Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-06 / 4. szám

*,A községi tanács munká­jának eredményességét sokfé­le körülmény, tényező befo­lyásolja. így a község lakossá­gának összetétele, szorgalma, életszemlélete és munkássága. Nagyban befolyásolja az is, hogy a községben milyenek a munkalehetőségek, társadal­mi és kulturális viszonyok.« (Részlet a legutóbbi falugyű­lés beszámolójából.) Akik mernek... Hogy milyen egy mai falu hangulata, hogyan élnek és szívesen élnek-e benne lako­sai, abban döntő szerepe van a helyi tanácsnak. Nem túlzás azt megállapítani: ez az in­tézmény az élet motorja. Az öreglaki tanáccsal példálóz­nak megyei vezetők is. Rend­kívül jó a kapcsolata a gazda­sági egységekkel, meghallgat­ja a helybeli pártszervezetek tanácsait, s ösztökéli a fiatalo­kat, mert legyünk őszinték, a KISZ-es fiatalok példát ve­hetnének a példázatban bemu­tatott igyekezetről. Öreglakot nyugodtan jelle­mezhetjük igazi huszadik szá­zadi községnek. S ezt az igény­szint is jól jellemzi. Az ipar­ban, mezőgazdaságban dolgo­zó lakosai egyaránt igénylik a megfelelő kereskedelmi ellá­tást, mai szolgáltatásokat, a jó utazási lehetőségeket és a kulturálódás feltételeit is. Sokáig beszélgettem a ta­nácselnökkel és a tanácstit­kárral. Forgattam a falu kró­nikáit, belelapoztam beszámo­lókba, terveket láttam. A község fejlődése, virágzá­sa a hatvanas években jutott erős, új lendülethez. Telefont, villanyt és iskolát kapott a községhez tartozó külterület: Baráti-hegy. Utcákat burkoltatott a ta­nács, és valamennyi kezdemé­nyezése mögött ott állt a hely­beliek jó szándékú, lelkes igyekezete. A falu jelképes érrendszere, a főútba kapaszkodó mellék­út-, bekötőút-hálózat is to­vább épült. Ügy vélem, a példázat leg­fontosabb eleme a helybeli ta­nács jellemvonása: a kezde­ményezőkészség. Ha lehetősé­gét látták, akkor kipróbálták, nekiláttak, jóllehet nem volt alkalmuk másutt tanulmá­nyozni azt, hogyan s miként a legjobb. Így kezdték el a könyvbarátház építését. S mikor alapjait ásták, akkor derült ki — majdnem szimbo­likus esemény —, hogy a kul­túra házának falai a régi. nyomaveszettnek hitt öreglaki vár téglamaradványai fölött állanak. • • Oreglaki példázat S elkészülte után valóságos búcsújárás indult ide, jöttek közelebbi, távolabbi községek­ből érdeklődni, tapasztalni. Érvényes itt tehát a régi közmondás: »aki mer, az nyer-«. Szóval, csellel Épült, gazdagodott a fám. De a mezőgazdaságban dolgo­zó embert inkább körülveszi az állandóság, mint bárki mást. Így aztán kétkedéssel’, tamáskodva néz a változás elé. Tudták is ezt a községi veze­tők, amikor elhatározták, hogy megépítik a modem falu leg­fontosabb »•kellékét«' a törpe vízmüvet. Számítottak a húzódozásra. Hiszen a környező falvakban nem volt ilyen. Ezért cselhez folyamodtak — s remélem nem rosszallják a helybeli ve­zetők, ha ezúttal »kiadom-« őket. Elmondom, mert igazuk volt, és amit tettek, példa­szerű. Minden évben tapasztaltak tifuszos eredetű megbetege­dést. A megbeszélésen tehát ahol azt kívánták eldönteni, hogy építsenék-e törpe víz­müvet, .először az orvos tar­tott előadást arról, hogy a régi falusi kutak az első szá­mú okai a betegségnek. S az érv hatott. Mióta — a honvédség segít­ségével — elkészült a hatva­nas évek közepén a törpe víz­mű, egyetlen megbetegedés sem fordult elő. És azóta emelkedik a fürdőszobás la­kások száma öreglakon. „ Minden év Presszó, takarékszövetkezet, park, higanygőz-világítás. Já­rom az évezredes somogyi fa­lu, öreglak fiatal utcáit. Ker­tes, modem házak, tiszta ut­cák, az igyekezet élő jelenva­lósága. Akiben van akarat s tisztesség — betelepülő le­gyen is —, nem sokáig ma­rad falusi »jöttment«. Gyor­san összekovácsolódó község, ahol soha nem okozott problé­mát a faluról megindult el­vándorlás. Inkább folytonos az idetelepülés. »Érdemes öreg­lakra jönni« — mondják a környékbeli kisközségekben. A folyamat természetes. Orvos, üzlet, víz, fény várja őket. Község, amely nem azzal kér­kedik, hogy városiasodik; öreglak falu marad, de az el­nevezés mögött munkál az újat akarás. Minden év hoz egy apróbb vagy nagyobb tet­tet. Egy lépést. Minden év megteremti öreglalion a maga példázatát. Tröszt Tibor ’Somogyi leletek Sümegen A múzeumalapító Telefon-üzenetközvetítő A Damay család Sümeg legrangosabb polgárai közé tartozott. Fiúk, Kálmán, a ké­sőbbi múzeumalapító felcse­peredvén folytatta apja fog­lalkozását: vaskereskedő lett. A segédéveket Kaposváron töltötte. Fiatal korában számos ré­gészeti tanulmányt, feldolgo­zást olvasott. Ezek arra lelke­sítették, bogy maga is ásasson, gyűjtsön és gyűjtessen. 1877- ben, mint 13 éves diák, az egykori sümegi vár területén egy vas sarkantyútöredéket talált. Ez volt az első darabja a később mintegy 140 ládában őrzött, több mint 30 000 dara­bot számláló magángyűjte­ménynek. Annak a magán- gyűjteménynek, amelyiknek csak kis, töredékes, a Somogy- ból származó részéért is a szá­zadfordulón a British Múzeum csinos vagyont ígért! De a tu­lajdonos semmi pénzért nem vált meg nehezen gyűjtött anyagától. Darnay Kálmánt minden ér­dekelte. Szép régészeti tár­gyak, népi, faragott botok, irodalomtörténeti ritkaságok, céhes emlékek. Az idén 70 esztendeje, hogy ebből a nagy értékű magángyűjteményéből megalapította a sümegi Dar­nay Kálmán Múzeumot. Megyénkben is sokat kuta­tott. Kedvelt gyűjtőhelye volt a Nagyberki melletti Szalacs- ka. Itt az i. e. III. évezredben már jelentős vízmenti őstelep élt, mely különösen az i. e. I. századtól, a kelták alatt vá­rosiassá fejlesztett helyiség­ként ismeretes. Sok nagy érté­kű bronz- és ezüstlelet, a csi­szolt kőkortól a középkorig a használati tárgyak és esz­közök százai kerültek Sümeg­re, Darnay Kálmán múzeumá­ba. A Somogyból származó leg­híresebb Darnay-fále lelet 1906-ban került a felszínre. A szalacskai domb kecskési ré­szén Javós Gyula telkén, sző- lőrigolírozás közben egy, a maga nemében páratlan pénz­verő- és öntőműhely szer­számkészlete került elő. Attól kezdve évekig ott dolgozott és kutatott Darnay Kálmán. Az ásatások során megállapította, hogy olyan famaradványok, deszkakorhadák került elő, amelyből meg lehet állapí­tani, hogy erŐ3 faépítményben volt az öntő- és pénzverőmű­hely. Valamennyi felszerelés mindössze 8—10 négyzetmé­ternyi területről került a fel­színre. Egy öntőminta vasfogó közé szorítva: tehát feltehe­tően öntéshez készítették elő. amikor mégsemmisült A kutatók mai állítása sze­rint az itt működött műhely Igen hosszú életű volt. Csak jóval később, az i.’u. V. szá­zadban, a római uralmat meg­szüntető hun—germán invázió alatt pusztult el. A neves ku­tató-gyűjtő múzeumszervező- re először jó barátja, Eötvös Károly hívta fel a közönség figyelmét, ö maga »Bujdosó gyöngysor« címmel jelentette meg a Balaton környéki vá­rak történetét feldolgozó ku­tatásait. »Testőrszerelmek« címmel érdekes életrajzi re­gényt írt Kisfaludy Sándorról. »Az elkésett csók« című tör­téneti korrajzában is a testőr­költőre emlékezik. »Gisimar« címmel a ézalacskai pénzve­rő—öntőműhely, »Tagisir« címmel pedig a somlói őstelep életét mutatta be regényes formában. A felsoroltakon kí­vül foglalkozott a héthelyi Baglyas-hegy őrkori történe­tével, a boszorkányvilággal, a múzeumi gyűjtéssel stb. Szak- irodalmi és népszerűsítő na­gyobb írásainak a száma meg­haladja a százhetvenet! Értékes történeti összefogla­ló volt a századforduló évé­ben megjelent »Magyarország őskora« című könyve. * Számos ismerőse és ba­rátja volt Budapesten és vi­déken egyaránt. Meglátogatta és barátságot tartott vele Fdppl-Rónai József. Múzeu­mának gazdag gyűjteményéta nyilasok 1945 márciusában nyugatra akarták szállítani. Útközben a zalaegerszegi vas­útállomáson a szállítmányt szőnyegbombázás érte, és az értékes anyag a , Kisfaludy- emlákek kivételével teljesen elpusztult. Ekkor semmisült meg a világhírű szalacskai pénzverő- és öntőműhely le­letanyaga is. Sajnos, ma már csak rajzokról és leírásokból ismerjük. Gyűjteményének tragédiáját csak alig pár hét­tel élte túl Darnay Kálmán. 1945. július 2-án halt meg. Dr. Draveczky Balázs A gyerek válasszon pályát A telefonhoz kapcsolható hangrögzítő készülék, amely az előfizető távollétében is át­veszi azt üzeneteket, ma már nem tartozik a műszaki rit­kaságok közé. Olyan rendsze­rű készüléket azonban, amely telefonhívásra — megfelelő kójl megadásakor — »beol­vassa« az addig rögzített üze­neteket, most állítottak elő először. Az »Ansafone« nevű távvezérlésű üzenetközvetítő kódját az előfizető bármikor megváltoztathatja. A készülék üzenetközvetítő kapacitása egyórás felvételt Is lehetővé tesz. SOK SZÓ ESIK napjaink­ban a fiatalok pályaválasztá­sáról. Különösen időszerű ez most, a tanév félideje táján, amikor a nyolcadikosoknak már választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy »mi leszel«? Választ keresnek a kérdésre a gyerekek, a pedagógusok és a szülők, s természetesen vá­laszt keres rá a társadalom is. Az ezzel kapcsolatos gondok­ról beszélgettünk a minap Csendes Gézával, a Nagyatádi Általános Iskola igazgató- helyettesével, a pályaválasztás felelősével, valamint Kiss Já­nossal, a szakmunkásképző in­tézet igazgatójával. Együttesen próbáltunk mérleget készíteni arról, mit tettek az iskolák, az üzemek és a szülők a pá­lyaválasztás eredményessé­géért, és mik a tennivalók. — Ismerjük egymás munká­ját, a különböző iskolatípu­sok követelményrendszerét — mondta a pályaválasztási fe­lelős. Ennek érdekében szer­vezték meg a kölcsönös óra- látogatásokat: az általános is­kola nyolcadik osztályába ta­nítók a középiskolában, a kö­zépiskolai tanárok pedig az általános iskola nyolcadik osz­tályában látogattak órát. Cé­lul tűzték ki, hogy a fiatalok gyárlátogatásokon ismerked­jenek meg a munkával. Idős szakmunkások mondták el munkájuk szépségeit, és a gye­rekek olyan élményeket sze­reztek, amelyek egy-egy pá­lyát valóban vonzóvá tesznek — Rendszeresen fölkeres­sük az általános iskola nyolca­dikosait, hogy az intézetünk­ben oktatott mintegy harminc­féle szakmáról részletesebb tá­jékoztatást adjunk — mondta y . . november hu- I szonkilencedl­* kén a hegyek­ből még elszórt lövések puk­kanásai hallatszottak, a kál- mánfaíak remélni sem mer­ték, hogy minden olyan egy­szerű, szinte hétköznapi lesz. A pillanatot rettegve várók sem, a hónapok óta erről a napról álmodok sem. Hitet­lenkedve hallgatták a bányá­tól érkezőket. — Felszabadultunk! Szavak duzzadtak monda­tokká, s a kálmánfaiak nagy- nehezen összerakták maguk­ban az esemény részletek mo- zaikcserepéit. Még nem tudtak mit kezdeni ezzel a szóval: »szaba'dság«. Süyosnak érez­ték, nehéz volt kimondani, csobbant a csend állóvizében. Mégis, egyre többen forgat­ták nyelvükön. Olyan volt, mint a jó bor, mely az em­ber fejét fájás nélkül teszi mámorossá. A bányánál öttagú küldött­séget választottak. Több he­lyütt vörös zászlót bontott ki a szél a kolónián. Ott csat­togott a régóta rejtegetett vér színű lobogó a deputácic? feje felett is. Kolozsvári Ist­ván ujjal erősen, s mégis végtelen gyengédséggel szo­rították a zászlórudat. Kialvdtlan szemű szovjet százados és tiszttársai fogad­ták őket. A százados pillan­tásával végígsimogatta a széVel feleselő zászlóselymet, s Kolozsvári István úgy érez­te: Őket is. — Zdrászvujtye, továrisi! Víllámfényességű napok Mahorkával kínálta őket, újságból csavarva cigaretta­papírt. A tolmács — mint bűvész a kalapból a nyula- kat — a feledés homályából magyar szavakat húzott elő. Tejfölösképű legényke volt. — Apám lenni madjar. Harcolni orosz forradalom­ban Kolcsak bandája ellen. Kint maradni Szovjetunió­ban, megnősülni — magya­rázta. A döntés hamar megszüle­tett. A bánya ettől a nap­tól a bányászoké. Tíztagú, munkásokból és műszakiak­ból álló bizottság vette át az irányítást. Béla délután látott először szovjet katonát. Botond kül­sejű kalmük volt, csajkájá­ból levest kanalazott a temp­lom távcsőjén üldögélve. Gya- nakodás nélkül figyelte a fiút. akinek léptei meglas- súdtak a katona megpillantá­sakor. Estére megjött a hír: a megyeszékhelyen sem ropog már fegyver. Bélában mint­ha hangszer húrja pendült volna meg: akkor most már az anyjának - sem kell tarta­nia senkitől. A Bérdi-ffile fe- keteruhé soktól sem. Sok bor­sot törtek pünkösdi királysá­guk alatt a nvilasok a bá­nyászok orra alá is. Nem fe lejtették még 1940 októberét, amikor éppen az itteni bá­nyászok akadályozták meg, hogy országos méretű sztrájk bontakozhassék ki. A munka beszüntetését a nyilasok kö­vetelték, remélve, hogy a kormány majd erélyes kézzel zúzza szét a sztrájkot és ma­radéktalanul felszámolja az illegálisan működő kommu­nista sejteket. Alakoskodá­suk azonban ebben a bányá­ban nem hozta meg a várt eredményt. A báránybőrbe bújt farkast is elárulja a sza­ga. Béla szívesen feledte el az elmúlt hónapot. A gyászszínű ruhások ideje ebben a me­gyében egyszer és minden­korra véget ért. A városból elsőnek, fej­vesztett kapkodással a Ge­stapo költözött el — mint Béla ezt később megtudta. A patkányok menekülhetnek ilyen rémülten a süllyedő hajóról. A napok olyan gyorsan ég­tek el. mint a szikrától láng­ra lobbanó száraz szalma. S olyan nagy fénnyel is vilá­gítottak. Nagyokat kellett szippantani a csípős levegő­ből, s kiereszteni — írt int kalitkából a madarat — azt a rég fogva tartott kurjan- tást. Tenni kellett, vitatkoz­ni kellett, tervezni kellett. Lépteik könnyűek lettek, mintha bakancsukat sarura cserélték volna. Pedig gond csomósodott bennük: az or­szág egésze még nem szaba­dult fel. És más népek szán­tói is német tankoktól ter­méketlenek. Egy nap teherautó érkezett a bányához a KlMSZ-tago- kért. Platóján visszaútnak Béla mellett ott vacogott ba­rátja, Balázs Pista is. A vá­rosba vitte őket a jármű. »Megbeszélésre«, ahogy a gépkocsi simléderes sapkájú, foghíjas vezetője mondta. Mintha alájuk tekeredett vol­na az út szürke szalagja. Porcelánfülü villanyoszlopok rohantak visszafelé, a bá­nyász település irányába. Méhkasként zsongott a te­rem. Aztán hirtelen csönd lett. A csikkektől, sártól bo­rított padlójú helyiségben hallgatták a rögtönzött be­szédet. Még a beszűrődő fény is kormos volt. Az ablak ré­seit keménypapír takarta, a hézagokon néha sziszegve, önmagára pisszegve beszö­kött a decemberi szél, mint­ha oltalmat akarna keresni a kisbabátok alatt. A terem falairól hiányoztak a képek, egykori ittlétükről fehér négyszögek győzték meg a nézelődőt. A beszélő szavai­nak melegében jó volt fel­olvadni. — A legnehezebb időben értetek kommunista fiatalok­ká. A harc még mindig nem ért véget. Jugoszlávia felől V/eisch tábornok egységei fe­nyegetnek. Ha egyesülnek az itteni német erőkkel, a Ba­latonnál könnyen bajt okoz­hatnak. Horvát és szerb par­tizánok vették fel velük a harcot. Magyarok is küzde­nek közöttük. Ók küldtek ide, hogy megkérdezzem: ki tart velünk? A jelszavunk: »Hóiéi a fasisztákra, szabad­ságot a népnek!« Parázslottak a szemek. Bé­la úgy érezte: a fejében rég­óta keringő mondatok buk­tak felszínre a beszélő szá­ján. Együtt kiáltott Balázs Pistával: — Veled tartunk! A szónok kipirulton nézett végig rajtuk. Szemének köd nélküli csillogása tükre volt a termet megtöltök lelkese­désének. Egy ismerős fiatal odaszólt Béláéknak. — Tudjátok, ki ez az elv­társ? Sztodulka László! ö ve­zet majd bennünket a Drá­vához ... Megremegtek a falak, ami­kor búcsúzában már a par­tizánköszöntéssel váltak el, egyszerre kiáltva: »Halál a fasisztákra, szabadságot a népnek!« Aznap éjjel fehér csilla- gocskák, hópelyhek hullottak. Táncra kérte őket a vad­kedvű szél, forgatta, röptette a pihekönnvű. olvadni kész kis táncosnőket. Leskő László a szakmunkásképző igazgatója. Rendszeres a kapcsolatuk a Középrigóci Erdészeti Szak­munkásképzővél, a Csurgói Mezőgazdasági Szakiskolával, az építőipari vállalatokkal is. Mindez jó, továbbfejlesztő módszer. A szülők tájékoztatása ír. gyón fontos. A szülő külön sorsot szán gyermekének, mint amilyen az övé volt. Sok esetben előfordul azonban, hogy nem a gyermek, hanem a szülő választ pályát. Ezért van az, hogy egyes úgyneve­zett, divatos, »jól jövedelme­ző« pályákra túljelentkeznek, ugyanakkor több, a népgazda­ság szempontjából fontos szak­mára viszont kevesen jelent­keznek. Az egyéni és a közös­ségi érdek közelítése, össz­hangjának megteremtése a pá­lyaválasztásra is érvényes. Nagyatádon meglehetősen szé­les körű a szülők körében vég­zett pályaismertető munka. Öröm volt hallani a pedagógu­soktól, hogy az összevont szü­lői értekezleten szinte minden nyolcadikos gyermek édesany­ja vagy édesapja megjelent. A lehetőségeket tárta a gye­rekek elé az a kiállítás is, amely két hétig volt látható az általános iskola előcsarno­kában. A kiállítás egyik része az atádi üzemek termékeit mutatta be, másik része pe­dig a szakmunkástanulók ké­szítette termékeket, valamint gépek kicsinyített mását. Ki­állították a Danuvia gyár ma­rógépét, építőipari modelleket, a mezőgazdasági munkagépek modelljeit.. A pályaismeret szélesítését segíti az a vetél­kedő Is, melyet az úttörőcsa­pat rendez az üzemek közre­működésével a végzősök szá­mára »Mit tudunk az egyes szakmákról?« címmel. VÉGEZETÜL a közös tevé­kenység eredményességét il­lusztráló néhány számadatot szeretnék közreadni. Az 1970/7I-es tanévben százötven­hét nyolcadikos hagyta el az általános iskola padjait Atá- don. Közülük százötvenen {96,2 százalékuk!) tovább ta­nulnak, mégpedig nyolcvan- nyolcan szakmunkásképző­ben, huszonketten szakközép- iskolában, harmincnégyen gimnáziumban és hatan egyéb iskolában. A százötvenből ki­lencvennyolc gyermek szülei fizikai dolgozók. Dorcsi Sándor SOMOGTi NÉPLAP Csütörtök, 1922. Január 6. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom