Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-25 / 225. szám
Hermina nem akar tönkremenni Lírai vallomások — Most mit cigánykodsz! ? — szoktuk mondani annak, aki -ravaszkodva hízeleg, ri- mánkodik, kunyerál, hogy valamit elérhessen. A szabályokra fittyet hányó, minden kötöttség nélküli, bizonytalan anyagi helyzetű, kóborló ember — bőre színétől függetlenül — »cigányéletet« él. »Ci- gányosan dolgozik" — vagyis rendetlenül, lomhán. Előítélet? Nem hinném. Inkább az évszázadok során felgyülemlett tapasztalatok ruházhatták fel a cigány-szókapcsolatokat ilyen jelentésárnyalatokkal. Mindez a vasadi cigánytelepen jutott eszembe. Festői a látvány messziről, az ország- útról nézve. Erdő szélén, dombok tövében tizenhárom putri. Csak ne lenne olyan szívszorító az a gyerekarc! Egy hároméves kislány arcát teljesen elborítják a piszoktól fertőzött sebek. Haja, mint az ápolatlan komondorok szőre, csimbókokban hull a szemébe. Ruhának alig nevezhető rongyokban rajzanak a retkes lábú, iszonyúan elhanyagolt kis purdék. i Fiatal férfiak heverésznek itt is, ott is. Gyanakodva pislognak felém. — Maguk nem dolgoznak? Általános felhördülés: — Dehogynem. Az öreglaki Állami Gazdaságnál. — És most? Hétköznap van, munkaidő. Vállukat vomogatják. Szemrevaló fiatalasszony kerül elő. Hív, jöjjek, nézzem meg a »házunkat«. Ház? Még a putri fogalmát sem fedi. A putri ugyanis vályogból épített vagy földbe vájt »lakás«, ezt viszont akár gyerekek is eszkábálhatták volna. Földbe szúrt karók alkotta váz, sárral körültapasztva. Odabent halomra hányt göncökön egy pólyáskorú baba szuszog. A »padlón« szanaszét krumplihéj, szalmahulladék. Hermina nem szégyenkezik. — Látja, itt még takarítani sem lehet. Nagyon szeretnék elköltözni, ezektől messzire, ahol csak mi ketten lennénk a férjemmel. Tudja, hogy van ez?! Itt ő is azt csinálja, amit a többi. Ha jönnek és hívják, akkor megy. — A kocsmába? Hermina bólint. — Három gyerekünk van. Huszonkét éves vagyok. Nem akarok tönkremenni. "Hermina máris többnek látszik huszonkét évesnél, de még nem késő. Még elkerülhetné azoknak a megviselt, agyongyötört cigányasszonyoknak a sorsát, akiket lehúz az ital, a pipa, a sok gyerek meg a piszok. Hermina felháborodva panaszkodik : — Disznóság, hogy ha az uram néhány napot elmarad a munkából, nem kapja a családi pótlékot Csak akkor fizetik, ha megvan havonta a tizennyolc napja. Ha tizenöt van, akkor már nem. Ez az asszonyka egészen természetesnek tartja, hogy aki egy hónapban tizenöt napot ledolgozott, az már teljesítette kötelességét. Hogyan győzzem meg az ellenkezőjéről? — Sohasem próbáltak elkerülni innen? — Dehogynem. Egyszer már elköltöztünk egy pusztára. Lakást is kaptunk. Az uram lett a kanász de nem bírta, hogy minden áldott nap ki kellett hajtani. Visszajöttünk ide. Hát igen. Ez a »cigányélet« magyarázata. Nem bírják a kötöttségeket. Vagy legalábbis nehezem Elhiszem Herminának, hogy tényleg szeretne elkerülni innen. Azt is elhiszem, hogy minden jó szándék ellenére nehéz megszokni a rendszeres munkát, az ésszerűbb életmódot. Lehet, hogy csak harmadszorra sikerül egy cigány- családnak gyökeret vernie egy faluban. Nehéz, de nem lehetetlen. Sokaknak sikerült. Ezt mondja Mezei Imre is, az öreglaki tanács elnöke. — Évekkel ezelőtt száznegyvenen éltek azon a telepen. Most már »csak« hetvenket- ten vannak. Amelyikük kétéves állandó munkaviszonyt és legalább havi ezer forintos átlagfizetést tud felmutatni, 10 ezer forint kölcsönt vehet fel a takarékszövetkezetnél. Abból már vásárolhatnak egy házat valamelyik elnéptelenedő faluban vagy pusztán. De építési kölcsönt is kaphatnak, ha összegyűjtik a kölcsönösszeg 10 százalékát. És miért ne sikerülhetne? 1500—2000 forintot is megkeresnek az állami gazdaságnál. Csak az a baj, hogy tizedikén, fizetéskor a kocsmába viszik a pénzt. A múltkor beszélgetni próbáltam velük. Miért csináljátok ezt? Tudja, mit feleltek? »Arra költőm a pénzt, amire akarom. Az enyém. Megdolgoztam érte. Nekem is lehet egyszer jó kedvem!« Hát persze. De hát nem egyszer van jó kedvük, hanem addig, amíg a pénzből tart. És amíg van pénzük, dolgozni se mennek — Láttam ott a telepen egy kislányt. Tizenkét éves, és még csak másodikba jár. A nagyanyja tartja el őt meg a testvérét. összenéz a tanácselnök meg a titkár, és szinte egyszerre mondják: — A Naca néni unokája. Három fia halt meg Naca néninek az özvegyen maradt menye pedig rossz életű lett. így került a két unoka az öregasszonyhoz. Havi kétszáz forintból meg abból a hatszáz forint segélyből élnek, amit évente kiutalunk nekik. Sürgősen ki kellene szabadítani onnan legalább a gyerekeket, mielőtt őket is megfertőzi a cigányélet. Ne jussanak Hermina sorsára, akinek már csak szívós erőfeszítések árán sikerülhet a szabadulás. A szocialista társadalom segít, a cigányok sohasem kaptak ennyi támogatást. De természetes az is, hogy ezt a segítséget feltételhez kötik. Egyetlen és humánus feltételhez. — a rendszeres munkához. És ezt meg kell érteniük előbb-utóbb az erdőszélre húzódó cigányoknak is! Kezes Zsuzsa ÉRTHETŐ IZGALOMMAL veszi kézbe az olvasó a lírikus vallomásait. Hiszen a regényből többé-kevésbé kitetszik, milyen élményanyag rakódott le a mű hátterében, milyen gyökérzettől duzzad a prózai alkotás. A vers, a költészet különös kíváncsiságot támaszt fel az olvasóban a költő, az alkotás pillanatai iránt, és még fokozottabb mindez, ha kortársról, mi több, »szomszédról« van szó. Mert az itt élők szomszéd módjára tekinthetnek Takáts Gyula ma is gazdagodó művészetére, Somogy ihlette tájlírájára, tisztult költői termésére. Az Egy kertre emlékezve esszégyűjtemény olvasása után azonnal felrémlik a kettős élményanyag. Egyrészt magából a műből, melyben látható az is, ahol a líra csírázik: a táj, a táj és az ember kapcsolata, a tájlírát művelők rokonsága. Tömören talán ez maga a kötet is, s ami mögötte áll, a hatalmasabb élményi réteg, az Somogyország, vagy a tágabb határú Pannónia. A kert nagyon gazdag, s ki ne érezné a címszó szimbólum voltát. Jólesik pihenni, sétálni benne, de ugyanakkor izgalmasan keresni, kutatni a gereblyéző, gyomláló, s a kertet forrásvízzel öntöző lélek után is. Mert ez mindenütt jelenvaló; lírikus hevülettel, dalos kedvvel, az énekmondó meséjével. A próza rendezett ösvényein mindenütt átérez- zük az izgalmas, termő líra hangütéseit. Az Emlékezés vagy irodalom című fejezet az indulást idézi. Plasztikus aprólékossággal festi a korabeli Somogybán a szülőföldet, egy fiatal költő-tanár illedelmes kopogtatását a nagynevű redaktor ajtaján, s az első lépések izgalma mögött egy szép Ba- bits-portré körvonalazódik. S itt az egész könyv nagy ígérete is. Mert aki tovább lapoz, arcképcsarnokot olvas, néhol egy-egy kisebb emlék vagy találkozás pasztelljét, másutt pedig egy költő kor- társ művészetének analitikus vizsgálatát freskóarányokkal. Ebben a fejezetben — mintegy előzetes tartalomjegyzékben — ott láthatók a pályatársak is a sokat idézett pécsi egyetem folyosóján. ». .. mint a kacagó leányhús, / és add meg, hogy a lelkek édenében égi / (vized fölé hajolva, olyan legyek én is...« Jammes írta e sorokat, a szerző példaképe »rokona«. Írhatjuk nyugodtan így, mert a vidék iség, a nyílt terű táj szeretete több Takáts Gyula számára, mint életforma, állandóan vibráló ihletés a Balaton, a Duna és a Dráva háromszögében. Felötlik az egészséges karakterű vidéki- ség vállalása a portrékban, megfogalmazódik a kortársak sorsvizsgálatainak mikroszkópja fölött is. Jammes sorsa, költészete a megnyugtató, az állandóan idézett példa. És a múlt. A Jammesról szóló esszét követi a Janus Pannoniusról 1949-ben készült vázlat. (Köz- bevetőleg: sok a különböző keltezésű írás a kötetben, de a megjelenés, a kötetbefűzés tanúsítja, valamennyit vállalja 1971-ben is.) Csokonai és Berzsenyi sorspárhuzamait vázolja »A magyar poézis menete« című írás, amely mintegy előleg is egy másik Berzsenyi-esszéhez és a könyv talán legértékesebb írásfüzéréhez, a Csokonai Somogyban- hoz. Rokonszenves ez az utóbbi tanulmány. Vitázó szenvedéllyel, tiszteletre méltó filológusi aprólékossággal, ugyanakkor mai értelmet kereső igénnyel bogozza a debreceni Doéta somogyi bolyongásait, de anekdotázó kedvvel és kalandos részletességgel is. Mindenesetre elüt némileg, konklúzióban is, az eddigi többé- kevésbé egyforma, hasonló témájú Csokonai-portréktól, s talán kissé a »sötét Somogy« sablonjától is. Ha marad is nyitott kérdés (nem is a kutatást, inkább az összegezést illetően), annak megválaszolása hálás feladat mindazoknak, akik az irodalomtörténet avatott búvárai. S ez a portré egy korabeli, irodalombarát arcoktól gazdag korképbe ágyazódik, s végre egy többé- kevésbé egyértelmű Pálóczi Horváth Ádám értékelésre is futja. MILYEN A MŰALKOTÁS harmóniája, hogyan épül a vers, hogyan építkezik a költő, miképp jellemezhető egy- egy alkotónál a lírai áradás, festőnél hogyan érlelődik a látásmód, az alkotásmód, erre felel az Üt és munka közben hosszú portrésora. Akiket val- latóra fog: egyben vallatóra fogja kapcsolatukat a tájjal is, az élet apró pillanataival, emberi szenvedélyeikkel, mindenekelőtt a formavilág eredőit tisztázva. Így áll előttünk többek között Martyn Ferenc, Weöres Sándor s Jékely Zoltán portréja, a próza palettájáról kevert színekkel. S e sorok rendjén haladva jutunk el a kert legizgalmasabb lugasába, ahol összetalálkozhatunk azzal, amit néha eddig is megragadtunk egy-egy pillanatra: önvallomásaival. Igaz, az írók és a szülőföld A pártok képviselői mellett néhány kiválóságot, így a Horthy-rendszer elől Amerikába emigrált Bartók Bélát, a még Párizsban élő Bölöni György írót, a londoni emigrációból éppen hazakészülődő Károlyi Mihályt, a Nobel-dí- jas Szent-Györgyi Albertet is bizalmukban részesítették. Az ideiglenes nemzetgyűlés Budapesten mindössze hat ülést tartott. Törvényerőre emelte azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debreceni üléstől kapott felhatalmazás alapján hozott; így a Németországnak szóló hadüzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a népbíróságról hozott kormányrendeleteket s a nagybirtokrendszer gyarország. megszűntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról ■zóló kormányrendeletet. És negalkotta az új választójogi örvényt, amely megadta a tikos választójogot minden 20 vésnél idősebb magyar ál- mpolgámak, továbbá mind- voknak, akik a németek vagy fasiszták elleni harcokban íszt vettek, s 18. életévüket etöltötték. Negyedszázad parlamentarizmussal álcázott fasiszta diktatúrája után ismét szabad választásokra készült Ma. már gondolatgazdag válasz, *| summája/ talán annyi, o fővá- , . ... , t rosba tömörülő, vagy inkább SÄS.-Sls‘3fnÄ L»“0 hogy a demokratikus feJKMfc! to»W «»V»«» Irodalmi minden rendű és rangú ellen-í urbanizációt is teremtenek, s sége a Független Kisgazda,? vidéken maradni nem biztos, Földmunkás és Polgári Párti hogy egyenlő az irodalmi pro- mögött sorakozzék fel. | vincializmussal. A magyar politikai élet már többféle kisgazdapártot ismert. Az, amely 1945-ben újjászer- • veződött, baloldali parasztéin-3 Másutt ezt írja: »Vessük el ezeket az osztályozó »-ketrece- ket« és »skatulyákat«, melyek9. A tömegek hangja az ülésteremben 1945 őszén megkezdődött a választási csata. A Magyar Kommunista Párt jelszava: Kenyeret, jó pénzt, rendet!« A fenyegető éhínség, az infláció, a bizonytalan közbiztonság viszonyai közepette ez a jelszó fejezte ki az egész ország érdekeit. Munkások festették éjszaka a falakra a 4-es számot (a 4-es lista volt a kommunista). A sorsihúzás szerint az 1-es listán a Nemzeti Parasztpárt, a 2-esen a Magyar Radikális Párt, a 3-ason a Polgári Demokrata Párt, a 4-esen az MKP, az 5-ösön a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, a 7-esen a Szociáldemokrata Párt indult. A 6-os kocka azért maradt üresen, mert a Katolikus Néppárt, amely az Országos Nemzeti Bizottságtól — a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyásával, amely a békekötésig ilyen jogkörrel rendelkezett — kért és kapott pártalapítási engedélyt közvetlenül a választások előtt visszalépett. A klérus elhatározta, hogy berek és értelmiségiek pártjai ben azt hiszem, irodalomtör- volt. A jobboldal azonban —S téneti és módszertani megfon- nem egy kifejezetten fasiszta,? - a Horthy-rendszert restaurálni* akaró politikus is — más legális lehetőség híján odatömörült. Dobi István írta emlék- j irataiban hogy ő, a régi bal- j oldali parasztpolitikus, ha < Szőnyből Budapestre, a párt-j központba hívták, csupa isme--' rétién ficsúrt látott ott, s alig! akadt egy-egy ismerősre. En-j nek a kisgazdapártnak volt aj szövetségese a Horthy-rend-j szer negyedszázados népbutí- j tása. Közvetlenül a választások! előtt Mindszenty hercegprímás; pásztorlevélben támadta a né-j pi demokráciát, s az inkvizíciói korát idéző vallásos frázisok-; kai lázított a Magyar Kom-í munista Párt ellen, s intette j híveit az »isten, haza és ma-j gán tulaj dón« tiszteletére. 3 tolásból sem előnyös költőket és műveket zárni. Esszéink elsősorban a műveket elemezzék és belső értékeik feltárásával adják meg a helyüket és a rangjukat«. Felháborodása jogos a sematizáló kritika ellen (1965-ben született az írás), csak az indoklás seké- lyes kissé. A műveket önmagukkal mérjük, ez igaz. De ugyanakkor hatásukkal 's! Kissé furcsán követi mindezt az 1949-ben írt Hét levél néhány megállapítása: »Vagy azt hiszed, hogy a költészet lényege és értelme ma más, mint tegnap volt, vagy holnap lesz... Már én ebben sem igen hiszek... A költészet természeténél fogva a priori fölötte áll a percnek. Ügy is mondhatom az igazi költészet, a Ura lényegében olyan, akárcsak a mát is magában foglaló idő.« Szembevetni azt, hogy a költészet természeténél fogva szemben állt a perccel — természetes! De a költészetben akkor is ott munkál egy még a prio- ribb, még elsödlegesebb valami, s ez a költői állásfoglalás a mindennapok lényegével, a társadalmi valósággal szemben. S ez a döntő, úgy vélem ez adja a kert lényegét is. (Érdemes összevetni a Vallomás a versírásról és a mes- . térségről című esszével.) Hogy milyen összetevői vannak? Takáts Gyula többszőr írja: 5 vállalja a népet, ő a nép között járó ember. De a nép lényege elsősorban az osztály- tartalmán keresztül megfogható. »... Minden korban igazságérzetemnél fogva az osztály nélküli társadalom ideális állapotának voltam híve és ma is az vagyok a fent említett formában.« Nem tudom, mit ért a szerző »ideális állapoton«. De az osztály nélküli társadalomhoz csak a feltörekvő osztályok érdekeinek érvényesítésével lehet eljutni. Így a kommunizmushoz is csak a munkásosztály hatalmán mint szükségszerű lépcsőfokon át közeledhetünk. E TÖRVÉNYSZERŰSÉG elismerésének hiánya teszi ezt a kertet, pontosabban a kert forrásvizét desztillálttá. Szépség, formák, harmónia a né- piség esztétikumban, de kevés helyütt lényegében. Számomra csupán ez hiányzik a gazdag kertből. Mert enélkül a közösségi érzések is esetlegesek, keret nélküliek, ha úgy tetszik filantropikusak. Hiába tagadnám, Ladányi ' Mihály osztályról írott izzó sorai jutnak eszmbe szüntelenüL Tröszt Tibor Külön rovat a Zsiguliról Megjelent a Fáklya legújabb ■ száma Pintér István j (Folytatjuk.) Miként segíti a sebész munkáját a hideg? Milyen lesz a jövő faluja; hogyan talál az egész gyárat érintő közös témát a munkás és az igazgató; mit ér Magyarországon a szovjet diploma — néhány téma címszavakban a Fáklya szeptember 26-án megjelenő 18. számából. Itt olvashatjuk Kulcsár István Sarkkutatók a jégtáblán című beszámolóját az egyik úszó sarkkutató expedíciónál tett látogatásáról. Az épülő, szépülő szovjet fővárosról a Moszkva—71 című összeállítás ad képet. A szovjet iparban gyorsan terjed a selejtmentes munkáért indított mozgalom, amelynek értékeléséhez egy televíziós közvetítés adta az ötletet. Külön cikk foglalkozik a magyar—szovjet műszaki együttműködéssel. A tudományos és technikai újdonságok mellett bemutatja a lap a leningrádi divatot, képes riportban számol be egy ifjúsági színházról. A címlapon egy fiatal színésznő képe — Szergej Bon- darcsuk és Inna Makarova lányáé, Natasáé, aki szülei pályáját folytatja. Ez alkalommal a lap külön rovatban válaszol a Zsiguli üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekre SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 197L szeptember 25. 5
