Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-11 / 187. szám
Jó pajtások Búcsúra készülnek Buzsákon Bábszínház, hangverseny, néptánc AZ MSZMP SOMOGY MECYII I IZOTTSAGANAK LAPJA xxvn. évfolyam, 187. szám. Szerda, 1971. augusztus 11. Augusztus 15-én Kaposváron Latinca Sándor modellező emlékverseny Folynak ' az előkészületek Buzsákon a nagyszabású búcsú megrendezésére, stílusosabban mondva: már sátrat vernek a búcsúsok. Vasárnap egész napos látnivaló várja a hazai és külföldi közönséget. Tíz órakor népművészeti kiállítás és vásár nyílik, s ezzel megkezdődik á buzsáki búcsú. Ekkor lépnek pályára a Buzsáki Kupáért a női kézilabdázók is. Népviseleti bemutató, a helyi Bokréta népi együttes műsora következik a programban, majd ebéd után búcsúi bábszínház-előadás lesz, s nyomban utána a templomban hangverseny kezdődik, ahol közreműködik a Magyar Barokk-trió és Sziklai Erika. A nagy látvány kedvelői a Magyar Képeskönyv összeállításban gyönyörködhetnek András nagyon korán kezdte. A szülők tehetetlenek voltak vele, nevelőintézetbe adták. Ott sem boldogultak a hazudozó, durva fiúval. Amikor visszakerült a szülői házhoz, gonoszabb volt, mint valaha. A családja rendezett körülmények között él; az édesapja csoportvezető, az édesanyja bérszámfejtő. A kétségbeesett szülők mindennel megpróbálkoztak, de még őket is meglopta. András életének következő állomása a börtön lett. Kerékpárlopásokkal kezdte. A Kapos étterem elő! kettőt »■léptetett meg«, s barátjához, a tizenhét éves N. Istvánhoz vitte őket. Az egyiket szátsze- relték, a másikat B. Sándornak adták. A megajándékozott fiú sem tartott igényt a biciklire, N. Istvánnal darabokra szedte, és a vázát — ki tudja, miért? — elásta az erdőbe. M, András ezután Kaposváron a Jókai-ligetben egy táskarádiót lopott; ezt is N. István gondjaira bízta. Az idén márciusban betörte egy magánkisiparos kirakatát, és három nadrágot csapott a hóna alá. »Üzlettársra« lelt a tizenhat éves B. Imre személyében, aki a holmit rövid idő alatt eladta. Miután így »kipróbálták« barátságukat, közös akcióra !s elhatározták magukat, a Kapos bisztróban egy orkándzsekit loptak. A dzsekiben találtak egy személyi igazolványt. M. Andrásnak felcsillant a szeme: gondolta, jól majd, melyet a Budapest Táncegyüttes mutat be a szabadtéri színpadon. Lukács Sándor somogy- meggyesi olvasónk lapunk július 8-i számában megjelent Korszerűsödő államigazgatás című cikkünkkel kapcsolatban írt érdekes levelet. — Nagyon helyesnek és célszerűnek tartjuk az ügyintézésnek azt a módját, hogy mindent helyben, a lakosság közvetlen közelében intézzenek el. Sok jó példát lehet e mellett felsorolni, én azonban egy oyan ügyről számolok be, amely ennek ellenkezőjét tanúsítja. jön ez majd az igazoltatásoknál. Az igazolványba a saját képét ragasztotta. Az idén áprilisban bukott le. Kihallgatásra kísérték a rendőrségre, de M. András még akkor sem adta fel: egy alkalmas pillanatban megszökött. Az egyik ABC-áruház. elől lopott egy biciklit, azzal akart kereket oldani. Rövid idő múlva azonban ismét kattant a kezén a bilincs. A Kaposvári Járásbíróság dr. Gelencsér Ilona tanácsa a tizenhat éves kaposvári M. Andrást ötrendbeli lopás, fogolyszökés, közokirathamisítás és egyéb bűncselekmények miatt háromévi börtönre ítélte. M. István ötrendbeli orgazdaság miatt nyolchavi szabadságvesztést kapott, amelynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. B. Imrét kétrendbeli orgazdaság miatt hathavi szabadságvesztésre ítélték, a végrehajtást azonban felfüggesztették. Szombattól hétfőig 10 fokot csökkent a hőmérséklet. A lehűlés kellemes nyarat hozott. Keddre virradóra az utóbbi két-három hét leghidegebb éjszakája alakult ki hazánkban. Kora hajnalban az ország nagy részén 10—13, sőt Nagykanizsán 9 fokig süllyedt a hőmérő. A meteorológiai jelzések szerint kedden még nem számítDtazási kedvezmény a vadászati kiállításra Az augusztus 27-től szeptember 30-ig nyitva tartó vadászati világkiállítás vidéki látogatói 33 százalékos utazási kezdvezményt kaphatnak a MÁV és a GYSEV vonalaira. A kedvezmény 12 forintos — egyben a kiállítás belépőjegyéül is szolgáló — utazási igazolvány alapján vehető igénybe augusztus 26-án 0 órától október 1-én 24 óráig. Az utazási igazolvánnyal és a kiállítási iroda külön igazolványával a belföldi kiállítók is kaphatnak odautazásra augusztus 19-én 0 órától, visz- szautazásra pedig október 7-én 24 óráig érvényes 33 százalékos kedvezményt. Az igazolványt a jegyváltáskor, és visszautazás előtt a kiállítási pénztárnál le kell bélyegeztetni. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat a vasútállomásokon, a vasúti megállóhelyeken és a kiállítási iroda megbízottaméi lehet vásárolni. Fiam, Lukács János férfi- fodrász, tavaly februárban működési engedélyt kért So- mogymeggyesen, s ezt a Ka- polyi Közös Községi Tanácstól meg is kapta. Az év októberében sorkatonai szolgálatra hívták be, s kénytelen voltam bejelenteni, hogy az ipart szünetelteti. A tanács szakigazgatási szerve tudomásul vette bejelentésemet, és erre határozatot is hozott. A határozat hat példányban elkészült, kapott belőle többek között a Társadalombiztosítási Igazgatóság is. A meglepetés akkor ért bennünket — pontosabban engem, hiszen a fiam katona —, amikor egy- re-másra kaptam a Társadalombiztosítási Igazgatóság fizetési felszólítását. Kiderült, hogy a kapolyi tanács értesítését nem vehetik figyelembe, s csak abban az esetben fogadják el az ipar szüneteltetését, ha a katonai parancsnokság igazolását mellékelem. Megadtam nekik az alakulat postafiókszámát azzal, hogy szerezzék be a szükséges okmányt. Reméltem, hogy ezzel megszűnik a papírinvázió, de — sajnos — tévedtem, 1971. június 30-án hozta a postás az ötödik fizetési felszólítást. Ezekután feltenném a kérdést, hogy mennyit ér a községi tanácsi határozat, különösen akkor, amikor az ügyintézés első lépéseként a Társadalombiztosítási Igazgatóság elfogadta a kapolyi értesítést, viszont másodszorra nem hajlandó ezt tudomásul venni. Kérem önöket, próbálják meg a fenti csodát kideríteni ! A levél olvasásakor egy új sláger jutott az eszünkbe, amely úgy szól, hogy nem tudja a jobb kéz, mint csinál hatunk jelentősebb meleg levegő beáramlására; különösebb szükség nincs is rá, a »tartalék« is elegendő a jó időhöz. A tiszta levegőben zavartalanul érvényesül a napsütés. A nappali fölmelegedés kissé erősödik, és ismét normális, az évszaknak megfelelő hőmérséklet alakul országszerte várhatóan 25—28 fokkal, A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége és a KISZ megyei bizottsága első alkalommal rendezi meg augusztus 15-én Kaposváron — a kaposújlaki repülőtéren — a Latinca Sándor Modellező Kupa emlékversenyt. — Ifjúságunk hazafias, honvédelmi nevelése, történelmünk s a munkásmozgalom kimagasló nagyjai emlékének ápolása érdekében határoztuk el, hogy Latinca Sándor halálának 52. évfordulója alkalmából repülőmodeHező-kupa emékversenyf rendezünk a KISZ-szel közösen — mondotta Boczán András, az MHSZ megyei vezetőségének titkára. A szövetség hét modellezőklubjában, az általános és középiskolák modellező szakköreiben — 85 szakkör és 71 tanfolyam tevékenykedik SoAki ezekben a napokban véletlenül betoppan a megyeházára, számoljon azzal, hogy a régi irodákban csupán munkásokat talál. Esetleg fölhalmozott bútorokat. Július elsején az Állami Építőipari Vállalat emberei megjelentek az épületben, hogy falaikat bontva, padlót felszedve csöveket fektessenek le. Amikor megtervezték a nagyáruházai, elhatározták, hogy központi fűtésre térnek át a megyeházán is. Rengeteg munkába és pénzbe került ugyanis a cserépkályhák fűtése, az áruház nagy kaA Postás szimfonikus 'zenekar, Eszenyi Erika, Radnay György és Szabó Miklós részvételével tegnap este a siófoki szabadtéri színpadon három szerző műveiből szimfonikus dzsesszhangversenyt rendeztek. Gershwin, Emst Fischer és Künnecke népszerű szerzemémogyban — és a tanfolyamokon csaknem kétezer fiatal foglalkozik ezzel a sportággal. Közülük többen minősített versenyzők, akik megyei és1 országos bajnokságokon szép eredményeiket értek már el. Vasárnap reggel fél 9-kor Latinca Sándor szobránál koszorúzással, a forradalmárra váló emlékezéssel kezdődik az ünnepélyes verseny megnyitó, s mintegy 120 modellező indul a kupa elnyeréséért. Több szocialista ország ismert versenyzőit is meghívták, így feltehetően színvonalas versengésnek lehetnek tanúi a kaposváriak. Az MHSZ és a KISZ Latinca Sándor Modellező Kupa Emlékversenyt a jövőben rendszeresen megrendezi. Szeretnék ezt egy nagyszabású, nemzetközi versennyé tenni. zánja viszont minden további nélkül »elbírja« a szomszédos épület fűtését is. A központi fűtés szerelése szeptember végére készül el — egymillióháromszázezer forintot fizetnek ki érte —, majd ezt követi a festés. — Egyelőre még se áruház, se kazánház. Hogyan fognak fűteni? — kérdeztük Kiss Károlytol, a beruházás irányítójától. — A cserépkályhák maradnak, ugyanis érzésem szerint 1972-ben még nem készül el a kazánház. Addig pedig fűteni kell valahogyan. nyeiből mutattak be egy csokorra valót a szereplők. Gershwin Kék rapszódia, Egy amerikai Párizsban, Porgy és Bess, Fischer Az Alpoktól délre és Künnecke Táncszvit című klasszikus szimfonikus művével ismerkedhetett meg a közönség. Mi lesz Jutkával és Péterrel? ’elenet az »ön például hogy folytatná?« című műsorból. (A televízió ma este 25.50-kor kezdődó előadása.) Lebukott a tolvaj és a két „üzlettárs** Elásták a lopott bicikli vázát !é Nem tudja a jobb kéz... Hozzászólás Korszerűsödő államigazgatás című cikkünkhöz P. D. a bal... ismét normális a hőmérséklet Központi fűtést kap a megyeháza Felvágják a földszintet — A kályhák egyelőre maradnak Kék rapszódia Szimfonikus dzsesszhangverseny Siófokon javítóban Az autójavítóban mondja egy illető a vezetőnek: — Rossz a kocsim fékje, kérem javítsák meg. — Rendben, e hét végén meglesz. — Hamarabb nem lehet? — Nem, nézze mennyi kocsi sorakozik itt! — De nekem nagyon sürgős utam van! Mire a vezető dühösen: — Ha sürgős az útja, akkor minek magának fék? Skót vicc Az idős házaspár az udvaron üldögél. Megszólal az asszony: — John, már egyszer igazán elmehetnénk moziba! — Ugyan, szívem, hiszen már voltunk. — Na jó, de ez hangos film... Gyerekész — Apu, vegyél nekem csokoládét! — Nem veszek, nincs most időm! — Akkor legalább pofozz meg! — Miért fiacskám? — Mert akkor sírni fogok. és a mami vesz csokoládét! Repül Egy pilótát megkérdi a barátja: — Pista, évék óta repülsz már, mondd találkoztál már repülő csészealjjal? — Igen, barátom. — Nocsak! És mikor? — Két héttel a házasságkötésem után. Női dolgok Bratiováczné panaszkodik. — Vilma, miért menté! hozzá éhhez a szörnyű fráterhez, hiszen tudtad, hogy milyen részeges alak! — Igen, de azt hittem, sok pénze van, ha ennyit iszik! Válasz Liszt Ferenchez beállított egy fiatalember, és arra kérte, hogy bírálja meg néhány zenei próbálkozását. Liszt átnézte a partitúrát, lejátszott néhány taktust, aztán így szólt: — Fiatal barátom, . az ön művei jók és eredetiek. Csak az a baj, hogy ami eredeti, az nem jó, ami pedig jó, az nem eredeti! Idill Kovácsék lottót töltenek ki. Azt mondja az asz- szonyka: — Ha nyerünk, veszek a pénzből magamnak egy szép bundát. A férje megkérdezi: :— És ha nem nyerünk? — Akkor megveszed te! Somggi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Blzo^'íís'ánalc lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Telefon? 11-510, 11-511. 11-512. Kiadta a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516, Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk mee és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetés) díj egy hónapra 2o Ft. tndex: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda Ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6, Felelős vezető; Mautner József