Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
Élő katalizátorok fEMLÉKEK ÉS KÉPEK KÖZÖTT A katalizátorok: kémiai reakciókat meggyorsító anyagok, amelyek a folyamat során nem változnak meg. Egy-egy közösség mozgásában, tevékenységében, szellemi fejlődésében ilyen katalizátorok a kommunisták, a párt- alapszervezetek tagjai. Ha a hasonlatnál maradunk, azt is hozzá kell tennünk: míg a kémiai anyag a folyamatnak csak egy részében vesz részt, s változatlan marad, az ember — a kommunista ember — nemcsak alakító tényező hanem aktív részese is az üzemben, termelőszövetkezetben végbemenő változásoknak. A hajmási Üj Mechanizmus Tsz-ben jártunk. Három olyan embert mutatunk be, akik •katalizátorai« a jónak, kelesz- tőí az elhatározásoknak. S a végrehajtásban is tevékeny részesek. Hogy milyen munkások, arról hamar meggyőződhettünk. Egyrészt Vágvölgyi József főagronómus dicsérő szavaiból, másrészt munkájukból. Napi tevékenységük közben »leptük meg« őket. Hegedűs Jenő » az itatásos borjúnevelés »aty- H ja« Hajmáson. Harmincnál több állatot gondoz. A múlt évben napi átlagban 1007 grammot szaporodtak a rábízott borjak. Ezt a kiemeljed® eredményt az tudja igazán becsülni, aki tudja, milyen körülmények között érte el ezt. Hegedűs Jenő Kaposgyar- matról jár át; hajnali négykor már úton van kerékpárjával Hajmás felé. Akik ismerik, még sohasem hallották panaszkodni. Szocialista közösségben dolgozik. — Tizenkét éve vagyok párttag. Nézze, más most a helyzet, mint volt, mondjuk a megalakulás idején. Akkor izzasztóbb volt meggyőző munkái kifejteni. Az emberek még nemigen hittek nekünk. Csak tz eredmények hozták meg a bizalmat. Ma könnyebb, összetettebb is a féladatunk. És ehhez nem elégségesek a megérzések. Képezni kell magunkat. Nemsokára én is tanfolyamon veszek részt. Naponta újra kell töltődnünk. Vezetőségi tag vagyok, -felelősségem tehát fokozott. Jádi János párttitkár traktoros a tsz-ben. Nem »lassú víz« típus. Azt hiszem, ha bárkivel beszél is: a dolgok lényegénél kezdi, köntörfalazás nélkül. Megbecsült munkás, a kömyékszerte híres traktorosgárdában is a legjobbak közül való. Solohov kitűnő regényének, a Feltört ugarnak hőse, Davidov jut róla eszembe. Vajon szülnek-e konfliktust a megváltozott körülmények egy mai Davidov életében, munkálkodásában ? — Emberek vagyunk. Ezt szögezem le először. S párttag és párttag között is vannak különbségek, ezt semmiképpen' sem szabad figyelmen kívül hagyni. Kapcsolatunk a szövetkezet vezetőivel jó. Nemrégiben éppen kérték ki a véleményünket az új hitelezési formáról. Az a lényege, hogy a hitelneik egy részét maguk a tagok adnák a szövetkezetnek. Ebből mindkét félnek haszna lenne. Nem kipróbált dolog, természetesnek érezzük, hogy meghallgatnak bennünket, és a segítségünket kérték. Volt olyan is, hogy nemet mondtunk. Éppen a segédüzemek létesítésénél merültek fel az alapszervezet és a termelő- szöveitlkezett között látásmódbeli differenciák. De bíztunk elnökünk tapasztalatában, még ha nem is értettünk vele mindenben egyet. Csak vitában születhet meg az új, a nem próbált. Az üzemek egy része egyébként eredményes, más részük kevésbé. Párttitkár vagyok, tehát időnként el kell jutnom ezekbe is. Tájékozódom, s ha kérik — egyre többen vámnak ilyenek a tsz—, tanácsokat adok. Meg kell vallanom: »kapásból« nem tudok minden kérdésre válaszolni. Nem szégyenlem ezt bevallani. »Levegőbe beszélő« embernek nem is igen hinnének 3 társak. Október óta tudatosan javítjuk az alapszervezet munkáját, fegyelmét. Ügy gondolom: az idén érik be p gyümölcs ... Gál Kálmán núsz évvel ezelőtt, határőr korában lett tagja a pártnak. Politikai tisztjével sokat beszélgettek akkoriban. Viták edzették a mostani segédüzemi brigádvezetőt. — A lakosság segítségével sikerült egy határsértőt ártalmatlanná tennem. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a felvételemet kértem. A felismerér segített: valódi ellenséggel állunk szemben. Nem tudom úgy elképzelni az életemet, az eltelt húsz évet, hogy valahol •’középen« álljak. A döntéseknek is egyértelműeknek kell lenniük, az embernek is egyértelműen kell élnie. Így gondolom én. Ilyennek alakítjuk mi ezt a tíz dolgozóból álló kis közösséget is, itt a kötélüzem- bsn. S hogy valaki a tagsági könyvért »ellenértékként« bármi anyagit is várjon, tisztességtelen dolognak tartom. Ugyan miféle ember az ilyen? Helyt tud-e állni a munkában, aki a sült galambot várja? A meggyőződésért pénzt? A hit nem árucikk! Beszélgetni velük: tanulságos volt. Megismerni őket: élmény. Élő katalizátorok. Leskó László Boldizsár István műtermiben öt emeletnyi lépcső vezet az Emst Múzeum melletti lakóháziban Boldizsár István műtermébe, Boldizsár István egyik élő képviselője a nagybányai iskolának. Az év nagy részét — kora tavasztól késő őstzdg — a Balatonon tölti, Baltonföld- váron. Hetvenötödiik születésnapján kiállításra készül, műveinek nagy része a Balatont idézi. — Hogyan került az alföldi festőiskola mellé a Balaton? — Az első világháború katonai szolgálatából kerültem nyári tanfolyamos művésznö- vendékmek a nagybányai mű- vésztelepre — így kezdődött a beszélgetés. — Szőnyivel, Edekfivel és kortársaimmal itt találkoztam, ismerkedtem meg. A következő évben már csak visszavágyódásból kerestük föl Nagybányát, mivel megszűnt a kapcsolat a főiskolával. Iványi-Grünwald Béla, akihez atyai barátság fűzött, Kecskemét után a Balatont választotta, ö mondta, hogy okos volna, ha Nagybánya helyett a Balatonnál kötnék ki. 1940-ben meghívást kaptam a Balatonra. Fölkerestem Iványit, aki megismételte korábbi tanácsát. Ekkor a képein megláttam, hogy milyen nagy hasonlóság van Nagybánya és a Balaton között — Ki volt a tanítómestere? — Thorma János. Tőle tanultam a föltótien természetszeretetet és a plein-air (a szalhad termésejet fényeihez igazodó festészeti irány) festészet alapjait. Utána Réti Istvánhoz kerültem. A legnagyobb hatással ő volt rám. Az impresszionizmusnak és a nagybányai realizmusnak különös ötvöződése jellemezte őt. Még Thormátói hallottam, hogy Hollósy Simon egyszer Bélatelepen dolgozott; máig kiderítetlen, hogy hány képet festett itt. Molnár C. Páltól hallottam, hogy Szányed Morse Pál, amikor a Balatonra jött, csináltatott egy fabódét, ahová festés közben elrejtőzött a kíváncsi látogatók előd ... — Valóban úgy érezte ön is, hogy a Balaton folytatása lehet Nagybányának? — Igen. Elsősorban Iványi festészetében fedeztem föl a hasonlóságot Iványi Nagybányát látta a Balatonban. Az első somogyi képei még hasonlítanak kecskeméti vásznaihoz. — Mi rokonítható? — A kolorizmus. A színek különös hatása, érvényesülése. A Balatont innen, a déli partról, Somogybái lehet a legjobban megfigyelni. A délelőtti nap megvilágítja az északi partot, s ez a víznek olyan szépséget és mélységet ad, amely Nagybányára emlékeztet. Ma már csodálkozom azon, hogy a nagybányaiak nem fedezték föl előbb a Balatont — A Balaton déli partján hol talált témát? Furcsa átgondolni, hogy január 31-én volna hetven éves, ha élne. Jávor Pálra úgy emlékeznek vissza a mai negyvenen túliak, mint a férfias fiatalság egykor abszolút típusára. A magyar hangosfilm első évtizedének ő volt a szí- oészcsüllaga, bajuszos-an vagy bajuseitalainul örök harmincéves, ellenállhatatlan moso- lyú, mindenen győzedelmes- kerő erejű és egészségű. Ha elegáns szabású szalon- ruhábam játszott, akkor is volt benne valami »népmeséi«. \ mozik nézőterét megtöltő milliók szemében egy kissé 4 mesebeli hőst testesítette aeg, akibe önmagukat »láthatták bele«. Miért ne diadalmaskodhatnának egyszer ők i úgy, mint Jávor Pál a filmekben? A színész hallatlan pszerűsége tehát nem is mnyira színjátszó tehetségeik szólt, mint inkább annak típusnak, amelyet megteste- íett A 30-as években és a 4-es évek elején készült ma- var filmek zöme voltaképpen em adott Jávor Pálnak iga- i n művészi feladatokat. Az igazi színművészet rajongói úgy is tekintettek rá agy kissé: filmcsillag, nem több, mint sikerember. Aztán a Nemzeti Színházban — olyan szerepekben, mint a Rómeó és Júlia Mercutiója, a Nóra Rank doktora vagy a Peer Gynt — kiderült: Jávor Pál színész a javábóL S az előretörő fasizmus éveiben az is kiviláglott, milyen becsületes ember. Magyarország német megszállása után le is parancsolták a színpadról, majd börtönbe s koncentrációs táborba vitték. A felszabadulás után a Műrész Színházban A makrancos hölgy Petruchióját játszotta el, majd kiment Amerikába. Csak 1957 késő őszén tért ■1«««^ sok csalódással a háSzáz új szobor Az ország parkjai, terei, középületei az idén mintegy 100 szoborral és majdnem ugyanennyi freskóval, mozaikkal, panóval, seccóval gazdagodnak. Az állam mellett a de tagok és alkalmazottak között megyei tanácsok, nagyvállalatok, termelőszövetkezetek is mind nagyobb számban jelentkeznek önálló igénnyel a képzőművészeti alkotások vásárlói között. Az önerőből történő kezdeményezések egyik szép példája a mezőnyéki Táncsics Tsz vállalkozása: a közelmúltban Somogyi Árpád szobrászművésznek Táncsics Mihályról készített portréját már fel is avatta a téesz. Jávor Pál (1902-1959) ta mögött, nagybetegen, »Hazajött meghalni« — mondták rá, akik a hajdani férfiszépséget romjaiban látták viszont. D. L. Iványi-Grünwald portréja. A hetvenöt éves mester. — Dr. Papp Tihamér orvos kedves meghívására érkeztem Balatomföldvánra, először 1940-ben. Azóta Is rendszeresen odatérek vissza. Miért éppen Földvárra? Kettős öble van itt a tónak, szép kikötője, a partja pedig teli van fákkal Szinte a francia tengerpartra emlékeztet. Ide térnek meg viharok elől az északi partról indult vitorlások is. Évtizedek óta ez a témám. Az emlékek után a képek következtek. Először szétnézek a műterem falain. Néhány nagybányai mester munkáját látom. — Körülveszem magamat velük; szeretettel gyűjtöm a nagybányaiak alkotásait. Aki Nagybányán volt egyszer, az nem feledkezhet meg róla sosem ... A földvári móló kijárata. Keretbe helyezi a képet, s az állványra teszi. Mintha olasz táj kzana föl előttünk, erősen tűa a nap. A háttérben a tihanyi hegy látszat Valószerűtlenül kék a tó, a a mély kékbe belecsállognák a parti ■étány fehér mészkövei. Galambsziget. Kora ősz. Vihar elől megbújó csónakok, vitorlások pihennek a parton. Festői »rendezetlenség«. Színes képeslapokat kapok a találkozás emlékére. Földvári kikötő, Viharos Balaton, Pihenő csónakok, Vitorlások az öbölben,,. Korányi Barna »■Ügy cipelem magammal ezt az emléket, mint azt a két keresztet akkor. El kell mondanom magának. Aki nem élt akkor, az fel sem tudja fogni. Ahányszor elmondom, annyiszor megkönnyebbülök, de elfelejteni sohasem lehet... Emlékszem, a lány keresztje mindig lecsúszott a váltamról ...« mondta a szemtanú. Félbeszakították a misét. — Mindenki menjen haza... ásóért, lapátért! Asszonyok is! Gyerekek is. A haza érdekében! Bunkert ásni! Így adta tudtul mindenkinek Fritz törzsőrmester, hogy közeleg a front... és ő a faluparancsnok. Gyékényesen sokan ismerték ezt az altisztet, és ő is régóta ismerte Gyékényest. Ebben az írásban az ismeretség »emlékeivel« találkozhat az olvasó... A gyertyaszentelői szertartást tehát félbeszakították. Asszony és lánya mentek az utcán. Fritz Sturmbannführer rájuk parancsolt, hogy siessenek — szerszámért! — Még mi is?! Nem elég. hogy az édesapám kint van a fronton? — szólt vissza a lány. A Sturmbannführer nem értette a szót, de válaszolt — egv rúgással. Fritz (teljes nevét a visszaemlékező sem ismeri) 1944 márciusában érkezett a környékre ... A határon állorhásozó magyar csapatok felvonultak a németek ellen. A ruszin származású, háborúra unt bakák áugtíh tt kédgEáuá* Gyékényes! gyertyaszentelő „Fritz szabad kezet kapott 71 tokát övükbe. Egy zászlós vállalkozott arra, hogy felvezeti a magyarokat. Lovas futár vitte a parancsot az utolsó pillanatban: »A németekre tüzelni tilos. Visz- szavonulni!...« A többit idézzük egy hadi- jelentésbőL »1944. márc. 19. 03 óra. A gyékényest Dráva-hídon és ettől kb. 4 km-re levő kompon kezdődött a bevonulás egy gépesített hadosztály erőben. Gyékényesen csak az a német hadosztály maradt vissza, amely az események előtt is ott volt.-» Fritz törzsőr is ezek között volt. Gyűlölködő szemmel nézte látcsövén az ellenük felvonuló honvédőrség örömét ... Aztán ő örült... Leventék, határvadászok ittak a kocsmában. Szólt a muzsika is ... Minden pohár után úgy hitték, a háborút búcsúztatják. Fritz is betért a kocsmába, és táncra kérte az egyik falusi lányt. A lány vonakodott, őt meg elöntötte a düh. Mikor pulykavörösen a méregtől kényszeríteni akarta, erős karok ragadták meg. és a hlrtelenében előrántott pisztolyt egy határvadász ökle ütötte ki a markából Aztán kipenderítették az ajNéhány nap múlva különös, levelekkel telehintett kupacra figyeltek föl a határban az arra járók... A lány holtteste volt, revolverrel lőtték agyon. Bosszúból. Aznap még egy haláleset történt. Papnövendék keresett menedéket a faluban, az SS — egy nyilas besúgása nyomán — hamarosan nyomára akadt. A fiatalember az aknamező irányába menekült Néhány sorozatot küldtek utána. Később találtak rá — kabátja bélését tépte ki kötésnek, és egy csutahatár tövében vérzett el. Történetünk szemtanúja fa, ragta a keresztel mindkettő- üik számára... A front közeledett, a törzsőrt előrevezényelték, s mikorra visszatért, már faluparancsnok lehetett Gyékényesen. A magasabb rangú tisztek a biztonságosabb hátországban várták a csodatevő fegyver bevetését. Fritz nem felejtette el, hogy kihajították a kocsmából. Tekintetével kutatta valamennyi határvadász, levente arcát, hátha ismerősöket talál. Mert Fritz Sturmbannführer szabad kezet kapott Gyékényes fölött... 1945 kora tavasz volt. A> utca csendjét hirtelen WrtMfe várták UL Ittta találta az embereit Két határvadász sikeresen elmenekült előle, a harmadik otthon üldögélt gyanútlanuL Felesége a húsvéti kalácsot sütötte. A törzsőr megállt az ajtóban. Ördögi mosollyal intett: — Komm!! Alig léptek ki az ajtón, féktelen örömmel húzta el a pisztoly ravaszát. Fritz úgy érezte, beteljesedett a bosszú. A falu melletti Vázsony- pusztán hadifogolytábor volt. A tavaszi nap kicsalogatott néhány falubelit a puszta környékére. Kenyeret szeltek, szalonnát pirítottak. Nem messze tőlük az orosz foglyok kis csoportja dolgozott, látták, hogy sóvárgó szemük miként tapad a kenyérre. Egy kis öreg nem bírta már. A ráncok, az éhes tekintet torz mosolyt fagyasztott arcára. Éles, ferde vágású szemel nem láttak mást, mint a kenyér fehérségét; orr- cimpája kitágult, és remegve szívta a piruló szalonna illatát Kért — Lehet, hogy a mieink meg tőlük kapnak odakint — mondta az egyik falubeli. Kanyarítottak neki a kenyérből is, meg a szalonnából is. Hajlongva köszönte az kait k«vát MM «daOlesztett agy falás szalonnát De nem nyúlt hozzá A többiek felé lesett, öreges mosoly kúszott a szája köré ... örült, hogy nemcsak neki jut... Akkor ért oda Fritz. A szájáról mint pattogó darazsak idegen szavak repültek... A falubeliek eloldalogtak, az öreg pedig, mint a vihar előtt a kiszáradt fa, összeroskadtan állt, és könyörgő szemmel nézett a fényes gombok, váll- lapok felé. Kezével görcsösen markolta a kenyeret, a forró szalonnazsír égette bőrét, de nem mozdult. Így érte az első rúgás a hasát. Hang nélkül vágódott hanyatt... Fritz megmutatta mit tud. Hideg szakértelemmel még két rúgás következett, amitől a ferde szemű kis öreg , örökre mozdulatlan maradt A kenyér, a szalonna ott hevert mellette a földön. Távolabb a foglyok merev csoportja látszott, még távolabb a hazaoldalgó falubeliek. Csak Fritz szitkait hordta szét a tavaszi szél... Fritz személyében az ördög öltött testet a faluban — mondják az asszonyok. Mert furcsa és mégis igaz, vannak arcok, amelyeket képtelenek elfelejteni az emberek* ha viselőjének nevét eltörli is az idő. Az itteniek remélik, megkapta méltó büntetését a Sturmbannführer. Nyilas segítőtársát kitiltotta a falu. A ferde szemű öreg emlékét pedig kis kőlap őrzi Vá- zsony-pusztán. Azt mondják, az erdészet dolgozói állították neki Crani Tibor ■OMOttTIRlPLAF
