Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-25 / 303. szám

BÉKESSÉG—AZ EMBERINEK

Az örömérzet egész lényün- I inkább holt volt, mint élő. A két átható derűs, vidám és kel- hidegtől, a szégyentől, leaves érzés. Karácsony az És szentestén, ha gyertya öröm ünnepe. Az öröm ünnepi gyulladt a fán, négy gyerek érzés. Lepkekönnyű, gyorsan illanó, megfoghatatlan. Egy

futam valamelyik Beethoven- műből, egy fejezet Bugakov regényéből, öt perc gyönyörködés Egri József egy képe előtt

S ha az őröm szikrái lánggá lobbannak? Az öröm tartósul, azt hiszem ezt hívják boldogságnak

Találj három boldog embert! Ezt a feladatot adtam magamnak. Hetekig hordoztam magamban a témát, s belekezdeni a keresésbe, de nehéz is volt! Pedig végtelenül könnyű dolog, ezt utólag már látom.

Három ember. A mindennapok munkájában, eseményeiben találtam meg boldogságukat, apró örömeiket. Vagy nevezzük ezt az állapotot egyszerűen csak: egyensúlynak?

Igen, legjobb lesz úgy, minden pátosz nélküli

193... karácsonya... Még a szentestét megelőző napon is fejére tette a vékát Nagy lm- réraé. Nehéz volt a véka: üvegben tej, túró, tejföl tette nehézzé. Kezébe is kosarat fogott. Kora hajnal volt, köd szitált, Itt is, ott is sárgán világítottak az ablakok, s mögöttük ugyanilyen kendőbe, berlinerbe bugyolált asszonyok készülődtek. Balatonszabadiból Siófokra vezetett a marasztaló sa- rú, hétkilométeres út. Ök úgy mondták: »Jövünk Szabadiból, megyünk Fokra.« S mentek eladni nehéz terhüket, mely mégis könnyűnek találtatott, hiszen alig hullt érte valami a kötényekbe. »Nagyságos asz- szony, kérem. Vegye meg ezt a kevés kis tejfölt. Nem tudok a g. ekeimnek karácsonyfát venni ...« De sokszor kellett szégyenkezve feltárni a valót Nagy Imrénének isi S amikor a szabadi asszonyok hazaké- szülődtek, és szóltak neki is: »Gyerünk, Margitka!« — már

szemében is ott lobogtak az öröm tüzei. Nagy Imréné ilyenkor az urához támaszkodott, így tartották egymást. Este, ha már eltilt a gyerekzaj, és lefeküdtek — Nagy Imre sokszor gondolkodott el azon, hogy a világ nincs jól megszerkesztve. Hogy neki csak a munka jut, pihenés soha. Mint a bogáncs kapaszkodott meg benne egy jelenet. A tanító a szomszédban lakott. Egy Nagy Imréhez hasonlóan nehéz életű parasztember kalaplevéve bekopogott ehhez a tanítóhoz.

— Mester úr! A gyereket segítené tovább tanulni, erre kérném...

Amikor elment, a tanítónő asszony megkérdezte az urát:

— Mit akart itt ez a paraszt?

— Urat a gyerekéből...

Mintha a véletlen tanút

csapták volna arcon.

Ezeken gondolkodott Nagy Imre a falnak fordulva. Hogy van az, hogy a szegényembernek semmije sem marad? Egyszerű ez. Viszi a pap, a tanító, az éjjeliőr, a csősz, a kanász, a csordás. Mindegyiknek rész jár.

Most, 1971. karácsonya előtt, otthon üldögélnek mindketten. Margit néni varrogat, Imre bácsi tesz-vesz. A sarokban gáztűzhely.

— Milyen lesz a karácsonyuk?

— Várjuk a gyerekeket. Eljönnek minden évben. Mindegyik iparosember lett, jó állásuk van. Az ötvenedik házassági évfordulónkon is itt voltak, Imre-napon is. Ha azok előtt a régi karácsonyok előtt azt is kívántuk: bár ne élne a szegényember, most azt mondhatjuk — jő élni. Jobb szándék van az emberekben is. Mert lehetőségük van a jobb szándékra. Nemrégiben átballagtunk az ifjúsági klub avatására. A kisunokánk, a Teri is szerepelt. Olyan jó volt az emberek között...

KILENC EMELETES SORIIÍZ KAPOSVÁRON

Épül Kaposváron a Kalinyin városrész legnagyobb épülete. A kilencemeletes sorházban 330 lakás készül. Az építkezés teljesen újszerű, az oldal- és a közfalak előregyártóét elemekből készülnek.

A hallgatásukban is van valami tartósult öröm.

— Az ifjúsági klub — mo- solyodik el az asztal mögött ülő zöld kardigános fiatalember. — Közös erővel született. A kétszáznegyven ezer forintot a tanács a KISZ központi bizottsága és a siófoki áfász biztosította. Mi fiatalok is vállaltunk negyvenezer forint értékű társadalmi munkát.

A szőkésbarna divatosan öltözködő Süli Ferenccel, a bala- tonszatoadi tanácson beszélgetek. Igazgatási előadó, s a község KISZ-alapszervezeteinek csúcstitkára. Huszonhárom éves, de a szavaiból, magatartásából áradó nyugalom miatt idősebbnek véltem.

— Az örömről keveset

mondhatok. A munkám adja ezt a jó érzést nekem. Itt a hivatalban is. Felelősségteljes munka ez. Emberek jönnek a panaszaikkal. Most is: idős

asszony kopogtatott. Két gyereke van, s csekély jövedelme. Szociális segélyt kapott, »lerövidítettük« az útját. Nemegyszer este kopogtatok a családoknál én is. Akkor általában mindenki otthon van. Közösen beszéljük meg, mit lehetne tenni. Az emberek a legbensőbb énjüket tárják fel, szpl- gáltátják ki itt, meg kell felelnem a bizalmuknak. Nekem is öröm, ha elégedetten távozók hagyják el a szobámat.

A KISZ-életről faggatom.

— Nem szeretünk dicsekedni. Az azonban megfelel a valóságnak, hogy érdemérmet kaptunk, s a kiváló ifjúsági klub címet. Ügy érzem, ezek az ékes szavaknál is szebben beszélnek.

Épül bennem az ő arca is.

— Mi történt a kezével? Miért van gipszben?

— Futballozom a helyi csapatban. Az utolsó bajnoki mérkőzésen rosszul estem.

Van egy megnetofonja. A legtöbb a Beatles- és a Metrószám a szalagokon. Cigarettával kínál. Nem kérek, de kérdésem van:

— Mit szív?

Mialatt kimondja a »Fecskét«, a szomszéd helyiségből átszól kolléganője:

— ö, a sajátjából semmit, csak az enyémből!

Nevetnek. Aztán egyszerre abbahagyva a nevetést, azt mondja Süli Ferenc:

— Tudja minek örültem még? Tavaly meghívtak az Ifjúság 70’ vetélkedő zsűrijébe. Hát az nagyon jó érzés volt. A négy alapszervezet jó munkáját ismerték el ezzel. Ez aztán olyan lendületet adott itt...!

Jellegzetesen mai fiatal Egyéni örömét a közösség öröme adja.

— Hol tölti a karácsonyt?

— Itthon. S lesz itt egy lány is...

A beszélgetések alatt rámragadt csendes örömük. Takarózom az érzéssel, mint subával. Melegít.

I.eskó László

Téli üd

Meghitt hangulat a társalgóban. Ilyen lesz majd a karácsonyi meg az újévi:

Napsugaras decemberi napon jártam Siófokon. A Bányász Üdülő kerítésénél két lusta cica sütkérezik. Az ajtó fölött egy megfakult és egy új tábla: Kiváló üdülő. Szinte

percenként nyílik az ajtó, kisebb és nagyobb csoportokban sétálni indulnak a téli pihenés szerelmesei.

Minden nyugodt, csendes a környéken, az épületben is. A klubszobában most kevesen üldögélnek, az a néhány vendég kártyázik, olvas vagy kö- töget.

Hamarosan előkerül Koncz Antal, az üdülő vezetője, s barátságosan kalauzol az épületben.

— Kik üdülnek télen?

j- Általában az idősebb emberek meg nászutasok. A mostani csoportunk fele is nyugdíjas.

— Kevesebben jönnek ilyenkor?

— Valamivel. Nyaranta kétszázhúszan tartózkodnak itt egy turnusban, ilyenkor száz- nyolcvan és kétszáztíz között ingadozik a csoportok létszáma.

— Honnan érkeznek a vendégek?

— Sokan a fővárosból, aztán Pécsről, Szegedről, Nyíregyházáról, Miskolc környékéről.

Ez az épület a múlt század végéről való, ' s az üdülőhely első korszerű szállodája volt. A felszabadulás után vette át a Bányász Szakszervezet üdülőnek, s az ötvenes években ragasztották a közepére a most is korszerűnek számító éttermet és kultúrtermet. Olyany- nyira megfelel a célnak, hogy általában minden nagyobb rendezvényt itt tart a város.

Elsősorban az érdekelt, miért jönnek az emberek télen a tó partjára, jól érzik-e maguEnnek forrása a kulturált vezetés — kapcsolódott a beszélgetésbe Mohácsi Lajos, az üdültetési igazgatóság munkatársa.

— No, azért arról se feledkezzünk meg, hogy nem egy dolgozónk van, aki szerelmes« annak, amit csinál.

Megnéztem a konyhában, hogyan készül az ebéd, láttam milyen kedvesen szolgálnak fel a lányok, milyen közvetlen a kapcsolat a könyvárus, a büfés, a portás és az üdülővendégek között. Nem csodálkozom rajta, hogy valóban vonz mindenkit a csend, a nyugalom és a dús programokkal teli két hét.

K

i-ki számot vet magában ezekben a napokban, mit teljesített az esztendő háromszázhatvan napján? Dr. Varjú Irén városi főorvos, egészségügyi osztályvezető íróasztala fölé hajolva válaszol a kérdésre:, mi teljesült a tévékből 1971-ben?

— Az év eredménye a házi szociális gondozás — mondja. Erről beszélgetünk tehát vele, Knézics Józsefnének, a házi szociális gondozás közvetlen irányítójának, a városi tanács dolgozójának jelenlétében.

— »Ne csak éveket adjunk az életnek, hanem életet is az éveknek/« — idézi beszélgetésünk elé dr. Varjú Irén ezt a verssz^rűen megtogalmazott jelszót.-i- 1971. január 1-én a gondozónői státus betöltésével kezdődött meg tulajdonképpen az a munka, amellyel ma el kell számolnunk. Az első lépés volt fölmérni, kik szorulnak Kaposváron házi szociális gondozásra. Ebben a munkában a Hazafias Népfront mellett segítségünkre voltak a Vörös- kereszt, a körzeti orvosok, a körzeti ápolónőle, tanácstagok;

Az év eredménye

...életet az éréknek44

w

ők derítették fel az egyedül élő, magatehetetlen, idős kaposváriakat.

— Hányán vannak?

— Száznyolcvanat találtak. Hetvenet elhelyeztünk az öregek napközi otthonában — Látta, milyen szép? —, a többiek maradtak nekünk.

— Ügy hallottam, a városi tanács egészségügyi osztályával egy időben már »mozgolódni« kezdtek a szocialista brigádok is, jelentkeztek önöknél feladatért.

— És kaptak — feleli a főorvos. Hadd soroljam föl ezeket a példamutató dolgozókat: az Egyesült Izzó Kaposvári Gyárából két brigád is, a villamossági gyár 2. számú telepének 'KISZ-alapszervezete, a MÁV szocialista brigádja, a Patyolaté, a donneri körzeti ápolónők, a KIOSZ.

— A munkakör egyszemélyes. Knézicas Józseíné kap

csak fizetést á munkáért,, a házi szociális gondozóbrigádok önként vállalták a segítést, »életet az éveknek« — néhá- nyan pedig tiszteletdíj ellenében teszik a dolgukat.

— Hét tiszteletdíjas nyugdíjas házi szociális gondozónk van — mondja Knézics Jó- zsefné. És egy példát is mond —: Raduly Róza alacsony nyugdíjat kap, négyszáz forint tis2teletdíjat adunk, hogy egyik idős szomszédját gondozza. Társadalmi szerződést kötöttünk valamenyi egyedül élő, magatehetetlen öregünkért.

— Miből áll a házi szociális gondozás?

— Naponta biztosítják a gondozók az idős emberek teljes ellátását. Ebédet az öregek napközijéből visznek. Kitakarítják a lakást, bevásárolnak, kimosatnak. A takarításhoz szükséges eszközöket, anyagokat a városi tanács adja. Kiváltják a beteg öreg gyógyszereit, elvezetik az orvoshoz.

— Hogyan fogadták az öregek a segítő embereket? — Örömmel vették az emberi szót, voltak, akik először idegenkedtek. Hamarosan

megbékélt az is, aki először nem egedett be a lakásába. Szégyellték néhányan, hogy gondozásra szorulnak. Aztán belátták, hogy nem »kegyes sajnálatról« van szó, hangap önzetlenül segítünk.

Bechine Piroskát vették először föl a gondozottak névsorába. 1897-ben született, egyedül éL Az Egyesüt Izzó Sallai szocialista brigádja látogatja őt.

A naplóból Idézek: »Frissné visszavitte a tiszta holmit, és elment a gyógyszertárba gyógyszerért.« »Ladiszlainé meglátogatta és virággal kedveskedett neki.«.

kát, s van-e jövője a téli üdültetésnek. Amit ebben az üdülőben hallottam és láttam, megerősítette ezt a hitemet.

Jártuk a termeket, s közben így vagy úgy a téli üdülés is szóba került.

— Nézze, Ilyenkor lehet Igazán pihenni, felfrissülni...

Kérdezem én, vajon móstvan erre alkalom, vagy akkor, amikor millió ember futkáro- zdk az utcákon és a parton.

Meg aztán a téli üdülés is lehet szép és vonzó.

Egy idős pesti házaspár jön bőröndökkel. Utaznak haza, s megkeresték a vezetőt, kezet szorítanak vele.

— Köszönjük.

Ebben az egy szóban a hála ás a kellemesen eltöltött két hét élménye is benne van.

Somogyvári Imre, az üdülő kultúrosa éppen most írt cikket szakmai lapjukba a balatoni téli üdülésről. Néhány gondolatot szívesen felidéz belőle:

— Nagyon sokat tehetünk a téli Balaton megszerettetésé árt. Ezt csak tartalmasabb munkával szolgálhatjuk jól Ha többet nyújtunk, akkor jól érzik magukat a hidegebb hónapokban is a tó mellett...

Elmondok egy esetet. Egy régi vendégünk beutalót kapott a nyárra az egyik ezüstparti szállóba. Eljött hozzánk, s elmondta, hogy majd leesett az álla, milyen szép és elegáns helyen töltheti a szabadságát.

Aztán a második nap rájött, hogy a Bányász régi épület ugyan, itt mégis kellemesebben érezte magát.

— Mi a titka annak, hogy annyira szeretnek ide jönni az emberek?

— Egy hasonlattal kezdem —'veszi át a szót Koncz Antal — Nagyon szép hely Galyatető, ha azonban kilép a kapun a vendég, meghalt minden ... Nálunk a városban szórakozhat is, művelődhet is, s ha az épületben marad, van hova mennie, mit csinálnia.

Társalgó, tv-szobák, büfé, mozgó könyvesbolt és könyvtár — minden megtalálható a Bányászban. Ennyi közös helyiség sehol sincs, mint nálunk.

— Azt hiszem az sem mellékes, hogy családiassá tesz- szük a két hetet. Pedig nem könnyű ám az otthont pótolni.

Üdül tettünk már az Európa szállóban is. Az ehiberek erre azt mondták, kellemesebb az üdülőben. S nekik van igazuk.

Amikor megérkezik egy csoport, mindig elmondjuk, hogy nekünk kivételesen jó lehetőségeink vannak. Nyugodtan mondhatom, hogy mindig hálásak érte, akik élnek vele.

— Ezt azzal egészíteném ki. hogy nem könnyű kétszáz embernek megteremteni a csalá- dús, mint a nyárra.

Buszkirándulások, filmvetí- I tések, három táncos rendezvény, hangverseny — s még lehetne sorolni, mit ad az üdülő. A főiskolás növendékek például minden két hétben koncerteznek az üdülőben. Most legutóbb a Vasutas Szakszervezet központi ének- és zeneiskolájának művészeti csoport-“ ja lépett föl. Siófoki búcsúséta szerepelt a programban, amikor az üdülőben jártam. Elkísértem a kis csoportot a Kálmán Imre Emlékmúzeumba. Mindenki jól érezte magát, s ahogy mondta, szép' emlékekkel tér haza. Juhász Márton Debrecenből jött, s először üdült a Balatonnál. Amikor megkérdeztem, hol érezte jobban magát, itt vagy Galyatetőn (ugyanis ott is pihent már), azt mondta: »Otí is meg itt is-». Ráfi Rózsa a gyulai kórház könyvkötőműhelyében dolgozik. Még az éjszakáit is hasznosította, verseket. írt — x tóról is!. —, s a városban vett fonalból sálat kötött. A szegedi Kerkápoli Géza nyugdíjas erdőmémöktől hallottam a téli üdülésről:

— Nézze, ha engemet megkérdeznének, azt mondanám, hogy bizony még több ilyen téli üdülő álljon a szakszervezeti tagok rendelkezésére...

Egy fiatal házaspár, a székesfehérvári Mátay Sándor és felesége csatlakozott ehhez a véleményhez:

— Sokkal jobb, mint nyáron ...

Már hazaindulni készültünk, amikor egy hetvenhat éves kiskunfélegyházi nyugdíjas lépett nozzánk. Megmutatta párttagkönyvét, bizonyítva, hogy 1918 óta párttag.

— Én Latincával is beszéltem, ugyanott voltam börtön- oen, ahol ő.

— Hogy érezte magát most Somogybán?

—»Nagyon jól... Rövid ki- kapcsolódás volt, aztán odahaza megint megyek a fiatalok közé, s előadásokat tartok nekik a múltróL

Széchenyi István írta le egy helyen: »A munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, új életkedvet érez ereiben csörgedezni«. Talán a télre kétszeresen áll ez a monHorányí Barna dias, bensőséges hangulatot4

Lajos Géza

SOMOST! HfPLAr

MIL