Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-28 / 304. szám
Karácsonyi képernyő Langyos karácsonyunk »olt az idén, és »stílszerűen-« langyos volt egy kissé az ünnepi műsor is. Igaz, sokat raktak a képernyő-karácsonyfa alá, lehetett válogatni is könnyed és szórakoztató ajándékokból, apróságokból és na- gyobbakból, de az igazi »nagy« karácsonyi ajándék talán éppen ezért hiányzott. Mintha ünneptájon apadna a mostanában olyan szépen és sikerrel bontakozó, újat kereső, kísérletező kedv a tv- ben. A karácsonynak kétségkívül vannak hagyományai ünneplésben és a bejgliben egyaránt, de nem őrölnénk, ha ez huzamosabban és előnytelenül befolyásolná a műsorszerkesztést. Aminek viszont örülünk, annak hangot adunk. Tavaly kifogásoltuk a gyermekműsorok sivárságát. Apróságok és kamaszok az idén többet és izgalmasabbat kaptak rajzfilmből és kisfilmből, és egyaránt örömmel ültek * a képernyő előtt azok, akik látták már és nem látták még az Egri csillagokat. Bánjuk, hogy az első ünnepi estén ismétlésre futotta, mert lenne miből és lenne kikből válogatni, -gondolunk, ide illő Irodalmi remekekre, és nagyszerű színészeinkre, akiknek felbukkanását hiába vártuk az ünnepi képernyőn. (Mások viszont többször is »előfordultak« egy adásnapon is.) Bár sokan és sokszor adaptálták hangszalagra, filmre, képernyőre a Jokai-műveket, még mindig adósak vagyunk a hallatlanul gazdag életművel szemben. Talán a nagy választási lehetőség tesz tamáskodó- vá bennünket, amikor azt kérdezzük, hogy A vasrács című tévéfilm alapjául szolgáló Három királyok csillaga című kisregény helyett nem lehetett volna-e remeltebb Jó- kai-művet választani? így éppenhogy célját érte, szórakoztatott, főképpen az izgalmas Torday Teri és a titokzatos Huszti Péter alakítása által. Két portréfilmről szeretnék szólni. A Vándorló élet címűért elismerés illeti a televíziót, néha szinte odafagyasztotta figyelmünket az elmondott élményekre, de a dokumentum megjelenítése, a szereplők sok mindenről árulkodó természetessége a képernyőn sok töprengésre késztetett, és gondolatokat támasztott A másik filmet emlékportréként jellemezhetjük. Világhíres rajzfilmésünknek, Macs- Icássy Gyulának kívánt me- mentót állítani, és az ünnepi alkalomból. emlékeztetni. Sajnos, néhány emlékező szó, néhány montázs az alkotásokból tette mindezt. Ha hatásos volt is, mégis hiányérzetet támasztott, mert a portréhoz több kell, és a Macskássy- portré többet érdemel. Szinte vigasztalanul sötétre, majdnem tragikusan siker rült az összeállítás a Duna- menti költők szerelmes verseiből. Félő, hogy divat lesz az örökös folklór-kapcsolás, továbbá sajnálatos, hogy a versmondók némelyike úgyszólván »iskolázgatott«, néhol pózolva elmondta, és nem hiteles mélységgel előadta a verseket. Azok közé tartozom, akik a legnagyobb várakozással a Budai Nagy Antal című tévéfilm elé tekintettek. Kos Károly műve valóban építészmérnöki pontosságú, a drámaírás szabályai szerint íródott, ‘ csiszolt, kidolgozott dialógusokkal, ideális jellemekkel és ismeretterjesztő hitellel — talán küldetéssel is. Mestermunka éolt a javából, S mester jegyeket viselt magán. Ennél azonban nem több. Tömöríteni lehetett volna, ellenszolgáltatásul viszont lehetőséget adott néhány szép színészi teljesítményre. Budai Nagy Antal majdcsaknem anakronisztikusán megrajzolt reálpolitikus figurája visszafogott volt, nemes egyszerűséggel játszotta Juhász Jácint. Vérbő, nemcsak történelmi patinájú alakot Sinkovits Imrének és Andai Katinak sikerült teremtenie a színpadszerű környezetben. Tröszt Tibor Vigyázat, az apró méreg is ártalmas JÖ NÉHÁNY ESZTENDEJE már, hogy a páráéi SZÜ i-szanatórium beutaltjaként egy érdekes és hasznos felvilágosító előadást hallgathattam a gyomoroetegségek okairól. A lanér köpenyes orvoselöadó tájékoztatta rossz gyomrú hallgatóit a betegségüket kiváltó okokról. Első számú okként a sűrűn, rendszeresen ismétlődő, apró, idegesítő bosz- szúságokat jelölte meg. Emlékszem a példákra is. A bejárók reggel, este ismétlődő kényelmetlen utazásai a zsúfolt közúti járműveken megrontják még az éjszakai nyugalmunkat is;, az akadékoskodó, rosszindulatú munkatársak, a komisz főnök, a munkahelyi intrika és fúrás előbb-utóbb feszült idegállapotot idéz elő. A vége: étvágytalanság, gyomortáji nyomásérzet, gyomorfekély. A doktor azzal a jó tanáccsal zárta okos tájékoztatását, . hogy akinek a gyomrával van baja, ' először is cseréljen munkahelyet. (Valaki közbeszólt: »És ott jobb lesz?« Erre bizony nem tudott válaszolni az előadó sem.) A gyomor második, számú ellenségeként a említette. Én jó tanítványként megfogadtam tanácsait. Felhagytam a dohányzással, többé egy szippantással se rontottam gyomrom állapotát. És szent eltökéltséggel megfogadtam hogy kerülni fogóm az apró bosszúságokat. Belső jelszavammá lett: »Vigyázat! Apró méreg!« Úgy kezdtem, hogy a negyedik nap reggelén összecsomagoltam és hazautaztam. Szobatársam egy nyugdíjas kalkulátor volt, aki este 8-tól reggel 8-ig orgonaerő,vei, kot- tázhatatlan figurákkal végighorkolta az éjszakát. Iszonyú teljesítményét a szomszéd szobák lakóinak döngetése és káromkodása sem volt képes csökkenteni. Ébredéstől estig pedig faliújságcikkeinek falrengető sikereiről tájékoztatott és rém büszke volt arra, hogy minden falra tűzött írása után valaki ellen fegyelmi indult az üzemben. Hittem a doktornak, és mielőtt szobatársam a gyomromra ment volna, hazajöttem' csendes lakásomba. Miért is jutott eszembe ez a régi történet? Mert egyre többször sikertelenül óvakodom az idegesítő bosszúságtól. Betérek a boltba citromért. Minden természetrajzi ismeretem ellenére ez a citromforma gyümölcs zöld, vastag héjú, és lévé nincs. Csak a kilogrammonkénti 19 forintos ár nyugtatott meg végérvényesen, hogy citromot vettem. No meg az eladó, aki tájékoztatott, hogy 8—10 nap múlva megérik. De miért éppen nálam kell érnie? Miért nem a raktárban? Vigyázat! Apró méreg! Újabb természetrajzi meglepetésem a citromsárga és citromsavanyú narancs. Biztos, hogy narancs, hisz ára 25 forint. 8—10 nap múlva megérik, nyugtatott ismét a boltos, és én ismét megfeledkeztem fogadalmamról, bosszankodva tettem föl a kérdést: miért éppen nálam kell naranccsá érnie? A nyár végén csodaszép, barna,, bőrtalpú cipőt vásároltam, már akkor gondolva az őszi esős napokra. Márkája ADAM, külön aiánú-sa »Ft top men« (ami körülbelül azt jelenti, hogy vezető embereknek, kimagasló férfiaknak). Nem szaporítom a s»ót, sz«~- ötven méter gyaloglás az első kis esőben elég > volt ahhoz, hogy a harisnyám csurom vi- dohányzást j z*» legyen. A cipőm talpa tehát nemcsak vízáteresztő, hanem vízszívó. Talán itatósnak jó lenne, de nem erre a célra vásároltam, és erre egv kicsit drága is. Mit tegyek? Vigyem vissza boltba félévi tárolás után? Egy csomó bosszúság után legjobb esetben , kapok egy másik víz- szívót, vagy közük veim, hogy a cipő megfelel a szabvány előírásainak. Hirtelen megértettem az angol szövegű ajánlást: »For top men!« Az előkelő személyiségek nem járnak esőben gyalog, tehát nekik a vízszívó cipő is megfelel. SZERENCSÉMRE a televízió reklámja megoldást adott: »A Hidrastop vízhatlanítja a bőrt és a talpat. Kapható minden szaküzletben és háztartási boltban.« A reklám második fele nem igaz, mert én csak a negyedik boltban kaptam. (Nem úgy, mint a rádióban és a tv-ben agyonreklámozott Fabulon krémet, amelyet egyetlen kaposvári boltban sem lehetett kapni.) Hogy a bemézolt cipőm most már vízhatlan-e még nem tudom, mert azóta nem volt lehetőségem kipróbálni. Ha nem tartanék a gyomorbajtól, most ■megkérdezném magamtól (mert kitől is kérdezhetném még?). »Miért én kenegetem a cipőt, miért nem a bőrgyár vagy a cipőgyár? De hát óvakodni kell az apró bosz- .szúságoktól, különben visszakerülhetek a szanatóriumba, és ma sincs garancia atya, hogy a sors egy csendesen alvó szobatársat oszt mellém. K. B. Taps az üzemnek kulinyim turisták Kaposváron Jókívánságok az otthoniaknak — Opatijában szilvesztereznek A két asztal mellett ülő vendégek arca — talán azért is, mert többségük leány és asszony volt — földerült, amikor sorban elvonultak előttük a kisfiúk és kislányok a ruhagyár divatos, szép kabátkáiban, ruhácskáiban. A taps nemcsak az aranyos gyerekeknek szólt, hanem a rajtuk levő termékeknek is. Hol itt, hol ott hajoltak össze' az egymás mellett ülő nők, s dicsérték az anyagokat, a fazont, s a felnőtt manekeneket megszégyenítő csöppségeket is. — Be jó volna ebből venni! — sóhajtott fel egy csinos szőke asszony az asztal közepe táján. A többiek gondolatát találta el, mert a zúgás, a bó- logatás ezt bizonyította. Á kalinyini turistacsoport vasárnap délután érkezett a megyeszékhelyre, s a Kapós- szálló előtt az MSZBT-tagcso- portok vezetői és képviselői várták őket nagy-nagy szeretettel. Es+e szintén a tagcsoportok képviselőivel találkoztak a Fegyveres Erők Klubjában. A jó hangulatot mi sem bizonyítja jobban, hogy táncolták a kalinkát, de a csárdást is. A többségében orvosokból, pedagógusokból, mérnökökből álló csoport nagyon örült annak,' hogy eljuthatnak néhány kaposvári üzembe is. Tegnap délelőtt a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában jártak, majd ebéd után a várost nézték meg. Ezután érkeztek a ruhagyárba, ahol a klubhelyiségben folytatták az ismerkedést a várossal. Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára tömören felvázolta a megyeszékhely fejlődését, s kitért a több mint egy évtizedes kalinyini—kaposvári testvérbarátságra is. — Gyakran elhangzik azok szájából, akik Kalinyinba utaznak, illetve Kaposvárra, hogy »úgy megyünk, mint haza«. S ez nem formális, hanem mélyreható tartalmú megnyilatkozás. Csak azt említem meg, hogy több kaposvári iskola is levelez kalinyiniak- kal. Talán az itt ülő pedagógusok közül is van olyan, aki találkozott ezekkel a levelekkel. Egy pártmunkásküldöttséggel én is jártam Kaiinyin területén, s személyesen éreztem a barátságukat, a szere- tetüket. Mi arra türekszünk, hogy a két város kapcsolata, tovább erősödjön és mélyüljön. Ebben a most hozzánk érkezett barátaink is segíthetnek nekünk. Azt kívánom hogy olyan jól érezzék magukat, mint mi szoktuk Kali- nyinban. Sárga borítékokat tettek le ezután a vendégek elé. Mindegyikben egy-egy miniatűr könyv Kaposvárról, s kaposvári képeslapok. — Amit mi eddig láttunk, nagyon tetszett. Odahaza elmondjuk, nr«lyen szívélyesen fogadtak bennünket — mondta Anatolij Petrovics Dugyin- kov, a csoport vezetője, a területi pártbizottság munkatársa. Egyik társa, Szergej Szemjonovics Szinyicev, a kalinyini távfűtőmű igazgatója, meghatottan köszönte meg, hogy a kaposváriak olyan szeretettel gondozzák az elesett szovjet hősök emlékművét, sírját. Dómján József, a gyár MSZBT-tagcsoportjának ügyvezető elnöke az üzemről adott tájékoztatója után azt kívánta, hogy ne utoljára lássák egymást a teremben ülők. A beszélgetés után üzemlátogatás következett, ahol az asszonyok minden modellt, út közoen látott anyagé« alaposan megnéztek. ‘A látogatás a klubban fejeződött be. Este a Latinca Művelődési Központ klubjában szerveztek találkozót a vendégeknek. Ma a húskombinátot nézik meg, aztán továbbutaznak Jugoszláviába. Opatijában köszöntik az új évet, s január 4-én utaznak haza Kalinyinba. A testvérvárosban töltött két és fél napot biztosan a legszebb élményeik között tartják majd számon. Lajos Géza Kányától Csokonyavisontáig A Somogyi könyvtárak harmadik számáról A Somogyi könyvtárak tájékoztatójának harmadik számát olvashatják megyénk könyvtárosai. Egyben az utolsó beszámolót is az 1971-és esztendő eredményeiről és sikertelen próbálkozásairól, a könyvtári munka fogyatékosságairól; Kányától Csokonyavisontáig. Az ebben az évben megindult megyei tájékoztató erőssége éppen abban rejlik, állapíthatjuk meg a három szám áttanulmányozása után, hogy képes szemmel tartani Somogy közművelődési könyvtárait. A könyvtárosok — a cikkek szerzői — igyekezettel próbálnak megfelelni a krónikás szerepének is. Tizenöt könyvtáros nevét olvasom a szerzők sorában. A harmadik szám annyiban tér el az előbbiektől, hogy a szerkesztés egy kicsit év végi summáiásnak is szenteli a Art Buchwald: Adáshiba közben Egy nap New Yorkban adáshiba következtében elsötétült a tévék képernyője. Az üzemzavar nagy pánikot váltott ki mister Bar- kins családjában. A családfő előbb azt gondolta, hogy csak a hallban lévő készüléke mondta fel a szolgálatot. Rohant a hálószobájába, hogy ottani tévéjét kapcsolja be. — A te itteni készüléked az istennek sem akar működni — világosította fel ott tartózkodó felesége. — Valami történhetett az antennával. — ön ki? — kérdezte Bar- kins. — Edit, a feleséged. _ — Oh — mondta Barkins. — Akkor az itt lévő gyerekek is az enyémek? — Mennyire igazad van! — felelte Mrs. Bárkim. — Hogy megnőttek! — csodálkozott a családfő, ránézve a fiára és leányára. — Hány évesek? — Tizenhárom és tizenöt — felelte a nej. — Nagyszerű. Üdvözöllek benneteket gyerekek! — Ki ez az úr? — kérdezte Henri, Mr. Bárkim fia. — Az apád — felelte Mrs. Barkins. — örülök, hogy megismerkedhetünk — suttogta félénken Mary, Mr. Bárkim leánya. A szobában mély csend lett úrrá. — Figyeljetek! — törte meg végül a hallgatást Mr. Barkins. Tudom, hogy nem voltam a legfigyelmesebb apa. Most szeretném pótolni az elmulasztottakat. Először is mondjátok meg szépen, hogy milyen iskolába jártok? — Én a Forst Hillsbe, középiskolába — felelte Henri. — És mi az ön foglalkozása? ,— érdeklődött Mary. — Én könyvelő vagyok — felelte Mr. Barkins. — Mi vagy? No hát! Azt hittem, hogy elárusító *— csodálkozott Mrs. Bárkim. — Két évvel ezelőtt még valóban az voltam. Hát nem említettem, hogy állást változtattam? — Nem. Különben is az Utolsó két évben egyáltalán nem váltottunk szót. ' Ismét hallgattak. A hallgatást Henri unta meg. így szólt apjához: — Szeretné, ha játszanék a gitáron? — Igen. De hát te tudsz gitározni? Apropó: nincs nekem egy olyan kislányom, aki jól gitározik? — Az Suzy — felelte Mrs. Barkins. — Ö most hol van? — Egy éve férjhez ment. Az esküvő idején, mint mindig, te tévét néztél. — Mi a csoda?! — lepődött meg Mr. Bárkim. — Remélem, az adáshiba eltart még vagy két-három óra hosszat. Ördögien érdekes megismerkedni az embernek közelebbről is a családjával. Fordította: Sigér Imre számot. Ellenben az Ajánlás 1972-re — mintegy előszó a jövő évi munka megkezdéséhez — eléggé szűkszavú. Az 1971. évi munka értékelését ígéri, amire elég nagy szükség lenne, de utat nem mutat megfelelőképpen. Kár .volt elszalasztani ezt a lehetőséget. (Lehet, hogy a jövő évi első szám hozza majd a mérleget?» Elsősorban azok az írások tetszenek a Somogyi könyvtárosból az olvasónak, amelyek adataikat tekintve megfelelnek a valóságnak, széles körűen elemzik azokat, tárgyilagos hangon. Szóljon, az eredményről vagy mulasztásról. Hova jut egy szép könyvtár gondoskodás hiányában — a buzsáki központi klubkönyvtár szomorú története kerekedik ki Nagy Károly tolla alöL Szava? figyelmet keltőek, gondolom megyeszerte ' is. »Az 1971-es költségvetésben a községi tanács egyetlen fillért sem tervezett könyvvásárlásra.« De idézhetnénk még ennél is súlyosabb részleteket Nagy Károly írásából. Csokonyavi- sonta új könyvtára szépen szövi a holnapját Az én könyvtáram című Írásban Horváth Jánosné könyvtáros elgondolásait olvasom: »S ha sikerül az olvasókört megalakítanunk, akkor minden hónapban egyszer találkozunk. Az olvasókör lenne a könyvtár tanácsadó bizottsága, melynek beleszólása lenne abba is, hogy milyen könyveket szerezzünk be.« »Könyvtárunk névadójára is készülünk 1972- ben. Szalóky Dánielt választottuk névadónak, a csoko- nyavisontai olvasókör megalapítójának emlékére.« Talán egy megjegyzést a három szám után: az irónikus hang nem vezet eredményre, csak a tárgyilagosain bizonyított dolgoknak van hitele. Főleg egy ilyen kiadványban, mely nem írói, újságírói műfajok tára. 8L R 80MO6TJ WfPLAP Iffi. dosossber 28.
