Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-19 / 298. szám
) Csaták a frontokon — szópárbaj az ENSZ-ben Egy igazi és egy képletesen emlegetett háború vonta magára a héten a világ figyelmét. India és Pakisztán háborújában tűzszünet állt be az indiai javaslat nyomán. A »gazdagok háborújában«: a vezető tőkés hatalmak valutáinak versengésében még csak most kezdődött döntő ütközet. A hét közepén Kelet-Pakisz- tán fővárosában, Daccában a pakisztáni hadsereg feltétel nélkül letette a fegyvert az előnyomuló indiai csapatok előtt Indira Gandhi asszony, India miniszterelnöke az újdelhi parlamentben kijelentette, hogy Dacca már szabad ország — a Bangla Desh, az önálló bengáli állam — szabad fővárosa. Gandhi asszony megígérte, hogy az indiai hadsereg csak addig marad* Bangla »Desh földjén, amíg az szükséges. A nyugat-európai — és általában nyugati r— dühödt sajtóvisszhang azt Is elárulta, hogy hiba csúszott az amerikai számításokba. Űj-Delhiben nem riadtak vissza a Pakisztán melletti kínai és amerikai kiállás láttán, sem attól, hogy támogatást adjanak a bengáli népnek a pakisztáni terroristákkal szemben. Az indiai döntés után kialakult új helyzetben az Indiai—szovjet viszony kiállta a próbát, a Szovjetunió diplomáciai téren, az ENSZ Biztonsági Tanácsában és közgyűlésében felvette a harcot India oldalán a kínai— RÖVIDEN KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi Bizottságának első titkára üdvözlő táviratban fejezte ki jókívánságait L. I. Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának születése 65. évfordulója alkuimából. A Szovjetunióban december 17-én Föld. körüli pályára bocsátották a Kozmosz—468 mesterséges holdat A szput- nyik fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés segítségével folytatják a világűr kutatását a korábban meghirdetett programnak megfelelően. A három nyugati nagyhatalom — az Egyesült Államok, Nagy-Brltannia és Franciaország — hivatalosan jóváhagyta a Bahr és Kohl államtitkárok között létrejött tranzitmegállapodást. Hanoiban sikeresen befejezte munkáját a Vietnami Demokratikus Köztársaság Hazafias Frontjának III. kongresszusa. Megtorlásul amiatt, hogy Irán Nagy-Britannia hallgatólagos jóváhagyásával szánhatta meg a Perzsa-öböl három kis arab szigetét, Líbia kivonta betétjeit a brit bankokból. A betétek összege 2 milliárd *00 millió dollár Abdel Rahman El-Irlanl, a lemen! Arab Köztársaság köztársasági tanácsának elnöke és kíséretének tagjai tegnap elutaztak a Szovjetunióból. amerikai manőverek ellenéi ben. Ez a diplomáciai küzdelem egyébként tovább folyik s alighanem még hosszú ideig eltart... Közben alig figyelt a világ a vietnami háborúra és a közel-keleti válságra, pedig mind a két problémakörben voltak új fejlemények. Az indokínai félszigeten a hazafias erők fokozódó támadásai éppúgy figyelmet érdemelnek, mint az a tény, hogy az amerikai küldöttség két hétig nem kíván Párizsban résztvennt a Vietnam-konferencia ülésein. A közel-keleti diplomáciai küzdelem új fordulata az ENSZ-közgyűlés új határozata, amely kimondotta, hogy következetesen szorgalmazni kell a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát, amely — mint emlékszünk rá — Izraelt az elfoglalt arab területek kiürítésére kötele-te. A mostani határozat egyben az ENSZ által közvetítő feladattal megbízott svéd diplomatának, Gunnar Jarr ingnak a küldetését is megújította. S végül szóljunk a h^t igazi szenzációjáról: a dollár közelgő devalválásának bejelentéséről. Már a helyszín is különös volt: az Azori-szigetek, félúton Washington és Párizs között, ahol az amerikai elnök Pompidou francia köztársasági elnökkel találkozott és alkudozott Pompidou részben az egész nyugat-európai gazdasági közösség, a Közös Piac országai nevében beszélt. Van-e élet a Marson? Mint a Pravda tegnapi száma közli, a Mars mesterséges holdjaival szilárd kapcsolatot tartanak fenn. A Mars—2 és a Mars—3 orbi- tális űrállomások kutatási eredményeit a szovjet tudomány és technika különböző ágainak számos szakembere kíséri figyelemmel. A szovjet űrkutatásnak az utóbbi években elért kiemelkedő sikerei Henón biológus véleménye szerint lehetővé teszik annak a kérdésnek a felvetését, hogy van-e élet más égitesteken. Minden újabb űrsiker ugyanis közelebb hozza azt a napot, amikor a szomszéd bolygókon való élet kérdése nem feltételezés, hanem a gyakorlati kutatás tárgya lesz. A szovjet tudományos akadémia sejtkutatási intézetében létrehoztak egy »Fotosztat« nevű berendezést, amelyben mesterségesen létre lehet hozni a Mars bolygón fennálló fizikai viszonyokat. A berendezéssel végzett, kísérletek azt mutatják, hogy egyes mikroorganizmusok képesek életben mai- radni a Marshoz hasonló körülmények között is, sőt több mikroorganizmus még szaporodásra is képes. Mm«* ms mwisagiMiii igent mondott i ez azt jelenti, hogy 1934 óta először az amerikai dollár értéke csökken. A 10 százalékos importadó eltörl'ését csak a többiek új engedményei árán hajlandó elrendelni. Washingtonban a hét végén ült össze az úgynevezett »Tizek klubja«, a tíz legnagyobb és leggazdagabb tőkésország pénzügyminisztereinek ezt a tanácskozását már hetekkel ezelőtt döntő jelenfőségűnek jelezték. Nyilvánvalóan még az év vége előtt le akarják -ár- ni a »valuta- és kereskedelmi háború« első szakaszát, amely után még jöhetnek a többiek is... ,S végül meg kell emlékezni arról a nagyjelentőségű európai eseményről, hogy a bonni kancellári hivatalban aláírták a két német állam között megkötött tranzitszerződést, amely a személy- és áruforgalmat szabályozza az NDK és Nyu- gat-Berlin között. Pálffy József JortfánH Kenyértörés? Jordánia a jelek szerint kenyértörésre viszi a dolgot a Palesztina! gerillamozgalommal. Pénteken egy amman: kormányszóvivő a legnagyobb gerlllaszervezetet az El Fa- tahot vádolta meg a külföldön működő - jordániai kormány- tisztviselők és intézmények ellen elkövetett támadások tervezésével és kivitelezésével. A szóvivő szerint az El Fatah hat hónappal ezelőtt »terrorista tervet dolgozott ki, s számolnia kell azzal, hogy cselekményei nem maradnak büntetetlenül«. A jordániai rendszer mindeddig tartózkodott attól, hogy az El Fatah felelősségét firtassa. Most azonban kijelentették: »az úgynevezett „Fekete szeptember” csopórt álarca mögött az El Fatah követte el ezeket a bűnöket«. (MTI) Hontekert Ma más az NDX pozíciója A Neues Deutschland szombati száma részleteket közöl Erich Honeckernek, a NSZEP első titkárának, a párt központi bizottsága IV. plénumán tartott zárszavából. »A népgazdaság tervszerű, arányos fejlődéséhez való szigorú ragaszkodás biztosítja, hogy fejlődésünk tartós lesz« — hangsúlyozta a párt első titkára, gazdaságpolitikai kérdésekről szólva. Nemzetközi kérdésekre rátérve Erich Honecker rámu- tartott: »a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi pozíciója ma más, mint öt évvel ezelőtt volt. Ez világosan megmutatkozik a Német Szövetségi Köztársaságban bekövetkezett változásban is. Itt erősödtek azok a momentumok, amelyek arra vallanak, hogy számot vetnek a reális helyzettel.« »Kormányunk jelenleg 30 állammal tart fenn teljes jogú diplomáciai kapcsolatot. Nyilvánvaló, hogy az NSZK és a NATO bizonyos körei még mindig makacs ellenállást tanúsítanak azzal szemben, hogy kiépítsük kapcsolatainkat más államokkal. De meg merjük kockáztatni azt a jóslatot: ez nem fog nekik menni«. A baktérium- és Tégyifegyverek betiltásáról Az ENSZ-foBzgyülés 24. ülésszaka 110 szavazattal és 1 tartózkodással jóváhagyta a baktérium-fegyverek, valamint a mérgező vegyi anyagok kidolgozásának, gyártásának és felhalmozásának betiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezményt. A közgyűlés egyidejűleg határozatot hozott, amelyben minden államot felszólít, hogy 'tartózkodjék a katonai célokat szolgáló mérgező vegyi anyagok további kidolgozásától, gyártásától és felhalmozásától. Az egyezmény azonnali hatállyal életbe lép, aláírásra nyitva áll valamennyi állam számára és ratifikálhatja minden ország, amelynek kormánya az aláírók között szerepel. A ratifikációs okmányokat a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Bfitanriía kormányainál kell letétbe helyezni. A közgyűlés felszólítja a világ valamennyi államát: kötelezze magát, hogy tartózkodik a halált okozó vegyianyagok gyártásától és felhalmozásától, s azokat még békés célokra sem használja fel. A szocialista országok kezdeményezésére a közgyűlés határozatot fogadott el, amely felhívja a genfi leszerelési bizottságot: folytassa tárgyalásait a vegyi fegyverek alkalmazásának és gyártásának teljes betiltására vonatkozó megállapodás mielőbbi megkötéséről. , Nyitás jobbra ? Pakisztán elvesztette a háborút a csatatereken. Csődöt mondtak az izraeli receptre kidolgozott »Blitz- krieg«-tervek. — Izrael ugyanis 1967-ben a váratlan légitámadással tette használhatatlanná az arab országok légierejének 80 százalékát. — Kelet-Pakisztán egész területét elfoglalták az indiai csapatok és Kamir térségében sem sikerült érdemleges sikereket elérniük. A vereség az- z£Ü vált teljessé, hogy — a jelenlegi állapotok szerint — odaveszett a keleti országrész, Pakisztán állana lakosságának jóval több, mint fele, s egyetlen valamirevaló exportterméket, a jutát termelő területe. A nyugati burzsoázia hatalmas piacot veszített el; a fejlődőben lévő ipar cikkel külföldön nem versenyképesek. Milyen következményekkel járhat a pakisztáni vereség és a hindusztáni status quo felborulása? Az első jelek cseppet sem megnyugtatók. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a pakisztáni tábornoki kar, s több jelentős politikai személyiség Jakja Khan fejét követeli. A szállongó hírek szerint az elnök lemondása a közeljövőben várható. Ugyanakkor, hazarendelte külföldről Zulji- kar Ali Bhuttot, — aki a néhány hete megalakult kormán^ külügyminiszteri székét mondhatta magáénak. Érdemes emlékeztetni arra, hogy pártja Nyug«t-Paklsz- tán legnagyobb politikai ereje! Bhuttora tehát fokozott szerep vár. Ezek az események az első pillanatban szórványosnak tűnnek. Háborút veszített országban szükségszerűen egy sor személycserére kerül sor, mert a vereség lélektanából, természetrajzából többnyire az következik, hogy ritkán mérik fel józanul az okokat, s az egyszerűbb, kényelmesebb utat járják — bűnbakot keresnek. S most Pakisztánban éppen azért válik . a helyzet veszélyessé, mert a tulajdonképpeni »bűnbak«, aki makacsságával, demagógiájával, elvakult fanatizmusával nem kis mértékben járult hozzá a véres eseménysorozat kirobbantásához, most mint az ország »tiszta, be nem mocskolt politikusa« áll a közvélemény elé, s az »én előre megmondtam« pózából lát a kormányzáshoz. S ez az ember Bhutto. (Bhutto igen gazdag nyugatpakisztáni család sarja Negyvenhárom éves. Jogi diplomája van: Oxfordon és Kaliforniában, a Berkeley egyetemen tanult. 1958-tól « kapcsolódik be a politikai éieíba, kereskedelmi, tájékoztatási, majd energia és nyersanyagipari, később a kasmiri ügyekkel megbízott miniszter. Végül Ajub Khan kormányában külügyminiszter lesz.) Ali Bhutto és Ajub Khan, útjai akkor válnak el, amikor 1937-ben megalakítja az ellenzéki Néppártot. Mi volt a szakítás oka? Külügyminiaztersége idején roöoant ki a második pakisztáni—indiai háború, Kasmír miatt. Ezt a háborút, a Szovjetunió eredményes közvetítő kísérlete és az ennek Következtében aláírt tas- kenti megállapodás zárta le. Szovjet Üzbegisztán fővárosában egymással szemben ült a pakisztáni kormányfő Ajub Khan és India miniszterelnöké Sasztri. Már ezt a tényt'is nagyon sokan nehezményezték a fanatikus, szánt háborúért lihegő pakisztáni körökben, de dühüket még inkább fellobbantotta az aláírt ■ megállapodás, melyben a felek kötelezték magukat, hogy a vitás problémákat politikai tárgyalások útján fogják megoldani. S ezek közé tartozott Bhutto is. Ekkor szakított Ajub Khan rendszerével, ekkor indult országjáró körútra, s tartott mindenütt heves, elvakultsággal teli szónoklatokat. Bhuttonak igen nagy szerepe volt az 1969-es hatalmas méretű tömegmozgalmak kiprovokálásában, s noha a pakisztániak csoportjai más és más céllal követélték Ajub Khan távo- , zását, érett a gyümölcs Ali Bhutto számára. Általában egyféleképpen ítélik meg szerepét a véres bengáli eseményekben is. A különböző kommentátorok tudni vélik, hogy a daccai tárgyalásokon Jahja Khan hajlott a bengáliak autonómiára törekvő igényeinek kielégítésére. Ennek a március elején Daccába érkező Bhutto és & jobboldali tábornoki kar állta útját. A bengáli tragédiáért, s így közvetve a háborús vereségért . tehát nagy mértékben felelős a volt külügyminiszter. Most közel került a miniszterelnöki székhez. Országa ' hatalmi, ■ stratégiai és presztizshelyzete gyökeresen megváltozott, nyílván az új körülményeket kell mérlegel- nie, s ezek alapján alakíthatja ki a megváltozott helyzethez alkalmazkodó — vagy szembeszálló? — politikáját S Bhutto személyiségének, , nézeteinek és tetteinek ismeretében félő, hogy kinevezése nem jelent-e további nyitást jobbra? Csupor Tibor Ápolt arc! J Gyors! j Jó megjelenés! mindez yillanyborotváyal J elérhet© BHEMOSHER (NDK) PHILIPS REMINGTON 9©0-Fe 990 Ft 1050 Ft Karácsonyra ünnepi ajándékot kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton-parti műszaki- villamossági szaküzleteinkből vásároljon Gépkocsi-tulajcSonosok. figyelem Most érkezett Trabant, Skoda MB 100-as, továbbá régi típusú nag/kerekű Wartburg, Moszkvics, Skoda Octavia és Warszawa autóköpeny, valamint futózott Volga-köpeny. Kapható a kaposvári Ady Endre utcai és a balatonboglári jirmOszakOzletben E iV lOMOQTI