Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-04 / 2. szám

Tv-jegymeí SZILVESZTER A műsor keret,e ezúttal közvélemény-kutatás volt, amely jó néhány poénnyi időt elvett az amúgy is rövid ‘szil­veszteri műsorból. Kár volt bizonyítani rövidfilmmel azt, hogy a közönségnek készül a, műsor — amúgy is sejtettük. A megválaszolandó kérdés: jó volt vagy rossz. Nem kí­vánjuk megkerülni az egye­nes választ, ha azt írjuk, nem volt sem jobb, sem rosszabb a tavalyinál. Tavaly is tet­tünk egy csomó kifogást — ugyan így az idén is megte­hetjük, legföljebb sajnálattal címezve a szerzőknek, akik jó előre nyilatkozták: a szil­veszteri műsor mumus, már nyár óta készülni kell rá. Ugyanakkor a legolcsóbb szembeállítással is próbál­koztak: ami tetszik a kritiku­soknak, az nem tetszik a né­zőknek és fordítva — úgy­mond. Nos, a kritika vélemé­nyét csakugyan ismerhetik, de ez »sajnálatos módon« több ízben egybeesett a néző­kével is. önmaga paródiáját terem­tette meg lehetőségképpen a televízió. * A Fórum volt a legaktuáli­sabb, a legmerészebb, s a legötletesebb is, valahogy így kellene tartani a humoristák klubját minden adásban. A Hét paródiasikerét Hau- mann, V ifray-par ódiája ala­pozta, igazából azonban a Kulcsár »portré« volt vitriolo- san eredeti. Tetszett Hofi Géza kissé hosszú Rózsa Sándgr-elemzé- se és az Illés önparódia is. Volt paródia tehát, amelyik túlságosan hosszúra nyúlt, s így nem csoda, hogy sokan hiányoztak^ azok közül, akiket szívesen láttunk volna a szil­veszteri műsorban. Talán az arány is jobb lett volna, ha a humoristák kevesebbet sze­repelnek, és több eredetit ír­nak. Főleg, ha több látvá­nyosságot teremtve a szil­veszterhez illő, nevettető, üde humort kapunk, az egész év­ben amúgy is hallott és agyonnevetett csipkelődése- . ken túl is. Ismétlem, nem kerüljük meg a választ. Az év többi humoros adásához képest jó volt, a szilveszteri alkalom­hoz viszont sokkal jobb is le­hetett volna, ha... (s ezt már bőviben elmondta Mikes György szombat esti ötpercé­ben, ha az áltála elmondot­takból a burkolt mentegető­zést leszámítjuk). T. T. Én és a negyvenéves férfiak... Még csak négy nap telt el az új esztendőből, de azt hi­szem, biztosak lehetünk ab­ban, hogy a televízióban va­sárnap este bemutatott fran­cia film versenyben lesz az év legrosszabb filmje címért. Lehet, hogy a televízió mű­sorának szerkesztői arra gon­doltak: a szilveszter és az új­év árnyékában, még az elfo­gyasztott szesz hatására a kedves nézőnek úgysem lesz lelkiereje a tv elé leülni, vagy ha mégis, az első félóra után édpsded álomba szenderülne. Akivel ez történt, nem is járt rosszul, mert addig legalább könnyed, szórakoztató, talán élvezhető is volt a húszéves francia tündérke által terem- ttett néhány helyzetkomikum. A fordulópontot az jelentet­te, amikor a milliárdos gáláns lovagként kimentette a hős­nőt a tengerből. Ekkor kez­dett el a film színvonala esni, és meg sem állt a mélypontig. Pedig fordulatokban ezután sem volt hiány. De émelyítő volt, ahogy a kozmetikus kis­lány nem találta boldogságát a milliárdos mellett, hogy aztán fülig beleszeressen, mi­kor az csődöt jelent, majd két perc múlva árkon-bokron át meneküljön tőle, mert kide­rül, hogy mégsem jutott csőd­be. A film csúcsa, illetve mélypontja a gyakorlótéri »idill« volt, amelyhez hason­lót ritkán lehet látni. A .né­hány jó színészi telíesíttnény sem tudta a filmet közepes szintűvé emelni. Z. L. — Két óra, két hét... Nem maradt más, valóban, olvassunk a csillagokból. Olvassunk a csillagokból Elromlott a központi fűtés» bezárták a megyei könyvtárat Legutóbbi ottjártunkkor, a karácsony előtti napokban a hideg helyiségekben fázó könyvtárosokkal és olvasókkal találkoztunk. Aztán hírül ad­ták, hogy kényszerszabadságra engedték a dolgozókat, be­zárták a Palmiro Togliatti Me­gyei Könyvtárat. Elromlott a központi fűtésberendezés. — Nyolc napig tartott, míg há­rom mérnök megállapította a hibát: az épület betonalapja alatt futó öntöttvas csövek él­ni állottak, mint a molyrágta ruhák — tájékoztatott Kellner Bernát, a könyvtár igazgatója az új év első munkanapján. — Meddig tarthat, míg ki­javítják a hibát, s mikor fek­tetik le az új csöveket? — A Finommechanikai Vál­lalat igazgatója, Nagy Antal készségesen, nagy segítséggel látott hozzá a munka megin­dításához. A vállalat szerelő­brigádjától függ most már csak, hogy mikor nyithatunk ki — mondta a könyvtár veze­tője. Kellner Bernát hangja mintha pesszimista lenne. Mintha azt mondta volna — olvassunk a csillagokból, mi­kor kölcsönöz ismét a megyei könyvtár. 13—582. Halló! Nagy Imre főmérnök elvtársat kérjük. Mikorra tudják megjavítani a hibás központi fűtést? — Nem olyan egyszerű, ké­rem. Lehet, hogy mire az egyik cső elkészül, folyni kezd a másik... TAKKA Ál és valódi első újszülött Kaposváron Az új év első munkanapján rendszeresen meglátogatjuk a kaposvári kórházban az esz­tendő első újszülöttét. A rádió és a televízió híréből akkorra már rendszerint tudjuk, hogy ki kapta a fővárosban és vi­déken az Állami Biztosító ju­talmát. Mi örömmel köszönt­jük minden alkalommal a ka­posvári elsőt. Kaposváron lustábbak a vi­lágra készülő kicsik? Most is csak öt óra után született meg az év első gyereke a kórház­ban. A mama Szőlőst László- né őrei lakos. Amikor tegnap délelőtt meglátogattuk, jő egészségnek örvendett a kis Zsoltikával együtt. Zsoltika három kiló hetvenöt deka. fe­kete hajú. Dr. Bárdos László segítette a világra. Szőlősiék boldogok, ezután két kisfiútól lesz han«os a ház. Bár nem folyik semmiféle verseny a kórházon belül az év első újszülötte címért, mégis néhány percre annak eldöntése foglalkoztatta az orvosokat, hogy valóban Zsol­tika az első? Egy asszony reggel hat órákor újszülötté­vel beállított a kórházba, mondván: pontban éjfélkor, otthon megszült. Az orvosol? tudták, az Állami Biztosító pénzére pályázik az asszony. Megvizsgálták, és a várható eredményre jutottak: a gye­rek még az óévben született, körülbelül 31-én este. Az asz- szony tudomásul vette az or­vosi véleményt, és — ott­hagyta a gyereket a kórház­ban. Állami gondozásba kell venni. Hyen sztorira nem számí­tottunk, Dr. Domány Sándor főorvos' fárasztó műtét után válaszolt kérdéseinkre. _ Hányán születtek a ka­posvári kórházban 1971-ben? — 2236-an, kétszáznyolcvan­nal többen, mint egy évvel korábban. — A megyei statisztika va­jon mit fog mutatni? — Talán száz-százötvennel több gyermek született So­mogybán 1971-ben, ez nem jelentős változás az egy évvel korábbihoz viszonyítva. — A művi vetélések száma a megvei kórházban? — 2800, változatlanul ma­gas minden évben. Volna mit beszélni még a demográfiáról, de térjünk át most arra a kérdésre, hogy 3 csecsemőhalálozási statisztika mit mutat Somogybán? — Három év óta stabilan csökken a csecsemőhalálozás, addig a megyek között az utolsó helyen kullogtunk, most már az élen járunk. Minek köszönhető a jó eredmény? — A kóros terhességek in­tenzív kezelésével Kaposvá­ron és Siófokon előbbre lép­tünk, terhespatológiai osztály működik a két városban. Ja­vult az újszülöttek ellátása is. Időben észleljük a terhes­ség időszakában fellépő rend­ellenességeket, . elváltozásokat A gyermek- és csecsemővé­delem is magasabb színvo­nalú. Ezek összessége adja az elért eredményt TI. B. A speciális ablaküveg elnyeli a lármát — Méi^s? A Nürnberg melletti Fürth városka egyik üveggyárában kí­sérletezték ki a phonstop-szigetelő ablaküveget, amellyel az üzem nagymértékben hozzájárul a lármavédelem problémá­iénak megoldásához. Az ablaküvegnek, melyet minden ab­lakkeretbe be lehet illeszteni, hőszigetelő hatása van, nem párásodik be, és különleges szerkezeténél fogva felére tom­pítja le a zajt Az új ablaküveget már a közúti közlekedés zajában is kipróbálták. Az itt regisztrált 80 fonos hangerő *8, abtokBvegoa áájmáw® mist »esafc* é Sok baleset történt az év első napján Tragédiával végződött 1971- ben a megye utolsó közúti sze­rencsétlensége. December 31-én este fél hatkor Kiskor­pádon a megengedettnél gyor­sabban hajtott motorkerékpár­jával Sárái Károly negyven­hét éves kaposvári lakos, a Csiky Gergely Színház zené­sze, és Rinkóczi Ferenc hat­vanegy éves kiskorpád! vas­gyűjtő kerékpárjának ütkö­zött Sárdi Károly január 2-án belehalt sérüléseibe. Somogybán az év első bal­esete január 1-én hajnalban fél négykor történt Zamárdi- baa. Kiss Csaba huszonnégy éves felszolgáló vezetői enge­dély nélkül, figyelmetlenül ve­zetett egy Wartburg személy- gépkocsit és egy villanyosz­lopnak ütközött Senki sem sérült meg, ám az anyagi kár meghaladja a hatvanötezer for rintot Ugyancsak 1-én gondatlanul vezette Pobjeda személygép­kocsiját Balatonföidvár és Za- márdi között Nagy István negyvenéves budapesti műve­zető, és az árokba hajtott. Nagy István és utasa köny- nyebben megsérült az anyagi kár körülbelül tizenötezer fo­rint A gépkocsi vezetője el- ■ mis a!Járást áariiteröiaúE Kellemetlenül kezdődött az új év egy olasz állampolgár­nak is;'Fiat személygépkocsi­jával a megengedettnél gyor­sabban hajtott és az árokba borult. Sérülés nem történt az anyagi kár sem jelentős. Szilveszteri »hangulatban«, azaz erősen ittasan vezette Trabantját Balatonszentgyör- gyön Nadrai Jenő harminchá­rom éves keszthelyi irodave­zető, és nekiütközött egy nyár­fának. Nadrai Jenő súlyosan megsérült, az anyagi kár húsz­ezer forint. Baté és Fonó között figyel­metlenül vezette Zsiguli sze­mélygépkocsiját Jakab Imre ötvenkilenc éves göllei tsz-tag, és a csúszós úton felborult. Utasával együtt megsérült. Az anyagi kár körülbelül har­mincezer forint Lábod és Görgeteg között — a rendőrség megállapítása sze­rint .■— műszaki hiba miatt felborult a Nagy Géza ötven­egy éves kaposvári igazgató- helyettes , vezette Wartburg személygépkocsi. Nagy Géza és utasa — a felesége — köny- nyebben megsérült az anyagi kár körülbelül tízezer forint. A tűzoltók ügyeletese vi­szont jó hírrel szolgált: szil­veszterkor és újévkor sehol a megyében nem történt tűzeset SOKOK Téves kapcsolás A bécsi Kurter sport- rovata vasárnap este olva­sószolgálatot tart fenn. Az első ligás bajnokság ered­ményeit magnószalagra veszik, s a szurkolók egy telefonszámon gyors tájé­koztatást hallhatnak. Igen ám, csakhogy legutóbb egyszerre annyi hívás zú­dult a megadott számra, hogy a vonal nem bírta, és a szurkolók egy részét a közeli gyógyszertárral kötötte össze. ’ És az öreg patikus szá- zadszor is türelmesen vá­laszolt: — Az eredményeket nem tudom, kérem, de örülnék egy személyes ta­lálkozásnak. Hasonló ese­tekre ugyanis remek nyugtatószereink vannak. Flipper Ä dublini áTlatkert őrökbe fogadott egy elha- - gyott strandon talált fó­kát. Az állat olyan gyor­san alkalmazkodott a föl­di kényelemhez, hogy leg­több időt a radiátor mel­lett feküdt kinyújtózkod­va. Akárhányszor bedob­ták a vízbe, azonnal ki­ugrott, lerázta magáról a vizet, és elfoglalta ked­venc helyét, a radiátor mellett. Utálkozva nézett a feléje nyújtott halra is. Őrzője azt mondja, hogy Flipper (ezt a ne­vet kapta a fóka az állat­kertben) egészen elfelej­tette, hogy valamikor fóka volt. Törődés Vihar tombol a tenge­ren. A hullámok játék­szerként dobálják az óce­ánjárót. Egy idős, vajmi kevéssé vonzó hőig ítéletidő ellenére a zeten tartózkodik. Mind­untalan átcsap leje fölött a hullám.1 — Asszonyom — figyel­mezteti az egyik tengerész —, fáradjon a kabinjába. Ilyenkor nem tanácsos a fedélzeten tartózkodni. Ekkor megszólal egy méltatlankodó hang: — Minek avatkozik be­le más dolgába? A hölgy az én feleségem. Törőd­jön a sajátjával. Zsugori impresszárió Fiatal firenzei dráma­író olvassa fel darabját egy valaha jobb napokat látott impresszáriónak, aki arról nevezetes, hogy igyekszik • minimumra csökkenteni az előadás költségeit. »A herceg — olvassa a fiatal szerző — herme­lin palástban lép .a szín­re. Mögötte a grófnő jön, ezüstrókával díszített per- zsábun dóban.« — Drága barátom! — szakítja félbe az imoresz- száriő — kissé túl sok állatot, szerepeltet a da­rabjában! ívz M3VMP Somntrv mesry«1 Blzottsáeának lapja. Főszerkesztő: jávori b£la Szerkesztőséi : Kaposvár, tat inra Sándor u. 8. Telefoni 11-310. 11-511. 11-518. Kiadja a Somopy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Catinca S. u. 8. Telefon: 11-516. Felelős kiadd: Dómján Sándor. UekflldStt kéziratot nem őfzünk nine és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a béivi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. előfizetési du egy hőnapra 80 Ft. Indes I ?5 sSl Készül ■ g.yej Nyomda Kaposvár, Latinca Sándor u, fi Felelős vezető: Kvóták József ná. iemgMr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom