Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
Vendégségben O rszágszerte, s megyénkben különösen — nagy a Balaton vonzereje — évről érvre több az idegen rendszámú gépkocsi. Napfényre, vízre, üdülésre vágyó idegen állampolgárokat hoznak- visznek a motorizált csodák. Közülük azonban nem ritka a »hazai« levegőre vágyó, s itthoni rokonlátogatásra érkező »hazánkfia«. Vendégségbe érkeznek — haza. Ki így ki úgy, simán vagya múlt már történelemmé . porladt kavargása idején hagyta el az országot Az emberek többsége azonban egyszerűen csak az emberi természetben meglevő nyugtalanságnak, kalandvágynak, az új ízek utáni sóvárgásnak engedett, s kihasználta a kínálkozó lehetőséget, sokszor föl sem mérve, át sem gondolva a következményeket Jóízű kiruccanásnak érezték, gondolták tettüket, tejjelmiéz- zel folyó Kánaán képe lebegett előttük. S ezeknek a disszddá- lóknak mindig megvolt és ma is megvan a választási lehetőségük. Sokan, igen sokan éltek vele: az ötvenhatos disz- szidensek nagy hányada visz- szatért, s ma sem ritka az a »hazánkfia«, aM vissza szándékozik jönni A külföldre települt magyarok száma elég tekintélyes. Szinte nincs is olyan falu az országban és Somogybán sem, ahol ne emlegetnék a Jóskát, aki Amerikában ma már Joe, vagy a faluvégén kicsi egyszobás lakásban egyedül élő özvegyasszony N.-mót, akinek a fia Párizsban divatos világfi. Ám, ha a kép ennyire egyértelmű lenne... De nem az. Idegenbe szakadni, ott új életet kezdeni, a megismerkedés, a beilleszkedés és az idegen szokásokhoz való alkalmazkodás minden gyötrelmével — nem könnyű. Márai Sándor írja híres Halotti beszédében, keserű hangon: »A halottaknak szakálla nő, a neve számadat / Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak / Elporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt... / És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk / Látjátok feleim szemetekkel mik vagyunk / por és hamu vagyunk*« S okan közülük éveken át készülnek, hogy újra láthassák azt a tájat, falut, várost, ahol születtek, fölcseperedtek, s ahonnan messzire szakadtak. Sokan közülük keresik azokat a ma már csak emlékeikben élő élményeket, réges-régi ízeket, amelyek számukra az országot s a hajdani pátriájukat jelentik. Érdekes, hogy mennyire emlékeznek még a múltra, azokra a gyermekcsínyekre, a rég lebontott házon, az évtizede kivágott szőlőlugasra, amelyre mi, itthon már csak alig-alig. Kint volt idejük ki tudja hányszor átgondolni mindazt, ami az elhagyott országot jelképezi Mégis, miért maradnák akkor? Büszkeség, pénz, új családi kötelék, angol, francia, német nyelvű iskolába járó gyerekek? Valószínűleg mindegyik, s igazán egyik sem. Az igazság az, hogy a hazalátogatók már más emberek. Nemcsak a változó, »foszló« nyelv miatt, mert a »jól van« helyett »all right«-et mondanak. Helytállni a bizalomért AZ AUPSZABAir így foglalja össze az ellenőrző bizottság tevékenységét: a termelőszövetkezet működésére és gazdálkodására felügyel, független a tsz vezetőségétől, elnökétől, valamint minden más vezetőtől, kizárólag a közgyűlésnek tartozik felelősséggel. Hogy ez a tömör megfogalmazás mi mindent takar, bizony nehéz lenne felsorolni Tény az, hogy a bizottság legfőbb feladata a közös vagyon védelme, megóvása: javaslatok tétele a hibák megszüntetésére. Ez bizony nehéz feladat, sokszor szemébe kell mondani az igazságot barátnak, közvetlen munkatársnak is. Akta halmazok, jegyzőikömy- vék hevernek az asztalon a kaposvári Latinca Sándor Termelőszövetkezet egyik kis irodájában. Az íróasztal mögött az ellenőrző bizottság vezetője, Matus Antal. Magáénak érzi a termelőszövetkezetet, minden egyes embert barátjának tekint, s ilyenkor nehéz beszélni olyan dolgokról, melyek egy közösség belső ügyei. — öten vagyunk a bizottságban, s mind más-más munkahelyen, munkaterületen. Én raktáros vagyok, kettő közülünk állattenyésztő, egy a homokbányában dolgozik, az ötödik nyudíjas. Öt évre szavaztak bizalmat számunkra az emberek. Nem a hiányosság észrevétele a nehéz, hanem az hogy az emberek szemébe mondjuk: te most rossz, felelőtlen munkáddal megkárosítottad a közös vagyont. Egyesek ferde szemmel néznek ránk, összesúgnak a hátam mögött. Eleinte bántott, de inár nem érdekel. Immár második alkalommal választottak erre a tisztségre, s úgy érzem, eddig is becsülettel eleget tettem a megbízatásnak. A munka nagy figyelmet igényel, hisz nagy a terület. Mindent észrevenni nehéz. Negyedévenként fölkerekednek, s két napon keresztül járják a határt. Ellenőrzik, hogy rendben mennek-e a munkák. Ha valahol elhagyott gépet látnak, kérdőre vonják r vezetőjét. — A legutolsó vizsgálatkor a töröcskei telepen voltunk — mondta —, ahol utánanéztünk. miért oly lassú az állatok súlygyarapodása. A hibát meg is találtuk. A kezelőszemélyzet hanyag munkát végzett. Nem adta meg az állatoknak az előírt takarmánymennyiséget. Ugyanakkor a minőséggel is bajok voltak. A másik alkalommal az újmajori tehenészeti telepen végeztünk vizsgálatokat. Itt azonban dicséretben részesítettük az állat- gondozókat, akik valóban lelkiismeretesen gondozzák a rájuk bízott állatokat. Amiatt meg elmarasztaltuk őket. hogy rendetlen az istálló környéke. Persze akad olyan eset, amikor a bizottság nem tehet semmit, mivel az ügy meghaladja hatáskörét. Ilyenkor a felügyeleti szervekhez fordulnak. Így járnak el akkor is, ha a tsz pénzügyi helyzetének a felülvizsgálatát kérik. Ezt ugyanis a közép-somogyi tsz-szövetség egyik munkatársa végzi. AZ ELLENŐRZŐ bizottságnak nemcsak az a feladata. hogy egyes hibákat feltárjon, azokat jegyzőkönyv alapján a tsz vezetőségéhez eljuttassa, hanem az is, hogy ellenőrizze: kijavították-e a hibáit, pótolták-e a mulasztást Ez a munka legalább annyira fontos, mint az előbbi. Mert minden veszteség a tagok zsebére megy. Az ő érdekük tulajdonképpen, hogy az ellenőrző bizottság jól dolgozzon. «y. L. MAI KOMMENTÁRUNK Műszaki gondoskodás gondos szervezés itthon Nemcsak ezért Jönnek, s alaposan körülnéznek, meghallgatják az itthoni hozzátartozókat, s legföljebb annyit mondanak: oké. S ez a semmitmondó kis angol szó változásuk kulcsa. Ehhez a földhöz, ehhez az országhoz már csak a gyermekkor élményed és a rokoni kötelékek fűzik őket. Amit mi közben tettünk, amit felépítettünk, az tökéletesen idegen számukra, legföljebb látvány. Esetleg elismerik, hogy szép, hogy korszerű, szemük megakadhat rajta, nyilatkozhatnak róla udvariasan, vagy őszinte elismeréssel, de igaza örömmel ritkán. Nem érzik, nem tapasztalták születésének gyötrelmét, de örömét még úgy sem. S ez az, ami leginkább elválasztja az itthon maradt családot tőlük. De azért ellátogatnak, s jövőre ismét, hogy aztán újból gyűjtsenek a következő útra. Idős, hetven év körüli néni érkezik. Még lánykorában hagyta el azt a kis székely falut, ahol élt. Magyarországon most jár először, a közben ide vetődött rokonokhoz jött látogatóba. Beszédét alig érti valaki Nyelve csodálatos tisztasággal őrizte meg az ötven évvel ezelőtti székely nyelvjárást, azt, amit a rokonok itt már régen el is felejtettek. Hiába, az idegen környezet is lehet a nyelv biztos konzervá- lója. A néni mesél. Sokat és szívesen. Nem a kirakatokról, a hömpölygő autóáradatród, hanem Kanada vad, feltöretlen földjéről, amelyet férjével derékroppantó munkával tettek termővé, hasznosíthatóvá. A régi, már-már feledésbe merült falu világának szókincse maradéktalanul él benne, de ha a mára, a mai városra terelődik a szó, alig értik egymást, mert ő már csak angolul tudja elmondani tapasztalatait. Angollal kevert magyar beszéde nagyon kedves. Hatalmas autóval száguldozik a jó harmincas »világfi«, ötvenhatban disszidált ötvenhat előtt segédmunkásként dolgozott, s most úgymond, megcsinálta a szerencséjét Bizonyos mennyiségű borok elfogyasztása után azonban kitör belőle a keserűség. Kiderül, hogy ott kint »sem vitte semmire«, takarítással, vendéglői mosogatással keresi kenyerét, egész évben kupor- gatott, hogy összejöjjön a szükséges pénz, méregdrága volt Becsben a kölcsönautó. De másnap — józanul — hanyagul összegyűr egy százast, és ámuló közönsége előtt azzal gyújtja meg Partagas szivarját Sokfélék. Van, aki kiviszi magával idős szüleit, de akad olyan is, aki félévenként biztosítja őket soha el nem múló fiúi szeretetéről — levélben. A másik vitatkozik, érvel, s amikor a statisztikai összesítőt az orra alá dugom, csak legyint: — Eh, ez mind hazugság! Van köztük mérnök, aki Kanadában a magyarság eredetét kutatja szabad idejében. Neves zeneszerzők, akik Kodály- alapítványt létesítenek, s taxivállalkozás tulajdonosa, ki sírva fakad, amikor hazai véreshurkába harap. Sokfélék. M agyarország, a magyar nép mindegyiknek mást jelent. Ahány sors, ahány személyiség, annyifélét. Ahogy a nagyvilágban élő magyarok egyre inkább beolvadnak új hazájuk társadalmába, érdekes módon úgy erősödik bennük a vágy — hazalátogatni. De ez a »haza« nyilván egészen más ma már. Hogy milyen? Találóan jellemezte Illyés Gyula Zilahy Lajosnak írt verses levelében: »Tizenhárom-, tízennégymillió ennyi szerintem, ka nem tizenöt aki — tán két rádíóhir között — azzal mond népszámlálási igen-t, hogy lábizmában érez örömöt, mert egy magyar labda megint »bement« ...« Csupor Tibor Fiatal világban élünk. Nemcsak azért, mert a ma munkaképes korban lévők nagy százalékáról nyugodtan elmondhatjuk, hogy még nem ették meg a kenyerük javát, hanem azért is, mert a körülöttünk lévő dolgok, anyagi javák összessége is nagyrészt a ma, vagy a tegnap terméke. S ez a folyamat feltartóztathatatlan. Környezetünk évről évre fiatalabb lesz, ahogy használati eszközeink köre bővül, s ahogy az egyes tárgyak »élettartama« is — bár ez nem függ szükségszerűen össze a minőséggel — egyre rövidül. Az elavult dolgokat tehát minden eddiginél fokozottabb ütemben váltja fel a vadonatúj. Vajon ez lenne-e a feladatunk, hogy ezt az ütemet minden erővel és minden áron fokozzuk, mert ez egyébként is világtendencia? Megismerve más, nálunk fejlettebb országok példáit — hiszen megyénkből is mind több küldöttség, csovort utazik külföldre jót látni, tapasztalatokat szerezni — sürgessük türelmetlenül az odakint látottak bevezetését? Nem minden esetben, de különösen nem mindenáron. Egy mérnök-igazgató mondta egyszer, hogy sajnos neki az is a feladata, hogy fékezze a műszaki gondolkodást. Szüntelenül számot kell vetnie gyára szükségleteivel, de ugyanakkor azt is szem előtt tartja, hogy meddig nyújtózkodhat. A takaró ugyanis nem ér a végtelenbe, sőt — országunk fejlettségi színvonalának megfelelően — csak közepes hosszúságú. S ilyen körülmények között nem lehet csak technokratának lenni, hibás dolog lenne minden területen, a lehető legkorszerűbb technika alkalmazását követeinL Egy olyan ország, amelynek. a lehetőségei végesek, s viszonylag szerény természetes erőforrásokkal rendelkezik, ereje csak az átgondolt, bölcs tervezésben, a minden lehetőséggel számolni tudó, minden tartalékot mozgósítani képes szervezésben, fokozatosságban és kiegyensúlyozottságában lehet. Hiszen nem egy, hanem ezernyi olyan terület van, ahol sok mindent lehet és kell tennünk, mégpedig úgy, hogy filléres ráfordítással, szervezési ügyességgel, kitűnő ötlettel vagy éppen szívós kitartással a népgazdaság beruházási egyensúlyát nem veszélyeztető módon százezres nyereséget hozó »belső beruházás« létesüljön. Ha bármelyik delegáció külföldön jár, ne csak az automata gépeket, s az impozáns komputereket lássa meg, hanem a tökéletesen megszervezett gyártósort és a végtelenül aprólékos, precíz előkészítést is, mert — ha lehet egyáltalán efféle sorrendet felállítani —, ezek még fontosabbak a legkorszerűbb gépeknél is. S gazdaságtalan termelés esetén ne a gépesítés színvonalát kárhoztassuk csak — annak ellenére, hogy sok helyen jogosan — hanem nézzünk körül elsősorban a gyárban, az üzemben, ahol ki tudja hány ezer forint úszik eV a belső munkanélküliség miatt, a termék lehetetlenül hosszú átfutása és más egyéb szervezetlenségek miatt. Arra is tudunk példát, hogv a legmodernebb gépek beszerelése után sem javult jottányit sem a termelékenység. Mert ahhoz, hogy szabadon engedjük technokrata fantáziánk, először meg kéTl teremteni a feltételeket — az üzemen belül. kát gyakorolta, hogy ne veszítsen sokat. Több alkalommal járt üzemében, találkozott, beszélgetett munkatársaival, akik igen nagy szeretettel fogadták, s visszavárják leszerelése után. Néhány napin mindketten leszereltek, s hamarosan ismét régi üzemükben dolgoznak: a Kőolajvezeték Vállalatnál, az elektroncsőgyárban. Ha társaik, üzemük ülSZ-esei megkérdezik, hogyan tettek eleget a bevonulásuk előtt tett fogadalmuknak, egyiküknek sem kell szégyenkeznie. Mielőtt Zana Lajos szakaszvezető és Varga Béla tizedes leszerelt, a szocialista versenyben elért eredményéért, valamint a szemlén és a gya- korlaton tanúsított helytállásáért megkapta a Néphadse re Kiváló Katonája kitüntetést. így válaszoltak, amikor parancsnokaiktól átvették a kitüntetést, s meghallgatták a búcsúzóul szánt szavakat: — Megfogadjuk, hogy üzemünkbe visszatérve, a polgári életben is kiváló katonához méltóan dolgozunk... Szala! László Amikor beszélgettem velük, még egyenruha volt rajtuk. Éppen szemlét tartottak az egységüknél, s arra készültek, hogy a harcgyákorlaton eredményesen szerepeljenek. — Igaz, mi már »öregkatonák« vagyunk, csak néhány nap van vissza leszerelésünkig. Bevonulásunk előtt megfogadtuk, hogy becsülettel eleget teszünk katonai kötelességünknek, és elhatároz- zásunk, hogy szavunkat az utolsó pillanatig megtartjuk. KISZ-tagok vagyunk, ezt el is várják tőlünk... Látrányban lakik, bevonulása előtt a Siófoki Kő- olajvezeték Vállalatnál volt autószerelő, ott tanulta a szakmát is Zana Lajos szakaszvezető. Leszerelése után is oda szándékozik visszamenni. Tavaly járt az NDK-ban a Fegyverbarátság hadgyakorlaton, részt vett a magde- burgi díszszemlén. Munkájával akkor elnyerte az élenjáró címet — A hadseregben igaz, őszinte barátokra leltem, akikre mindenkor számíthatók. Köztük Jakab József tizedes, akivel itt ismerkedtem meg a hadseregben, s együtt dolgozom vele a javítóműhelyben. ö lakatos. Elhatároztuk: a mi hibánkból, mulasztásunkból nem lesz üzemképtelen gépjármű... Bevonulása előtt Látrányban családi ház építésébe kezdett szüleivel, de már nem tudta befejezni. Amikor ezt katonatársai megtudták, az egyik KISZ-gyűlésen felállt a titkár, Szalai Sándor tizedes és javasolta, hogy vasárnapi kimenőjükön nyújtsanak segítséget az építkezés befejezéséhez. A munkáit — lemondva a vasárnapi szórakozásról — valamennyien vállalták, s több alkalommal dolgoztak Látrányban. Németh Lajos, Jakab József, Veres Attila tizedeseket, Kastély László és Nagy Istók József honvédeket, s még jó néhány katonatársát sorolja végtelen szeretettel Érthető, hogy katonaéletére így emlékezik vissza Zana Lajos szakaszvezető: — Ez a barátság, melyet a hadseregben kötöttünk, örök életre szól. Nem lehet elfelejteni, milyen önzetlenül siettek társaim a segítségemre így voltam én is velük, amikor arra szükségük volt... Varga Béla tizedes Batóban lakik szüleivel, s bevonulása előtt a kaposvári elektrccső- gyár diszpécsere volt Most a szállító alegység raktárosa. Munkája igen fontos. Az ő feladattad közé tartozik, hogy társait ruhával, felszereléssel ellássa. — Nehezen illeszkedtem be a többiek közé, eléggé bátortalan, magamnak élő ember voltam. A többiek segítettek, hogy megváltozzam, bátrabb legyek. Gépipari technikumot végeztem, s ha nem vonulok be, akkor már felsőfokú technikumba járok, ennek elvégzése a célom. A hadseregben töltött időt mégsem sajnálom, mert itt értettem meg a magam példáján, milyen hatással lehetnek egymásra az emberek, ha őszintén segíteni akarnak abban, hogy megváltozzon valaki. Én is jártam a Fegyverbarátság hadgyakorlaton, az ottani élmények — akárcsak a hadseregben töltött hónapok — örökké emlékezetesek maradnak. Társaimnak köszönhetem, hogy az NDK- ban és később is sikerült helyíállnam, kifogástalanul elvégezni feladatomat. így lehettem kétszeres élenjáró katona. Ha nem sikerült is folytatnia tanulmányait, azért amiké.- alkalma nyílt, készülge- tett a magával vitt tankönyvekből, elsősorban a matematiSOMOGYI NÉPLAP Kj Ssfitöríök, I97L november 4. Éa# Becsülettel, ahogy megfogadták i
