Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-07 / 288. szám
Meglepetésekkel hárult a labdarugó NB 1 légiét ért az 19W/Í2. évi labdarúgóba) noücság 6szl idénye az NB I osztályban. (Az alacsonyabb osztálybeliek már korábban befejezték.) Az Idényzárás is tartogatott meglepetéseket. Ennek számít, hogy a Ferencváros szombaton este könnyedén nyert a Komlói Bányász ellen. Ugyancsak meglepetésszámba me3y, hogy az elpa- rentált Vasas S:0-ás vezetés után biztosan győzött Tatabányán. A nap legváratlanabb eseményének színhelye azonban ismét a kispesti pálya volt. Egy héttel ltoráb-' ban a BP- Honvéd legyőzte a baj- pak Újpesti Dózsát. Most otthonában vereséget szenvedett a kiesés elkerüléséért küzdő Videotontól. Az első félidőben ugyan óriási fölényben volt a Honvéd. szünet után azonban fordult a kocka, akkori játékával a Videoton rá Is szolgált a két pontra. Biztosan nyert az Ü_ Dózsa az Eger ellen. A Pécsi Dózsa ismét nem tudott góít rúgni (Solymosi még egy U-est te elhibázott), így döntetlenül végződött a Pécs—MTK találkozó. Az újonc Egyetértés megérdemelten nyert a Diósgyőr ellenében. Salgótarján Ismét igazolta,- hogy feljött a nagy csapatok közé. Az őszi idény végén a harmadik helyen fordul az SBTC, amely most izgalmakban bővelkedő mérkőzésen a Csepelt győzte le. A Bába ETO—Szombathelyi Haladás találkozón ügy tűnt, hogy nyernek a győriek, aztán a leél gyors góljukra ugyancsak kettővel tudtak felelni a hazaiak. Salgótarján—CsepaJ 33 (ld) Salgőtartén, (SMo néző. Vezette: i Vincze dr. G.: Barta <S), Horváth, Hl. Losonezi, Csordás. VM Egyetértés—Diósgyőr Is# <#H>) Soroksár, ISO# nézd; Vezette: Tapolczai. G.; Siklósi. Vasas—Tatabánya Sa (Sál) Tatabánya, «09 néző. Vezette: Vadas Gy. G.: Púpos, Vldáts, Várad! B„ 1H. Tóföl K. (U-esből). Videoton—Bp. Honvéd iá (Oá) Kispest, 3808 néző. Vezette: Szkokén. G. : WoEek. Bába ETO—Haladás 3 a «US* Szombathely. 0098 néző. Vezette: Katona- G.: Horváth E„ Iszak ©, mlndifcettőt il-esből), 131. Korsós, Somogyi, Farkas. Ferencváros—Komló 5:ö (3:8) Népstadion, 8009 néző. Vezette: SzEvásl. G.: Albert (S), Szőke, Kű. Pécsi Dózsa—MTK 0:8 Pécs, 3009 néző. Vezette: Bircsák. A labdarúgó NB 1 őszi végeredményei Az őszi bajnoki Idény befejeztével az Újpesti Dózsa, a tavalyi, bajnok i pontos előnyre tett szert. Nagy harc lesz viszont a helyezésekért. Á Ferencváros mellett a Salgótarján, a Bp. Honvéd óa a Vasao kapaszkodik a dobogóé helyezésekért, Első ízben s labdarúgó NB I történetében fővárosi csapat zárja félidőben a sort. Az MTK ismert nehézségei oda vezettek, hogy csupán hat pontot gyűjtött a nagy múltú kék-fehér együttes. Nehéz helyzetbe került a Diósgyőr és az-' újonc Egri Dózsa is, O, Dózsa—Eger iá (Iá) Megyeri út, 4000 néző. Vezette: I WOttawa. G.: Fazekas (3, egyet li-esből), Bene, Tóth A., Hl. Tóth j T. X. ü. Dózsa 13 10 4 1 44:14 24 2. Ferencváros IS 8 4 3 37:16 20 3c SBTC 15 7 6 2 26:16 20 4. Bp. Honvéd IS 7 9 3 21:12 19 S. Vasas 15 7 4 4 26:15 18 6. Komló 15 5 7 3 >7:25 17 7. Tatabánya IS 6 4 5 25:23 16 8. Csepel 15 5 5 5 16:19 15 9. Rába ETO 15 3 8 4 16:25 14 10. Egyetértés 15 3 7 5 15:18 13 Pécsi Dótzsa 13 3 7 5 7.10 13 12. Videoton IS 5 3 7 15:22 13 13. Haladás IS 3 5 7 19:83 11 14. Eger m 3' 4 •8 19:35 10 13. Diósgyőr 15 3 3 9 18:29 9 lg. MTK 15 1 4 10 9238 6 Totó JL totó i3-fl szelvénye: 2, 3, íl a* t, 2-f-l* ij 2. 1. lj X. U •j A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 18. , héten 13+1 találatos szelvény öt darab van, ezekre egyenként 30140 forintot fizetnek, is találatos szelvény. 10 darab, ezek 42 638 forintot érnek. A ©2 darab 12 találatos szelvény egyenkénti nyeremény- összege 94S forint. A '4342 darab 11 találatos szelvényre 88, a 2S 385 darab 10 találatosra pedig 2S forintot fizetnek. Évadzárás volt az NB I B-ben is A labdarúgás második vonalában valójában egy héttel korábban zárult az 1971-/T2. évi bajnokság őszi szakasza. Az időjárás azonban közbeszólt. Az ózdiak autóbusza hófúvásba került, s Szolnoknál elakadt. A szövetség úgy határozott, hogy a mérkőzést le kell játszani. Békéscsabán a hazai csapat és az Özdi Kohász találkozója a csabai együttes l:0-ás győzelmével végződött. Nagyon mély talajon, havas esőben került sor a mérkőzésre, amelyen Kriskó gólja döntött. Ezzel pont került az NB I B őszi versenyeinek végére is. A bajnokság végső sorrendje: 1. SZEOL, 17 12 2 3 40:30 26 2. ZTE 17 10 5 2 34:14 25 3. Dunaújváros 17 9 6 2 22:9 24 4. Debrecen 17 9 6 2 18:7 24 5. MÁV DAC 17 7 8 2 27:16 22 6. Dorog 17 6 7 4 19:15 19 7. Bp. Spartacus 17 ß 7 4 18:20 19 8. Békéscsaba 17 6 6 5 25:22 18 9. Oroszlány 17 6 5 6 28:24 17 10. Kecskemét 17 5 6 6 31:24 16 11. Szolnok 17 4 6 7 18:22 14 12. Szállítók 17 5 4 8 20:28 14 13. Várpalota 17 5 4 8 14:23 14 14. Volán 17 4 4 9 21:32 12 15. Ganz-MAVAG 17 3 6 8 14:25 12 16. Pénzügyőr 17 2 8 7 13:26 12 17. Ózd 17 3 5 9 15:27 11 18. Pécsi Bányász 17 2 3 12 14:37 7 Budapesten kikapott a tartalékos K. Vasas Mozgalmas napok következnek az asztaliteniszezőkilét Szombaton lsét csapattal Budapesten szerepelt a Kaposvári Vasas asztalitenisz-szakosztálya. Az NB I-es legénységnek a papírforma szerint nem volt esélye a megerősödött Gsnz-MÁVAG ellen. Ráadásul. taktikai, okokból tartalékoson' álltak asztalhoz a kaposváriak. Az történt ugyanis, hogy a K. Vasas Xl-t az NB Ill-ban a kiesés veszélye fenyegette. A szakvezetők a Ganz elleni amúgy is esélytelen mérkőzést feláldozták, s a tairtalékcsapa- tot Katonával és Péterrel megerősítették. Ezért történt, hogy a vártnál, súlyosabb a Vasas veresége a Ganz-tól, viszont Katonáék: biztosították a bennmaradást. (Noha nem biztos, hogy jövőre indít NB 111-as csapatot is a Vasas.) GANZ-MÄVAG—K. VASAS 21:4 Gy.: Faházi 5, Gréczi 5, Asztalos 4, Gutmayer 4, Sámli orszki 3, HL Balázs 2, Szá- linger 2. K. VASAS II.—MAGYAR POSZTÓ 10:6 A kaposvári pontszerzők: Katona 4, Péter 3, Háttá 2, Steer. Mátyás SE—K. V. Lobogó 13:3 Mozgalmas napok következnek az asataliteniszezőknéi. Mint arról már hint adtunk, ma este 6 órakor Kaposváron a Berzsenyi iskolában következik az évzáró NB I-es mérkőzés. A Kaposvári Vasas a Csepel SC csapátat fogadja. Mint mindig, most is nagy csatát ígér a Csepel—Kaposvár mérkőzés. A csepeli csapatban Balogh, Kocsis, Kovács, Nógrádi az ismertebb versenyző. A K. Vasas legjobb összeállításában lép asztalhoz, A mai csapatbajndkS mérkőzés után szerdán délután 5 órakor ugyancsak a Berzsenyi iskolában rendezik meg a hagyományos Kaposvár felszabadulási emlékversenyt Most már összeállt a nagyszabású viadal programja. Négy négyes csoportba sorolták a versenyzőket, akik között a Csepel SC, a Budapesti Spartácus, a Ganz-MÄVAG és' a K. Vasas legjobbjait találjuk. Már megtörténtek a kiemelések. Az egyes csoportok élén Pigniczky (Bp. Spartacus), Papp (Bp. Spartacus), Marosfi (Bp. Spartacus) és Faházi (Ganz-MÄVAG) áll A négyes csoportok első két helyezettje marad állva, a nyolc legjobb már egyenes kieséses rendszer alapján küzd a végső egyéni és csapatgyőzelemért Kosárlabda évzáró: Poitelsnnyel bajnok a Táncsics K. Táncsics SE—Sopron 89:84 (52:46) K. Táncsics: Krajnik (13), Vígh (13) — Bovanovics (10) — Galváes (12), Molnár (11) . Csere: Rostás (8), Csapó (10), Tóth (12). Már az 5. másodpercben a vendégek hálójába hullt Vígh kezéből a labda. A gyors vezetés után azonban igen szoros folytatás ' következett. 15:10 után a soproniak ki- ' egyenlítették, s 16:16 lett, majd ezt követően kétszer a vendégcsapat szerzett előnyt. — 20:20 után azon ban a kaposvári együt- Krajnik biztosan emel a kos árba. tes magához ragadta a kezdeményezést. • Nagyon izgalmas volt a második félidő. Az 5. perc végén két pont volt az előny, a 7. percben 64:64 lett! Három perccel a befejezés előtt, amikor Krajnik, majd Bovanovics is kipontozódott, nyolc ponttal vezettek a kaposváriak, akiknek az erejéből a cserejátékosókkal is futotta a végső győzelem meginiber 6-től decemliep 24-ig ídtékáru-kiáHitás ég -vásár f3alatonboqláron (NYITVA: REGGEL 8 ÓRÁTÓL Dü. 6 ÓRÁIG) fi Halaszkert «Vendég!«! különtermében KARÁCSONYI AJÁNDÉKOZÁSI GONDJÁN KÍVÁNUNK SEGÍTENI Á VÁSÁRLÓKNAK. A BEMUTATÓN MEGTALÁLHATOK A- LEGKORSZERŰBB JÁTÉKOK IS. kedves nősőrlöiafikcBf i SPORT-, JÁTÉK-, HANGSZER- NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT BALATON BOGÉ ARI ÁFÉSZ szerzésére. Régen látott izgalmas, érdekes mérkőzés volt, jó hírverése a kosárlabdának. Érthetően a Táncsics SE játszott idegesebben. Ezt mutatta, hogy a 26 büntetőből csak 19-et tudott értékesítem a csapat. A soproniak a 20 büntetődobásbői mindössze kettőt hibáztak ei Ezzel a K. Táncsics a 26 mérkőzésből álló sorozatban sorrendben a 22. győzelmét aratta. Remek a csapat pontaránya is: 2071:1639. A Táncsics SE 48 pontot szerezve pontelőnnyel nyerte meg az 1971. évi bajnokságot. BARÁTSÁGOS MERKÖZeS K. Táncsics— K, Rákóczi 3:1 (2:1) Mintegy 300 szurkoló volt jelent a két kaposvári NB-s csapat idei évzáró barátságos mérkőzésén. A jó iramú találkozón a kapu előtt határozottabb volt az NB n-es csapat. G.: Korom, Ür, Angyal, ill. Bald öl-esbőIL i in m M i —I mim 11 mum m m m HÍREK mini I DECEMBER 7 KEDD Ambrus Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Keleten felszakad dozo felhőzet, majd felhőátvonulááok, eső úélkül, A többfelé élénk, időnként erős lökésekkel kísért északnyugati—északi szél fokozatosan mérséklődik* Néhány helyen reggeli ködképződés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet na* 8—IS fo£ között lesz. I Bolgár JogászszSvetség elnöke Kaposváron Borisz Szpaszov, a Bolgár Jogászszövetség elnöke tegnap Kaposvárra látogatott. A parti skolai hallgatók előtt Bulgária új alkotmányáról tartott előadást, majd a várossal ismerkedett — Műemlékfelmérés Somogybán címmel kiállítást rendezett a Somogy megyei Tanács Tervező Vállalata a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A kiállítást Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese nyitotta meg. — Finnországi jegyzetek címmel vetítettképes előadást tart ma a TIT-székházban Knasznaá Lajos gimnáziumi tanár. — Évről évre keresettebbek a világpiacon a magyar konzervgyári berendezések. A napokban 1 millió 200 ezer rubel értékű megállapodást kötött a hazai konzervgyári berendezések exportőre, a Komplex Vállalat szovjet külkereskedelmi partnerével. — Karlovy Varyban véget ért a szocialista országok mai támájú filmjeinek első fesztiválja. A zsűri a Belorusz pályaudvar című szovjet filmnek ítélte oda a fődíjat. Elkészült a kis földalatti első két új szerelvénye a Ganz Villamossági Művekben. Az új kocsikkal valószínűleg már decemberben megkezdik a próbákat. Ha az új járművek hibátlanul működnék, a terveket jóváhagyják, s ezek alapján, készül el az újabb 19 földalatti kocsi, amely 1973,/74-ben folyamatosan felváltja a régieket. — Egymillió forintért vásárolt új gépeket az idén a csökölyi VII. Pártkongresszus Tsz. Jövőre a tervek szerint másfél millió foript értékű új gép kerül majd a szövetkezetbe. — Űjabb kőolajlelőhelyet fedeztek föl a szovjet geológusok Nyugat-Szibériában. Ez már a százegyedik lelőhely a tyumenyi területen. Megnyílt a hatodik országos miskolci grafikai biennálé Vasárnap nyitották meg a hatodik országos miskolci grafikai biennáiét, a műfaj két évenként megrendezésre kerülő reprezentatív seregszemléjét. A kiállításon hatvannyolc hazai művész kétszáznyolcvan alkotását mutatják be. Az idei biennálén a hazai alkotók mellett külföldi kiállítók is bemutatkoztak. Húsz lengyel művész nyolcvannyolc rézkarcát és metszetét állították ki. A kiállítást Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke, a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese nyitotta meg. Az ünnepi beszéd után dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke átnyújtotta a tanácsok, a társadalmi és művészeti szervek által alapított díjakat, 190 évvel ezelőtt, 1781. december 7-én született j Bodor Péter, k óra zseniális j mérnöke. A bécsi Politechnikumban ta- j miit, majd hosszabb külföldi útra* ment. 1815-ben tért vissza Erdélybe, és gróf Bethlen Lajos udvarházában dolgozott * mint építész és műszerész. Néhány év múlva Marosvásárhelyen telepedett le; itteni munkásságát a református vártemplom faragott toronylépcsőjének építésével kezdte, majd elkészítette híres Maros- hídját, amelyet egyetlen vas- szög nélkül épített. A híd 8 méter széles és 88 méter hosr- szú volt. Később pénzhamisítási perbe keveredett, és 1819- től 1822-ig vizsgálati fogságban volt. Ekkor készítette el híres remekművét, a Bodor-kutat, amely Marosvásárhely főterén állott. A kút tetején emelkedő Ncptun-szobor 24 óra alatt fordulhat meg tengelye körül, a kútban víziorgona működött, amely hat óránként rövid zeneszámot játszott le. A kútnak nemcsak Erdély, hanem Európa műszaki szakemberei is csodájára jártak. A szabadság- harc idején részt vett Maros- vásárhely védelmének megszervezésében; hat ágyút; öntött és üj ágyúgyutacsot talált fel. 1849 augusztusában szfv- szélhűdés okozta halálát. A híres Bodor-kút pontos mását a fővárosi Margitszigeten állították feL Illyés Gyula Marcaliban Illyés Gyula Fáklyaláng című drámájának díszbemutatóját tartották vasárnap este Marcaliban. A Déryné Színház előadásán feleségével együtt megjelent a szerző is. Illyés Gyula elismerően nyilatkozott a darab előadásáról. — Több baromfit exportált a Bábolnai Állami Gazdaság az idén, mint eddig bánmikor. Csehszlovákia és a Szovjetunió után Lengyelország is vevői körébe lépett 46 000 tojó szülőpárt szállítottak Franciaországba is. Jövőre a Corlay cég 58 000 szülőpárt vásárol a bábolnai gazdaságtól. — Ittasan és figyelmetlenül vezetett egy Dutra traktort Szöllőskislak és Szöllősgyö- rök között Sziraticza József 27 éves gyugyi traktorvezető, egy híd korlátjának ütközött, majd az árokba borult. Sziraticza József súlyosan megsérült, az anyagi kár meghaladja az ötvenezer forintot. A vizsgálat tart. — Képcsere történt lapunk vasárnapi számában az Év végi beszélgetés című írásban. A gépszerelő és a párttitkár fotói felcserélődtek. — Hétfőn megkezdték a székesfehérvári VIDEOTON- gyárban egy új típusú táskarádió, a nagy teljesítményű »Szärius« sorozatgyártását. — A magyar—csehszlovák gazdasági, műszaki—tudományos együttműködési bizottság közlekedési albizottságának tizedik ülésszakán Egerben a két ország határállomásainak fejlesztéséről, korszerűsítéséről tanácskoznak. — Az Autóközlekedési Tanintézet szakoktatói tanfolyamot indít szakoktatói bizonyítvánnyal inár rendelkező gyakorlati oktatóit részére. Jelentkezés: Kaoosvár, Berzsenyi u. 2., folyó hó 15-lg. Telefon? 11-14 í. 'SSö-®# 6 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, I9TL december %