Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-02 / 205. szám

Átadták a selypi eternitcsőgyárat A Cement- és Mészművek selypi gyárában 200 millió fo­rintos beruházással azbesztcement (eternit) nyomócsőgyá­rat létesítettek. Építését 1968 őszén kezdték meg, próbaüze­me 1971. junius 8-án indult, augusztus 20-án pedig már teljes üzemmel dolgoztak. Biänye a nyáron csapadék nélkül maradt AZ MSZMP SOMOGY HEOYII 11 Z O TT S A O A N A K LAPJA XXVn. évfolyam, 205. szám. Csütörtök, 1971. szeptember 2. Törpe vízmű építése Balaíonfenyvesen Új kutak Fonyódon — Jövőre részleges üzem — Megszűnnek a vízgondok Harmincnégy holdon termett az idén burgonya a böhönyed Szabadság Termelőszövetke­zetben. Az átlagtermés várha­tóan 70—80 mázsa lesz. A kis- várdai rózsa kevesebbet ad az előző évinél. Május harmadika és augusztus 26-a között mind­össze tíz milliméter csapadék hullott — ez magyarázza a gyengébb eredményt. Kézi erővel, verbecseléssel szedik a burgonyát. Ezekben a napokban a László-majori és a böhönyei határban negyven asszony szorgoskodik. A ma­jorban tizennégy, a falu kör­nyékén húsz holdon végzik a munkát. Áprilisban ismerkedtek ösz- sze a Corso cukrászdában, ké­sőbb egyre gyakrabban talál­koztak. Volt idejük: Kolip Fe­rencet igazolatlan mulasztásai miatt eltanácsolták a középis­kolából, R. L.-né Szőke Zsu­zsának sem volt mivel agyon­ütni a napjait. Siótokra utaztak »új életet« kezdeni. Kolip segédmunkás lett á Pannónia vállalatnál, az asszony pedig az egyik üdü­lőben helyezkedett el minde­nesnek. A termelőszövetkezet már gondoskodott a termés értéke­sítéséről is. A keszthelyi ÁFÉSZ-szel és a nagykanizsai termelőszövetkezeti közös vál­lalkozással szerződtek. Szabó Kálmán elnököt arról is megkérdeztük, hogy a ku­korica terméseredményét elő­reláthatóan hogyan befolyásol­ja a hosszú szárazság. Elmond­ta, hogy az átlagtermést — májusi morzsoltban számolva — huszonhat mázsára tervez­ték. A növényre a kedvezőtlen időjárás miatt azonban körül­belül huszonkét mázsára szá­mítanak holdanként. bíróság —, azok azt mondták a tárgyalás után: »Nem gon­doltuk,' hogy ekkora ügyet csi­nálnak belőle .« Kolip bandája is így gon­dolkodott — ha gondolkodott egyáltalán. A tizenkilenc éves Kolip Fe­renc. a húszéves Szőke Zsuzsa és T. Dénes bűnügyét a kapos­vári városi-járási rendőrkapi­tányság vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. F. D. Kannákkal, vödrökkel föl­szerelt emberek sorban állnak a vasútállomás mögötti téren. Nagyokat csattan a közkút szivattyúja, ám a kifolyón alig csurran-csöppen a víz. A szomjazok pedig türelmetle­nek. Régóta megszokott kép ez Balatonfenyvesen. A ked­velt üdülőhely napjainkban is rendkívül súlyos vízellátási gondokkal küzd. Mindössze két közkútja van, az ásott ku­tak vize a magas talajvízszint és a berkes-lápos altalaj miatt jórészt fogyasztásra alkalmat­lan. A múlt ősszel azonban meg­élénkült az utcák képe Feny­vesen. Megkezdődött a törpe túli Vízügyi Igazgatóság ki­vitelező részlege jó ütemben halad a munkákkal. — A 7-es úton túl már csak egy, a vas­út és a Balaton között pedig néhány utcában nincs lefek­tetve a hálózat — mondja Pé­ter József, á tanácsi kiren­deltség vezetője, a vízműtár­sulat elnöke. — Sok panaszt hallottunk az ősz óta nyitott árkokról — mondom. — Jórészt igazuk van az embereknek, de meg kell ér­teniük azt is, hogy a csövek összekötéseit nem lehet azon­nal betemetni, mert a nyo­máspróbák után körülményes volna újból keresgélni, kibon­tani azokat. Egyébként az üdülőközpontban is emiatt ha­lasztották a munkákat a sze­zon végére. Az épülő vízmű 8 200 000 fo­rintba került. A megyei ta­nács a müt év végéig egy­millió forinttal, a Dél-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság pe­dig ezt kétszázezerrel meg­toldva csökkentette a lakosság költségeit. A társulat elnöke terveket terít elénk. A legvastagabb vonalak — rajtuk a zászlócs­kák, köröcskék — jelzik a csővezetékek útját, a közkutak es a tűzcsapok helyét. — A hétszázas főnyomőve- zeték teljesen kész, egyelőre ezen kapjuk Fonyódról a vi­zet. Jövőre várjuk, hogy elér­jen hozzánk a nagy regioná­lis körvezeték, és átkapcsolják arra a vízellátó-rendszert. Az Országos Vízügyi Hiva­tal két új kutat furatott Fo­nyódon és előrehozza a Regi- onáis Vízműhöz tartozó ezer köbméteres tározó építését. A hatalmas betonmedence a fo- nyódi hegytetőről biztosítja majd a térségben a megfelelő víznyomást, a kutak pedig a, fonyódi vízmű kapacitását nö­velik. A csatornán túli területen lakók sem maradnak jó víz nélkül: készek a tervek és 1973 végéig itt is szeretnék befejezni- a csőfektetést. Ez­zel együtt majd 45 kilométer vezeték hálózza be Balaton- fenyvest. — Jogosnak tartjuk a há­borgást az állomás környékén tapasztaltak miatt, de meg­nyugtathatom a fenyvesieket, ez a nyár az utolsó, jövőre már nem lesznek vízellátási gondjaink. COROk Bíró — börtönben Hosszú évekig dogozott vizsgálóbíróként Uruguay- ban dr. Abril Perez San Martin, s ez idő alatt sok embert juttatott börtönbe lopásért, csalásért. Nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy egy pénzhamisítással, csalás­sal és tolvaj lássál fog­lalkozó banda vezére. Az exbiró most börtönbe ke­rült. Visszaadta az okmányokat A francia rendőrség ke­resik azt a tolvajt, aki nemrég ellopott egy zse- mélygépkocsit, de a tulaj­donosnak visszajuttatta hajtási jogosítványát és más okmányait azzal az üzenettel, hogy: — Ilyen zavaros idők­ben nem tanácsolom ön­nek, hogy okmányait akármilyen helyen hagyja. Vakmerő nagymama A Köln-frankfurti autó­sztrádán a forgalommal .szemben kerékpározott egy 71 éves lomahri asz- szony. Az autósok riasz­tották a rendőrséget. A vakmerő nagymama a ro­bogó kocsikat szidalmaz­va csak nagynehezen tud­ta megérteni, miért bün­tetik a rendőrök. A film hatása Sao Paulo brazil szö­vetségi állam egészségügyi hatóságai felhívással for­dultak a szülőkhöz: ne engedjék, hogy gyerme­keik Miki egérről szóló filmeket nézzenek, s me­séskönyveket se vásárol­janak nekik Walt Disney világhírű figurája kaland­jairól. A gyerekek ugyan­is kétségbesetten hada­koznak az egészségügyi okokból elrendelt egérírtás ellen, ahol csak érik, fel­szedik az egérfogókat. „Szépidő-varázsló” A nottinghami ünnepi játékok igazgatója 200 dollár tiszteletdíjért szer­vízmű építésé. * A Del-dunán­Mikor lesz felüljáró a Cseri úton? Fél tizenegy. Leeresztett so­rompó. Felgyülemlő autók so­ra. Gyalogosok. Egy gyerek ügyet sem vet a tilalomra. Át­mászik. A második akadályt is simán veszi. A várakozás kö­zönyt terít az . emberekre. Nagysokára gőzös pöfékel a sínen. De ez kevés az üdvös­séghez, hiába türelmetlenked­nek az újra bekapcsolt moto­rok. Zubog a vér — már nem órák mérik az időt... Üjabb gőzös. Végre! Meglódul a tö­meg. innen is, túlnan is. — Eziek milyen vonatok vol­tak? — kérdem Nemes István sorompókezelőtől. — A fönyódi és a gyéké- nyesi. — Meddig tart a szolgálat? rosi tanács építési és közleke­dési osztályának vezetőhelyet­tese szerint ebben az évben nem állítják össze. Mikor lesz tehát felüljáró a Cseri úton? Kizárásos módszerrel közelít­hetjük meg a kérdést: ebben az évben nem! Októberben el­készül a terv. Aztán egyezte­tési tárgyalás a MÁV-val, ki mennyivel járuljon hozzá, és utána az engedélyeztetés. A télen hozzáfognak. A felüljáró százezrekbe ke­rül. De: esik az eső, áznak a vasak — és nemsokára egy­éves évfordulóját ünnepelhet­jük a felüljáró el nem ké­szültének, mert nem tavaszra, hanem még tavaly őszre kész kellett volna lennie! S. F. — Fél nyolctól fél ötig. — Napjában hányszor ereszti le a sorompót? — Negyvenszer-ötvenszer... Négy perccel előbb kell —, ds van úgy, hogy később jönnek a vonatok. Ezért nagy a zsú­foltság most is, a gyékénye- sinek hamarabb kellett tolna jönni . — A vasakat mikor hozták? — Még az ősszel. Ügy volt, hogy tavasszal összeszerelik. Legalább a gyalogosoknak nem kellene várniuk. Dr. Fiedler Ferencné, a vá­Fél év alatt 37 milliós betétnöyekedés a somogyi takarékszövetkezetekben Figyelemre méltó az a fej- takarékszövetkezetben az ösz- lődés, melyet a megye taka- I szes betétállomány június vé- rékszövetkezetei elértek az év j gén meghaiadta a 235,6 millió első felében. A huszonhárom e tekintetben a bö­N. F. Szobrokat feszegettek a temetőben Sivárnak találták a szobá­jukat, úgy döntöttek hát, hogy berendezik. Itt is, ott is akad valami, amire nem vigyáznak. A lány törölközőket lopott a Balaton cukrászdából, a fiú fürdőlepedőt a strandról, az egyik bisztróból üvegpohara­kat, a másikból hamutálakat »léptettek meg«. A nyár közepén megunták a munkát, az egyik este kapós- várra vonatoztak. Két éjszakát — titokban — a lány szülei lakásának padlásán töltöttek. Találkoztak a tizenhét éves T. Dénes ipari tanulóval, és vacsorazni mentek az ÉDOSZ- ba. Ott támadt a gondolat, mi lenne, ■ ha »meglátogatnák« az ÉDOSZ melletti templomot. A gondolatot tett követte. Senki sem volt a templomban, zavartalanul randalírozhattak. Szőke Zsuzsa márvány táblá­kat szerelt le a templom fa­láról. Az egviken ez állt: »Há­lából.« A lány cinikusan je­gyezte meg a rendőrségen, ő is hálából hozta magával a táblákat és az imafüzeteket. Ám a templomi »látogatás­sal« még nem volt vége a há­rom fiatal éiszakájának A te­metőbe mentek, s a síremlé­kekről Krisztus-szobrokat fe- szeeePek le. Azt mondják, »bal^éből« U e van csak »bal­héból« hurcolták esvilc sírról a rp-s-iva kővázákat, a .vl­ráo(:"-t.:i »rí--»-«1".* m A '"önim '1 tb'm k“*: férfi ki­fosztotta a smr>m-ári kápol­nát — háromév: és négyhó­napi börtönre ítélte őket a Terítési bemutató Átadón a kereskedelmi hetek alkalmából az Ezűstkancsó különtermében terítési bemuta­tót, az Amfora üvegárukból pedig kiállítást tartanak. hönyei, a balatonszárszói és az igali szövetkezet vezet, a fél­évi több mint 37 milliós betét- növekedésben viszont a nagy­berkieknél és a babócsaiaknál is kiemelkedő a részarány. Ér­dekesség még, hogy a betétből majdnem 11 millió forint a gépkocsibetét, ennek mértéke ugyancsak a szárszóiaknál és a böhönyeiékmél a legmaga­sabb. Hogy mire vesz fel kölcsönt legszívesebben a falusi lakos­ság? A múlt félév értékelése erre is választ ad. Első helyen áll a termelési kölcsön (31), második a nagygépvásárlási (22), aztán következik a sze­mélyi (19). majd pedig az áru- vásárlási kölcsön (14,5 millió­val). A takarékszövetkezetek­nek kirendeltsége is működik szerte a megyében. Ezek kö­zül Balatoulellén gyarapodott legtöbbet fél év alatt a betét- állomány: 2,1 millió forintot tettek hozzá hat hónap alatt a múlt év végi összeghez, így a kamatozó és gépkocsibetét meghaladta a 8.2 millió forin­tot. Mindez a somogyi taka­rékszövetkezetek erősödését tanúsítja, és »útravaló« lesz a decemberben sorra kerülő országos kongresszusra ződtetett egy afrikai »va­rázslót«, a 70 éves Prinz Gipsy Lee Petulengrot, hogy »kijárja« a szép időt. Az istenek barátjának nagy szerencséjére tűző napsütés és 30 fokos hő­ség volt a városban. A megrendelők szerint »túl­teljesítette feladatát«: a fesztivál több vendégét hőgutával kórházba szál­lították ..: SomogyiNépInp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztö: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latinea Sándor u. 2. Telefons 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinea S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján tsándor. Beküldött kéziratot nem őrzüuk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál* és postáskézbesítőknél. Előfizetési dí j egy ^ hónapra 2o Ft- Index: 25 06?. Készült a Somogy megyei Nyomda (pari (Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinea S, u, 6. Felelős vezető: Mfatner József

Next

/
Oldalképek
Tartalom