetség. A békés menet mintegy négyezer rész­Andreotti befejezte tárgyalásait Egységpárti lesz a kabinet Andreotti kijelölt miniszter­elnök vasárnap este befejezte a második megbeszéléssoroza­tot is a pártok képviselőivel. Hétfőn, még egyszer utoljára, saját pártja, a keresztényde­ACÉLCSÖVEK A BARÁTSÁG II-HÖZ mokraták vezetőivel tárgyalt. Várhatóan szerdán vagy leg­később csütörtökön benyújtja kormánylistáját Leone köztár­sasági elnöknek. Az új olasz kormány — a jelek szerint — keresztényde- .mokratákból álló, egypárti ka­binet lesz. Az utolsó megbe­szél óssorozat alkalmából egye­dül a volt középbal-koalíció jobboldali ellenzéke, a liberá­lis párt ígért támogatást az egypárti kormánynak — ez is jelzi a jobbratolódást. . vevője a törvénytelen intemá- !ási politika ellen tiltakozott, és megemlékezett a london- derryi »véres vasárnap« áldo­zatairól. Ezúttal is több száz katonát vezényeltek a városba és környékére. A jelentések szerint nem került sor össze­csapásokra. Tüntetés volt az ír Köztár­saság fővárosában, Dublinben is. • • * Az ír Kommunista Párt Belfastban nyilatkozatot tett közzé, és ebben élesen elítél­te az angol kormány úgyne­vezett »új kezdeményezését«, amely előirányozza, hogy Lon­donban valamennyi »érdekeit fél« részvételével vitassák meg az észak-írországi válságot Az ír Kommunista Párt a nyilatkozatban felszólította a dolgozókat, hogy küzdjenek a polgárjogok biztosításáért Észak-lrországban. A Dunai Vasmű új heg esztetteső-gy ártó üzemében a Barátság n. kőolajvezeték számára Készítenek először acélcsövénél a legkorszerűbb technológiával felszerelt félautomata gyártósoron. Szadat megbeszélései Előkészületeb Egyiptomban Sazli körútja az arab országokban Szadat elnök vasárnap több órán át megbeszélést folyta­tott az egyiptomi állami és politikai élet vezető képvise­lőivel. A magas szintű politi­kai tárgyalások közvetlen cél­jukat tekintve az Arab Szo­cialista Unió rendkívüli kong­resszusát készítették elő. Az általános helyzet tanul­mányozása során Szadat elnök beszámolt szovjetunióbeli, ju­goszláviai, szírai és líbiai lá­togatásának eredményeiről. Az A1 Ahram értesülése sze­rint szombaton nyolc személyt helyeztek szabadlábra azok közül, akiket a januári diák­sztrájkok, tüntetések során tartóztattak le. Eszerint 22 diák és 6 más foglalkozású személy maradt letartóztatás­ban. Közöttük — emeli ki s lap — nincsenek egyetemi oktatók, újságírók és diáklá­nyok. A vizsgálat eredményé­ről Szalama igazságügy-mi­niszter csütörtökön tesz jelen­tést az ASZÚ kongresszusá­nak. Az ASZÚ központi bizottsá­gának első titkára kijelentette, hogy a diáksztrájkok és tün­tetések során letartóztatott diákokat nem állítják az egye­temi fegyelmi tanácsok elé. Feltűnést keltett az A1 Ah- -amnak az a közlése, hogy a (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom