Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-26 / 279. szám
Golda Meir Washingtonba készül Izrael régi taktikája Golda Meir Izraeli miniszterelnök ugyanazon a napon érkezik Washingtonba, amikor az ENSZ-közgyűlés New Yorkban megkezdi a közel-kelet: kérdés vitáját. Nixon elnök és Golda Meir tárgyalásainak célját előrevetíti az amerikai szenátusnak az a döntése, hogy a katonai költségvetés módosításával ötszáz millió dollárt fordítanak Izrael felfegyverzésére, s ennek a felét kimondottan Phantom-típusú vadászbombázók beszerzésére szánják. Az Egyesült Államok a nemzetközi erőfeszítésekkel szem - behelyezkedve nem mond le monopolizált közvetítő tevékenységéről, az amerikai típusú rendezés szorgalmazásáról. Ez a magatartás a legnagyobb akadálya a Jarring-misszió és a nagyhatalmi tárgyalások felújításának, a világszervezet hatékony fellépésének. Az egyiptomi fővárosban érezni lehet a feszültség növekedését. Anvar Szadat elnök két hétvégi beszéde óta újabb és újabb intézkedéseket, rendeleteket hoznak. Ezek arról tanúskodnak, hogy Kairóban nem zárják ki a harci cselekmények kiújul ás ának lehetőségét. Az egyiptomi sajtó azzal vádolja Izraelt, hogy pontosan azt a taktikát alkalmazza, amit 1967-ben, azaz megpróbálja önmagát olyan békeszerető államnak feltüntetni, melyet az arab országok agressziójának veszélye fenyeget ENSZ-határozat Castro chilei bányászok között A chilei El Teniente rézbányában Fidel Castro kezet fog a bányászokkal. '(Telefotó: AP—MTI—KS) Kína a régi Home: egyezmény és őszibarack Douglas-Home, Nagy-Britannia külügyminisztere, egv eddig még nyilvánosságra nem hozott brit—rhodesiai megállapodással a zsebében és 36 láda friss afrikai őszibarackkal a poggyászában tegnap reggel hazaérkezett Londonba. Az egyezménnyel kapcsolatban — amelyről Nyerere, Tanzánia elnöke azt mondja, hogy kétséget kizáróan az afrikai érdekek kiárusítását rögzíti — Londonban most azt a kérdést teszik fel leggyakrabban, vajon hogyan egyeztethető össze azokkal az elvekkel amelyeknek a teljesülését az egymást követő brit kormányok a »rhodesiai vita« megoldásának feltételeként jelöltek meg. Az öt elv egyebek között kimondja, hogy az afrikai többségi kormányzás folyamatát nem szabad feltartóztatni; biztosítékokat kell adni arra, hogy a jelenlegi fehértelepes rendszer nem táncol vissza az új alkotmány gondolatától; azonnal javítani kell az afrikaiak politikai helyzetén, el kell indulni a faji megkülönböztetés felszámolása felé; a függetlenségi megállapodásnak elfogadhatónak kell lennie az egész rhodesiai nép számára. Néhány órával azután, hogy Salisburyben bejelentették a tárgyalások befejezését és a »viszály végét« jelző egyezmény létrejöttét, 33 ország javaslatára az ENSZ-közgyűlés gyámsági bizottsága 89 szavazattal 10 ellenében, 13 tartózkodás mellett határozatot fogadott el, amely felszólítja Nagy-Britanniát: »tegyen energikus lépéseket a rhodesiai törvénytelen, fajüldöző, kisebbségi rendszer megdöntésére«. A határozat a továbbiakban felszólítja Dél-Afrikát' és Portugáliát, hogy ^az ENSZ által Jóváhagyott szankciókkal megfelelően szakítsák meg politikai, gazdasági és más kapcsolataikat Rhodesiával, mindenekelőtt pedig vonják ki a rhodesiai területen állomásozó katonai egységeiket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán 14 szavazattal — az Egyesült Államok tartózkodása mellett — jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely felszólítja Portugáliát, hogy haladéktalanul vessen véget a Szenegál elleni fegyveres agresszióknak és’biztosítsa az önrendelkezési jogot Por- tugál-Guinea — jelenlegi gyarmata — lakosságának. A szovjet leszerelési javaslatról folyó vitában felszólalt Csiao Kuan-hua külügyminiszter-helyettes, a kínai ENSZ- delegáció vezetője is. Szovjet- jllenes vádaskodásoktól hemzsegő beszéde végén nyíltan azt ajánlotta a közgyűlésnek, hogy tegye félre az általános leszerelési konferenciára tett szovjet javaslatot és ezen az ülésszakon ne is szavazzon róla. A kínai érvelés szerint amíg az Egyesült Államok és á Szovjetunió nem tesznek ünnepélyes ígéretet, hogy nem nyúlnak elsőként nukleáris fegyverhez az ilyen fegyverrel nem rendelkező országokkal szemben, nem szerelik le külföldi támaszpontjaikat és nem vonják vissza külföldről nukleáris fegyvereiket és célba juttató eszközeiket, minden határozat és egyezmény írott malaszt marad. Jakov Malik szovjet ENSZ- fődelegátus válaszában rámutatott, hogy az Egyesült Államok után most Kína a második ország, amely ellenzi a leszerelési konferencia szovjet tervét, és kijelentette, hogy ♦ez a duett élesen disszonáns hangot ütött meg a többi delegátus nyilatkozataihoz képest«. Rámutatott, hogy a kínai felszólalás ajándék az imperialistáknak, akik 26 éve harcolnak a leszerelés ellen. KolcsSnos el6nySk a bauxlt kutatásban Hazánk és Guinea Tárgyalások RawalpinrSiberc AZ ESEMÉNYEK MÖGÖTT., A két Douglas egyezkedik A napokban jelentették a hírügynökségek, hogy Sir Alec Douglas Home angol külügyminiszter és Ian Douglas Smith, a rhodesiai fehér telepes kormány miniszterelnöke megegyeztek a két ország közötti ellentétek elsimításában. A megállapodás szövegét meg nem tették közzé, de az eddigi rhodésiai események felvázolásával valószínűsíthető a friss kpmnromisszum tartalma. A volt brit koronagyarmat Rhodesia 389 362 négyzetkilométeren . terül el az afrikai kontinens déli részén, a Dél-Afrikai Köztársaság és Zambia között. Lakossága több mint négymillió, de ebből csak kétszázezer a fehér telepes: részint búr, de többségében angol. 1963-ban a brit igazgatás alatt álló Rhodésia-Nyaszaföld szövetség három részre szakadt; létrejött Dél-Rhodésia brit gyarmat, továbbá Zambia és Malawi. (Rho- désia az afrikai kalandortól, Cecil Rhodestől kapta a nevét.) A rhodésiai fehér telepesek azonnal megmozgattak mindent, hogy intézményesítsék a faji megkülönböztetésen alapuló uralmukat. Egy évvel később London szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben Rhodésla kikiáltja függetlenségét. Salisbury-ben a többi afrikai ország függetlenségének megadására hivatkoztak. Rhodésiában azonban semmiféle biztosítéka és feltétele nem volt annak — és ma sincs —, hogy egy demokratikus állam jöjjön létre. A hatalom ugyanis szilárdan a fehér telepesek kezére került különösen azután, hogy lan Smith szélsőségesen reakciós kormánya vette kézbe az ügyeket» és dél-afrikai példára a faji elkülönítés és a terror politikáját folytatta. Októberben Dél-Rhodé- «ia nevét Rhodésiára változtattak. 1965. november ll-én Rhodésla egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot. tett — az afrikai államok nyílt megütközésére — és visszautasította azokat a brit követeléseket, hogy vonják be a hatalomba az afrlkAi szfnesbőrü lakosságot. 1966-ban aa ENSZ Biztonsági Tanácsa fslhstalmaswa Britanniát, hogy akár erőszak alkalmazásával is akadályozza meg, hogy olajszállító hajókról Rhodé- siába kerüljön ez a fontos nyers-' anyag. Wilson munkáspárti miniszterelnök súlyosnak látszó gazdasági szankciókat léptetett életbe. Az afrikai államok fegyveres erőszak alkalmazását követelték, az angolok azonban erre nem voltak hajlandók. A bennszülött lakosság betiltott politikai szervezete a Zimbabwe Afrikai Népi Szövetség gerillaháborút szervezett. A brit gazdasági szankciók — bár érzékenyen érintették Smith rendszerét — mégsem tudták azt megrendíteni, mert Rhodesia hatékony segítséget kapott a szomszédos Portugáliától és a Dél-afrikai Köztársaságtól. Wilson és Smith decemberben eev hajón tanácskozott Gibraltár közelében, de Salisbury ura hajthatatlan volt. Két évvel később ismét találkoztak, de Rhoucsiat változatlanul nem sikerült engedményekre bírni. 1969-ben a rhodésiai képviselőház fajüldöző alkotmányt szavazott meg, amely biztosította a fehér telepesek uralmát. Az afrikai többséget teljesen megfosztották a politikai jogaitól. Modernül fölszerelt rendőri és katonai egységeik hajtóvadászatot indítottak a gerillák ellen. A bennszülött lakosságot a faji megkülönböztetések a gazdasági életben is sújtják. A bantu munkások — azonos munka esetén — csak a 10—15-öd részét kapják a fehérek bérének. Társadalombiztosítás csak a fehérek számára van. A következő évben Rhodésla köztársasággá kiáltotta ki önmagát, Smith és rendszere — »általános választásokon« — megsze- s össze« mandátumot. 0 végül aa utolsó felvonás: a konzervatív kormány lord Goou- mann-t küldte Salisbury-be, aki előkészítette a két Douglas találkozóját. 8 az eredmény? Smith: »Az ország lakossági valószínűleg kielégítőnek találja majd a megállapodást«. Smith nyilván a fehérekre gondolt. De vajon mit szól ehhaa a mégymORÓ ninesVérdíj a partizánok Fejére A Szovjetunió és az Egyesült Államok pakisztáni nagykövete külön-külön tárgyalt a rawalpindi külügyminisztériumban. Egy külügyminisz- tériumi szóvivő a találkozókról nem közölt . részleteket, csupán annyit mondott, hogy Pakisztán szívesen venne minden nagyhatalmi kezdeményezést a szubkontinensen uralkodó helyzet normalizálására, és örülne, ha a Szovjetunió- és az Egyesült Államok közös lépésekre határoznák el magukat. Rawalpíndiiben homokzsákokkal vették körül a fontos kormányéfiületeket és megkezdték az álcázást is. A kelet-pakisztáni hadihslyzetre vet jellemző fényt, hogy az országrész fővárosában, Daccá- ban, vérdíjat tűztek ki a partizánok fejére: 10 000 rúpiát (900 font sterling) kap az, aki az ellenálló harcosok vezérét, és 500 rúpiát, aki egy egyszerű harcost a hatóságok . kezére juttat. Űj-delhi diplomáciai források a kampány szerdai bejelentése alapján úgy vélik, hogy az indiai csapatok . elég gyakran átlépik a határt a kelet-pakisztáni felkelők támogatására, de néhány óra múlva mindig visszahúzódnak. Csou En-laj kínai miniszter- elnök csütörtökön fogadta K. M. Kaisert, Pakisztán pekingi nagykövetét, aki átnyújtotta neki Jahja Khan elnök üzenem tét. A kinai kormányfő aggodalmát fejezte ki az indiai— pakisztáni feszültség miatt, amit szerinte »India katonai provokációja« idézett elő. NfCPkongresszus Tegnap délelőtt megnyílt Düsseldorfban a Német Kommunista Párt négynapos kc»ng- resszusa.iA nyugatnémet kömet nisták seregszemléjén 605 küldött és 245 vendégküldött vesz részt. A kommunista testvérpártokat 22 küldöttség képviseli. Jelen vannak a szocia_jsta országok pártjainak delegációi is. A Magyar Szocialista Munkáspárt képviseletében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vesz részt a kongresszuson. KOHL ELÉGEDETT Az államtitkár Bonnban éjszakázik Dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára tegnap kora délután visszaérkezett Bonnba. A német államközi tárgyalások folytatása előtt megbeszélést tartott az NDK küldöttségével, amely Bonniban töltötte a csütörtökre virradó éjszakát. Az NDK államtitkára újságírókkal közölte, hogy a mai éjszakát Bonnban tölti, ahol »szeretné jól kialudni magái«. Arra a kérdésre, hogy a dolog már teljesen rendhsa mm Kahl kitárd választ adott, s csak annyit mondott, hogy az ügy »bonyolult« Azt azonban megerősítette, hogy a tárgyalások utolsó fordulójában »kevesebb nehézség« merült feL Az is megfelel a valóságnak — fűzte hozzá —, hogy csütörtökön hajnalban azért utazott Berlinbe, hogy Jelentést tegyen kormányának. Végezetül tréfásan megjegyezte, hogy jó dolog az NDK fővárosában lenni, de »Bonnban Is Igen barátságosan bánLosonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének személyében első alkalommal látogat magyar államfő a Guineái Köztársaságba. A látogatás Sekou Touré elnök 1965. évi hivatalos magyarországi baráti látogatásának viszonzása. A két állam legfőbb vezetői ez alkalommal tehát immár másodszor folytatnak közvetlen eszmecserét országaink • kapcsolatának helyzetéről, az együttműködés további kibővítésének lehetőségeiről. A magyar nép mindig nagy együttérzéssel kísérte a guinea! népnek nemzeti érdekeiért, hazája függetlenségének megvédéséért folytatott harcát. Guinea függetlenségének kivívása óta sokoldalúan fejlődtek politikai és gazdasági kapcsolatai Magyarországgal. Hazánk igyekszik erejéhez mérten segítséget nyújtani Guineának az ország fejlesztéséhez, a kü'ön- böző gazdaságpolitikai célok megvalósításához. A kereskedelmi kapcsolatokon túl hazánk szakemberek kiküldésével is támogatja Guinea gazdaságfejlesztési programiának kibontakozását, másrészt guineai szakértők magyarországi képzésével segíti elő a fiatal állam saját szakkádergárdá- jának nevelését. A guinea! hivatalos fórumok elismeréssel nyilatkoztak az országukban működő magyar szaxértuK munüájárói. L téren egyik legjelentősebb vállalkozás a is.a3sa-sz.geti uauAuuanyák kiiermeiese volt, amelyhez népes magyar szakértő csoport nyújtott se-, gítséget. Guinea köztudomásúan A.ruea bauxitban leggazdagabb országa, Magyarország pedig hemzeiKözileg is az élvonalba tartozik az aiumí- niumiparban. A magyar szakértők nagy tapasztalatait, amelyről a .guineai fel meggyőződhetett, továbbra is kamatoztatni lehet a bauxit- kutatásban és feltárásban, a timföldgyártásban és alumíniumkohászatban egyaránt. Felvetődött az is, hogy a közvetlen áruszáütíásokon túl egyes ágazatokban külön is együttműködést alakíthatna ki a két ország. Gondolunk itt elsősorban arra, hogy magyar közreműködéssel, felszerelésekkel és technológiával kis üzemek létesítésére nyilna mód Guineában. E kérdés tanulmányozására járt már magyar delegáció a baráti afrikai országban. A felmérések arról tanúskodnak, hogy e téren is tovább lehetne fejleszteni a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokat. A magasszintű magyar—guineai tárgyalások minden bizonnyal feltárják majd az együttműködés fejlesztésének újabb lehetőségeit. Jí. U Scheel Moszkvában Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön kora délután a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett A repülőtéren Scheel t szovjet kollégája Andrej Gro- miko, valamint más szovjet hivatalos személyiségek fogadták. Scheel külügyminisztert az ötnapos látogatásra a nyugatnémet külügyminisztérium több vezető munkatársa, is el-, kísérte. A külügyminiszter szovjet kollégájával, . Gromi- kóval, továbbá a szovjet kormány más vezető képviselőivel folytat majd tárgyalásokat »a kelet és nyugat közötti viszony kérdéseiről«. Pham Van Dong, Csou En-laj, Szihanuk H pekingi vacsora A Vietnami Demokratikus Köztársaság Pekingben tartózkodó párt- és kormányküldöttsége, amelyet Pham Van Dong, a VDP KB politikai bizottságának tagja, a VDK kór-lányának elnöke vezet, szerdán este vacsorát adott a kínai vendéglátók tiszteletére. A vacsorán kínai részről megjelent Csou En-laj, a KKP KB politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, és miniszterelnök. Részt vejt a vacsorán Norodom Szihanuk, kambodzsai államfő is. Gyerekszáj A kis Dávid sajtótájékoztatója Kisgyerekekkel gyakorta fordul elő, hogy alkalmatlan helyen mondják el, amit apukától hallottak. David Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának a Fehéz Ház »szürke eminenciásának« Nixon legbelsőbb tanácsadójának fia ugyanis — mint most kiderült — a Washingtonból San Clemen- te felé tartó repülőgépen szerda este »kifecsegte« az újságíróknak, hbgy Nixon március elején érkezik Pekingibe. Az apa az elnöki gép egy másik szakaszában beszélgetett a sajtó embereivel, amikor látta, hogy fia — igen élénken és láthatóan igen élvezve a helyzetet — éppen a Fehér Ház, nemhivatalos szóvivőjének a szerepét játssza. »-Eleget beszélté,I« — mondta gyorsan David-nek, s elparancsolta a gyereket. Az újságírók természetesen azonnal megkérdezték Kissingert, mi az igazság a dologban; 6 azonban nem volt hajlandó válaszolni. Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára a tisztéhez illő komolysággal annyit mondott: az elnök utazásának időpontját néhány nap múlva amúgy ii nyilvánosságra hozzuk. 1 RÖVIDEN Hanoiban és Oslóban közleményt hoztak nyilvánosságra tegnap a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Norvég Királyság diplomáciai kapcsolatainak létrehozásáról. Ugyanilyen értelmű közleményt adtak ki Hanoiban és Koppenhágában is a VDK és a Dán Királyság diplomáciai kapcsolatainak felvételéről is. A Lenin-békedíjjal kitüntetett Ivai Akira, a Japán Szak- szervezeti Főtanács (Sohyo) volt főtitkára tegnap Moszkvába utazott. Ivai háromhetes körutat tesz a Szovjetunióban, Magyarországon, Csehszlovákiában és Olaszországban. Madridi látogatásának első programpontjaként Schumann francia külügyminiszter tegnap este másfél órán át tárgyalt kollégájával, Lopez Bra- vóval. Tito jugoszláv elnök ktilőn- vonatán a tegnapra virradó éjjel Temesvárról visszaérkezett Belgrádba. A romániai városban két napon át tárgyalt Ceausescu államfővel. A bolíviai belügyminiszter szerint »szó sem lehet« arról, hogy Che Guevara holttestét a Kubában fogva tartott ellen- forradalmárokért cserébe kiadják. Több mint 17 ezren léptek be ebben az évben az Argentin Kommunista Párt és az argentin KISZ soraiba —- jelentette a KP lapja, a Neuestra Palabra. Kadhafi líbiai elnök kabinetjének több tagjával együtt részt vett az idei olaj bogy ó- betakarításon. SOMOGYI Páaíak. ML SSPtié