Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-14 / 241. szám
MŰVEZETŐK K' arikatúra egy vasipari üzem faliújságján. Embergyűrű közepén a művezető, körülötte a szak- igazgatók, gyáregységvezetők, technológusok, normások, munkaügyisek és diszpécserek; valamennyien követeinek, magyaráznak valamit. A rajz alatti szöveg: »A művezető — központi személy ...« Tegyük hozzá: ez az a karikatúra, amely nem karikírozza, hanem úgyszólván szolgaian másolja a valóságot, legalábbis ez a következtetés derült ki abból a beszélgetésből, amelyet öt különböző üzem művezetőivel folytattam, és abból a vizsgálatból, melyet a Vasas Szakszervezet végzett nemrégiben 130 művezető között A karikatúra képaláírását azonban érdemes megkérdőjelezni: valóban »központ: személy« a művezető? Egyáltalán »vezető« a művezető? S ha igen, milyen hatáskörrel rendelkezik, milyen jogai és eszközei vannak a vezetéshez, hogyan, mi módon irányíthat? 1964 decemberében jelent meg a 35. számú kormány- rendelet, amely megpróbálta rendezni a művezetők jogait, behatárolni helyüket szerepüket az üzemi szervezetben. Az a tény, hogy ma kivétel nélkül mindenki »írott ma- lasztként« emlegeti a szóban forgó rendeletet, egyértelműen arra utal, hogy a művezetőkérdést korántsem lehet rendeletileg rendbe hozni. A Vasas Szakszervezet említett vizsgálatának készítői megkérdezték a művezetőket, hogy követte-e a kormányrendeletet valamilyen konkrét vállalati szabályozás? A választ adók nagyrésze (68 százalék) részben a vállalati szervezeti szabályzatban, részben külön igazgatói utasításban ismerkedtek meg hatáskörük és jogaik szabályozásával. Ezek a vállalati szabályok azonban közvetlenül a kormányrendelet megjelenése után készültek, tehát a régi irányítási rendszerhez igazodva, ami már önmagában is kérdésessé teszi a vállalati szabályozás mai használhatóságát. Feltűnő, hogy mindazok, akikkel személyesen beszélgettem, nem kis nosztalgiával emlegetik azt az időszakot, amikor a művezetőnek — úgymond — nagyobb hatalma volt az üzemben, mint bármely műszaki mérnöknek. Pontosan tudta, mit kell csinálnia, rá volt bízva, hogyan csinálja, s módjában áll büntetni és jutalmazni. Kételkednék abban, hogy ezek az emberek a háború előtti művezetői rangvá- .amennyi rekvizítumát visszasírják. De ez a nosztalgia mindenesetre arra figyelmeztet, hogy amennyire »kisiste- nek« voltak a művezetők a háború előtt, annyira szürke, mellékes tényezők sok helyütt ma. Szinte komikus példa: egyik híradástechnikai gyárunk előkészítő üzemének művezetője havi egymillió forintos termelési tervvel dolgozik. De ugyanennek a művezetőnek nincs joga önállóan »kivételezni« egy 120 forintos értékű munkaköpenyt, mert ehhez féltucat aláírás és bizonylat kell. A szakszervezeti vizsgálat készítői 130 művezetőt kérdeztek meg arról, hogy az utóbb; években növekedett-e a jogkörük, s ha igen, miben? Az »igen«-riel és »nem«-mel válaszolók aránya csaknem azonos volt (58, illetve 42 százalék), ám külön is tanulságos részletezni az igennel válaszolók véleményét. A munka szervezésében, elosztásában megnyilvánuló önállóságot alig 17 százalék tartja említésre méltónak. A megkérdezettek 14 százaléka a munkások felvételénél, elbocsátásénál, továbbá a fegyelmi ügyeknél megnyilvánuló önállóság növekedését tartja fontosnak. Mindössze 6 százalékuk érzi úgy, hogy az említetteken kívül olyan hatáskörrel is rendelkezik, amelynek gyakorlásával nagymértékben segítheti a termelőegység eredményesebb gazdálkodását. A megkérdezettek 36 százaléka lényegesen szabadabb kezet kíván a bérügyek intézésében, a jutalmak szétosztásánál. Önállóbb munkaerő-gazdálkodásra tart igényt a megkérdezettek 22 százaléka, sőt egy tekintélyes részük a munkások felilletve, hogy a termelés előfeltételeinek biztosításánál jobban adjanak véleményükre. Ez a két százalék — több okból is — elgondolkoztató adat. Egyrészt utal a művezetői gárdában mindinkább eluralkodó fásultságra. Sokan azzal magyarázzák ezt, hogy jó ideje alaposan felhígult a művezetői gárda. A régiek kiöregedtek, nyugdíjba kerültek, az új és tehetséges emberek hamarosan rájöttek arra, hogy sokkal jobb »üzlet« kevesebb szekatúrának kitett, több függetlenséggel rendelkező szakmunkásnak lenni, mint vállalni a millió gonddal, nagy felelősséggel és aránytalanul alacsony fizetéssel járó művezetői beosztást. Maradtak —elenyésző kisebbségben — a »megszállottak« — és nagyobbrészt — a mindenbe be- ienyugvók vagy nem túlzottan tehetségesek. Az ösztönzőbb bérezésnek, a differenciált anyagi elismerésnek egyik legnagyobb akadálya — érvelnek sokan —, hogy nem lehet megbízhatóan mérni a művezetői teljesítményeket. Holott a művezetői munkának is vannak »általánosan megkívánt«, többnyire rutin jellegű és éppen ezért rutin módon mérhető normái. Nehezen értékelhető azonban, hogy egyes művezetők milyen szervezési erőfeszítéseket tettek csoportjuk teljesítményének emeléséért, hogy mennyiben járultak hozzá annak a munkahelyi légkörnek a kialakításához, amelyet szimplán csak »jó kollektív szellemként« szoktunk emlegetni. A vállalati ösztönzési rendszer az efféle teljesítménykülönbségeket legtöbb helyen egyszerűen képtelen lemérni, s a jövedelmekben visszaadni. Különösen nagy gond ez a segédművezetőknél, akiknek jövedelme sokszor éppen hogy Postai irodaház épül Fonyódon Az épülő irodaház makettje. Végre megvalósul a fonyódi- ak vágya, és a korszerűtlen, szűk postahivatal helyett hamarosan tágas, a legnagyobb igényeket is kielégítő modern irodaépület áll majd rendelkezésükre. A 7-es út mentén, a vasútállomás közelében épülő, négyszintesre tervezett irodaház azon kívül, hogy javítja majd a postai szolgáltatást és a postai dolgozók munkakörülményeit, kellemes színfoltja lesz Fonyód központjának is. Az épület tervezésénél figyelembe vették Fonyód postaforgalmának gyors ütemű fejlődését — az utóbbi öt évben évi tíz-tizenhárom százalék volt az emelkedés —, szükség esetén akár száz dolgozót is el tudnak helyezni. Az új telefonközpont üzembe helyezését azonban technikai problémák miatt csak későbbi időpontra tervezik. így a távbeszélés terén továbbra sem várható gyors javulás. A mintegy 15 milliós beruházás építési munkálatait jó ütemben végzik a kivitelezők, így minden remény megvan arra, hogy a tervezett időpontnak megfelelően már a jövő év közepén átadják a forgalomnak. Márom éve munkásőr vételében és elbocsátásában,^léri az átlag szakmunkások valamint bérük megállapításé-' jövedelmét, ban kizárólagos döntési jogot igényel. A válaszadók 10 százaléka mindössze annyit szeretne, hogy szakmai, fegyelmi kérdésekben jobban vegyék figyelembe véleményüket (s ez korántsem jelenti azt, hogy a másik 90 százalék véleményére odafigyelnek a gyáregység- vezetők, illetve a szakigazgatók). S talán a legjellemzőbb adat: mindössze 2 százalék az aránya azoknak a művezetőknek, akik illúzióikat dédelgetve fontosnak tartanák, ha legalább közvetve bekapcsolnák őket a tervkészítés munkájába, V itatható kérdés, hogy a fentiekben áttekintett körülményeket egyetlen, bármilyen gondosan előkészített és megfogalmazott központi rendelet megváltoztathatja, vagy akár csak befolyásolhat ja-e. A művezetőkérdésben elsősorban a vállalatoknál lehet előrelépni, ott kell biztosítani megfelelő rangot, jogot és hatáskört ahhoz, hogy a művezetők nemcsak beosztásuk elnevezése szerint, hanem valóban műszaki—gazdasági vezetők legyenek. V. Cs. Zuhanórepülés S. A brigád valamennyi tagja felnevetett, a kopasz nem is értette ezt a hirtelen vidámságot. — Először is a pilóták nemigen isznak — mondta csendesem Bíró. — Másrészt, ha szeles időben, meg esőben, amikor nem tudunk repülni, ideköltözteti a Nemzeti Színházat, szívesen megyünk oda a kocsma helyett. — Vagy lehozhatja a Pod- inaniczky utca hármat is Kőbányáról — szólalt meg Kocsis —, szívesen sakkozok a fiammal. — Egyszer eljöhetne velem repülni — fintorgott Csapó a kopaszra —, meglátja onnan milyen picikének látszik minden ... — Ezt most miért mondja? — Hát csak. Hogy mondjak valamit. Mikor a kopasz elment, Bíró azt mondta: — Valami igaza van. Kevesebbet kellene ide járnunk. N°m válaszolt rá senki, akkor már álltak. Huszár a kopasz félig kiivott poharát nézegette, felemelte az asztalról, és lassú, megfontolt mozdulattál a padlóra löttyintette a benne maradt bort. Kovács Ági hozta a hírt — sietősen biciklizett, nem törődött vele, hogy közben ki- lotyog a víz. Csapó Gyula gépét éppen rakták, hát kiszállt kicsit meglazítani az izmait. A műtrágyás zsákokkal bíbelődő lányok mindig belekötöttek Csapóba, érdekes módon úgy udvaroltak neki, hogy vaskos disznóságokat röpítettek feléje. Talán azért, mert »uras« külsejű volt, akit a pusztai lányok ösztöne szerint sértenek a durva szavak, vagy legalábbis kibillentik ebből a napszemüveg mögé bújtatott arisztokratikus egykedvűségből. Csapó csak mosolygott ilyenkor, ha jókedve volt, vissza-vissza szólt a lányoknak, ha meg szemrevalóbbat talált köztük, majd minden leszállásnál kikecmergett a gépből, kezdeményező lett, kibújt a fensőbbségesnek tetsző közöny mögül. Ezek a lányok nem nagyon érdekelték — hát csak mosolyogott, nem is igen beszélt itt senkivel, csak bolondozott néha. A rakodók abbahagyták a munkát, amikor a kislány feltűnt a tarló végén. »Ez megbolondult« — mondta valaki, és amikor Ági odaért, Csapó is valami ilyesfélét akart kérdezni: »Mi az, ég a puszta?« — de ahogy a szeplős, ijedt arcra pillantott, beleszorult a kérdés. A kislány sietősen eldöntötte a kerékpárt, hozzáfutott, s még oda sem ért, már mondta: »A Bíró pilóta bácsi felesége telefonált, hogy haldoklik a kisfiúk.« Csapót hirtelen kínos érzés ■kerítette hatalmába, szeretett volna nagyot káromkodni, fölnézett a másik gépre, Bíró most fordult meg a tábla végén szép ívű, tökéletes kanyarral, a gép fehér műtrágya- uszálya vidáman lobogott utána. »Indulhat« — mondta az egyik rakodó, de ő csak legyintett, a két szerelő rosszat sejtve jött oda hozzá, ő meg csak intett a levegőben zúgó gép felé: »A gyerek.« »Meghalt?« — kérdezte Pálinkás. Csapó megrántotta a vállát. Bíró gépe ebben a pillanatban fogott földet, előregurult az ő gépe mögé. Leállította a motort, hirtelen nagyon mély csend lett — ő már akkor Bíró gépe felé futott — Bíró meg kihajolt az ajtón és azt kérdezte: »Mi az, valami zűr van?« Bíró sápadtan nézte Csapót, az arcán fura hosszanti ráncok gyűltek. Egyszerre tíz évvel lett öregebb — gondolta Csapó. »Fölvinnél?« — kérdezte Bíró. »Világos« — mondta a másik, és már csak akkor jutott eszébe, mikor a levegőbe emelkedtek, hogy a közlés pillanatában teljesen kifutott belőle • Bíró, a haldokló gye-| rek, csak azt érezte, hogy párt perc múlva a piros Fiatban J ül és száguld Pest felé. Kicsit* elszégyellte magát, Bíróra pis- lantott, a sápadt arc láttán az jutott eszébe, neki kellett volna a gépet a belső reptérre hozni. De Bíró tökéletesen manőverezett, automatikusan, mint egy nagyon finom műszer, zökkenőmentesen fogtak talajt, aztán a gép leállt. Csak. ott jutott eszébe, hogy repü-f lő vei kellene menni — egy| óra múlva Budaörsön lenné- X nek. »Repüljünk föl — mondta. — A górék biztosan megértik.« Bíró nem szólt, csak a fejét rázta, s már ugrott is ki a gépből. Sietve mentek a puszta felé, majdnem futottak a Fiatig. Száznegyvennel ment, a nagyobb fékezéseknél Bíró előrebukott, de sohasem koppant a szélvédő üvegnek, mert kezét már korábban automatikusan a műszerfalnak feszítette, görcsösen, mintha védekezne a feléje futó tájjal szemben. Máskor, ha Bíró a kocsijában ült, sohasem szokott így száguldozni, mert Bíró nem szerette a száguldozást. Nem mintha félt volna, csak éppen értelmetlennek tartotta. Csapó nevetett, de azért mindig lassabban és megfontoltabban vezetett, ha Bíró vele volt. És elég gyakran utaztak így együtt. Nem tudni miért, ezeket az utakat Csapó nagyon szerette. (Folytatjuk.) KÖZÉPTERMETŰ, erőteljes férfi. Kévés beszédű, megfontolt ember, mint általában azok, akik egész életüket t «***.. i nehéz, fizikai ’fi #. munkával töl- m ä tötték el. Harminchat esztendős, de már huszonegy évet töltött szakmájában, a tanulóéveket is beleszámítva. Autó-motorszerelő. A szakma családjukban apáról fiúra száll, ő is édesapjától örökölte a motor iránti sze- retetet, s választotta élethivatásul az autószerelést. — Tudja, mennyi öröm van abban, ha az ember már az akadozó motor hangjáról is felismeri a hiba forrását, sikerül azt gyorsan kijavítani, s hallhatja, amint az újra hibátlanul zúg, zakatol... így beszél Németh János, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság műszaki erdészetének szerelője munkájáról. S néhány szavából is árad a hivatása iránti szeretet, lelkesedés. Személy- és tehergépkocsik, dömperek, traktorok, fűrészgépek ezer és ezer különféle'hibáját kell kijavítania. — Jancsi rendes gyerek, tíz éve dolgozunk együtt, munkáját mindenkor megbízhatóan végzi el. Társai szeretik, becsülik, a többiekkel együtt neki is érdeme van abban, hogy brigádunk mór háromszor nyerte el a szocialista címet — mond róla véleményt hotz Béla csoportvezető. Tízévi kifogástalan munkával érdemelte ki ezeket az elismerő szavakat Németh János, s hogy ebben nincs túlzás, azt jelzik, hogy nemrégen a műszaki erdészet vezetőjének, Szabó Imrének javaslatára kiválódolgozó-jelvénnyel tűntették ki. Járja a megyét, Csurgón, Zákányban, Barcson és másutt javítja a gazdaság gépeit, gyakran késő éjszaka tér csak: haza családjához. Mégis talált arra időt, hogy pártmegbízatását — propagandista volt — ellássa. S amikor a pártszervezettől azt a megbízatást kapta, hogy legyen munkásőr, készségesen vállalta az előképzéssel járó elfoglaltságot. Három éve látja el munkaköri feladatait éppen olyan lelkiismeretesen, mint az autószerelést. Igaz, a munkásőrségben is elsősorban az ott lévő gépkocsik karbantartását végzi, hogy azok mindenkor üzembiztos állapotban legyenek. Ezt a feladatát szabad szombaton meg vasárnap, vagy esténként látja el. Munkásőr- társai nagyra becsülik szakértelméért — Egyik alkalommal éjszakai gyakorlatot hajtottunk •végre. Szakadó esőben hajnal felé tértünk haza, amikor az egyik gépkocsi tápszivattyúja elromlott, s a kocsin ülő harminckét munkásőr már letett arról, hogy idejében hazajusson családjához. Szerencsére egy másik kocsin Németh János is ott volt. Egy tartalék belsőt megtöltött üzemanyaggal, ebből készített ideiglenesen ejtőtartályt, s a gépkocsi, rajta a gyakorlattól elfáradt emberekkel időben hazaérkezett. Parancsnokai idézik fel ezt $z emlékezetes éjszakát, ő nem íát benne semmi különöset. A FEGYVERES erők napján őt is meghívták a munkásőrség megyei parancsnokságán rendezett ünnepségre, s munkája elismeréseként megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérmet. Éppen akkor ünnepelte harminchatodílc születésnapját. Szalai László Tájismertető verseny A Magyar Természetbarát Szövetség október I6-án és 17-éns a nyírségi ősz rendez vénysorozat alkalmából kétnapos felső-szabolcsi tájismertető versenyt rendez. A verseny célja bemutatni, felkeresni hazánk kevésbé ismert tájait, megismerni az ottani műemlékeket, természeti szépségeket és népművészetet. OMOGTI NÉPLAP sülörtök, 1971. október 14.
