Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1971-08-19 / 194. szám

Az ember és jellemzése f TANÉVKEZDÉS ELŐTT Bölcselkedésre hajlamos pártmunkás barátom a minap azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy náluk, a kisváros egész­ségügyi intézményében tökéle­tes harmónia jellemzi a külön­féle tisztségek viselőinek mun­kásságát, emberi kapcsolatait: egymás erényeit nem veszik számításba, egymás hibáiról, emberi gyarlóságairól pedig nem beszélnek. Nem véletlen, tehát, hogy a szóban forgó in­tézményben lábra kapott az önelégültség, egyre-másra je­lentkeznek a torz vonások a vezető káderek jellemében, munkájában, magatartásában. A harmónia csak látszatra tö­kéletes, valójában súlyos int­rikák, személyi ellentétek zaj­lanak a kulisszák mögött, s nem a bizalom, hanem a kölcsönös bizalmatlanság uralkodik fiz embereken. Az ilyen eset szerencsére nem általános gazdasági és tár­sadalmi életünkben. Vezető ká­dereink egymás közti viszonyát többnyire az őszinteség és a nyíltság jellemzi. Ezt tükrözik a róluk készített írásbeli doku­mentumok, amelyeket az el­múlt években—hónapokban minden érdekelttel ismertettek a helyi pártszervezetek és sze­mélyzeti osztályok, ugyanak­kor — ami az előbbinél is fon­tosabb — az írásos jellemzések szinte mindenütt megegyeztek a szemtől szembe is elmondott véleményekkel, az érdekeltek munkájának és magatartásá­nak tényeivel. Honunkban egykor divat volt csupán a külsőségekben mérni a vezető emberek puritánságát avagy fennhéjázását. Szó sincs róla, mintha nem tulajdoníta­nánk jelentőséget bizonyos kül­sőségeknek is. A különféle tisztségviselők kötelező társa­dalmi normáival szemben álló magatartásbeli, életmódbeli hi­bák ugyanis rendszerint már a bajt vagy annak a kezdetét jel­zik. Mi több, önmagukban is egyengetik az utat az eltávolo­dáshoz, az elszakadáshoz, a gondjaikra bízott emberek mindennapi problémáitól és végső soron attól az érzelmi gondolkodásbeli közösségtől kerülnek mind távolabb, amelynek elszakíthatatlan láncként kell összekapcsolnia vezetőt és beosztottat. Kétségtelen, hogy az, aki nagy elfoglaltságára hivatkoz­va elsősorban a régi osztálytár­saival, egykori kenyerespajtá­saival való kapcsolatait építi le, aki nem szakít időt arra, hogy felkeresse beosztottait a munkahelyen, az könnyen el­felejti a másfél-kétezer forint­nyi keresetű családok gondjait. Ennél is fontosabb azonban, hogy mindenekelőtt arra fi­gyelmeztessük a vezető poszto­kat betöltő embereket: marad­janak meg egész életvitelük­ben olyannak, amilyennek is­merték akkor, amikor felelős tisztségbe helyezték őket. A bizalmat annakidején tudásu­kon, rátermettségükön kívül éppen azzal vívták ki, / hogy olyannak ismerték őket, akik bármilyen magas vezető hely­re kerülnek is, a közösség ér­dekeit is fogják szolgálni. S hogy helyesen szolgálják, ah­hoz elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy ne csak tudásukkal, hanem fedhetetlen életmódjukkal is őrizzék, ápolják és erősít­sék a bizalmat. Aligha vitathatja bárki is, hogy ma általában ez a helyes emberi magatartás, munkastí­lus jellemzi a vezetőket. Ám kiskirályok, sikerektől megré- szegült, önző és harácsoló tiszt­ségviselők sem ismeretlenek. Köztük olyanok is, akik a nép soraiból származnak, ákiket valamikor a szerénység, az ál­dozatkészség példaképeinek is tekintettünk. Kádermunkánk­nak egyik ártalmas fogyatékos­sága éppen abban rejlik, hogy egyes üzemekben, intézmé­nyekben és hivatalokban csak ezeket a régi érdemeket sora­koztatják fel, amikor jellembe­li torzulásokról, esetleg súlyos visszaélésekről kell elszámol­tatni valakit. A közelmúltban vizsgálat in­dult az egyik középüzem igaz­gatója ellen, akiről még né­hány éve így vélekedtek a mun­kások: »-már régen .kiemelték közülünk, vezetővé tették, de ő megmaradt olyannak, ami­lyen azelőtt volt.« Történetünk szereplője annakidején cselek­vő részese volt az újjáépítés­nek, a munkáshatalom kivívá­sának, az ellenforradalmárok elleni harcnak; igazgató lett, és lázas munka mellett egye­temet is végzett. Az utóbbi időkben azonban talpnyalók- kal, karrieristákkal, röviden: olyan emberekkel vette körül magát, akiktől korábban ő ma ga óvta munkatársait. Nemrég nagyon is kétes eredménnyel kecsegtető újítási célokra jelen­tős összegeket juttatott «-udvar­tartásának«, s — amint az lenni szokott — a pénzt meg is osz­totta cimboráival. Ez az ember valamikor hivatásszerető, ál­dozatkész építője volt társadal­munknak, ma viszont csak az egyéni luxusigények kielégíté­sét hajszolja, s mind tisztesség­telenebb eszközökkel. Jellemé­ben természetesen nem égjük napról a másikra következett be a 180 fokos fordulat, ha­nem lassan, mindazok szeme láttára, akik ma foggal-köröm­mel védik őt, mert ki szeretné­nek bújni az ellenőrzéssel já­ró felelősségük, vétkes mulasz­tásaik alól. Sajnos, az ellenkezőjére, tör­ténetesen arra is akad nem egy példa, hogy egyes vezető em­berek esetében más vezető em­berek a szeplőket is felnagyít­ják. Tárgyilagos értékítélet szerint nem feltétlenül része­ges az, akit valahol s valami­kor italos állapotban láttak. A mondandóm elején szóba ho­zott egészségügyi intézmény párttitkára másfél évvel eze­lőtt — egy házi mulatságon — többet ivott a kelleténél, s jól­lehet semmi botrányt nem csi­nált, ma is a szemére vetik a történteket. Elsősorban azok a vezetők, akiknek egyedül ő nem hajbókol, akik egymás erénye­it nem veszik számításba, akik egymás hibáiról nem beszélnek az erények miatt. Ismerek egy vállalati főmér­nököt, húsz esztendeje ugyan­abban a beosztásban dolgozik. Néhány hete egy jelentéktelen üzemszervezési ügy elbírálásá­nál hibázott, elfogadta munka­társa megalapozatlan javasla­tát. A döntés balul sült el. Fő­mérnökünk számított is rá, hogy a melléfogás nem marad szó nélkül, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy sok éves munkásságát adandó alkalommal ezzel az egyetlen félresikerült döntéssel megkérdő j elezik. Vezető tisztségviselőink pon­tosabb, hitelesebb jellemzése nem tűri az ilyen szubjektiviz­must. Ahol rendszeresen figye­lemmel kísérik az egyes embe­rek életútját, ahol szükség sze­rint dicsérnek és elmarasztal­nak, ott sohasem mutat torz képet a tükör, amelyet a köz­vélemény mindig látni akar. A vezető káderek őszinte jellem­zésének azonban nemcsak ez­ért van megkülönböztetett fon­tossága, hanem azért is, hogy az érdekeltek kezében minden­napi eszközzé váljék beosztott­ja jellemének, magatartá­sának formálásában, alakítá­sában. K. F. Várom is, meg nem is Előleg: 37 konténer tankönyv A kifestett homlokzatú Berzsenyi általános iskola előtt mentem el kedden reg­gel, s erről jutott eszembe: két hét múlva kezdődik az 1971—72-es tanév. Nyomban megfogalmaztam egy kérdést: Hogyan várják a tanévet? Egy diáklánynak, a tanköny­veket elosztó boltosoknak, az írószerüzlet vezetőjének és egy tanárnőnek tettem föl, fe­letet várva. Az egyik kaposvári tejbolt­ban találkoztam Kontra Ju­dittal. A nyáron végzett a Berzsenyi iskolában, két éve a szünidő egy részét munká­val tölti — ezt mesélte. Ta­valy az ABC-ben vevőfigyelő volt, de a tejboltban jobban érzi magát — mondta. — A főnöktől és a vevőktől füg­gőt, hogy jobban éreztem magamat ezen a nyáron. Szeptemberben kezdi meg tanulmányait a szakközépis- gimnázisták a Laricsev kola általános szakán. — Ha esetleg nem tanulok tovább, az érettségi mellett lesz szak­mám is — magyarázta meg a döntésének miértjét. Körkérdésemre pedig diák­hoz illően felelt: — Gondol­tam már a tanévnyitóra, az iskolára. Átismételtem a nyol­cadik osztály anyagából a matematikát és a magyar iro­dalmat. Tulajdonképpen vá­rom is, meg nem is szeptem­ber elsejét. A megyei tanács művelő­désügyi osztályán megtudtuk, hogy augusztus 24-én lesz a megyei középiskolák igazga­tóinak tanévelőkészítő érte­kezlete, másnap járási meg­beszélést tartanak az általá­nos iskolai igazgatók, s csak ezután következnek a tantes­tületi értekezletek. A javító- vizsga 30-án, a pótbeiratás 31-én, a tanévnyitó szeptem­ber 1-én, az első tanítási nap 2-án lesz. Nyolcszázkilencvenegyezer forint értékben érkezett tan­könyv eddig a központi el­osztóba, a Tóth Lajos Általá­nos Iskolába. Átlagszámítást végezve ez mintegy nyolcvan­ötezer darab könyvet jelent, ennyit pakoltak be — har- minthét vasúti konténerből — a József Attila könyvesbolt dolgozói a tantermekbe. A könyvhegyek láttán csak arra vállalkozhattunk, hogy a leg­újabb tankönyvekből mutas­sunk be néhányat: az általá­nos iskola 5. és 6. osztálya új orosz kiegészítő tankönyvet kap, az elsősök először jutnak számolási és mérési feladatla­pokhoz, a 6. és 7. osztályo­soké a Közlekedési ismeretek című hasznos tankönyv. A A könyvhegyek egyre nőnek. he­lyett új Matematikai felada­tok gyűjteményéből számol­hatnak. Az elosztók a lelkünkre kö­tötték, hogy feltétlenül legyen benne a cikkben: a tanköny­veket mindenki a saját isko­rajta. Ehhez is készülnöm kel­lett. »Aratási időnek« nevezik az augusztus 20. és szeptember 1. közötti napokat az »Író­deák« papír- és írószerbolt­ban. Fejes István vezető a felkészülésről elmondta, hogy Iájában vásárolhatja meg. A augusztus 15-ig 798 ezer fo­maradék jut a boltokba, erre azonban nem érdemes számí­tani. Somogyi Antalné tanárnővel bevásárlóútja során beszélget­tünk. A Gárdonyi iskola ma­tematika—kémia szakos ta­nárnője elmondta, hogy a va­káció alatt kipihente magát, ugyanakkor az új tanév is foglalkoztatta. — Elkészítettem tizenhat kétórás matematikaszakköri foglalkozás-tervét. A tanme­netemet átírtam az új köve­telményeknek megfelelően; a tárgyi—nevelési célokat té­mánként fogalmaztam meg, a módszereket, a szemléltetést óránként jelöltem meg. Az önálló gondolkodásra nevelés matematikaórán kísérletet folytatom szeptembertől, és még három éven át dolgozom rintos forgalmat bonyolítottak le, nagyrészt iskolai felszere­lésekből. — Olyan nincs, hogy ne legyen hiány — folytatta. — Sokat mondok, ha van tíz radír a boltban, hegyező egy fia se. Újdonságunk viszont a műanyag betűtár a kis első­söknek, és táskából is nagy a választék. Divatcikk lett az iskolatáska. A jövő heti csúcs- forgalomra is felkészültünk. Szeptember elsején meg­kezdődik a tanév. Lesz elég tankönyv, az iskolai felszere­lés, ha hiányosan is, de biz­tosítható. Mindez egy kicsit szomorú hír egy diáknak. De elég idő van még elsejéig, hogy tudósításunkat elfelejt­sék, s belefeledkezzenek a va­káció örömeibe. Horányi Barna Felsőtárkány, 1971 augusztus Búcsú a tábortűz lángjainál ŐSZ FERENC II. Szikrázó tűzeső világítja meg a sötét éjszakát. Csillogó szemű gyerekek ülnek a tábortűz körül, s fi­gyelik a magasba felcsapó lángokat: búcsúznak egymás­tól, a tíznapos vidám táboro­zástól, még egyszer felidézve kellemes estéket. Hatalmas tölgy- és bükkóriások hajol­nak védelmezőn a kis színes 1 faházak fölé, amelyek otthont adtak ötszáz úttörőnek, aki jutalmul üdülhetett itt a KISZ felsőtárkónyi, Hámán Kató nevét viselő ifjúsági tá­borában. jeuegzexes zoia egyen, unu tu; Versek, csasztuskák, tréfás viselték, mások munkasove-| jelenetek váltják egymást, rállba bújtak. A rendőrségi Megelevenedik az eltelt tíz volt. A fiú, aki bekísérte két gépírónője — akiket ez-? nap minden derűs epizódja, egyetemi évfolyamtársa és úttal »csali«-nak neveztek —| vidám nevetést váltva ki a vőlegénye: Zsoldos Géza, az a lehető legdekoltáltabb ru-| gyerekekből és a felnőttekből “ “ —-------------- egyetem KISZ-titkára. A lány hájéban pompázott. Többen| jS­c sak annyit tudott, hogy egy URH-adót rejtettek a kabát-1 Köz!ben Bódi Jánossal. a Azt hittem., hogy úrilány, aki fiatal, kisportolt termetű fér- juk alá. | gomogv__Zala megyei MÉH m ielőtt utoléri, fut két tiszte- fi volt a támadó. A sötétben Egyenként távoztak a rend-? vállalat igazgatójával arról letkört. Ki a fene gondolta semmit sem látott. A fiú sírt őrségről, és egy félórán belül? beszélgetek mit is keresnek volna, hogy ez lesz belőle. dühében,, és tehetetlenséggel úgy eltűntek az erdőben,? itt E belében a somogyi — Egyáltalán ki maga? vádolta a rendőrséget. mintha a föld nyelte volna el? ég zalai iskolások — Bartos Zoltán. A faterom — Ne féljen fiatalember! őket. Csak néhány erdészt le-? „ '. , , ,- 1 — Az uttorok minden eVben omozavavűú de nem merte a tiszteket a dialógusban megzavarni. — Micsoda? — Jelentem, egy fiatal pár van itt. A lányt ma este meg­támadták. — Engedje be őket! Az újabb áldozat Kiss Anna —r Az úgy volt — kezdte a lány —, hogy az erdőn át jöt­tem haza. Akkor a szatír mel­lém szegődött... Először csak a gy^r igazgatója. Én nem la- Egy hetet nem adok, és ke- hetett látni, akik fontosságuk? az uuoroK mmaen evoen azt mondta, hogy szép este kom itt, csak két napra látó- zünkben lesz a tettes. teljes tudatában szemléig ették? ,na®fon solía.t * bui­' - ' .................. Másnap reggel megjelent méricsgélték a fákat, nem? ladékahyagok osszegyujtese­F arkasnál Bálint János, a gyár egy esetben olyanokat, ame-? ben, s tevékenységükkel je- párttitkára, országgyűlési kép- lyeknék a tetején egy URH viselő. adóval felszerelt — Elvtársak, itt tenni kell kuksolt. _ * . valamit. Nem fenyegetni aka- A két lány: Gizi es Piri — külön-külön sétálgattak az van és ilyenkor c-ak két dől got lehet csinálni, de neki nincs kedve moziba menni.. Aztán meg azt mondta, hogy az apja bent van a gyárban és üres a lakás ... — Ez csak nem bűn — szólt közbe a fiú. — Maga most hallgat — tanácsolta Farkas. — B^mtota magát? — kér­dezte Kovács. — Nwi... De követett, és mindenfélét mondott. Aztán én szaladni kezd'em, és mi"e gattam meg az öreget... Kovács felhívta Bartost. A fiú igazat mondott. — Jegyzőkönyv nem lesz? — kérdezte a lány. — Ha akarod, én felveszem — ajánlotta a fiú. Együtt mentek ki az épület­ből, egyenesen a Levendulá­ba. — Ezeket sikeresen összebo­ronáltuk — nevetett Farkas. — Nehogy azt higgye, őr­nagy elvtárs, hgoy holnap az kiértem az/érd'hői, s«k em- egész város ezt az esetet is bér jött. ak’k elfog'ák... nem lr-ia a szatlr számlájára. — Sóder az e*é-z. Amikor Az emberek lassan száz eset- vakerálni kezdtem neki, még J® beszélnek, holott összesen vihogott is. Erre én azt h!t- három volt... tem, hogy jó vagyok nála. Hát — Négy — szólt közbe Si- ráha’tottam. Erre bedilizett. pos, aki már előbb belépett, rok, de ha nem kapják el(azt a bűnözőt, én interpellálok a nemsokára kezdődő ország- gyűlési ülésszakon. — Pont ez hiányzott — morgott Farkas. — Kovács elvtárs! Hívja be a munkás- őrparancsnokot. A segítségü­ket fogjuk kérni... Farkas őrnagy nagy had­műveletet szervezett, ölven munkásőrt kérték meg a kis­erdő teljes merszálására. Természetesen az akciót úgy kellett lebonyolítani, hogy a úton. Időnként leültek egy fa­tönkre, olvasgattak, majd új­ra tovább ballagtak. Csendes volt az erdő. Az akcióban részt vevő hetven lentősen hozzájárulnak a nép munk,ás5rl gazdaság előtt álló feladatok megoldásához. A legjobbakat 1958 óta tíznapos jutalomüdü lésre küldjük a MÉH Tröszt költségén. Jártak úttörők kül földön, üdültek Esztergom­ban, a Balaton-parton, Debre­cenben, s most itt, Felsőtár- kányban az ötszáz iskolás kö­ember idegeit a moccanatlan? zöt* harminc somogyi illet- csend, a lassan cammogó idő? ve Zala megyei egvre jobban feszítette. Farkas őrnagy és Kovács az erdő melletti kisvendégi "ben telepedtek le. Sípos az URH adó-vevővel a kocsma raktár-? helyiségében ücsörgött. (Folytatjuk.) gyerek is van. Évente általában 20—30 tanulót jutalmazunk ily mó­don, de az úttörőszövetség ne- gyedszázados, valamint a MÉH húszéves fennállása al- ? kaiméból a jutalmazottak szá- J mát megkétszereztük — ? mondja az igazgató. Az ünnepélyes táborzáráskor, amikor levonták a csapat- zászlót, arról beszélt dr. Pé­teri György, a MÉH Tröszt osztályvezetője, hogy az isko­lások az ő legjobb segítőtár­saik, mert munkájukra min­denkor számíthattak. A MÉH is viszonozza ezt: jutalmak­kal, televízióval, sportfölsze­relésekkel, üdülésekkel. Azt kérte az úttörőktől, hogy a jövőben is legyenek olyan lelkes hulladékgyűjtők, mint eddig. Béres Vince táborvezető azt mondta el, hogy milyen szóra­kozást biztosítottak á gyere­kek számára: — Kirándulás Lillafüredre, vár- és vármúzeumnézés Egerben, akadályverseny és szalonnasütés Síkfőkútnál és vidám vetélkedők. Aztán ad­tak műsort fővárosi művészek. Pataki Ferenc fejszámoló és Gálfi János . bűvész-konferan­szié. Kora hajnalban indul visz- sza Somogyba a különautó- busz. — Felejthetetlen volt a tíz nap. Különösen Lillafüred tet­szett. Az egri vár is nagyon szép volt... S az akadály- verseny, amit a Bükk-hegység hatalmas fái között rendez­tek ... No, és a csónakázás a tárkányi tavon! Geiger Éva, Kovács Zsuzsa, Gárdos Béla kaposvári, Mé­száros Gyula andocsi, Rotter Magdi nagyatádi, Péter Balázs nemesvidi úttörők egymást túllicitálva idézik fel a busz­ban a tíz nap legszebb emlé­keit. Amikor búcsúzom tőlük, fgy köszönnek el: — Érdemes volt a tanulás mellett a hulladékgyűjtésben is részt venni. Az új tanévben is úgy dolgozunk, hogy jövőre ismét találkozhassunk Felső- tárkányban... Szalai László Q .OIROGfl NÉPLAP Csütörtök, 1971. angmszto* M

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom