Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-16 / 295. szám
Nagyatád a fiatalok városa is Lakás, telek, klub — M/ért n/7ic$ ifjúságpolitikai alap? A KÖZPONTI BIZOTTSÁG ifjúságpolitikai határozata megfontolt cselekvésre ösztönözte a nagyatádi pártszervezeteket, kommunistákat. Az állásfoglalás nyomán a munkahelyeken számba vették a tennivalókat, kimunkálták a végrehajtás módját, ütemét. A városi pártbizottság aktivistái a közelmúltban megvizsgálták a határozat végrehajtásának helyzetét a város üzemeiben, intézményeiben. Nagyatád nempsak fiatal város, hanem az ifjúság városa is, a lakosság jelentős részét a fiatalok alkotják. Figyelemre méltó, hogy nőtt a munkásfiatalok számaránya. A KISZ taglétszáma a két kongresszus közti időszakban mintegy háromszázzal emelkedett. A fölmérés eredményeit a pártbizottság éppen akkor tárgyalta meg, amikor ülésezett a KISZ VIII. kongresszusa. A város pártszervezeteinek többsége mindenekelőtt arra törekedett, hogy a kommunisták megismerjék a határozatot és érezzék, hogy az ifjúság nevelése nemcsak a KISZ feladata, hanem a kommunistáké, a munkahelyek kollektíváié, a szülőké, vagyis az egész társadalomé. Ezek szellemében készítették és fogadták el feladattervüket. Sajnos, az .alapszervezetek . egy része nem készített ilyet. Sokat javult a KISZ közvetlen pártirányítása. örvendetes, hogy a pártvezetőségekbe az eddigieknél nagyobb számban kerültek be ifjú kommunisták, közülük többen éppen a KISZ-ben végzett eredményes tevékenységükkel érdemelték ki a párttagság bizalmát. Több fiatal párttagot bízott meg az alapszervezet, hogy a KISZ-szervezetekben tevékenykedve segítse az ifjúsági munkát. Jelenleg hetven fiatal párttagnak van ilyen pártmegbízatása. Nagy gondot fordítottak az alapszervezetek a KlSZ-aján- lásra. A határozat óta negyvenkét fiatal került a párt soraiba KISZ-ajánlással, közülük nyolcán 18—21 év közöttiek. Szintén fejlődés tapasztalható a társadalmi szervezetek és a gazdasági vezetők ifjúságpolitikai tevékeny • gégében. Az üzemek, intézmények vezetői jobban támaszkodnak a fiatalokra, bevonják őket a gazdasági feladatok ismertetésébe, kidolgozásába és végrehajtásába. A középvezetők nagyobbik része céltudatosan tevékenykedik a határozat megvalósításán. A VAROS IFJÚSÁGÁNAK legnagyobb részét a munkás- fiatalok alkották, a megvizsgált üzemek dolgozóinak mint- egy a fele harminc éven aluli. Politikai szempontból a szakmunkások a legaktívab bak, számuk félezer körül! Kevéssé hat viszont a KISZ a bejáró fiatalokra. A vállalatoknak a jövőben sokkal eredményesebben kell foglalkozniuk a munkába lépő fia tatokkal, növelni kell a bejárók politikai aktivitását. Az üzemek munkáskollektívái általában pozitív hatást gyakorolnak a fiatalokra, előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a hatás ellentétes. Az üzemi fiatalok anyagi, szociális helyzete a határozat óta jelentősen javult. Átlagbérük havi 200—250 forinttal emelkedett. A vállalatoknál elosztott szövetkezeti lakások mintegy 40 százalékát a fiatalok kapták. Javultak az ifjúsági mozgatom tárgyi, technikai feltételei is. Klubhelyiséget kapott többek között a konzervgyári, a cérnagyári KlSZ-szervezeí, pinceklub létesült a városi tanácson, és a járási hivatalban, új ifjúsági klub nyílt a FÉK-ben. Az alapszervezetek nagyobbik része azonban nem rendelkezik önálló helyiséggel, pedig a megfelelő helyiség lehetővé teszi a mozgalmi tevékenység mellett az ifjúsági klubélet kialakulását is. Csak társadalmi összefogással enyhíthető ez a gond, gyökeres változást csak a helyi szervek, valamint a KISZ együttes erejével lehet elérni. Az ifjúságpolitikai határozat szerint a költségvetéssel rendelkező szerveknek alapot kell létesíteniük az Ifjúsági mozgalom támogatására Ilyet azonban eddig még egyetlen költségvetési szerv sem hozott létre. A határozat megszabta a tanácsok feladatát az ifjúság- politikát illetően. A városi tanács és a KISZ-bizottság együttes ülésen tárgyalta meg az együttműködés tervét. Azóta nagy gondot fordítanak az ifjúság problémáinak, gongjainak megoldására. Nőtt a fiatalok képviseleti aránya a városi, tanácsban (hat százalékról tizenhét százalékra) »s a különböző állandó bizottságokban is. A tanács nagy se gíteéget adott a KlSZ-lakás- építési akcióhoz, kedvezményes telket negyvenkét fiatalnak juttatott. Most pedig — miután a KISZ-lakásépítés' akció lezárult — lehetőségei adott arra, hogy harminchat fiatal házaspár ifjúsági lakásépítő szövetkezetei alakítson. \z épülő új művelődési házban kap helyet a városi KISZ- bizottság és a területi ifjúsági klub. A városi KISZ-bizottság ős az alapszervezetek program iái, akciói és munkaformái a hatásos politikai tartatom érvényesítésére törekedtek. A jól megválasztott akciók és programok a fiatalok százait mozgósították a feladatok megoldására. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a KlSZ-szer- vezetek java részének munkáját a sokoldalú politikai tevékenység jellemzi. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy a KISZ- szervezetek a jövőben legyenek még kezdeményezőbbek, növeljék önállóságukat, felelősségüket a fiatalok mind nagyobb tömegeinek megnyerése és mozgósítása céljából. A KISZ-munka , irányításának egyik fontos feltétele, hogy az alapszervezetek élén megfelelően felkészült, képzett ifjúsá gi vezetők álljanak. A PÁRTBIZOTTSÁG megállapította, hogy a város párt- KlSZ-szervezetei, az üzemek ben, intézményekben és társi dalmi szervekben dolgoz1 kommunisták felelősséggel munkálkodnak az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásán Dorcsi Sándor Somogy és Zala lakóinak érdekében: Szocialista brigádok az ellátás javításáért Évről évre nagyobb feladatok várnák a Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat dolgozóira. Az idén például tíz—tizenegyezer féle árucikkből másfél milliárd forint értékben szállítnak az állami és szövetkezeti kiskereskedelemnek és más megrendelőknek. 1975-re már szeretnék elérni az évi 2 milliárd 300 milliós forgalmat Ez a vállalat 700 dolgozójától — s köztük a lerákatok- nal, fiókoknál tevékenykedő szocialista brigádoktól — az eddiginél is szervezettebb, elismerőleg szólt a 27 szocialista brigád tevékenységéről. A vállalat 400 dolgozója vesz részt ,a brigádok munkájában, s a fegyelem megszilárdítása, a jó munkahelyi légkör megteremtése mellett a társadalmi munkából is igen sokat vállalt magára. — Elsősorban, nekik köszönhető, hogy a fiókoknál a mai igényelmék megfelelő kereskedelmi tevékenység folyt ami minden esetben kiváltotta a vevők elismerését. Ennék eredményeképpen a nagykereskedélem és a vevők között olyan kapcsolat ellátása, az egyre növekvő igények kielégítése nem csupán gazdasági, hanem fontos politikai feladat is. Erről adtak bizonyságot a szocialista brigádok képviselői, akik felszólalásukban arról beszéltek, mit tettek eddig, s hogyan kívánják a jövőben imég tovább javítani munkájukat. — Minden vevő igényeit a legjobban és a legudvariasabban kielégíteni. Ennek érdekében együttműködtünk a kereskedelmi vállalatok szocialista brigádjaival, beindítottuk a' dolgozz hibátlanul Dévényi Zoltán igazgató beszámolóját tartja. körültekintőbb munkát követel. Arról tanácskoztak a napokban a nagykereskedelmi vállalat 27 szocialista brigádjának képviselői, hogyan lehetne a két megye lakóinak igényeit a korábbinál is nagyobb választékból kielégíteni. Fegyelem, jő légkor Dévényi Zoltán igazgató ismertette a vállalat munkáját, Pauszpapíron is lehet politizálni Egy ismerősöm megkérdezte a napokban, mi a hasznuk azoknak a taggyűléseknek, amelyekre mostanában járok. A tpxtilművekre hivatkoztam, ugyanis akkor még nem vettem részt a tervező vállalat beszámoló taggyűlésén. Amikor összegeztem magamban az ott hallottakat, állandóan vissza-visszatért gondolatban két fogatom: a belső tartalékok feltárása és a jobb szervezés. Ha jól emlékszem, senki sem fogalmazott így a tervezés kommunisták fórumán, mégis ezt sugározta mindaz, ami elhangzott. Nagyon szerencsésen ötvöztek két napirendet, amelyek szinte mindenkit hangos gondolkodásra késztettek. A vezetőség beszámolója, amelyet Gulyás István párttitkár' ismertetett, Szigetvári György igazgató gazdasági tájékoztatója és a kettőhöz külön-külön kapcsolódó hozzászólások érdeme, hogy elsősorban a politikai munka szemszögéből elemezték, tárgyalták a gazdasági természetű kérdéseket is. A pártszervezet létszáma nem nagy, tevékenysége azonban nagyon ■ fontos a vállalat, s általa az égisz megye számára, különösen a hatékonyabb beruházás napirendre kerülése óta. Ezt például jól mutatja, hogy éppen a terve- zös kommunisták kezdeményezték az együttműködés javítását szolgáló tanácskozás- sorozatot a beruházók, tervezők, lebonyolítók és kivitelezők között. Ez az úttörő mozgalom nagy visszhangot keltett, s a megyei tanács-vb is kiemelte a jelentőségét, sőt javasolták a továbbfejlesztését. Ugyanezt határozta el a taggyűlés, s a gazdasági vezetőket bízta meg a további szervezéssel. Ez így természetes, hiszen az egyik felszólaló megfogalmazása szerint ma olyan szorossá vált a tervezői, beruházói, kivitelezői munka, hogy egyszerűen nem lehet szétválasztani. Ha pedig ez így van, akkor a tervezők, s egyben Somogy érdeke is a szoros együttműködés. Móring Ede főmérnök ezt azzal egészítette ki, hogy vállalatuknak elsősorban a megye három nagy kivitelezőjéhez kell kötődnie tervezői munkájával. S hogy milyen legyen a tervezés? Most nem stílusokról esett szó, mint máskor. Az egyszerűen megfogalmazott mondatokból az sugárzott, hogy a közérdeknek kell minél jobban alárendelni a tervezői munkát is. Legszebben a vállalat párton kívüli igazgatója, Szigetvári György beszélt erről, akit szintén meghívtak e fontos taggyűlésre. Azt hangsúlyozta, hogy a vállalatnak nem létszámban kell továbbfejlődnie, hanem műszaki, politikai gondolkodásban. Politizálni ugyanis nemcsak a szemináriumokon kell és lehet, hanem a felelősség vállalásában is, hiszen nagy a politikai kihalása annak, mennyibe kerül az általuk tervezett lakóház vagy gyár. Egészen biztos, hogy fejlett a politikai magatartása annak, aki megérti, hogyan gazdálkodjon a rábízott forintokkal, mit nyújtson érte." Ez a népgazdaság, a megye, s természetesen a vállalat szempontjából is fontos. A kommunisták felelősséget éreznek a vállalat jövőjéért, fejlődéséért, éppen ezért azt a szellemet kell terjeszteniük, hogy csak úgy győzhetnek a tervező vállalatok közötti erős versenyben, ha jobb, szebb, műszaki szempontból a legmegfelelőbb tervet teszik le az asztalra. Ehhez minden adottságuk megvan. Horváth János szerint sokkal többre képes ez a közösség, hiszen sok fantázia van az emberekben, erős a szakmaszeretetük, magas színvonalú a műszaki intelligenciájuk és tudásuk. Persze azért van még mit tanulni is, ahogy az igazgató mondta, mindenkinek meg kell ismerkednie az- új eljárásokkal, például a könnyű- szerkezetes építéssel, a számítógépek alkalmazásával. A jobb munka serkentője a kivitelezőkkel, a lebonyolítókkal szorosabbra fűzött kapcsolat is. Azonban mindez semmit sem ér, ha a belső szervezés színvonala nem emelkedik. Nagyon érdekes eszmecsere alakult ki a szocialista brigádok szerepéről. Most tesz-' kezdő lépéseit a közelmú-ltbar alakult három brigád, a Pelikán, a Rákóczi és a Kalinyin, némelyek azonban nem értik, sőt nevetségesnek tartják, hogy »brigádosdit játszanak- s sok mérnököt, technikust foglalkoztató vállalatnál. A taggyűlés úgy foglalt állást, hogy a kommunisták meggyőző szava, állandó agitáció- ja és ösztönzésé nélkül nem verhet gyökeret a brigádmozgalom. A pártszervezet kezdeményezésére, a szakszervezeti bizottság körültekintő szervező munkájával alakult meg a három brigád. Ez azonban még kevés, a kommunis iáknak állandóan rajta kell tartaniuk a kezüket, hogy megtalálják feladataidat, s valóban hasznos, alkotó tevékenységet folytassanak. Jó példaként Egyed Zoltán ismertette, mit vállalt a Pelikán brigád. Akár az észak- nyugati városrészben épülő sávház földszintjére tervezendő gyermekklubokat említem, akár a Tóth Lajos iskola nyolcadikosainak felkészítését a továbbtanulásra, mindegyik a városért van. Igaz-* is * adtak Pusztai Istvánná1' amikor azt javasolta, hogy a másik két brigád hasznosítcr ezeket a tapasztalatokat. Egy cikkben nem lehet visz - szaadni minden elhangzott hasznos gondolatot. Ez a néhány kiemelés is jelzi azonban, hogy ez a kis létszámú pártszervezet az egész megye fejlődését elősegítheti a párt y inkájának . jó kép vise1 elé el, alkotó alkalmazásával. Lajos Géza alakult ki, aminek alapja a kölcsönös bizalom — mondotta. Szólt a feladatokról, a fegyelem további javításáról, a munkaerő hiányáról, a nők megbecsüléséről, arról, hogy mit tesznek dolgozóik munkakörülményeinek javítására, mennyi pénzt fordítottak eddig és szánnak a jövőben gépesítésre, az elavult raktárak, irodák korszerűsítésére. — Igen nagy érdemük van szocialista brigádjainknak abban, hogy négy alkalommal nyertük el a kiváló vállalat, két esetben pedig a szocialista munka vállalata címet, s háromszor kaptunk dicsérő oklevelet. Zalaegerszegi fiókunknál tapasztaltuk eddig a legjobb brigádmunkát, azonban a kaposvári élatmiszer- és vegyi fióknál, Siófokon és Balatonbogláron is azt látni, hogy szocialista brigádjaink mindent megtesznek munkánk előbbre vitele, valamint a közösségi feladatok vállalása, végrehajtása érdekében — mondta egyebek között az igazgató. Fontos politikai feladat A két megye lakóinak élelmiszerrel, vegyi áruval való mozgalmat — mondták Bw- bori Antalné és Molnár Gyula a kaposvári élelmiszerfiók küldöttei. Gödör Ágnes Baía- tonboglárról arról szólt, hogy a fiók életében, munkájában jelentős változás következett be, amióta a szocialista brigádok megalakultak. Pulaí Magdolna és Bódi László siófoki küldöttek arról számoltak be, hogy a fiók valamennyi dolgozója egyetért azzal a jelszóval: a napi feladatoknál valamivel többet. Vörös István, a kaposvári vegyi fiók szocialista brigádjainak kulturális, sport- és társadalmi tevékenységét ismertette. Beszámoltak munkájukról a zalaegerszegi és a nagykanizsai küldöttek is. Elégedetten és elismerőleg szóltak a nagykereskedelmi vállalat szocialista brigádjainak munkájáról Gálost József, a szakszervezeti tanács titkára, Papp Sándorné és Kiss Gyula, a KPVDSZ Somogy, illetve Zala megyei titkárai, arra kérve a brigádokat, hogy ezt az önzetlen munkájukat folytassák a jövőben is, bevonva a brigádokba a vállalat minden dolgozóját. Sz. L. Bekapcsolják az országos hálózatba a Gagarin Hőerőművet A Gagarin Hőerőmű négyes blokkját szerdán hajnalban párhuzamosan kapcsolták az országos hálózattal, és ezzel új, kétszáz megawattos üzem kezdte meg a villamosenergia-termelést. A téli villamosén ergia-csú ester- helés a közeli napokban éri el tetőfokát, ezért különösen jelentős a visontai négye' blokk üzembehelyezése. A Gagarin Hőerőmű erre az évre másfél milliárd kilowattóra energia termelését vállalta, és most bejelentették, hogy az év végéig terven felül mintegy százmillió kilowattóra villamosenergiát szolgáltat a népgazdaságnak. A KISZ-védnakséggel . épülő Gagarin Hőerőmű teljesítőképessége a most belépett kétszáz megawattos üzemmé hatszáz megawattra növekl <* dett. 1 SOMOGYI NÉPLAP ©BfitSriSk, IS71. december IS.