Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-12 / 239. szám
Bizakodva, de nem elbizakodottan Most még a legpesszimistább Jábdarúgó-szurkolók sem mondhatták, hogy a franciaországi 2:0-á.s győzelemre nem szolgált rá a magyar csapat. Nem arról van szó, hogy a magyar- futball istmét a régi fényében ragyog, de hogy messze jutottunk Marseille-től meg Szófiától, azt mégiscsak bizonyítgatják Benéék. Amikor válogatott tiien- együnk a Népstadionban legyőzte Bulgária csapatát, a tárgyilagos nézőkben volt olyan érzés, hogy a Fortuna is alaposan a mieink mellé pártolt. , Párizsban azonban nem csupán a szerencsén múlt. A mérkőzés nagy rész'ben a magyar együttes diktálta a tempót. Igaz, hogy a 2:0-ás vezetés birtokában szünet után egy Időre nagyon átengedték a kezdeményezést a francia csapatnak, de az is igaz, hogy védelmünk szilárdnak bizonyult, s hogy komoly helyzete a francia válogatottnak alig-alig akadt. Amikor újból a magyar együttes vette át a kezdeményezést, könnyen növelhettük volna előnyünket. A Franciaország elleni 2:0 még nem jelenti azt, hogy a magyar válogatott ott van az Európa-bajnokság döntőjében. A mi csoportunkban még hátra van a magyar együttes utolsó mérkőzése Norvégia ellen. Aztán a kétszeri francia— bolgár találkozó dönt majd véglegesen, hogy a magyar, a francia vagy a bolgár csapat verül-e csoportgyőztesként a döntőbe? A párizsi győzelemmel esélyeink megnövekedtek, hisz a magyar válogatott a táblázat élére került. Most már bizakodunk abban, hogy csoportelsőként is zárják majd Benéék ezt az izgalmas Európa-bajno- ki selejtezőt. Persze ehhez az kell, hogy a bizakodás re váljék elbizakodottsággá, r t ez még Norvégia ellen i: megbosszulhatná magát. A magyar csapatnak úgy kell készülnie a záró mérkőzésre, hogy azon »ne gólarányt akarjon javítani,-“ hanem nyerni. Az sem biztos, hogy akár Bulgária, akár Franciaország képes lesz arra, hogy a végén gólkülönbséggel is megelőzze a magyar válogatottat. Győzött az utánpótlás válogatott is Vasárnap délelőtt Budapesten. a Fáv utcában találkozott Bene gólja. Magyarország és Franciaország utánpótlás csapata. Az eddig elég gyengécskén szereplő utánpótlás válógatott mintha föllelkesült volna a párizsi győzelem nyomán. Magyarország — Franciaország 3:0 (2:0) Fáy utca, 3000 néző. V.: Di- lek. (Törökország). A 12. percben Tóth A., a 34.- ben Török, a 65.-ben Nagy L. lőtt gólt. A hátralévő időszakban a magyarok akár növelhették volna góljaik számát. Az utánpótlás csapatok táblázata most a következő: 1. Bulgária 4 2 1 1 7:S 5 2. Magyarország 5 2 1 2 6:3 S 3. Norvégia 5 1 3 1 6:10 5 4. Frf’.cl'ország 4 — 3 1 6:8 3 Könnven nyert az olimpiai válogatott Míg a nagyválogatott és az utánpótlás csapat Európa-baj- noki mérkőzést játszott, addig a magyar olimpiai válogatott keret az ausztriai Burgenland ellen mérkőzött Sopronban. A magyar együttes bíztatóan játszott, igaz, hogy az ellenfél nem nagyon késztette különösebb erőkifejtésre. Magyar olimpiai válogatott —Burgenland 4:1 (3:0) Sopron, 1600 néző. V.: Márton. Először Molnár, majd Tóth, aztán pedig Sikora /talált a hálóba. Szünet után, először az osztrák Thomas volt a gólszerző, aztán Takács állította be a végeredményt. Az utánpótlás válogatott a következő összeállításban szerepelt: Varga (Bicskei) — Veiled, Maurer, Hunyadi, Básti, Salamon, Molnár, (Sikora), Nagy L., Takács, Somogyi, Tóth K. Lakat Károly dr., az olimpiai csapat szakvezetője elégedetten nyilatkozott a soproni mérkőzésről és a csapat tagjairól. Szekszárd növelte előnyét az ÜB El Byaiaii inertias Kikapott a K. Táncsics Két pont előnyre lett szert a /TE az NB I B-ben Az NB X B csapatai 10. mérkőzésüket játszották. Újabb győzelmet aratott az eddigi listavezető Zalaegerszegi TE. Az ellenlábasok viszont sorra pontot vesztettek. A legmeglepőbb a Dunaújvárosi Kohász veresébe Győrben. De a Debreceni VSC és a Szeged sem tudott győzni. Ezzel két. pontra nőtt a za'aecerszeglek előnye. A középmezőnyben nagy a tömörülés. A második helyezettől csuhán két pont választja el a 8. helyen állő csapatot. Békéscsaba—SZEOL 2:2, Szállt- tők—Dorog 3:2, Zalaegerszegi TF.— Volán 2:1, Ózd—Ganz MAVAC 2:0. MÁV DAC—Dunaújváros 3:1, Bp. Spartacus—Várpalota 2:1, Pénzügyőr-Oroszlány 0:0, Kecskemét— Pécsi Bányász 2:0, Debrecen— Szolnok 0:0. AZ NB I B állása 1. ZTE 10 7 2 1 25:9 18 2. Debrecen 10 5 4 1 12:4 14 3. Szeged 10 6 2 2 22:15 14 4. MÁV DAC 10 5 3 2 18:12 13 5. Dunaújváros 10 5 3 2 12:8 13 6. Békéscsaba 10 4 4 2 16:10 12 Dorog 10 4 4 2 15:9 12 8. Bp. Spart. 10 4 4 2 12:13 12 9. Kecskemét 10 4 3 3 20:15 11 10. Oroszlány 10 4 2 4 19:16 10 11. Várpalota 10 3 2 5 8:13 8 12. Szállítók 10 3 2 5 14:21 8 13. Űzd 10 2 3 5 12:16 7 14. Pénzügyőr 10 1 5 4 7:13 7 15. Szolnok 10 2 3 5 10:17 7 16. Ganz M. 10 2 2 6 9:15 6 17. Volán 10 2 2 6 10:1« 6 18. Pécsi B. 10 1 2 7 10:27 4 A nyugati csoportban a 9. forduló után — miután az ellenlábas Pápa vereséget szenvedett — három pontra nőtt a veretlen Szekszárdi Dózsa előnye. Ügy fest, hogy az évekkel ezelőtt megkezdődött csapatépítés eredménye esetleg már ez idén beérik Szekszárdon. A Dózsa most a jól rajtoló Pécsi VSK-t verte. A héten ismét idegenben szerepelt a K. Táncsics SE. most nem futotta bravúrra erejéből. Ajkai Bányász— K. Táncsics SE 2:0 (1:0) Ajka, 600 néző. V.: Barna. Ajka: Lukács — Varga, Varró, Máté, Fischl (Kaász), Vass, Cseh, Weisz, Király, Németh (Tőr), Sulyok. Edző: Gyencsc József. Táncsics: Nagy (Pallr), — Németh, Vágó, Tihanyi, Pemmor, Knapik, Rőth, Székely, Korom, Kovács (Németh), Ür. Edző: Tóth József. Elég rossz talajú pályán került sor a mérkőzésre. A 2. percben Pemmer bombalövését csak szögletre tuda ütni az ajkai kapus. A 3. percben viszont Király került abszolút helyzetbe, lövését Nagy lábbal menteni tudta. A IC. percben Vágó szabadrúgása zúgott el a léc fölött. A 20. percben váratlan gólt értek el a hazaiak. Ügy látszott, hogy egy hosszan előrevágott labda Nagy zsákmánya lesz. A Táncsics kapusa elmélázott, s Király a hálóba fejelte a labdát. 1:0. Heves Táncsics-rohamok következtek válaszként, a lövések azonban rendre elakadtak a tömörülő ajkai védelemben. Ez jellemezte a második 45 perc kezdetét is. A 60. percben Székelynek alkalma nyílt volna az egyenlítésre. Már csak a kapussal állt szemben, de az ötösön a labda felpattant, s oda lett a kínálkozó alkalom. Nemsokkal később a kitörő Koromot rántották vissza a lG-osnál mezénél fogva. A szabadrúgást nem tudta a Táncsics értékesíteni. A 65. percben eldőlt a mérkőzés. Tihanyi fölöslegesen cselezgetett, elvették tőle a labdát, az ajkai jobbszélső középre ívelt, s Király fejesével szemben Palla tehetetlennek bizonyult. 2:0. A Táncsics feladta, a hazaiak szívósan védekeztek. Nem mozgott különösebben magas szinten a találkozó, amelyen a mezőnyben a kaposvári csapat volt a jobb. Ösatárai azonban kétségbeejtő hibákat vétettek. Ezért vesztett a Táncsics. Jók: Varga, a mezőny legjobbja, Varró, Cseh, Sulyok, illetve Knapik, Pemmer. További eredmények az NB 11 Nyugati csoportjában: Szekszárd—PVSK 1:0, Gyjk Dózsa—Pécsi Ércbányász #il, Fűzfő—Olajbányász SE 2:0, Bauxitbányász—KOMÉP 1:0, Almásfüzitő —Székesfehérvári MÁV 1:0, Zalaegerszegi Dózsa—Pápai Textiles 2:1, Sava- ria Cipőgyár—Bakony Ve- ' gyész 1:1. Az NB II állása: 1. Szekszárd 2. Pápa 3. Fűzfő 4. Savarift 5. Ajka 6. Bakony V. 7. Olajbányász 8. Z. Dózsa 9. PVSK 10. Győri Dózsa 11. Táncsics SE 12. P. Ércb. 13. KOMÉP 14. Sz.fehérvár 15. Almásfüzitő 16. Bauxitb. 2 — 3 1 2 6 3 Ibii 13 :7 12 :li V- :9 10 :8 0 :13 9 :16 9 :11 8 :13 0 :13 B 7 :ll 7 :ii 6 :18 6 :15 4 A labdarúgó NB III-aa bajnokság 9. fordulójában az egyetlen győztes, a K. Rákóczi idegenben — Barcson szerezte meg a két pontot. A Vasas és a Lábod erejéből egy döntetlenre futotta. A többiek kikaptak. Szembetűnő a Siófoki Bányász és a Kapoly újabb veresége. A Délnyugati csoportban tovább tart a Pécsi Helyiipar és a K. Rákóczi versenyfutása az első helyért. Minthogy a Helyiipar is nyert, így továbbra is a pécsi csapat őrzi az el*'" helyet Ha azonban a K. Rákóczi szerdán lejátssza a P. Steinmetz elleni elmaradt mérkőzését, akkor a kaposváriak megelőzhetik a Helyi- ipart. Változatlanul ott van az élbolyban a Lábodi MEDOSZ, amely döntetlenével megmaradt a 4. helyen. A Barcs és a Vasas a táblázat második felében tanyázik. DÉLNYUGATI CSOPORT K. Rákóczi-Barcsi SC 2:1 (0:1) Barcs, 600 néző. Vezette: Schneider. K. Rákóczi: Siklósi (Bakslcs) — Balogh, Agfalvi (Németh), Nagy J., Marton, Savanyó, Szöllősi, Farkas, Pintér, Göncz, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. Barcs: Tóth (Piros) — Semsi, Karsai, Pintér, Winkler, Felső, Kiss (Dunavári), Otartics, Szokol Gyertyák, Spievla. Edző: Szóvári György. 34. perc: Egy magasan szálló labdára Gyergyák és Ágfalvi egyszerre ugrott fel, a kaposvári játékos rosszul esett a földre, megsérült, a mentők részesítették elsősegélyben. 36. perc: Szabadrúgáshoz jutott a barcsi csapat, Karsai 25 méterről védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba. 0:1. 50. perc: Dunavári lefutotta a Rákóczi-védelmet, a kifutó Siklósi csak szabálytalanul tudta feltartani, közben a kapus meg is sérült, kénytelen volt elhagyni a játékteret. A «vbadrúgást nem tudták értékesít-ni a ba-csiak. 68. perc: Kiss szabálytalansága miatt a kaposvári együttes rúghatott szabadot. Laczkovics mintegy 25 méterről élesen lőtt a bal alsó sarokba. 1:1. NB III... NB HU Csak a K. Rákóczi győzött a somogyi csapatok közül 80. perc: Rohamozott a K. Rákóczi. Piros kiütötte a labdát, az Göncz elé került, aki közelről beállította a végeredményt. 2:1, Izgalmakban bővelkedő, kemény mérkőzés volt, amelyen balszerencsés sérülések zavarták elsősorban a Kaposvári Rákóczit. Szünet után jobb volt a kaposvári csapat, és játéka alapján teljesen megérdemelten nyerte a somogyi rangadót. Jók: Farkas, Pintér, Laczkovics, ill. Karsai, Winkler. Lábod-Mohács 2:2 (2:2) Lábod, 300 néző. V.: Köő. Lábod: Palalts — Szekeres, Fili- szár, Wirth, Csalód!, Fülöp n., Koczka (Pcterdi), Novák, Luczek, Fülöp I., Molnár. Edző: Haász László. Mohács: Sümegi — Schweier, Oláh, Kovács, Völgyesi, Keidl, Banics (Scheffer), Budavánkl, Klárics, Bura II., Dárdai. Edző: Gyéval István. 5. perc: Fülöp II. gyenge hazaadásét Klárics elcsípte és a kifutó Palaits mellett a jobb sarokba lőtt. 0:1. 10. perc: Fülöp I. lövése a kapusról Molnár elé pattant, aki közelről kiegyenlített. 1:1. 17. perc: Luczek, Koczka, Novák ossz játék után Novák biztosan lőtt a hálóba. 2:1. 25. perc: Bura II. két lábodi védőt kicselezett, beadását a befutó Banics értékesítette. 2:2. Bár a lábodi csapatból a kulcsemberek közül ez alkalommal Borzas mellett Németh és Hadi is hiányzott, a tartalékos együttes mégis jól játszott. A látottak alapján a Lábod győzelmet érdemelt volna. Jók: Filiszár, Luczek, Fülöp 1., ill. Oláh, Völgyesi, Keidl. BonyhSd—K. Vasas 2:2 (0:1) Bonyhád: Kovács — Molnár, Ambrus, Wagner, Horváth, Péter, Tóth. Varga, Fláding, Barabás, Szász (Vajda). Edző: Rottár Róbert. Vasas: Szabó — Balt, Matán, Marosi, Takács (Molnár), Csupor, Málly, Matics (Bánk), Burcsa, Herbei, Fülöp. Edző: Zag József. 10. perc: Málly—Fülöp ossz- játék után a balszélső a bal alsó sarokba bombázott. 0:1. 55. perc: Vargát őrizetlenül hagyták, s a csatár közelről kiegyenlített. 1:1. 60. perc: Fülöp beadásából Molnár újból vezetést szerzett a Vasasnak 1:2. 82. perc: Egy visszapattanó labdát Barabás fejjel küldött Szabó hálójába. 2:2. Változatos, jó mérkőzés volt, melyet mindvégig a Vasas irányított. Már-már biztos győzelmet engedett ki kezéből a kaposvári csapat. Jók: Szabó, Molnár, Málly, Fülöp, ill. Ambrus, Varga, Fiádig. További eredmények a Délnyugati csoportban: Pécsi Porcelán—PBTC 0:0, Pécsi Volán —PEAC 3:3, Nagymányok— Dombóvári VSE 3:0, P. Steinmetz—Szekszárd 0:2, P. Helyiipar—Máza-Szászvár 1:0. A Délnyugati NB ül állása 8 5 Siófok: Málics — Szilágyi, Pintér, Horváth I., Újvári, Püspöki, Erdei, Horváth III. (Finota), Meggyes, IJróth, Takács. Edző: Molnár Péter. Bonyhád, Kozma* 400 néző. V.: 1. P. Helyiipar 2. K. Rákóczi 3. Mohács 4. Lábod. 5. PBTC 6. Nagymányok 7. PEAC 8. Szekszárd 9. Dombóvár 10. Máza-Szászv. 11. K. Vasas 12. Barcs Volán SC 14. P. Porcelán 15. Bonyhád 16. P. Steinmetz 9 9 9 9 9 9 9 8 9 9 9 2 9 1 9 1 7 — 4 — 1 1 4 1 5 1 1 3 1 3 5 2 1 4 3 3 2 3 1 5 2 5 2 5 4 4 4 4 2 5 11:6 14 31:7 13 18:11 12 21:10 11 18:15 11 12:13 11 19:16 9 13:13 9 9:12 9 10:8 8 11:12 7 8:16 6 12:20 6 6:17 6 13:27 6 3:14 2 ÉSZAKNYUGATI CSOPORT MOTIM TE—Siófok 3:1 (1:0) Mosonmagyaróvár, 100Ö né ző. V.: Vörös. MOTIM TE: Horváth — Vaskovics, Vári, Radek, Tuller, Koltai, Mészáros, Csiszár (Mezei), Túrán, Schlipp, Wisztercz.il (Reisinger). Edző: Németh Kálmán, 15. perc: Mészáros jobb oldali szögletét a szabadon hagyott Koltai fejjel továbbította a hálóba. 1:0. 55. perc: Jobb oldali támadás végén Meggyes jó helyzetben nem hibázott. 1:1. 65. perc: Túrán 25 méteres nagy lövése utat talált a jobb felső sarokba 2:1. 75. perc: Schlipp szöglete érintés nélkül jutott a hálóba. 3:1, A mezőnyben a siófoki csapat játszott jobban, amíg azonban a hazaiak szinte minden gólszerzési alkalmat kihasználtak, addig a siófoki csatárok a legjobbakat is el- 115- sArisáp hibázták. Az egyenlítő gól'16> Tatal S£>art- után három abszolút helyzetet rontottak el a Bányász-csatárok. Jók: Vári, Túrán, Schlipp, ill. Püspöki, Meggyes, Dróth. További eredmények az Északnyugati csoportban: Fertőd—Győri Elektromos 1:2, Rákóczi SE—Pusztavám 3:0, Sárisáp—Soproni VSE 1 :l, Győrszentiván—Komárom 0:0, Bábolna—Tatai Spartacus 1:2, KÖFÉM—MOFÉM Hubertus 1:0. Az Északnyugati csoport állása: 1. Gy. Elektr. 2. MOTIM TE 3 KÖFÉM 4. Sopron 5. Rákóczi SE 6. Komárom 7. Bábolna 8. Siófok 9 7 1 9 6 1 9 6 — 9 4 3 9 4 3 9 4 3 9 4 2 9 4 1 MOFÉM Hub. 9 3 3 10. Petőháza 11, Kapoly Pusztavám 13. Győrszentiv. 14. Fertőd 4 1 0 4 — 9 3 2 9 2 3 4 9 2—7 9 12 6 9 117 1 26:3 15 2 25:0 13 3 15:13 12 2 14:10 11 2 0:6 11 2 8:6 11 3 14:12 10 1 15:11 9 3 11:7 0 4 14:14 9 9 8:14 8 4 10:16 f. 9:12 7 7:17 4 7:19 4 BIS in ccs telitalálat a tatön A toto 13+1 találatos szelvénye: x, I, x, X, 1, 1, x, x, x, x, 1, x, 2+1. 13 és 13+1 találatos szelvény nem volt. 12 találatot 23 fogadó ért el, ezek nyereménye egyenként 35 532 forint. A H találatos szelvény 1035, a 10-es 198 forintot fizet. A negyedik 11-es sorozat döntött... Bizonyára egyedül áll a labdarúgás történetében az a mérkőzés, amely vasárnap Mexiko-városban, az Azték stadionban zajlott le. A mexikó kupa döntőjében két vidéki csapat a Zacatepec ás a Leon jutott, s a 40 000 néző előtt lezajlott találkozó, hosszabbítás után is 0:0-ra végződött. A szabályok értelmében 11-eséket rúgtak a csámpátok. Az első — 5-5 lövésből álló sorozat 3:3-ra végződött, a második után 5:5, majd a harmadikat követően 8:8 volt az állás, végül a negyedik sorozat döntött, s így Leon csapata 10:9 arányban győzött. Az elhibázott 21 tizenegyesből 16-ot a kapusok védtek, 5 mellé vagy fölé szállt. (MTI) Petőházi Kinizsi— Kapoly 2:0 (1:0) Petőháza, 700 néző. Vezette: Kosik. Petőháza: Horváth — Fülöp, Gál, Kincses, Fűzi, Egyed, Torma. Varga, Szalai, Csiszár, Kuslics (Győrvári). Edző: Kiss József. Kapoly: Dobos — Hertelendi, Radies, Kertész, Dobián, Balogh, Kovács, Rzelei, Kátal, Johann, Csi- csák. Edző: Radnai István. 3. perc: Kuslics az elalvó kapolyi védelem mellett az őrizetlen Szálaihoz játszott, akinek már csak a hálóba kellett pöccintenie a labdát. 1:0. 78. perc: Kuslics ívelt szögletet, Győrvári fejesgóllal beállította a végeredményt. 2:0. Gyenge iramú, közepes színvonalú mérkőzés volt, melyen a kapolyi csatárok tucatnyi helyzetet hagytak kihasználatlanul. A kapolyi csapat fegyelmezetlen játéka is hozzájárult a vereséghez. Jók: Gál, Fűzi, Varga, Csiszár, a kapolyi csapatban nem volt kiemelkedő teljesítmény. BAJNOKI MENETREND Zsúfolt, eseményekben és nagy jelentőségű találkozókban gazdag hetek előtt áll a magyar labdarúgás. Rövidesen megkezdődik a bajnokság őszi finise, a nemzetközi tornákon szereplő csapatok újabb fordulókat vívnak és még a válogatottnak is két komoly mérkőzése van hátra. Hétfőn az MLSZ-ben az NB I-es klubok vezetői rögzítették a heti kettős forduló végleges műsorát és ezenkívül az FTC képviselője bejelentette: Értesítést kaptak az UEFA- tól, hogy a görög Panionior elleni kupamérkőzésekre ok tóber 20-án Budapesten kerül sor, illetve november 3-án Athénban. 17.45 órakor kezdődik majd az elő összecsapás a Népstadionban, villanyfény mellett, nyugatnémet játékvezetői hármas közreműködésével.’ A mérkőzést a televízió is közvetíti. A bajnoki menetrend így alakul a héten: Kedd: Diósgyőr—Salgótarján, Diósgyőr, 14.30 ó. Szerda: MTK—Bp Honvéd, Csepel—Videoton, Ü. Dózsa— Egyetértés, Eger—Pécs, Haladás—FTC, Komló—Tatabánya, Rába ETO—Vasas. Szombat: Ferencváros—Rába ETO. Salgótarján—Ü. Dózsa. Vasárnap: Csepel—MTlt, Vasas—Komló, Bp. Honvéd—» Eger, Pécs—Egy dí tés, Tatabánya—Haladás Vi ?eoton— Diósgyőr. Végleges az is, hogy október 17-én a norvégok elleni Európa-bajnoki mérkőzés 17.30 órakor kezdődik a Népstadionban. B somogyi níplap Aedd, 197L október 12.