Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

Második—harmadik hely jutott a serdülő ökölvívóknak Még idehaza a Kaposvári Dózsa ökölvívócsapata az NB I-be jutásért küzdött (siker­rel), Ózdon az országos vidéki egyéni se rd ü löba.jn okságon vett részt a K. Dózsa tizenkét fiatal ökölvívója, akiket Szegfi László dr. edző kísért el a vi­szontagságos útra. Általában a második és harmadik hely ju­tott a mieinknek. A nagykö­zépsúly első helyezése nem sokat mond, hiszen Bogdán Imre mérkőzés nélkül lett el ső. 1956—57-ben születettek: A harmatsúlyban Vadas Pé­ter, a kisváltósúlyban Tóth Imre a második helyen vég­zett. A váltósúlyban Itvás Ti­bor, a nagyváltósúlyú Sasvári Péter harmadik lett. (A nagy­középsúlyban Bogdán Imre el­ső helyezéséről már szóltunk.) Putterer (légsúly), Varga I. (könnyűsúly). Végvári J. (nagyváltósúly) nem jutott a dobogóra, 1955-ös korcsoport: Maronics Attila (könnyű­súly), Tóth József és Lévai Tibor (nagyváltósúly) a 8-as mezőnyben a selejtezőkben kiesett. Az egyesületi pontverseny végeredménye: 1. Özd, 2. Oroszlány, 3. Kaposvár. Sportműsor VASÁRNAP Labdarúgás: Megyei bajnokság: T. Szőnyi SE—Babócsa, Taszár, 13.30 ó. (Mű­dig). Üttörőolimpi&s Sakkversenyek. Kaposváron az Ifjúsági házban. 8 óra. Asztaliteniszversenyek Kapos­váron, a Krénusz János Általános Iskolában. 8 óra. Irány: Kuba és Lengyelország Kozma, Ferstek, Varga L. és Rigó készül a rangos nemzet­közi ökölvívó-tornákra. Befejeződtek az 5k51 vívó­csapa t ba j noks ág küzdelmei. Az NB I B bajnok K. Dózsa számára véget ért az idei baj­nokság. Négy Dózsa-ökölvívó azonban még nem térhet pi­henőre. Kozma és Ferstek a Jelen pillanatban már edzőtáborban tartózkodik, s a távoli Kubába készül. December 3-án kez­dődnek ugyanis Kuba fővá­rosában, Havannában a Ba­rátság Kupa versenyek. (Ezt a nevet viseli most a korábbi olimpiai reménységek tornája.) A magyar színek képvisele­tében a papírsúlyban Kozma István, a légsúlyban Ferstek János, a két kaposvári ököl­vívó lép majd szorítóba. Koz­ma is, Ferstek is sikerrel helytállt Ostravában egy nagy nemzetközi tornán, s bízunk benne, hogy Kubában ismét sikerül majd bizonyítania a két kitűnő Dózsa-öklözőnek. Amíg a Kozma—Ferstek duó egy másik kontinensen verse­nyez, a belügyi spartakiáü ökölvívótomája Lengyelor­szágban szólítja kötelek közé a baráti országok BM-sporto- lóit. A magyar belügyi csapat­ban két Dózsa-bokszoló kap helyet (ha Ferstekékst nem szólítaná a kubai viadal, ter­mészetesen ők is ott lennének Varsóban): Varga László a könnyűsúlyban és Rigó Imre a középsúlyban. Az ökölvívó CSB befejező mérkőzésén a K. Dózsa szak­osztálya ünnepélyesen búcsúz­tatta a két nagy nemzetközi tornára utazó versenyzőit. A Dózsa-vezetők sok sikert kí­vántak a fiúknak. Mi is... A horsserü élet a gondtalan étetr üarmisMtM mM tíMMn, mSnééMnéfc *ógya. A korszerű és gondtalan élőt fontos plttóro a ÉLETBIZTOSÍTÁS Egy pont már ii KB l-et jelentené a K. Vasas női asztaliteniszezőinak Igazi rangadó következik az asztalitenisz női NB II-bsn. Az eddig pontveszteség nélkül ál­ló Kaposvári Vasas ma, szom­baton este a Budapesti Vörös Meteor ellen lép asztalhoz a fővárosban. A két éllovas csa­pat találkozója különösen a kaposvári együttes szempont­jából döntő fontosságú. Az el­lenfél, a Vörös Meteor ugyan is már öt pontot vesztett, s épp ezért, ha a mai találkozón a kaposvári nők akár csak döntetlent is érnének el, már övék a bajnokság, ami az NE t-be jutást jelenti. A papírforma kétségkívül a K. Vasas mellett szól. Az idei bajnokságban még egyetlen egy kisiklása nem volt az együttesnek. Fiatal, lendületes játékosok, nagy tudású, ta­pasztalt versenyzők alkotják a K. Vasas csapatát. Végh János, az együttes ed zője, elutazás előtt azt mond­ta: nem tartana a rangadótól, ha a csaptot nem környékez­né az A—2. Igen, valószínűleg az Influenza lesz a legnehe­zebb ellenfél a Horváthné, Szereczné, Boldizsár, Várad! összetételű kaposvári csapat számára. Ha ezzel meg tud­nak birkózni, akkor a Vörös ASZTALITENISZ Meteort még saját otthonában s legyőzhetik. S ha netán ez most nem sikerülne, akkor sincs még veszve semmi, hisz a hátralevő további két mér­kőzésen csupán két pontot kel1 szereznie a Vasasnak. Az pe dig minden bizonnyal sikerül­ni fog. Persze szép lenne, ha a Vasas női csatlakoznának a múlt heti sikersorozathoz. Egy héttel korábban a Dózsa-ököl- vívók és a Táncsics-kosarasok biztosították bajnokságukat, s megszerezték a jogot az NB I-be jutásra. Méltó folytatás volna a Vasas női asztalite­nisz-csapatának győzelme is a rangadón. Az asztalitenisz NB n. n61 baj­nokság állása a mai rangadö előtt: 1. K. Vasas 19 19 — 251:5S 38 2. Bp. V. Meteor 20 17 1 2 223:97 35 3. Szombathelyi SE 17 11 3 3 166:106 25 4. Bakony V. 1» 10 5 4 170:194 25 5. Pécsi BTC 19 8 9 9 150:154 19 6. OGSC 19 9 1 9 156:148 19 7. Pénzügyőr it t 9 t 146:158 18 *. Gy. Vízügy 20 9 i 9 147:173 17 9. Nagykanizsa 20 9 « 11 121:199 14 10. SZÖVOSZ 1* 9 — 13 112:176 10 11. Videoton 19 9 1 14 118:1M 8 12. Sopron 1»------­1 9 64:240 Budapesti Spartacus — Kaposvári Vasas 22:3 Győztesek: Jónyer (5), Pappl (5), Pigniczky (5), Tímár (4), Marosfi (3), illetve Séra, Szá- I linger és Katona. A Spartacus ezzel a győzel­mével ismét megnyerte a baj­nokságot. Évadzárás következik a megyei labdarúgó-bajnokságban Valójában már a múlt va­sárnap befejeződhetett volna a Somogy megyei labdarúgó­bajnokság küzdelamsorozata is. Mint arról korábban hírt adtunk, a múlt héten a babó- csaiak kérésére elhalasztották a Taszári Szőnyi SE—Babócsa I. osztályú mérkőzést. S az időjárás azóta nem a legked­vezőbben alakult. Bár Taszá- ron igyekeznek a labdarúgó- pályát játékra alkalmassá ten­ni, bizonyos, hogy teljesen nem tudják letakarítani róla a havat Mindezek ellenére bí­zunk abban, hogy most vasár­nap pont kerül a megyei baj­nokság őszi fordulójának vé­gére. Legfőbb ideje is. A megyei II. osztály két csapata, a Balatonszemes és a Somogyvár szintén adósak egy mérkőzéssel. A szövetség elő­ször Balatonszemesre tűzte ki a megismétlendő mérkőzést. A balatonszemesiek azonban kö­zölték, hogy pályá'uk játékra alkalmatlan, s az öltözőviszo­nyok sem teszik lehetővé a vendégcsapat fogadását. így ezt a találkozót a szövetség hivatalból lemondta, s — vár­hatóan — a tavaszi idény megkezdése előtt kerül majd sor a két másodosztályú csa­pat bajnoki találkozójára. Székesfehérváron játszik a Táncsics SE kosárlabda-csapata Még egy mérkőzés idegenben és egy hazai találkozó, aztán véget ér a kosárlabda NB II. bajnokság küzdelemsorozata is. Most vasár­nap a már bajnoknak tekinthető Kaposvári Táncsics SE Székesfe­hérváron szerepel. Az ellenfél a Székesfehérvári Építők együttese, amellyel már sok nagy csatát ví­vott a Táncsics, és nem egyszer a székesfehérvári mérkőzésen dőlt el a feljutás kérdése. Szerencsére, az idén nem így van. Most már a kaposvári együt­tes nyugodtan utazhat Fehérvárra. A találkozó kimenetele nem be­folyásolhatja a végső sorrend ki- kalakulását. S éppen ez a tény könnyíti is a kaposvári csapat dolgát. Mindenesetre szép volna Fehér­váron bajnokhoz méltóan szere­pelni. B—302, E—1514-ea KOTRÓKHOZ, SZ—80-afc T—100-as DÖZERHOZ gépszerelőket felveszünk Jelentkezés: Somogy megyei Állami Építőipart Vállalat & m. építésvezetőségén, Kaposvár, Honvéd n. (359552) KÖVEMBE! Milyen lesz az időjárás? 27 SZOMBAT Virgil A várható időjárás ma estig: Időnként felszaka­dozó felhőzet, egy-két helyen kisebb havazás, majd havas eső. A hajnali és a kora délelőtti órák­ban sok helyen köd, néhány helyen zúzmarakép­ződés. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet jna mínusz 1 és plu sz 4 fok között lesz. I loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Tatabányán megtartott 48. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 17, 27, 34. 40, 71. A november 29-én megtar­tandó rendes havi tárgynye- remény-sorsoláson a 46. heti játékszelvények vesznek részt. Somogybán készít felvételt a Rád.ó Ma és holnap megyénkbe látogatnak a, Magyar Rádió népzenei osztályának munka­társai, és felvételt készítenek a Faluról falunak muzsiká­val című műsor számára. Fölkeresik a göllei és a ka- zsoki kórust, a hangszeres szólistákat. Megszólaltatják a helyi és környékbeli népda­lokat, és riportot készítenek előadóikkal. — A tabi Rudnay Gyula Szakközépiskola és Gimná­zium színjátszócsoportja be­mutatta Mihalkov—Tabi Ba­latoni csetepaté című vígjáté­kát. A tabi fiatalok évek óta rendszeresen foglalkoznak a színjátszással. — Karmesterként la bemu­tatkozott Edward Heath kon­zervatív párti brit yachtver- senyző, orgonista (és melles­leg miniszterelnök) a Royal Festival Hall-ban. A londoni szimfonikusokkal Edward El­gar 14 perces Cockaigne- nyitányát vezényelte. A jóté­konysági koncert közönsége »•bravó« kiáltásokkal fogadta szereplését — Az FBI nem találja az »ejtőernyős« repülőgéprablót, aki nyomtalanul eltűnt an­nak a gépnek a fedélzetén, amelyet csütörtökön Leattle- ből Mexikó felé eltérített. A kutatást kiterjesztették Wa- shingon, Oregon, Nevada ál­lamokra és Észak-Kalifornié- ra. Az FBI egyik tagja sze­rint lehetetlen, hogy a férfi a földet érő Boeingből szö­kött el. Ha igaz, hogy ejtőer­nyővel távozott, 6 lesz a vi­lág első ejtőernyős géprab­lója. — Kétévi börtönbüntetést kapott két nyugatnémet fia­talember — Has Breeds ér Jens Lasser — Rawalpindi- ben, mert megpróbáltak 426 kiló hasist kicsempészni Pa­kisztánból. A lefoglalt kábí­tószer értékét 200 000 dollárra becsülik. „Sálán, ez a te italod“ A walesi Ruthin városka bírósága csütörtökön meg­büntetett egy helyi »vám­pírt«, és figyelmeztette arra, hogy ne igyák több vért. A 20 éves Alan Dyche mezőgaz­dasági munkás ugyanis — mint a bírák előtt kiderült — elmondta barátainak, hog' »fekete mágia« szertartásokat rendezett, s olyankor hat juhnak, két báránynak, négy nyúlnak és egy macskának itta meg a vérét. A vád ta­núi azt vallották, hogy két­szer is mennydörgést hallot­tak, amint Dyche fölemelte a kelyhet, és azt mondta: »Sá­tán, ez a te italod«. A fia­talembert végül az állatok­ban okozott kár megtérítésé­re kötelezték. 75 évvel ezelőtt, 1896. november 27-én született és 53 éves korában hunyt el Abody Előd mérnök, műegye­temi professzor. Tanulmányait a Budapesti Műegyetemen vé­gezte, majd a III. mechanikai tanszék tanársegéde lett. 1923- tól — külföldi ösztöndíjjal — hosszabb tanulmányútra ment. 1925-ben műszaki doktori ok­levelet, majd 1929-ben magán­tanári képesítést szerzett, ifi­től oktatott a műegyetemen. 1934-től az aerodinamikai tan­széken; 1936-tól pedig ő szer­vezte meg és építette fel az Aerodinamikai Intézetet. Gyakorlati téren — a légügyi hivatal munkatársaként — re pülőgépek szilárdsági vizsgála­taival, gyártási ellenőrzésével, a gépteljesítmények megálla­pításával, elméleti téren pedig különösen a repülőgépek di­namikai igénybevételével, a stabilitás és az igénybevétel kapcsolatával, valamint a re- pülőgépszámy elméletének fej­lesztésével foglalkozott. Dicséretes szorgalommal vett részt a felszabadulás utáni években a háború alatt elpusz­tult Aerodinamikai Intézet új­jáépítésében; 1947-től haláláig a mérnökkari mechanikai tan­széket vezette. Befagyott a Velencei-tó Tegnap befagyott a Velen­cei-tó: a sekély partszaka­szon erős, 2—3 cm vastag a jégréteg, amely nemcsak a tóra leszálló vándormadár- rajokat, hanem a nádaratókat is elbírja. Ha fenékig befagy a tó, a jégre nádarató gépek is rámehetnek. Az idén egyébként mintegy 200 000 kéve nád levágását tervezi a velencei gazdaság. — Megtiltották a bostoni tűzoltóknak a »szakállak, bo­zontos oldalszakállak és kü­löncködő frizurák« viselését Az ottani tűzoltóparancsnok, James Kelly szerint a bodor fürtök lehetetlenné tették a gázálarcok megfelelő záródá­sát és ennélfogva a tűzoltó életét veszélyeztették. Ezért volt szükség a biztonsági in­tézkedés bevezetésére. — Kilenc és fél évi sza­badságvesztésre ítélték Z. D. fiatalkorú belgrádi lakost, aki 1971. október 31-én Ava- la közelében agyonlőtt egy taxi-sofőrt, kifosztotta, majd a gépkocsival elmenekült — A Képcsarnok Vállalat zalaegerszegi bemutatóter­mében nyílt meg tegnap Dús László kiállítása. A fiatal za­laegerszegi festőművész 26 al­kotása látható a tárlaton. — Megkezdődött a 19. or­szágos amatőr filmfesztivál Székesfehérváron. Az ősi vá­ros újjáépített mozijában, a Petőfi Filmszínházban a há­romnapos program megnyitó­val kezdődött, majd a kilenc tagú zsűri előtt 13 filmet vetí­tettek le. A háromnapos prog­ramban szerepel még azama- tőirfilmesek országos tanácsá­nak ülése is. — 75 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Egri Dohány­gyár. Az évforduló alkalmá­ból nagyszabású jubileumi ünnepséget renedeztek tegnap Egerben. A jubileumi ünnep­ség keretében nyüt meg a gyár termékeit és fejlődés­történetét bemutató k.iáHítáf,

Next

/
Oldalképek
Tartalom