Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-10 / 265. szám

Nemcsak ezért dicséri a Vöröskeresztben tevékenykedő asszonyokat. Ha véradásról van szó, jó példát mutatnak, mozgósítják az egész falut. A polgári védelmi oktatásban eredményesen vettek .részt, a megyei versenyben például harmadikok lettek. Dr. Kovács János évente öthat alkalommal tart egészség- ügyi előadást, s egyet-egyet száznál többen meghallgatnak.

Sorolja azokat az asszonyokat, akikre minden munkánál számíthat: Sebestyén József né, Salamon Flóriánná, Máthé Gé- záné, Molnár Lajosné és mások. Most ötödik éve, hogy elhatározták a Vöröskeresztben dolgozó asszonyok: évente országjárásra indulnak. Azóta többször felkeresték hazánk nevezetesebb tájait.

Az asszonyok munkájáról érdeklődtem Nyári László párttitkártól és Danes Sándortól, a Petőfi Tsz elnökétől is, aki az elismerés hangján szólt szorgalmukról. Elmondta, hogy a termelőszövetkezetben dolellenére — állapította meg önkritikusan — a vezetőségben, illetve az igazgatóságban mindössze ketten vannak.

A tsz gazdálkodásáról beszélgetünk. Megtudjuk, hogv növekszik a szarvasmarha- és a sertésállomány, s emelni kívánják az egy tehénre jutó tejtermelést is.

— A termelés fokozása érdekében kommunistáink határozottabb kiállására, az eddiginél is nagyobb példamutatására van szükség, s arra, hogy a fontosabb feladatokról gyakrabban tájékoztassuk őket. Jól bevált korábban a pártcsoportok munkája, ezt is rendszeresebbé kell tennünk — mondja a párttitkár és az elnök.

A termelőszövetkezetben a szocialista versenymozgalom nem kielégítő jelenleg. öt esztendővel ezelőtt a traktorolista címért küzdő brigád Lamp Lajos vezetésével, az idén pedig Somogyi László vezetésével egy másik brigád

Nyári László.

határozta el, hogy megszerzi a szocialista címet. A munkaverseny, a brigádmozgalom azonban ennék ellenére formális, a brigádok csak papíron tevékenykednek. A párt- szervezetnek és a gazdasági vezetőknek sokkal nagyobb gonddal kell a jövőben a munkaversennyel foglalkozniuk, s azokon a helyeken, ahol erre mód van, újabb brigádok alakítását szorgalmazzák. Volna erre lehetőség például a baromfitenyésztésben, csak rendszeres értékeléssel, esetenkénti jutalmazásokkal kellene a brigádokat, a szocialista versenyben részt vevőket ösztönözni.

A tsz és a tanács vezetői sokat fáradoznak azon, hogy javítsák a lakosság helyzetét. Szeptember 1-én új óvoda, isben — 1,8 millió forintba került, a fedezetet állami támogatásból, községfejlesztési

alapból biztosították —. s a dolgozó szülők óvodás, illetve iskolás korú gyermekéi most kulturált körülmények között tölthetik napjaikat. A tsz a napközi konyhájára két asz- szonyt adott, fizeti bérüket.

Danes Sándor.

ezzel is segítve az ottani munkát.

Szappanos Sándor tanácselnökkel a községet gazdagító, fejlesztő terveikről beszélgettem.

— A régi óvoda helyén, rendeztük be az öregek napközi otthonát. így ők is kulturáltabb körülmények közé kerültek. Most azon fáradozunk, hogy a jelenlegi korszerűtlen patika helyére új gyógyszer- tárat építsünk. Néhány utcában pedig járdát építünk — mondta a tanácselnök.

Szalai László

Ebéd közben az új iskolai napköziben.

A kellemetlenül hűvös novemberi szélben kevés embert látni az utcán. Sokan üldögélnék viszont a körzeti orvos barátságosan fűtött, szépen berendezett, virágokkal díszített rendelőjében.

— Tavaly községfejlesztési alapból épült ez a rendelő. A vöröskeresztes aktívák segítették a takarításban, ők hozták a rengeteg virágot is, hogy a betegeknek kellemesebben teljen a ■''árakozás az otthonosabb környezetben — mondja dr. Kovács János orvos.

Kitartóan, türelemmel

Sok kis apró résztapasztalatból áll össze az általános.

Ha megkérdeznék tőlem, hogy a gondolatok, melyeket szeretnék elmondani, hány helyen és mióta vetődték föl — nem tudnék pont«», számszerű választ adni, csak azt: nagyon régóta és igen sok helyen beszélgettünk róla. A téma nem más, mint az álattenyész- tés, illetve közelebbről és pontosan az állatgondozás.

Igen kevés kivétel volt, ahol nem ilyen vagy ehhez hasonló mondatokat hallottam:

»Nehéz probléma ez. Ha valami történik egy gondozóval, a legnagyobb bajban vagyunk. Mert egyszerűen nincs ember helyette. Nincs ember, nem vállalják azt a lekötöttséget, amivel ez a munkakör jár. Es hiába jó a fizetés, hiába tartozik az állatgondozás a termelőszövetkezetben a legjobban fizetett munkakörökhöz. A jó kereseti lehetőség sem tudja ellensúlyozni azt a tartózkodást, amely megnyilvánul ezzel a beosztással szemben.«

Ugye ismerősek ezek a mondatok? Ezeket a sorokat olvasva bizonyára sok szövetkezeti vezető mondja most azt, az én szavaimat jegyezte le az újságíró. És így vélekedik akkor i^, amikor felidézem tojvábbi töprengéseiket: mi lesz, ha ezek a mai gondozók ki- I öregednek? Mert a fiatal aztán végleg nem vállalja, hogy a hajnali óráktól késő estig, télen-nyáron, nap nap után ellássa a munkákat a jószágok mellett.

Valamit tenni kell.

Igen. És a megoldás valójában nem is olyan bonyolult. Nem én találtam ki, maguk a fiatalok mondták, nem egy helyen és nem egy szövetkezetben:

»Ha bevezetnék az állattenyésztésben a műszakokat, ha egy meghatározott, folyamatos munkaidő lenne éppúgy, mint más beosztásban vagy az iparban, akkor bizonyára szívesebben vállalnák a gondozást a fiatalok.«

Műszakok. Nem kétséges, hogy ez a jövő útja, a fejlődő, iparosodó mezőgazdaság törvényszerűen magával hozza a munkaszervezés ilyen jellegű módosítását is. Csakhogy:

»Hónapokon keresztül ment az agitáció, próbáltuk meggyőzni, megmagyarázni az embereknek, legalább ahhoz járuljanak hozzá, hogy kísérletképpen kipróbáljuk. Az ő érdekükben! De minden erőfeszítés kudarcba fulladt. Azt mondták, inkább itt hagyják

I

az egészet, elmennek »gyalogosnak-k, de a kétmüszakos munkába nem mennek bele.-« Ezekkel az idézett véleményekkel most, már kezd teljessé válni a kép. Az egyik oldalon ott a gond: rohamosan öregszenek és a mostani munkaszervezés mellett nemigen pótolhatók az állatgondozók, a másik oldalon ott van egy jónak ígérkező megoldás, melyet azonban a tapasztalható ellenállás miatt igen nehéz kivitelezni, vagy jelenleg lehetetlennek tűnik.

Görcsös ragaszkodás a régihez, idegenkedés, merev elzárkózás az újtól. Nem ez az első (nem is az utolsó) és egyetlen eset, amikor ezzel a jelenséggel találkozunk. Kapásból is nagyon sok példát tudnék felsorakoztatni, hogy mennyi vita. tépelődés és erőfeszítés árán kerültek a gyakorlatba, aztán terjedtek el bizonyos intézkedések, új módszerek. Ma már például egyszerűen elképzelhetetlen a kukorictermelés vegyszeres gyomirtás nélkül. Pedig volt idő, amikor agitálni, kérni, biztatni kellett: jó ez a módszer, éljenek vele a szövetkezetek!

A sok közül ez a példa jutott most eszembe. És bizonyos vagyok benne, hogy lesz

idő, amikor módosul a mostani helyzet, hogy az állattenyésztésben nem az iparszerű műszakok tűnnek szokatlannak és nehezen elképzelhetőnek, hanem az, hogy egy ember hajnaltól — igaz, megszakításokkal — késő estig végezze a gondozást. Biztos vagyok ebben, mint ahogy hittel vallják ezt azok a szövetkezeti vezetők, akik ma még látszólag hiába igyekeznek meggyőzni munkatársaikat az új módszer jelentőségéről, előnyéről.

Hz állattenyésztésben a műszakok bevezetésének gondolatával egyre több helyen, egyre többet foglalkoznak. Ma még sok az ellenvetés, ma még nagy a tartózkodás. De ez nem ok a meghátrálásra. Kitartó türelemre, vitákra, cáfolhatatlan tények felsorakoztatására és új tapasztalatok szerzésére van szükség. A magyarázás — vagy ha úgy tetszik, a harc — nemcsak a gazdasági és a szakvezetők dolga, hivatásuk ez a szövetkezeti pártszervezeteknek is. Láttatni, megismertetni és megértetni, hogy miért jobb, miért nélkülözhetetlen az új módszer — nemes és nem is olyan könnyű munka. És ha körültekintően, kitartóan végzik — mint any- nyi sok más esetben —, ezúttal sem maradhat el az eredmény:

Vörös Márta

Elbírja...

JSrdekes volna — és fölöttébb tanulságos — feldolgozni P a szocialista demokrácia fejlődéstörténetét. Sokat gondolok erre manapság, jóllehet vállalkozni rá semmiképp se mernék. A gondolat mégis izgató. A fejlődés ugyan ellentmondásos és nagy-nagy akadályokon keresztülhaladva valósul meg, de. ennek tudatában sem vagyok képes belenyugodni olyan apró vadhajtások létébe, amelyek nyugodtan elmaradhatnának. Értem én, hogy a változás, a szocialista demokrácia kiszélesedése — jobbára szubjektív oldalról — új ellentmondásokat hozhat magával. Csak azt nem értem, hogy időnként miért gondozzuk, öntözzük és tápláljuk szeretettel ezeket a kórokozókat.

De beszéljünk most már a lényegről. Azt hiszem, senki sem vitathatja, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre jobban értjük, és élünk is a szocialista demokrácia lehetőségével. Ahogy érlelődnek a feltételek, ahogy gazdaságilag és tudatilag előrejutunk, ahogy lépésről lépésre felnő a ni népünk, úgy válik valósággá egyik legszebb elképzelésünk, a szocialista demokrácia.

Volt idő, jól emlékszünk rá, amikor csak beszéltünk róla. De azóta nyűt és őszinte a légkör, jó az emberek politikai közérzete, fokozódott közéleti érdeklődése és tenni akarása is. A közös tulajdonra, a közösség bölcsességére, a közösség összefogására, alkotásvágyának kibontakoztatására épülő társadalmiunk számít minden dolgozó ember véleményére, meghallgatja azt, értékeli, általánosítja, s úgy alakítja ki az előbbre jutás útjait, céljait. Ezt nem kell különösképpen bizonyítani: nagy országos és megyei viták, közös döntések sorozata tanúskodik erről. Eljutottunk tehát a fejlődésnek egy olyan fokára, ahol már meghallgatjuk az emberek véleményét. Nagyszerű dolog ez. Éppen ezért bosz- szantó, ha időnként mégis előfordul: nem adunk rá, semmibe vesszük, nem törődünk vele, azaz: megnyugtat bennünket az a tudat, hogy megkérdeztük, X-nek vagy Y-nak rni a véleménye. Följegyzéseket, vizsgálati tényeket, összegező és értékelő tapasztalatokat kérünk emberektől és embercsoportoktól. Vitákat rendezünk, hogy azután megállapíthassuk: jó és okos észrevételek ezek, de nem kell feltétlenül figyelembe vennünk a végleges döntés kialakításakor. Nem általános dologról van szó, tudom, a jelenség mégis meglehetősen veszélyes. 1

A fenti vadhajtáshoz természetesen új »elmélet■« is párosul. Így hangzik, többször is találkoztam vele: »Elbírja a demokrácia, hogy X-nek vagy Y-nak ellen- véleménye legyen.«. Valóban elbírja. Nehéz is volna elképzelni, hogy a még elég nagy számú »fejbólogató jánoson« kívül mindenkinek pontosan ugyanaz legyen a véleménye egy vagy más dologról. Nem is ez a cél. Inkább az, hogy sok ember meghallgatása, nézetének értékelése, figyelembevétele nyomán leszűkítsük döntéseink hibaszázalékát, azaz építsünk a sokat hangoztatott kollektív bölcsességre mindannyiunk, egész társadalmiunk érdekében.

A fenti jelenséget azonban legtöbbször az idézi elő, hogy megszületik a döntés, azután meghallgatunk embereket, s ha netán ellenvéleményük van, «azt még elbírja a demokrácia«. A döntés marad. Ügy rézem, fordított dolog ez, s nem ártana tenni ellene, mielőtt még jobban elburjánzik.

Hatását két oldalról is vizsgálhatnánk. De én nem a döntések, az intézkedések megalapozottságát, vagy esetenkénti elhamarkodottságát állítanám a középpontba, jóllehet a közösség érdeke elsősorban a már említett hibaszázalék leszorítása. Hanem azt vizsgálnám: milyen hatást, milyen törést vált ki a közért felelősséget érző, érte munkálkodni akaró egyéniből az »elbírja a demokrácia« «elmélete«? Hiszen ő az, akit évtizedek alatt felszabadítottunk gátlásaitól, önmagán túl látó, az egész társadalmat magáénak érző emberré vált. Duzzad benne a jó szándék, a cselekvési készség. Izgalommal telítődik, ha lehetőséget kap ahhoz, hogy valamit tegyen a közért. Szorgalmas és — valljuk meg őszintén — kicsit büszke is arra, hogy meghallgatják, hogy az ő véleményére, gondolataira is szükség van, hogy egyáltalán beleszólhat a kis és nagy dolgok alakulásába. Tudom, nem zsörtölődne, nem lázongana, ha egy vagy más ügyben nyíltan, egyenesen azt mondanánk neki : téved, nincs igaza, rosszul látja a dolgokat. Ezt — érvekkel bizonyítva — megértené. Nem is csodálkozna túlságosan, hisz nem tartja tévedhetetlennek önmagát. De meggyőződésem: nehéz elviselnie, hogy »ellenvéleményét elbírja a demokrácia«. Elbi- zonytalankodik és visszavonul. Közéleti törekvését, megfontolt véleményalkotását értelmetlennek látja, és előbb- utóbb nem is törekszik arra, hogy figyelje az élet jelenségeit, hogy véleménye legyen valamiről, s azt meg is hallgassák. Formális vonásokat fedez föl elveink színtiszta igazságának gyakorlatában, s ha nem találkozik is mindenütt ugyanezzel, kiábrándul, elkedvetlenedik, ambíciója törik derékba.

gy érzem, nem jó ez nekünk. A gondolati, cselekvési II kontroll, a döntések helyességének megelőző ellenőrzése nélkülözhetetlen közéletünkben. Jó volna tehát, ha azt is »elbírná a demokrácia«, hogy időnként — megalapozott vélemények birtokában — felülbíráljuk saját elképzeléseinket, és legyen erőnk változtatni tervezett döntéseinken — a közösség érdekében.

Jávori Béla

Jól halad a zártkertek rendezése

A zártkertek rendezésével foglalkozott kedden a MÉM miniszteri értekezlete, amely megállapította, hogy a munka a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai által megállapított tervek szerint jól halad. A legtöbb megyében 1972 végéig, néhány megyében pedig legkésőbb 1973-ban befejeződik a zártkertrendezés, amely lényeges feltétele az 1963-ban hatályba lépett földtörvény végrehajtásának.

Ez a törvény fokozott védelemben részesíti az állampolgárok személyi zártkerti föld- tulajdonát, amelynek tulajdoni és használati viszonyait a végrehajtás feltételeként több mint 186 000 hektáros területen (323 000 holdon) rendezik. Az eljárás során tisztázzák a térképi, területi és tulajdoni adatokat és minderről folyamatosan tájékoztatják az érdekelteket. Az év végéig 10 500 hektáron (175 000 holdon) készülnek el a zártkerti területek rendezésével.

A rendezés kedvező hatása a zártkertekben máris tapasztalható. A korábban elhanyagolt területek jó részét a tulajdonosok már gondosan megművelték, lényegesen többet törődnek a szőlők és a gyümölcsösök ápolásával, javításával. Sok helyen telepítettek új gyümölcskultúrát is.

(MTD

SOMOGYI NÉPLAP

Szerda, 191L november 10.

3