Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-08 / 210. szám

„Szeretem az erdőt... “ Jubiláló iskola: a középrigóci „parkváros*4 Köröskörül erdő. És nagy- nagy csöndesség. Fenyők, aká­cok, tölgyek feszítenek koszo­rúban, középütt színes, új és felújított épületek: a Közép­rigóci Erdőgazdasági Szak­munkásképző Intézet. A meg­fiatalított* öreg kastély szem­benéz a modem ebédlővel és a tanműhellyel. Qdább a zöld fű párnájába ágyazva úszó­medence fehérük. Az egész egy nagy park. Cseresnyés Géza. igazgató­val ballagunk a sétányon. Gyerekeket most sehol se lát­ni, valamelyik gazdaságban dolgoznak. Az intézetről be-: szélgetünk. — Éppen tíz évvel ezelőtt, 1961. szeptember elsején in­dult ez az iskola, két első osz­tállyal, több mint nyolcvan tanulóval. Akkor csak három hónapot, az elméleti oktatás idejét töltötték itt a gyerekek a tanévből, nyolchónapos gya­korlati képzést az őket küldő gazdaságokban kaptak. Az or­szág minden részéből jöttek ide fiatalok. Az idén szeptem­berben csaknem százhúszan kezdték meg, illetőleg folytat­ják a tanulást a négy osz­tályban. Most elsősorban a dunántúli megyék fiataljait ké­pezzük erdőgazdasági szak­munkássá. A kastélyt, ahol az oktatás folyik és ahol a gye­rekek szállása van, két és fél milüó forintos költséggel át­alakítottuk, helyreállítottuk. Annak idején ebben az épü­letben hat lakás, ebédlő, tan­termek és diákotthoni szobák voltak. Elkészült a bekötő út, így könnyűszerrel megközelít­hető az intézet. Tizenegy ta­nár látja el az elméleti és a gyakorlati oktatást. Ez van — amaz volt, s mi történt közben? Elmúlt tíz év, és az igazgató elégedett. No, ezt így ő nem mondja, de ér­ződik a szavaiból. Kérdőíve­ket küldtek szét szerte az or­szágba, a végzett szakmunká­sokhoz: érdeklődtek tőlük, hogy megy a soruk, mi történt velük azóta, hogy elkerültek Középrigócról? Most a vissza­küldött lapok a hozzá csatolt levelekkel, vaskos kötegben ott vannak az igazgató író­asztalán. Járjuk a »birodalmat«, és Cseresnyés Géza igazgató egyik vélt hallgatójának leve­léből. idéz: »Szeretem az er­dőt, s hogy megszerettem, kö­szönhetem az iskolának.« — JÓ érzés ezt olvasni, er­ről hallani — mondja csönde­sen. — ötszáznegyvenhárom erdészeti szakmunkás került' ki Rigóéról, közülük majdnem harmincán erdészek lettek, vagyis tovább tanultak. Érde­kes adatokat összegezhettünk a tíz év* alatt végzettek sorsáról, további pályafutásáról. Majd­nem háromnegyed részük a ta­nult szakmában, további tíz százalék pedig rokonszakmá­ban maradt. Egy erdőmérnök is van azok között, akik szak­munkásként kerültek el tőlünk. Több mint hetven százalékuk­nak a keresete két-háromezer forint között, illetőleg három­ezer forint fölött van. Hu­szonhárom százalék rendelke­zik a munkahelyén szolgálati lakással; negyvenhárom száza­lék kapott különféle kitünte­tést, ezen belül több mint fél- százan viselik a kiválódolgo­zó-jelvényt. Munkahelyi bal­eset egyik volt hallgatónkat sem érte, tehát a biztonság- technikát is, ami tananyag volt, jól elsajátították. Igen, minden bizonnyal na­gyon jó érzés ilyen eredmé­nyeket összegezni. Jó tudni, hogy amíg itt épült-szépült az intézet (hat szolgálati lakás épült, két modern tanműhelyt, strandfürdőt létesítettek a már említett beruházásokon kívül; felújításra és egyéb korszerű­sítésre mintegy nyolcmilüó forintot fordítottak), addig az évről évre végzett szakmun­kások becsülettel megállták helyüket Magyarország külön­böző gazdaságaiban. Érdemes idézni a jubileum alkalmából érkezett, a hajdani diákoktól és hozzátartozóiktól kapott levelekből: »Még egyszer kö­szönöm a sok fáradözást és örömmel tudatom, hogy az nem volt hiábavaló. Jó szakmát adott kezembe az intézet, és én helyt is állok. Szeretném újra látni a »parkvárosi-isko­lát, találkozni a tanárokkal, a társaimmal. Miihl Károly és családja.« Akad itt olyan le­vél is. melyet nem az egykori rigóéi tanuló írt, hanem a hozzátartozója, mert a fiú ép­pen katona volt; íme: »Az én fiamnak minden vágya, hogy erdész lehessen. Sok szakmai könyvet olvas, különbözeti vizsgára készül. Nagyon sze­reti a fákat, bizonyíték erre a házunk tája. Szeretném, ha az igazgató úr és a tanár urak meggyőződhetnének róla, hogy sok fáradozásuk nem volt hiá­bavaló. Kívánom, hogy sok ilyen megbízható, hűséges, pontos, komoly és tanulni vá- nyó gyereket készítsenek elő az életre, és ezzel gazdagítsák or­szágunkat. Tisztelettel: Tava­sziné.-« ■ r Az idén a tizenegyedik tan-, év kezdődött a középrigóci is­kolában, a fenyők, akácok, töl­gyek övezte épületekben. Űjabb évtized kezdődött, s bi­zonyosan lesznek megint hall­gatók, akik azt mondják majd az itt eltöltött évek után: sze­retem az erdőt, s hogy meg­szerettem, köszönhetem az is­kolának ... Hernesz Ferenc Solymászok A nagyon-nagyon régi múl­tat hozták magukkal ide a budapesti vadászati világkiál­lításra ezek a különleges, sa­játságos ruhába öltözött soly- mász fiatalok. Ügy hajolnak, úgy foglalkoznak a bőrkesz­tyűs kezükön ülő madárral, mint egy értelmes társsal. És tulajdonképpen nincs is eb­ben nagy tévedés, mert a va­dásznak az idomított sólyom, ez a különleges ragadozó, va­lóban értelmes segítőtársa le­het. A magyarsággal szinte egy­idős a solymászat, a magya­rok anár a honfoglalás előtt ismerték és gyakorolták a va­dászatnak ezt a módját. A só­lyom fejére sapkát húznak, s mikor megjelenik a kiszemelt zsákmány — kisebb szőrmés vagy szárnyas vad —, leve­szik a sapkát. A sólyom rá­csap áldozatára, aztán a gaz­dájához viszi, vagy a földre szorítva be­várja, míg gazdája odaér. A feudális társadalomban a jobbágyok­nak kötelessé­gük volt az idomításra ke­rülő sólymok, karvalyok ösz- szefogása, de a török adónak ís jelentős ré­szét az idomí­tott sólymok képezték. A vadászati fegy­verek megje­lenése, elter­jedése és töké­letesedése az- Az idomított tán egyre in- tartásban. kább háttérbe szorította a solymászatot. Ma már inkább csalt sport és ér­dekesség. ragadozó jellegzetes test­Sajátságos világot, régi szo­kást idéz. így ez sem hiányzik a világkiállításról. Nevetés, nézőjáték Közhasznú esmeretek nyomában Somogybán Szerb-horváth zsoltároskönyv, Ovidius Metamorphosesa mely azonban tréfás egységek által félbeszakasztható, a sze­rencsés kimenetelű tragédiák­tól abban, hogy a magas be­nyomás tőle elmarad.-« Körmönfont definíció, de mindenesetre egy cseppnyi ízelítő az esztétika történe­téből. Közhasznú esmeret. Sok ilyet szeretnénk látni kiállí­táson — böngészésre, mosoly­ra meg okulásra — Somogy­bán. T. T. Mit mond a pszichológus Mi okozza a karambolokat ? Adóm az egyik elkesere­dett, de mégis újat remélő pillanatban — Madách Tra­gédiájában — tűzre akarta hajítani a fóliánsokat. Egy kor skolasztikus műveltségé­vel próbál leszámolni így a tudós szerepében. A történe­lem mégis cáfoló tanulságot ad: a fóliánsok értékesek szá­munkra. Sőt, a penészt — me­lyet a tragédia is említ — óvatos kézzel próbáljuk eltá­volítani, hogy megmentsük őket a pusztulástól. Ezek a szellemi értékek közkincsek Is. A szorgos gyűjtőmunka ' előbányássza néha padlások, ládák, kam­rák, elfelejtett helyek rejteké- ből, s időnként a közönség elé kerülnek. Jó lenne minél több ilyen »tárlat«. A Dráva környéki utak al­kalmával többször találko­zom ilyen emlékkel, • többnyi­re magántulajdonban. A ri- nyaújnépi iskolában őriznek például egy nagy értékű Szenczi Molnár Albert-máso- latot. Ugyanakkor a bejegyzé­sek között nem egy érdeklő­désre számot tartó felirat is található, sőt, néhány megka­pó Jeremiád-sorhan zsoltárba foglalt szenvedés a délvidéki népek ajkáról a kuruc—labanc időkből. ,A tavaszi »Tegyünk többet Sömogyért!« kulturális szem­le járási bemutatóján többen is megálltak a vitrin előtt, ahol a barcsi művelődési ház néhány értékes könyvritkasá­gát állították ki. Dicséretes kezdeményezésnek. alkalmi tárlatnak, egyben példának !s nevezhetjük. Példának, hogy ilyen alkalmi kiállítást — pa­rókiák értékes könyveit köl­csönkérve — rendezhetnének másutt is. Méltó módon il­lusztrálja ugyanis az elmúlt századok könyvészetét, az írásművészet stílusát és a korabeli nyomdatechnikát A szerb—horváth nyelvet isme­rőknek érdekes belelapozni az Í750-es z&ol tároskönyv be. Ha­sonlóképpen értékes könyv- példány Ovidius Naso reme­ke, a Metamorphoses is. Ke­letkezési időpontja: MDCCXX VI. A híres Heckenast kiadását forgattuk, 1844-ből a Köz­hasznú Esmeretek Tárát. Af­féle lexikon ez, idegenből for­dítva, hazai szóhasználathoz alkalmazva. ízelítőül néhány szómagya­rázatot az olvasónak. »Nevetséges. Az, ami neve­tést okoz. A nevetés esmerete- sebb, mint magyarázást, es- mertetést kívánna. egysze­rűbb mintsem, hogy leírhat­nék. A rázkódó mozgás igen kitűnő benne...« Lehet hogy e magyaráza­ton nevettek 1844-ben? »Nézőjáték. A közbeszédben azon mulatság, mellyet a já­tékszíni előadások szereznek. A vígjátéktól a történet ko- molydadságában különbözik, Különös vizsgálatot tartottak nemrégiben a KPM közúti és vasúti pályaalkalmassági in­tézetében. A néphadsereg fia­taljainak két csoportját vizs­gálták meg. 77 fő súlyos bal­esetet okozott gépkocsival, a többi 81 fő ugyancsak hivatá­sos sorállományú, balesetmen­tesen vezető gépkocsivezető, mind életkorát, mind kiképzé­süket tekintve homogén cso­port. A vizsgálatokat az emberi viselkedésre, vonatkozó isme­retek teljes figyelembevételé­vel szervezték meg. Orvosi, cselekvéstani, személyiségvizs­gálatok, a KRESZ tesztered­ménye kimutatta, hogy érde­kes módon mindennapos cse­lekvéseink, így a gépkocsival való mozgás, szorosabb kap­csolatban van az érzelmekkel és ösztönös folyamatokkal, mint az értelemmel, vagy az akarással. Ezt másként úgy is kifejezhetjük, hogy cselekvé­seinkben a pszichikum ellen­őrző, irányító, szabályozó sze­repe csak másodlagosan érvé­nyesül a mozgással szorosabb kapcsolatban levő érzelmekkel és ösztönös hatásokkal szem­ben. A pszichológiának igen fon­tos szerepe volt a vizsgálatok­ban, hiszen a baleseteket sem testi, sem egészségi állapot, nem a vérellátás vagy az idegállapot zavara nem ma­gyarázta. Miért történtek még­is a balesetek? A gépkocsive­zetőknek 'embertársaikkal szemben közvetlen megnyilvá­nuló reakciói, szociális alkal­mazkodóképességük, védeke­zésre való hajlamuk vizsgála­tánál a mérleg a nem balese- tező gépkocsivezetők felé bil­len. Erősebbek viszont a bal- késetezőknél az énes törekvé­sek. A munka szeretete, a po­zitív családi érzés jelenléte se- segítl a balesetek elhárításá­nak képességét, míg a mun­kához való rossz- viszony, a túlzott szórakozásvágy, vagy a megalapozatlan, túlzott öntu­dat, az anyagias pénzvágy, il­letve- a túlzott sikervágy fo­kozza a gépkocsivezetők bal­esethajlamát. Az anti'smc'ális hajlamúak, az agresszívek, a gúnyos, másokat lebecsülő, le­néző magatartásúak szintén többen voltak a súlyos balese­tet okozók között. Apró mozaikszemécsék ezek, amelyekből a pszichológus szinte csalhatatlanul össze tudja állítani egy ember jel­lemét, sőt a gépkocsivezetés­re egyébként egészségi állapo­tát tekintve teljesen alkalmas egyént a közúti forgalomban való részvételre alkalmatlan­nak nyilváníthatja. Először a metró dolgozói körében Végez­tek ilyeií jellegű szűrővizsgála­tokat. A gépkocsivezetésben sajnos ma még csak egészen súlyos neurotikus esetekben tiltják meg a gépkocsivezetői engedély kiadását. Solymászok a XX. században. A dittn ye szakértő A boltos meglékelte a dinnyét, és mintha csak 6 termesztette volna, oly büsz­kén mutatta felém sötétpi­ros, kásás, fekete magvú be­lét. Már nyúltam is örömmel a dinnye után, amikor há­tulról valaki lefogta a ke­zemet. — Megőrült? Kolerát akar kapni ettől a töktől?!? Zsombolya Ede áll mögöt­tem, vészes arckifejezéssel. — Létszik, hogy itt nőtt fel a pesti aszfalton — foly­tatta megvetéssel. — Nem ismeri a fajdinnyét, és ké­pes megvenni egy ilyen el­fajzott dinnyét uborka- és tökbeütéssel. — Kérem, ez a dinnye nincs élfajzva — szólt köz­be sértődötten a boltos. — Érdekelt féllel nem vitatkozom — jelentette ki Zsombolya erélyesen, és »*­mét hozzám fordult: — Tud­ja, úgy ismerem a görög­dinnyét, mint a saját feje­met ... Árvái gyerek vagyok én, ha nem tudná ... — Az mit jelent? — kér­deztem, mert Zsombolya Edéről sok mindent tudtam eddig, -csak éppen azt nem, hogy árvái gyerek. — Ott nőttem fel Árvá­ban, a nemes görögdinnyék földjén... Vagy maga nem is hallott még az árvái faj- dinnyéről? — Eddig még csak a heve­si fajdinnyéről hallottam — vallottam be szégyenkezve. Zsombolya Ede fölényesen legyintett: — Heves megye meg Árva megye, az kettő! No, de nem akarok itt mezőgazda­sági szakelőadást tartani ma­gának, a fontos az, hogy leg­alább most az egyszer jó dinnyét vigyen haza. Majd én választok magának. Nem mondom, nem volt nehéz dolga Zsombolyának, mert a meglékelten kívül már csak egyetlen darab gö­rögdinnye volt az üzletben. Zsombolya szakértőén meg- paskolta a két tenyerében, és aután a kezembe nyomta a súlyos gyümölcsöt. — Ez dinnye! — mondta könnyedén. — Ezt nem is kell meglékelni, ne menjen ki a zamatja! Mondom: ár­vái gyerek vagyok én, a dinnyevásárt nyugodtan rám­bízhatja. örömmel indultam haza a tízkilós dinnyével. Hiába, mégiscsak más az, har szak­értő választja ki a dinnyét, ami egy kicsit mindig zsák­bamacska. Alig palástolt büszkeség­gel vágtam fel a dinnyét az ebédhez. Halvány rózsaszínű ‘húsában csupa éretlen, fehé­res mag sápadozott, az íze pedig vetekedett a legjobb befőzési ecetével. — Nem értem — mondtam leverten. — Zsombolya Ede választotta ki, ő pedig ért a dinnyéhez, mert árvái gye­rek. 1 — Ügy?! •— mondta gú­nyosan a feleségem. — Ha annyi eszed volna, mint egy kisdiáknak, akkor tudnád, hogy ott fent, Árvában, a zord hegyek közt egy kis za­bon és málnán kívül egyéb nem terem. Elvem, hogy a feleségével ne vitatkozzon az ember, le­gyen bármennyire is igaza. Nem feleltem hát semmit, hanem mentem vissza gyor­san a gyümölcsárushoz. — Adja csak ide azt a dinnyét, amit az előbb meg­lékelt! — szóltam. — Nem lehet — vigyorgott a boltos —, azt már elvitte a Zsombolya úr. Heves Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Saerta» U1L népiem bér 8. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom