Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-04 / 207. szám

Somogyi táncosok az ÍVDK-ban SOMOGYSZOB! GONDOK 3. Spreewald és> a szorbok Pihenőnap, tehát köny- nyed prog­rammal ked­veskedtek ven­déglátóink. Nem , tudom, hallottak-e már -Spree- waldról? Meg­vallom, mi még soha. Nos, oda indultunk ezen a regge­len. Cottbus Velencéjének is hívják ezt a csendes, ter­mészeti szép­ségekben gaz­dag tájegysé­get. Sokszemé­lyes ladikok vártak mér minket, s még indulás előtt felcsattant a Tá-tá ti-ti-ti... Ahogy meg­szokhatták tő­lünk. Kellemes ki­rándulóidő volt. Néha elő­bújt a nap is, és a fák sátor­ként borultak a csatornák fölé. Idegeket és ^ spreewaldi izmokat nyug­tató, pihentető kirándulás. Két és fél órán át csónakáz­tunk a Spree folyó »lagúná­in«, először elcsendesedve a látvány hatása alatt, később felocsúdva, kissé zajosabban. Időnként kiszálltunk a zsili­peknél, s a fiúk nem hagyták, hogy öreg »evezőseink« teker­jék a zsilip óriási vaskerekét. Az NDK nemzetiségi terüle­tén jártunk, a szorbok (ven­dek) alig háromszáz négyzet- kilométeres földjén. Az ő éle­tüket, történetüket, népi szo­kásaikat elevenítették föl kí­sérőink. A'tojásgörgetés derűs népszokása,' a húsvéti vízme­rítés és a többi mind érdek­lődést keltő elbeszélés volt. És unikum az NDK-ról szer­zett ismereteinkhez.-■■lagúnán«. \ doskodtak arról, hogy — ha futólag is, de ■— sok széfet láthassanak táncosaink. ríem ezen a napon történt, de miért ne foglalhatnám cso­korba az élményeket. Kirán­dultunk a fővárosba is. Mi­után autóbusszal utaztunk, teljesen érthető, hogy Schöne­feld repülőterén várt ránk a reggeli. Utána kávét ittunk... végre igazi kávét! Az úton szokatlan csend volt (a fá­radtság jele?), s csak akkor csapott fel a jesszus márla dallama, amikor elénk tárult Berlin kirakata, a szép vá­rosközpont megkapó, modern épületeivel, ■ Nem volt sok időnk - várost nézni, de azért távolról láthattak a Branden­burgi kaput,' más nevezetes épületeket, Sétáltunk a moz­galmas főtéren, az izgalmas szökőkút alatt. Nem így Potsdamban, ahol még a Cecilienhofra sem "ju­tott idő. De kárpótlás azért akadt, ha nem az NDK-ban, hát {itban hazafelé, Egy cso­dálatos éjszaka Karlovy Vary- ban, s egy napsütötte délelőtt szabadon csodálva e hegyek közé szorult kis ékszeres do­boz szépségeit. A legnagyobb élmény azonban Pékó Lacié lehetett, aki hajnali öttől ke­reste, megtalálta és kicserél­te a jó öreg Ikarusz megre­pedt hengerfejét. Aligha fe­lejti el Karlovy Varyt... Másnap még Bratislava ut­cáin sétáltunk, a várban és a felszabadulási emlékműnél, ahonnét ■— mint a Gellért­hegyről a pesti oldal — ra­gyogóan látni az egész várost. Itt még idegenvezetőnk is volt(l), aki útravalóul törté­nelmi mazsolákkal is ellátta az együttes tagjait. De hát kissé előreszaladtam az eseményekben — mint Dobra Klári, ha megállt az autóbusz. — Potsdam és két szereplés még hátravan. Jávori Béla (Következik: , A »hattyútánc«) Séta Bratislava fölött. ŐSZ FERENC ont űz a város F,gy német kislány az új' í barátnők közül. : Most az "örökvidám Zoli bá-í esi kezdte a dalt a ladik kö-j zepén, és rápendtilt a gitár is. f Jókedvű társaság volt a mi-| énk. Juhász Ibit és má-! sokat napozásra ingerelt a víz { közelsége, holott a nap nem | sütött, mások nápolyit maj-| szóltak vagy a halállományról ♦ érdeklődték. S ahogy a fale- í velek méltóságteljesen elúsz-j tak a fejünk felett, ahogy a ‘ vízmosta gyökérszövevények múltról, régvolt mocsárvidék­ről és életerőről beszéltek, ahogy az öreg ladlkos fiairól s az erdőről mondott történe­tet, ahogy elhaladtunk a fe­hérre festett ablakú, mesébe illő faházak mellett — mind-♦ ez a természet és az ember» meghitt kapcsolatáról mesélt. | Hetvenöt ágú kanális há-; lózza be Spreewaldot, talán* egy tizedét se járhattuk meg.» De ott is vacsoráztunk »Ve-| lencében«, az öreg malom tö-j vén, s köszönetképpen újra • csak felcsattant a taps... J Német barátaink két sze-j replésre hívták a csoportot,; négy lett belőle.- Megtisztelő.» fárasztó program. Cserébe? asonban igazán Jó szívvel gon­JEgy új érrendszerért! 24. — Azon gondolkoztam, hogy a fickónak mégiscsak az egye­temen kell lenni. A két lány egymástól függetlenül mond­ta. Kérek engedélyt, hogy még egyszer utánanézzek a hiány­zóknak. — Tőlem — legyintett Ko­vács, és beszólt az ügyeletes­nek: " Lemegyek a Leven­dulába egy kávéra. — Csókolom, Lillácska. Egy kávét — lépett a gép elé. — Igen... — mondta Lilla, még mindig a seszínű tüske­hajával és fel sem nézett. ' — Haragszik rám? — kér­dezte Kovács. — A világra. Meg minden rohadt férfira! — Szerelem? Kiheveri. — Nyugi. Már kihevertem. — Akkor mosolyogjon! . — Mosolyszünet van! Maga is férfi, Lacika. Ahogy így jobban megnézem, nem is olyan utolsó. — Aztán odaszólt a pénztárosnak: — Jula néni! Ha az egyetemről keresne egy bizonyos Anda Károly, mond­ja meg neki, hogy most már én nem vagyok Itt, — Szóval, egyetemista az il­lető. — Mégha az lenne. Eleinte én is azt hittem, mert olyan jó fazonja volt. De egy csóró. Egész nap a pincében szereli a csöveket, meg a kazánt... — De legalább csinos? — Az. Jó alakú, vállas, ki- sportoít! De fújok rá. Hé, La­cika! Itt a kávéja... Megbo­londult? Itt mindenki bego­lyózik már. —- mondta Lillács­ka, és hátra ment az öltözőbe. Visszajött, elmosolyodott, meg­itta Kovács kávéját, és a tü­körben megnézte szép bogár­fekete haját. — Ide figyeljen, Zsoldos elv­társi — rontott rá a fiúra a kollégiumban Kovács hadnagy, — Hányán dolgoznak maguk­nál az egyetemen, melósok, meg mindenféle segédszemély­zet? — Mit tudom éh! Sokan — Ezek természetesen a teg­napi sorakozón nem voltak jelen. — Persze, hogy nem. Somogyszob lakóinak je­lentős része vasutasmunkával keresi kenyerét. A másik alap­vető réteg a termelőszövetke­zeti tagság; s a kettő együtt a mai Somogyszob, igényei­vel, eredményeivel, gondjai­val. A tiszta gárdák, a nem­rég elkészült új orvosi rende­lő, a mai falu egészséges vizű föld alatti érrendszere, a víz­vezeték mutatja: a mostani igényeknek megfelelően lehe­tőség van arra, hogy a régi falukép elmosódjék. Az ered­mények és gondok legfőbb ismerőjével, a tanácselnökkel beszélgettem arról, vajon a közművelődés területén van-e olyan forrás, melyből a má­sik, a szellemi érrendszer fel­buzog. Susies Géza tanácselnök el­mondta. hogy a pedagógusok társadalmi munkában tevé­kenykednek a‘ »közművelődé­sen«. Az .idézőjel véletlénül sem jelenti azt, mintha nem érdemelnének elismerést ezért a szép munkáért, sokkal in­kább azt, hogy eredményes közművelődésről tárgyi felté­telek híján nemigen lehet be­szélni. Talán túlságosan is pa- pírszagú így,'hogy tárgyi fel­tételek; arról van szó, hogy egy régi, sokszorosan kinőtt mozihelyiség a »kultúrterem«. Ahol valamilyen rendezvényt tarthatnak, egyedül a kis MÁV művelődési kör; dicséret érte a vasutasoknak, hogy az egész község rendelkezésére bocsát­ják, ha a szükség úgy hozza. De hét a szükség még ennél is többet hozott, elkészítették az új művelődési ház terveit. Mi volt ez a szükség? Első­sorban a helybeli fiatalok igénye, s ők nem is annyira türelmetlen kopogtatásukkal, hanem a távolmaradással vé­tették magukat észre. Nagyon sok fiatal elment a község­ből, mondta a tanácselnök, s ez részint érthető, a somogyi nagyüzemek jó munkalehető­séget, több helyütt letelepedé­si lehetőséget Ígértek és biz­tosítottak, a Vasút és a ter­melőszövetkezet pedig igényei szerint vette föl a fiatalokat. A másik részük tehát ingá­zik. Az ingázás mellett persze még gyökeresen somogyszobl lehet valaki, hiszen nincs messze sem Csurgó, sem Nagyatád. Csakhogy a fiata­lok — s ez is érthető — mun­kaidő után is inkább vagy a — össze kell rántani őket. Keressék meg Sacit és Ildikót. Telefonált a kapitányságra. Kért néhány rendőrt, és Far­kastól engedélyt kért az akció­ra. — Rendben. Lehet, hogy én is kimegyek. — Zsoldos elvtárs! Szedjen össze néhány fiút, hogy senki se mehessen el 1 Közben a személyzeti osz­tályról lehozták a 'névsort, Néhány diák pedig a munka­helyekre telefonált: — Mindenki jöjjön fel a kollégiumba. Szakácsok Is ... Karbantartók Is. Mire Farkas leiért, együtt állt a társaság. Előkerült Saci is, de Ildikót nem találták. Sorra olvasták a bérlistáról a neveket. Mindössze hárman hiányoztak. A fűtő, aki 'nem hagyhatta el a kazánt, egy yiilanyszerelő, pki iskolán van, és Anda Károly... — Hol van az az Anda? Tud valamit róla valaki? Az emberek hallgattak. — Ez nem érdekes — mond­ta Kovács. — A Lillácska fiú­ja. Mellette pedig nem jut ideje szatírkodni... — Köszönjük, emberek — oszlatta szét a társaságat Far­— De hol lehet Ildikó? — Dél felé u nincébe 1áttnm lemenni — s^óH az.egvik fiú. — Mit kereshetett ott? — kérdezte Kovács. — Mutassa, merre ment! Lementek, a pincébe. Csak a fűtőtestek csövei húzódtak itt és néhány ismerétlen ren­deltetésű kábel. Alig találták meg a villanykapcsolókat. Ko­közeli nagyközségben, vagy a városban keresik szórakozásu­kat, a szabad idő kulturált el­töltésének lehetőségét. Mert éppen erre volt elenyészően kevés mód Itt, Somogyszobon. A terv tehát készen van, s amit előzetesen ígér, bizonyá­ra sok fiatal kedve szerint va­ló. Előadásokra és táncra egy­aránt alkalmas nagyterem, klubhelyiségek, szakköri he­lyiségek. A község saját ere­jéből, társadalmi munkával kezd majd hozzá. Csakhogy éppen a majddal szemben me­rült. fel kétség. Mert segít-e mindenki, aki tud ? A hely­beli ÁFÉSZ már eddig is bi­zonyított, a helybeli termelő- szövetkezij vajmi keveset. Ép­pen ezért megkerestem- a tsz- elnököt, Kisülés Sándort, aki elmondta, hogy a fiatalok el­sősorban a gépesített mező- gazdasági ágazatok iránt ér­deklődnek. Oda már nem is nagyon lehetne felvenni belő­lük, viszont az állattenyésztés, a kézi munkát igénylő nö­vénytermesztés kevésbé nép­szerű. Megkérdeztem az elnöktől azt is, mennyit segít a tsz a községi • közművelődésben... Elmondta, hogy a tsz könyv­tárát nemigpn bővítik, mert a tagokat nem érdekli az olva­sás. A sportkörnek — Se- gesdre és Somogyszobra — két-kétezer forintot adnak évente. Ha megérdemlik, ké­sőbb esetleg többet is. A töb­biek igen ritkán jönnek »va­lamiért«. így aztán elég sok a kirándulás, s ennek örülnek a tagok. Mindezek summája; a termelőszövetkezet évi szo­ciális, kulturális alapja Ötven­ezer forint. Ebből többet is adhatna- a tsz, de ami igaz, igaz: többet is kérhetnének tőlük. Talán sehol másutt nincs nagyobb szükség ilyen kétirányú közeledésre, talán sehol másutt nincs nagyobb szükség arra, hogy-a közmű­velődés művelése társadalmi munkán felül, a jobb össze­fogást biztosító,, kellőképpen támogatott, főállású népműve­lő vagy mellékállású népmű­velők kezében legyen. A község e gondján az arra' illetékes fölöttes szervek is segíthetnének. Mert • hogy nem »mostohagyerek« a köz­ség, bizonyítja az is, hogy már az építkezés megkezdése előtt megígérte a megyei párt- bizottság, hogy az új művelő­dési házban szép klubot ren­dez be. elsősorban a község kommunistái számára. Jó len­ne tehát, ha a termelőszövet­kezet is nagyobb részt vállalna mindebben. Akkor bizonyára több fiatal érzi saját falujának Somogyszobot, s egy ingázó az utazgatással járó segéd­munkási állás helyett az ál- , lattenyésztéfet Is szívesen vál­lalja a helybeli termelőszö­vetkezetben. Tröszt Tibor Rendhagyó kitüntetés Bartolák Mihálytól, a SZÖVOSZ elnökhelyettesétől vet.te át a Szocialista kultúrá­ért jelvényt Haragh János, a siófoki ÁFÉSZ elnöke. Gazdá­sági vezetők ritkán részesül­hetnek ilyen elismerésben. Mivel érdemelte ki a megbe­csülést megyénk legnagyobb ÁFÉSZ-ének elnöke? Megyeszerte ismert, hogy a siófoki ÁFÉSZ milyen nagy anyagi és erkölcsi segítséget ad a város és a környező köz­ségek kulturális életéhez. A siófoki Balaton együttes egész évi munkájának segítésére az ÁFÉSZ igazgatósága évi 70— 80* ezer forint támogatást nyújt. Haragh János az áru­ellátás, a vendéglátás, az ipar és a felvásárlás, a sokfaj ta szolgáltatás tennivalója mel­lett mindig szakít időt a mű­vács hosszú folyosókon rohant végig. Egy kanyar után egy ajtó fénycsíkja látszott. '»Vízvezeték-szerelők« — hirdette egy tábla. Kovács benyitott. Ildikó egy széken ült, s vele szemben egy csi­nos lét fi. ■ — Laci! ö az! Fogjátok le! Anda Karoly nem is nagyon ellenkezett. — Azt mondta, hogy megöl, ha elárulpm... — sírta el magát Ildikó. Kézibilincsben kisérték a fiút a kocsihoz. — Beteg vagyok — kezdte már a kocsiban. — Egyszer sráckoromban nagyon hazavá­gott egy nő... Irtózatosan fájt. Azóta' én nem tudok rendesen közeledni hozzájuk. Ha rám­jön ez a bosszúvágy, akkor nem vagyok normális. És most majdnem rendbejöttem. Talál­tam egyet, azt hittem, az az igazi, de az is hazavágott. De megbosszúlom — vicsorgott. — Mondják meg annak a presszótündérnek, hogy kijö­vök én egyszer. — Gratulálok —I mondta Farkas. — Látod, mégis sike­rült ... — Nem nekem, Ildikónak — mutatott a lányra Kovács. — Hát a fiút én egyből fel­viszem Pestre — búcsúzott az őrnagy. — Azért egy feketét a Le­vendulában megiszunk! És milyen a kisváros? A hír már megelőzte őket. Űjra ki­segítőt kellett hívni a Halász­kertből. Már azt is tudták, hogy Ildikó találta meg a szatírt, ő jött a nyomára. Utá­velődés feladatainak megol­dására. Sokszor fordultak hozzá ha­sonló ügyekben társadalmi szervezetek, vállalatok, szövet­kezetek, s nem eredménytele­nül. A kitüntetett elnök érzi és tudja, . hogy a gazdasági munka mellett a mozgalmi, politikai, kulturális feladatok megvalósításának milyen nagy a jelentősége. Haragh János nemcsak a. Balaton együttes 'munkáját' támogatja. A' szövetkezet öt KISZ-alapszervezete pince­klubot kapott. Eredményesen foglalkozik a siófoki szövetke­zet a- könyvterjesztéssel is, és számos ismeretterjesztő elő­adás hangzik el. az ÁFÉSv, körzetében. D. Z. nament a pincébe, de Anda észrevette, és rá akart, ijesz­teni. * Ambrus úr felállt, és gratu­lál t, Terebesi úr lefényképezte Ildikót. — Megengedi, hogy a kira­katomba tegyem? Lillácska* sírt egy sort. Az­tán elcsodálkozott. Aztán ha­marosan — mint a nap ki­emelkedő személyisége, a tör­ténet kulcsszereplője — hajat cseréit. Ezúttal a démoni vö­rös kontyost. És természetesen nem len­ne kerek a történet, ha nem futna be Kerekes Gergely bá­csi. — Bort! Mindenkinek! Tol­juk össze az asztalokat. Te is gyere, te vén rpakciós! — in­tett Ambrusnak, aztán Farkas­hoz fordult: — Tudtam én, hogy nem csaptatok be. Csak a konspiráció kedvéért vezet­tetek félre. Nehogy locsogjak. Igazatok van. Az ilyen vénem­be^ már csak beszél, meg ál­modozik. És én azt sem bá­nom, ha kinevettek, akkor is kimondom, mire vágyok. Azt szeretném még elérni, hogy a városunk emberei nemcsak a rossz elleni, hanem a jóért való harcban is ilyen egysé­gesek és áldozatkészek , lesz­nek. Persze, lehet, hogy "én naív vagyok... Erre igyunk! — Azt hiszem, egy kriminek ennél több tanulsága nem is kell, hogy legyen. Ez utóbbi mondatot azonban már a krónikás rótta a lap aljára, aki ezúton is köszöni mindazok szíves türelmét, akik az olvasásban idáig eljutottak. Vége SOmrOGYI NÉPLAP Szombat, 1971. szeptember 4. \ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom