Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-02 / 231. szám

SZÜRET MA Szüret. Hangulata van a. szóllak. Ősz, napsugár, szőlő­fürtök, ének: ezek tudatosodnak a szót kimondóban. Vagy nem is tudatosodnak? Csak az aranyköd burkol be egy pil­lanatra? S fikció az énekhang is? »Érik a szőlő, hajlik a vessző...« Mese és valóság »Egykor, nem is olyan ré­gen« — így kellene kezdődnie a mesének. — »A szegényem­ber, miután sokáig reszketett már a seregélyek meg a szer­ző-mozgó emberek miatt, egy ra alkalmaztuk. Lehetővé vált a magas minőséget produkáló szőlőfajtáit telepítése. A szü­reti rendszer is egységes. Csemegeszőlőt és borszőlőt termesztünk. Beszéljünk elő­. ■ • * ••'«a»'-» ­— Nótát tudnak-e? Szüreti nótát? — Inkább csak olyan maia­kat,. . Talán csak Durcsán Pista bácsi emlékszik néhányra, ö már jó néhány szüretet meg­ért. Most fogatos. Kocsiján lajttal áll a sorok végén. Hogy szomjukat olthassák a mun­kások. — A szőlő minősége mintha a tavalyinál is jobb lenne. A régi szüretek szőlőjével meg Omlik a »gyémánt«. este végignézett a zsebkendő- nyi szőlőföldjén. Lehajolt, vizsgálta a fürtöket. Egy sze­met a szájába vett, nyelvével szétnyomta. Édes lé csurrant a golyócskából. S másnap haj­nalban a szegényemtoer már ott görnyedt a szőlőtőkéknél. Az asszony a fürtöket szedte, a szegényember vállán meg a puttony szíja hagyott nyomot. Nem is volt ez nehéz munka. Még rázendíteni is volt ked­vük. Csak, ahogy a gyenge melegű nap egyre magasabb­ra hágott, úgy fáradtak bele mindjobban a munkába. Dél­felé kenyér s vereshagyma ke­rült elő a tarisznyából. így mondja a dal. Csak a dalok maradtak fenn az egykori szü­retekből ...« S a mai szüret? A Balaton- boglári Állami Gazdaságban jártunk. Hallgassuk meg előbb a szakembert. Lakatos András, a gazdaság főkertész igazgató- helyettese mondja: — A művelési mód helyes meghatározása döntő a szőlő- termesztésben. Mi 1961 óta magas művelésű szőlőket tele­pítünk. Ilyen körülmények között természetesen a szüret is más. Egyébként minden al­kalmat megragadunk arra, hogy e művelési rendszer elő­nyeit hangoztassuk. Nem csi­náltunk új dolgot. Csak a kül­földön látott módszerek közül a legjobbakat helyi viszonyok­ször a csemegéről! Régen? Le­szedtük, tárolóhelyre vittük, osztályoztuk. Most? Szedőszánt húz minden dolgozó, ezen raj­ta van az osztályozó. Csak a kívánalomnak megfelelő sző­lőt szedjük egy-egy alkalom­mal. Kézzel csak a kocsányi érintik a szüretelők. így a gyümölcs hamvassága megma­rad, törés nem éri. A régi módszerrel egy óra alatt átlag 4,54 kilogramm szőlőt szedett és csomagolt egy-egy gazdasá­gi dolgozó. Most ugyanennyi idő alatt, kisebb energiával, 11,1 kilogrammot. Van olyan szüretelő, aki háromszáz kilo­grammot is leszed egy nap alatt. A hagyományos szüret­kor az exportarány 41,5 szá­zalékos volt, most 72,5. Ezek a számok bizonyítanak. Cse­megeszőlőt más, avultabb módszerrel szüretelni szinte bűn. Mi a helyzet a borszőlő­nél? Ma már puttonyozókkal senki sem találkozik a bogiári gazdaságban. Talán raktáron sincs ebből a régi tárgyból. Pedig 1200 vagon szőlőt szü­retelünk! Öt-hét évvel ezelőtt rájöttünk arra, hogy élőbb- utóbb gépek váltják majd fel az embereket ebben a mun­kában is. Addig is tenni akar­tunk valamit a munka meg­könnyítése érdekében. Keres­tük az új lehetőségeket. A szállítást »fiatalítottuk« meg... Fürtgyűjtők »A szőlőszem, kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.« (Petőfi Sándor) S ha megérett? Asszonyok, lányok, férfiak szedik. Csipke­levelű dzsungel magas oszlo­pokon. Nemigen kell hajolniuk a szüretelőknek. "Szőlőfák« — mondja valaki. Inkább: »zász­lók, szőlőzászlók«. Hosszú, vé­geláthatatlan sorok. Szél re- megteti a leveleket. Bíborba hajlik a színük. Az ég maga­sát alacsonyan szálló felhők hozzák közelebb. Táskák, ko­sarak, kerékpárok, oszlopra akasztott kabátok. Nem lehet­nek már messze a szüretelők! A szőlőbozótok rejtekét kutat­ják. S nem is nagyon kell ku­tatniuk. Kövérre hízott szemű fürtök kelletik magukat. csattanása. Terhűktől gén dolgozik. szabadulnak a »tükék«. (Ha lehet még így nevezni ezeket.) Huszonnégy tagú a brigád. »Vegyescsapat« — így mond­ják. Férfiak, asszonyok, lá­nyok. — Ezt a fajtát most szed­jük először. Exportra megy. — Azt a szőlőt a legjobb szedni, amelyiken sűrűn van­nak a fürtök. — Az ezerjó az olyan! — Eltart a munkánk októ­ber végéig, bizonyosan. — Hogy kik az ügyesebbek? Hát az asszonyok. De azért egy dologban a férfiak lesz­nek fürgébbek. Ha majd inni kell. Ha majd borrá »érik« a szőlő... Sudár Lászióné, Büki Fe- rencné, Vörös Imréné, Péter- fai Jánosné, Erdélyi Józsefné időt tud szakítani a beszélge­tésre is. Közben a kezük für­A »borgyár« belülről. össze sem lehet hasonlítani. Most sokkal vígadban megy a munka is, mint akkor. Pedig hát a szüret régen a legjobb munkák közül való volt... Felhődumiák közül pillant ki a nap. Amíg a szőlő a présbe kerül... A borszőlő szállításáról ezt mondja Lakatos Andrási — »Gépi puttonyokat« ter­vezetünk. Akkor tud a szüre­telő dolgozni igazán, ha mást nem csinál, csak a fürtöket vágja. A keskenysoros szőlő- művelés idején egytengelyű gyűjtőedényeket szerkesztet­tünk. Kistraktorok vontatták ezeket. Hatan—nyolcán »fog­tak« egy sort. Mellettük »má­szó« sebességben haladt a gép. Ha megtellett, akkor a sor végén álló pótkocsi »tep­sijébe« borították a szőlőt. Billenő platójú pótkocsik kel­lettek. Tovább fejlesztettük a módszert. Három méter volt csíkra magas, keskeny tartá­lyokat szereltünk. Nem volt könnyű a szőlőt beleönteni. A termést ma műanyag reke­szekbe szedjük. Ezek már ott vannak a munka megkezdése­kor a sorokban. A traktor vé­gigmegy az emberek után, a teli rekeszek a két kerék« közé kerülnek. Csak fel kell szedni őket. S gépek viszik a feldolgozóhelyre is a termést Csakugyan. Traktorok, pót­kocsik mindenütt. A »tepsik« púpozva zöld és piros szőlő­vel. Makai János traktoros a munkájáról beszél: — A sorok között haladok a gépemmel. Mint mondjak? Olyan munka ez, amit csak állandó koncentrálással lehet végezni. Miért? Előttem ha­ladnak a szüretelők. Sokan vannak. Nyüzsögnek. A gép­nek nem szabad a »körmükre lépni«... Kinn a sorok végén emelő-jság »gyémántja«, duzzadt sze- szerkezet ránt a magasba egy I mű szőlő ömlik a pótkocsikra. tartályt... A boglár! gazda­Szőlőből bor Hogy is folytatódott volna az a képzeletbeli mese? Talán így: »A szegényember néhány nappal a szüret előtt kádat mosott, prést tisztított, hordót vizsgált. Hogy ne legyen még evvel is gondja a szüret aranyszínű napjain. Puttony­ból a kádba, onnan a présbe ürült a szőlő, és csobogva csurrant a lé. Orrot bizser- gető illat terjengett...« Kicsit másképp fest ez a nzdaságban. — Régi prés, fahordó a múlté már — így Lakatos András. — Gépek, automati­ka a feldolgozásban is. Fő a gyorsaság, hogy a borok re­duktív jellegűek legyenek, ne oxidálódhassanak. Világpiaci igény ez. Az első »lépcső« a fogadógarat. A csiga 2—3 perc alatt harminc mázsa szőlőt visz a zúzó-bogyozóba. A cef­reszivattyú segítségével a lé az elválasztóba kerül. Kénes savat adagol az automata be­rendezés. A minőségi boroknál statikus léelválasztó dolgozik. Hat óra alatt elvégzi munká­ját. A présből a must az üle­pítő tartályokba távozik. A gazdaság Alfa-Lavall rend­szerű elválásztója egyedi pél­dány hazánkban. A must megszabadul a zavarodást okozó anyagoktól. Erjesztőbe fejtik. Melegítik, hűtik, így megakadályozzák az illósav- képződést Az erjedés után a bor a pincékbe kerül. S a látvány? Engedjünk a csábításnak, mondjuk ki: »monumentális«. Hatalmas, üvegezett épületek. Ezüstszínű tartályok gombái. Senki sem gondol már a domboldali ros­katag présházakra. Ez itt a bor gyára. Hatalmas autók tartályain a felirat meg is győz erről. A szakember precíz ismer­tetése utáni impressziók. A borrá válás stációi. Éles »csi­gafogak« eszik a szőlőt. Bil­lenő platókról kék ruhás, gu­micsizmás férfi — Rosta Kál­mán — húzza le furcsa, hosz- szú nyelű szerszámjával a makacskodó fürtöket. »Alászáüunk.« Tekervényes vaslépcsőn lépkedtünk. Erősö­dik a kénszag, kaparja a tor­kot. S néha fentről, mintegy az Ür hangja. Igaz, az utasí­tás nem versbeszedett: »Em­ber küzdj...« De azért ökono­mikus kis monológok ezek is! Juhász János, a fiatal szak­munkás hallja ezeket, eleget is tesz nekik. Csempézett falak vajsárgája mindenütt. Piros csövek. Ezekben vándorol a must Az óriás prés etetése. Ha­talmas étvágyú, alig győzik etetni. Az egyik helyiségben, ahol fényes fémszerkezetek tompa bugása fogad, a kérdésekre Vágréti Tibor válaszol. — Ezek a centrifugák és a hőkezelők. Az én munkám az ellenőrzésre, a be- és kikap­csolásra korlátozódik. A gé­pek azonos teljesítő képessé­gűek. Nyolcvan—száz hektoli­ter a teljesítményük. Én már nem is tudom, hogyan lehet­tek meg a szőlőfeldolgozók ezek nélkül valamikor... A palackozás. Üvegsorok zöld kígyói. Az üvegek töl­tődnek, ezüstfejelést kapnak, címke kerül rájuk. Egyforma kartonokba kerülnek. Auto­matika végzi a műveleteket. Az asszonyok, lányok csak felügyelnek, egy-egy sérült üveget kiemelnek. Így tájé­koztatott munkájáról Magyar Józsefné és Varga Éva. Szédelegve, káprázva kerü­lünk ki. A jegyzetfüzetbe be­kerül a mondat: »Ilyennek láttuk a szüretet és a feldol­gozást szeptember 30-án, Ba- latonbogláron.«. Lesku László 14U7UOOVJ. ti, ixat uux meter V Dl l «a sortávolság, öttonnás ko- Palacksor kígyója teker edlk.,« Balatonboglári „gyémánt” SOMOGY! NÉPLAP Szombat, 1971. október 2. 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom