Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-29 / 228. szám
„őrizzétek becsülettel a csapatzászlót!” Ünnepi díszbe öltözött a laktanya. Gősi Ferenc ezredes magasabb egységének katonái három eseményről emlékeztek meg: a fegyveres erők napjáról, egységük megalakulásának huszadik évfordulójáról, s arról, hogy éppen húsz évvel ezelőtt vették át csapatzászlójukat a MÁV Északi Járműjavító Üzem dolgozóinak képviselőitől. Feszes vigyázzban állt mindenki, amikor behozták a csapatzászlót. Felhangzott a Himnusz, s megkezdődött az ünnepi csapatgyűlés. Laposa Lajos alezredes olvasta fel a honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a munkásőrség országos parancsnokának együttes parancsát, majd a KISZ kb levelét a fegyveres erők napja alkalmából. Utána Pataki Mihály alezredes köszöntötte az ünnepi csapatgyűlés vendégeit, köztük Mohácsi Barna képviselőt, a marcali járás pártós társadalmi vezetőit, valamint a fegyveres erők képviselőit, az egység Itatonáit. — Tettekkel idézzük hősi múltunk emlékét — mondotta ünnepi beszédében Gősi Ferenc ezredes, amikor fölidézte szeptember 29-e jelentőségét, Eredményekben es tanulságokban is gazdag kapcsolat alakult ki a Somogy megyei Tanács és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, valamint a KISZ Somogy megyei és egyetemi bizottsága között. A kezdet 1970 júliusára datálódik. Akkor kötötték meg a kölcsönös szocialista együttműködési szerződést. E szerződés értelmében került sor 1971 július 18-a és augusztus 1-e között arra az egyetemi előkészítő tanfolyamra, melyen hatvanegy Somogy megyei harmadéves középiskolai tanuló vett részt. A tanfolyam szervezésében és lebonyolításában nagy munkát vállalt az egyetemi KISZ- alapszervezet keretein belül tevékenykedő somogyi diák- klub. Megyénk középiskoláinak igazgatói a napokban kapták kézhez a kéthetes előkészítő tanfolyam tapasztalatairól készült jelentést. Izgalmas, tanulságos tanulmány ez,' nemcsak tanárok, diákok számára, hanem mindazoknak, akik szívükön viselik a megye mezőgazdaságának sorsát. Érdemes lenne a két hét gazdag programjával is megismerkednünk, de efsősorban a következtetések levonása a feladatunk. *A tanfolyam ideje alatt a somogyi diákok két csoportban látogatták a foglalkozásokat. Hatórás oktatáson vettek részt á gépészmérnöki és a mezőgazdaságtudományi karra jelentkezni kívánók egyaránt. A tanfolyam- tárgyankénti tematikáját az érintett tanszékek előre elkészítették. A tananyag a középiskola három éve alatt tanult anyagra épült, az egyetemi követelmények szerinti rendszerezésben A tanfolyam végén dolgozatírásra került sor, s az erről készített tanári véleményezéseket a jelentéshez csatolták. Ezekből idézünk. Dr. Sinko- vits Miklósáé tudományos munkatárs arra hívja fel a figyelmet, hogy »miután nemcsak gimnazisták, hanem többségükben szakközépiskolások és technikumi hallgatók vettek részt a tanfolyamon, bizonyos anyagrészek teljes ismeretlensége miatt nem teljesen ismétlés jellegű órákat is kellett tartani.-« így aztán nem csoda, ha két év anyagának kissé részletesebb megbeszélésére már nem volt elegendő a biztosított tíz óra. Feljegyzése a felkészülés hiányosságaira figyelmeztet. Nagyon figyelemreméltó dr. Jeanplong József növénytani és növényélettani tanszéki adjunktus észrevétele, mely szerint: »Szakmai olvasottságuk csak két-három tanuló esetében haladta meg az átlagot,« Nem elég tehát csak a tananyagra támaszkodniuk azoknak a fiataloknak, akik erre a pályára szeretaénék lépni. Az. ismeretanyag bővítését szakmai irodalom olvasásával, tanulmányozásával kell elérniük. Az önképzés tehát már a felvételi előtt nagy fontosságú. A tanfolyam fő célja természetesen az volt, hogy az ott elsajátított ismeretek alapján készüljenek majd a felvételire. A kémiánál is így volt ez. Heltai György tanársegéd szerint a tantárgy iránti különleges érdeklődés egy tanulónál sem volt az átlagosnál nagyobb. A felmérő dolgozat tanúsága szerint a megbeszéltek ötven százalékát jegyezték meg a harmadikos somogyi középiskolások. tanulságai Tíz nap alatt hetven matematikai feladatot oldottak meg. Csikós Miklós tanársegéd megjegyzését idézem: »Azon egyenesen . felháborodtam, hogy sajnos olyan tanulót is egyetemi előkészítőre küldtek, aki a harmadik év végén matematikából megbukott.« Figyelmeztető ez nemcsak az iskolák számára, de a fiatalok is okulhatnak belőle. Csak az válassza ezt a semmiképpen sem könnyű pályát, aki elég tudást, elég elhivatottságot érez magában! Figyelemre méltónak tartom a somogyi diákklub titkárának, Gyenesey Istvánnak a megjegyzését is: »Az előkészítő tanfolyamon részt netteknek a felvételit közvetlenül megelőző időszákban egy újabb három-négy napos — főleg pszichológiai hatású — előkészítő biztosítását látjuk szükségesnek.á Aki ismeri megyénk mezőgazdasági szakember-ellátottságának helyzetét, az tudja, milyen nagy fontosságú ez az egyetem által készített jelentés. Somogy megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak majdani szakemberedről van szó. A tanulmány hasznos tanácsokat ad a felkészüléshez és a felkészítéshez. Utat mutat a hasonló tanfolyamok megszervezéséhez, rendezéséhez is. Szándékosan csak a tanulságul szolgáló megjegyzéseket idéztem. Olyan primer kezdeményezésről van szó, mely a megye mezőgazdasági tevékenységében számottevő lehet. S ahogy az egyetem tanulmány-igényű jelentésében minden közreműködő leszögezi: az előkészítő tanfolyam hasznos volt, az idei tapasztalatok figyelembevételével folytatásra ösztönöz. L. L. az egység történetét, a zászlóadományozás ünnepélyes pillanatát, az eltelt húsz esz- . tendő eseményeit. Szavaiból kitűnt, hogy becsülettel, tisztességgel szolgálták, őrizték a zászlót, a kiváló élen járó katonák, rajok és szakaszok, valamint a kitüntetett katonák száma több százat is kitett. — Tudjuk,* hogy eskünk és a csapat- zászló kötelez bennünket, ígérjük, hogy a mindent megteszünk dolgozó népünk, szocializmust építő hazánk békéjének védelmére — mondta befejezésül. Gábor Józsefné zászlóanya szalagot köt a zászlóra. jövőben is OKISZ-kongresszus októberiéi Befejeződtek az országban az ipari szövetkezetek VI. kongresszusát előkészítő értekezletek, szeptember végéig 565 kongresszusi küldött, 116 megválasztott országos tanácstag kézhez kapja a meghívót, az OKISZ választmányának és ellenőrző bizottságának beszámolóját az 1966 óta végzett munkáról. Öt esztendővel előbb még öt szövetkezet delegált egy küldöttet, most minden megválasztott delegátus két szövetkezetét képvisel. Teljesebbé vált tehát a szövetkezeti demokratizmus: az öt évi előtti 290 küldöttel szemben most csaknem kétszer annyian viszik magukkal a 300 ezernél több ipari szövetkezeti tag javaslatait és vállalásait. Az öt esztendő előtti 16 milliárd forintos termelési, értékről máig csaknem 30 milliárd forintra nőtt az ipari szövetkezetek gazdasági teljesítménye. Munkájukat kedvezően befolyásolta a gazdaságirányítás megváltozott rendje, a kis- és középüzemek valóban rugalmasan alkalmazkodtak a piac igényeihez, az egy foglalkoztatottra jutó kereset — évente 4,5 százalékos emelkedéssel — mintegy 25 százalékkal nőtt. A kormány gazdaságpolitikai és szociálpolitikai célkitűzéseinek megfelelően a fővárosi szövetkezetek az elmúlt években 60 új vidéki telephelyet létesítettek, 17 ezer dolgozónak tudtak ezáltal munkát és rendszeres kereseti lehetőséget biztosítani. A vidéki szövetkezetek szerte az országban 900 új üzemben, műhelyben 12 ezer újonnan munkába lépőnek nyújtottak megélhetést. Az árutermelés — a piaci igények hatására — az elmúlt öt évben is dinamikusan nőtt. A nagyipar termelését kiegészítve, a szövetkezetek sokfajta árucikkel jelentek meg: 1966 óta 17 ezer különféle új terméket adtak a bel- és külkereskedelemnek. Jelenlegi árutermelő tevékenységük értéke meghaladja az évi 21—22 milliárd forintot. Az utóbbi időben fokozódik a társadalbm érdeklődése az ipari szövetkezetek tevékenysége iránt. A fejlődést szolgáló viták és eszmeceerék középpontjában többnyire az a kérdés áll: árut termeljenek-e az ipari szövetkezetek, vagy szolgáltatást végezzenek? Az egyértelmű válasz szerint elképzelhetetlen, hogy a lakosság áruellátásából akár csak 10—20 milliárd forint értékű áru is kimaradjon. A X. párt- kongresszus határozata is hangsúlyozza, hogy fokozni kell a szövetkezetek részvételét a választék szélesítésében, a hiánycikkek számának csökkentésében. Ugyanakkor kimondja e határozat: «-Munkájuk középpontjába a szolgáltató ipari tevékenységet kell vek állítani«. Ezért zöld utat kapnak a fejlesztési tervek, hiszen jelenleg a szövetkezeti szolgáltatások értéke csupán 2 milliárd forint, tehát az eddiginél sokkal nagyobb mértékű szolgáltatásra vállalkozhatnak a kisipari szövetkezetek. A marcali Ladi János Gimnázium növendékei köszöntötték az egység katonáit, s szalagot kötöttek a csapatzászlóra. Részt vettek az ünnepi csapatgyűlésen a zászlót adományozó MÁV Északi Járműjavító Üzem képviselői is. Görbitz Sándor igazgató meleg szavakkal tolmácsolta az üzem dolgozóinak üdvözletét. ősz hajú asszony, Gábor Józsefné lépett a csapatzászlóhoz és szalagot kötött rá. Az idős asszony — húsz évvel ezelőtt ő volt a járműjavító üzem képviseletében a zászlóanya, ma nyugdíjas — meg- hatottan kérte: — őrizzétek csapatzászlótokat ezután, is becsülettel! Mellette ott állt Molnár Két hét Gödöllőn Az előkészítő tanfolyam Miklós és Surmann Imre, aki húsz évvel ezelőtt párttitkárként, illetve szb-titkárként voltak jelen a zászlóátadáson. Kitüntetéseket osztott ki a parancsnok. A Szolgálati Érdemérmet vették át többen, s igen nagy volt a zászlót adományozó üzem képviselőinek öröme, hogy a kitüntetették között szerepelt Gombai Kálmán százados is, aki egykor náluk dolgozott mozdonyszerelőként. S éppen úgy örültek az ünnepség befejezése után is, amikor kezet szoríthattak Kása Lászlóval, aki a zászlóátadáskor tényleges katonaként vett részt az eseményen, s ma a jubileumi ünnepségen már nóhadseregünk őrnagyaként volt jelen. Sz. L A »szónoki« kérdést én tettem föl saját magamnak, jóllehet azonkívül, hogy gyorsan és feltartóztathatatlanul öregszem, az égvilágon semmi panaszom nincs. Mégis foglalkoztat ez a dolog, mert sok ember gondja sűrűsödik íróasztalomban és tapasztalataim gyűjteményének egyéb helyein. Panaszkodó nemzet vagyunk, ezt régóta tudom. De rémlik: aligha lennénk azok, ha nem volna olyan gyakran okunk rá. Uk nélkül tehát ritkán futkozunk bajaink orvoslásáért, bár előfordul az is, hogy hiányos információ vagy félreértés miatt vélt sebekre keressük a gyógyírt. Mindezeket onnét tudom, hogy meghallgatok panaszosokat, olvasom »segélykérésüket«, beszélek panasznaposokkal, akik fogadják őket (és önhibájukon kívül gyakran tehetetlenek); olvasok válaszleveleket, amelyekkel útbaigazítanak engem és a panaszost: voltaképpen hova kellett volna fordulni orvoslásért. Tudjuk-e, hogy kihez forduljunk? Az a gyanúm, hogy sokan nem tudjuk.. 1 Van egy rossz szokásom, az ugyanis, hogy (néha a kilátások csekély reménye nélkül is) szeretek a dolgok mögé nézni, s következtetni a jelenségekből. Most is megpróbáltam. A jfenti témával kapcsolatban meggyőződtem a következőről: A legnagyobb baj abból származik, hogy bizalmatlanok vagyunk egymáshoz. Ezt sehogy se tudom megérteni. Miért vagyunk bizalmatlanok, ha egyszer egy olyan országban élünk, ahol lehet panaszkodni, és ahol állami rendeletekből fakadóan is el kell intézni a panaszt (és nem a panaszost, mint másutt szokás). Bizalmatlanok vagyunk. Ugye, nehezen hisznek nekem. Hát nézzük csak. Teszem azt sérelem ér bennünket a községi tanács részéről. Mondjuk jogtalanul több adót vetettek ki a házunkra. Nézzünk önmagunkba. Ilyenkor eleve rosszindulatot feltételezünk. De eszünkbe se jut, hogy ott is emberek dolgoznak, tehát tévedhetnek. Rossz napjuk lehetett, elnéztek valamit. Figyelmetlenek voltak, vagy túlságosan bíztak emlékezetükben, és nem vették elő azt a papírt, amiből... Ez nem jut eszünkbe.' Pa- / nászunk természetesen jogos. De nem fordulunk a községi tanácshoz, hanem legjobb esetben a megyéhez, vagy az istenhez magához, akit napjainkban televíziónak szokás nevezni. Ha a tanácshoz fordulunk? Egy-két nap alatt kijavítják a hibát, jobbik esetben még elnézést is kérnek. De így hetekig várakozunk türelmetlenül. Miért? , M ert a televíziónak egyrészt nincs apparátusa, hogy vizsgálódjon az ügyben (nem is érné meg neki!). így hát levelet írt ahhoz a tanácshoz, ahová mi is írhattunk volna. Onnét egy hónapon belül választ vár és — jobb híján — természetesen el is fogadja. Ezután válaszol nekünk és megnyugtat, hogy a tanács majd kijavítja a hibát. És eközben“ mi háborgunk. Tulajdonképpen igazunk is van. Mit érünk mi a televízió közreműködésével, ha egyszer úgyis a tanácstól kapunk választ — csak éppen kerülő úton. De mit tehetne a televízió? Súlyával próbál közbelépni ott, ahol nincsenek súlycsoportok. Tehát egy teljesen fölösleges akcióba lép be, de ezt mi várjuk tőle havi ötven forintunkért cserébe. Vegyünk közelebbi példát. Tabon rossz a vízellátás az egyik utcában. A lakó a világért sem a tanácshoz megy (ahol egyébként tudnak a dologról, sőt intézkednek is, de hát pénz kell a megoldáshoz, abból pedig sosincs elég), hanem a megyei pártbizottsághoz. A panasznapos igazán jó szándékú, segítőkész ember. De képtelen vizet fakasztani Tabon. Ha eleget akar tenni feladatának? Tárcsázza a tabi tanácsot. De miért idegesítse őket, hisz nem felejtettek el semmit, mulasztásról szó'sem lehet. Egyszerűen ki kell várni, amíg lesz víz abban az utcában is. Nehéz? Valóban az. De a megyei pártbizottság ebben nem tud segíteni. Akkor meg miért fordulunk ilyen ügyben hozzá? Nem javították meg a tévémet — írja a háromszázhetvenkilencedik olvasó nekünk, s panaszkodik a GELKÁ-ra. S miután egyre több a tv, egyre többen panaszkodnak a GELKA’-ra (ahelyett, hogy a gyárra panaszkodnának). Mi sem tehetünk mást, levelet írunk a GELKÁ-nak. Mire ő válaszol, s mife a panaszos tőlünk is megnyugtató választ kap, addigra rég befejeződik a Rózsa Sándor-sorozat, s kiderül, hogy a panaszos már az utolsó tíz folytatást is végigunta. S közben — fölöslegesen — tíz és száz embernek adtunk értelmetlen munkát, pocsékoltuk az időt, az energiát. Kihez- forduljak? A bizalmatlanságnak természetesen megvan az ellentétpárja is, az indokolatlan bizalom. Miért lysszük, hogy a lapnál, a televíziónál, a rádiónál és általában »fönt« vannak csak becsületes, intézkedni és segíteni kész emberek? Miért számítunk mindig az ő vélt vagy valóságos súlyukra, és bonyolult ügyintézésükre? Nem vesszük észre, hogy ettől a nagy-nagy bizalomtól képtelenek sokszor ellátni saját munkájukat? B bajokat — azt hiszem — ott kell orvosolni, ahol keletkeztek. Az orvos is hiába írna föl lábkenőcsöt érelmeszesedés ellen. De valószínűleg hiába fordulnánk hozzá altkor is, ha egészségtelen munkahelyi légkör borzolná idegrendszerünket, Egyszóval okosabb, értelmesebb és célravezetőbb dolog ott panaszkodni, ahol elkövették a hibát, ahol segíteni tudnak, és hivatottak segíteni gondjainkon. S ha ezután úgy látjuk, hogy semmire se megyünk, még mindig van alkalmunk a felügyeleti szervhez, felsőbb fórumhoz fordulni. De ezzel már a panaszügyek és a panaszügyek intézőinek a száma 70-80 százalékkal csökkenne. Kihez forduljak? — tettem föl a »szónoki kérdést«. Ahhoz, aki hibát követett el, ahhoz aki közvetlenül — és nem kerülő úton — segíteni tud ... Jávori Béla Négyszáz űj töltőállomást épít az ÁFOR a negyedik ötéves tervben Négyszáz új töltőállomást építenek a negyedik ötéves tervben — jelentette be tegnap Jekkel Károly, az Ásványolaj forgalmi Vállalat műszaki igazgatóhelyettese azon a sajtótájékoztatón, melyen a negyedik ötéves tervüket ismertették. Az új létesítmények mellett tovább bővítik jelenlegi szolgáltatásaikat is. 180 töltőállomásnál megkezdik az autóápolási és felszerelési cikkek árusítását, 1975 végéig pedig a tervek szerint 60 töltő- állomáshoz építenek kocsimosókat, szervizeket. A negyedik ötéves terv végére a jelenlegi 17 nappal szemben már 45 napi szükséglethez elegendő benzint, gázolajat és tüzelőolajat tudnak tartalékolni. SOMOGYI NÉPLAP Sserda, 197L szeptember 29.