Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-05 / 287. szám
Mire jő a művészet (6) Svejk - futószalagon A művészet fejlődése, stílusa és nyersanyaga GYŐRI LÁSZLÓ: NAQYANYA Meghalt a nagyanya, meghalt a királynő. Odavan, ím, oda, ez a koronás fő. tartottalk 1928. január 24-én egy berlini színházban. A darab Jaroslav Hasek Svejk, a derék katona című könyvéből készült. Erwin Piscator rendezte és ál- kalmazta színpadra. A premier közönsége először megdöbbent, aztán mind nagyobb lelkesedéssel vette tudomásul az ötletet, hogy a színpadon két futószalag van. Ezen a balról jobbra mozgó szalagon jártak be és ki a színészek, s ugyancsak itt »-utaztak« kibe a kellékek, meneteitek a katonák a frontra. Svejk is gyakran ráállt erre a futószalagra, pontosabban ráállítot- ták, hogy kiküldjék a frontra. S mert alatta a szalag ellenkező irányban mozgott, ő hiálba menetelt a legnagyobb lelkesedéssel, soha nem került ki a harctérre ... A közönség tetszését nemcsak az nyerte el, hogy így a szó szoros értelmében megszakítás nélkül elevenedett meg a regény; a gyakorlott színháznézők hamarosan arra is rájöttek, hogy a futószalagot jelképnek is lehet értelmezni: a háború technikáját hivatott szimbolizálni. Sőt, még azt is, hogy Svejk látszólagos menetelő buzgalma mögött — vagy inkább alatt — . egy ellenkező irányú mozgás rejlik, ami nevetségessé teszi azokat, akik csak a felszínt látják. Egy tisztán technikai jellegű színpadi újítás így lett művészi gondolatok hordozója, vált a színházművészet sajátos kifejezési eszközévé. A művészet fejlődése, »modernsége«« tehát szoros összefüggésben van a művészet nyersanyagaival? — kérdezhetik sokan. S bizony, nemigen lehet egyértelműen elutasító választ adni. Nyilvánvaló, hogy ha a nyersanyagok választéka bővül vagy előállításuk technikája változik, akkor ez aligha marad következmények nélkül a művészet területén. S hogy mindez mennyire nemcsak elméleti feltétélezés, | arra példatárként rendelkezésünkre áll az egész művészettörténet. Elég, ha az építőművészet nagyobb fejlődési szakaszaira gondolunk, s kiderül, milyen szoros az ösz- szefüggés az építőanyagok, az építéstechn.ika és a nagy stíluskorszakok között. A filmművészet jóval fiatalabb »életkora« még inkább módót ad arra, hogy nyomon kövessük a technika, a nyersanyagok változása és a stílusok változásának ösz- szefüggéseit. Csak a két legfontosabb példa: a harmincas évek elejére véget ér a némafilmkorszak, amely stK lusábah is merőben más volt, mint az utána következő hangosfilmé. Az ötvenes évek végén a korábbinál érzékenyebb fiilmnyersanyag — amely jóval kevesebb lámDemény Ottó: PER — Angela Davisnek —> Majd védeni magam a korlát elé állok. Elpusztíthattok engem. Szólok — nem kiabálok. Nézzetek szépségemre, nézzétek okosságom! Minden erő elévül,' de burjánzik az álom. S kínból, nyomorúságból terem piros virágot Feketének, fehérnek oszthatatlan világot. Ahol helyetek nem lesz; ti onnan kirekedtek. Majd magatokban játszó fogatlan vének lesztek. S számoljátok — száz bomba is jutott egyre-egyre; jussát, boldog hazáját mégis kiverekedte. Dühvei, daccal s a végső érvvel, amit kigondolt Mert az erőszak ellen ereje végtelen volt pát, világítást igényel —, a könnyű, kézben hordozható, hangosfelvételre is alkalmas kamerák megjelenése magával hozta a »cinema verité« módszerét Ez a módszer a dokumentumfilm megújulását eredményezte, de visszahatott a játékfilmre is, s tulajdonképpen a hatvanas évektől számíthatjuk'' a filmművészet nagykorúságát, amikor a rendezők úgy »írják« a kamerával — a maguk művészi egyénisége szerint különböző módon — a filmtörténeteket, ahogy az írók töltőtollukkal a regényt ... A példákból az következnék, hogy a művészet fejlődése a technika és a nyersanyagok változásának a függvénye. Ha ez így volna, akkor könnyű dolga lenne a művészettörténetnek és a kritikának, hiszen csak jó ipari-technikai felkészültség kellene, s az volna a legkorszerűbb művész, aki ma műanyagból dolgozik. De a nyersanyag nem lehet mércéje egy műalkotás megítélésének. Hol van akkor mégis összefüggés a nyersanyagok, a technika és a művészetek között? Van ilyen összefüggés, _ csak némiképp bonyolult. A középkor egyháza az emberi létet átmenetnek tartót- . ta egy másik világ felé, ahol a lélekre a túlvilág vár, jutalommal vagy bűnhödésseL Ez volt az uralkodó életszemlélet, amely természetesen olyan templomot igényelt, amelyik misztikus, csodálatos kapu a túlvilágra, ami felfelé kényszeríti a tekintetet és a gondolatot. Ilyen templomok a gótikus székes- egyházak. Az építtetők tehát nem azért választották a korszerű technikát, mert az újat akarták pártolni, hanem azért, mert csak ezzel a technikával lehetett a kívánatos templomokat megépíteni Nyilvánvaló, hogy az építtetők igényei segítettek megkeresni a kivitelezés korszerű technikáját Láthatjuk tehát, milyen komplikált és kétoldalú ez a viszony. Adva van egy korszak anyagi kultúrája, termelési technikája általában, ami meghatározza a kor tudatát, gondolkodását. Ez a tudat azonban keresi a termelésben és technikában azokat az anyagokat és módszereket, amelyek jobban, tökéletesebben kifejezik a világról alkotott elképzeléseit. Korszerűbb lesz hát á termelés, s új anyaghoz, módszerekhez jut a művésziét is, amely mindig a kor tudatát akarja érzékeltetni. Fejlődik, változik a technika, vele a művészet, s a gondolkodás, a tudat régi formái elavulnak, csakúgy, minit a termelési viszonyok. Eljött a társadalmi forradalmak kora, amikor a termelési viszonyoknak és a tudatnak utói kell érnie a technika színvonalát. Ez a fejlődés spirálja az életben, s ezen belül a művészetekben. Ezért nem lehet a nyersanyagok és a technika fejlődését azonosítani a művészetek forradalmi változásaival, de ezért nem lehet ugyanezt mellékes körülménynek tekinteni. A transzportőr, a futószalag bevonult ' az iparba, aztán a színpadra is. Svejk rálépett, és ez változást jelentett a színházművészetben. Ámde nem azért, mert a traszportőr korszerűbb, mint a'süllyesztő, hanem azért, mert 1928-ban Piscator a német munkásosztály számára akart figyelmeztető jelzéseket adni a háború technikájáról és értelmetlenségéről. Nyilvánvaló: ez utóbbi tette korszerűvé Piscator művészetét. S ehhez a korszerű mondanivalóhoz megtalálta a korszerű formákat. Így válhatott a futószalag egy történelmi pillanatban a korszerűség szimbólumává. Bernáth László Korona avarra, a sírba ez a fő, a magas eperfa kidöntve: tüzelő. Amíg élt, az eper, a lilakék rubint özönével, «.zer-, milliószámra hullt Es egész nyáron át. Hápogó, gágogó, csipogó tarkaság faldosó fulladó óriás gégeként ette, nyelte, falta újra és újra, még, újra, újra, mintha nem volna több a fán, a fán, amely ezer- és milliónyiszám esőzte az eper ősi nagy özönét egy teljes nyáron át e bibliai nép elé már Kánaánt terítve. Csakugyan: ez az a mannaözön, amelyik írva van. S öröm. A léha öröm. Negyvennap Kánaán. Ürül, ürül a fa. Nagyanyám udvarán ürül a korona. Nagyanya meghat Tíz éve nem ét A szava halkul, már édenivé. Amíg élt, az eper ott állt az udvaron, ma' azon a helyen kő van és dndva van. 0, ha három testvér összefog, akkor már a csoda — mint festmény — látható lesz mindjárt. Érzékleteseik. A mennyet is ledöntik. Enyém, tied, övé. Hárman háromfelé. A rideg, sápadt kriptaóriás csupa egyes zárkából állott. Cellám sötét volt. Forradalmi munkáin miatt Horthy bírái négyévi fegy- házra ítéltek. Ítélet után a kaposvári fogházból ide, a sopronkőhidai (egyházba dobtak át, harminc elvtárssal együtt Reggel, amint megcsendült a csengő, kinyitották a zárkákat, a fegyházudvar négy fala közt megkezdődött a mindennapos rabséta. Mi, testileg-lelkileg meggyötört emberek fáradtak voltunk, rogytak inaink, amint kört képezve kör be-kör be tapostuk az udvar köveit. Felettünk a végtelen egy arasznyi szürke ég volt öt lépés a távolság, mindig ennyi, soha sem több, sem kevesebb. Szólni egymáshoz nem volt szabad. Csak arcunk rándiult, sziemünk villant, ezt nem tilthatta meg senki, de így is megértettük, megéreztük a szótlan szavú testvéri szót Már nyolcadik hónapja raboskodtunk ott, amikor egy nap híre terjedt, hogy a politikai foglyokat elszállítják. Ez a hír örömmel töltött el bennünket, örültünk, hogy megszabadulunk az őrjítő egyes zárkától, de egyszersmind kétséget is ébresztett bennünk. — Mi lesz? Hova visznek! Az orgoványi és siófoki tömeggyilkosságok jutottak eszembe... Valósággal megkönnyebbültünk, amikor megtudtuk, hogy a sopronkőhidai fegyházból a hajmáskéri fegyen cbarakkfoa helyeznek át bennünket. Hajmáskéren mindössze pár hétig tartózkodtunk, aztán vagonba kerültünk, hogy átszállítsanak bennünket Szegedre a Csillag börtön!}«. Forró nyár volt A vagonban ingre vetkőzve is nehezen bírtuk a hőséget Utazás közben örökké az járt eszemben, hogy megszökök. Tizenegy hónap óta — mióta a börtönben ültem — szinte mindennap gondoltam a szökésre. Fájt testemet lelke- met ette a rabság Ügy gondoltam, úgy is éreztem, hogy forradalmárnak nem szabad négy fal kö- ______________ z ott sorvadnia. —————— — Menázsi lesz! De kijelentem, ha valaki megkísérli a szökést, azt rostává lőjük! A vagon mellett négy-öt lépés távolságra az őrség láncolatot képezett. Feltűzött szuronnyal, lövésre kész fegyverek vették körül a vonatot. A gőzölgő kondér- höz tizenkettesével, kettős sorban mentünk. Gálosi é/ én a negyedik sorba, hogy Kockáztatni Somogyi Pál: kell; inkább szökés közben a puskagolyó, enint a börtön penésze emésszen eL » Egész úton a szökés gondolata motoszkált & (éjemben. Ezt az alkalmat, a szállítás lehetőségét nem szabad elszalasztani. Ha most nem sikerül valahol egérutat venni, a Csillagból reménytelen lesz a szökés... Gálosi József, a volt vörös főhadnagy, ez a magas, barna, keménykötésű férfi egész úton szódán volt. Ügy láttam, valamiben töri a fejét, tervet sző. Melléje kuporodtam, és elmondtam neki tervemet. Gálosának felcsillant a szeme, mélyen a szemembe nézett, és keményen megszorította a kezemét Ez több volt a beszédnél, Megértettük egymást ceglédi állomásra érkezve a külterületen, ahol a tehervonatok és a félretolt vagonok álltak, ott álltunk meg mi is. Nagy robajjal félrelökték a vagon ajtaját Az őrség parancsnoka, egy finom, legényképű hadnagy és néhány katona jelent meg a vaecm előtt A tiszt beszólt: A feltűnést ne keltsünk, mezítláb, kabát és sapka nélkül álltunk be. Utánpmk Varga. Amint megkezdték az étel kiosztását, a személykocsi ablakából kiszólt egy tiszt: — Őrség, figyelem! — Az őrök mind odanéztek. — Most! — súgtam Gálosának. Leguggoltunk. Varga utánunk rögtön felzárkózott. Így a többiek lábai között a mellettünk álló vagon alá másztunk. Csend volt. A tiszt parancsszavai pattogtak. A vagon másik felén kilestem. Vagy öt lépésre tőlünk fegyverére támasztva állát őr állót Ahogy kidugtam a fejemet, tekintetünk találkozott Pár pillanatig fafkasszemet néztünk. Aztán a vörös bajszú őr (valami parasztemfoerféle lehetett!) észrevétlenül hátat fordított nekünk. összenőttünk. A szemünk azt mondta: ez velünk érez. — Gyerünk! Átmásztunk a síneken. A másik bent álló üre* vagon Gyanakvás Franz Payerl (St. Pölten) felvétele. (A Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás anyagából.) Radovan Zogovic:* KEZEK Kezek, sötét tekintetű kiáltozások, néma szembogaramban vergődő kezek, láthatatlan hurkok árnyékai, amelyek az órainga taktusára himbálóznak párnám felett — kezek, könyvek lapja közé préselt, aszott virágok, lázas ágyam felett a mennyezetről szívemig érő fekete cseppkövek, kezek — kezek — alagutak boltívein fagyottan csüngő denevérek, emelődaruk drótkötelére aggatott horgok csalétkei, kezek, felhőkarcolók tetőinek rekedt kakukkjai, vészmadarak, kezek, ázottan felmeredő útjelzőoselopok, amelyeket megpörgetnek a vasúti kupék ablakai mellett, kezek — 6, kezek, belefáradt, megkötözött, atyai, munkás kezek, melyeket mint holló a hulladékot, széthurcolt az élet ' országutakra, járdaszélre, pincékbe, bányák tárnáiba, — kezek a szántóföldeken, kémények alján, tengereken, kezek a világon és a világ felett — kezek, kezek, mint éretlen citromot, úgy facsarjátok szivemet, •Radovan Zogovic neves szert költs. tadányi Mihály fordítása alá rejtőztünk. A tiszt hangja még mindig hallatszott. Hét-nyolc méterre volt tőlünk a töltés széle, és lent a füves árok. Az idegeink pattanásig feszültek. Ha kilé- -pünk a nyílt pályára, bár- homnét megláthatnának. — Most már mindegy ,.Z — Gyerünk! — ütöttem oldalba Gálosit. ■ Négykézláb másztunk a nyüt pályán. B Minden pillanatban vártuk a dörrenést, a _____________ golyót. Tekin-------------------- tetem Gálosi a rcára esett Gálosi arca a félelemtől eltorzult, de valahogy én is furcsán nézhettem ki, mert ő szintén megriadt, amikor rám nézett Csönd. Lövés nem volt. Elértük a töltést. Le az árokba. Mélyen meghajolva futottunk, rohantunk a gazos, gyepes árok fenekén. Csodálatosan jó futó az ember, ha az életét lopja. Kiértünk az árokból. Mély szántáson bukdácsoltunk keresztül. Kukoricásba értünk, majd szántásba ismét Elbotlottam, Gá- losi mellém hasalt — Mi az? — Semmi — Nézz föl, nem Jönnek-e utánunk! — lihegte. — Különben ne állj fel mert kilátszol. Feküdj, majd én hallgatózok, úgyis megtudjuk, úgy is ki lehet venni. Gálosi a földre nyomva fülét hallga/tózott Majd hirtelen felugrott — Lódobogást hallok. Jönnek! — Feküdj 1 — húztam visz- sza a földre a magas legényt, anélkül, hogy a szememet levettem volna arról a helyről, ahol ő fülelt és most láttam, hogy ott a földön kis hantocskák lökődnek fel. — Te, hiszen itt vakond túr! — Tényleg. Nézd csak — mosolygott Gálosi. Nevettünk. Jóízűen, szívhői nevettünk, ártatlan üldözőnk megnevettetett minket, s a' nevetéstől szinte új erőre kapva továbbmentünk. — Erdő! — tört ki belőlünk az öröm. Fák, bozótok között bújkáltunk beljebb, beljebb. A gallyak, ágak arcunkba csapódtak. Tüskék hasogatták rólunk az. inget, itt-ott a bőrt is. Mindegy ... Galy- lyak ropogtak lábai alatt. A rigó füttyét, kakukkszót és a saját libegősünket hallottuk. A napsugarak csillogva törtek át a falevelek csipkéi között. Méhek zümmögtek felettünk. Mentünk. í. Estefelé igen éhesék és szomjasak voltunk, de fáradtak is. M ikor bealkonyodott, megközelítettünk egy házat, hogy valami élelmet szerezzünk. De ahogy végignéztünk egymáson, valósággal megijedtünk. Szakállasak, porosak, piszkosak voltunk. Mezítláb, rabnadrágban, bozontos hajjal, tépett ingben. Hogyan álljunk így emberek élé? ... De hajtott bennünket az éhség. Megközelítettünk egy házat. Kutya nem volt az udvaron. Lesz, ami lesz! Bekopogtunk. öreg ember nyitott ajtót Beléptünk. A bentlevőkj leány, asszony, fiatal férfi az asztalnál ültek, és vacsoráztak. Csodálkozó tekintettél meredtek ránk. (Folytatása a 8. oldalon.) SOMOGYI NÉPLAP •''Mánaü, VSWL áeeeasbar 8.
