Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
I SZIBÉRIA FÖLDJÉN A szent Bajkál partján A tunguzok szent tengernek nevezték a Sajkáit A híres orosz dal is »fenséges tengernek, szent Sajkáiként« említi. Evenk nyelven ugyancsak láma, vagyis tenger a neve, a kínai krónikákban pedig Pe- haj, azaz Északi tenger néven szerepel. A valóban tengernyi Bajkál-tó hossza 630 kilométer, szélessége 25 és 79 kilométer között változik, területe 31 500 négyzetkilométer, Magyarország területének egy- harmada. A legnagyobb vízmélysége — a legújabb kutatások alapján — 1620 méter. Tudott dolog, hogy a világ egyik legégetőbb mai problémája a vízhiány. A tó jelentőségét mi sem bizonyítja, hogy a tó vize egyes adatok szerint 12, mások szerint 20 százalékát jelenti a Föld édes- vízkészletének. A Bajkál-tó az afrikai Tanganyika-tóval együtt a világ legöregebb tava. Keletkezését 10 millió évvel ezelőttire teszik. Keletkezésére vonatkozólag különbözőek az elméletek, a legvalószínűbb, hogy a környező hegységek lesüllyedéséből támadt Ennek a feltevésnek azonban ellentmond, hogy olyan állatfajtákat találunk ott, mint az óceánok jellegzetes hala, az ómul, továbbá a fóka és a tengeriborjú. Vize kristálytiszta, alig negyedany- nyi ásványi anyagot tartalmaz, mint a Duna, szénsavdús, ennek következtében egész a fenékig élet található benne. Eredeti terveim szerint Ir- kutszkból az Angarán menetrendszerűen közlekedő szárnyashajóval kívántam eljutni 3 Bajkálhoz, de a helybeliek arra hivatkoztak, hogy a hűvös, nyirkos időjárásban sokkal kellemesebb és látványosabb az autóút. S valóban: a 65 km-es úton Szibéria jellegzetes őserdején, a tajgán keresztül elém tárul a világ egyik legszebb panorámája. A látvány szépségét még a szemerkélő eső sem csökkenti. Kétoldalt égbenyúló hegyek és lent a végeláthatatlan víz tükre, melyet a szél borzol habosra. Ahol az Angara elhagyja a Bajkált, a folyó közepén hatalmas szikla, amelyről az a legenda, hogy amikor az Angara összeveszett anyjával, a Bajkállal, elhatározta, hogy fölkeresi testvérét, a Je-' niszejt. A Bajkál ekkor dü- hödten utánavágta a sziklát, hogy megakadályozza az Angara szökését. Első utam a tó partján fekvő Limnológiai Kutató Intézet múzeumába vezet, ahol az intézet igazgatója, Galkina Va- lentyina Ivanovna kalauzol végig bennünket. A csinos, magas igazgatónő nagy szeretettel emlékezik vissza tavalyi magyarországi látogatására, amikor a Tihanyi Biológiai Intézetben rendezett nemzetközi szimpóziumon vett részt. Tőle tudtuk meg a Bajkálra vonatkozó adatokat. Az intézet nemcsak a Bajkál-tó környéke, hanem egész Szibéria biológiai kutatásával foglalkozik. A múzeumban megismerkedünk a vidék ásványi kincseivel és a tó környékének mesés vadállományával, amelyeket a környék őslakói, a burjátok, evenkék és tungu- zok évezredek óta vadásznak. Hatalmas medvék, rénszarvasok, és különleges, csak itt található állatok, valamint coboly, barguzina és más értékes prémállatok találhatók az erdőségben, bár az utóbbiak száma az intenzív vadászat következtében erősen csökkent. Éppen ezért tervezik, hogy a közeljövőben a vidéken nemzeti parkot létesítenek. — A tóban rengeteg a hasznos élőlény; nem kevesebb, mint 560 féle növényt és 1200 fajta állatot tartanak itt szómon. Nem egy közülük olyan őslény, amely a Föld más területein már régen kipusztult, itt azonban megmaradt. Több mint 300 fajta rák, hal, kagyló és csiga népesíti be a tavat, gazdag zsákmányt nyújtva a halászoknak. Az intézet mellett szerpentin út vezet a közeli kilátóhoz, ahonnan mesés táj tárul a szemünk elé. De hogy a hazaiakról se feledkezzünk meg, a kilátó parkjában az egyik pádra bicskával bevésve ezt olvastam: »Tokodi Béla Budapest 1971. augusztus 29.-« És ha már itt tartunk, még csak annyit, hogy a nagy számú turista részére létesített közeli étteremben nem sikerült halat kapnunk. Szinte a Balaton mellett éreztem magam... G. I. (Folytatjuk) Olhon szigete. Ennek közelében mérték a Bajkál-tó legna gyobb vízmélységét: 1620 métert. A CORVINA KIADÚ közkedvelt tudományos sorozatában már olvashattunk régi magyar ékszerekről, a modern magyar kerámiáról, régi üvegművészetről, betyárokról, az avarok művészetéről, régi festett asztalosmunkákról, hangszerekről, a zománcozás egyik izgalmas fajtájáról, a bécsi porcelánról. Ma már külföldön is ismerik és keresik ezt a szép sorozatot, amelynek új darabja a fenti címmel a napokban került a könyvbarátok kezébe. A cégérekről írni igen izgalmas és érdekes, kultúrtörténeti vonatkozásban pedig szinte egyedülálló a magyar könyvé- gzetben. A nemrég elhunyt kitűnő művelődés- és művészettörténész, az ismert múzeumigazgató, Csatkai Endre poszthumusz könyvében feldolgozta a boltok, üzletek, fogadók hívo- gatójának, a cégérnek történetét. Könyvében igen érdekes pl. az a rész, melyben a szerző a reklámozás, a magyar hírverés történetével kapcsolatosan számos úí és figyelmet érdemlő megállapítást tesz: »Állítólag a borbélytányér is hírverésre vezethető vissza. A borbélyok tudniillik egyúttal fürdősök is voltak: ha elkészült a meleg víz, akkor a személyzet tányért csapkodva itftm az utcákat. Későbben, I amikor már több becsülete volt a csendnek, a tányér kiakasztásával jelezték a fürdő lehetőségét; majd amikor a városokban fürdőházak létesültek, csupán a borbélyműhelyt jelezte a borbélytányér,.. Más elmélet szerint a borbélytányér eredetileg az érvágásnál szerepelt és vérről lévén szó, díszesebb kivitelű volt, sárga- vagy vörösrézből készült, bibliai jelenetekkel ékesítve ...Az egyszerűbb kivitelűek mintájára alakultak a borbélycégérek, amelyek tehát a szemnek szóló hírverést szolgálták.« A cégérek leírása és értékelése mellett a szemléletes korrajzon kívül képet kapunk az egykori kocsmák, fogadók világáról, az iparosok és kereskedők szórakozóhelyeiről, de a boltokról, üzletekről is: »Jó hírű bolt neve szájról szájra járt. Megtalálni a falusi embernek nem v.lt lehetetlen, bár nagyobb városban eléggé bonyolultnak tűnt, hiszen a felírás, nem lévén írástudó, nem igazította el. Magyarországon II. József rendelte el a házszámozást, bár több városban már korábban is bevezették. Ezért nagy jelentősége volt korábban a házjegyeknek, a házon elhelyezett kőfaragásnak, festménynek. Ezek szerint tájékozódott az ember... A fiatal Pesten a kereskedők, ha házat építettek, már feltették azt a házjegyet, amely kereskedésük mifajtájára hívta fel a figyelmet. Hirdetésekben is nem a bolti cégért említik, ha ugyan volt, de a ház jegyét, amelyet kérdezősködés- re a helybéliek inkább ismertek, mint a boltos nevét.« S hogy milyenek voltak a cégérek, arra a számos idézett érdekes kultúrtörténeti dokumentum közül csak egyet említsünk itt meg: kassai utazásáról így emlékezett meg Petőfi Sándor útirajzaiban: »Egyetlen szép fehércselédet nem láttam, kivévén azokat, amelyek főstve vannak czi- mcrül imitt-amott boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váczi utczába nem is, de a Váczi útra bizonnyal.« A könyv függelékében Csait- kal Endre közli ABC sorrendben a régi pest-budai fogadók és kocsmák listáját, a fővárosi és vidéki csárdaneveket Ez utóbbiak között somogyiakat is találunk: a Bé- szerző, Béterítő, a Kétszeres és a Pipagyújtó csárdákat olvashatjuk. Közli a szerző a pest-budai bolti cégéreket és néhányat a vidékiek közül is — természetesen a teljesség igénye nélkül AZ ÉRDEKES könyvet, melyet nemcsak pedagógusoknak és írással foglalkozó embereknek, hanem a kultúrtörtérié- szeknek is nagy szeretettel ajánlunk, még 60, eddig alig- alig látott fekete-fehér és 9 színes kép illusztrálja. D. B. Bemutató után A Cigányprímás címszereplője: Csorba István Negyedszázada a pályán — Cigánybáró 380-szor Nemrég családi ünnepség keretében kollégái, pályatársad köszöntötték Csorba István Jászai- díjas színművészt, a kaposvári színházban. Negyed- százados színészi pályafutásának jubileumát ünnepelték, s erre az időpontra egy nagy szerep jutott, a Cigányprímás. — Én úgy gondolom, hogy ez a szerep összegezése mindannak, amit a huszonöt éves pályafutásom alatt mesterségemből — különösen az operettmesterségből — jól vagy rosszul megtanultam, s most hasznosítani tudok. — Milyen élményei fűződnek ehhez a szerpehez? — A Cigányprímást sohasem láttam, senkivel. Magyar- országon 1925 óta nem is játszották, mert régi darab. Amikor Rózsahegyi Kálmán játszotta, még hároméves voltam. De Kálmán bácsival beszélgettem róla. Nagy segítségemre van a szerep megformálásában Kálmán Imre. Az első és második felvonás fináléja olyan, hogy az ember szinte megtisztul benne. Pedig életre kelteni a cigányprímást, bonyolult feladat. — Gondolom, nem az első bonyolult feladat a pályafutás során. Tekintsünk vissza most az indulásra és a pályát kísérő sikerekre. — Még nem kaptam meg a diplomámat, amikor a Magyar Színházból telefonáltak, hogy megbetegedett Horváth Tivadar és be kell ugranám egyik szerepébe, a Víg özvegy előadásán Honthy Hanna mellé. Azután is sok ilyen beugrásom volt. Sajnos jött a »skatulya«. A Fővárosi Operett- színházban a szép fiúkat játszottam, és elég gyorsan meggyűlöltem ezeket az alakításokat. Ügy éreztem, sokkal több van bennem. Mindig könyörögtem azért, hogy karakterszerepet adjanak. Mikor Kecskemétre kerültem, ott is a szép fiúkkal kezdték. Aztán jött — végre — a nekem sokkal jobban tetsző buffó szerepkör, s az első nagy siker a Cigánybáró volt. Először Szolnokon játszottam Zsupánt, aztán Kecskeméten, majd Kaposváron. Háromszóznyolvan- szor játszottam a szerepet. — Csak énekes szerepek vonzották7 — Nem. És vonzanak prózai szerepek ma is. Bródy Sándor Tanítónőjében a főurat játszottam. A szerep számomra szép, nemes és tiszta volt, még egyszer szívesen eljátszanám. Persze mostanában nagyobb szerepeket osztanak az emberre, pedig előttem van, amikor egy két-három mondatos szerepben Is szívesen léptünk fel. hogy sikerre vigyünk egy új magyar darabot. — Mikor került Kaposvárra? — 1958-ban, és akkor négy évig játszattam itt. Utána elmentem úgy »kölcsön« az Operettszínházhoz. A tizenhárom év nemcsak a színészben, az emberben is mély nyomokat hagy, és azért jöttem vissza, mert nagyon jól éreztem itt magam. Sikerült kaposvárivá lennem. Most viszont a sok munka mellett az a jellemző, hogy életünk lezajlik a színház, a klub és a lakás között, mert egyszerűen nincs időm rá, hogy máshová elmenjek. Pedig nagyon sok kedves ismerősöm van a városi vezetők és a színházi bérlők között is. A Filmmúzeumnak lelkes látogatója vagyok, ott szoktam találkozni barátaimmal. — A jubileum, ha valóságosan nem Is, de jelképesen határkő. Ilyenkor tervekről is faggatják a színészt. — Két prózai szerepálmom negatív fogadtatása miatt rájöttem arra, hogy már ne bl álmondjak új szerepekről, inkább megvárom, míg azok felém jönnek. Mert olyan volt az a két prózai alakítás, mint amikor egy kisdiák rettentően akar valakit szeretni, a amikor odaér, hogy megcsókolja az illetőt, lámpalázas lesz. — Térjünk vissza az egyéni sikerek tetőpontjához, a Já- szai-dijhoz. — 1964-ben kaptam aa Operettszínházban, s az oklevélen ez áll: »Igényes, jó ope- rettalakltásaiért-. Az. Operettszínházban négy főszerepet is kaptam. Rettenetesen nehéz volt Feleki Kamüll után átvenni a befutott karaktert a közönség kedvencétől. Évekig műsoron volt a darab, a szereplőgárda változott, én maradtam. Nem olyan látványosan csináltam, mint Feleki Kamill, de pontosan az egyszerűség volt, amiért megdicsértek. — Most milyen szerepre készül? — »Életem az igazgatók kezében van.« Biztosan nem azért tartanak, hogy ne játszani, nagyon reménykedem abban, hogy musicalben kapok szerepet. Nemigen beszélgettünk mostanában a következő alakításokról, mert minden időmet lefoglalja még a Cigányprímás. — S mint rendező? — Mint rendező nincs tervem, a színházban van rendező. Almom viszont van. Megrendezném a Csókolj meg, Katámat úgy, hogy a szezon elején bemutatnák A makrancos hölgyet, a szezon végén pedig eljátszanánk a Csókol, meg, Katámat. Valamit sze retnék elmondani még. Pesten az ember csak játszik a néző’* nek. Itt, ha ránézek a plakátra és látom, hogy ma Somlay- bérlert van, akkor tudom, hogy ki ül az első sorban, körülbelül milyen ízlésű a közönség, ml az, amit várhatunk tőle. Egy biztos, ebben a színházban többet kapunk a közönségtől, mint amennyit várunk. Megismertem a közönséget Sokszor játék közben is megismerem őket a színpadról, s látom azokat is, akik több mint tíz évvel ezelőtt is ott ültek, annyi különbséggel, hogy egy kicsit megőszültek már. De ott ülnek, mert szeretik a színházat Tröszt Tibor Mi az a szolgalom? Kisebb szabálytalanságot követtem el, ezért a kerületi tanácsnál figyelmeztetést kaptam. Megígértem, hogy ezentúl nem sértem a szabályt, azután elbeszélgettem a tanácsi dolgozóval. Ügy látszik, ezen a napon kevesen voltak beidézve vagy újabban kevés a szabálysértő, mert pillanatnyilag én voltam az egyedüli ügyfél. — Mi volt a helyzet azelőtt? — kérdeztem kíváncsian. — Hallomásból és régi iratokból tudom, hogy ezernyi elavult kihágást tétel alapján büntettek. Például, aki az alagútban ostorát pattogtatta, súlyos pénzbírságot vagy három napot kapott. — Szóval most nyugodtan csattogtathatom ostoromat az alagútban? — Minden veszély nélkül. Kipróbálhatja... Sót, majd a nyári hónapokban sapka nélkül is árusíthat fagylaltot. Azelőtt ezért súlyos pénzbírságot kellett volna fizetni. Aki nem fizetett, az leülte. Aztán igy folytatta: — Ha a kávéházi kaszímö nem volt 24 éves, a 6991/ 1878-as rendelet szerint nagy bírságot fizetett a kávés. A kezemben lévő újságra mutatott. — Nyugodtan olvashatja a járdán. Azelőtt megbírságolták volna... — Sóhajtani szabad volt? — Nem mindenkinek. A hordár köteles volt a megbízásokat tiszta egyenruhában felvenni, és udvariasan megköszönni. Ha a megbízást megjegyzésekkel kísérte, káromkodott vagy sértő módon sóhajtozott, hogy ezzel is kifejezze a megbízás jelentéktelen voltát, a 77 818/1901-es rendelet szerint háromnapi fogházra átváltoztatható pénzbírságra ítélték. Tehát neki sóhajtoznia sem volt szabad. Elmosolyodotts — Tudja, mi az a szolgalom? — Nem: — Én sem'.'.'. — Nos, mint a Kihágások Kézikönyve című műben olvasható, súlyos kihágásnak számított *a szolgalmak gyakorlásának megszegése a mederbirtokos által«. Lehet, hogy még az sem tudta, hogy mi az m szolgalom, aki büntetett Talán csak sejtette, hogy valami mederrel kapcsolatos kihágás. — Még jó, hogy kevés embernek volt medre... — Ha valaki a vonó állatokat hangos kurjantással biztatta, akkor is szigorú büntetést kapott — fejezte be a tanácsi dolgozó a régi szabály- sértések ismertetését. Bementem egy eszpresszóba. Feltűnően csinos, húsz év körüli lány ült a pénztárban. A mai idők kaszímője elvette a három forintot, és adott egy duplás blokkot Hű, micsoda kihágás lett. volna ebből vagy ötven érne?, ezelőtti SŰMOfiTI palásti Liasäß
